Jó teljesítmény jellemzi az Audi Csoport első félévét

2016.08.04.
„Gazdasági tevékenységünk a komoly kihívást jelentő körülmények ellenére is erősnek bizonyult az első félév során” – hangsúlyozta Rupert Stadler, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „Stabil alaptevékenységünkre építkezve új üzleti területeket fejlesztünk, amelyek a jövő olyan témáit tárják fel előttünk, mint például a digitalizáció. Hosszútávon fenntartható termékekbe kívánunk fektetni, miközben kielégítő válaszokat dolgozunk ki a nagyvárosi mobilitás kérdéseire.” A kiszállítások terén elért újabb növekedés jól mutatja, mennyire vonzó márka az Audi. Januártól június végéig a négykarikás márka 953 218 (2015: 902 272) autóját adta át ügyfeleinek, azaz 5,6 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Emellett minden kulcsfontosságú értékesítési régióban, így Európában, Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban is növekedést produkált. Különösen az Audi A4 és a Q7 felsőkategóriájú szabadidő-autó új generációja hajtotta az eladásokat. Az Audi Csoport forgalma az év közepére 30 134 (2015: 29 784) millió euróra nőtt, a különleges hatások előtti működési eredménye pedig 2666 (2015: 2914) millió eurót tett ki, ami 8,8 (2015: 9,8) százalékos forgalomarányos működési nyereségnek felel meg. Utóbbiak előző évhez mért csökkenése egyebek mellett a jelentős előzetes kiadásokra és a devizaárfolyamok alakulására vezethető vissza. A vállalat az év második felében helyezi üzembe új, mexikói gyárát. A mintegy 265 millió eurónyi különleges hatásokat is beleszámítva az Audi Csoport féléves működési eredménye 2401 (2015: 2914) millió euróra, forgalomarányos működési nyeresége pedig 8,0 (2015: 9,8) százalékra adódott. A különleges hatásokban 133 millió euró céltartalék szerepel az esetlegesen hibás Takata légzsákok számára, emellett az Audi 132 millió euróval növelte a V6-os 3.0 TDI motorok témakörével kapcsolatos műszaki műveletekre, jogi kockázatokra és értékesítési intézkedésekre elkülönített összeget. Az Audi Csoport pénzügyi eredményeiben egyszeri negatív hatásokként jelenik meg a globális kamatpiac volatilitása. E körülmények közepette a vállalat 2190 (2015: 3150) millió euró adózás előtti, illetve 1682 (2015: 2429) millió euró adózás utáni eredményt ért el 2016 első féléve során. A nettó pénzforgalom az első félév végére 2085 (2015: 1747) millió euróra, míg a nettó likviditás 17 150 (2015: 16 420) millió euróra emelkedett. Amint Axel Strotbek, az igazgatótanács a pénzügy és az IT területeiért felelős tagja kiemelte: „Ki kívánjuk használni az Audi Csoport pénzügyi erejét és saját forrásokból tervezzük jövőnket. Előzetes kiadásaink tovább növekednek az év második felében.” A tárgyieszköz-beruházások januártól június végéig 1238 millió eurót tettek ki, a teljes 2016-os évre pedig több mint hárommilliárd euró szerepel e célra a vállalat terveiben. „Innovációs és beruházási céljaink érdekében a vállalat minden területén növelni kívánjuk a hatékonyságot” – húzta alá Axel Strotbek. A jövő szempontjából legfontosabb stratégiai területeken az Audi januártól június végéig 600 új munkatársat alkalmazott, az év végéig pedig összesen 1200 szakemberre kívánja bővíteni e kört. Mindemellett az Audi a tanulói létszámát is tíz százalékkal növeli, így szeptemberben első alkalommal már mintegy 800 fiatal kezdheti meg tanulmányait Ingolstadtban és Neckarsulmban. A folyó pénzügyi év során az Audi Csoport ismét több négykarikás gépkocsiját tervezi kiszállítani és a konjunkturális keretfeltételek, illetve a devizaárfolyamok alakulása függvényében forgalma tekintetében is enyhe növekedéssel számol. A folyó üzletmenetet tükröző, különleges hatások előtti forgalomarányos működési nyereség vonatkozásában a prémiumgyártó nyolc és tíz százalék között meghatározott stratégiai céltartományába eső, míg a különleges hatások figyelembevételével kismértékben e tartomány alatti értéket vár.

A Magyar Borok Útja Rallye felfedezi a Badacsonyi Borvidéket

2016.08.04.
Badacsonyi borvidék Magyarország egyik legszebb történelmi borvidéke, mely a Balaton északi partján a Balaton-felvidék közepén, Balatonszepezdtől Szigligetig húzódik, Északon a Tapolcai-medence és a Káli-medence határolja. A borvidék mintegy 1600 hektárnyi szőlőültetvényei a tájnak csodálatos látványt kölcsönző vulkanikus hegyek vonulatain terülnek el. Ezek a Badacsony, a Szent György-, a Csobánc, a Tóti-, a Gulács, a Bács-, az Ábrahám és a Szigliget. “… s ez a hely, ahol állunk a világ leggyönyörűbb vidéke. … egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépet itt együtt lássanak.” (Ranolder püspök). A szőlőművelés és a borászat ezen a tájon több ezer éves történelmi múltra tekint vissza. A kelták és a rómaiak után honfoglaló őseink is felismerték, hogy a napsütötte lankás hegyoldalak és a Balaton klímakiegyenlítő hatása rendkívül kedvező feltételeket teremt a szőlőműveléshez. A borvidék talaja nagyon változatos. A vulkanikus eredetű hegyek lejtőit pannonagyag, pannonhomok helyenként lösz takarja, melyek a hegy csúcsa felé haladva mindinkább bazalt és bazalttufa törmelékkel keverednek. Ezen vulkanikus tufából képződött talajok nehéz, testes, magas extrakt tartalmú, tüzes, savas, különleges ízvilágú, hosszú fejlődésű, lassan öregedő, kiváló minőségű borokat adnak. A vulkanikus alapkőzet biztosítja a talajok jó kálium- és mikroelem ellátottságát. Érkezés a célhoz! A Villa Tolnay pincészethez is begurul mind a százvalahány versenyben induló autó (forrás: Villa Tolnay Pincészet) A szőlőtermesztés ökológiai tényezői a borvidéken a következők szerint foglalhatók össze: A borvidék klímája szubmediterrán jellegű, napfényben gazdag, kiegyenlített; A mikroklíma kialakulásának kedvez az ültetvények védett déli fekvése és a Balaton víztükre; A nagy víztömeg meggátolja a hőmérsékleti szélsőségek kialakulását, valamint biztosítja a levegő magasabb páratartalmát. 
Badacsony úgymond „fehérboros” borvidék, legelterjedtebb szőlőfajtája: az Olasz rizling, amelynek részaránya (több mint fele) a fajták között a legnagyobb, a borvidék összes szőlőhegyén és településén megtalálható A borvidék másik kiemelkedő borfajtája a badacsonyi Szürkebarát, mely francia szerzetesek révén került a vidékre. A borvidék híressége a markáns karakterű Kéknyelű, mely az országban egyedül itt termesztett ősi magyar fajta. Egyediségének köszönhetően 2013-ban nemzeti értékként beválasztották a Magyar Értéktárba, innen csak egy lépés a Hungarikum cím. A Badacsonyi Kéknyelű különösen fűszeres, minerális jellegéről, bazaltkőre emlékeztető ásványos karakteréről ismerhető fel. További meghatározó fajták: a Rajnai rizling, Muscat Ottonel, Zeusz, Rózsakő, stb. Azonban a 2000. évtől engedélyezik kékszőlő fajták telepítését is pl.: Pinot Noir, Cabernet sauvignon.
 Hangulatkép a Folly Arborétumból – erre mi is szívesen felülünk! (forrás: Folly Arborétum és Borászat) A legtöbb írásos emlék és leletanyag a római kori szőlőművelésből maradt ránk. Ilyen a rómaiak Aquincumba vezető egyik híres hadiútja is, mely a Badacsony lábánál haladt el, ami máig a „Római út” nevet viseli. A szőlőművelés virágkora a Badacsonyi borvidéken Mátyás uralkodása idején kezdődött el. Az igazi hírnév a borvidék számára a XVIII.- XIX. században jött el. A fejlődés ebben az időszakban volt a legintenzívebb, számtalan pince, présház épült, melyek többsége még ma is épen áll. Az 1875-ben bekövetkezett filoxéra vész nagy törést eredményezett a szőlőtermesztésben. Az ültetvények közel 65%-a elpusztult, a szőlőhegyek sorsa megpecsételődött. A tóparthoz közeli területeket nem telepítették újra, inkább gyorsabban jövedelmező üdülő-településeket hoztak létre. A filoxéra vész után megkezdték a károsodott ültetvények helyreállítását, az erózió elhárítására támfalakat építettek, teraszokat hoztak létre. A II. világháború után a hegyoldal ültetvényei a Szőlészeti Kutató Intézet és Állami Gazdaság birtokába kerültek. A szőlőtermesztés és bortermelés válságából a nagyüzemi telepítések és fejlesztések jelentették a kiutat. Minden szék foglalt! Augusztus utolsó hétvégéjén meglátogatjuk a Folly Arborétum és Borászatot is (forrás: Folly Arborétum és Borászat) A Badacsonyi borvidéken a XX. század végének szőlészetére és borászatára a lassú mértékű fejlődés volt jellemző, mely az üdülés erőteljes térnyerésének köszönhető. A rendszerváltást követő privatizáció során a Badacsonyi borvidéken a szőlőterületek felaprózódtak, az ültetvények nagy része elhanyagolttá vált. Az 1990-es években a szőlőterületek tulajdonviszonyai megváltoztak, újra magánkézbe kerültek, ezzel együtt a borászatok is átalakultak. A borvidék borászatára a „kisebb” családi pincészetek kialakulása és a nagyüzemek magánkézbe kerülése volt a jellemző. A szövetkezeteket a tagok „vették a kezükbe”. Az egyre nagyobb számban működő családi pincészetek igyekeznek a lehetőségeikhez képest modern ültetvényeket fenntartani, az idős ültetvényeket felfiatalítani és a jó adottságú ültetvényeik segítségével jobbnál jobb, kiváló minőségű borokat előállítani. Álomszép a badacsonyi táj a naplementében, kedvünk lenne beleharapni, és hozzá kóstolni a borvidék legfinomabb borait (kép forrása: Borbély Pincészet) További friss hírekért és a versennyel kapcsolatos kulisszatitkokért kövesse az Autószektor kiemelt Magyar Borok Útja Rallye rovatát, valamint a XXI. Magyar Borok Útja Rallye honlapját (www.borokutja.hu) és Facebook oldalát. (forrás: Borbély Családi Pincészet, Villa Tolnay Pincészet, Fischer Borászat, Folly Arborétum és Borászat; Wikipédia, Vinopédia.hu, nyitókép forrása: Borbély Családi Pincészet) Aki még nem ismerné, a XXI. Magyar Borok Útja Rallye-n „testközelbe” kerülhet majd a Borbély Családi Pincészet kiválóságaival (forrás: Borbély Családi Pincészet)  

Jól teljesít a Nissan

2016.08.04.
Az üzemi nyereség a pénzügyi év első félévében 175,8 milliárd jenre rúgott. Ez 6,6%-os nyereséghányadot jelent a nettó árbevételre vetítve, amely elérte a 2,65 billió jent. Az üzemi nyereség az árfolyamingadozások nélkül számított devizaárfolyamon 267,0 milliárd jen volt, ez pedig 37,8%-os növekedést jelent. „A Nissan az elmúlt időszak kedvezőtlen devizaárfolyam-változásai és a feltörekvő piacokon megfigyelhető folyamatos ingadozások ellenére jó eredményeket produkált a pénzügyi év első három hónapjában” mondta el Carlos Ghosn, a vállalat elnök-vezérigazgatója. „A legfontosabb termékeink iránt – különösen Észak-Amerikában – mutatkozó magas kereslet, valamint a költséghatékonyságra való folyamatos törekvésünk egyaránt hozzájárult a belső teljesítmény javításához, így minden feltétel adott a teljes pénzügyi évre tervezett üzleti eredményt eléréséhez. Kedvező helyzetünket a kiadások szigorú felügyeletének, a folyamatos termékoffenzívának, valamint a vállalatszövetségi stratégia folyamatosan érzékelhető előnyeinek köszönhetjük.” A Nissan kínai, közös vállalkozás keretében megvalósuló tevékenységét is magába foglaló vezetőségi pro forma eredmények szerint a nettó árbevétel 2,89 billió jen volt. Az üzemi nyereség elérte a 209,0 milliárd jent, ez pedig 7,2% működési nyereséghányadot jelent.  

Baleset történt a 31-es főúton

2016.08.04.
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2016. augusztus 4-én 5 óra 25 perckor egy pótkocsis teherautó villanyoszlopnak ütközött, majd az út menti árokba borult Tápiószecső belterületén, a 31-es úton. Személyi sérülés nem történt. A műszaki mentés idejére 7 óra 20 perctől - teljes útlezárás mellett - a forgalmat a rendőrök mindkét irányból Kóka felé terelik.    (police.hu)

Rába: csökkent az árbevétel, az EBITDA és az üzemi eredmény

2016.08.03.
Azelső hat hónapban a futómű üzletág 11,2 százalékos, a jármű üzletág 50,2 százalékos csökkenést, míg az alkatrészgyártás 4,6 százalékos növekedést könyvelt el. A második negyedév 10,93 milliárdos árbevétele 3,1 százalékos javulást jelez, míg az 1,08 milliárdos EBITDA 17,6 százalékkal, az 550 milliós üzemi eredmény 26,1 százalékkal alacsonyabb a tavalyi második negyedévinél. Ekkor az alkatrész üzletág 10,7 százalékkal, a jármű üzletág 53,0 százalékkal növekedett, míg a futómű üzletág 9,5 százalékkal zsugorodott. A gyorsjelentés szerint a társaság nem tapasztalt lényegi javulást exportpiacain. Alacsony aktivitás az amerikai tehergépkocsi-piacon, pangó kereslet a globális mezőgazdasági szegmensben, valamint eltérő ciklikus értékesítés a jármű üzletág esetében - összegzik. Ugyanakkor a futómű üzletág üzletfejlesztési stratégiájára alapozva továbbra is biztos növekedést ért el az európai tehergépkocsi-piacon, élénkült forgalma a FÁK-országok felé, valamint egy stratégiai megállapodással megszilárdította a japán haszonjármű-piacon elért beszállítói pozícióját, ami meghatározó a Rába Csoport diverzifikált termékportfoliójában, globális jelenlétében. A gyorsjelentésben az olvasható: az alkatrész üzletág belföldi értékesítése kiemelkedő, két számjegyű növekedést ért el, míg a jármű üzletágnak az alvázszerkezeti szegmensre, mint húzó ágazatra alapozva sikerült exportját stabil, 8 százalékot meghaladó mértékben növelnie. A bázisidőszakhoz képest 2016 első fél évében mérséklődő értékesítési forgalom a bruttó eredmény csökkenését eredményezte, azonban a csökkenés mértéke jóval kisebb lett a hatékonyság javulásának köszönhetően: a Rába Csoport 4,5 milliárd forintot meghaladó bruttó eredményt realizált a halmozott tárgyidőszakban. Jelezték azt is: a Rába Csoport nettó hitelállománya június 30-án 2,082 milliárd forint volt, a tavaly év véginél képest 1,294 milliárd forinttal alacsonyabb. Pintér István, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója a közleményben ismertette: a társaság megkezdte a stratégiai fókuszváltást, amelynek legfontosabb eleme a tavasszal elindított technológiafejlesztési program. A futómű-gyártás versenyképességét növelő beruházás a tervek szerint halad. Eközben a vállalat az intenzív üzletfejlesztésre is nagy hangsúlyt fektet, stratégiai partnerekkel bővítik az együttműködéseket, új üzletekkel és új termékekkel erősítik a piaci pozíciót.  

Csúcsüzem a mi autóinkkal

2016.08.03.
  Példamodell A gazdaság motorja, szerepe kiemelkedő az exportban és a 150 ezer foglalkoztatott miatt is fontos ágazat, sokak szerint túlságosan is dominál a járműipar, amit persze akkor hangoztatnak, amikor lassul a termelés, olykor a piaci igények visszaesése, olykor modellváltás miatt, pedig a magyarázat egyszerűbb. Az első negyedéves GDP visszaesésén csak az csodálkozik, aki nem ismeri a beruházások menetrendjét, márpedig a magyar nemzetgazdaságban is domináns járműipar jól illusztrálja ezt. Azon persze lehet polemizálni, hogy ez jó- vagy nem, de vélhetően nem az a megoldás, hogy rá kell taposni egy sikeres ágazat fékjére, hanem az, hogy a többinél kell jobban nyomni a gázt. Kecskeméti Mercedesek Felpörögtek az új gyárak A magyar autóiparnál az elmúlt években annyira nyomták a gázt, hogy már majdnem elérték a maximális sebességet, az új gyárak felpörögtek, így már nehezebb látványosan növelni termelésüket, ami persze kihat az egész magyar gazdaságra. Ahogy a második negyedéves eredmény is: a KSH júliusi adatai szerint az ipari export volumene 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A feldolgozóipar exportértékesítésének több mint felét adó két alágazat közül a 37 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 5,9 százalékkal emelkedett. Tavaly a magyarországi autóipari termelés 7833 milliárd forintot tett ki, ami 17,6 százalékos növekedést jelent egy év alatt, a járműipari termékek 92,8 százaléka ment exportra. A szentgotthárdi GM motorgyár Időben kapcsoltak Rövidített krónika az autógyári beruházásokról, egykor és napjainkban. A magyarországi Opel gyárról szóló megállapodás után 26 hónappal indult meg az Astrák összeszerelése Szentgotthárdon, a rekordot egy éven belül sikerült elérni; nulláról egy év alatt futott fel a termelés 13,3 ezer autóra, ami napjainkban idén egy heti adagja a hazai autóiparnak. Ez a csekély mennyiség akkoriban is inkább csak Magyarországnak tett gesztus volt, mert így hálálta meg a nyugati nyitást a General Motors, mely már akkor is a motorgyártásra koncentrált, ami napjainkban is fő profilja. Ennél nagyobb volumenre készült az esztergomi Suzuki, melynek termelése 12 év után érte el a százezres darabszámot, és másfél évtized után állította fel napjainkban is érvényes rekordját, ami 282 ezer autót jelentett 2008-ban, amikor a magyar piacon közel negyedmillió új autó kelt el. Az esztergomi autók többsége persze exportra készült, ahogy napjainkban is a Made in Hungary modellek többsége. Audi TT a győri gyártósoron Minden tizedik Made in Hungary A tavaly gyártott több mint félmillió győri Audi, kecskeméti Mercedes és esztergomi Suzuki modellből 6500 kapott magyar rendszámot, vagyis minden tizedik itthon eladott új személyautó hazai gyártású volt. A csúcsévben egyébként a Suzuki uralta a magyar piac ötödét. Az új gyárak felpörgésével a hazai járműipar termelése is rohamosan nő. Az Audi Hungáriánál 1999-ben gördült le az első a szalagról, ám akkoriban még csak végszerelték az autókat, mert a fényezett karosszériák Ingolstadtból érkeztek Győrbe, ahol bekerültek a helyben gyártott motorok. A TT sportkocsikból a 2008-as csúcsévben készült több mint hatvanezer, a divatmodell ciklikussága miatt az éves átlagszám ennek fele volt. Komplett autógyártás 2011-ben indult Győrben, ahol az A3-as Limousine-ok mellett A3-as Cabrioletek és TT-k is készülnek. Az új beruházásnak köszönhetően folyamatosan fut fel a termelés: az első évben negyvenezer, két évvel később 135 ezer, tavaly már 160 ezer Audit gyártottak, az idei terv ennél is több. Később jött, de tempósan Gyorsabb volt a felfutási tempó a kecskeméti Mercedesnél, ahol a 2012-es indulóévben 41 ezer, tavaly már 180 ezer autó készült, idén ennél nagyobb a tervszám. Az Audi győri és a Mercedes kecskeméti telephelye egyébként jelentősebb beruházás nélkül alkalmas évi 300 ezer autó gyártására, ám ez nagyban függ a piaci kereslettől és a megfelelő számú szakképzett munkaerőtől. Megújult a legfiatalabb kecskeméti modellje: a Mercedes CLA és a Shotting Brake is kisebb arcplasztikán esett át.   Hamarosan a szalonokba kerül az S-Cross, mely a Magyar Suzukiná készül Új modellek Jövőre indul Győrben egy teljesen új Audi sportterepjáró sorozatgyártása, hasonlóval, de kisebb kategóriással bővíti termékpalettáját az esztergomi gyár is. Az évtizede rajtolt Reneszánsz program keretében a Magyar Suzuki kapacitását évi 300 ezerre növelte a Suzuki Motor Corporation: 1992 októbere óta Esztergomban 2 825 141 autó készült, Suzuki, Subaru Opel és Fiat jelvénnyel. Az alapításának negyedszázadát ünneplő cégnél tavaly 185 ezer autó készült, az idei tervben kétszázezernél több Suzuki szerepel, és a menyiségen kívül bővül termékválaszték. Nyáron megújult és markánsabb arcot kapott az S-Cross és jövőre indul a fiatalosabb Swift és egy újabb crossover sorozatgyártása: a sikeres Vitaránál kisebb városi sportterepjáróval jelenik meg a piacon a Magyar Suzuki.   Jövőre jön az esztergomban Suzuki Crosshiker A Népszabadság július 9-i cikkének a szerző által frissített és bővített változata

Lopott autókat értékesítettek

2016.08.03.
A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt R. Gábor 48 éves pomázi lakos és N. József 34 éves maglódi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint – eddig – ismeretlen tettes 2016. július 27-én 11 óra 30 perc és 14 óra 12 perc közötti időben egy budaörsi bevásárlóközpont parkolójából eltulajdonított egy BMW típusú autót annak forgalmi engedélyével és a benne lévő készpénzzel együtt. Az adatgyűjtés során információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó gépjárművet Veresegyházán kívánják értékesíteni. A budaörsi nyomozók és járőrök 2016. július 30-án 13 óra körül egy veresegyházi piacon megtalálták az autót. N. József éppen szerette volna azt eladni, de a rendőrök tetten érték, elfogták, majd a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. További adat merült fel arra vonatkozóan, hogy N. József a gépjárművet R. Gábortól vásárolta. Őt a rendőrök 2016. július 30-án 18 óra körül egy budaörsi parkolóban fogtak el, miközben további két – feltételezhetően bűncselekményből származó – BMW gyártmányú gépjárművet próbált értékesíteni. R. Gábort a rendőrök a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. Az illetékes bíróság 2016. augusztus 2-án elrendelte R. Gábor előzetes letartóztatását. A két férfi ellen a büntetőeljárást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

Tovább csökken az üzemanyagok ára

2016.08.03.
A csökkentéssel a benzin átlagára 321-322 forintra, a gázolaj ára pedig 319-320 forintra mérséklődik. Az üzemanyagok legutóbb szerdán változtak, a 95-ös benzin átlagára bruttó 3 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 6 forinttal lett kevesebb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A kínai busz alatt a forgalom zavartalan: kettő az egyben - fotók

2016.08.03.
A kínai gyártmányú megemelt személyszállító buszt májusban mutatták be, kedden pedig már be is üzemelték az első próbajáratot az észak-kínai Hopej tartományban fekvő Csinhuangtaóban. A TEB-1-nek rövidített busz egyszerűen áthajt a forgalmi dugók felett, ami lehetséges megoldást jelent a kínai nagyvárosokban egyre nagyobb problémát jelentő közlekedési dugókra. A 22 méter hosszú, 7,8 méter széles, 4,8 méteres magas jármű 300 személyes, nincs felső áramszedője, elektromos motor hajtja, és kötött pályán halad.

Először rendeznek hőlégballon-fiesztát Hajdúböszörményben

2016.08.03.
Czeglédi János, a Böszörményi Ballon Club Egyesület elnöke elmondta, hogy a 12 klubtag közül tízen jelezték vissza részvételüket a háromnapos rendezvényre, amelyre a helyieken kívül Erdélyből, Szerbiából és Lengyelországból is érkeznek csapatok. A repülések az egyik legelőről indulnak, de a város főterén is lesz 2 hőlégballon, amelyeket megszemlélhetnek az érdeklődők és közelről is megismerkedhetnek ezzel a különleges sportággal, a ballonok összeállításával és működésével. A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap 975 ezer forinttal, míg a város önkormányzata 250 ezer forinttal támogatta. Tóth Imre, az egyesület alelnöke az előzményekről elmondta: 2009-ben már rendeztek a városban hőlégballon-versenyt, majd 2011-ben alakították meg az egyesületet. Az említett pályázati források mellett sikerült helyi vállalkozókkal is támogatói szerződést aláírniuk, így minden adott az I. Böszörményi Ballon Fieszta megrendezéséhez.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója