"Megvilágosodás Napja" a kerékpárosok biztonságáért

2016.09.10.
A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság 2016. október 7-én, pénteken 12. alkalommal rendezi meg a "Megvilágosodás Napját". A rendezvény célja, hogy felhívja a kerékpárral közlekedők figyelmét a láthatóság fontosságára. Az akció keretén belül 9 óra és 18 óra között a megye 20 településén 30 kerékpárüzlet, illetve szerviz várja kedvezményekkel a bicikliseket. Árengedménnyel lehet majd első és hátsó világításokat vásárolni, amelyeket az akcióban résztvevő cégek, vállalkozások munkatársai díjmentesen felszerelnek a kerékpárokra. A készlet erejéig a kerékpárokra első világítást vásárlók a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottságtól egy hátsó lámpát kapnak ajándékba. Ezen kívül a bizottság szakemberei és önkéntesei - amennyiben a tulajdonos igényli - fényvisszaverő matricákkal is ellátják a kerékpárokat és szükség esetén a hiányzó küllőprizmákat is pótolják. A kedvezményeket biztosító szervizek és üzletek listája az alábbiakban letölthető plakáton olvasható. A nap programjában díjmentes kerékpár gravírozás is szerepel. A polgárőrök 16 és 21 óra között Békéscsabán, a Csaba Center főbejáratánál várják azokat, akik egyedi azonosító számmal szeretnék ellátni kétkerekűjük főbb alkatrészeit. Szintén a Csaba Center főbejáratánál 16 és 18 óra között a külterületen élők (a készlet erejéig) a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottságtól láthatóságot elősegítő, fényvisszaverő eszközöket vehetnek át. A "Megvilágosodás Napja" példamutató és figyelemfelhívó kerékpározással zárul. A megye 9 városában, Békéscsabán, Békésen, Gyulán, Orosházán, Mezőkovácsházán, Szeghalmon, Sarkadon, Szarvason és Mezőhegyesen 19 óra 30 perckor az alábbiakban letölthető plakáton megjelölt helyszínekről indulnak kivilágított kerékpárjaikkal az akció résztvevői. A körülbelül fél órás kerekezés után minden helyszínen ajándéksorsolás lesz, amelyen a felvonulás résztvevői és a napközben a szervizekben, üzletekben vásárlók is nyerhetnek láthatóságot elősegítő kellékeket.   (police.hu)

Hamarosan bemutatkozik az új Land Rover Discovery

2016.09.10.
 “A vadonatúj Discovery újraértelmezi a nagyméretű SUV kategóriát. A Land Rover formatervezői és mérnökei forradalmi módon értelmezték újra a Discovery génállományát annak érdekében, hogy egy fantasztikusan  sokoldalú és kimagasló képességekkel rendelkező SUV modellt alkossanak meg. A Discovery modell töretlen sikertörténete ezzel új fejezetet nyit” Mondta el Gerry McGovern, a Land Rover vezető formatervezője. Az új modellről a Párizsi Autószalonon ránják le majd a leplet.

TISPOL SEATBELT

2016.09.10.
A TISPOL Műveleti Csoportjának éves ellenőrzési terve alapján a közlekedési akció keretében a rendőrség fokozott figyelmet fordít a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak előírásszerű használatának ellenőrzésére. A passzív biztonsági eszközök használata nélkül jelentősen megnő a halálos sérülések esélye. A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszerek használati arányának tovább növelése nélkülözhetetlen a balesetben elhunytak számának, valamint a sérülések súlyossági fokának csökkentése érdekében. A TISPOL SEATBELT ellenőrzést egy évben kétszer hajtják végre, ennek során a TISPOL tagállamok rendőri erői – így a magyar rendőrség is – a közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a közlekedők biztonságának szavatolása érdekében a passzív biztonsági eszközök használatát fokozottan ellenőrzik Európa közútjain.   (police.hu)

Londonban megnyílt az első SEAT Store

2016.09.10.
Az új SEAT bolt, amelyet a Group 1 Automotive 1 brit kereskedőházzal indítottak útra, 150 négyzetméteren három modellt mutat be: a Mii-t, az Ibizát és a Leont, a SEAT Ateca rövidesen ugyancsak elérhető lesz, miután a közeljövőben mutatják be a brit piacon. A bevásárló központba látogatók a már teljes gőzzel működő SEAT boltban digitálisan kereshetik és online konfigurálhatják az igényeiknek legjobban megfelelő modellt, kiszámíthatják a vásárlás pénzügyi kondícióit és azonnali vagy rövid időhatárral bíró tesztvezetést is szervezhetnek. A bolt mellett van egy kültéri vezetési gyakorlópálya is, ahol  további 15 SEAT modell áll bemutatásra vagy kipróbálásra készen. A további újítások magukba foglalják a kísérő nélküli tesztvezetést és a megvásárolt gépkocsi gyors átvételét, amit a megrendelés idejétől számított 7 napon belül garantálnak. A SEAT tizenhárom, a termékekről Barcelonában komoly képzettséget szerzett szakembere áll rendelkezésre a helyszínen, hogy válaszoljon a vásárlók és a látogatók bármilyen kérdésére. A SEAT bolt online is elérhető A Lakeside bevásárló központban lévő SEAT bolt internetes honlappal is rendelkezik. A www.seat-store.co.uk/Lakeside honlapra látogatók személyre szabott árajánlatot kaphatnak, pénzügyi segítséget kérhetnek, lefoglalhatnak egy gépkocsit online, megszervezhetnek egy  tesztvezetést, illetve csere - és  beszámítási ajánlatot kaphatnak a jelenlegi gépkocsijukra új autó vásárlása esetére. Mindezt okos telefonjuk, tabletjük vagy a számítógépükön keresztül is elérhetik.

Legyen ez a mai programod!

2016.09.10.
Helyszín: kiskunlacházi reptér Időpont: 2016. szeptember 10. szombat   A 9 órától kezdődő ünnepélyes megnyitót követően számtalan színes programmal várjuk a résztvevőket, kortól függetlenül. A márka szerelmeseként vagy csak érdeklődőként is megtalálod a hozzád illő szórakozást:   Mercedes-Benz W123 szépségverseny értékes Mercedes-Benz nyereményekkel Mercedes-Benz élményautózás Mercedes-Benz W123 evolution kiállítás Mercedes-Benz W123 múzeum, kiállítás, egész napos vetítéssel Mercedes-Benz haszongépjármű kiállítás Mercedes-Benz új modellbemutató és tesztvezetés Mercedes-Benz társklubok bemutatkozása egész napos zenei színpad gyereksarok a kicsik számára     Mercedes-Benz W123 Csillagtúra "gyalogos edition", értékes Mercedes-Benz nyereményekkel!   Ne feledd, több állomásos vezetéstechnikai tréningen is részt vehetsz lehetőség saját autóddal. A profi trénereket az esemény egyik szervezője, a SPEEDWORLD Hungary csapata biztosítja.   Tudnivalók:     Autós belépő: 2.500 Ft, amely tartalmazza a rendezvényre való bejutást, 2 fő részére, 1 gépjárműben. Amennyiben 2 főnél többen jönnek egy autóval: További személybelépő: 700 Ft /fő További személybelépő 4-14 éves korig: 500 Ft /fő Ezen felül egyéb programjaink részvételi díjai: Vezetéstechnikai tréningen való részvétel: 7.800 Ft / autó W123 Csillagtúra részvételi díja: 3.000 Ft / csapat   A kiegészítő programokhoz kérjük, regisztrálj az alábbi linken: http://www.w123club.hu/talalkozo/negyven/reg/jelentkezes.php

Hét budapesti kerületben lesznek lezárások a félmaraton miatt

2016.09.10.
A tájékoztatás szerint rengeteg útvonalat lezárnak, valamint sok helyen tilos lesz megállni. A változások a főváros I., V., VI., IX., XI., XIII. és XIV. kerületében lépnek életbe. Érintik egyebek mellett az Olof Palme sétány, a Városligeti körút, a Kós Károly sétány, a Bajcsy-Zsilinszky út, az Attila út, a József Attila utca, a Pázmány Péter sétány, a Műegyetem rakpart, valamint a Szent Gellért tér környékének közlekedését is. Vasárnap időszakosan, a futók elhaladásának idejére lezárják a többi között a Lánchidat, a Szabadság hidat, a budai és a pesti alsó rakpart egy-egy szakaszát, az Andrássy utat, a Hősök tere és a Széchenyi István tér bizonyos részeit, a Nyugati téri felüljárót, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky út egy szakaszát - írták a közleményben, amely teljes terjedelmében a http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/ideiglenes-forgalomkorlatozas-budapest-xiv-14 címen olvasható.   (MTI)

Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!

2016.09.09.
Amikor a motortechnika mechatronikai történetéről tartok előadást, tehát arról, hogy a gépészeti rendszerek irányítását miként veszik át szoftverek, érzékelők, beavatkozók, felteszem a kérdést: mely rendszerekre tette már rá a „kezét” az elektronika. Mindenki mondja, hogy a gyújtás, a benzines és dízel befecskendezés, ezzel együtt a légtömegmérés, a lambdaszonda. Mondják a vezérlést, a bütyköstengely fázisállítását, a szelepemelést változtató rendszereket, a flexibilis vezérléseket. Kis segítséggel sorolják az olajszivattyút, a vízpumpát, ezekkel együtt a kenést, az ún. termomenedzsmentet. Egy szerkezetet nem említenek (joggal!), a forgattyús mechanizmust. A forgattyústengely, a forgattyúkarok, a hajtórúd és vele a dugattyú járja a maga útját, hol gyorsabban, hol lassabban, sok százmillió motorban pontosan úgy, ahogy megtervezték. Egy konstrukció sem tudta egyeduralmát megdönteni, pedig sokan próbáltak helyettesítő mechanizmusokat kitalálni. Talán csak Wankel úr kavarta meg kicsit ezt az állóvizet. Technikai korszakhatár A változtatható kompresszió viszonnyal a dugattyús belső égésű motor üzeme felett az irányítást a mesterséges intelligencia teljes mértékben átvette. Egyszerűbben fogalmazva a motor (és sok más gépjárműszerkezet) „buta vas”, ha nem irányítják (vezérlik, szabályozzák). Önmagában működésképtelen. Használhatunk nagy szavakat és ez nem túlzás: azzal, hogy a motor a kompresszió viszonyát is változtatni tudja programja parancsára, technikai korszakhatárhoz értünk. Nem tudok olyan, a közelmúltban (ez jó 30 év) és napjainkban bevezetett műszaki újdonságról, kezdve a szelepvezérlésnél, a változtatható olajszivattyún és vízpumpán át, a CR-en és a közvetlen benzinbefecskendezésen tovább haladva a kompresszió viszony változtathatóságig, mely megoldásoknak a technikatörténetben ne lennének elődei. Az akkori ötletek, szabadalmak jobbára a mechanikai megoldásokat és vezérlést alkalmaztak, tiszavirág élethosszukat a versenysportban és speciális felhasználásokban élték meg. Mind ezek a többségében bonyolult megoldások az elektronikus irányítással váltak életképessé, és a környezetvédelem okán kellett, kell és még fog kelleni alkalmazni a szériagyártásban. A kompresszió viszony A sűrítési arány, vagy kompresszió viszony (ε) térfogati mutató. A dugattyú alsó holtponti helyzetében a felette lévő teljes térfogat (tehát a lökettérfogat (V2) és a felső holtponti dugattyúhelyzetben a felette lévő térfogat, mondhatjuk égéstér térfogatnak is, V1) és az égéstér térfogat viszonya. Azt mondja meg, hogy hányad részére sűríti a hengertöltetet. ε = (V2 + V1) / V1 Ez geometriai térfogati viszony, nincs köze ahhoz, hogy a szívószelep például mikor zár. Beszélünk tényleges sűrítési viszonyról is, amely zárt térfogatok viszonya. Ha a szívószelep az AHP után zár, a tényleges sűrítési arányt csak a szelepzáráskor a dugattyú feletti tér értékével számítjuk ki. Ma erről a Miller, illetve Atkinson ciklusok okán gyakran esik szó. Tudjuk, hogy a dízelek általában nagyobb kompresszió viszonyúak, mint az Otto-motorok. Ez ma már személygépkocsi dízeleknél csak hellyel-közzel igaz, mert a nagy kompresszió csak a dízelek indításához szükséges. Ha jó az izzítás, és ma már 2-3 másodperc alatt közel 1000 °C is az izzógyertya hőmérséklete, már nem kell a nagy sűrítési végnyomás és így a nagy hőmérséklet. Van motorcsalád, ez a Mazda Skyactive dízel és benzines, ahol azonos értékű a sűrítési viszony (a 14:1 érték az Otto-motornál igen nagy, a dízelnél igen kicsi…). Azt is tudjuk, hogy a sűrítési aránnyal növelhető a motor hatásfoka, de csak egy határig. Nagy értékénél már a súrlódás jelentősen megnő, nem is szólva a nem megengedhető csúcsnyomásokról. A turbós benzines kompresszióját általában vissza kell venni, hacsak nem alkalmaznak például változtatható kompresszió viszonyú forgattyús mechanizmust. Mi az a VCR? Tehát az utolsó meghódítandó gépészeti egység a forgattyús mechanizmus, abban is a változtatható kompresszió viszony realizálása. Ennek az angol műszaki neve Variable Compression Ratio, általánosan használt rövidítése VCR. A feltalálók kifogyhatatlanok ez irányú ötleteikből, ha szellemes szerkezeteik működnek is, velük mindig az a baj, hogy túlzottan bonyolultak és/vagy nagy a súrlódásuk, illetve tömeggyártásra alkalmatlanok. A katonai felhasználású gépjárművek dízelmotorjainál készültek ilyen motorok. Az ún. mindenevő dízelek, melyek akár még a nyers kőolajat is megették, és ha még nagy hideg is tetézte az üzemi feltételeket, a motor beindításához a sűrítési végnyomást tetemesen kellett növelni. Ha már járt a motor, vissza kellett venni a kompresszióviszonyt. Akkor ezt úgy oldották meg, hogy a dugattyúkoronát a dugattyúcsaphoz viszonyítva emelték vagy süllyesztették. Sokan tudják, hogy ún. oktánmotorok (CFR, BASF), melyek a benzin oktánszámának meghatározására szolgálnak, változtatható kompresszió viszonyúak. A hengerblokk emelhető, illetve süllyeszthető a forgattyúházhoz viszonyítva. Ha a kopogásos égés elért egy intenzitás szintet a kompresszió viszony növelésével, akkor állapították meg az adott motorbenzin oktánszámát (az eljárás természetesen ennél jóval bonyolultabb). SAAB próbálkozás Az időben nem kell olyan messzire visszamennünk, hogy a SAAB hengerbólintó motorjára (SVC) rátaláljunk. A prototípusnál szintén a hengerblokk volt kvázi független a forgattyúháztól. Ha a hengereket kissé megdöntötték a forgattyúházhoz képest, lecsökkent a kompresszióviszony. Az eredendően USA-szabadalomnak a sorozatgyártásba való bevitelét a GM parkolópályára tette, amikor a SAAB autógyárat átvette. A Porsche a FEV intézettel együttműködve hajtórúdhossz változtató hidraulikus megoldással jelentkezett. Igen érdekes konstrukciót fejlesztett az MCE-5 DEVELOPMENT S.A. nevű, franciaországi központú, autóipari fejlesztő vállalat. Motorjuk metszeti képe alapján nehéz a működést megérteni, szerencsére nagyszerű animációt is találhatunk a cég oldalán. Ebből különösen az 1:55 – 2:35 időintervallum az érdekes. A változtatható kompresszió viszony a turbótöltött motoroknál kényes kérdés. Amikor a töltő nem, hogy nem szállít, hanem még fojt is, kell a nagy sűrítési végnyomás. Ha rendesen tölt, a korábbi kompresszió viszonnyal már olyan égési csúcsnyomást érünk el, amely „leemeli” a hengerfejet, tehát csökkenteni kell. A mai szempontok mások Minden a hatásfoknövelésnek (ezzel a fogyasztás- és a szén-dioxid-csökkentésnek) van alávetve, miközben a kipufogógáz-tisztasági előírásoknak is meg kell felelni, nem szólva arról, hogy az autónak mennie is kell. A benzinesek állandó keverék-összetétellel üzemelnek, ez az a bizonyos lambda egyenlő egy, tehát részterhelésnél a hengertérben lévő töltetmennyiség kevesebb vagy több, a nyomatékigénynek megfelelően. Kis mennyiségnél jó a nagy kompresszió viszony, nagy mennyiségnél pedig a kicsi. Ez a változtathatóság sokat hoz a konyhára! Nissan, az első A Nissan 1998 óta fejleszti, elsőként az Infiniti prémiummárka kínálatában jelenik meg VCR motorja. 2018-ban a GX80-ban debütál, az Infiniti 3,5 literes V6-osát váltja le. Az idei Párizsi Autószalonon mutatják be a szakmának, a nagyközönségnek. A változó sűrítésű motor alapötlete az 1920-as években született meg, Mint mondtuk, voltak elődök, próbálkozások, prototípusok már, de komoly darabszámú szériagyártásba még egy sem került. Ezzel a megoldással – olvassuk a sajtóközleményben – nemcsak nagy teljesítményt (a sajtóhírekből átvéve: a motor csúcsteljesítménye 270 lóerő, maximális forgatónyomatéka 390 Nm körül lehet) lehet elérni, a fogyasztás is alacsonyan szinten marad. A Nissan szerint az új motor 27 százalékkal takarékosabb egy átlagos benzinesnél, vagyis a fogyasztása nagyjából egy kétliteres dízel szintjén mozog. A Nissan motorjánál a sűrítési viszony változtatása 8:1 és 14:1 között lehetséges úgy, hogy a hagyományos forgattyús hajtómű megmarad, a motor löketét nem kell megváltoztatni, de a forgattyúcsap kétkarú himbát (multi link) kap. A himbakar egyik végéhez csatlakozik a hajtórúd, a másik végéhez az állítómű vonórúdja. Ha ennek a pontnak a helyzetét megváltoztatják, változik a dugattyúemelés, ezzel a kompresszió viszony. Az állítómű villanymotor, mely hullámhajtóművön (harmonic drive) keresztül avatkozik be. Nissan alábbi vázlata sejteti a működést, az interneten talált animáció sajnos nem az igazi, bizonyára hamarosan megérkeznek a részletező műszaki leírások is. Konkrétan tudjuk, hogy a nagy autógyárak fejlesztési részlegeinek fékpadjain már egy ideje futnak a változtatható kompresszió viszonyú motorok. Azt, hogy ki melyik gépészeti megoldást fogja alkalmazni (melyeket külön-külön ismerünk), még titok övezi. Egy biztos, hamarosan mindenki kilép a nyilvánosság elé az ilyen motorjával, és meg fog kezdődni ezek sorozatgyártása is. Közel van 2020, amikortól drasztikusan kell a motorfogyasztást csökkenteni.   Dr. Nagyszokolyai Iván Az Autótechnika folyóirat főszerkesztője Az Autótechnika cikkarchívumában, több évre visszamenően, az előfizetők a fenti megoldásokról, prototípusokról elemző írásokat olvashatnak (www. autotechnika.hu)

A Magyarországon gyárat építő Apollo a Manchester United hivatalos partnere

2016.09.09.
A világ vezető labdarúgó klubja, a Manchester United és az Apollo Tyres együttműködése 2013 augusztusáig nyúlik vissza. A partnerség kezdetben Indiát és az Egyesült Királyságot fedte le, majd később további 100 országra terjesztették ki. Ennek részeként újrahasznosított gumi felhasználásával alakítottak ki futballpályákat, de labdarúgó tábort is szerveztek Indiában, a Manchester United Labdarúgó Iskolájával közösen. Emellett különleges, korlátozott darabszámban elérhető „Manchester United” abroncsot hoztak forgalomba, hűségprogramot indítottak, digitális kampányt valósítottak meg. A megállapodásnak szerepe volt abban, hogy az Apollo márka ismertségét hatékonyan tudták növelni a legfontosabb piacokon, beleértve Indiát, a Közel-Keletet, Délkelet-Ázsiát és Afrikát. A partnerség globális kiterjesztése kapcsán Marco Paracciani, az Apollo Tyres marketingvezetője így nyilatkozott: „Három évre visszatekintő együttműködésünk a Manchester Uniteddel sikeresen támogatta terjeszkedési terveinket, különösen Indiában, a Közel-Keleten, Délkelet-Ázsiában és Afrikában. Segített abban, hogy kampányainkkal a fiatalabbakat is elérjük, növeljük a márka ismertségét és új vásárlókat nyerjünk meg. Úgy gondoljuk, hogy a globális partnerség tovább segíti a márka, illetve termékeink pozicionálását, nem beszélve arról a 659 millió rajongóról, akik folyamatosan láthatnak minket.” A Manchester United csoport ügyvezető igazgatója, Richard Arnold hozzátette: „Az elmúlt években láttuk azt, hogy az Apollo képes kiaknázni azokat a lehetőségeket, amelyek egy ilyen együttműködésben rejlenek, és ők is közvetlenül érezhették, hogy mit jelent a közös munka velünk, mit lehet ezáltal elérni, beleértve a márka növekvő ismertségét is, illetve az együttműködés kiterjesztését egyre több országra. Ez a folyamat vezetett el oda, hogy az Apollót immár globális partnereink között üdvözölhetjük. Büszkék vagyunk 659 millió követőnkre világszerte, és azért fogunk közösen dolgozni, hogy rajongóink is egyre jobban megismerjék az Apollo Tyres értékeit.” A Manchester United az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb csapat a világon, méghozzá az egyik legnépszerűbb sportágban, a labdarúgásban. 135 éves története során 62 trófeát gyűjtött be, így építve fel egy vezető sportmárkát és egy 659 milliós globális rajongói közösséget. 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója