Autóbeszállítók: ez nem ajánlat, ez büntetés

2021.07.30.
Zöld ajánlat? Az Európai Bizottság (EB) elfogadta az üvegházhatású gázok kibocsátás csökkentésére tett javaslatot, eszerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését, és minden új gyártású autónak zéró kibocsátásúnak kell lennie. Az Ursula von der Leyen bizottsági elnök által ismertetett szigorúbb szén-dioxid-kibocsátási normákra tett javaslatcsomag felgyorsítja az átállást a nulla kibocsátású mobilitásra, megkövetelve, hogy az új autók átlagos kibocsátása 2030-tól 55 százalékkal, 2035-től 100 százalékkal csökkenjen a 2021-es szinthez képest. Ennek eredményeként a 2035-től nyilvántartásba vett valamennyi új személygépkocsi kibocsátásmentes lesz. Annak biztosítására, hogy a járművezetők Európa-szerte megbízható hálózatban tudják feltölteni járműveiket, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájáról szóló felülvizsgált rendelet elő fogja írni a tagállamok számára, hogy a kibocsátásmentes gépkocsik értékesítésével összhangban bővítsék a töltőkapacitásukat, valamint, hogy elektromos és hidrogén-töltőállomásokat telepítsenek a főbb autópályákon, egymástól meghatározott távolságokra. Az elektromos töltés esetén 60 kilométerenként, hidrogénes feltöltés esetén 150 kilométerenként. Mivel a légi közlekedésben és a tengeri közlekedésben használt üzemanyagok jelentős szennyezést okoznak, a bizottsági intézkedik a kibocsátáskereskedelem kiegészítésére. A bizottság szerint a légi járművek és a hajók számára biztosítani kell a tiszta elektromos energiához való hozzáférést a főbb kikötőkben és repülőtereken. A ReFuelEU nevű uniós légiközlekedési kezdeményezés pedig arra kötelezi az üzemanyag-ellátást végző vállalkozásokat, hogy nagyobb arányban keverjenek fenntartható légijármű-üzemanyagokat, beleértve az alacsony szén-dioxid-kibocsátású szintetikus üzemanyagokat, úgynevezett e-üzemanyagokat az EU repterein használatos légijármű-üzemanyagokba. Ehhez hasonlóan, a FuelEU nevű tengerészeti kezdeményezés ösztönözni fogja a fenntartható tengeri közlekedésben használt üzemanyagok és a kibocsátásmentes technológiák elterjedését azáltal, hogy felső határt állapít meg az európai kikötőkbe befutó hajók által felhasznált üzemanyag üvegházhatásúgáz-tartalmára. Ez ultimátum De Vries szerint ez minden csak nem Green Deal, azaz se nem üzlet, se nem ajánlat, hanem diktátum és tiltás. A politikai értelemben vett üzlet, ajánlat vagy paktum általában közös érdekek teljesülésével jár. Nem így az EU Green Deal ajánlata, illetve a személygépkocsik szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére irányuló intézkedései. Az Európai Bizottság szigorú normákat akar érvényesíteni a közlekedésre és az épületek fűtésére vonatkozó külön kibocsátás-kereskedelmi rendszer (ETS) ötletével. Számos kormány aggodalmának adott hangot a mobilitás és a fűtés költségeinek emelkedése miatt. Frans Timmermans, a Green Deal biztosa a kritikákra úgy válaszolt, hogy gondoljunk arra, milyen környezeti károkkal és költségekkel jár, ha nem teszünk most semmit. Sigrid de Vries erre azt írja, gondoljunk arra is egy pillanatra, hogy milyen környezeti károkkal és költségekkel jár, ha tévedünk és téves útra térünk. Emlékeztette Timmermanst korábbi kijelentéseire, arra, hogy elmondása szerint nem híve a technológiai tiltásoknak. A most bemutatott jogalkotási javaslat ezek szerint technológiai értelemben semlegesnek mondható? Timmermans szerint igen, de Vries szerint korántsem. A 100 százalékos kibocsátás-csökkentési cél 2035-re de facto előírja, hogy mit kell és mit lehet gyártani: csakis elektromos járműveket. Elveti a megújuló, fenntartható üzemanyagokat. Pedig a belső égésű motor karbonsemleges lehet, amennyiben fenntartható, megújuló üzemanyaggal működik. Az akkumulátoros elektromos jármű is csak akkor karbonsemleges, ha megújuló forrásból származó villamos energiával töltik fel az akkumulátorát. A főtitkár mérnöki szempontból nehezen tudja elfogadni, hogy miért utasítanák el azokat a lehetőségeket és technológiákat, amelyek elősegíthetik a kitűzött környezetvédelmi célok gyors és hatékony elérését, csak azért, mert politikailag nehéznek látszik a megvalósításuk. A közelmúltbeli nyugat- és középeurópai áradások ismét sürgetik a változást - ez nem vitás, de ugyanakkor a robusztus és ellenálló infrastruktúra-hálózatok fontosságát is hangsúlyozták. Kapkodnak a döntéshozók A Clepa vezetője úgy véli, az Európai Bizottság az óvatosság helyett a kapkodást választotta, 2050 helyett 2035-re hozta előre az autóipar horizontját. Ilyen nagyságrendű ipari átalakulás esetében ez példa nélküli és komoly aggodalomra ad okot. A járműgyártók és az alkatrész-beszállítók számára 2035 valójában már a holnapot jelenti. Egy autó tipikus élettartama 7 év, legfeljebb egy-két ráncfelvarrással ez idő alatt. A járműipar gyártási ciklusai hétéves időkeretekre tagozódnak, a tervezési fázis további 3-5 évet vesz igénybe. Minden gyártó több modellt is fejleszt és értékesít egyszerre, gondosan kidolgozott sorrendben alakítják és frissítik termékeiket. Az ezekkel kapcsolatos döntéseket már évekkel korábban meghozták értékesít, és gondosan kalibrált sorrendben átalakítják és frissítik őket. A befektetési döntéseket évekkel korábban hozzák meg, ahogy a munkaerőt is jóelőre képzik ki a megfelelő feladatokra. A főtitkár szerint az autóipar elkötelezett abban, hogy 2050-re klímasemlegessé váljék, úgy véli, ez a cél reális. Ehhez azonban ágazati átalakításra van szükség, hogy elkerüljék az európai ipar hanyatlását és milliók munkanélkülivé válását. Az autóipari beszállítók megtervezik és gyártják az összes olyan alkatrészt és rendszert, amely a közúti közlekedés ambiciózus céljainak megvalósításához szükséges. A beszállítók a jövőben is ezt szeretnék tenni, ebbe minden tudásukat és innovációjukat beleadják. A beszállítói szektor közvetlenül 1,7 millió dolgozót foglalkoztat Európában, az autógyártók pedig további 1,2 millió embernek adnak munkát. Sok ember léte és élete forog tehát kockán. Európa várhatóan feladja azt a versenyképes technológiát, amely tiszta és éghajlatsemleges közlekedést valósítanak meg megújuló üzemanyagokkal és zöld hidrogénnel. A bizottság által beterjesztett „Fit for 55” csomag nem ismeri el a megújuló üzemanyagoknak a közúti közlekedés megtisztításában betöltött szerepét. A főtitkár úgy véli: a technológiára nyitott megközelítés gyorsabban csökkentené az európai károsanyag-kibocsátást, és támogatná az európai munkahelyeket és versenyképességet. A Green Deal egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy Európa következetes és koherens úton induljon el a klímasemlegesség felé - és meg is érkezzen oda. A járművek esetében a kipufogógáz helyett az életciklusra kellene a hangsúlyt fektetni. A jelenlegi szabályozási keretek között ezzel el lehetne érni 2050-re a kitűzött célokat. Ahol az elektromos mobilitás a legjobb és leggazdaságosabb megoldás, ott az minden bizonnyal sikeres lesz. A villanyautók népszerűsége gyorsan növekszik, különösen ott, ahol kimeríthetetlenek az ösztönzők és gombamód szaporodnak a töltési pontok. Ám ahol a megfizethetőség és a töltési infrastruktúra nem adott, ott helyet kell hagyni az alternatíváknak - vélik a beszállítók, akik bíznak az Európai Parlament és az Európai Tanács bölcs döntésében.

Rekord várakozási idő és tumultózus jelenetek a röszkei határátkelőn

2021.07.30.
A dinamikusan megnövekedett forgalom miatt a várakozási idő 2021. július 30-án 9 órára alakult ki az átkelőkön. A Röszke autópálya-határátkelőn a kilépőkek négy órát, a beutazóknak öt órát kell várakozniuk. A Röszke- és az Ásotthalom közúti határátkelőhelyen is egy-egy órás várakozással számolhatnak a személyforgalmi sávokban ki és belépők egyaránt.     Az utazók Szerbia felé választhatják Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye kisebb közúti átkelőit. Azt azonban célszerű figyelembe venni, hogy az átkelők többségén várakozási idővel kell számolni. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható aktuális várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.   A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót!  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   Az utazók Szerbia felé választhatják Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye kisebb közúti átkelőit. Azt azonban célszerű figyelembe venni, hogy az átkelők többségén várakozási idővel kell számolni. A határátkelőhelyek nyitva tartásáról és az ott várható aktuális várakozási időkről a www.police.hu oldal Határinfo rovatában, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.   A rendőrség kéri, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti okmányai meglétét, a gépkocsi műszaki állapotát, vegyenek magukhoz elegendő mennyiségű folyadékot, és amennyiben szükséges, ne felejtsék otthon gyógyszereiket. Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót! 

Meggyőző az új BMW R 18 B és R 18 Transcontinental

2021.07.30.
Az új R 18 Transcontinental modellel a BMW Motorrad egy Grand American Tourerrel egészíti ki az R 18-as családot, valamint az R 18 B „Bagger" modellel, amely különösen népszerű az Egyesült Államokban. A korábbi R 18-as modellekhez hasonlóan az új R 18 Transcontinental és az R 18 B a „Big Boxer" izgalmas erejét a történelmi modellek klasszikus futóműkoncepciójával, exkluzív felszereltséggel és stílusos dizájnnal ötvözi.   Ezáltal az R 18 Transcontinental ideális az amerikai stílusú utazásokhoz és hosszú távú túrákhoz - mind szólóban, mind pedig utassal és csomagokkal. Az R 18 B-t ezzel szemben „a motoros gépének" tervezték, amely szenvedélyes motorozási élményt nyújt, és ideális laza túrázáshoz vagy cirkáláshoz.   Az új R 18 Transcontinental különleges jellemzői a következők: Magas szélvédővel, légterelővel és szárnyakkal ellátott első borítás. Műszerfal négy analóg, kerek műszerrel és 10,25 colos TFT színes kijelzővel, kiegészítő fényszóró, Marshall hangrendszer, motorvédő bukócsövek, hátsó-, és oldaldobozok, ülésfűtés, krómozott díszítések és ezüstmetál színre fújt motorblokk.   Ezzel szemben az új R 18 B nélkülözi a hátsó dobozt és a „bagger" stílushoz illeszkedve többek között alacsony szélvédőt, karcsúbb ülést és matt fekete metálfényű motort kínál.   Minden idők legerősebb BMW boxermotorja, tele nyomatékkal. Az új R 18 Transcontinental és R 18 B motorok szíve egy kéthengeres boxermotor, a „Big Boxer", amely egy teljesen új fejlesztés az R 18 modellek számára. Nemcsak lenyűgöző megjelenése, hanem műszaki specifikációi is mutatják, hogy kötődik a hagyományos léghűtéses boxermotorokhoz, amelyek több mint hét évtizede, a BMW Motorrad 1923-as motorkerékpár-gyártásának kezdete óta inspiráló motorozási élményt nyújtanak.   A motorkerékpárok sorozatgyártásában valaha épített legerősebb kéthengeres boxermotor 1802 köbcentiméteres hengerűrtartalommal büszkélkedhet. Teljesítménye 67 kW (91 LE) 4 750 fordulat/perc fordulatszámon. A 2000 és 4000 fordulat/perc közötti tartományban több mint 150 Nm nyomatékot, valamint elemi húzóerőt és feltűnő hangot produkál.    Dupla bölcsős, acél csőváz és hátsó lengőkar zárt szöghajtással, merev vázra emlékeztető látvánnyal. Az új R 18 Transcontinental és az R 18 B futóművének központi eleme a dupla bölcsős, acél csőváz. Dizájnja a hagyományos BMW Motorrad váztípust viszi tovább. A kiemelkedő gyártási minőség és a részletekre való aprólékos odafigyelés olyan, elsőre fel sem tűnő elemekben is tetten érhető, mint az acélcsövek közötti hegesztések vagy a kovácsolt, illetve öntött elemek. A legendás BMW R 5-höz hasonlóan a hátsó lengőkar körbeveszi a hátsó tengelyt, a nagy előd látványát csavarkötésekkel reprodukálva. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ötös karambol történt az M1-esen

2021.07.30.
Ráfutásos balesetet szenvedett öt személyautó az M1-es autópálya 35-ös kilométere közelében, Bicske térségében, a főváros felé vezető oldalon. A bicskei önkormányzati tűzoltók áramtalanítják a járműveket. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Így változik mától a forgalmi rend Mogyoródnál a Forma-1 miatt

2021.07.30.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság - a police.hu oldalon is közzétett - közleménye szerint az M3-as autópályáról a Kerek-tóhoz az érkezés időszakában csak egy irányba, a Hungaroring felé lehet közlekedni. Vasárnap, a futam után az autópálya-felhajtón két irányba lehet majd haladni: a kihajtótól, illetve a Gödöllő csomóponton keresztül (M31) is lehet Budapest felé közlekedni. Fotó: MTI - Czeglédi Zsolt A verseny után a Kerek-tótól két irányba lehet közlekedni: az M3-as autópálya vagy a víztorony irányba, Szilasliget felé. A víztoronynál Mogyoródra is be lehet jutni a Pince sor-Somlói út útvonalon. A Kerek-tó és a Hungaroring főbejárata közötti úton délelőtt csak a főbejárat felé, délután pedig csak a Kerek-tó felé lehet majd közlekedni. A mogyoródi HÉV átjárótól a versenypálya felé a 2-es kapuig a délelőtti órákban, valamint délután kifelé szintén egy irányú lesz a forgalom. Mogyoródon, a Gödöllői úton és a Dózsa György úton - ahogy a forgalom engedi - kétirányú lesz a forgalom, viszont a Mázsa tértől a Dózsa György út irányába a délelőtti órákban csak a versenypálya felé, délután csak onnan kifelé haladhat a forgalom - írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy a versenypálya körüli és az odavezető utakon péntek reggeltől hétfő reggelig tilos megállni. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja.     Szabóné Berki Bianka, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy hétfő reggelig működik az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából felállított "rendőrtábor" a Hungaroringnél. Felhívta a figyelmet az alternatív közlekedési lehetőségekre is. Elmondta, hogy a mogyoródi rendezvényre a gödöllői (H8-as) HÉV-vel is el lehet jutni. A kerepesi megállótól különbuszok közlekednek majd a Hungaroring 3-as kapujához. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

35 milliós körözött Ferrarit fogtak Csanádpalotánál

2021.07.30.
Az autópálya-határátkelőhelyen 2021. július 29-én 22 óra 15 perckor egy román állampolgár jelentkezett kilépésre egy román honosságú személygépkocsival és lengyel honosságú vontatmányával.   A férfi a tréleren egy spanyol honosságú Ferrari F149 California típusú személygépkocsit szállított. Az adattári ellenőrzés során a rendőrök megállapították, hogy a sportautó szerepel a körözési rendszerben, azt a spanyol hatóságok keresik.   A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 35 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Panorámatetőt kapnak a Citroën városi autói

2021.07.30.
A Citroën folyamatosan nagy figyelmet fordít a kényelemre, azzal a céllal, hogy teljes komfortot kínáljon vásárlóinak. A márka kínálatában számos olyan modell található, amelyek különböző megoldásokat kínálnak az utastér jobb megvilágítottságának biztosítására. Ezen lehetőségek egyike a nyitható panoráma üvegtető. A fény fontos szerepet játszik abban, hogy a vezető és az utasok folyamatosan kényelemben érezzék magukat. Ezt szolgálja a széles szélvédő, a nagy hátsó ablakok és a mind gyakrabban a panoráma üvegtető. A fényes utastér kialakítása a Citroën egyik fontos célja, amit a legendás 2CV ikonikus összecsukható szövetteteje is bizonyít. Az idő múlásával a technológia fontos újdonságokat hozott, például az 1994-es Xanae koncepcióautót üvegtetővel, amely fénybe borította a teljes belső teret. A legújabb Citroën 19_19 koncepciót még a repülés világa is ihlette, teljesen üvegezett kabinja kivételes kilátást kínál minden irányban. Manapság a márka kínálatában alapvető szempont a világos, napfényes utastér, még az olyan kisméretű városi modell esetében is, mint például a 100 százalékban elektromos Ami. A Citroen a legújabb modellekben opcionálisan kínálja a nyitható panoráma üvegtetőt, amely a kocsiban ülők számára egyszerre kínálja a nyílt tér és a szabadság. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekre a megyékre adott ki harmadfokú figyelmeztetést a meteorológia péntekre

2021.07.30.
 Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: pénteken mindenhol eléri a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, sőt délkelet felé haladva egyre magasabb lesz ez az érték, a Dél-Alföldön a 29 fokot is meghaladhatja. Emiatt Békés és Csongrád-Csanád megyére harmadfokú, Budapestre, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Az országos előrejelzés szerint pénteken a hajnali 12-22 fokról 32-36 fokig emelkedik a hőmérséklet. A meteorológiai szolgálat közölte azt is, hogy hajnaltól az Alpokalján és Kisalföldön átvonulhat néhány zivatar, majd délutántól elsősorban a Dunántúl nyugati harmadán, esetleg az Északi-középhegységben alakulhat ki elszórt jelleggel. A zivatarokat intenzív csapadék és szélerősödés kísérheti. Zivatarveszély miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Az Országos Meteorológia Szolgálat és az országos tisztifőorvos hőség miatti figyelmeztetésének különböző kritériumai vannak. Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfő déltől péntek éjfélig harmadfokú intézkedésként elrendelte a hőségriadót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mit érnek a szoci autók? Keleti oldtimer blokk

2021.07.29.
  Rengeteg meló és viszonylag kis nyereség jellemzi az egykori szocialista modellek piacát. Olykor akadnak veterán ritkaságok, de inkább csak a kis futásteljesítményű autókért fizetnek magas árat, pontosabban egykori áruk többszörösét, ami messze elmarad az aukciók világsztárjaitól. Alig futott első szériás 2101-es Zsiguliért és 601-es Trabantért adtak már 8 millió forintot, 1973-as Škoda 110-esért 4,6 milliót, érdekes módon a ritkább 1968-as Škoda Octavia Combiért pedig csak 1,4 millió forintot. Az elmúlt évek eladási listájának legkeresettebb Škoda típusa volt a 110R modell, aminek 1,4 milliós kikiáltási ára 2,3 millióra ment fel. A meghirdetett ár több mint ötszöröséért, 1,85 millió cseh koronáért (25 millió forintért) kelt egy 1974-es és mindössze 1605 kilométert futott, sérülésmentes Skoda 100 DeLuxe. A svéd export felszereltségű kiviteleben még a hátsó üléseken is van biztonsági öv és két külső visszapillantó tükröt is kapott. Skoda Coupé                                            Fotó: Boros Jenő Megéri? Annak ellenére, hogy fogynak és egyre ritkábbak az egykor domináns tömegmodellek, áraik messze alulmúlják a beléjük fektetett felújítási munkákat és a cserélt alkatrészek értékét. Ráadásul a kiváló minőségben elvégzett lakatos és fényező munkadíjak nem igen különböznek a méregdrága luxusmodell, példul egy Bugatti, vagy az olcsón megkapható Wartburg esetében. Természetesen vannak alacsny tarifával dolgozó szakik, de ahogy szokták mondani, csodák nincsenek, és a minőségianyagok is drágák.  Fogyó és öregedő állomány Ami biztos, hogy egyre szűkebb a hazai merítés, pedig Trabantokból egykor 310 ezret importált a MOGÜRT és forgalmazott a Merkur. A 600-as Combi ára 1961-ben 45 ezer Ft volt, a 601-es Combi Special 1984-ben 85 ezer forinttal, az 1.1-es Universal 1991-ben 340 ezer forinttal szerepelt a magyarországi árlistán. Trabantból húsz éve még több mint kétszázezer szerepelt a KSH nyilvántartásában, az idei szám 9800 alatt van. Ugyanebben az időszakban a Wartburg állomány 116 ezerről 4747-re, a Ladáé 300 ezerről 27 ezerre csökkent. Moszkvicsokból az ezredfordulón már csak 5278 volt, az idei állomány 380 darabból áll. A hazai Trabant és Wartburg állománya átlagkora 33,3 év, a Moszkvicsé 41 év. Mezei szoci flotta                                                 Fotó: Boros Jenő Használtautó.hu Miközben mesébe illő számok keringenek méregdrága szoci modellek árairól, érdemes megnézni a veteránkorúak listáját: a legkeresettebb használtautós portálon valamennyi márkából lehet találni régi darabokat, a legolcsóbbakat már százezert forintért el lehet vinni, de ezek messze nem minőségi darabok, jó néhányukat forgalomból kivontnak hirdetik, vagyis jó esetben donornak valók, vagy még annak sem. A veteránkor még nem jelent minőséget, ahhoz OT-vizsga kell, ami nagyon szigorú és csak tökéletes, többségében eredeti alkatrészekből álló darabok érdemlik. ki Old Timer A jó állapotú és hivatalosan is OT (Old Timer) minősítésű darabok drágák, miközben az sem biztos, hogy visszahozzák a restaurálás költségeit. Nagyjából a piaci keresletet jelzi az az 1988-as évjáratú háromhengeres, kétütemű, 28 ezer kilométert futott 353-as Wartburg, melyet sokáig közel 3 millió forintért hirdettek, jelenleg 2,3 milliónál kevesebbért megkapható. Aki restaurált már nagyon kiváló állapotúra autót, az jól tudja, hogy bizony ez az ár messze elmarad a befektetett munka összegétől. A régebbiek árai jóval magasabbak: közel hétmillióért kínálják az 1963-as évjáratú és OT-vizsgás és 1150 kilométert futott 311-es Wartburgot. Trabi mustra                                                 Fotó: Boros Jenő Több mint donor Sokszor hirdetnek kosárban alkatrészeket és karosszériaelemeket összerakásra, ami nagy kihívás még a legjobb mesternek is. Olykor meglepően jó áron lehet kedvezőbb csomaghoz jutni: a használtautó-portál egyik ilyen ajánlata az 1962-es évjáratú P50-es Trabant 899 ezer forintért. A forgalomból kivont és okmányok nélküli darab karosszériája, fényezése komplett, motorja viszont még felújításra vár. Aki csak egy kis közuti Trabizásra vágyik, annak bőséges a kínálat, melyben jó ajánlatnak tűnik a 80 ezer kilométert futott 601-es a kétszázezer forintért. Korhű dekoráció a 312-es Warburgban                      Fotó: Boros Jenő Lada sor Százezernél kevesebbért lehet kapni 1994-es évjáratú 1,3-as Lada Samarát, aki pedig igazi klasszikusra vágyik, annak ott van az 1976-os 2101-es Zsiguli 600 ezerért, mindössze 98 ezer kilométerrel. Hasonló áron kínálják az 1994-es évjáratú, de forgalomból kivont 2106-ost, melynek órája 88 ezer kilométert mutat. A (vissza)tekerés mennyiségét a fantáziára bízzuk. Tatra 603                                                                 Fotó: Boros Jenő Katalógus értékek Jelentősek az eltérések a használtnak minősülő veteránautók világában is, erről készít évente összeállítást Európa legnépszerűbb katalógusa, az Oldtimer Markt, mely járműállapot alapján öt kategóriába sorolja a piacon előforduló kocsikat. A legkitűnőbbek közül, vagyis az 1-es oszlopból válogattunk néhány szoci modellt, pontosabban áruk alakulását. Természetesen ebben a mezőnyben is nagy a szórás, de az biztos, hogy az elmúlt öt évben alig változtak például a Zsigulik/Ladák árai az európai piacon. Az 1986 és 1992 közötti 2107-eseket változatlanul 6300 euróért lehet megkapni. Némileg drágultak a legrégebbiek: az 1971 és 1981 közötti - kifogástalan állapotú - 2101-esek 5700 euróról 6400 euróra emelkedtek. Tartós értékű T57-es a müncheni Pinakothek der Moderne múzeumban  Fotó: Boros Jenő           P50, T57 Az 1958 és 1962 közötti hibátlan Trabant P50-eseket tízezer euróért lehet megvenni. Az új korában 9780 német márkába kerülő és immár harminc éves, de kiváló minősítésű 1.1 Trabant Universal modellek ára a német Oldtimer Markt katalógusa szerint az ötezer eurót is meghaladhatja. A keleti blokkban évtizede a Tatra T57-es tartja a rekordot: az 1936 és 1950 közötti darabokat kétszázezer euróért lehet megszerezni, ami stagnáló értéket jelent, pedig múzeumokban is ritka modell. A veteránpiacon a Škoda sztárja az 1959-1962 közötti Felicia Cabriolet ára stabilan 30 ezer euró, némileg leértékelődtek a 110 R (1970-80) Coupék, melyeket öt éve még 14 ezer euróért lehetett megvenni, idén már csak 12 ezret adnak értük. Eisenachi darabok Szélsőséges értékeket mutat az európai piacról szóló Wartburg lista: az 1975-1988 közötti 353W Touristok ára 6 ezer euróról 10,4 ezerre emelkedett az elmúlt öt évben. A kelet-német márka rekordere a 313/1 kemény tetős roadster, melynek ára öt éve 70 ezer euró, megjelenésekor 9620 márkába került. A limitált darabszámú sportos Wartburgból egykor nyolcat hajóztak át az USA-ba, ahol 2896 dollárért árulták. OT: több szám Magyarországon nyilvántartott közel tízezer oldtimer minősítésű jármű azt is jelenti, hogy hamarosan elfogy a jelenlegi OT-betűjelzés, mert az ilyen járművek rendszámkészlete is kimerülőben van. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 303/2021-es kormányrendelete szerint 2022. július elsejétől a muzeális jellegű járművekre kiadható veterán rendszámokon az OT mellett a magyar címer után két további betű, majd három számjegy lesz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar Nagydíj - Tilos a drónhasználat a Hungaroring környékén

2021.07.29.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság azt írta: a hétvégén a Hungaroring Sport Zrt. engedélye nélkül tilos minden távirányítású, repülésre alkalmas eszköz használata, illetve bevitele a mogyoródi versenypályára. "A jogsértő tevékenység hatósági eljárást von maga után, valamint az engedély nélkül használt drón lefoglalása és elkobzása rendelhető el" - szögezték le. A tilalom alá eső légtér részről tájékozódni lehet a www.legter.hu felületen - közölte a rendőrség. A 36. Forma-1-es Rolex Magyar Nagydíj programja pénteken 10.05-kor a Forma-3-asok szabadedzésével indul és vasárnap 15 órakor a 70 körös Forma-1-es versennyel zárul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója