Nem riad vissza a kei car kategóriától sem a BYD

2025.11.14.
Eddig kizárólag japán gyártók kiváltsága volt a kei car kategóriában jelen lenni, amit azért hoztak létre, mert a nagy japán nagy városok szűk utcáin erősen limitált a parkolóhelyek száma, pláne azok mérete. A világ egyik leglogikusabb és legjobban korlátozott szegmense ez, ahol elképesztő, hogy mekkora harc folyik és milyen belső dimenziókat tudnak kihozni 3,4 méter hosszúságból, és milyen teljesítmény adatokat a szigorúan 660 köbcentis motor térfogatból. Ebbe lépne most bele a BYD a saját Racco nevű villanyos modelljével, ami hozza a kategória jellegzetes kocka formáját, ám a kínai gyártó letisztult, enyhén futurisztikus formavilágával vegyítve. Nagy és egyenes ablakfelületek, rövid orr és 15-colos felnik. Mérete 3395 mm, ám így is beletuszkoltak olyan modern eszközöket, mint a digitális műszercsoport és egy szabadon álló infotainment kijelzőt, ami eddig nem volt jellemző a szegmensre. Egyelőre nem sokat tudni technikai adatok terén, de a BYD szerint már ebbe is az új Blade akkumulátoruk kerül, amit akár 100 kW-tal is lehet majd tölteni, 20 kWh-s kapacitása pedig 180 km-es hatótávra lehet elég, bár a kínai rendszerben mérve. Ára 5,2 millió forint körül várható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos MINI segíti a jövő mérnökeinek képzését a BME-n

2025.11.14.
A BME Gépjárműtechnológia Tanszéke az elmúlt években egyre aktívabban vesz részt a fiatalok pályaorientációjában és a mérnökképzés népszerűsítésében. Az olyan ipari partnerek, mint a BMW Group Magyarország, kulcsszerepet játszanak abban, hogy a hallgatók korszerű, valós technológiákkal találkozzanak már az egyetemi évek alatt. A BMW Group Magyarország által felajánlott MINI Countryman SE ALL4 modellt Szalay Zsolt, tanszékvezető és Lelkes Márk, az Innovatív Járműtechnológiák Kutatócsoport vezetője vette át a Rack Autó Márkakereskedés budaörsi telephelyén. A közúti forgalomban nem használható modell laboratóriumi környezetben szolgálja az egyetemen zajló oktatási és kutatási munkát az elektromos mobilitás, a hajtásrendszerek diagnosztikája és az energiamenedzsment területén. A BMW Group Magyarország az innováció, a fenntarthatóság és az oktatás hármas pillérére építve hosszú távon támogatja az utánpótlás-nevelést, amely a vállalat hazai stratégiájának kiemelt eleme. „Az elektromobilitás nemcsak technológiai fejlődést, hanem szemléletváltást is jelent, amelyhez elengedhetetlen a fiatal tehetségek bevonása. A mostani kezdeményezéssel a felsőoktatásban tanuló hallgatók felé is kiterjesztjük jelenlétünket, hozzájárulva a jövő mérnökeinek felkészítéséhez” – mondta Csomor Éva, a BMW Group Magyarország magyar és román piacáért felelős képzési és retail HR-vezetője. „Hálásak vagyunk a BMW Group Magyarországnak a nagylelkű felajánlásért. Az autó a gyakorlatok és kutatási projektek részeként segíti majd hallgatóink képzését, és bízunk benne, hogy ez csak az első lépés egy hosszú távú együttműködésben” – mondta Szalay Zsolt, a BME Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője. „Ez a kezdeményezés az utánpótlás-nevelést szolgálja, és segít abban, hogy a jövő szakemberei a legmodernebb technológiákon tanulhassanak. Emellett a BMW Group szakmai trénerei készek támogatni az egyetemi oktatókat is, hogy mélyebben megismerhessék a modell diagnosztikai és hajtástechnikai rendszereit” – tette hozzá Rák Róbert, a BMW Group Magyarország vevőszolgálati vezetője. A harmadik generációs, tisztán elektromos MINI Countryman SE ALL4 a brit prémiumgyártó legnagyobb modellje. A 230 kW (313 LE) teljesítményű, 494 Nm csúcs forgatónyomaték leadására képes, intelligens összkerékhajtású hajtáslánccal ellátott modell egy feltöltéssel akár 433 kilométert (WLTP) képes megtenni. Az intelligens vezetést támogató rendszerek rendkívül széles portfólióját vonultatja fel, lehetőséget biztosítva a hallgatóknak a legmodernebb rendszerek tanulmányozására. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy számok: a Waberer’s háromnegyed éves árbevétele és eredménye

2025.11.14.
A közlemény szerint idén az év első kilenc hónapjában a cégcsoport árbevétele az előző év azonos időszakához képest 5 százalékkal, 603 millió euróra bővült. A társaság konszolidált adózott eredménye az első három negyedévben elérte a 32,1 millió eurót, ami éves összevetésben 158,8 százalékos növekedés. A negyedéves pénzügyi jelentés közzétételét követő online sajtótájékoztatón Tóth Szabolcs, a Waberer’s International Nyrt. gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy 2025-ben is a bevételnövekedés mellett az eredményességre helyezték a hangsúlyt, ezt tükrözik az EBIT mutatóik is. Emlékeztetett, hogy tavaly a teljes évi EBIT eredmény 43 millió euró volt, idén pedig ezt az értéket már 9 hónap alatt megközelítették. Tóth Szabolcs megerősítette a cégcsoport korábbi várakozásait: továbbra is 50 millió euró feletti EBIT eredménnyel tervezik zárni a 2025-ös évet. A Waberer’s csoport MTI-hez eljutatott közleményében Barna Zsolt elnök-vezérigazgató ismertette, hogy jelentős lépéseket tettek tevékenységük további diverzifikálása, illetve az új növekedési lehetőségek beazonosítása irányába. Megnyitották 20 ezer négyzetméteres raktárukat Szlovákiában, és ezzel megtették az első lépést a régióban jelentős súllyal jelen lévő autóipari szereplők raktárlogisztikai és gyártás-támogató kiszolgálására Magyarország határain kívül is. Megállapodtak a Budapest Airport Zrt.-vel a régió legdinamikusabban fejlődő légi áruszállítási központjának további fejlesztésében való részvételről, így kapcsolódva be a Magyarországra, illetve a tágabb régióba légi úton érkező áruforgalom kiszolgálásába. Barna Zsolt hozzátette, hogy a Waberer’s Csoport stratégiai megállapodás keretében elindította közös fejlesztési projektjét a kazah KTZ Express vasúti áruszállító társasággal egy egész Európát ellátni képes intermodális terminál fejlesztéséről, ahonnan az Ázsiából Európába vasúton érkező áruk hatékonyan juthatnak el a végfelhasználókhoz Európa különböző országaiba. A biztosítási szegmens árbevétele a harmadik negyedében 40 millió eurót tett ki, ez majdnem duplája az egy évvel korábbinak. Az üzletág kilenchavi árbevétele csaknem 91 százalékkal 117,5 millió euróra gyarapodott. Az árbevétel-bővülés döntően a 2024 végén akvirált Posta Biztosítók árbevételének köszönhető. A szegmens idei árbevételének 17 százalékát az életbiztosítási, míg 83 százalékát a nem-élet biztosítási termékek értékesítése tette ki. A Waberer's International Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvény legmagasabb árfolyama 5820 forint, a legalacsonyabb 3550 forint volt.  

Frontális balesettel és teljes útzárral búcsúzik a csütörtök

2025.11.13.
A dunaújvárosi hivatásos tűzoltói mind a két járműből egy-egy embert feszítővágó segítségével szabadították ki. Az egységek áramtalanították a kocsikat. A társhatóságok is a helyszínre érkeztek. A Fejér vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is a helyszínen dolgozik. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - a baleset helyszínét a 6208-as számú út érintésével Adony irányába lehet elkerülni. Van baj máshol is, a 4-es főúton, Üllő térségében, korábban több jármű ütközött össze. A 25-ös km-nél az útzár megszűnt, félpályán megindulhatott a forgalom. A 11-es főúton, Budakalász határában, négy személygépkocsi ütközött össze. A 14-es km-nél a Budapest felé a külső sávot zárták le. A 47-es főúton, Békéscsaba térségében, egy személygépkocsi árokba hajtott. A 138-as km-nél a forgalom félpályán halad. A 405-ös főúton, Újlengyel térségében két tehergépkocsi egymásnak hajtott. A 14-es km-nél a főutat teljes szélességében lezárták, aki teheti az Újlengyelen keresztül tud kerülni.  

A Ryanair szerint zökkenőmentes volt az átállás a digitális beszállókártyára

2025.11.13.
A Ryanair statisztikái alapján szerda 13:00 óráig több mint 700 járata indult el késés és zavar nélkül Európa-szerte – közölte a légitársaság. Az utasok több mint 98 százaléka bemutatta a digitális beszállókártyáját (digital boarding pass – DBP), de a maradék 2 százalék is elvégezte az online utasfelvételt a repülőtérre érkezés előtt, így ők ingyenes beszállókártyát kaptak. A közlés szerint az utasok visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak, amikor telefonjaikat leolvasták a repülőtéri biztonsági ellenőrzésnél és a beszállókapuknál. Egyetlen utas sem maradt le a járatról, és csak néhányuknak akadt problémája a telefonjával. Ők szintén gond nélkül elindulhattak, mivel a beszállókapuknál rendelkezésre álltak az online check-in során megadott adataik. A Ryanair még 2024-ben jelentette be, hogy megszünteti a papír alapú beszállókártyát és a reptéri utasfelvételt. Eredetileg idén májusra tervezték a lépést, ám később elhalasztották november 3-ra, majd végül szeptemberi bejelentésük szerint november 12-re. Forrás és fotó: AIRportal.hu  

Miért ritka a ritkaföldfémek világpiaca?

2025.11.13.
Lítiumbánya Ausztráliában A szűkős ellátási helyzet hátterében a szállítói monopolhelyzetben álló Kína áll. Az amerikai AlixPartners tanácsadó cég becslése szerint Kína ellenőrzi a ritkaföldfém-bányászat 70, a finomítói kapacitások 85, valamint a ritkaföldfémekből előállított ötvözetek és mágnesek gyártásának mintegy 90 százalékát. E szállítói dominancián túl Peking – döntően az USA-val szembeni geostratégiai játszmák részeként – egyre-másra, legutóbb október elején szigorította e termékcsoport exportengedélyezési rendszerét. A kínai exportellenőrzési listán olyan újabb, az autógyártásban használatos elemek szerepelnek, mint az itterbium, holmium és európium. “Az ellátási helyzet nagyon feszült” – mondta a német NMD metallurgiai cég vezetője, Nadine Rajner a Reuters hírügynökségnek. Mint fejtegette, a készletek kimerültek, a vállalatok globális ellátási hiánnyal szembesülnek. “Két hónapon belül leállíthatnak bennünket, sőt az egész autóipart” – kongatta a vészharangot a Toyota egyik beszerzésekért felelős vezetője, megerősítve azokat a korábbi riadalmakat, hogy a ritkaföldfémekből készülő anyagok hiánya termelés-leállásokhoz vezethetnek. Az autóipar most lázasan keresi a szűk keresztmetszetek feloldásának lehetőségét. Így például villanyautó-motorok gyártásában (ahol szupererős mágneses tulajdonságú neodémiumot használnak) a General Motors, továbbá több nagy beszállító cég, a ZF vagy a BorgWarner alacsony ritkaföldfém tartalmú motorok fejlesztésén dolgozik. Az e-iparágban jó nevű Monumo fejlesztő cég mesterséges intelligenciát és mélytechnológiai szimulációt alkalmaz, hogy a hozzájuk fordult autógyáraknak segítsen csökkenteni a már gyártásban lévő e-motorok ritkaföldfém tartalmát. Mások a roncsautókból kinyerhető ritkaföldfémekkel próbálkoznak, de ez az iparág még gyerekcipőben jár. Így például a Renault támogatta francia Neutral cég évente 400 ezer elhasznált autóból reciklál földfémeket, 15 európai márkával áll szerződéses kapcsolatban, de ennek az üzletágnak bővítés igazi kihívás – jegyezte meg a cég vezetője a témáról írott Reuters híranyagban. A ritkaföldfémek globális ellátási láncainak biztosítása azonban az autóiparon messze túlnyúló stratégiai ügy. Ezt jelzi, hogy minap maga Donald Trump amerikai elnök írt alá több milliárd dollárra rugó megállapodást ausztrál kollégájával, Anthony Albanese miniszterelnökkel a kritikus ásványkincsek közős kiaknázásáról. Ausztráliában hatalmas ásványkészletek húzódnak, s nem utolsó sorban ezek kitermelésétől remélik a kínaiak ritkaföldfém-monopóliumának megtörését is.  
Címkék: 

Megvan, mikortól szabad az út a Flórián téri felüljárók déli hídján

2025.11.13.
Szombaton 16 órától elindulhat a közúti forgalom a megújult déli hídon Pest irányába a Flórián térnél, mivel a felüljáró megkapta az ideiglenes forgalomba helyezéshez szükséges hatósági engedélyt. A gépjárművel közlekedők szombat délutántól egy sávon hajthatnak fel a déli hídra, amely a későbbiekben majd két sávra szélesedik. A Szentendrei út felől érkező buszjáratok szombat délutántól szintén a megújult felüljárón közlekednek, és ismét érintik a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyet. A kivitelező már péntek este elkezdi a csomópontban a felújítás második üteméhez kapcsolódó ideiglenes forgalmi rend kialakítását. Megszűnik a felhajtási lehetőség az északi hídra Szentendre irányából Pest felé, ezért szombat délutánig Budáról az Árpád híd csak a Pacsirtamező utcai visszafordítón keresztül érhető el. Az északi híd forgalom előli teljes lezárása és felújítása tervezetten november 21-én 20 órakor kezdődik. A BKK javasolja a közösségi közlekedés igénybevételét, a Pest felől gépjárművel közlekedőknek pedig az Árpád híd elkerülését, másik híd használatát. A Szentendrei út felől érkező 34-es, 106-os, 118-as és 134-es nappali, valamint a 901-es és 918-as éjszakai járatok a szombat délutáni megnyitástól ismét a déli hídon közlekednek, így nem érintik a bevásárlóközpont melletti Flórián tér megállót. A 34-es, 106-os, 901-es és 918-as autóbuszok viszont ismét megállnak a hídfőben lévő Szentlélek tér megállóhelyen. A megújult felüljárón haladó buszok gyorsabb eljutást, a Szentlélek térnél pedig átszállási lehetőséget biztosítanak a közösségi közlekedéssel utazóknak. Fotók: BKK/Nyirő Simon Az északi híd felújításának idején is buszsávok segítik a közösségi közlekedést: az Árpád hídon a Népfürdő utcától a Szentlélek tér megállóhelyig új buszsáv létesül, hogy a második ütemben segítse a Buda felé tartó 34-es, 106-os és 226-os, valamint a Margitszigetre közlekedő 26-os autóbusz, továbbá az elővárosi autóbuszok haladását. A felújítás második üteméhez kapcsolódó forgalmi változásokról a folyamatosan frissülő florianter.hu oldalon és a BKK Info felületein lehet tájékozódni.  

Egyenjogúság: A Bayern München férficsapata után a női labdarúgók is Audikat kaptak

2025.11.13.
A Tegernsee-tónál megrendezett vezetési rendezvényen a játékosok a legapróbb részletekig megismerkedhettek új Audi modelljeikkel. Ez az együttműködés mindkét fél számára előnyös. Az FC Bayern München női csapata örömmel vehette át új céges autóit az Auditól. A Tegernsee-tónál a játékosok, köztük Giulia Gwinn, Klara Bühl és Lea Schüller, alaposan tesztelték új járműveiket. Yves Becker-Fahr, a németországi értékesítés vezetője örömmel nyugtázta az Audi és az FC Bayern München nemrégiben meghosszabbított partnerségét. „Büszkék vagyunk arra, hogy biztosítjuk az FC Bayern női csapatának a szállítást, és járműveinkkel támogatjuk őket a pályán kívül. A partnerség olyan közös értékeket képvisel, mint a dinamizmus, a csapatszellem és a csúcsteljesítmény – olyan tulajdonságok, amelyek kulcsfontosságúak mind a sportban, mind az autóiparban.” Az új Audi Q3 átadása után, amelyet a női csapat nagy része választott, egy egészen különleges úti cél került a játékosok napirendjére: a Faller Klamm híd. Ott a csapat számos kihívással nézett szembe, amelyek célja az volt, hogy szórakoztató és lebilincselő módon jobban megismerjék az autókat. Ilyen volt például egy büntetőrúgás távolságának – pontosan tizenegy méternek – a megtétele, valamint a Q3 hangulatvilágításának beállítása, hogy a lehető leggyorsabban az FC Bayern München színeit mutassa. Utána a csapat visszatért Münchenbe. Bianca Rech, a női FC Bayern igazgatója hangsúlyozza: „Az Audival való együttműködés a megbecsülésünk erős jele, és fontos lépés abban, hogy játékosainknak a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk. Közös szenvedélyünk a csúcsteljesítmény, és egy olyan sikeres partnerségre számítunk, amely messze túlmutat az utakon.” Összesen 26 Audi Q3-ast, öt Audi A3-ast és egy Audi A1 allstreetet adtak át az FC Bayern München női csapata játékosainak és stábjának. A partnerség 2021 óta van érvényben, az Audi pedig 2002 óta működik együtt a klubbal. A rekordbajnok férfi csapata is évek óta Audikat vezet. Október közepén vették át új céges autóikat. Erről ITT írtunk. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Bosch gyújtással repült egykor a Zeppelin léghajó

2025.11.13.
Több mint 125 évvel ezelőtt szokatlan látvány fogadta azt a több ezer nézőt, akik a Boden-tó partján fekvő Friedrichshafen város közelében gyűltek össze. Nem sokkal este nyolc után a tó közepén úszó hangárból egy hatalmas, 128 méter hosszúságú, szivaralakú szerkezet emelkedett a magasba. Ferdinand von Zeppelin gróf történelmet írt, ám kevesen tudják, hogy az első irányítható léghajót a keszthelyi születésű Schwarz Dávid tervezte. Schwarz Dávid kormányozható léghajója. Forrás: Vasárnapi Újság, 1897. december 26. A magyar feltaláló az 1880-as években kezdett el foglalkozni a léghajó gondolatával. Ehhez egy alumíniumlemezekből készült rácsszerkezetet képzelt el, amelyet 1895-ben kezdett el megvalósítani Berlinben, miután megismerte Carl Berget, egy alumíniumfeldolgozó tulajdonosát. Az egy év alatt elkészített prototípusuk első zártkörű próbarepülése felemás eredményt hozott: a gyenge minőségű töltőgáz ugyan nem biztosított elegendő felhajtóerőt, de az bebizonyosodott, hogy az ötlet működőképes. A következő felszállást Schwarz Dávid viszont már nem élte meg. 1897-ben szívelégtelenségben meghalt. Az özvegye által szervezett újabb próbarepülésnek viszont Zeppelin gróf is szemtanúja volt, aki felvásárolta a találmány szabadalmát. A nemesi mecklenburgi családból származó, kitüntetésekkel rendelkező Zeppelin ekkor már egy ideje szintén irányítható léghajó kifejlesztésén dolgozott. A katonai múlttal rendelkező gróf az 1870-71-es években ugyanis a porosz-francia háborúban és az amerikai polgárháborúban is látta, hogy a léggömbök használata egyre gyakoribbá vált, viszont a 19. századtól létező héliummal vagy hidrogénnel töltött léggömbökkel szemben ő egy merev szerkezetet képzelt el. Az első szabadalmi bejelentését ezzel kapcsolatban1891-ben tette, de később visszavonta azt a továbbfejlesztési ötletei miatt. Számos átdolgozás és egy megújított bejelentés után végül 1895-ben kapott szabadalmat egy kormányozható „léghajó-vonatra”. Egy későbbi modell, az LZ 127 Stuttgart felett, 1928-ból A Verein Deutscher Ingenieure (Német Mérnökök Egyesülete) támogatásával 1898-ban megalapította a Gesellschaft zur Förderung der Luftschiffahrt (Társaság A Léghajózás Elősegítésére) szervezetet 800 000 birodalmi márkás tőkével, amelynek jó részét maga biztosította. A szükséges forrás birtokában 1898-ban kezdődött el a léghajó építése, annak a Carl Bergnek a gyárában, akivel korábban Schwarz Dávid is együtt dolgozott. Végül a magyar feltaláló elgondolásából több ötletet átemelve született meg az első Zeppelin-típusú léghajó, az LZ 1. Az építkezés 1900 júniusának közepén fejeződött be. A próbarepülést eredetileg június 29-ére hirdették meg, ám a kedvezőtlen időjárási körülmények és technikai problémák miatt végül a vendégeknek, részvényeseknek és újságíróknak három napot várniuk kellett. Július másodikán este 8 óra 3 perckor a 28 kikötőkötél végét kezükben tartó 56 tornász és tűzoltó megkapta a rövid parancsot: „Engedjétek!” Az LZ 1 mintegy 300 méteres magasságba emelkedett. 8 óra 15 perckor pedig Zeppelin gróf jelezte a leszállást, és öt perccel később a léghajó földet ért Immenstaad közelében. Összességében a kísérlet mintegy 17 percig tartott, bizonyítva, hogy a koncepció helytálló. A fedélzeten Bosch mágneses gyújtása is helyet kapott. Ez volt az egyetlen megoldás, amely biztos és biztonságos szikrát garantált az LZ 1 benzinnel működő erőforrásainak. Bosch C típusú mágneses gyújtása az LZ 1 egyik motorján A merev fémvázból álló léghajót egy textilborítás fedte, a belsejében pedig több gáztartályt is elhelyeztek, majd azokat hidrogéngázzal töltötték meg. A léghajó így könnyebb volt a levegőnél és repülhetett. Zeppelin terve két döntő előnyt kínált: egyrészt nagyobb stabilitást, ami alkalmassá tette erősebb motorok használatára és nagyobb sebességek elérésére; másrészt a hajó a változó légnyomás ellenére is meg tudta tartani az alakját, továbbá a burkolat deformálódása nélkül lehetett belőle kiengedni a felhajtó gázt, és így ereszkedni. A 128 méter hosszú, textillel borított alumínium vázon belül 17 cella helyezkedett el, összesen 11 300 köbméter gázzal töltve. Az LZ 1 össztömege körülbelül 10 000 kilogramm volt. Két gondolát szereltek a szivar alakú hajó alsó részére, mindkettő hét méter hosszú volt, és mindegyikbe egy 16 lóerős Daimler benzinmotort építettek. A hajó összesen 100 liter üzemanyagot tudott tárolni, így a motorok tízórás utat biztosítottak 28,8 kilométer/órás utazósebességnél. A Bosch gyújtásrendszer szerencsés fordulat volt Zeppelin számára. Az akkoriban elterjedt forrócsöves és akkumulátoros megoldások a járművekben egészen 1900 környékéig használatosak voltak, de az LZ 1 esetében egyik sem jöhetett szóba. Az akkumulátoros gyújtás külső áramforrást igényelt. A forrócsöves gyújtás pedig nem volt alkalmas léghajóhoz, mert nyílt lánggal működő égőt igényelt. Ezért csak egy megoldás maradt: az alacsony feszültségű mágneses gyújtás, amelyet Robert Bosch 1897-ben tett alkalmassá a járműmotorokhoz. A Zeppelin által használt változatot a Bosch az előző évben mutatta be az első berlini Nemzetközi Motor Kiállításon. A próbarepülés bizonyította, hogy a Bosch gyújtásrendszere megbízható. Az a későbbiekben mindvégig a Zeppelin megbízható technológiája volt egészen a léghajók korszakának végéig. A Graf Zeppelin Budapest felett. (Fortepan, Révay Péter). 1931. március 29-én a csepeli repülőtérre érkezett a Graf Zeppelin. A szerkezettel a sajtó kiemelten foglalkozott, közte az Est egyik szerzője is, Karinthy Frigyes. „A sötétből először az új, most készülő Zeppelin hangárjának óriás körvonalai buknak elő. Mögötte lapul a mi hangárunk. Az autóbusz megáll, egymás után kászálódunk le. Lent az oldalajtón, egyenként vonulunk a hangár belsejébe. S ahogy belépünk – mindenki elnémul. Csodálatos. Kékeslila, földöntúli fény sejtelmes ködében mintha végtelenbe veszne a hatalmas magtár boltozata. S odafönt… és idelent… mindenütt… egy valószínűtlen, kéken és lilán és ezüstfényben csillogó valami betölti az egészet… Látod idomtalan körvonalait, és nem hiszed el… Oly szörnyű, szédítő nagy s amellett oly lenge, szinte áttetsző… Egyszerre végtelenül kicsinek s amellett mégis nehéznek és földhöztapadtnak érzed magad…” – írta a több mint 236 méter hosszú, 10 ezer kilométer hatótávolságú szerkezetről a költő. Forrás: boschblog.hu  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója