EV Ibizát szeretne a SEAT

2025.11.11.
A SEAT nemrég jelentette be, hogy Ibiza és Arona modelljeik 2027-től mild hibrid hajtást fognak kapni, a Leon pedig teljesen hibridet 2028-ban. Viszont a Volkswagen Csoport spanyol márkája tovább akar menni és egy teljesen elektromos modellt is piacra szeretne dobni, mégpedig az Ibiza név alatt. Az ötödik generáció nyolc éve startolt, de azóta sincs belőle EV. Sven Schuwirth, a cég marketinges alelnöke azt mondta el az Ibiza és a márka modelljéről: Mint név, technológiától függetlenül megmarad - legyen az teljesen belső égésű, elektromos-belső égésű vagy teljesen elektromos. [...] Az Ibiza név mindenképp megmarad - ez egy valódi érték. Azt mondod, "Egy Ibizát vezetek", nem azt, hogy egy SEAT Ibizát, ez kicsit olyan, mint a Golf. Az idén hetvenöt éves és gondokkal küszködő SEAT-nak még egyetlen teljesen EV-je sincsen, bár az anyacég és annak más márkái bőven büszkélkedhet elektromos autókkal. Egyébként maga az Ibiza név is idén jeles évfordulós. Negyven éve létezik a modell és a spanyol gyártó lekgkedveltebb autója, a négy évtized alatt hatmillió darab fogyott el belőle világszerte. Mérete miatt könnyen lehet, hogy a Volkswagen Csoport MEB platformját kapja, ha tényleg lesz belőle elektromos változat, mivel az unokatestvér ID. Polo és Cupra Raval is ezen fut majd jövő évtől. Az Ibiza EV viszont még messze van. Schuwirth szerint [A] ma megosztott időkeretben [2029-ig] nem lesz semmiféle elektromos SEAT. Egyszerűen nem megfizethető technológiai értelemben. Meg kell figyelnünk a vásárlók fizetési hajlandóságát, amit úgy láttunk, hogy lassul [az EV eladások]. Valóban ikonikus modell az Ibiza. 40 éve. Ha jelenleg valaki egy olcsó, megbízható és szupermini elektromos autót keres, akkor a Volkswagen modelljei mellett a Renault nemrég megjelent új 5-öse lehet alternatíva. Ami a franciáknak sikerült, miért ne sikerülhetne a spanyoloknak? Viszont ez még messze van és addig is van elég dolga a SEAT-nak. Jelenleg azon ügyködnek, hogy a meglévő lineupjukat hibridesítsék. Schuwirth azt tette még hozzá: Be kell teljesítenünk a CO2-s terveinket és azt is, amit a vásárlók szeretnének - ezért is erősítjük meg az elektromosítási próbálkozásainkat. Egy teljesen hibrid modellt felvonultatni a plug-in hibrid mellett a legfontosabb a paicra való betörésnél. A SEAT nemrég kapott új vezérigazgatót, akitől azt remélik, sikerül nyerő pályára állítani a Volkswagen Csoport gyengén teljesítő márkáját. Haupt egyébként nem csak a SEAT-ot, de a Cuprát is megkapta CEO-széke alá. Képek forrása: SEAT

Lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés?

2025.11.11.
Nem rajongunk igazán a csendért az autóban: az Allianz Hungária reprezentatív gépjárműfelmérésből legalábbis az derül ki, hogy a magyar sofőröknek mindössze 11 százaléka szeret úgy vezetni, hogy közben nem szól semmi a hangszórókból, a többiek rendszerint hallgatnak valamit. A válaszadók 68 százaléka a vidám, pörgős, élénkítő ritmusokat kedveli, ezzel szemben jóval kevesebben vannak azok, akik koncentrációt segítő (16%) és megnyugtató (17%) zenéket részesítik előnyben. A lassabb, relaxációt elősegítő zenék elhanyagolása azonban nem feltétlen szerencsés, ha vezetésről van szó, hiszen egy korábbi tanulmány részletesen körüljárva a kérdéskört megállapítja, hogy az autóvezetés közben hallgatott zene tempója és intenzitása közvetlen hatással van a vezetők pulzusszámára, ezáltal pedig vezetési teljesítményüket is befolyásolja. A tanulmány szerint azoknak a zenehallgatóknak, akik könnyűzenével szórakoztatták magukat vagy csendben vezettek, átlagos pulzusa jóval alacsonyabb fokozaton zakatolt (percenként 80 alatti szívverés). Az is kiderül, hogy bár gyors tempójú és magasabb hangerejű zene növeli a motivációt és az éberségi szintet, a megnövekedett információfeldolgozás miatt nagyobb mentális terhelést és stresszt okoz a sofőröknek. Ez pedig a közlekedésben úgy csapódik le, hogy a 120 BPM feletti tempójú zenét hallgató autóvezetők éberebbek ugyan, ám a magasabb kognitív terhelés miatt gyakrabban hibázhatnak vezetés közben, jobban ingadozik a sebességük, gyakoribbak a sávváltások. Ezzel szemben a lassabb, könnyedebb, 60-80 BPM közötti zenére autózók sokkal nyugodtabbak, egyenletesebb tempóban, kiszámíthatóbban és biztonságosabban vezetnek. Az Allianz a magyar gépjárművezetőket is megkérdezte arról, hogy éreznek-e különbséget a különböző tempójú zenék hatásában. A zenét hallgató magyar sofőrök közel egyharmada (29 százalék) számolt be arról, hogy a zene ritmusa hatással volt a vezetésére, közülük a lassú zene hatását kevesebben (37%) érzékelték: többségük (18%) nyugodtabbá vált, és volt (11%), aki azt jelezte vissza azt, hogy jobban viselte a közlekedési környezetet.   A gyors tempójú zene már többekben váltott ki hatást: az erről beszámolók közül minden második válaszadó érezte úgy, hogy energikusabbá, éberebbé, aktívabbá vált tőle. A korábban említett tanulmányban megállapított negatívumokat a magyar sofőrök kevésbé észlelik: viszonylag kevesen veszik észre magukon, hogy a zene hatására gyorsabban vezetnek, könnyebben elterelődik a figyelmük, vagy ingerlékenyebben reagálnak a közlekedési körülményekre. Bár láthatóan a megkérdezett sofőrök nagy része nincs tudatában a gyors tempójú, túl intenzív zene vezetés közbeni hallgatásának kockázataival, fontos tudatosítani, hogy ezek a veszélyek léteznek, és éppen a lassabb tempójú zene az, ami elősegítheti a biztonságos vezetést. Hogy erre felhívja a figyelmet, az Allianz egy egészen különleges kampányt indított, a Spotify egyedülálló streamingintelligenciájának felhasználásával. Mivel a lassú tempójú dalok segíthetnek a sofőröknek egy nyugodtabb és koncentráltabb állapotot teremteni vezetés közben, az Allianz személyre szabott, speciális, 60-80 BPM közötti dalokból álló lejátszási listákat kínál a világ legnépszerűbb audio-streaming előfizetéses szolgáltatásán belül a hallgató zenei stílusát alapul véve.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     

Új, téli MOL Bubi-bérletet vezet be a BKK

2025.11.11.
A BKK 2023-ban (két és fél évvel a jelenleg érvényben lévő szerződés lejárta előtt) indította el a Bubi új generációjának előkészítését. A cég több mint egy éves folyamat során, nagyvárosi – köztük londoni, bécsi, varsói – piaci szereplőkkel egyeztetve dolgozta ki azt a szempontrendszert, amelynek a jövőbeli szolgáltatónak meg kell felelnie. A közbeszerzési eljárás nyertese felel az új kerékpárok szállításáért, üzemeltetésért és karbantartásáért, valamint a szolgáltatáshoz kapcsolódó applikáció és informatikai háttérrendszer(ek) biztosításáért. A közbeszerzési eljárás lebonyolítása további egy évet vett igénybe, a BKK a folyamatot úgy tervezte meg, hogy a jelenlegi szolgáltatás lejárta után a lehető leghamarabb elinduljon a megújult flotta. Új téli bérlet jön az átmeneti időszakban A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése 2025. december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik, így jelenleg csak havi bérlet vásárolható. Az új rendszerbe a korábban vásárolt éves, féléves bérletek technikai okokból nem vihetők át, ezért a társaság – a korábbi MOL Bubi 1.0-ról a 2.0-ra való váltás tapasztalataiból kiindulva – már korábban kivezette ezeket a terméktípusokat. November 22-ig havi bérletet lehet vásárolni (amely annak lejáratáig használható), november 23-ától azonban a havi bérletek nem újulnak meg automatikusan, és ezt követően a társaság bevezeti a téli MOL Bubi-bérletet, amelyet 500 forintért lesz elérhető, és a korábbi bérletkonstrukciókkal megegyező feltételekkel rendelkezik (azaz egy bérlettel 30 percig ingyenesen lehet kerékpározni). A téli bérlet – függetlenül a megvásárlás napjától - december 23-án jár le, a BKK jelenleg is azon dolgozik, hogy decembert követően hasonló feltételekkel működjön a szolgáltatás. A társaság célja, hogy az új rendszerre való átállás a nem tervezett kockázatelemzési folyamat és az elhúzódó szerződéskötés ellenére is a lehető legrövidebb üzemszünettel járjon a Bubi felhasználói számára. Az új flotta a szerződéskötést követő maximum hat hónapon belül jelenhet meg a budapesti utcákon, de a jövőbeli partner előbb is teljesítheti a vállalásait. Több e-bringát, nagyobb lefedettséget hozna az új rendszer Az új Bubi rendszerben a mostaninál jelentősen nagyobb, rugalmasan bővíthető, új kerékpárokból álló flotta állna a felhasználók rendelkezésére, még vonzóbbá téve a közösségi kerékpározást azok számára is, akik eddig nem próbálták. Az új közbringarendszer legalább 5000 teljesen új kerékpárt biztosítana, amelyből legalább 1000 db elektromos rásegítésű lenne, és a jelenlegi szolgáltatási terület határától messzebbi, minden fontos, legalább 30 ezres utazásszámmal rendelkező közlekedési csomópontot, így az összes metróállomást is lefedheti idővel. Az elektromos rásegítésű kerékpárokkal a cél egy szélesebb felhasználói kör kiszolgálása, olyan emberek elérése, akiknek eddig valamilyen oknál fogva nem jelentett reális alternatívát a Bubi szolgáltatása, de ezután biztonsággal választhatják. Az új szolgáltatás később olyan megállókba és városrészekbe is elérne, mint az Örs vezér tere, Kőbánya-Kispest, Újpest-városkapu, a József Attila-lakótelep, Angyalföld, Zugló vagy az Őrmező. A kerékpárok ráadásul már a Mobi-pontokon is felvehetők és leadhatók lennének.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!     
Címkék: 

Elektromos kocsikkal célozza meg a flottakezelőket a BMW Group Magyarország

2025.11.11.
A BMW Group Magyarország számára kiemelten fontos a fenntartható mobilitás előmozdítása és a vállalati szektor támogatása az elektromos átállásban. Ezt szolgálja a 2020-ban indult „Going Green @ Work” program is, amely valós használati környezetben teszi lehetővé a tisztán elektromos autózás előnyeinek megismerését. A BMW és a MINI számára az idei év első három negyedéve kimagasló eredményeket hozott: mindkét két márka értékesítési rekordot ért el és összesen 26,7%-os bővülést produkáltak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan tovább nőtt a tisztán elektromos modellek részaránya is. A BMW ügyfeleinek 17,4%-a választott tisztán elektromos modellt, amellyel a márka a teljes hazai elektromos piacon a harmadik, és a tradicionális prémiumgyártók között a vezető szerepet tölti be. A MINI esetében a teljes értékesítési volumen több mint 22%-át tették ki a tisztán elektromos modellek. A „Going Green @ Work” idei programja idén kifejezetten flottakezelői partnerekre fókuszált. Öt héten át hat, hazánkban kifejezetten népszerű tisztán elektromos modell állt a flottakezelők munkatársai rendelkezésére: a BMW i4 xDrive40, a BMW i5 eDrive40, a BMW iX1 xDrive30, a BMW iX xDrive60, valamint a MINI Aceman SE és a MINI Countryman E. A program célja, hogy a résztvevők saját flottahasználati környezetükben ismerkedjenek meg a modern e-mobilitás technológiai előnyeivel, mindennapi használhatóságával és a vállalati működésbe jól illeszthető tulajdonságaival. „Az idei rendhagyó szervezésnek köszönhetően lehetőségünk nyílt flottakezelő partnereink felé is közvetlenül bemutatni az elektromos autóinkat, illetve a vevőszolgálati csapatunk által kínált termékeinket. A flottakezelők megkerülhetetlen szereplői a magyarországi újautó értékesítésnek, hiszen a piac jelentős hányadát képviselik. Egyre több nagyvállalat hozza meg azt a döntést, hogy flottáját részben vagy egészében elektromos autókra cserélni, és ezen vállalatok előszeretettel élnek a flottakezelés lehetőségével, így számunkra is fontos, hogy ezt a csatornát kiemelten kezeljük” – mondta el Tóth Péter, a BMW Group Magyarország elektromobilitás üzletág vezetője. Az idei évben a BMW Group Magyarország a flották hosszú távú üzemeltetését segítő szolgáltatások bemutatására is hangsúlyt fektetett. A BMW Service Inclusive (BSI), a BMW Repair Inclusive (BRI) és a BMW Service Inclusive Plus (BSI+) csomagok segítségével a vállalatok egyszeri, átlátható költségek mellett biztosíthatják járműveik gondtalan üzemeltetését. A digitalizáció nagyon fontos mérföldköve a BMW Group-nak, így bemutatásra kerültek azok a szolgáltatások (Proactive Care) is, amelyek nagyban megkönnyítik az ügyfelek kiszolgálását. Ilyen a my BMW applikáció, a digitális munkafelvétel, online időpont foglalás vagy a távoli diagnosztika lehetősége is. A „Going Green @ Work” program 2025-ben az Arval, az Ayvens, a Business Lease, az M1 Flotta és a Mol-Mercarius flottakezelő vállalatok részvételével valósult meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

33 ezer négyzetméternyi autóalkatrész Budaörsön

2025.11.11.
A 2027-re elkészülő fejlesztés során 11 500 négyzetméteres raktárcsarnok épül, ezzel 33 ezer négyzetméterre nő a logisztikai bázis raktározási területe. A Parts Center a kelet-közép-európai régió kilenc országának mintegy 250 szervizközpontját szolgálja ki a bázisról eredeti alkatrészekkel - hangzott el az alapkőletétel alkalmából tartott tájékoztatón. A fejlesztést az tette szükségessé, hogy a központ fenntartható módon támogassa a konszern márkáinak régiós növekedését, megfelelve a magas raktározási minőségi elvárásoknak, versenyelőnyt biztosítva ezzel számukra. A Porsche Hungaria a Volkswagen konszern márkáinak kizárólagos magyarországi importőreként 2003-ban nyitotta meg mintegy 4 milliárd forintos beruházással létrehozott logisztikai bázisát a térségben forgalmazott személyautók és haszonjárművek eredeti gyári alkatrészekkel és tartozékokkal történő ellátására. Már akkor látható volt, hogy a régió autópiacának növekedésével bővítésre lesz szükség, hiszen az értékesítés növekedésével egyre nagyobb hangsúlyt kapott a szervizháttér és a szolgáltatás minősége, amely csak fejlett logisztika mellett volt biztosítható. Így az első lépcsőben kiépített 10 ezer négyzetméteres raktárközpontot 2007-ben további 2 milliárd forintos fejlesztés keretében 21 ezer négyzetméteresre növelték. A mostani fejlesztéssel pedig 33 000 négyzetméterre nő a raktározási terület. A rendezvényen Wachtler Tamás, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója kimelte, hogy a Volkswagen csoport eladásai nőttek az idén, a régiós bővülés megközelíti a 10 százalékot. Elmondta azt is, hogy a magyarországi újautó-piacon a PH - a portfolójába tartozó márkákkal, az Audival, a SEAT-tal, a Skodával, a Volkswagennel és a VW haszonjárművekkel - piacvezető. Jelenlegi 20 százalékos részesedését a következő 3 év alatt 25 százalékra tervezi emelni, amelyet számos új - elektromos és belsőégésű meghajtású - modell bevezetésével fog megalapozni. A Volkswagen csoport nemrégiben számolt be arról, hogy a 2025. január-szeptemberi időszakban globálisan 6,581 millió járművet értékesített, 1,2 százalékkal többet az előző évi 6,463 milliónál. Az idei évre a 2024-essel nagyjából megegyező 9 millió jármű értékesítését tervezi, a korábbi becslésével megegyezően. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Zöld lámpa a jövőnek

2025.11.11.
A brit SRL Traffic Systems új hordozható jelzőlámpái egyszerre növelik a munkaterületek biztonságát és csökkentik a károsanyag-kibocsátást. A napelemes, újrahasznosított anyagokból épülő eszközök a fenntartható közúti infrastruktúra felé mutatnak. SRL Traffic Systems – Európa egyik vezető mobil forgalomirányítási technológiai cége. Az Egyesült Királyságban alapított SRL Traffic Systems az egyik legnagyobb európai gyártó és szolgáltató a hordozható és ideiglenes intelligens közlekedési rendszerek (ITS) területén. A vállalat termékkínálata a jelzőlámpákon túl változtatható jelzésképű táblákat (VJT vagy VMS), CCTV megfigyelőrendszereket, gyalogos- és munkaterületi védelmi eszközöket, valamint rendszámfelismerő (ANPR) megoldásokat is magában foglal. Az SRL különlegessége a körforgásos üzleti modell, amely a meglévő berendezések felújítására, újrahasznosítására és energiahatékony működtetésére épül. A cég innovációi – mint a RadioLight vagy a Remos távvezérlési rendszer – a fenntartható közlekedés és a munkaterületi biztonság kulcselemeivé váltak Nagy-Britanniában és Európában egyaránt. A Highways UK szakkiállításon, a birminghami NEC-ben az SRL Traffic Systems bemutatta legújabb fejlesztéseit, amelyek a közúti munkaterületek biztonságát és fenntarthatóságát szolgálják. A vállalat két új hordozható jelzőlámpát mutatott be, RadioLight Pro és RadioLight Pro:Eco néven, amelyek az SRL korábbi, népszerű RadioLight modelljének továbbfejlesztett változatai. Highways UK és a birminghami NEC – a brit infrastruktúraipar csúcstalálkozója A Highways UK az Egyesült Királyság legnagyobb közlekedési és infrastruktúra-tematikájú szakkiállítása és konferenciája, amely minden évben a birminghami National Exhibition Centre (NEC) impozáns csarnokaiban zajlik. A rendezvény a közúti közlekedés jövőjét meghatározó vállalatokat, mérnököket, döntéshozókat és innovátorokat gyűjti össze – az intelligens forgalomirányítás, az elektromobilitás, a fenntarthatóság és a biztonság témaköreiben. A Highways UK a legújabb technológiák élő bemutatóinak, szakmai fórumainak és hálózatépítési eseményeinek színtere, ahol minden évben több száz kiállító és több ezer szakember vesz részt. Az esemény így nemcsak brit, hanem európai viszonylatban is iránytűnek számít a közlekedési innovációk piacán. Az új berendezések legnagyobb előnye a megnövelt üzemidő: az eszköz akár három hétig is képes működni akkumulátorcserék nélkül, ami jelentősen csökkenti a karbantartási igényt és az üzemeltetéshez szükséges kiszállások számát. A hosszabb működést az energiatakarékos lámpák és a cég saját fejlesztésű  napelemes technológiája biztosítja. A könnyített szerkezet egyszerű szállítást és telepítést tesz lehetővé. Az új modellek újrahasznosított alkatrészekből épülnek, a korábbi egységek elemeit is felhasználva, ezzel is támogatva a vállalat körforgásos üzleti modelljét és a hulladékcsökkentést. Egyszerű és nagyszerű az SRL új eszköe (forrás: Traffic Technology Today) A biztonság mellett a távvezérlés is kulcsszerepet kapott. A vállalat bemutatta a Remos portfólió legújabb tagját, a SolarLight Remos rendszert, amely a korábbi SolarLight lámpát egészíti ki távoli irányítási lehetőséggel. Az új megoldás segítségével a közlekedésirányítási szakemberek akár több munkaterület forgalmát is központból vezérelhetik, így kevesebb dolgozónak kell fizikailag jelen lennie az aktív forgalomban – ez pedig közvetlenül növeli a munkaterületi biztonságot. „Olyan termékeket fejlesztünk, amelyek a közlekedésbiztonság és a fenntarthatóság kettős célját szolgálják” – hangsúlyozta Ben Parsons, az SRL üzletfejlesztési igazgatója. „Ezek a szempontok hosszú távon is meghatározzák a fejlesztési stratégiánkat.” Az SRL ma már Európa egyik legnagyobb mobil ITS-rendszer-gyártója, portfóliójában jelzőlámpák,  változtatható jelzésképű táblák, CCTV rendszerek, gyalogosirányító megoldások és rendszámfelismerő technológiák is megtalálhatók. A vállalat ugyanakkor egyelőre nem rendelkezik hivatalos magyarországi disztribútorral, így a termékek beszerzése közvetlenül a brit gyártón keresztül lehetséges. Magyar vonatkozás A napelemes és távolról vezérelhető forgalomirányító rendszerek bevezetése Magyarországon is reális lehetőség. Az ideiglenes forgalomterelések és útkarbantartási munkák során alkalmazott mobil jelzőlámpák esetében a SolarLight-hoz hasonló technológiák nemcsak a karbantartási költségeket és az energiafelhasználást csökkenthetnék, hanem hozzájárulhatnának a munkaterületi balesetek megelőzéséhez is. Az SRL megoldásai jól illeszkednek az intelligens közlekedési rendszerek (ITS) fejlődési irányaihoz, valamint az uniós zöld átállás céljaihoz is – különösen ott, ahol a fenntartható infrastruktúra és az emberi biztonság kéz a kézben járnak. Forrás: Traffic Technology Today – Highways UK: SRL’s new mobile signals target safety and sustainability Nyitókép: srl.co.uk  

Begyújtotta a rakétákat a kínai Chery

2025.11.11.
Októberben a Chery Group 281 161 járművet adott el, ami 3,3 százalékos éves növekedés. Az új energiával hajtott járművek (NEV) értékesítése 110 346 darabra emelkedett, ez 54,7 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A külföldi szállítások elérték a 126 434 járművet, ami 13 százalékos éves növekedés - immár hat egymást követő hónapban haladta meg az export a 100 000 darabot. Az összesített export jelenleg 1 062 862 járműnél tart, amivel a Chery kínai autógyártóként a leggyorsabban érte el egy naptári éven belül az egymillió exportált járművet - írták. A közleményben kiemelik, hogy a vállalat áttörést ért el az új energiahajtású üzletág méretében és növekedési ütemében, sikeresen alakítva ki egy népszerű, piacképes modellportfóliót. A folyamatos technológiai innovációnak tulajdonítják, hogy a Chery Group január és október között 697 891 NEV-et értékesített, ami 73,1 százalékos éves növekedés. Ezzel megerősítette pozícióját a legjobb öt autógyártó között a NEV-ek értékesítési volumene alapján - mutattak rá. A Chery dinamikusan halad előre Európában globális stratégiájának megvalósításában. A vállalat felgyorsította európai terjeszkedését: az év első tíz hónapjában 171 147 járművet értékesített az EU és az Egyesült Királyság piacain, ami 2,4-szeres növekedés az előző évhez képest. Emlékeztettek: a Chery az első kínai márka, amely helyi gyártást valósított meg Európában, már működik Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban, most pedig Franciaországban és Németországban terjeszkedik. A Chery autómárka piacra lépését Magyarországon az idén áprilisban jelentette be a Grand Automotive vállalat, amellyel a vezérképviseleti feladatokról kötött megállapodást a kínai Chery Automobile. Az értékesítés az év második felében megkezdődött, október végéig eddig több mint 750 autót adtak el Magyarországon. A Chery márkával már rövid távon a top 10 eladott márka közé kívánnak bekerülni Magyarországon, középtávon pedig ennél is ambiciózusabb terveik vannak - közölték az MTI kérdésére. Jelenleg 14 értékesítési pontot érhetők el a kínai márka modelljei. A Grand Automotive tájékoztatása szerint december közepéig további 5 márkakereskedés nyílik, és a jövő év során folytatják a hálózat bővítését. Jelenleg a márka kínálatában három hibrid és két benzin meghajtású modell szerepel, a paletta novemberben egy újabb tölthető hibriddel egészül ki. A tájékoztatás szerint a Chery egyelőre nem hoz Magyarországra tisztán elektromos autót, hanem vagy hagyományos belső égésű motorra szerelt, vagy az úgynevezett új energiahajtású (tölthető hibrid, öntöltő hibrid) modelleket. Az eddigi eladásokban a NEV modellek értékesítési aránya meghaladta az 50 százalékot. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 
Címkék: 

Bemutatkozott a Toyota Hilux vadonatúj, kilencedik generációja

2025.11.11.
A Toyota november 10-én mutatta be a teljesen új Hiluxot, a világszerte ismert, legendásan megbízható és tartós pickup kilencedik generációját, melynek piaci bevezetése 2025 decemberében az akkumulátoros-elektromos modellel kezdődik. Az új nemzedék bevezetésével a platós kisteherautó egy új, elektromos hajtású korszakába lép, összhangban a Toyota többirányú filozófiájával, amelynek részeként megjelenik az első akkumulátoros-elektromos és egy hidrogénüzemű elektromos változat is, mindkettő nulla lokális károsanyag-kibocsátással. Időben felismerte a Toyota, hogy a különböző igények és helyi körülmények nem oldhatók meg egyetlen megoldással, ezért az új Hilux számos új lehetőséget kínál az ügyfeleknek, hogy azok igényeiknek és a helyi körülményieknek megfelelően válasszanak hajtásláncot. Az új Hilux többféle hajtásláncopcióval rendelkezik, mint bármelyik másik Toyota-modell, de közben megőrizte azt a minőséget, tartósságot és megbízhatóságot is, amik elődeit a világ legnépszerűbb pickupjává tették. Az új Hilux külső stílusa a „Tough and Agile” (Erős és agilis) formanyelv alapján készült el, a magas frontrész az új arányaival erőteljes megjelenést kölcsönöz a kishaszonjárműnek. A keskeny LED fényszórókat egy központi sáv köti össze, amelyen a márkanév klasszikus T O Y O T A stílusban, betűvel kiírva szerepel. A tisztán elektromos modellváltozatot az első-oldalsó töltőcsatlakozó mellett a hiányzó hűtőrácsról, és speciális, kis légellenállású könnyűfém kerekekről lehet felismerni. Új hátsó, valamint oldalsó lépcsők könnyítik meg a rakodást, és fellépő is van a küszöböknél a be- és kiszállás megkönnyítésére. Az ügyfelek preferenciáinak megfelelően az új Hilux már csak egyetlen karosszériaváltozatban, az 5,32 méter hosszú dupla kabinosban készül. Bent az új Toyota Land Cruiser stílusát és kezelőszerveit találjuk, ami azt is jelenti, hogy jelentősen javult a minőségérzet és az anyagválasztás a 2015-ben bevezetett elődmodellhez képest. A vízszintes kialakítású, 12,3 colos, testreszabható vezetőoldali műszerfalkijelző mellett egy központi multimédiás érintőképernyő (akár szintén 12,3 colos átlóval) is rendelkezésre áll. A kapcsolható négykerékmeghajtás és az egyéb, terepjáráshoz szükséges funkciók kapcsolói a könnyű kezelhetőség érdekében középen vannak elhelyezve; a tisztán elektromos hajtású modell elektromos „shift-by-wire” menetirány-választóval rendelkezik. A megfelelő konnektivitás biztosítása érdekben elöl vezeték nélküli telefontöltő is rendelkezésre áll, és már a hátsó utasoknak is járnak USB-csatlakozók. Az új Hilux tulajdonosai a MyToyota alkalmazás segítségével hozzáférhetnek a távoli és csatlakoztatott szolgáltatásokhoz, ami mind magán-, mind a flottaügyfelek számára kényelmes megoldás. Egyszerre akár tíz jármű adatait is megtekinthetik a flottamenedzserek, beleértve a lokációt, az üzemanyagszintet és az akkumulátor töltöttségi állapotát (BEV verzió), valamint a vezetési elemzéseket, például az utazási előzményeket. Ez az első Hilux, amely hidraulikus helyett elektromos szervokormánnyal rendelkezik. A megoldás előnyei közé tartozik a kisebb fogyasztás, a közvetlenebb működtetés, a könnyebb manőverezhetőség és a kormányvisszaütés kockázatának csökkenése durva terepen való vezetéskor. A vezetéstámogató csomagban (Toyota T-Mate) szereplő funkciók is jelentősen kibővültek. A Toyota Safety Sense már magában foglalja az Alacsony Sebességű Gyorsulásgátlást, a Proaktív Vezetési Asszisztenst és a Vészfékező Rendszert. Zökkenőmentesen, maguktól letöltődnek a jármű fedélzeti rendszerére a vezeték nélküli frissítések (OTA), amikor elérhetővé válnak. Új funkció még többek között a holttérfigyelő, a Biztonságos Kiszállás Asszisztens és a vezetőfigyelő kamera is. De a legjelentősebb innováció a Hiluxban az akkumulátoros-elektromos hajtáslánc bevezetése. A Hilux BEV megtartotta az erős, létraalvázas karosszériaszerkezet, és a többi változathoz hasonlóan fel van készítve a terepjárásra, beleértve az akkumulátorkárosodás vagy a vízbehatolás elleni védelmét szolgáló speciális intézkedéseket. Még a 700 mm-es gázlómélység is megegyezik a dízelmotoros modellével. A Hilux BEV további előnye a Multi-Terrain Select rendszer, amely a fék- és nyomatékvezérlés segítségével a jármű vezetését a különböző terepviszonyokhoz igazítja, hasonlóan ahhoz, amikor a hagyományos Hiluxban bekapcsolják a négykerékmeghajtást és a felezőt. Az elektromos hajtáslánc része az alvázba rejtett, 59,2 kWh-s lítium-ion akkumulátor és az első és hátsó hajtótengely (eAxle), amelyek állandó négykerékmeghajtást biztosítanak. 196 lóerő a rendszerteljesítmény, elöl 205, hátul 268,6 Nm a mindig rendelkezésre álló nyomaték. A homologizáció előtti, előzetes műszaki adatok szerint a hasznos teherbírás körülbelül 715 kg, a vontatási kapacitás 1600 kg, a WLTP-ciklus szerinti hatótávolság pedig körülbelül 240 km lesz. A Toyota célja, hogy a Hilux BEV a kategóriájában a legjobb töltési képességekkel rendelkezzen, hogy emiatt a lehető legkevesebb időre essen ki a munkából. A Hybrid 48V hajtáslánc, amelyet 2025-ben vezettek be az előző Hiluxban, az új generációban vélhetően már a legnépszerűbb opcióvá válik Európában (a gyártása 2026 tavaszán kezdődik). Egy 48 voltos lítium-ion akkumulátorból – amely a hátsó ülések alatt található, így nem csökkenti a belső teret – valamint egy elektromos villanymotor-generátorból és egy DC-DC átalakítóból áll a lágy hibrid rendszer. A villanymotor besegít a 2,8 literes, négyhengeres dízelmotornak, hogy az erősebben, csendesebben és kifinomultabban működjön mind a közúti, mind terepen történő vezetés során. A rendszer működése észrevehető a start-stop rendszer gyors és sima működésén, valamint az erőteljes gyorsuláson. Megmaradt a Hilux kiváló teherbírása: akár egy tonna hasznos teher is szállítható, és 3500 kg tömegű fékezett utánfutók is vontathatók. Úgy tervezték meg a lágy hibrid hajtáslánc alkatrészeit, hogy egyszerűen integrálhatók legyenek és ellenálljanak a zord üzemi körülményeknek. A villanymotor-generátor a dízelmotor tetején helyezkedik el, így ez a változat is megőrizte a 700 mm-es gázlómélységet. Javítja a Hilux terepjáró-képességeit a Land Cruiserből származó Multi-Terrain Select rendszer, amelyet vezető kapcsolhat be, hogy a jármű működését a különböző útfelületekhez igazítsa. A karosszéria alá is betekintést biztosító Multi-Terrain Monitor a Hilux pozicionálásában segít nehéz körülmények között, de a hagyományos 360 fokos kamerarendszer is rendelkezésre áll, amely nem csak a parkolást, hanem a terepen történő manőverezést is segíti. A lágy hibrid rendszer nélküli, tisztán belső égésű motorok megmaradnak a Hilux európai választékában, de csak a tőlünk keletre lévő, EU-n kívüli piacokon lesznek elérhetők. Az erőteljesebb 2,8 literes dízelmotor mindenhol felváltja a 2,4 literest, de a megbízható 2,7 literes szívó benzinmotor is választható marad. Ezeken a piacokon továbbra is hidraulikus szervokormánnyal árulják majd a Hiluxot elektromos helyett. A Toyota megerősítette, hogy 2028-ban megjelenik az európai piacon a hidrogénüzemanyag-cellás Hilux FCEV is, amely a gyors tankolhatóságot ötvözi a zéró lokális károsanyag-kibocsátással. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 
Címkék: 

A nagy járattörlés: másfél ezer repülőgép maradt a földön

2025.11.11.
Fotó: American Airlines Légi közlekedési adatok szerint a keleti parti idő szerint kora reggeli órákban már 1540 járat nem tudott elindulni, továbbá mintegy 1100 repülőgép késve közlekedett. A közlekedési fennakadások oka a szövetségi kormány több mint 40 napja tartó működésképtelensége, miután nincs elfogadott költségvetés. A kormányzati leállás érinti a Szövetségi Légiirányítási Hivatalhoz (FAA) tartozó légiirányítókat, akik kénytelenek fizetés nélkül is dolgozni. Az amerikai légitársaságok szombaton több mint 1500 járatot töröltek, vasárnap már 2900 járatot érintett az intézkedés. A szövetségi közlekedési minisztérium a múlt héten arról határozott, hogy a légi közlekedés biztonsága, és a létszámhiánnyal küzdő légiirányítás leterheltségének csökkentése érdekben péntektől 10 százalékkal csökkentik az amerikai légtér forgalmát. Sean Duffy közlekedési miniszter vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a légi közlekedésben napról napra egyre nagyobb fennakadásokra, a tovagyűrűző hatások miatt növekvő számú járattörlésre és késésre kell számítani. Hozzátette, hogy egyre több légiirányító nem veszi fel a munkát. A Kongresszus felsőháza vasárnap éjszaka előzetes szavazást tartott annak érdekében, hogy az átmeneti költségvetést elfogadja. Szeptember vége óta első alkalommal sikerült elérni a 100 tagú szenátusban a 60 fős minősített többséget azzal, hogy nyolc demokrata szenátor igennel voksolt. Ezzel kézzelfogható közelségbe került, hogy a következő napokban a Kongresszus elfogadja az amerikai szövetségi intézmények újraindítását célzó átmeneti költségvetést. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is! 

Herbert von Karajan utolsó autóját árverezték el – 2845 kilométerrel

2025.11.11.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó A Salzburgi Kiállítási Központban megrendezett „Classic Expo” autókiállítás egyik fénypontja volt: a hétvégén a Humer Granner aukciósház 160 veterán autót és 13 motorkerékpárt árverezett el. Köztük volt Herbert von Karajan utolsó autója is – egy 1988-as Lancia Delta Integrale HF. A Lancia 75 900 euróért került kalapács alá. Előzetesen 90 000 és 140 000 euró közötti becslést adtak rá. A szürke Lancia volt a karmester utolsó autója, és Gianni Agnelli, a Fiat vezérigazgatójának ajándéka volt 1988 őszén. A Fiat virágzott, Karajan azóta már régóta maestro nevet szerzett magának világszerte, a Lancia Delta Integrale pedig már rali ikonnak számított. Agnelli és Karajan akkoriban szomszédok voltak St. Moritzban. Karajan valószínűleg kétszer, talán háromszor is elment Delta Integrale HF 4WD-jével Anifba és vissza, mielőtt 1989. július 16-án, 81 éves korában elhunyt Anifban. Halála után az autó lassan a feledés homályába veszett: a St. Moritz-i garázsban parkolva lassan eltűnt dobozok és ládák mögött. Több mint három évtizeddel később, a garázs kiürítése közben az emberek meglepődtek, amikor egy szinte makulátlan Lancia hirtelen felbukkant  benne. A kilométeróra mindössze 2845 kilométert mutatott.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója