Ennyi pénzt még soha nem fizettek francia autóért árverésen

2022.03.13.
Egy nagyon ritka, 1937-es Talbot-Lago T150-C-SS Teardrop francia kupé 13 millió 425 ezer dollárért (kb. 4 milliárd 700 millió forintért) kelt el a minapi árverésen. A ritka autó a 90107-es szám alatti T150-C-SS alvázra épül, felépítménye pedig a híres Figoni et Falaschi stúdióból származik. Az aukció szervezője szerint a XX. század első felében mindössze 10-20 ilyen kupét gyártottak le, így az árverésre bocsátott tétel unikálisnak nevezhető. A Teardrop modell két változatban - Jeancart és Modéle New York – került forgalomba. Szakértők szerint a Modéle New York-ból mindössze pár példány látott napvilágot, és csak egy maradt fenn a mai napig. A rekordáron eladott retro autó karosszériája kékre festett, ezüst "szárnyakkal". A kupé sportkipufogót és eredeti kerektárcsákat kapott. 1938-ban ezt a Talbot-Lago-t átfestették krémszínűre, piros sárvédőkkel, ami remek kontrasztot alkotott. Az aukciós autó a Los Angeles-i Thomas Stewart Lee tulajdonában volt, két T150-C-SS kupé társaságában. Lee később sötétvörösre festette az autót. Aztán a ritka kupé többször is tulajdonost váltott, majd 40 évre eltűnt egy kaliforniai garázsban. 2002-ben az autót restaurálták. A motorháztető alatt egy 4,0 literes, hathengeres, 140 lóerős motor található három Zenith-Stomberg karburátorral, amihez egy 4 fokozatú  Wilson sebességváltó csatlakozik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Villanyos teherautókat rendelt a norvég posta

2022.03.13.
Nem kevesebb, mint 29 elektromos Volvo FL kéttengelyes és FE háromtengelyes teherautóra tart igényt a norvég posta, ami ugyan nem hangzik előre nagy számnak, ugyanakkor a svéd márka történetében ez a legnagyobb villanyos rendelés Európában. Ami nem csoda, hogy éppen abból a skandináv országból érkezik, ahol a legnagyobb mértékben voltak képesek elterjedni az elektromos hajtású járművek, többek között a rendkívül előnyös állami támogatásoknak és adókedvezményeknek köszönhetően. A norvég posta ígérete szerint hamar szeretnék szolgálatba állítani a friss teherautókat, amik az északi Tromso városától egészen a déli Kristiansandig mindenhol megtalálhatóak lesznek. A friss beruházással egyébként a norvég posta 37%-a megújuló energiával dolgozik majd, amin csak javítani szeretnének a jövőben. Egyébként minden Volvo teherautójuk ugyanazt a hajtásláncot kapja, tengelyszámtól függetlenül. A kisebbik 16,7 tonnát lesz képes szállítani, és akár 300 km hatótávot is ígérnek neki, míg a nagyobbik 27 tonnás lesz, és akár 200 km a remélt a hatótávja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

1,8 másodperc alatt százon a magyar Formula autó

2022.03.12.
„A motorsportnak két igazán innovatív formája maradt meg, a Forma 1 és a Formula Student.” Az idézet Ross Brawn-tól, egykori Ferrari csapatfőnöktől, a Formula–1 sportszakmai igazgatójától származik. Van alapja szavainak, sőt, hála a nagyobb szabadságnak műszaki megoldásaikkal olykor Forma 1-et is beelőzik az egyetemisták. Nem véletlen az átjárás a két kategória között. Csapattagként már az F1-ben is szerepelt magyar, Kling Sándor kompozit mérnökként dolgozott a Red Bullnál, előtte a BME Formula Student csapatát, az FRT-t és versenyautóját vezette. Népes Formula mezőny a Hungaroringen Konstruktőri széria A Formula Student Európa legelismertebb konstruktőri versenysorozatában harminc ország több mint 700 egyetemi csapata indul. A hallgatók tervezik és építik autóikat, ami a műszaki vonalon túl gazdasági területen is szakértelmet követel, hiszen ki kell dolgozni és prezentálni kell a teljes üzleti koncepciót, mert biztosítani kell a projekt működéséhez szükséges anyagi hátteret. A kezdeményezés lehetőséget ad a kapcsolódó iparágakban tevékenykedő cégekkel történő szorosabb kapcsolatot kialakítására, közvetlenül a műszaki és gazdasági felsőoktatásban résztvevőkkel, hogy az egyetemekről kikerülő frissdiplomás szakemberek már naprakész, használható gyakorlati ismeretekkel és tudással rendelkezzenek. Nekünk 8 Magyarországon nyolc egyetemi Formula csapat épít autót és motort, a legrégebbi és legsikeresebb BME Formula Racing Team 2007-ben alakult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen azzal a céllal, hogy megvalósítsa pár fiatal egyetemista álmát és részt vegyenek a Formula Student versenysorozatban, hagyományt teremtve ezzel nemcsak az egyetemen, hanem Magyarországon is. A csapat 2008 óta a Formula University Közhasznú Egyesület keretében tevékenykedik. Michelisz Norbert is besegített a tesztelésbe Hazai pályán Egyre sikeresebbek nemzetközi szinten: 2016-ban a BME FRT csapata 9-ik lett a 109 csapatból álló világranglistán. 2021-ben a Hungaroringen megrendezett ötödik Formula Student East versenyen 21 ország 71 csapatának közel kétezer egyetemistája küzdött belsőégésű, elektromos és önvezető jármű kategóriában. Magyarországot a benzinesek között a győri Arrabona Racing Team, a SZEngine csapat és a BME Motorsport képviselte: az arrabonások 11-ik, a budapestiek 12-ikek lettek. A BME Formula Racing Team az elektromos hajtásúak között indult, korábbi versenyükön, az ausztriai Red Bull Ringen éppen csak lecsúsztak a dobogóról, a Hungaroringen ez már összejött és a kemény mezőnyben harmadikok lettek. A BME FRT a mezőny legjobb magyar Formula csapata, amit a HUMDA és a Hungaroring különdíja is megerősített. A dobogós FRT autó a Hungaroringen Éves mérleg Összesítésben is rekordot produkáltak, hiszen a 2021-es nemzetközi ranglistán a 203 jegyzett elektromos csapat mezőnyében a BME Formula Racig Team a versenyek pontértékelése alapján 11-ik helyezést ért el. A másik legsikeresebb magyar csapat, a győri Széchényi Egyetem lett: az ART, vagyis Arrabona Racing Team a 612 jegyzett benzines csapat mezőnyében 138-ik helyezést ért el. Eddig kettővel versenyeztek Az idei szezonra az FRT megépíti húszadik autóját, mely a 12-ik elektromos és az 5-ik autonóm. Voltak olyan évek, amikor párhuzamosan két versenyautót is épített a csapat, tehát ringbe szálltak benzinessel és elektromossal is, a tavalyi kettő elektromos közül az egyiket pilóta vezette, a másik autonóm ment. Kicsit hibrid Első éveiben a BME Formula Racing Team csak benzines autókat épített, 2011 óta pedig Magyarországon elsőként és a mai napig egyedüliként versenyez környezetbarát elektromosokkal, 2018-ban pedig megépítette Magyarország első önvezető versenyautóját. Ezt is a négy kerékbe épített négy villanymotor hajtja. A 2022-es szezonra egy különleges hibridet építenek, mert a FRED-002-es driveless és robot üzemmódra is alkalmas, vagyis ugyanazzal az autóval rajtolnak mindkét kategóriában, ezzel is felgyorsítva a fejlesztéseket, a szimulációkat és csökkentve a hibalehetőségeket, költségeket. A 2022-es univerzális FRT modell Design Freeze Ahogy a korábbi években, idén is februárban ismertette terveit a csapat. Beke Sándor főmérnök a prezentáción elmondta, hogy a kettős szerepű autó a tavalyinál négy kilóval könnyebb lesz. Annak ellenére, hogy az autonóm üzemmód miatt a lidar, szenzor, kamera, aktuátor és egyéb robottartozék pluszsúly jelent, műszaki diétával sikerült megelőzni a hízást, így a 2022-es FRT autó tömege 187 kg. Stabilitását javítja az alacsonyabb súlypont és a VDC dinamikus nyomatékszabályozás. Beke Sándor főmérnök A gép Az autót 4 db AMK DD5-14 PMSM kerekekbe épített villanymotor hajtja, ezek egyenkénti teljesítménye 35 kW, maximális fordulatszámuk 21,5 ezer, nyomatékuk 21 Nm. Saját tervezésű a bolygómű, a 288 db LiPo cellás akkumulátor és a folyadékhűtéses hőcserélő hűtőlapja. Az autó álló helyzetből 1,8 másodperc alatt éri e a 96 km/h sebességet. Négy versenyen rajtolnak Madácsi Bendegúz kapitány a prezentáción elmondta, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is négy nemzetközi versenyen indult az FRT, többek között a Hungaroringen, Ausztriában és Németországban. Az sem változik, hogy a csapat feladatai közé tartozik a tervezés, a beszerzés, a gyártás és a versenyautó építése mellett a menedzsment, a logisztika és a gazdasági ügyek intézése is. Jelenleg több mint ötven aktív tagból áll a csapat, akik között található gépész-, logisztikai-, jármű- és villamosmérnök, illetve műszaki menedzser és közgazdász hallgató is. Bakonyi Dávid és Madácsi Bendegúz a FRED-002-essel     Fotó: Boros Jenő Társadalmi felelősségvállalás a BME Formula Racing Team lehetőséget teremt a jövő mérnökeinek, hogy kamatoztassák és fejlesszék egyetemen elsajátított tudásukat és készségeiket, valamint a munkaerőpiaci esélyeiket javítsák. A Formula sorozat esélyt ad minden magyar egyetemi hallgatónak arra, hogy a jövő ipari és mobilizációs kérdéseire találjanak válaszokat, hiszen a BME Formula Racing Teamhez nem csak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, hanem az összes magyar egyetem és főiskola hallgatója csatlakozhat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Lech acélművek a magas áramárak miatt leállítja a termelést

2022.03.12.
Acélgyártás: A Lech acélművek a magas áramárak miatt leállították a termelést. (Szimbólumfotó: Salzgitter) Az energiaigényes acélipart egyre jobban aggasztja a villamosenergia-költségek meredek emelkedése. A Reuters hírügynökség jelentése szerint Németország egyik első üzemeként a bajorországi Meitingenben található Lech acélgyár leállította a termelést. "Leállítjuk a termelést" - mondta a cég szóvivője csütörtökön a Reutersnek. – Gazdaságilag nincs értelme termelni. A villamosenergia-árak alakulását szorosan nyomon követik, majd reagálnak rá. A cég szerint az acélmű évente több mint egymillió tonna anyagot állít elő. Az áramfogyasztás egy körülbelül 300 000 lakosú városénak felel meg. A leányvállalatokkal együtt több mint 1000 embert foglalkoztatnak a telephelyen.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Toyota az értéktartás abszolút bajnoka

2022.03.12.
A tudatos ügyfelek nem csak a vételárat, az üzemanyag-költségeket vagy a szervizigényt veszik figyelembe, amikor az autó használatának anyagi vonzatait mérlegelik, hanem az értéktartást is. Az, hogy egy konkrét modell adott idő elteltével eredeti piaci árának hány százalékát éri – azaz, hogy mennyiért lehet majd eladni –, alapvetően meghatározza a tulajdonlás összköltségeit. A világ egyik legnevesebb autópiaci elemző szervezete, a D.J. Power a legváltozatosabb szempontok szerint, így várható értéktartásuk alapján is rangsorolja az autóipari márkákat. A cégcsoporthoz tartozó ALG több mint fél évszázados tapasztalattal rendelkezik ezen a téren, szakértőik az elmúlt két évtizedben 2%-os pontossággal jósolták meg előre egy-egy típus várható értéktartását. A 2022-es modellévre vonatkozóan a szervezet huszonkilenc kategóriában értékelte nem kevesebb mint 274 különböző modell várható teljesítményét. Az elemzésben csak azok a márkák szerepeltek, amelyek legalább négy különböző szegmensben kínáltak modellt. Az eredmények az összes létező modellváltozat külön-külön megállapított, várható értéktartásának súlyozott átlagát tükrözik. Az eredmények összegzésénél nyilvánvalóvá vált a Toyota-csoport fölénye: a Lexus típusai három, a Toyotáé pedig hét méretosztályban bizonyultak a legjobb várható értéktartású modellnek, ráadásul többségükben nem első ízben nyerték el ezt a címet. A Toyota Tacoma és a Toyota Tundra például négy éve sorban a legjobb értéktartású modell a közepes méretű és nagy pickupok között; a Toyota 4Runner, a Toyota Highlander és a Toyota RAV4 egyaránt három-három éve áll a dobogó tetején. Újoncként került az élre a Toyota Camry szedán, valamint az immár hibrid hajtáslánccal szerelt Toyota Sienna családi egyterű. A Lexusnál az UX harmadik éve vezeti a városi szabadidőjárművek várható értéktartási rangsorát; a három üléssoros Lexus GX crossover, valamint a középkategóriás Lexus IS szedán pedig egyaránt sorban másodszor nyerte el a rangos címet. A tíz kategóriagyőzelem mellett a felmérés abszolút elsőségeit is megszerezték a Toyota-csoport tagjai: a Toyota a tömegpiaci márkák, a Lexus pedig a prémium márkák között bizonyult a legjobb várható értéktartású márkának. A teljes elemzés elérhető ezen a linken. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Húsz új Mercedes útellenőri autó állt szolgálatba a Magyar Közútnál

2022.03.12.
Munkatársaink az új gépeket az útellenőri feladatok elvégzése során használhatják majd. Az új autók a dunakeszi, kápolnásnyéki, tatabányai, lakiteleki, nagycenki, szigetszentmiklósi, debreceni, encsi, kardosi, makói, kaposvári, nyíregyházi, pécsi, szikszói, szombathelyi és zalaegerszegi mérnökségekre kerültek.  Sok balesetmentes kilométert kívánunk útellenőreinknek az új járművekkel! - írja a Magyar Közút. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Putyin államosítaná a Mercedes és a Volkswagen orosz gyárait

2022.03.12.
Volkswagen Oroszországban: A konszern egyelőre leállította a termelést Kalugában. (Fotó: Volkswagen) Azokat a nyugati cégeket, amelyek az ukrajnai háború miatt felfüggesztették a termelést Oroszországban, most nyilvánvalóan vállalkozásaik és termelő létesítményeik államosítása fenyegeti. Ide tartozik a német Volkswagen és Mercedes-Benz autógyártó, valamint a beszállító Continental is. A cégek "gyakorlatilag sorsukra hagyták kollektíváikat" - mondta csütörtökön Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök. Az orosz kormány ezért a cégek csődjének, majd az ingatlan államosításának kezdeményezésére irányuló lépéseken dolgozik – mondta az Orosz Biztonsági Tanács helyettes vezetője. Az elsődleges feladat, hogy az emberek ne kerüljenek az utcára. Medvegyev azt mondta, hogy "a pánikba esett befektetők által hátrahagyott vagyon alapján" új termelést kell létrehozni. "Az ilyen megközelítés objektív és igazságos." Németország, más EU-országok és az Egyesült Államok vállalatai érintettek. "A visszatérés már nem könnyű" A Volkswagen például a múlt héten leállította oroszországi üzletét. A járművek Oroszországba történő gyártását és exportját további értesítésig felfüggesztették. A gyártó a Moszkvától délnyugatra fekvő Kalugában és keletebbre Nyizsnyij Novgorodban üzemelteti saját autógyártó létesítményeit. A VW vezérigazgatója, Herbert Diess a "maximális szankciók" híve volt, amit tárgyalásokkal kell kiegészíteni Oroszországban még mindig nincs konkrét törvény a kivonult cégek vagyonának államosításáról - egyelőre. De egyre szaporodnak – és egyre hangosabbak – a prominens politikusok felszólításai, hogy ily módon reagáljanak a nyugati szankciókra. Az orosz parlament várhatóan hamarosan dönt egy ilyen lépésről. Sok nyugati cég kezdetben csak a működés felfüggesztését jelentette be. A legtöbb esetben szó sem volt visszavonhatatlan döntésről. „Bármi is legyen a távozás oka, a külföldi vállalatoknak meg kell érteniük, hogy többé nem lesz könnyű visszatérni a piacunkra” – mondta Medvegyev. Az Interfax hírügynökség szerint a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov arra figyelmeztetett, hogy a nyugati cégek államosítása és vagyonuk elkobzása mindkét fél számára negatív következményekkel járna. Az orosz cégeket külföldi vagyon elkobzásával is fenyegetik. Most olyan javaslatok is születtek, hogy a szankciók miatt vagyonkezelésben részesüljenek. Sok országban az Ukrajna elleni támadás következményei már lelassították az autógyártók termelését, mert nincsenek beszállítói alkatrészek. Ezenkívül a háború jelentős megrázkódtatásokhoz vezetett a nyersanyagpiacokon. Az olaj- és gázárak, valamint a nyersanyagárak tovább emelkedtek, a cégek a kritikus alkatrészek és kellékek hiányától tartottak - írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Forma-1 - Ricciardo koronavírusos, de ott lehet a vb-rajtnál

2022.03.12.
Már hét közben rosszul érezte magát, majd teszteredményét követően elkülönítették Bahreinben, ahol az autós gyorsasági vb mezőnye az F1 tavaszi rajtjára készül. Csapata szerint betegségéből kilábalva várhatóan indulni tud a 2022-es szezont nyitó Bahreini Nagydíjon, amelyet a jövő hét végén rendeznek. Fotó: Daniel Ricciardo/Twitter A 32 éves Ricciardo 2021 óta versenyez McLaren-autóval, a tavalyi idényt nyolcadik helyen zárta. A korábban a Toro Rossónál, a Red Bullnál és a Renault-nál is megfordult ausztrál legjobb eredménye a Forma-1-ben a 2014-es és 2016-os világbajnokság harmadik helye volt. MTI Címlapkép: MTI archív
Címkék: 

Az Egyesült Államok engedélyezte az adaptív fényszórókat a Toyota kérvényének köszönhetően

2022.03.12.
A National Highway Traffic Safety Administration (az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatala) úgy döntött, hogy lehetővé teszi az autógyártók számára, hogy adaptív fényszórókkal szerelt új autókat értékesítsenek az Egyesült Államok területén. A február 15-én kiadott új állásfoglalás módosítja a 108. számú, „Lámpák, fényvisszaverő eszközök és kapcsolódó berendezések” című szövetségi gépjármű-biztonsági előírásokat. Az elfogadott módosítások célja, hogy lehetővé tegyék a gyártók számára az aktív biztonságot javító adaptív fényszóró-technológia (ADB) használatát, és hogy követelményeket állapítsanak meg ezekre a rendszerekre vonatkozóan a biztonságos működés érdekében. Amerikai autós berkekben az ítéletet már régóta várták, de az csak február közepén emelkedett jogerőre, egy évvel az adminisztrációra kitűzött határidő előtt. A döntés a Toyota 2013-ban benyújtott kérvénye nyomán született – írja a Reuters. Ez a modern technológia már régóta elérhető Európában és Japánban, valamint számos más országban, például Kanadában is, de a vele szomszédos Egyesült Államokban eddig tiltott volt, mert nem felelt meg a tompított fényszórók maximális fényerőszintjét meghatározó szabályoknak. Viszont egy tavaly novemberben hatályba lépett új infrastruktúra-törvény megkövetelte az NHTSA-tól, hogy 2023 végéig adja ki a végső szabályt, amely végre lehetővé teszi a technológia használatát az autógyártóknak. Az adaptív távolsági fényszórók nagy előnye, hogy képesek az útfelület nagy részét megvilágítani anélkül, hogy közben a szembejövő járművek sofőrjeit elvakítanák. Az adaptív fényszóróval szerelt autó vezérlő szoftvere különböző érzékelők és kamerák segítségével állapítja meg, hogy jön-e épp szembejövő jármű, és ha igen, akkor kitakarja azt a fénykévéből, folyamatosan lekövetve a mozgását. Így az autó az útfelület többi, nem elfoglalt részét továbbra is a nagy fényerejű távolsági fényszóróval világítja meg, ami növeli a látótávolságot és a biztonságot. Az amerikai kormányzat azt állítja, hogy a fejlett fényszóró-technológia javítani fogja a gyalogosok, kerékpárosok és az út szélén tartózkodó emberek és állatok biztonságát. Ez azért fontos, mert a halálesettel végződő gyalogosgázolások száma 45 százalékkal nőtt az USA-ban 2010 óta, és az NHTSA adatai szerint ezek 72 százaléka sötétben következik be, annak ellenére, hogy a forgalom ilyenkor csak a harmada a nappalinak. Tavaly 6236 gyalogos vesztette életét az ország útjain, ami a közlekedési balesetben elhunyt személyek egyhatodát teszi ki. „Az NHTSA kiemelten kezeli nemzetünk útjain mindenki biztonságát, akár járműben, akár azon kívül tartózkodik. Az új technológiák elősegíthetik ezt a küldetést” – mondta dr. Steven Cliff, az NHTSA helyettes adminisztrátora. „Az NHTSA ezt a végső szabályt a biztonság javítása és a veszélyeztetett úthasználók védelme érdekében adja ki” - tette hozzá. A kitakarást az ún. LED Mátrix fényszórókban a megfelelő LED szegmensek pillanatnyi kikapcsolásával oldják meg, de a Lexus 2019-ben bemutatott erre egy még fejlettebb megoldást, amelyet Bladescannek nevezett el. Teljesen más a működési elve a két rendszernek, a Bladescanben két forgó, penge alakú tükör 90 fokos szögben vetíti a LED-ek fényét az útra egy lencsén keresztül. Valójában a pörgő tükör miatt a fény folyamatosan mozog balról jobbra, de ezt olyan sebességgel teszi, hogy azt az emberi szem állandó, homogén világosságnak érzékeli. A Bladescan fő előnye egy Mátrix LED fényszóróhoz képest, hogy a többi közlekedőt kisebb holttérrel, precízebben és gyorsabban képes kitakarni a fénykévéből, ráadásul az éjszakai gyalogosfelismerés hatótávja a korábbi 32 méterről 56 méterre nő általa. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Fenntartható közlekedési konferenciát szervez a HUMDA

2022.03.12.
A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. rendezvénye szakmai előadásokkal, kiállításokkal hívja fel a figyelmet a fenntarthatóság és az elektromobilitás fontosságára. A konferenciát Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos nyitja meg. Beszédet mond Ireneusz Zyska, Lengyelország klíma- és környezetvédelmi miniszterhelyettese, a lengyel kormány megújuló energiaforrásokért felelős kormánymegbízottja, és Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár is. Fotó: HUMDA Az eseményen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) mellett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.), az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., a Volánbusz Zrt., a Solaris-Prim Vol Trade Kft., Debrecen városa, a Volteum Kft., a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ), a Neuzer Kft., a Talmácsi Group, és a M1RA Motorsport képviselői is részt vesznek. A konferencia kiemelt támogatója az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT Urban Mobility). A rendezvénynek a Intercontinental Budapest ad otthont. – Az innovatív és klímabarát technológiák elterjedése a járműiparban, az egyéni és közösségi közlekedésben, továbbá az autó-motorsportban is jól érzékelhető. A tiszta megoldások mindhárom terület jövője szempontjából alapvető jelentőségűek. Az akkumulátoros technológia mellett nagy lehetőségek rejlenek a hidrogénben is, a közelmúltban Magyarországon először próbálhattak ki az utasok egy hidrogén meghajtású autóbuszt a Zöld Busz Program keretében. A konferencián rangos szakmai szervezetek tájékoztatnak a hazai zöld mobilitás helyzetéről és a legújabb fejlesztésekről. A rendezvény a közlekedés ügyét a szívükön viselők mellett számot tarthat a legnevesebb nemzetközi autó-motorsport iránt érdeklődők figyelmére is. A világot körbejáró versenysorozatok gyakran biztosítanak éles tesztkörnyezetet a későbbiekben a mindennapokban megjelenő technológiák kifejlesztéséhez – emelte ki Palkovics László. – A környezetkímélő közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata és az autó-motorsport területén elindult fenntarthatósági törekvések támogatása is kiemelt küldetésünk. A Zöld Busz Program mintaprojektjei során a jövőbeni beruházásoknál nélkülözhetetlen üzemeltetési tapasztalatokat szerzünk, amelyek hasznos háttértudást biztosítanak a kormány számára is az elektromobilitással kapcsolatos döntésekhez. Célunk, hogy a hazai egyéni- és tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben újuljon meg, ennek érdekében rendszeresen hirdetünk pályázatokat.  Ha kíváncsi, milyen irányba tart a mobilitás, javaslom, mindenképp látogasson el a konferenciára – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz között. A regisztrációs felület és a konferencia részletes programja a https://humda.hu/esemenyek/nemzetkozi-fenntarthato-kozlekedes-konferencia-regisztracio-27  linken érhető el. A hibrid formában, azaz személyesen és az online térben párhuzamosan zajló konferenciát a https://www.facebook.com/HungarianMotorsportDevelopmentAgency oldalon a HUMDA élőben közvetíti. A konferencia másnapján jótékonysági adománygyűjtő eseményt is rendez a HUMDA. A bevételből a befolyt összegből a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül támogatja az Ukrajnából menekülőket az Ügynökség. Az est fővédnökei Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Jean Todt, az ENSZ-főtitkár közúti közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója