Különleges forgómotort mutatott be egy amerikai startup

2024.08.07.
A belső égésű motorok valószínűleg még sokáig velünk maradnak. A hibridek éllovasa, a Toyota például nemrégiben jelentette be, hogy beruház a benzines hajtásláncok fejlesztésébe. Az Avadi startup azonban nem modernizál, hanem radikálisan újragondolja, sőt forradalmasítja a motortechnológiát. A vállalat által bemutatott Avadi MA-250 prototípus egyhengeres, négyütemű, 0,25 literes és 15,8 lóerős. Legnagyobb különbség a hagyományos belsőégésű motorokhoz képest, hogy nincs főtengelye, viszont a hengerre két, független és egymást kiegyensúlyozó hajtókar jut, amelyek a tengelye körül forgó dugattyút kapcsolják össze egy pár fogaskerékkel. A két fogaskerék a forgattyúsházban elhelyezett gyűrűs fogaskereket forgatja, amely pedig a tengelyt. A motorban feleannyi mozgó alkatrész van, mint egy hagyományos hajtóműben, ennél fogva könnyebb is. Hatalmas előnye a hagyományos, főtengelyes motorokkal, hogy az egymást kiegyensúlyozó hajtókarok révén nem alakul ki a hengerfalban kopás a hajtókarok síkjában. Az Avadi MA-250-es emellett simábban működik, kompakt és kifejezetten kicsi. A termikus hatásfoka 42 százalékos, vagyis a hagyományos benzines motorokénak közel a duplája, ami alacsony károsanyag-kibocsátást eredményez. Az Avadi úgy véli, hogy az általa kifejlesztett úttörő technológia megannyi gépben alkalmazható, a többi között személygépkocsikban is. A vállalat elképzelései szerint a motor villamosított járművek fedélzeti áramfejlesztőjévé válhat. Az elektromos járművek értékesítésének lassulásával az autógyártók új hibrid motorokat dobnak piacra, amelyek fedélzeti generátort használnak. A Mazda például kis bolygódugattyús Wankel-motorokat használ erre a célra, az új Ram 1500 Ramcharger viszont V6-os benzines motorral tölti a 130 kW-os generátort, jelentős mértékben növelve az autó hatótávját.

Több mint háromezer gyorshajtó kap hamarosan csekket a bírságról - itt mértek

2024.08.07.
A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, de – mint minden héten – lesz olyan sofőr, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat. A Bács-Kiskun Vármegyei heti egyik top-gyorshajtó 142 km/h-val közlekedett Solt belterületén, míg a másik sofőrt az 5407-es számú úton fülelték le, ő a 60 km/h helyett 124-el hajtott. Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt 62 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 21 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet is okozott. Péntek reggel 7 óra 40 perc körül Sükösd külterületén halálos baleset is történt. Az 51-es számú főúton egy 54 éves csávolyi lakos kisteherautóval egy munkavégzés miatt álló tehergépkocsi kikerülésébe kezdett, csakhogy nem észlelte az őt előző gépjárművet és nekiütközött. Az 54 éves sofőr olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy a helyszínen életét vesztette. A történteket a Bajai Rendőrkapitányság vizsgálja. A rendőrök kérik a járművezetőket, hogy a balesetek elkerülése érdekében körültekintően, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek, és ügyeljenek a sebesség helyes megválasztására! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így vezessünk defenzíven az autópályán, hogy meg is érkezzünk

2024.08.07.
A közúti járműforgalom alapja a bizalom, vagyis abban bízva vezetünk, hogy a többiek is betartják a szabályokat. A KRESZ egyfajta védelmet biztosít, hogy ha betartjuk a szabályokat, mindenki életben marad. - Ám ha valaki idegesen, türelmetlenül vezet, hamar kiszámíthatatlan manőverekbe kezd, és a közúton a legnagyobb veszély a kiszámíthatatlanság, vagyis, ha valaki nem a szabályoknak megfelelően közlekedik - írja a Das WeltAutó hivatalos blogja. Ezért aki autópályán, vagy nagy forgalmú úton jár, készüljön fel arra, hogy utazása esetleg tovább fog tartani a vártnál. Ha erre felkészülünk, nem kapunk idegbajt, ha egyszer csak megtorpan a forgalom. Nem ritkán tapasztaljuk, hogy minden látható ok nélkül összetorlódnak a járművek. Az ilyen fantomdugó akkor alakul ki, amikor a haladás dinamikája megakad, a sebesség és az autók közti követési távolság lecsökken. Nagy forgalmú úton, ha 130-ról viszonylag gyorsan kell lassítanunk 100-ra, akkor a mögöttünk lévő autó 98-ra fog lassítani, az őt követő 96-ra, aztán 94-re, és végül – esetleg több kilométerre – valakinek meg kell állnia. Kész is a fantomdugó. Ezt tegyük, hogy meg is érkezzünk Ne csak az előttünk lévő autókat figyeljük, hanem a mögöttünk haladókat is. Rá kell szokni a belső visszapillantó tükör gyakori használatára. Haladjunk egyenletes tempóban. Ne váltsunk hirtelen sávot, ne kapkodjunk, főként ne tolakodjunk sávról sávra azért, hogy pár másodperccel előrébb legyünk másoknál. Fotók forrása: hirado.hu Kiegyensúlyozottabb és biztonságosabb az utazás, ha minden járművezető alkalmazkodik a forgalom pillanatnyi dinamikájához – vagyis kerülik a gyorshajtást, és ugyancsak kerülik a túl lassú haladást is. Minél jobb a reakcióidőnk, annál kevésbé járulunk hozzá a fantomdugó kialakulásához. A fáradtság, vagy pláne az ilyenkor életveszélyes a mobilozás nagymértékben megnöveli a reakcióidőt. Kevesen tudják, hogy akár egy másodperc is eltelhet az előttünk haladó vészfékezése és a saját vészfékezésünk megkezdése között. Az úrvezető ugyanis nem automata: hosszú úton fárad, lanyhul a figyelem, lassul a reakcióidő. Egy Európai Uniós felmérés szerint minden negyedik karambol és minden nyolcadik halálos baleset figyelmetlenség miatt következik be. Mert a vezetés 30-50 százalékában nem a vezetésre, hanem a dohányzásra, evésre, ivásra, a tájra, utastársunkra, vagy a mobiltelefonra figyelünk. Egy rövid SMS elolvasása alatt akár 5️00 métert is megtehetünk. Ez olyan mintha fél kilométert behunyt szemmel vezetnénk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kezdődik a Sziget Fesztivál, lezárásokra és erősebb forgalomra figyelmeztet a BKK

2024.08.07.
Azt írták: az augusztus 7-12 között az Óbudai-szigeten tartott Sziget Fesztivál miatt augusztus 15-én 20 óráig lezárták a Budai alsó rakpart északi szakaszát a Mozaik utca és a bevásárlóközpont parkolója között, az Óbudai-szigetet pedig már korábban lezárták. A fesztivál miatt keddig naponta 13 órától hajnali 3 óráig időszakosan szintén lezárják a Mozaik utcát, valamint a Budai alsó rakpartot a Mozaik utca és a Margit-híd között. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a Mozaik utca környékén a megszokottnál jóval több gyalogosra kell számítani, a Szentendrei úton pedig a délutáni és esti órákban a szokottnál erősebb forgalom várható. A BKK a fesztiválra érkezőknek a közösségi közlekedést ajánlja, szerdától augusztus 13-ig a H5-ös HÉV sűrűbben és éjjel-nappal jár a Batthyány tér és Aquincum illetve Szentendre között. A 226-os autóbusz azonban rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik, az Óbudai-szigetre nem tér be. A Sziget CityPass by Budapest Card karszalaggal idén is díjmentesen vehető igénybe a közösségi közlekedés a fővárosban, hétfőtől augusztus 15-ig a BKK a Filatorigát HÉV-állomáson ideiglenes értékesítési pontot is működtet - tették hozzá. A fesztivál gyalogos útvonalai a korábbi évekhez képest megváltoztak, az idei évtől a HÉV Szentlélek téri megállója közelében levő H-hídi bejáraton már gyalogosok és kerékpárosok sem mehetnek be a fesztiválterületre, a Sziget főbejárata csak a HÉV Filatorigáttól néhány perces sétára levő K-hídon közelíthető meg.

Becsődölt a Recaro sportülést gyártó részlege

2024.08.07.
Ha egy ipar átalakul, az bizony dönti beszállító oldalon is a dominókat. Márpedig az autóipar elindult a zöldítés útján, amibe már egyre kevésbé férnek bele a hot hatchek és egyéb sportautók. Úgyhogy akármennyire is alapvetés volt korábban, hogy egy autó kínálatának csúcsán ott csücsült egy Recaro üléses sport változat, ma már korántsem ez a helyzet. Ennek pedig épp az ipar egyik legnagyobb ásza, a Recaro látta kárát csak hamar, akik épp most adták be csődeljárásukat. Fontos kiemelni, hogy ez csak az autós részleget érinti, a repülő, vonat és gamer ülés üzletágak zakatolnak tovább. 2020-ban már mutatkozott jele a változásoknak, hiszen ekkor egy befektető csoport vásárolta fel a német Recaro cég sportülés üzletágát, ami például a BMW M modelljeibe és a Ford sport modelljeibe is szállított üléseket, illetve a versenyautó építés megkerülhetetlen szereplője volt. A csődeljárás híre meglepte a gyártókat, akik alternatíva nélkül maradtak, de a 215 dolgozót is, akiket nem értesítettek a csődről. A Recaro-t egyébként 1906-ban alapította Wilhelm Reutter, aki karosszérialakatosként kezdte, mígnem vállalkozását felvásárolta a Porsche. Repülőgép üléseket a 70-es évektől gyártanak, és szinte egyeduralkodók a piacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Buszbalesettel kezdődött a szerda, mentő a helyszínen

2024.08.07.
A 89-90-es kilométer között történt balesethez, a komáromi ipari parkhoz a város hivatásos tűzoltóit riasztották. - A raj megszünteti a forgalmi akadályt, az esethez mentő is érkezett - írt a katasztrófavédelem honlapja 6 óra 9 perckor. Hat perccel korábban egy másik balesetről adtak hírt: összeütközött két kisteherautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Kisigmánd térségében. A 13-as főúti csomópont közelében történt balesetnél az egyik kisteherautó az árokba csúszott, utánfutója félig elfoglalja a leállósávot. A nagyigmándi önkormányzati és a komáromi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A helyszínre mentő is érkezett, a baleset miatt fennakadásra kell számítani.

Fővárosi mélygarázstűzzel zárult a kedd, három autó kiégett

2024.08.07.
- A nagyjából száznyolcvan négyzetméteres garázsban három személykocsi teljes terjedelmében ég, a lakók robbanást is hallottak - írta a katasztrófavédelem honlapja 8 perccel éjfél előtt. A fővárosi hivatásos tűzoltók több egysége vonult a helyszínre, a tüzet vízsugarakkal oltották. A beavatkozást a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A rajok átvizsgálták az épületet, amelyet valamennyi lakó elhagyott. - Eloltották a tűzoltók a budapesti mélygarázsban keletkezett tüzet, az anyagi kár jelentős - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel szerdán. A tűzoltók a háromlakásos épületet átvizsgálták, átszellőztetik a házat. - A lakók visszatérhettek otthonukba, bár az épületről leválasztották a közműveket. Az anyagi kár jelentős - adta hírül a távirati iroda éjjel, háromnegyed 2-kor.  

Első emelet show Londonban

2024.08.06.
Vissza a gyökerekhez: az emeletes buszok őse, a lóvontatású omnibusz 1853-tól közlekedett Párizsban, de századforduló motoros változatai már Londonban hódítottak. Nem a napjainkig szolgáló vörös AEC Routemaster volt az úttörő, hanem a német Daimler. A kétszintes, nyitott tetejű, tömörgumi-kerekes, 26 férőhelyes fehér autóbusz 1899. október 9-én kezdte meg a menetrendszerű közlekedést a Kennington és a Victoria Bridge közötti útvonalon, amelyet a Motor Traction Co. üzemeltetett. Ltd. Egy évvel később módosították útvonalát és a Victoria Bridge helyett az Oxford Circusra került a végállomás. Az autóbusz London legrégebbi tömegközlekedési eszköze. George Shillibeer kocsigyártó 1829-ben indította el a Paddington és Bank közötti járatát, de a régóta ismert postakocsis szolgáltatásokkal ellentétben az utasoknak nem kellett előre foglalniuk, és az útvonal bármely pontján le lehetett szállni a járműre. Shillibeer Omnibusnak nevezte el szolgáltatását (ami latinul annyit jelent, hogy „mindenkinek”, bár akkoriban a legtöbb dolgozó ember nem tudta megfizetni. Shillibeer lóbusz a Bury Street-en 1829-ben, ismeretlen művész, 1860 körüli ábrázolása Az ötlet bevált, és 1832-ben már 400 lóvontatású busz közlekedett Londonban. A járművek ugyanabból a műhelyből származtak, mint a postakocsik, a magánkocsik, mezőgazdasági járművek: fából készültek és kézzel különböző színűekre festették. Az első ló nélküli buszok karosszériája is hasonlóan készült önjáró- motoros alvázakra . Lóvontatású és önjáró autóbusz, 1900 A brit főváros igényeinek köszönhetően a London General Omnibus Company (LGOC) a világ legnagyobb buszvállalatává vált. Az 1900-as években saját motoros modelleket fejlesztett, miközben létrehozta az Associated Equipment Company-t (AEC), amely buszokat, teherautókat és furgonokat gyártott belföldre és exportra. A házon belüli tervezés, gyártás és karbantartásnak eredményeként egyre inkább szabványosítottá váltak a buszok, amik az előzőkre épültek, így nagy, egységes és megbízható járműflotta jött létre. A buszok méretére vonatkozó ellenőrzések enyhítése és a gyors innováció egymást követő szabványos típusokat hozott létre, az 1910-es B típustól az 1954-es Routemaster (RM) típusig. B típusú nyitott tetejű autóbusz Forrás: LT Advertising and Publicity, 1970-1980. Az első Routemastert 1954 szeptemberében mutatták be az Earl’s Commercial Motor kiállításon. A hűtőrács nélküli prototípus 8,38 méter hosszú, 2,44 méter széles és 4,38 méter magas volt. A motor hűtésének javítása érdekében áttervezték a homlokfalat. A 64 személyes változat 750 kilóval volt könnyebb az előd AEC RT szériánál, hála a hibrid konstrukciónak, mely átmenet volt az önhordó karosszéria és acélváz kombinációjának. Klasszikus Routemaster A könnyebb AEC Routemaster független kerékfelfüggesztést, szervokormányt, automata sebességváltót és hidraulikus fékrendszert kapott. Az első Routemaster 1956. február 8-án állt forgalomba Londonban, a 2-es vonalon. Az 1958-ban készült három prototípus közül kettő már Leyland-motort kapott. 1961-ben készült 24 darab 9,14 méteres változat, a sikeres próbák után 1965-ben elindulhatott az RML széria sorozatgyártása. London városa többnyire a rövidebb szériából rendelt: a 2123 darabos mennyiségből 524 volt hosszított változat. A londoni Routemastereket AEC AV590 típusú, 9,6 literes, 115 lóerős (86 kW) dízelmotor hajtott négysebességes automata váltón át. A Green Line megrendelésére készült zárt hátsó peronos távolsági változat RMC 8,38 méter hosszú és 57 üléses volt. Az 1960-as évek végén és a 70-es években visszaesett utasforgalom miatt a London Transport a költségek csökkentésére az olcsóbb, csak sofőrrel, kalauz nélküli üzemeltetést választotta egyes útvonalakon. Az utolsó Routemaster 2005. december 9-én szállított utasokat Londonban a 159-es járaton. A busz igazi ikonná vált, jutott belőle az egykori brit gyarmatokra, nemzetközösségi országokba, a kiszuperáltak közül sok száz napjainkban is kávézóként, étteremként szolgál. Boris busz A korábbi főpolgármester, Boris Johnson javaslatára 2011 és 2017 között ezernél több hibrid-elektromos hajtású New Routemaster állt forgalomba Londonban, ezek is nyílt hátsó peronos karosszériával Az autóbuszok egykor fából készültek, a nyitott tetejű járműveket napjaikban számítógépes technológiával tervezik és robotok gyártják. Egykor lovak húzták, majd gőz, elektromosság, benzin, gázolaj hajtotta, mostanság hidrogén üzemanyagcellák energiája adja az áramot a villanymotoroknak. Jewel E elelktromos busz A brit Equipmakeés a spanyol Beulas karosszériaépítő Jewel E buszát 544 lóerős és 3500 newtonméteres nyomatékú Eqipmake Zero Emission Drivetrain hajt. Az 543 kilowattórás kapacitású lítium-ion akkumulátorcsomaggal a Jewel E egy feltöltéssel több mint 400 kilométeres útra képes. A tervek szerint az Egyesült Királyságban 4 ezer brit gyártmányú, zéró kibocsátású busz forgalomba állítását tervezik. A BYD 500 wattos teljesítményű BD11-es elektromos busza egy töltéssel 600 kilométeres képes, ami majdnem négyszerese a londoni emeletesek napi futásteljesítményének. A Go Ahead London száz beszerzését tervezi, amire van esély, mert a 400 ezer fontos kínai modell százezerrel olcsóbb a brit piacon elérhető versenytársaknál. Az angol ADL és a kínai BYD közösen gyártott buszaiból eddig 1800 kelt el brit piacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bevezetik az egységes áru helyjegyet a távolsági buszokon

2024.08.06.
Így könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer, ráadásul a legutóbbi frissítést követően, amikor a vasúttársaság okostelefon-alkalmazásába is beépítésre került az EMMA elnevezésű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás, most a MÁV-applikációban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: hétfőn elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is. A kép illusztráció. Fotó: MTI/Vasvári Tamás Jelezték, hogy a helyjegy nemcsak a MÁV-applikációban váltható meg, hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is. A digitális csatornákon - tehát a MÁV-mobilalkalmazásban vagy jegy.mav.hu weboldalon - vásárolt helyjegy 5 százalékkal olcsóbban, mindössze 285 forintért érhető el - írták. Közölték azt is, hogy az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető. Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen utazhatnak - közölte a MÁV.
Címkék: 

A Kia leleplezte az új K8-at

2024.08.06.
A bemutatott képekből ítélve az új K8-as szedán némileg hordozza magán a Sorento crossover jegyeit, de a megjelenésére mégis használhatjuk a forradalmi jelzőt, mert sok az eltérés a 2021 tavaszán Dél-Koreában piacra dobott elődjéhez képest. A legradikálisabb változásokat az elülső részben látjuk, ahol szinte teljesen módosult a Kia-dizájn. A hűtőrács nagyon keskeny lett, és a fényszórók függőleges kialakításúak. Utóbbiak ugyancsak Sorentóról vándoroltak át a prémiumos K8-ra. Eltűnt róla a két fényszóró közötti teret díszítő rombuszmintás orrész, helyette sima, két oldalt kissé megtört lemez került. És nagyon figyelemre méltó a fényszórók között, közvetlenül a motorháztető alatt futó LED-szalag is, amely azt az érzetet keltheti, hogy az autó masszívabb és szélesebb is. Ami a luxusautó autó hátsó részét illetti, itt is vannak változások, bár nem olyan számottevőek, mint elől. A csomagtartó vonala némileg módosult, de a fényszórók megtartották a már megszokott Kia formavilágát. A belső tér várhatóan nagyon fog hasonlítani a zászlóshajó EV9-es modelléhez. A vásárlók többfajta hajtáslánc közül választhatnak, lesz köztük benzinmotoros és hibrid egyaránt. Az új Kia K8 hossza körülbelül 5 méter, s részben a hossza, részben a külleme – különösen oldalnézetből – miatt tekintik az autót a Toyota Camry versenytársának. Az új K8-at még ebben a hónapban tárják a közönség elé, s a bemutatón feltehetően az autó műszaki paraméterei is ismertté válnak, de erősen kétséges, hogy az autó valaha hozzáférhető lesz a magyar vásárlók számára is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója