A Ford Motor Company első autója volt a Ford modell A típus

2024.08.05.
Szerző: Bánffi Tibor Henry Ford 11 befektetővel 1903-ban alapította meg a Ford Motor Co.-t. Még ebben az évben – hét évvel a Quadricycle után - gőzerővel megindult a Ford A modell fejlesztése, ami mintegy 28 ezer dollárt emésztett fel. Rendkívül rizikós döntés volt, mert a kasszában mindössze 223 dollár maradt. A cég a csőd határán billegett, mire 1903. július 13-án elkelt az első három autó. A beszállítóktól kapott egységeket a Aveneu Plant gyárban szerelték össze. Az üzem nem rendelkezett gyártókapacitással. Ez a kevésbé tőkeigényes szisztéma jellemző volt az amerikai autóiparra ebben az időszakban. A Ford A típus feltűnő hasonlóságot mutat a Cadillac 1902-es gyártmányával, mert Henry Ford korábban a Cadillac Automobile Company főmérnökeként közreműködött a tervezésben. A korszakban nem volt ritka a rokonság, ugyanis a egyes fődarabokat és a karosszériát külső beszállítóktól szerezték be.  A  Ford és a Cadillac modellek több részletén eltérést fedezhetünk fel. Mindkét esetben a motort az első ülés alá szerelték. A Ford motorja 1668 köbcentis boxer elrendezésű (a technikai megoldást már Karl Benz alkalmazta 1887-ben), míg Cadillac egyhengeres, közel azonos hengerűrtartalmú és teljesítményű 8, illetve 9 lóerős volt. Mágneses gyújtással rendelkezett, ezért nem volt szükség akkumulátorra. A faküllős kerekekre tömör gumit szereltek. A vázszerkezet és a futómű is eltérő megoldást takar. A Ford A típus bolygóműves sebességváltót kapott, melyet később Galamb József tökéletesített a T modellhez. A korai példányok nem rendelkeztek hátrameneti fokozattal. A fékezést szalagfékkel oldották meg. Az 560-580 kilogrammos jármű két és négyszemélyes felépítménnyel 45 km/órás végsebességet ért el. A félig elliptikus laprugókkal ellátott futómű rosszabb útviszonyok esetén és városi forgalomban is sima futást biztosított. Végre a tulajdonos egy nap alatt hosszabb utat tudott megtenni egy Ford A típussal, mint egy lovas fogattal. Ennél is fontosabb, hogy a Fordot nem kellett etetni azokon a napokon, amikor nem használták, és az istállót sem kellett kitakarítani! A költségvetés az alábbiak szerint állt össze: a motor és alváz (Dodge) 250 dollár, a felépítmény (Dodge) 52 dollár, a kerekek (Dodge) 26 dollár a gumik 40 dollár az ülések és a kárpitozás 16 dollár az összeszerelési költsége 20 dollár egyéb járulékos költségek 46 dolláros eladási költség 160 dollár Összesen: 606 dollár Ford A típus viszonylag kedvező, 750 dolláros kétszemélyes, valamint a négyszemélyes 850 dolláros eladási ára ellenére az amerikai polgárok nem voltak felkészülve a tömeges beszerzésére. Ebben az időszakban az amerikai éves átlagbér 490 dollár volt. Az elektromos autó még tartotta vezető pozícióját. A közvetlen konkurencia Oldsmobile Curved típusa 150 dollárral volt olcsóbb. Két év alatt 1750 darab készült. Ford nem kis túlzással „a világ legmegbízhatóbb gépeként” hirdette az A-modellt. A típus számos, a korszak járműveire jellemző problémától szenvedett, beleértve a túlmelegedést és a váltószalagok megcsúszását, stb. Az A-modellt – a fekete T modellhez hasonlóan - egységesen piros színben értékesítette a gyár, bár néhány később más színekben is pompázott. A szép haszonnal befolyt összeg megnyugtatóan megalapozta a Ford Motor Compani anyagi helyzetét. Összességében a projekt sikeresen zárult. Sorban jelentek meg az újabb – B, C, F, K, N, R, S típusok. Köztük volt a méregdrága, 2.500 dolláros „K” modell, melynek gyártását Alexander Malcomson, a cég fő részvényese erőltette. A projekt csúfos kudarca miatt Malcomson kiszállt a vállalkozásból. Az autóverseny is fontos szerepet játszott Ford életében. Szép summát gyűjtött a pénzdíjakból, egyúttal kiélhette a vakmerő szenvedélyét is. 1902-ben Tom Cooperrel és Charles Sorensennel egy piros burkolatlan versenykocsit készítettek és "999"-nek keresztelték el. A projekt mintegy 5000 dollárt nyelt el. A tűzokádó szörnyeteg lármája minden képzeletet felülmúlt és az embereket rémületbe ejtette. Az autó vezetését a vakmerő kerékpárversenyző Barney Oldfield vállalta, aki sohasem vezetett automobilt. Úgy gondolta, hogy egyszer mindent meg kell próbálni. Csak egy hét volt a rutinszerzésre. Nem ismerte a félelmet. A kocsit a kormánykerékre rögzített fogantyúkkal kormányozták, melyet két kézzel teljes erővel kellett fogni ahhoz, hogy az autót úton lehessen tartani. 1902 októberében elkövetkezett a nagy verseny, a pálya több mint 5 kilométeres szakaszon a great-pointi versenypályán lett kijelölve. A verseny előtt Barney derűsen mondogatta:„A túra halálomat okozhatja, de legalább elmondják, hogy úgy száguldottam, mint a mennykő". A kanyarokban sem lassított, a gyenge fékek ellenére valóban úgy száguldott, mint a mennykő. 800 méteres előnnyel, 92 km/órás pályarekorddal legyőzte a clevelandi gyárost, az amerikai bajnokot, Alexander Wintont. Henry Ford belevágott utolsó, vakmerő próbálkozásába. A közel 19 ezer köbcentis, 80 lóerős 999-cel 147,05 km/órás sebességi rekordot állított fel 1904. január 12-én, melyet nem ismerte el a Francia Automobil Club. Ezután úgy döntött, hogy eleget játszott a tűzzel és felhagyott a száguldással. Henry Fordnak a versenyek pénzdíjából és a gyártás profitjából sikerült 50%  feletti részesedést szerezni a vállalkozásban és így utat nyitott rég dédelgetett álma, a népautó megvalósításához. Az 1908-ra elkészült a Ford T modell, ami négy kerékre ültette a világot. Felhasznált forrás: Bánffi Tibor: A Ford T modell és ami mögötte van… Az ábrák a szerző munkái    
Címkék: 

Michelisz Uruguayban is jó pontokat szerezve vezeti a VB-t

2024.08.05.
Az autósport történetében ritka esemennyel tette izgalmassá a versenybíróság a Kumho TCR World Tour utolsó nyári fordulóját. El Pinarban az esős szabadedzések és a félszáraz időmérőn Michelisz Norbert a harmadik legjobb időt autózta. Az élről a vetélytárs Yann Ehrlacher indult, mögötte három BRC Hyundai N Squadra Corse pilóta, Mikel Azcona, Michelisz Norbert és Néstor Girolami következett. Fotó: TCR South America/Hernán Capa Az első futam rajtbalesetei miatt pályára küldték a biztonsági autót, tíz perces lassú körözés után Michelisz a jobbos kanyarban nyitva hagyta az ajtót és Thed Björk belső íven megelőzte, majd az ugyancsak Link & Co. autós Urrutia lökte ki, végül ötödikként ért célba, amiben hyundaios csapattársa, a sérült autós Nestor Girolami segítette azzal, hogy maga elé engedte. Fotó: TCR South America/Hernán Capa A második futamon a polpozíciós Ma Csing-hua nem tudott elindulni a felvezető körre, de nem ez okozta a káoszt. A fordított rajtrácsos második futamon a magyar pilóta a nyolcadik helyről rajtolt, de a kijelző lámpasor hibája miatt a mezőny egy része kiugrott és az első kanyarok után Norbi autója is megsérült. Vélhetően a piros-sárga lámpák félreértelmezhető jelzése miatt több mint negyedórás várakozás után a versenybíróság új rajtot rendelt el. Az újraindítás után Michelisz a hetedik helyről indult a 30 perc + 1 körös versenyen, a harminc kilós túlsúllyal megrakott Hyundai beszorult egy hosszabb vonatba, mert a harmadik John Filippi Audija sokakat feltartott. Végül Thed Björk nyert, második lett a Peugeottal versenyző és sokáig vezető dél-amerikai Pedro Cardoso. A magyar pilótát is durván kilökő Urrutia öt másodperces büntetést kapott így az ötödik helyen befutó Michelisz negyedikké lépett elő. A közönség előtt még dobogón ünnepelhetett Santiago Urrutia, aki nem úszta meg a durva lökdösődéseket, sőt, autójának ellenőrzésekor az FIA bírák műszaki manipulációt találtak, ezért kizárták a versenyből és törölték pontjait. Michelisz: Végül negyedik lettem mindkét futamon a büntetések után Uruguayban. Örülök a hétvégének, az erős pontszerzésnek, főleg az extra kilók tudatában, amiket cipeltünk. Fotó: TCR South America/Hernán Capa El Pinarban elért eredményeivel Michelisz Norbert 242 ponttal vezeti a bajnokságát, Esteban Guerrieri 217-tel második, Thed Björk 215-tel harmadik, majd Yann Ehrlacher (201) és Mikel Azcona (199) következik. Hosszú nyyári-űszi szünet után október 18-20. között Kínában folytatódik a Kumho TCR World Tour sorozat, majd a finálé következik Makaóba, november 14-17. között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Pótfelvételi 2024: a Széchenyi István Egyetemen 78 szakra várják a jelentkezőket

2024.08.05.
A felsőoktatásba jelentkezettek július 24-én este nyolc órától SMS-ben kaptak értesítést arról, hogy felvették-e őket valamelyik általuk megjelölt intézménybe, s ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhattak a ponthatárokról. Közülük 4409-en annak örülhetnek, hogy a Széchenyi István Egyetem polgárai lesznek. Ez az elmúlt tíz év második legmagasabb adata, s a tavalyi rekordtól mindössze 1 százalékkal marad el. Akit az általános felvételi eljárásban nem vettek fel vagy esetleg nem adta be jelentkezését, érdemes megfontolnia a pótfelvételit, amelyre július 30. és augusztus 7. között nyílik lehetőség. Ebben az eljárásban csakis egy felsőoktatási intézmény egyetlen képzésére lehet jelentkezni a felvi.hu honlapról elérhető E-felvételi rendszeren keresztül. A Széchenyi István Egyetem a pótfelvételin összesen 78 önköltséges szakot (37 alap-, 6 osztatlan és 34 mesterképzést, valamint egy felsőoktatási szakképzést) hirdetett meg, amelyből 16 angol nyelven is elérhető. A nappali és levelező munkarendet is figyelembe véve ez összességében 127 különféle képzést jelent. A listában olyan népszerű szakok is szerepelnek, mint a járműmérnök, a gazdálkodás és menedzsment, az ápolás és betegellátás, a szociálpedagógia, a tanító, a villamosmérnök, a gazdaságinformatikus vagy a turizmus-vendéglátás. A mesterképzések közül újra elérhető többek közt az ESG – környezeti, társadalmi és irányítási szakember, a növényorvos, az ellátásilánc-menedzsment, az emberi erőforrás tanácsadó és a műszaki menedzser szak. A pótfelvételiről és az elérhető szakokról tájékozódni a felvi.hu oldalon és a felveteli@sze.hu e-mail-címen lehet.  

Tovább bővül Szlovákia egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója – az új 70 milliós befektetés közel 400 embernek adhat munkát

2024.08.05.
A koreai alkatrészgyártó az új üzemet a területén belül helyezi el, amely közvetlenül szomszédos a Kia autógyártó üzemmel. A 20 500 négyzetméteres gyártócsarnok felépítése 70 millió euróba kerülhet. A tervek szerint három műszakban zajlik majd a gyártás, emellett 345 gyártó- és 36 adminisztrációs alkalmazottnak adhat munkát – számolt be róla a SME. Illusztráció: Mobis Slovakia A Mobis Slovakia az ország egyik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója. 2004-ben jött létre a Hyundai Mobis leányvállalataként. Jelenleg több mint 2 ezer embernek ad munkát. Az autóalkatrészek közel 40 százalékát szereli össze, illetve gyártja. 2006 decembere óta a gyártáshoz szükséges alapalkatrészeket biztosítja a zsolnai Kia számára. 2012 óta a csehországi Nošovicében lévő Kia autógyártónak is szállít fékrendszereket. Következő lépésként a biztonsági elemekkel, valamint az újonnan kifejlesztett fékrendszerekkel bővítené a gyártást. Az új csarnokban a koreai beszállító a hátsó elektronikus fékek, az elektromos fékrásegítő és négyféle légzsák gyártását és összeszerelését helyezi el. A gyártócsarnok építését idén októberben kezdhetik el, a tervek szerint pedig 2026 júliusában helyezhetik üzembe.  

Rendőrök elől menekült, halálos balesetet szenvedett

2024.08.05.
Elmenekült a rendőrség elől egy 24 éves autós egy simmeringi forgalmi leállás közben szerda este. Menekülés közben nekiütközött egy parkoló kamion pótkocsijának. A rendőrök a Dittmanngassen vették észre az autót a nem biztonságos vezetési stílus miatt. Philipp Haßlinger rendőrségi szóvivő szerint a sofőr és az utas idegesnek és agresszívnak tűnt az ellenőrzés során. A forgalom leállítása során a rendőrök az autóban kábítószer-mérleget találtak kábítószer-maradékkal. A sofőrt ezután orvosi vizsgálatra kérték, de ő nem volt hajlandó. Inkább visszaugrott a kocsiba és gyorsított. "Egy rendőr megpróbálta megakadályozni ezt a szökést, több méteren keresztül vonszolták, de aztán el tudott menekülni" - mondta Haßlinger. Több járőrautó üldözte az autót. A 24 éves férfi menekülés közben áttört egy sorompót, és a rendőrök először szem elől tévesztették az autót. Embervadászat indult. Újabb veszélyes előzési manőver történt a Wildpretstraße környékén, és az autó egy parkoló kamion utánfutójának csapódott. Az alsó-ausztriai férfi beszorult az autóba, és a helyszínen meghalt.    

Rovanperä kiesett, így Ogier ölébe hullott a győzelem Finnországban

2024.08.04.
Rovanperä szinte a rajttól kezdve vezetett a négynapos versenyen, és úgy tűnt, hogy véget vethet annak a rossz sorozatnak, hogy a finn pilóták hét éve nem nyertek a hazai versenyükön. A 23 éves versenyző számára azonban minden balul sült el, amikor a 19. gyorsaságin egy úton lévő kődarab miatt kicsúszott egy balkanyarban, és a felborult a fekete-piros-fehér fényezésű GR Yarisszal, pedig az előnye ekkor már 45,8 másodperc volt. „Nagyon jó délelőttünk volt, mindent kézben tartottunk, és még mindig a vasárnapi pontokért küzdöttünk anélkül, hogy kockázatot vállaltunk volna. Az utolsó előtti szakasz nagyjából utolsó kanyarjában normálisan, egyenletes tempóban haladtunk, de a kanyar közepén egy hatalmas kő volt, amit nem tudtam kikerülni, és ez ledobott minket az útról. Eléggé irreális érzés, tekintve, hogy semmit sem tehettünk volna, hogy megváltoztassuk a helyzetet. Elég nehéz ezt elviselni, de másrészt Jonne és én egy tökéletes hétvégét hajtottunk végre addig a pontig” – nyilatkozta a csalódott kétszeres világbajnok. Ugyanez a gyorsasági szakasz korábban további drámát szolgáltatott, amikor Rovanperä csapattársa, Elfyn Evans is összetörte a Toyotáját, miközben a szupersárnapi pontokért küzdött. A walesi a pálya első kanyarjában sodródott le az útról és ment fának. Ogier, aki 2021 óta először versenyzett Finnországban, a csapattársai hibáit kihasználva, 40,1 másodperces előnnyel megszerezte 61. WRC-győzelmét a Hyundai pilótája, Thierry Neuville előtt. A Ford Pumával versenyző Adrien Fourmaux 34 másodperc hátrányban a dobogó utolsó fokára állhatott fel. „Finnországban nyerni mindig jó dolog, még ha nem is így szerettük volna. A csapat elképesztő autót biztosított, és egész hétvégén domináltak a Toyoták. Kalle és Jonne más ligában játszott, mint a többiek, és nagyon pechesek voltak ezzel a pályára került kővel. Együtt érzek a csapattal, hiszen sokkal jobb eredményt érdemeltünk volna. Szardínián a balszerencse miatt elvesztettem egy győzelmet, és most itt visszaszereztem egyet. Elég régóta vagyok már a pályán ahhoz, hogy sokféle eredményt és érzelmet megtapasztaljak, és szerencsém volt, hogy legtöbbször a jó oldalon álltam – de ma nem. Őszintén szólva jobban szerettem volna a második helyen végezni, de a motorsport néha igazságtalan” – nyilatkozta sportszerűen Ogier. „Az érzelmek hullámvasútja volt ez a hétvége” – mondta Neuville a célban. „Okosan közelítettük meg ezt a hétvégét, tudtuk, hogy nehéz lesz harcolni a Toyotákkal. A csapatunk problémái után (Tänak és Esapekka Lappi is balesetet szenvedett pénteken) tudtuk, hogy haza kell hoznunk a pontokat” – tette hozzá. Fourmaux harmadik helyezése a negyedik dobogós helyezését jelentette számára a szezonban, az újonc Sami Pajari 40 másodperccel volt lemaradva tőle az utolsó állva maradt Rally1-es autóval.   Oliver Solberg nyerte a Skodával a WRC2 kategóriát, és az ötödik helyen végzett az összesítésben Jari-Matti Latvala, Lauri Joona, Mikko Heikkilä, Nikolay Gryazin és Georg Linnamäe előtt. A finnországi események felborították a pilóták bajnokságának állását: Ogier – annak ellenére, hogy idén három ralit kihagyott – feljött a második helyre. Miután a pénteken kiesett Ott Tänak és Evans is nullázott, a harmadik, illetve a negyedik helyre estek vissza. A bajnokság szempontjából azonban Neuville volt a legnagyobb nyertes. Nyolcpontos előnnyel érkezett Finnországba, de 27 pontos előnnyel távozhat, míg a Hyundai Motorsport csapata 20 pontra növelte előnyét a Toyota Gazoo Racing előtt a gyártók bajnokságában. A világbajnokság az Akropolisz-ralival, Görögországban folytatódik, a legendás murvás versenyt szeptember 5. és 8. között rendezik. Végeredmény, Finn-rali: 1 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 2h25m41.9s 2 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +40.1s 3 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +1m14.1s 4 Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1m54.5s 5 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +8m15.5s 6 Jari-Matti Latvala/Juho Hänninen (Toyota GR Yaris Rally2) +8m54.5s 7 Lauri Joona/Janni Hussi (Škoda Fabia RS Rally2) +9m29.4s 8 Mikko Heikkilä/Kristian Temonen (Toyota GR Yaris Rally2) +9m32.0s 9 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +9m51.2s 10 Georg Linnamäe/James Morgan (Toyota GR Yaris Rally2) +10m07.0s   Pilóták bajnoksága: 1 Thierry Neuville 168 pont 2 Sébastien Ogier 141 3 Ott Tänak 137 4 Elfyn Evans 132 5 Adrien Fourmaux 119 6 Kalle Rovanperä 86 7 Kacuta Takamoto 76 8 Esapekka Lappi 33 9 Andreas Mikkelsen 29 10 Dani Sordo 27   Gyártók bajnoksága: 1 Hyundai Shell Mobis World Rally Team 395 pont 2 Toyota Gazoo Racing World Rally Team 375 3 M-Sport Ford World Rally Team 207

Űrhajósok földi Canooja

2024.08.04.
Az 1961-ben meghirdetett Apollo-program indulásától évtizedeken át ugyanazt a két járművet használták az amerikai űrhajósok földi szállítóeszközeként. A NASA akkor népszerű lakóautókat választott, mert tágasak voltak és elfért bennük az öltöző, meg illemhely. Némileg azért át kellett alakítani, hogy az űrruhák hátmoduljaival is elférjenek a padokon az űrhajósok. A programban sokáig fontos szempont volt a steril környezet és a kényelem, ma már csak az utóbbira kell figyelni. A korai években a legénységi szállástól a Saturn V rakéta 39A kilövőállomásig egy átalakított Clerk Cortez lakóautóban nagyjából 25 kilométert kocsikáztak szkafanderben az űrhajósok Az asztrobuszban négy asztronauta fért el, de többnyire csak hárman használták egyszerre. A földet érés utáni napokat az asztronauták mozgó karanténban (Mobile Quarantine Facility – MQF), egy átalakított Airstream lakóbuszban töltötték. Ez megszűrte a ki- és beáramló levegőt, majd repülővel vitték Houstonba, ahol 21 napot töltöttek elszigetelten a Holdfogadó laboratóriumban. Az Apollo 15-től az MQF lakóbuszt leselejtezték. Most új fejezet, méghozzá elektromos hajtású kezdődött a NASA történetében, szolgálatba állt a személyautós kényelmű és lezser megjelenésű mikrobusz, mely pickup is egyben, a neve pedig Canoo. Az Astrovan buszok több évtized alatt 26 500 mérföldet (42 675 km) tettek meg, hiszen csak a Kennedy Űrközpont főépülete és a kilövőplatform közötti 9 mérföldes (14,5 km) távot kellett megtenniük a tesztek és a tényleges rakétaindítások idején. A NASA 2011 óta nem indított amerikai űrhajóst az USA területéről, ám a Holdra való visszatérést célzó Artemis-programhoz újra felmerült az igény űrhajós-szállítóautóra. A meghirdetett pályázati előírások között szerepelt a tágas belső és lokálisan nulla emissziós működés. Mivel egyéb speciális megkötések nem szerepeltek a tenderen, ezért akár széria modellel is lehetett jelentkezni. Végül az elektromos pickupjával sikeres Canoo lett a befutó: a NASA kisbusz a 2023-as Lifestyle Vehicle módosított változata, mely a vezető mellett négy asztronautának, három kísérőnek, öt málhazsáknak, négy személyi hűtőegységnek és egy speciális szállítóbőröndnek nyújt helyet. Az új márka moduláris szerkezeti elemi jól variálhatók, platformja természetesen elektromos. A teherrészre utólag is gyorsan felszerelhető, a lakómodul négy személynek biztosít kényelmes és légkondicionált hálóhelyet. Nincs hagyományos jelvénye, mert világító rajzolatáról is fel lehet ismerni, a fülke hátsó szélvédőkeretébe épített LED-es fények a rakfelületet világítják meg, a platón van egy sor konnektor, melyekről szerszámgépek tölthetők, működtethetők. Az orr részen a klasszikus hűtőmaszk helyén tárolórekesz van, a fényszórókat és a szélvédőt domborodó felületek védik, lökhárítókba vonószemeket, fenékvédő lemezeket és ködfényeket integráltak. A Canoo Lifestyle Vehicle a polgári piacon három felszereltségi szinten kapható, a 300 lóerős, 450 Nm nyomatékú villanymotoros változat ára 34 750 dolláros (13,2 millió Ft). Van mikrobusz és pickup modell. A Canoo sorozatgyártása 2023-ban indult, villanymotorjának teljesítmény 600 lóerő, forgatónyomaték 745 Nm. A hasznos terhelhetőség 800 kg. A 2,85 méteres tengelytávú és alaphelyzetben 4,7 méteres jármű a plató kihúzásával 5,4 méteresre hosszabbítható, közel két méter széles és magas, így normál parkolóházakba is behajthat. Platója alaphelyzetben 1,6 méter széles és 1,8 méter hosszú, utóbbi 2,6 méteresre növelhető. Akkupakkja egy töltéssel 320 kilométeres útra elég, és autonóm is képes közlekedni. Az ingatag helyzetű startupnak jól jött a NASA-megrendelés, de az inkább csak reklámot, mint pénzügyi mentőövet jelent a csőd szélén bukdácsoló cégnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Büntetendő, ha lehúzott ablakokkal parkol!

2024.08.04.
Az olasz sajtóban klikkvadász cikknek tűnt, de volt valós figyelemfelhívás értéke is annak a cikknek, amely egy turistáról szól. Szardínia szigetén történt az eset, Alghero városában. A gyanútlan üdülővendég leparkolta az autóját, és forró nyári nap lévén, az ablakokat lehúzva hagyta. Mire visszatért a kocsijához, egy büntetőcédulát talált a szélvédőn.   Ugyanis Itáliában a KRESZ 158.cikkelye kimondja, hogy a lehúzott ablakokkal parkoló autó elhagyása „lopásra való felbujtásnak” minősül, ezért súlyos bírságot von maga után. A jogalkotók szerint ez olyan, mintha a felelőtlen autótulajdonos direkt „meghívná” a tolvajokat, tehát bűnözésre csábít. A jogszabály lényege nemcsak a lopás, de a biztosítási csalások megelőzése is. A 42-től 173 euróig terjedő bírság mellett még kockázat az is, hogy az autó ellopása esetén a biztosító nem fizet, ha a tulajdonos gondatlansága (tehát a lehúzva hagyott ablak) bizonyítható. Forrás: autopinmoto.it  

Ennyivel csökkent a közúti árufuvarozás 2023-ban az Európai Unióban

2024.08.04.
A 2023-as vonatkozó adatokat ismertetve az uniós hivatal emlékeztett: a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt 2020 első és második negyedévében tapasztalt instabilitást követően a közúti árufuvarozás 2021-ben nőtt, 2022-ben pedig viszonylag stabil maradt. Fotó forrása: hirado.hu Tavaly a közúti árufuvarozás azonban minden negyedévben csökkent. 2022 azonos negyedévéhez képest 2023 első negyedévében -2,3 százalékkal, a második negyedévben 3,6 százalékkal, a harmadik negyedévben 3,8 százalékkal, a negyedik negyedévben pedig 3,1 százalékkal eset vissza. 2023 utolsó két negyedévének adatai pedig azt mutatják, hogy a közúti árufuvarozás a 2019-es második félév szintjére esett vissza. A 2023-as és 2022-es éveket összehasonlítva Portugáliában (16,4 százalék), Szlovákiában (16,2 százalék) és Svédországban (11,5 százalék) regisztrálták az áruszállítás  tonnakilométerben számított  legnagyobb csökkenését. Ezzel szemben a legnagyobb növekedést Litvániában (17,3 százalék), Dániában (8,2 százalék) és Cipruson (7,8 százalék) jegyezték fel. Megjegyezték, Németország központi szerepet játszott az EU-n belüli közúti árufuvarozásban. Az EU-n belüli legnagyobb áruszállítási forgalmat, azaz a legnagyobb mennyiségű, összesen 83,3 millió tonna árut Németország és Hollandia között szállították. A Németország és Lengyelország közötti teherforgalom 69,2 millió tonnát tett ki, a Belgium és Franciaország közötti forgalom pedig elérte az 53,8 millió tonnát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója