Sólyom éjjelátó Bentleyvel utazik

2021.09.20.
Drága kocsiknál többe kerülnek a vadászsolymok, melyeket általában dúsgazdag közel-keletiek vásárolnak. Ők a luxusterepjárók legnagyobb fogyasztói is. Különleges igényeiket rohamtempóban szolgálják ki az autógyártók. A kollekció legújabb darabjaival természetesen egy klasszikus márka szolgált, mert a beépített bárszekrény már nem eléggé extra. Másfél hónapos licit A világ egyik legősibb és legdrágább sportja a sivatagi vadászat, méghozzá levegőből. A Szaúd-Arábiában tartott őszi árverésen egy ritka sólyomfaj egyetlen példányáért 72 ezer dollárt (21,4 millió forintot) fizetett a győztes licitáló, Moteb Munir Al-Ayafi a Raghwan nevet adta az 1105 grammos, 44,4 cm hosszú, 42,5 cm széles madárnak. Egy tavalyi - 45 napig tartó – árverésen 173 ezer dollárért (51,5 millió forint) kelt el egy hasonló állat. Egymillió dolláros madár A vadászatra legalkalmasabb kerecsensólyom különösen nemes és okos példányáért egymillió dollárt is megadnak az arab sejkek. Őket célozta meg a Bentley különleges luxusmodelljével. A Bentaygában biztonságos helye van a madárnak utazáskor és reptetéshez is felkészztették az autó hátsóját, melyben helyet kapott a parafával burkolt piknikcsomag, benne távcső, flaska, pohár, törlőkendő, valamint fiókos és parafa borítású mobil dokk a sólyomnak. A gyári adatok szerint a csomag funkcionális elemeit a világ minden részéről összegyűjtött, tucatnyi különböző fafajta 430 apró darabkájából rakták össze kilenc munkanap alatt, ehhez még hozzá kell számolni az előkészítést, az intarzia vésését és Hotspur bőranyag lézeres kikészítését. Pecásváltozat A sólyom változat után a Bentley még rátett egy lapáttal az állati kollekcióra és elkészítette a modell Fly változatát. A típusnév horgászoknak szánt Bentaygát jelöl, az átalakítás a klasszikus karosszéria és felépítménygyártó Mulliner cég műve. Az alapmodell terepjáró-képességét a négykerék-hajtás és a nyolcfokozatú automata sebességváltó mellett négyfokozatú szintszabályozás növeli, utóbbival a jármű hasmagassága állítható. Rossz úton és terepen több fokoztaban emelve akár méteres gázlókon is átmegy, 30 km/órás tempó felett pedig automatikusan leengedi a karosszériát, így hangolva a futóművet és a jármű stabilitását a nagy sebességű autópálya-közlekedéshez. A számítógépes háttérrel működő Bentley Dynamic Ride aktív rendszert 48 voltos hálózat táplálja. Meó 52 órán át És így készül a különleges modell: a németországi Moselben gyártott karosszériákat az angliai Banburíben fényezék és Crew-ban végszerelik. A VW AG részeként működő márka Egyesült Királyságban működő telephelye a világ első olyan luxusautó gyára, amely karbonsemleges. Pedig nem akármilyen modellek készülnek ott, és nem akármilyen alapossággal: a faanyagokkal kapcsolatos munkák 10 órát, a kárpitozások nyolc órát vesznek igénybe, a többrétegű alapozás, festés, lakkozás 24 óráig, a motor szerelés 13 óráig, a komplett összeállítás 19 óráig tart. Az autó tényleges gyártási ideje 127 óra, ami után kezdődik az 52 órányi minőségellenőrzés és tesztelés. Magyar beszállítás Ahogy minden autóban, a Bentleyben is vannak Made in Hungary darabok: hatvani Boschnál készül a Bentayga műszerfala, a győri Audi Hungáriánál a luxusterepjáró villanyturbós, V8 hengeres, 435 lóerős motorja, ami a Bentley első dízele. Nyomatéka nyolcfokozatú ZF automataváltón keresztül jut mind a négy kerékhez. A Bentayga álló helyzetből 4,8 másodperc alatt éri el a százas tempót, végsebessége pedig 270 km/h. A menetteljesítményekhez és a kéttonnás tömeghez képest jónak mondható a beígért 7,3 literes átlagfogyasztás, meg a 210 g/km-es szén-dioxid-kibocsátás. Night Vision A Bentayga ára ötvenmillió forintról indul, a kétturbós, W12-es, 635 lóerős és 900 Nm csúcsnyomatékú Speed változat ára közel százmilló forint, adók nélkül. Ebben a mezőnyben nem számít az ár, amit az is bizonyít, hogy az első ötezer Bentayga elővételben elkelt. Tovább növelheti a számlát a rendelhető kézzel készített egyedi dekorcsomag, a 48 voltos hálózatról táplálkozó, elektromos, adaptív kanyarstabilizátor, és 1950 wattos zenei teljesítményű, 18 hangszórós Naim audiorendszer, valamint 60 GB-os merevlemez. A nyolcféle üzemmód között a legnagyobb kényelem, a sportos és terepjárás választható, légrugóval a hasmagasság négy fokozatban állítható, rendelhető Head-up Display, aktív, radaros tempomat, sávtartó automatika és infrás Night Vision éjjellátó rendszer. Fotók forrása: Bentley Egy kis madártan A kerecsensólyom (Falco cherrug) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj. Az europamadarai.hu ismertetője szerint a kerencsensólyom nagytestű ragadozómadár, Európában és Ázsiában honos. Testhossza 45–55 centiméter, szárnyfesztávolsága 102–126 centiméter testtömege 730–1300 gramm. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már fejlesztik a páncélozott Land Cruiser 300-ast

2021.09.20.
A helyi Car magazin beszámolója szerint nagyon jól halad a páncélozott Toyota Land Cruiser 300 fejlesztése az SVI-nél, Dél-Afrikában. A golyóálló autók gyártására specializálódott cégnél örültek annak, hogy már az országba kerülő első szállítmányból tudtak autókat vásárolni, mert a hasonló, nagy terepjárók esetében általában elég sokáig tart a B6-os szintű védelem megtervezése és letesztelése. De mi is ez a B6-os védelem? A különböző védelmi szinteket nemzetközi sztenderdek B4-től B8-ig jelölik. A legalacsonyabb szint a B4, amely csak az autó oldalfalának ellenállását erősíti meg a 9 milliméteres lőszerekkel szemben. Eggyel feljebb a B5 már teljes páncélozottságot jelent, és a híres és elterjedt, Kalasnyikovként ismert AK-47-es gépkarabéllyal szemben is megbízható védelmet nyújt. A B6-os szintű védelem gyakorlatilag már minden kézifegyverrel szemben megfelelő védelmet ad, sőt, akkor is, ha az ilyen védelemmel ellátott autót kézigránáttal dobják meg, vagy, ha 5 kg tömegű aknára fut. Bár ilyenkor jó eséllyel a levegőbe repül a jármű, de a benne ülő védett személyek túlélik a detonációt. A B6-os védelemhez 36-48 mm vastag páncélozott üveg és 5 mm vastag, karosszériához hegesztett páncél szükséges, a kettő együtt egy nagy strapabírású biztonsági utascellát hoz létre. A még magasabb szintű, nagyobb aknák, bombamerényletek, robbantások, illetve tartós géppisztolysorozatok ellen is védelmet adó B7 és B8-as páncélcsomagok egyedi megrendelésre készülnek, kizárólag állami szervek és biztonsági cégek számára. A szakértők inkább a dízelmotoros verziók páncélozását ajánlják, mivel ezek nagyobb nyomatékuk miatt kevésbé érzik meg a megnövelt tömeggel járó extra terhelést, kevesebbet fogyasztanak, és maga a gázolaj is kevésbé robbanékony, mint a benzin, és nehezebben is lobban be. Ugyan a Land Cruiser 300 páncélcsomagjának pontos ára még nem nyilvános, de az SVI szerint a 360 fokos, B6-os védelmet nyújtó átalakítás hozzávetőleg nettó 900 ezer dél-afrikai randba, azaz nagyjából 18,6 millió magyar forintba fog kerülni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vörös riasztás, kék fény, zöld megoldás: itt az új Ford Mach-E rendőrautó!

2021.09.20.
A brit rendőrök komoly érdeklődéssel fogadták a Ford tisztán elektromos SUV-modelljét: eddig már hét kapitányság is tesztelte az új típust, illetve arra kérték a Fordot, hogy készítsen egy kifejezetten rendőrautónak épített Mach-E tanulmányt. Az Egyesült Királyság rendfenntartói jó ideje keresnek egy zöldebb megoldást a jelenleg használt járműveik helyett; nem véletlen, hogy a londoni rendőrség már alaposan kipróbálta és kielemezte a normál kialakítású Mustang Mach-E változatot. A Ford most elkészített egy rendőrautó-prototípust, az új 999 kódnevű típust, amit a londoniak mellett Sussex, Surrey, Dél-Wales, Dyfed Powys, Devon és Cornwall kapitányságai, illetve a skót rendőrök is tesztelhetnek. A tanulmányautó a Mustang Mach-E Standard Range AWD (összkerékhajtású) kivitelre épül, de a Ford azt tervezi, hogy később egy hátsókerékhajtású változatot is készít, és mindkét verzióba a nagyobb kapacitású akkumulátort építi be. Ez az akku nemcsak az autó hatótávolságot növeli meg, hanem a rendőrségi feladatokhoz szükséges plusz képességeket is biztosítja. Az azonnali és erőteljes gyorsulás (3,7 másodperc 100 km/órára) hatásos eszköz lesz a bűnözők elleni küzdelemben, miközben a tisztán elektromos hajtású Mach-E az egyik legtakarékosabb és leginkább környezetbarát autó lehet a rendőrségi flottákban. A Mustang Mach-E elnyerte a legalacsonyabb fogyasztású elektromos autónak járó Guinness díjat, hiszen egyetlen feltöltéssel 610 kilométert tud megtenni. A Ford mérnökei számára izgalmas feladatot jelentett, hogy a hatótávolság csökkentése nélkül oldják meg a tanulmányautó fényhídjának, szirénájának és hi-tech berendezéseinek áramellátását. „A jármű hatótávolsága nem szenved csorbát emiatt, mert a fényhíd nem a meghajtó akkumulátorból, hanem a 12 voltos akkuból kap energiát,” magyarázta el Terry Adams, a Ford of Britain and Ireland értékesítési igazgatója. „A jövőbeli fejlesztések során már arra is ügyelnünk kell, hogy nagyobb kapacitású akkumulátort szereljünk az autóba a kiegészítő felszerelések működtetéséhez.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb mérföldkő az európai elektromos autók töltésében

2021.09.20.
A hosszú távú együttműködés célja az akár 3500 új töltőállomás beüzemelése a Bridgestone európai kiskereskedelmi és szolgáltató hálózatán belül, beleértve olyan vezető márkákat, mint a Speedy és a First Stop. Az ötéves projekt Franciaországban és Olaszországban kezdődik, majd az Egyesült Királyságra, Németországra, Lengyelországra, Spanyolországra és más európai országokra is kiterjed. A Bridgestone új töltőhálózata normál és gyorstöltő állomásokból fog állni, amelyek hozzáférhetők lesznek mindenki számára, legyen szó magán- vagy flottajárművekről; a forgalmas útvonalak mentén pedig gyorstöltő állomásokat fognak telepíteni, hogy az áthaladók rövid idő alatt feltölthessék járműveiket. A partnerséget a TSG teszi lehetővé, amely vezető szerepet vállal az elektromostöltő-töltőinfrastruktúra megtervezésében, telepítésében és karbantartásában. A partnerségnek köszönhetően a járművezetők és flották hozzáférést kapnak Európa egyik legnagyobb, több mint 130 000 töltőállomást magában foglaló nyilvános töltőhálózatához, valamint a tervezett 3500 új töltőállomáshoz. A Bridgestone kiskereskedelmi hálózata lehetőséget nyújt majd otthoni töltők vásárlására és telepítésére is. Az alkalmazás (vagy kártya) Európa-szerte hozzáférést biztosít ezekhez a töltési lehetőségekhez EVBox töltéskezelő szoftverén keresztül. A fizetés és számlázás egyetlen központosított platformon intézhető, ráadásul adatokat gyűjt az újratöltési szokásokról, a felhasználók számára pedig lehetővé teszi, hogy ugyanazzal az egyedülálló megoldással eljussanak akár Madridból Helsinkibe. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Mad Max tucatnyi ikonikus autója kerül kalapács alá

2021.09.20.
A Lloyds Classic Car Auctions aukciós ház tucatnyi olyan autót hirdetett meg eladásra, amelyek a 2015-ös Mad Max: Fury Road című filmből ismertek. A film forgatását követően a díszlet-fegyverekkel felszerelt autókat Ausztrália sivatagos területén, egy olyan telepen tárolták, ahol annak idején a forgatás is zajlott. Az autók között ott van például a négytengelyes, rengeteg hangszóróval felszerelt  "Doof Dragon" teherautó vagy a Gigahorse terepjáró, amely az Immortal Joe film egyik fő attrakciója volt.  Arról nem szóltak a hírek, hogy az árverezéskor a felszerelések kötött ott- lesz-e a filmben használt szigony és a lángszóró. A kalapács alá kerülő autók között szerepel még a  „War Rig", „Nux Car", „Convoy Car: Elvis", „Convoy Car: Flamer", „Razor Cola", „Pole Car", „Saber Tooth" , „Fire Car”, „Caltrop: El Dorado”, „Buggy: Ratrod” és a „Buick: Heavy Artillery”. A Lloyds Classic Car Auctions egyetlen tételként hirdette meg a Mad Max film autóit, külön-külön nem lehet rájuk licitálni. Érdekesség, hogy az autók együttes kikiáltási ára nem nyilvános, az alku közvetlenül a konkrét érdeklődőkkel zajlik. Az aukciósház garantálja a teljes titoktartást, és vállalja, hogy a világ bármely pontjára kiszállítja a teljes tételt. Az autókért kriptovalutával is lehet fizetni. Idén nyáron a Barrett-Jackson aukciós ház 550 ezer dollárért adta el Paul Walker ikonikus Toyota Supráját.  A 2013-ban tragikus körülmények között elhunyt mozisztár a Halálos iramban első részben vezette az azóta már tuningikonná vált, turbómotoros A80-ast. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A reggeli kaotikus helyzet után a délután sem jobb a sztrádákon

2021.09.20.
A reggel sem volt könnyű a sztrádákon és a jelek szerint a délután sem az: közúti közlekedési baleset történt 2021. szeptember 20-án 12 óra 40 perckor az M7-es autópálya 43-as kilométerénél, a Balaton irányába vezető oldalon, Sukoró térségében, ahol két személygépjármű ütközött össze. A balesetben érintett járművek a belső forgalmi sávot foglalják el, a forgalom a külső forgalmi sávban halad, ezért kérjük, hogy vezessenek fokozott óvatossággal és körültekintéssel! – írta a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Lecseng a horrorkaravánok kora?

2021.09.20.
A járőrök 2021. szeptember 18-án az M0 autóúton négy járműszerelvényt vezettek ki a forgalomból. A sofőröknek összesen 550 ezer forint bírságot szabtak ki, mivel a műszer mindegyik alkalommal túlsúlyt állapított meg – írta a police.hu. Egyikük helyszíni bírságot is kapott, mivel szállítmányát szabálytalanul rögzítette a trélerre. A sofőrök csak a szabálytalanság megszüntetését követően folytathatták útjukat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Új hibrid hajtásláncot ígér a Volvo

2021.09.20.
A Volvo új, továbbfejlesztett hajtáslánca egyetlen feltöltéssel akár 90 kilométer megtételét teszi lehetővé. Mivel a prémium járművek vezetői átlagosan nem egészen 50 kilométert tesznek meg munkanapokon, az új Volvo plug-in hibrid modellek felhasználói képesek lesznek tisztán elektromos üzemben végezni napi ingázásukat, amennyiben rendelkeznek otthoni töltési lehetőséggel. A fejlesztés főbb elemei az új, megnövelt hatótávolságú akkumulátorcsomag, amely egy harmadik cellarétegnek köszönhetően az eddigi 11,6 helyett 18,8 kWh névleges kapacitást kínál; valamint a nagyobb teljesítményű, 145 lóerős villanymotor a hátsó tengelyen. Az extra motorteljesítmény jóvoltából a Recharge T6 modellek kombinált rendszerteljesítménye eléri a 350 lóerőt, míg a Recharge T8 modellek 455 lóerősek, azaz minden idők legnagyobb teljesítményű Volvo típusai. Az új hajtáslánc mellett fontos újdonság a bizonyos modelleknél elérhető, egypedálos vezethetőség. Az akkumulátor megnövelt kapacitása révén az ügyfelek még nagyobb hányada közlekedhet elsődlegesen elektromos üzemben. A Volvo Cars becslései szerint az új hajtásláncnak köszönhetően akár mintegy 50 százalékkal csökkenhet a modellek WLTP ciklus szerint mért CO2-kibocsátása. Az új hajtáslánc az SPA átméretezhető padlólemezre épülő összes Volvo Recharge plug-in hibrid modellen (Volvo S60, V60, XC60, S90, V90 és XC90 Recharge) megjelenik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar ezüst a hegyi Európa-bajnokságon

2021.09.20.
Az Eb utolsó, horvátországi állomásán, Buzetben nem a legideálisabb körülmények között zajlott a verseny, ugyanis a hatalmas esőzés gyakorlatilag elmosta az egyik futamot. A mezőny így csak egy felfutást teljesített, melyet a korábbi WTCR-pilóta harmadikként zárt. Nagy Norbert - a menedzsmentjének közlése szerint - az eredményhirdetés után elmondta örül, hogy végig harcban volt az Eb-aranyért. "Két évvel ezelőtt már bemutatkoztam a mezőnyben, akkor és most is meg tudtam lepni az ellenfeleket. Úgy gondolom, hogy nem vagyok messze attól, hogy Európa-bajnoki címet szerezzek" - összegzett Nagy Norbert, aki a saját versenyzése mellett elindította a Nagy Norbi Racing Teamet (NNRT), amely Lantos Szabolcs személyében már kinevelt egy tehetséget. Lantos egyébként ezen a hétvégén a Renault Twingo Kupában ugyancsak Horvátországban ült autóba. A grobniki Közép Európa-Kupán az első futamát megnyerte az NNRT versenyzője, a másodikon pedig harmadikként zárt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ha tényleg hétszemélyes autó kell, nincs jobb

2021.09.20.
Hogy néz ki? Bár az utolsó csavarig újjáépítette a népszerű Caddy kishaszonjárművet és családi változatát a Volkswagen, egyből felismerjük az utcán. A Volkswagen Caddy 1978 óta a mesteremberek és a nagycsaládosok egyik legjobb barátja, megjelenése óta több mint hárommillió talált gazdára. Az ötödik generáció immár a Volkswagen moduláris keresztirányú (MQB) platformjára épült, ami jelentős mozgásteret adott a tervezőknek. A 2003-tól kapható közvetlen elődjénél 93 milliméterrel hosszabb, 62 milliméterrel szélesebb, légellenállási együtthatója 0,33-ról 0,3-ra csökkent. Az MQB platformra való váltás az új Caddy dinamikusabb megjelenésű arányaiban látható. Három kivitelben érhető el. A Cargo (zárt felépítményű dobozos furgon) változat elsősorban áruszállító, a Kombi (utastér ablakokkal) és a Van (egyterű) kivitel személyszállításban erős. azonban személyszállításra vannak kalibrálva. Ám mivel kétféle tengelytáv választható (2755 milliméter, illetve 2970 milliméter), a praktikus variánsok száma jelentősen megnőtt. A rövid tengelytávolságú változat 4500 milliméter, a tesztünkben szereplő hosszú tengelytávolságú Caddy Maxi hossza 4853 milliméter, szélessége 1,85 méter, magassága 1,79 méter. Míg a rövid tengelytávú Cargóval meghiúsult egy bútor elszállítása, a Maxival nem volt ilyen gondom. Minden belefért, a 3x7-es alumínium létra még úgy is, hogy rajtam kívül négy személy és csomagjaik is befértek volna. Kényelmesen. Kevés olyan hétszemélyes autó van a piacon, ahol leghátul ne nyomorogna az ember. A Caddy-ben nem fog: világos, szellős, kényelmes és tágas az utolsó sor is. És marad csomagtartónk, a hokis táskám simán befért. Ha egymásra pakolnám, elnyel hármat. A Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt Caddy hétszemélyes változatban is kapható, az arra jogosultaknak akár 2,5 millió forintos állami támogatással. Mind a második, mind a harmadik üléssor lehajtható – sőt az ülések kivehetőek -, a jobboldali első ülés háttámlájának lehajtásával is nyerhető plusz hely a csomagoknak. Alaphelyzetben 629 literes a hétszemélyes Caddy Maxi csomagtartója, ha mindkét üléssort kiszereljük, 2,3 köbméternyi világos és napfényes rakteret kaphatunk. Ha csak a leghátsó két ülést csavarozzuk ki, 1,5 köbméterrel gazdálkodhatunk – velünk utazhat például egy kalodányi fa. Ideális családi rőzseszedéshez… A Caddy Maxi utasterét teljesen átrendezte a Volkswagen, az immár digitális műszerfalon érintőképernyőn vezérelhetjük az interaktív felületeket, a szórakoztató és információs rendszer tesztautónkban 8,25 hüvelykes képátlójú, de felárért akár 10 hüvelykes is lehet, ahogy a hagyományos körórás műszerfalat is teljesen digitalizált képernyő válthatja. Az integrált eSIM-mel rendelkező online csatlakozási egységen (OCU) keresztül az infotainment rendszerek hozzáférhetnek a „Volkswagen We” mobilonline szolgáltatásaihoz és funkcióihoz, vagyis a Caddy mindig hálózatban van. Az Apple Car Play simán futott rajta, leszakadást csak párszor tapasztaltam. A VW-családban már megszokott funkciót is kapott a Caddy-n: digitális gombokat a lámpa, az audiorendszer és a menü vezérléséhez. A klíma két gombbal is bekapcsolható (a képernyőn és a műszerfal közepén), csakis digitálisan állíthatjuk be, érzésre, mert Celsius értékeket nem kapunk. Nagyon praktikus a Caddy Maxi, a tetőre rögzített tárolók, oldalzsebek, műszerfali árkok nyelik el a hasznos és haszontalan holmikat. Az oldalablakok hátul nem nyithatóak, így jó szolgálatot tesz a tetőkárpitba épített szellőzőrendszer. Hogy megy? Hatékony és fenntartható a 84 kW/116 LE teljesítményű turbófeltöltött 1,5 literes benzinmotor (TSI)- állítja a Volkswagen sajtóanyaga, a hétfokozatú duplakuplungos váltóval kombinálva pedig igen kényelmes a vezetése – ezt már én állítom. A motor legnagyobb forgatónyomatéka 220 Nm. Habitusa nyugodt – magyarul: elég halvány. Hét felnőttel és csomagokkal (üresen 16,5 mázsa a tömege) nem leányálom vele megmászni a Matterhorn szerpentinjeit. Ám üresen, a sík magyar rónán kellemes vele autózni, egy-egy lassúbb jármű megelőzését akár be is vállalhatjuk még a váltó sportfokozatának használata nélkül is. Nem érdemes vele vigéckedni, hamar kifullad és a gyerekek is összerázódnak hátul a kefirekkel. Állítólag 182 kilométer/óra a végsebessége, álló helyzetből pedig 12,4 másodperc alatt „katapultál”. Fogyasztásával nem foltam elégedett, ennek a motornak az erősebb változatával a Golf 5 liter alatt fogyaszt 100 kilométeren, a dízel rövid Caddy pedig 4,5 literrel elpöfög, ami nyomatékosan jelzi, hogy ilyen dobozoshoz dízelmotor dukál. Rövid tesztünkben a Cadyy Maxi átlagban 6,9 liter benzint fogyasztott 100 kilométerenként. Milyen vezetni? Futóműve kényelemre hangolt: elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, hosszlengőkarokkal és Panhard-rúddal vezetett merev hátsó tengellyel. Kormányzása steril, vezethetősége teherautós, semmiféle visszajelzést nem kapunk az útról. Nagy tempónál fokozódik a szélzaj. A nagy homlokfelület és a méretes tükrök miatt azonban kiváló a kilátás az autóból, tolatókamera híján is könnyen manőverezünk vele. Mennyibe kerül? Caddy személyautót legolcsóbban 75 lovas dízelmotorral vehetünk mindenféle bónuszokat (casco, finanszírozás, hűség) bepipálva 7,647 millió forintért. Ha igényben vesszük a nagycsaládos kedvezményt is, a Maxi változat minimum 8,279 millió forintba kerül, a hétüléses kivitel felára amúgy 467 ezer forint. A DSG-s tesztautó ennél valamivel húzósabb árú, több mint 9 millió forint. Ha ez soknak tűnik, megnyugtató a tudat, hogy a lakóautó változat indulóára extrák nélkül 23 millió forint (még mindig a Caddy-ről beszélünk…). Felárért többek között 18 hüvelykes könnyűfém felnik, tolóajtók, elektromosan működtethető csomagtérajtóval, extra nagy, 1,4 négyzetméteres panoráma üvegtetővel is rendelhető. A magasabb felszereltségi szinteknél alap a LED-es első fényszóró, valamint a LED-es hátsó lámpa, a kulcs nélküli indítás, valamint a digitális műszerfal. Kép és szöveg: Biró Csongor

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója