Drónokkal versenyeztek Szegeden

2016.08.22.
– Sokan a motorozás után térnek át a drónokra, hiszen ez is ugyanolyan adrenalinlöketet ad. A különbség csak az, hogy ez biztonságos – mesélte a delmagyar.hu portálnak Horváth Csaba, pilótanevén Horcsa. Ő is a szombati drónversenyre érkezett, amelyet a szegedi repülőtéren rendeztek. Országosan is egyedülálló volt a rendezvény, hiszen reggel 10-től este 10 óráig, éjszakai pályán is folyt a verseny. Fotók: Karnok Csaba, delmagyar.hu Horváth Csaba azt is elárulta, hogy a drónok nagyon hasonlítanak a modellrepülőgépekhez, a pluszt az adja, hogy itt a szemüvegen keresztül a pilóta láthatja, amit a drón kamerája felvesz. – Így olyan, mintha én is repülnék, pedig a pálya szélén állok. Nem tudjuk fogni egymás kamerájának az adását, csak a sajátunkat látjuk – mondta az orosházi férfi. Hozzátette: ő a divatpilóták közé tartozik, hiszen akkor vásárolta meg a gépet, amikor megjelent a drónőrület. Az ingyenes rendezvényen nemcsak a profik, hanem az amatőrök is helyet kaptak a pályán, sőt a gyerekek is kipróbálhatták az elképesztő manővereket bemutató szerkezeteket.
Címkék: 

Német-rali - A címvédő Ogier nyert, Turánék pontszerzők a WRC2-ben

2016.08.22.
Az elmúlt három évben vb-győztes Ogier a mostani sikerrel 59 pontosra növelte az előnyét az összetettben a norvég Andreas Mikkelsennel szemben, aki ezúttal negyedikként zárt. A 32 éves Ogier mögött a spanyol Daniel Sordo és a belga Thierry Neuville végzett másodikként és harmadikként. Turánék a Ford Fiesta R5-tel a 67 párost és autót felvonultató mezőnyben lettek tizenötödikek, saját kategóriájukban pedig a 15 induló között zártak nyolcadikként. A szeptember 9-11. közé kiírt Kína-ralit az esőzések miatt törölték, így a vb a szeptember 30. és október 2. között sorra kerülő Korzika-ralival folytatódik majd, a magyar duó ott is rajthoz áll. Végeredmény, Német-rali (18 szakasz, 306,80 km): 1. Sebastien Ogier, Julien Ingrassia (francia, Volkswagen) 3:00:26.700 óra 2. Daniel Sordo, Marc Martí (spanyol, Hyundai) 20.3 másodperc hátrány 3. Thierry Neuville, Nicolas Gilsoul (belga, Hyundai) 20.4 mp h. ...15. Turán Frigyes, Zsiros Gábor (Ford Fiesta R5) 17:10.2 perc h. A vb állása 9 futam után (még 4 van hátra): 1. Ogier 169 pont, 2. Andreas Mikkelsen (norvég) 110, 3. Hayden Paddon (új-zélandi) 94.

Audit, Maseratit és Lanciát fogtak a határon

2016.08.22.
Egy román állampolgárságú férfi egy Audi gyártmányú gépkocsi vezetőjeként 2016. augusztus 19-én 20 óra 15 perckor Csanádpalotánál akarta elhagyni az országot. Az adattári ellenőrzés megállapította, hogy a jármű körözését a német hatóságok elrendelték. Nem sokkal később ey koszovói állampolgárságú sofőr egy Maserati személyautóval augusztus 20-án 4 óra 15 perckor akarta az országot elhagyni Röszkénél. A magyar határrendészek az ellenőrzés alapján megállapították, hogy ezt az autót is a német hatóságok keresik. Ahogy azt a Chrysler-Lanciát, amivel egy török állampolgárságú férfi augusztus 20-án 9 óra 40 perckor a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen akart Magyarország területére lépni. Az ellenőrzés megállapította, hogy a jármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben. A német hatóságok által körözött autókat a magyar rendőrök lefoglalták - írta a police.hu.

MotoGP - Crutchlow a 98. futamán nyert először

2016.08.22.
A 30 éves versenyzőt, aki 2011 óta szerepel a királykategóriában, senki nem tudta megelőzni a felszáradó pályán. Mögötte a MotoGP hétszeres vb-győztese, az olasz Valentino Rossi lett a második, míg az összetettben vezető spanyol Marc Márquez a harmadik. A címvédő spanyol Jorge Lorenzo egy kör hátránnyal a 17. helyen ért célba. Moto2-ben a német Jonas Folger pályafutása ötödik sikerét aratva győzött, a címvédő és a pontversenyben most is vezető francia Johann Zarco pedig 11. lett, s így csökkent az előnye az összetettben a most második Alex Rinsszel és a harmadik Sam Lowesszel szemben. A legkisebb kategóriában, Moto3-ban a brit John McPhee karrierje első diadalát aratta, míg a vb-éllovas dél-afrikai Brad Binder öt körrel a leintés előtt bukott és kiesett, de az összetettben így is az élen maradt. Eredmények: MotoGP: 1. Cal Crutchlow (brit, Honda) 47:44.290 perc 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 47:51.588 3. Marc Márquez (spanyol, Honda) 47:53.877 Az élcsoport: 1. Márquez 197 pont, 2. Rossi 144, 3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 138. Moto2: 1. Jonas Folger (német, Kalex) 45:30.342 perc 2. Alex Rins (spanyol, Kalex) 45:35.517 3. Sam Lowes (brit, Kalex) 45:39.363 Az élcsoport: 1. Johann Zarco (francia, Kalex) 181 pont, 2. Rins 162, 3. Lowes 137. Moto3: 1. John McPhee (brit, Peugeot) 45:36.087 perc 2. Jorge Martin (spanyol, Mahindra) 45:44.893 3. Fabio di Giannantonio (olasz, Honda) 45:45.864 Az élcsoport: 1. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 179 pont, 2. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 118, 3. Enea Bastianini (olasz, Honda) 94 +++ sma/skt

Hankook Racer Cup - Slovakiaring: újabb futamgyőztesek

2016.08.22.
Folyamatos helyváltoztatás jellemezte a Hankook Racer Cup mezőnyének hétvégéjét a Slovakiaringen. Az Autós Gyorsasági Országos Bajnokság keretén belül zajló futamon a Swiftek között toronymagasan vezető Báldi Gergő bajnokká avatását tervezték, azonban az ötödik, majd a hatodik helyen végző pilóta erre még várhat, inkább biztonságra törekedve karcmentesen behozta autóját a célba. Míg a Lotusok versenyében a szlovák versenyzők diadalmaskodtak. A Lotusoknál a hazai pálya előnyét a szlovák versenyzők élvezhették, így Veronika Vanyova és Tomas Bizub osztozhatott egy-egy futamgyőzelmen. A bajnokságban az élen álló György Anett két harmadik hellyel –a második futamon az egyik belső íven megpördült és visszaesett- térhet haza. Az eredmények azonban, nem voltak mindig ennyire egyértelműek, végig nyílt volt a verseny kimenetele, de a helyismeret előnye meghozta a szlovák versenyzők számára a sikert. A Swiftek mezőnyében talán ez az idei évben az első olyan viadal, ami „tiszta volt”, kontakt és ütközés nélkül fordultak a versenyzők az első kanyarban. A versenyt talán az jellemezte a legjobban, hogy az első-hat autó egymás után, lökhárító, lökhárítót érve futott át a célvonalon. Boldizs Bence, aki a poleból rajtolt és habár csupán tizedek döntöttek a javára, megőrizte vezető helyét és a poleból indulva megnyerte a futamot, bezsebelve az érte járó 25 pontot. Vogel Adrienn egy magabiztos és taktikus autózással egészen az ezüstös pozícióig jutott, ami együtt járt az újoncoknak és a legjobb hölgynek járó különdíjjal is. A dobogó harmadik fokára László Martin állhatott, aki a Pannóniaring után, újra ünnepelhetett. A második futam is tartogatott izgalmakat a nézők számára, hiszen már a rajt után, a fordított rajtrácsnak köszönhetően a gyorsabb pilóták indultak hátulról a Hankook Racer Cup viadalán. Gyakorlatilag a harmadik kanyarból már úgy jöttek ki, hogy a negyedik helyről rajtoló Báldi Gergő fordulhatott elsőként. Míg az ötödik rajtkockából startoló Kismarty-Lechner Gábor fordult másodikként, László Martin előtt. Egy körrel később a bajnokság éllovasát, Báldi Gergőt megelőzte Kismarty-Lechner Gábor és László Martin, aki nem sokkal később az élre is állt. A csapatutasítást követően a biztonságra törekedve vonatoztak egymás mögött, a nagy óvatosságnak is meglett az ára, Kismarty-Lechner Gábor visszacsúszott a hatodik helyre. Ekkor szinte újraindult a verseny, amit a szemerkélő eső is megkavart, nem sokkal később a jó köridőkkel autózó Boldizs Bence és Vogel Adrienn tört az élre. Az előző futamon már magabiztosan autózó Vogel Adrienn tovább gyorsult és megelőzve a férfiakat az élre állva, megnyerve a futamot. A kemény csatából másodikként Boldizs Bence került ki, László Martin, Kismarty-Lechner Gábor, Somogyi Márk és a magyar bajnoki címre hajtó Báldi Gergő előtt. Aki a bajnoki trófeát még nem vihette haza, de az egyre fogyó fék miatt, ez a pontszerző hely is jól jön számára a végelszámolásban. Nyitott maradt a bajnokság, így komoly hétvégének nézünk elébe az októberi háromfutamos Hungaroringen!

Hét halál és ötven ittas vezetés a hétvégén

2016.08.22.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 505 személyt fogott el, közülük 57 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 327 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 713 személyt állítottak elő, köztük 320 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 50 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 408 esetben foganatosítottak. Rosszul kezdődött a hétfő is. Egy ember meghalt, amikor összeütközött egy személygépkocsi és egy kisbusz az M1-es autópályán, Lébény térségében hétfő hajnalban. A baleset következtében a kisbusz árokba hajtott és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés az autópálya forgalmát nem korlátozta.

Formula Student: taroltak a németek a magyar futamon

2016.08.21.
  Vasárnap az éjfélhez közeli órán eredményt hirdettek a győri Széchenyi István Egyetem aulájában. Összesítettben az első három 1. hely: Running Snail Racing Team - Németország  2. hely: Rennstall Esslingen - Németország 3. hely: CTU Cartech Prague - Csehország A magyarok helyezései: 9. hely: Budapesti Műszaki és Közgazdaságtudományi Egyetem  16. hely: Széchenyi István Egyetem, Győr 32. hely: Kecskeméti Főiskola 40. hely: Miskolci Egyetem  A statikus versenyszámok közül elsőként a Költséghatékonysági díjat adták át, melynél a bírák a jármű kivitelezésének pontos és részletes bemutatását értékelték. Ebben a kategóriában a német Rennstall Esslingen diadalmaskodott. A Műszaki tervezés díját – melynél az autó koncepciójának újításait helyezték a középpontba – a szintén német High-Octane Motorsports tagjai vehették át. Kiemelésre méltó, hogy ebben a versenyszámban az Arrabona Racing Team a harmadik helyen végzett. Az Üzleti terv prezentáció díját az olasz E-team Squadra Corse érdemelte ki. A dinamikus versenyszámok közül a gyorsulás győztesét hirdették ki először, mely nem más lett, mint a német Running Snail Racing Team – megelőzve a BME Formula Racing Team csapatát. A Skid pad díjat az e-gnition Hamburg nyerte, az Autocross kategóriában a Running Snail Racing Team lett az első, az Endurance díjnak pedig a Rennstall Esslingen tagjai örülhettek. A statikus versenyszámok összesített díját az Amberg-Weiden egyeteméről érkezett Running Snail Racing Team kapta, míg az Arrabona Racing Team bronzérmes helyen zárt. A dinamikus versenyszámok összetettjét szintén a Running Snail racing team nyerte. Ezt követően a különdíjak átadása következett. A Gépipari Tudományos Egyesület az önálló fejlesztés támogatására ajánlott fel különdíjat. A díj odaítéléséhez a járműveket és a csapatok munkáját a zsűri a jármű és a komponensek fejlesztése és gyártása terén végzett munka önállósága szempontjából értékelte, mérvadónak tekintve az egység kifejlesztésének munkaigényét. Az elismerést az Arrabona Racing Team kapta. A prezentációk során a legjobb előadó díját az olasz Squadra Corse színeit képviselő Stefano Givone érdemelte ki. Győr város ajándékát – mellyel a legjobb új csapatot jutalmazták – az izraeli Ben-Gurion Racing tagjai vehették át. A verseny főszponzora, az Audi Hungaria a digitális jövőt értékelte különdíjával, melyet az olasz UniBo Motorsport érdemelt ki. Végezetül színpadra szólították a Formula Student Hungary 2016 összetett versenyének dobogósait. Harmadik helyen a cseh CTU Cartech Prague végzett, második helyen a Rennstall Esslingen zárt, míg a győzelmet ismét egy német csapat, a Running Snail Racing Team szerezte meg. A magyar csapatok közül a BME Formula Racing Team a 9., az Arrabona Racing Team a 16., a kecskeméti KEFO Motorsport a 32., a Formula Racing Miskolc a 40. helyen fejezte be a győr-gönyűi kikötőben rendezett viadalt - tájékoztatta szerkesztőségünket éjjel negyed kettőkor Baudentisztl Ferenc sajtófőnök.   

AMTS 2016

2016.08.21.

Betontömböt dobtak egy autóra az autópályán, meghalt az anya

2016.08.21.
A dán rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt vagy elkövetőket, aki vagy akik egy embert megnyilkoltak azzal, hogy hatalmas betondarabokkal dobálták az autópályán haladó járműveket Az egyik betondarab, amit az autópálya mellett találtak. Egy német család autóját teliba találta a beton, az anya azonnal meghalt, férje életveszélyes sérülést szenvedett. Öt éves gyermeküknek csak kisebb baja lett. A dán rendőrség az autópályán egy 9,5 és egy 30 kilogrammos betondarabot talált, egyelőre vizsgálják, melyik találhatta el az autót. A német család Fünen szigetén nyaralt, s éppen Németországba indultak vissza, amikor a szörnyű esemény bekövetkezett.  
Címkék: 

Közlekedési balesetek áldozataira emlékeztek

2016.08.21.
 Bartal György motorversenyző emlékére állított obeliszknél elhelyezett koszorúkkal nem csak az 1936. augusztus 16-án elhunyt okleveles gazdára emlékeznek a jelenlévők, de leróják kegyeletüket a Tolna megye közútjain közlekedési balesetekben elhunytak előtt is. Fotó: police.hu Az augusztus 19-én délelőtt tartott megemlékezésen a rendőrség mellett a társszervek és civilek is elhelyezték a megemlékezés koszorúit. A rendezvényt dr. Kovács Zoltán r. ezredes rendőrségi főtanácsos rendészeti főkapitány-helyettes nyitotta meg, és köszöntötte a megjelenteket. A megemlékezésen részt vett Kiss Csaba r. alezredes, az ORFK-OBB (Országos Balesetmegelőzési Bizottság) főtitkára is, aki a motoros balesetek legfőbb okairól, és azok elkerülésének lehetőségeiről is beszélt. A  koszorúzást követően a résztvevők bizottsági ülést tartottak az aktuális baleseti helyzetről a Kölesdi Művelődési Házban, valamint elismerések átadására is sor került.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója