Megérkezett a jövő E-osztálya

2021.09.23.
Egyenesen a Tesla Model S és a Porsche Taycan ellen küldik harcba a Mercedes-Benz EQE-t, amit a Müncheni Autószalonon lepleztek le a nagyközönség előtt. Ahogy az EQS, úgy az EQE is szakított a hagyományos szedán formákkal, és vízcseppként folynak át a levegőn, hiszen a légellenállás kulcsszerepet játszik egy villanyautó fejlesztésében. Messziről nehéz lesz megkülönbözteti nagyobb testvérétől, pedig az EQE csak 4934 mm hosszú, szemben az EQS öt méter feletti méreteivel. Ugyanakkor 3,1 méteres tengelytávja arra enged következtetni, hogy így sem lesz apróság. Odabent szintén fellelhető a Mercedes hatalmas digitális műszerfala, ami három képernyőt egyesít egy egésszé, és persze az Energizing Comfort kiegészítők sem maradtak ki, köztük a masszázsülésekkel. Rendelhető lesz majd adaptív légrugókkal, összkerékkormányzással, persze felár ellenében. Lemezei alatt egy hatalmas, 90,6 kWh-s akkumulátorcsomagot hord majd az EQE, amivel WLTP-ciklus szerint mérve akár 660 km-es hatótávot is ígérnek neki. Erejét egy 288 lóerős villanymotor szolgáltatja majd, egyelőre csak a hátsó tengelyt hajtva. Később biztosak lehetünk benne, hogy érkezik egy duplamotoros, amolyan összkerekes változat is. Az új EQE gyártását 2022 közepén kezdik el a Mercedes bremeni gyárában – legalább is az európai piacok számára. Ugyanis az EQE-t egyszerre gyártják már az Egyesült Államokban és Kínában is 2023-tól, hogy helyben szolgálják ki a legnagyobb piacokat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megtalálták a radarernyőkről eltűnt repülő roncsait

2021.09.23.
A gép maradványaira orosz hírügynökségi jelentések szerint egy hegygerincen, a Szpartak sítábor közelében bukkantak rá. Az időjárási feltételek csütörtökig nem tették lehetővé, hogy mentőhelikopter szállhasson le a baleset helyszínének közelében.   A repülő a bolsehehciri természetvédelmi területen, a Korfovszkoje községhez vezető úttól három kilométernyire járt szerencsétlenül. A gépen hat ember tartózkodott: a pilóta és a reptéri létesítmények műszaki állapotát ellenőrző szakemberek. Sorsukról egyelőre nincs információ. A szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálására eljárás indult. A balesetet feltételezések szerint időjárási körülmények okozhatták. A gép felkutatására hetven embert és húsz műszaki eszközt, közük két helikoptert mozgósítottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Rengeteg pénzt kap Brüsszeltől fejlesztésekre a Budapest Airport

2021.09.23.
A Budapest Airport közleménye szerint az uniós támogatást annak a konzorciumnak a tagjaként nyerte el, amely a STARGATE nevű fenntarthatósági projektre 25 millió eurót költhet. A repülőtér-üzemeltető feladata egy papírmentes, felhőalapú légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és megteremtése lesz, további, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot és forgalmi fejlesztéseket érintő fenntarthatósági projektekkel együtt. Hangsúlyozták, hogy a STARGATE küldetése olyan innovatív megoldások kifejlesztése, tesztelése és megvalósítása, amelyek jelentősen fenntarthatóbbá teszik a repülőtéri ökoszisztémát. A mindennapi üzemelés szintjén, konkrét rövid- és középtávú zöld megoldásokat fog kínálni az európai repülőterek számára, intelligens, multimodális közlekedési csomópontokat hozva létre, példát mutatva más európai és Európán kívüli repülőtereknek. Ilyen zöld megoldás például egy olyan digitális iker technológia kifejlesztése, amely a repülőterek 3D-s lemodellezésével képes feltérképezni a működési folyamatokat - tették hozzá. Másik kiemelt megoldásnak a fenntartható repülőgép-üzemanyag létrehozását nevezték, ennek megvalósításához gazdasági elemzéseket és üzleti modelleket dolgoznak ki. A további kezdeményezések közé tartozik egy felhőalapú, papírmentes légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és bevezetése, valamint egyéb fenntartható, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot és a forgalmi fejlesztéseket érintő projektek - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ma katonák vonulnak az utakra

2021.09.23.
Mint írták, a menetoszlop csütörtökön és pénteken 10 óra és 13.30 között közlekedik az autópályákon. A járművek csütörtökön a Táborfalva-5-ös út-Örkény-M5-ös autópálya- M0-ás autópálya-M7-es autópálya-8-as út-Hajmáskér, pénteken a Hódmezővásárhely-47-es út-M43-as autópálya-M5-ös autópálya-Lajosmizse-5-ös út-Táborfalva útvonalon közlekednek majd. A Magyar Honvédség azt kéri a járművezetőktől, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopot. Közölték azt is, arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Spanyol hibridek: egyik kutya, másik eb

2021.09.22.
Hogy néznek ki? A VW-csoport MQB Evo platformján sok autó osztozik, a legjobban kétségtelenül a Leon/Leon Kombi páros néz ki. A Cupra változat üt mindent, az az adu ász a kompakt kategóriában. A Seat Leon 4,368 méter hosszú, 1,799 méter széles és 1,456 méter magas. Tengelytávja 2,68 méter. A Cupra Leon Kombi 4,642 méter hosszú, 1,799 méter széles és 1,448 méter magas azonos tengelytáv mellett. A Cupra egyértelműen dögös: izgalmas az egyedi hűtőrács, a lökhárító sportos díszbetétjei, a küszöbtoldatok, a picike hátsó szárny, és a rézszínű (borsosan feláras) felniszett. A környezetbarát változatot a zöld rendszám mellett a bal első sárvédőben található töltőnyílás árulja el. A kagylósított bőr sportülések határozottan tartják a testet és szerintem kényelmesek, a vezetőoldali elektromosan állítható. A hátsó üléssor nem mélyített, ennek ellenére kényelmesen elfér rajta két felnőtt. Hátul a lábtér bőséges, külön klímakonzolon állítható a hőmérséklet és USB-C csatlakozási lehetőség is van. A kárpitozás mindkét autóban igényes, a Cupra bronzos hangulata egyedi. A Seat Leonhoz képest más benne a kormány, helyet kapott rajta a Cupra logós menetdinamikai választógomb. Ha ezt nyomkodjuk takarékos utazóautóból hamar hibrid fenevadat varázsolhatunk, az elektromos üzem műhangja megbotránkoztató, de nekem bejött... A hibrid Leon csomagtere 110 literrel karcsúbb, mint a csak belső égésű motorral szerelt változatokban, akit riaszt a 270 literes adat, azt kárpótolja a bővítés utáni 1191 liter. Kár, hogy a ledöntött ülésekkel nem kapunk sík rakteret. A kombi Cuprában az eredetileg 620 literes csomagtartó 470 literre apadt az akkumulátor elhelyezése miatt, de a 60/40 osztású hátsó ülések síkba döntése nyomán teremtett 1450 literes raktér jól hangzik. Jó hír, hogy a töltőkábeleknek is jutott külön rekesz, ezek egyike sincs soha útban, ha a padló alatti mélyedésbe rejtjük. Hogy mennek? A 16,1 mázsás (vezetővel mérve) Seat Leonban az 1,4-es, 150 lóerős, 250 Nm-es benzines turbómotort és 85 kW (116 lóerős, 330 Nm-es) villanymotorral társítanak, amelyet egy 12,8 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátor táplál energiával. A rendszer összteljesítménye 204 lóerő, összesített nyomatéka pedig 350 Nm. A Cuprában ugyanennek a hajtásláncnak az izmosabb változata dolgozik, 245 lóerőt teljesít, legnagyobb forgatónyomatéka pedig 400 Nm. Az 1,4 literes TSI egység turbófeltöltőt és a közvetlen befecskendezéses technológiát használ a teljesítmény és a hatékonyság maximalizálása érdekében, míg a furat/löket 74,5/80,0 és a 10-es sűrítési arány pedig segíti az egység finom működését. A belső égésű motort úgy alakították ki, hogy tökéletesen működjék a plug-in hibrid egységen belül. A hajtási energiaellátás folyamatos, függetlenül attól, hogy a jármű milyen üzemmódban (takarékos, komfort, sport, illetve a Cupránál Cupra) van. A csakis hatfokozatú DSG-vel szerelt plug-in hibrid változat teljesen elektromos üzemmódban WLTP szerint 58-64 kilométer hatótávolságot ígér a Seat Leon esetében, a kombi Cupránál ez picit karcsúbb, 54-59 kilométer. Ehhez képest a gyakorlatban a Seattal 60 kilométert simán, de spórolva (klíma nélkül, országúton és városban) 75 kilométert is megtettem. A Cupra legfeljebb 58 kilométeres elektromos pórázt engedett meg, ha pedig sokat nyomkodtam a Cupra gombot, akkor meg kellett elégednem 45 kilométerrel. Igaz, utóbbit csakis klímával használtam. Villanyautóként mintegy 15-16 kWh a fogyasztásuk 100 kilométerre vetítve. Csak benzinnel hajtva (normál, nem sportos körülmények között) szinte azonos a fogyasztásuk: a Leon 6-6,3 literrel, a kombi Cupra 6,2-6,4 literrel beéri 100 kilométerenként teljesen lemerült lítiumion akkumulátorral (országúton, városban). Vegyes üzemben használva (amikor tudtam, töltöttem), a 300 kilométeres tesztelés során a Seat 2,5 liter benzint égetett el és további 8 kWh energiát használt fel 100 kilométerenként. A Cuprával egyben lenyomtam egy hosszabb balatoni túrát is, az első 100 kilométeren 2,2 literes benzin, illetve 9,1 kWh elektromos energia fogyasztást mértem. A visszaúton töltés nélkül 284 kilométert tettünk meg, ezalatt 6,2 liter benzin fogyott 100 kilométerenként. A teszthét alatt 1100 kilométert autóztam a Cuprával, az átlagfogyasztás így alakult 100 kilométerre vetítve: 3,8 liter benzin + 6,7 kWh áram. A villannyal spórolni is tudunk, ha megtaláljuk ezt a funkciót a végtelenül bonyolult és dühítően logikátlan rendszerben. A vezető választhat, hogy fenntartja-e az akkumulátor töltöttségi állapotát, megtakarítva azt olyan helyzetekre, amikor nulla helyi kibocsátású vezetésre van szükség. Amikor az akkumulátor lemerül, a hajtáslánc visszakapcsol hibrid üzemmódra. Utcai töltőn csak 3,6 kW-tal táplálható (type 2-es csatlakozóval), 3,5-4 óra alatt lehet teljesen feltölteni, sima háztartási konnektorból (2,3 kW) ugyanez a művelet mintegy hat órát vesz igénybe. A Seat Leon e-Hybrid és a Cupra Leon Kombi PHEV mindig teljesen elektromos üzemmódban indul (kellően feltöltött akkumulátor esetén) és csakis az élső kerekei hajtottak. A hajtás hibrid üzemmódba kapcsol, ha az akkumulátor energia kapacitása egy bizonyos szint alá csökken, vagy ha a sebesség 140 kilométer/óra fölé emelkedik. Bár a Cupra erősebb, a Seat 204 lóereje is bőségesen elegendő a mindennapokban. Álló helyzetből 7,5 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órára és akkor sem kell lemondanunk a dinamikáról, ha kiürül az akkumulátor. Végsebessége 220 kilométer/óra. Ezt csak egy hajszállal múlja felül a száz kilóval nehezebb Cupra: végsebessége 225 kilométer/óra és álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 7 másodperc alatt ugrik. Villannyal nagyot megy a zöldre váltó közlekedési lámpától, a elektromos motor legnagyobb nyomatéka 330 Nm. A csúcsteljesítményt a Cupra módban adja le az autó, ilyenkor igazi vadállat. Milyen vezetni őket? A Seat Leon futóműve (elöl McPherson, hátul multilink) inkább feszes, mint kényelmes, a kombi Cupra esetében ez fokozottan igaz. Közös vonásuk, hogy kiválóan és élvezetesen lehet velük kanyarogni. A spanyolok védjegye a dinamikus vezetésre hangolt futómű a pontos kormányzás mellett a jó lassítási képesség. Ebben a Seatnál megszokott nagy féktárcsák (315x25 elöl, 272x10 milliméter hátul) gondoskodnak. A Cupra persze ebben is többet ad: 340x30 milliméter elöl, 310x22 milliméter hátul. Mennyibe kerülnek? A konnektoros lét nem mindenkinek éri meg. De cégautóként, sokat töltve megtérülhet. A Seat Leon e-Hybrid alapára FR felszereltséggel és importőri kedvezménnyel 11,543 millió forint. A hibrid Cupra Leon Kombi árlistája 14,104 millió forintos tétellel kezdődik, a tesztautó árát viszont jelentősen megdobták a 19 hüvelykes rézszínű felnik, a panorámatető, a biztonsági csomag plusz vezetősegédekkel, így közel 18 millió forint szerepel az árcéduláján. Kép és szöveg: Biró Csongor

A Budapest Airport 1,53 millió euró értékben fejleszthet

2021.09.22.
A Budapest Airport közleménye szerint az uniós támogatást annak a konzorciumnak a tagjaként nyerte el, amely a STARGATE nevű fenntarthatósági projektre 25 millió eurót költhet. A repülőtér-üzemeltető feladata egy papírmentes, felhőalapú légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és megteremtése lesz, további, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot és forgalmi fejlesztéseket érintő fenntarthatósági projektekkel együtt. Hangsúlyozták, hogy a STARGATE küldetése olyan innovatív megoldások kifejlesztése, tesztelése és megvalósítása, amelyek jelentősen fenntarthatóbbá teszik a repülőtéri ökoszisztémát. A mindennapi üzemelés szintjén, konkrét rövid- és középtávú zöld megoldásokat fog kínálni az európai repülőterek számára, intelligens, multimodális közlekedési csomópontokat hozva létre, példát mutatva más európai és Európán kívüli repülőtereknek. - Ilyen zöld megoldás például egy olyan digitális iker technológia kifejlesztése, amely a repülőterek 3D-s lemodellezésével képes feltérképezni a működési folyamatokat - tették hozzá. Másik kiemelt megoldásnak a fenntartható repülőgép-üzemanyag létrehozását nevezték, ennek megvalósításához gazdasági elemzéseket és üzleti modelleket dolgoznak ki. A további kezdeményezések közé tartozik egy felhőalapú, papírmentes légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és bevezetése, valamint egyéb fenntartható, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot és a forgalmi fejlesztéseket érintő projektek - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Többfelé katonai konvojra kell számítani csütörtök-pénteken

2021.09.22.
A menetoszlop csütörtökön és pénteken 10 óra és 13.30 között közlekedik az autópályákon. A járművek csütörtökön a Táborfalva-5-ös út-Örkény-M5-ös autópálya- M0-ás autópálya-M7-es autópálya-8-as út-Hajmáskér, pénteken a Hódmezővásárhely-47-es út-M43-as autópálya-M5-ös autópálya-Lajosmizse-5-ös út-Táborfalva útvonalon közlekednek majd. A Magyar Honvédség azt kéri a járművezetőktől, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopot. Közölték azt is, arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kezelhetőség és kényelem: szintet lépett az új Honda HR-V

2021.09.22.
Tovább folytatódhat a Honda népszerű, kompakt szabadidő-autójának sikertörténete, a HR-V legújabb változatának tervezésekor ugyanis a vezetési élményt és a kényelmet állították középpontba a márka mérnökei. Munkájuk gyümölcseként nem csak a karosszériaszerkezet merevség javult, a futómű, a kormányzás és a fékrendszer egyaránt hatékonyabbá vált. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy az új, kizárólag teljes értékű hibrid hajtáslánccal megvásárolható HR-V gyorsabban reagál a vezető mozdulataira, mint elődje, nem mellesleg hatékonyabb, biztonságosabb, kényelmesebb és sokkal élvezetesebb felmenőinél. A kétmotoros[1] e:HEV (HEV: hybrid electric vehicle) hajtáslánc a nemrégiben leleplezett Honda Jazz-ben már tanúbizonyságot adott képességeiről – kimagasló műszaki színvonalát kétségtelenül a Honda 20 éves hibridfejlesztésben szerzett tapasztalatának köszönheti. Hogy tökéletesen passzoljon a HR-V tömegéhez és méretéhez, számos ponton módosítottak rajta, egyebek mellett megnövelték a teljesítményét, ugyanakkor a forgatónyomaték változatlan maradt. Mindez számokban ezt jelenti: 131 LE[2] (96 kW), 253 Nm, a végáttételt pedig rövidebbre vették, hogy még lendületesebben gyorsítson a modell. A HR-V e:HEV akkumulátorrendszere nagyobb energiasűrűséggel rendelkezik, ami lehetővé teszi a nagyobb teljesítmény elérését. Az akkumulátor celláinak száma 25%-kal nőtt a Jazz e:HEV modellhez képest, azaz 48 cella helyett immár 60 db található az autóban. Ez a megnövelt akkumulátorkapacitás lehetővé teszi a vadonatúj HR-V számára, hogy olyan vezetési élményt nyújtson, ami egy SUV-ra jellemző. Az ideális méretű akkumulátor miközben lehetővé teszi a teljesítmény növelését elég kompakt ahhoz, hogy ne befolyásolja a belső tér tágasságát, illetve lehetővé teszi sík csomagtér padló kialakítását is. A Honda mérnökei minden egyes részletet átdolgoztak, hogy a korábbinál is átütőbb vezetési élményt nyújtson a HR-V. Megváltoztatták például a kormányoszlop rugalmasságát, megnövelték annak merevségét  így az irányváltások még harmonikusabban kivitelezhetőek. Közvetlenebb és pontosabb viselkedése a kanyarok „bejáratánál” is tetten érhető, sőt, úgy általában minden manőver egyenletesen, meglepetések nélkül vihető véghez, a HR-V mindig stabil marad és számottevően fokozza a vezető magabiztosságát. Maga a futómű is gyorsabban reagál a sofőr manővereire, amiben nagy szerepet játszik, hogy a HR-V kormányműve is közvetlenebbé vált – már az első mozdulatnál érezni, hogy „szorosabb” – közvetlenebb - a kapcsolat a kerekek és a volán között. Mivel jobban eltolták a spirálrugókat a lengőkar és a csonkállvány találkozási pontjához viszonyítva, csökkent a lengéscsillapítókat érő oldalirányú terhelés, ilyen formán a lengéscsillapítók belső súrlódása is. Ráadásként kis súrlódású gömbfejeket és optimalizált gumiágyakat (más néven szilenteket) építettek be, még egyenletesebbé és kifinomultabbá téve az irányítást. Áthelyezték és újraformálták hátsó szilenteket is, ebből fakadóan precízebbé vált a kerekek felfüggesztése és a menetkomfort is tovább javult. Utóbbihoz a folyadékkal töltött gumibakok is hozzájárulnak, hiszen fokozzák az úthiba-elnyelő képességet és kiszűrik az alacsony frekvenciájú rezgéseket. Az új szilentek érdekessége, hogy speciális peremet kaptak, így kisebb az oldalirányú elmozdulás. Azáltal, hogy biztosabbá vált a kerékfelfogatás, a szilentek kissé puhábbak lehettek, ami a kezelhetőségre és a menetkomfortra is jó hatással van. A megállásról 293 mm-es, hűtött első és 282 mm-es, tömör tárcsákra épülő, erőteljes fékrendszer gondoskodik. Fontos, hogy új, kifejezetten az e:HEV rendszerhez fejlesztett szervofék került az autóba, melynek vezérlőegysége a regeneratív és az üzemi fék működését egyaránt szabályozza sima, hatékonyabb, fékérzetet biztosítva. Maga a pedálelhelyezés is a kényelmet és a könnyű használhatóságot szolgája, így nagy távokon sem fárad el a pilóta lába. A HR-V a Honda kompakt, globális platformjának továbbfejlesztett változatára épül, melynek különlegessége, hogy megnövelt arányban tartalmaz nagy szakítószilárdságú acélt, így rendkívüli karosszériamerevségre lehet büszke. A B-oszlopokhoz és a padlólemez – B-oszlopokhoz kapcsolódó – keresztmerevítőjéhez például 980 MPa szakítószilárdságú acélt alkalmaztak, így még erősebbé vált a konstrukció, mindazonáltal tömege 1,5 kg-mal csökkent. „Gyűrűs” megerősítést kapott a futómű-bekötési pontokat magában foglaló, C-oszlop mögötti rész is, ezáltal még precízebb lett irányíthatóság és tovább javult a menetkomfort. A hibrid rendszer súlyának a minimalizálása, illetve a merevség növelése kombinálva az alacsony súrlódású futómű elemekkel lehetővé teszi a meggyőző stabilitást. Ez azt jelenti, hogy az úthibákat is hatékonyan elnyeli a HR-V e:HEV futóműve - zökkenőmentes futást eredményezve -, miközben az út felől érkező vibrációk is kiszűrődnek a motor okozta rezonanciával együtt. A HR-V tervezőcsapata különösen nagy hangsúlyt fektetett az NVH-értékek (Noise, vibration, harshness azaz zaj, vibráció és nyersesség) javítására, így akkor sem zavaró a hajtáslánc hangja, ha éppen EV-üzemmódról áll át benzinesre az autó, vagy nagy sebességgel halad. Kevésbé hallatszik az útfelület keltette, alacsony rezgésszámú zaj is, még nyugodtabb és pihentetőbb tehát az utazás. Összességében elmondható, hogy a vezetési élményt befolyásoló összetevők folyamatos tesztelése és finomítása meghozta a kívánt eredményt: a Honda HR-V kezelhetőségét és kényelmét illetően egyaránt szintet lépett. Azon túlmenően, hogy a legújabb, legfejlettebb elektrifikált hajtásláncra épül és elképesztően látványos, kényelem, valamint helykínálat szempontjából is új mércét állít a kompakt szabadidő-autók táborában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hogy nézne ki ma az autóipar, ha nincs a 2008-as válság?

2021.09.22.
A 2008-as globális pénzügyi válság mindenhol éreztette a hatását. Ami az autóipart illeti, bár a válság az európai és ázsiai gépjárműgyártókat is érintette, elsősorban az amerikai autóiparban volt érezhető. De miért pont az amerikai gyártókat érintette legdurvábban a válság? 2003-tól kezdődően az üzemanyagárak jelentősen nőni kezdtek, ami elsősorban a takarékosnak semmiképp sem nevezhető modellek iránti kereslet csökkenésében volt érezhető. Ilyenek a ma is oly népszerű SUV modellek, vagy a pickupok. Ezek a modellek kifejezetten népszerűek voltak, különösen Amerikában, ezért a három nagy amerikai gyártó, a General Motors, a Ford és a Chrysler is nagy hangsúlyt helyeztek rájuk. Mivel kevesebb gazdaságos modellt kínáltak a vásárlóknak, az eladások csökkenni kezdtek. 2008-ra a helyzet kritikusra fordult, mivel a 2007–2008 közötti pénzügyi válság nyomást gyakorolt a nyersanyagárakra is. Az egyre kevésbé népszerű modellek, a növekvő üzemanyagárak miatt csökkenő kereslet és a megkérdőjelezhető vezetői döntések mind a három nagy amerikai gyártónál éreztették hatásukat. 2008 novemberében, amikor a részvényeik árfolyama 2 dollárnál stagnált, a GM vezetése közölte az amerikai kongresszussal, hogy ha nem kap szövetségi mentőcsomagot, nem tudja kifizetni beszállítóit, teljesíteni hitelkötelezettségeit vagy fedezni a munkavállalók egészségügyi költségeit. Végül 5 milliárd dollárt kapott a távozó Bush-adminisztrációtól, majd még 17,2 milliárd dollárt Obama elnökétől. Ezzel együtt is kénytelenek voltak csődöt jelenteni, majd átszervezték a vezetést, és megszűntek olyan márkák szűntek meg, mint a Saturn, a Saab, a Pontiac és a Hummer. A válság hasonlóan alakult a Chrysler számára is. 2008-ban 42 napon át leállították az autógyártást és csődeljárást folyt velük szemben. Ők megúszták a márkáik beszántását, de önállóan nem léteztek tovább: házasságot kötöttek az olasz Fiat csoporttal, így létrejött az FCA (Fiat-Chrysler Automotive) csoport. Az FCA Dodge, Jeep és Ram embléma alatt futó SUV modelljei, crossoverjei és pickupjai egyre népszerűbbek voltak a fogyasztók körében a recessziót követően, és az FCA a versenytársaknál gyorsabban váltott a pickup és SUV modellek által uralt portfólióra az USA-ban. Mindenesetre ahogy Chrysler nem létezett önállóan 2009 után, úgy ma már FCA csoport sem létezik, hanem a PSA konszernnel való egyesülést követően a Stellantis részét képezi. A harmadik nagy amerikai gyártó, a Ford nem jelentett csődöt és nem szorult állami mentőcsomagra, de hasonlóan nehéz időket élt. A Ford átalakította teljes portfólióját, és 36 milliárd dollárnyi forrást gyűjtött össze a tőkepiacokról. A Ford 1,5 milliárd dollárért eladta a svéd Volvót, amely 1999 óta volt a tulajdonában a kínai Geely-nek, valamint a Jaguart és a Land Rover-t az indiai székhelyű Tata Motorsnak 2,3 milliárd dollárért. Ha nincs a válság, akkor lenne még Saturn, Saab, Pontiac és Hummer is. A Saab Magyarországon is aránylag népszerű autókat gyártott, de Hummer modellek is előfordulnak a mai napig az utakon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Mentőautó karambolozott, sérültek is vannak

2021.09.22.
A rendőrség közlése szerint a személygépkocsi az út 67-es kilométerénél, egy kanyarban átsodródott a bal oldali sávba, és összeütközött a vele szemben közlekedő mentőautóval, amely az ütközés következtében az oldalára borult. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta, a személyautó utasait, egy nőt és egy 13 éves lányt kórházba szállítottak, a mentőgépkocsi kétfős személyzetét vizsgálják. A helyszínelés befejeződött, a forgalom zavartalan - írták délután a police.hu-n. Korábban írtuk: A tájékoztatás szerint a baleset az út 67-es kilométerénél történt. Az érintett útszakaszon félpályás forgalomkorlátozás van. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója