Három új üzemanyagcellás és három tisztán elektromos busz áll forgalomba Magyarországon

2024.06.06.
A pályázatok szerinti beruházások megvalósításához szükséges forrásokat az Energiaügyi Minisztérium biztosította. A hidrogén üzemanyagcellás autóbuszok pályázatán a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. 544,3 milliós támogatást nyert 2 járműre, a Volánbusz Közlekedési Zrt. pedig 267,2 millió forintot 1 autóbuszra. Utóbbi közlekedik majd a fővárosi agglomerációban. A pályázók a hidrogén üzemanyagcellás buszbeszerzésre 100 százalékos támogatást kapnak a HUMDA-tól. A rendelkezésre álló keret kimerülése miatt tartaléklistára került az 1 autóbuszra pályázó Miskolc Városi Közlekedési Zrt., a HUMDA jelenleg keresi a lehetőséget a többletforrások előteremtéséhez. A hidrogén üzemanyagcellás buszok beszerzésének támogatásával az Ügynökség hozzájárul a Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiájában szereplő feladatok megvalósításához. A budapesti agglomerációban közlekedő busz Budapesten az Illatos úti töltőállomáson tankolhat majd, amely a HUMDA pénzügyi támogatásával és szakmai közreműködésével nyílt meg a felhasználók széles köre számára. A Kecskeméten közlekedő hidrogén üzemanyagcellás járműveket kezdetben mobil töltőállomáson töltik majd, de a hosszú távú célok között szerepel az állandó töltőállomás kialakítása. Mindkét hidrogén üzemanyagcellás autóbuszt kibocsátásmenetes technológiával előállított, zöld hidrogénnel töltik majd. A 25 ezer főnél nagyobb lakosságszámú települések új, akkumulátoros elektromos buszok beszerzésére kiírt pályázatán a V-Busz Veszprémi Közlekedési Kft. nyert 426,7 millió forint támogatást, amelyből 3 tisztán elektromos járművet szereznek majd be. Szintén pályázott 3-3 autóbuszra a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. és a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – Tüke Busz Zrt. Konzorciuma, amely pályázatai forrás hiányában tartaléklistára kerültek. Az Ügynökség ennél a pályázatnál is keresi a lehetőséget a többletforrások előteremtéséhez. A 25 ezer főnél népesebb településeken autóbusz beszerzésére 80 százalék, töltőinfrastruktúra bővítésére 40 százalék a támogatás sikeres pályázat esetén. A járművek a tervek szerint 2027. júliusig állnak majd forgalomba. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Felmérést készítettek a magyarok autóhasználati szokásairól

2024.06.06.
Nehezen mondunk le az autóról, annak ellenére, hogy a többség saját bevallása szerint hetente alig öt órát használja a gépjárművét – derült ki a Magyar Suzuki felméréséből. Főként munkába és bevásárolni járunk autóval, talán nem véletlen, hogy a bevásárlószatyor az, ami a legtöbb kocsiban fontos tartozék. Azt a kevés időt sem tudjuk azonban csendben eltölteni, telefonon beszélünk vagy zenét, podcastet hallgatunk a volán mögött ülve. Az útvonaltervezők azonban fontos szerepet töltenek be az életünkben: a megkérdezett autósok többsége el sem tudja képzelni, hogy a saját megérzéseire hagyatkozva érjen célba. Mind tapasztaljuk, egyre több az autó az utakon, a dugók egyes nagyvárosokban állandósultak, vannak városrészek, ahol lehetetlenség parkolóhelyet találni. A KSH adatai szerint tavaly év végén mintegy 4,2 millió személyautó volt forgalomban Magyarországon, ami jól mutatja, hogy majd’ minden második magyarra jut egy gépjármű. A statisztikákat elnézve idehaza csaknem két évtized alatt megkétszereződött[1] az autók száma. A Magyar Suzuki – látva a tendenciát - kutatásában arra volt kíváncsi, hogy mire és hogyan használjuk az autót a mindennapokban. A megkérdezettek több mint hetven százaléka ugyan naponta használja a kocsiját, de ha a heti átlagot nézzük, kijelenthető, hogy ők nem túl sok időt töltenek a volán mögött. A kutatás résztvevőinek majdnem 42 százaléka alig öt órát, míg 38 százaléka is hetente csupán 10 órát tölt a gépjárműben. A távolság alapján döntünk a közlekedési eszközről Adódik a kérdés, vajon valóban akkora szükség van-e minden esetben az autóra. A megkérdezettek több mint fele azonban úgy gondolta, eljutni a munkahelyre ez a legjobb megoldás, minden negyedik válaszadó pedig bevásárláshoz is ezt tekinti a legegyszerűbbnek. Majdnem minden tizedik válaszadó gyakorlatilag mindenhová autóval megy, de családi, baráti látogatáshoz, belföldi vagy külföldi utazáshoz, a gyerekek szállításához, vagy szabadidős programhoz is használja. Ugyanakkor nem mindegy, hogy mekkora távolságot szeretne megtenni: ez az, amely elsődleges szempont az autósok csaknem felénél, hogy gépjárműbe ül a tömegközlekedési eszközökkel szemben. Az autósok egynegyede azonban képes lemondani a saját gépjárműről, ha a célállomást tekintve az egyéb közlekedési lehetőség egyszerűbb és praktikusabb. Hozzánk nőtt az autó A gazdasági mutatók azt mutatják, napjainkban tudatos és észszerű döntéseket kell hozni a havi kiadások terén. Vannak azonban olyan költségek, amelyek egy család mindennapjaihoz ma is kötelezően hozzátartoznak – függetlenül az éppen aktuális gazdasági környezettől. A megkérdezett autósok kétharmadának nem befolyásolja az autóhasználati szokásait az, ha szűkösebbek az anyagi körülményei, maximum máshol spórol, de az autóról nem mond le. Csak minden harmadik autós teszi le a járművet, ha kevesebb pénzből tud gazdálkodni. Bár az üzemanyag is pénzbe kerül, az autósok egynegyede legalább havonta egyszer tankol, a legtöbben azonban átlagosan kétszer is behajtanak egy benzinkútra. Talán nem meglepő, mivel sokan bevásárláshoz használják gépjárművüket, hogy bevásárlószatyor az autók csaknem kétharmadában van, de a zsebkendő, a telefonos adatkábel és töltő, illetve a kézfertőtlenítő is fontos tartozék. A megkérdezettek több mint egyharmada azonban tart valamilyen ételt és/ vagy italt is az autóban, ha bármilyen váratlan helyzet adódna út közben. Mindegy mi, csak szóljon valami Bár ma már sok esetben alapfelszereltség, hogy a telefont össze lehet hangolni az autó saját rendszerével, a megkérdezettek csupán egyharmada használja ki ezt a lehetőséget. A többiek inkább telefon- vagy az italtartóban tárolják a mobiljukat, és csupán minden negyedik autós hagyja a táskájában, hogy ne vonja el a figyelmét. A digitalizáció azonban fontos része az életünknek, és úgy tűnik, vezetés közben sem tudunk lemondani róla. Évtizedekkel ezelőtt térkép alapján tájékozódtunk, ismert terepen a megérzéseinkre hagyatkoztunk, ma már szívesebben használunk útvonaltervezőt. Az autósok többsége el sem indul ilyen fajta segítség nélkül, közöttük abban van csak különbség, hogy az autó navigációs rendszerére vagy egy mobilos applikáció útmutatásaira támaszkodik. Csupán minden ötödik sofőr vallotta azt, hogy nem használ ilyen segítséget, a saját megérzéseit veszi alapul. Ugyanakkor a nagy csenddel a megkérdezettek majdnem hatvan százaléka nem tud mit kezdeni: ők beszélgetnek, zenét, vagy podcastet hallgatnak vezetés közben, és mindössze 38 százalék vallotta azt, hogy nem veszi körbe semmilyen mesterséges zaj menet közben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Belassult a sor az M7-es autópályán, de a Mini vezetője nem fékezett

2024.06.06.
M7-es autópálya, verőfényes napsütésben Balatonszárszó térségében. Tereléshez érkeznek az autók. Lelassul a sor eleje, viszont a végén érkezők nem érzékelik időben a lassulást. A sorban halad egy Mini, amely biliárdgolyóként löki ki az előtte haladó Kiát a sorból, egyenesen neki a szalagkorlátnak, majd a családi kombi az előtte haladónak is nekidurran.   A balesetben szerencsére nem sérült meg senki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Inter Cars sztori – Alkatrészértékesítés, szívvel, lélekkel (1.rész)

2024.06.06.
Egy hatalmas kamion, amiben éppen szakmai előadás zajlik, egy sor érdekes kiállító a legújabb kenőanyagokról, vagy garázsipari berendezésekről. Éppen elvesztem volna a kínálatban, ha nem invitáltak volna Szatmári Ákoshoz, az Inter Cars Hungária Kft. ügyvezető igazgatójához. Így gyorsan neki is szegeztem kérdéseimet. Mennyi minden van itt körülöttünk, ennyire szerteágazó az Inter Cars „termékpalettája”? Sokrétű. A „standard” autóalkatrész értékesítésen felül a sales csapatunk egyik csoportja közvetlen az autószervizekkel tartja a kapcsolatot, a másik a Q-SERVICE hálózattal, és a kamionos partnerekkel (Q-SERVICE Truck). Fottamenedzseléssel is foglalkozunk, és Motointegrator néven fut egy lakossági felület, egy szervizidőpont foglaló, 1900 regisztrált szervizzel, egy hotelkeresőhöz hasonlóan itt szervizidőpontot lehet foglalni online. A célotok volt, hogy ne a lakossági ügyfeleket szolgáljátok ki? Nagyon sok veszélyes hulladék képződik ebben a szakmában, és a környezettudatos ember keres is lehetőséget a megsemmisítésre. Van egy meglévő működési kultúrája az országnak, ami lassan változhat, ha teszünk érte, fokról-fokra tudunk változtatni. A gépjármű javítás nem a hátsó udvarba való, de a szabadkereskedelemnek híve vagyok. De néha érdekesen alakul a piac, és amikor speciális hazai előírások, engedélyek vonatkoznak egy légszűrőre, akkor néha azt érzi az ember, hogy az egyik oldal túlszabályoz, míg a másik oldalon meg túlságosan engedékeny. Miért nem jó a magyaroknak az az engedély, amit mondjuk Németországban kiadtak az alkatrészhez? Ti egy teljesen más szemléletben akartok alkatrészt eladni. Az értékesítést nem a végfelhasználóknak pozícionáljátok, hanem a szervizek a fő célcsoportotok. Nálunk a szerviz a fogyasztó. Illetve a lényeg, hogy a független autójavítókat helyzetbe tudjuk hozni. Akár egy kisebb márkafüggetlen autószervizt, vagy egy nagyobb, adott régióban meghatározó autójavítót. Ők most azért nincsenek versenyhelyzetben, mert lehet, hogy nincs meg a megfelelő technikai hátterük ahhoz, hogy akár az 0-5 év közötti autókat is javítsák? Egyrészt nincs meg a szaktudás, vagy sok esetben hiányos. Másrészről a technika, technológia. És mi ebben támogatjuk őket, mi ezt próbáljuk hozzájuk eljuttatni, a beruházásaikban, fejlesztésekben támogatni őket. Mert közös a célunk. Igaz, hogy létezik az Autószerelők Országos Egyesülete, de minimális érdekképviseleti tevékenységet végez. Sajnos kicsit kopott a jelentősége, és nincs semmi szerveződés, ami az autójavítók érdekét képviselné. Arra szolgálnak az érdekképviseletek, hogy hangot adhassunk annak mi az életszerű, és mi nem, és ennek megfelelően alakítsák a törvényeket. Utánpótlás az autószervizekben: Biztosítjátok az alkatrészt és javítási technológiát, a szerszámokat. De hogy tudjátok a fiatalokat abba az irányba nevelni, hogy meglegyen a megfelelő szakképzett utánpótlás? Egy márkafüggetlen szervizben is legyen olyan ember, aki erősáramú villanyszerelőként tudjon elektromos autót szerelni? Az Autószerelők Országos Egyesületével karöltve országos szakmai tanulmányi versenyt szervezünk, azt támogatjuk. Piri András kollégám és csapata végzi ezt a munkát. Mi hozzuk a beszállítókat a feladatokhoz, diagnosztikához stb. Több helyszínen, több szakiskolában rendezzük az előválogatókat, majd a végén egy országos döntővel zárul a hazai verseny. Mindezek megszervezése mögé az Inter Cars teszi a lehetőségeket. Ez egy komoly nemzetközi versennyé nőtte ki magát 12 ország részvételével, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt három nemzetközi döntőt magyar fiatal nyerte meg. Tehát joggal lehetünk büszkék arra, hogy itthon magas színvonalú az autószerelő képzés. Mi ezeket az iskolákat támogatjuk eszközökkel. Kollégámat delegáltam az ágazati tanácsba, amelyik az új tananyagot állította össze az elektromos gépjárműszerelő képzés, gépjárműmechatronikus, elektrotechnikus területein. Három szakmát állítottak össze, és már el is indultak a képzések a szakképzés centrumokban, szóval nem alaptalanul állíthatom, hogy gondolunk a jövőre. Miért érzem azt, hogy a piac többi szereplőjében nincs meg ez az elhivatottság a szakma iránt? Az ő nevükben nem tudok nyilatkozni, az viszont látszik, hogy ők alkatrészt akarnak eladni elsősorban. De nektek a szemléletetek is más, mert nem csak eladni akarjátok, hanem azt, hogy 20-30 év múlva is legyen olyan szerviz, ahol be is tudják majd szerelni. Jól látom, hogy ez az egyik fő csapásirány, amin dolgoztok? Szenvedélyünk a mobilitás! De ezt magától a tulajdonostól, a cég elnökétől is hallottam, így testközelből tapasztaltam az elköteleződését. Tehát már találkoztatok személyesen is? Igen, ő egy jó felfogású, fiatalember autóversenyzői múlttal. Ő már a fia a cégalapítónak, most már ő viszi a céget, édesapja tanácsadóként van jelen az igazagató tanácsban, de a fia az elnök, aki szépen végig járta a ranglétrát, különböző posztokon próbálta ki az apja, hogy minden téren bizonyíthasson. Ezt onnan tudom, hogy én sem ma kezdtem a karrieremet a cégnél. 18 éve vagyok itt, és a tulajdonossal együtt abszolút a szívemhez közel álló ideológiát képviseljünk: nem tudjuk elképzelni az életet anélkül a szabadságfok nélkül, amit az egyéni mobilitás jelent. Megfogom a slusszkulcsot, beülök az autóba, és elindulok arra, amerre a nap lenyugszik, vagy bármikor oda, ahová akarok. Ez hihetetlen szabadság, de jól tudjuk, hogy igen erőteljes támadás alatt van a környezetvédelem, a zöldítés ürügyén. Nem azt mondom, hogy a jelen állapotában ez fenntartható, viszont, ha nem teszünk érte semmit, nem is lesz az. Ezt lehet fenntarthatóan csinálni, mi ebben hiszünk, efelé változtunk, efelé változik a mobilitás, de nem szabad, hogy elvesszen, hiszen az a társadalom mozgatója, úgyhogy menni kell, és ott kell lenni mindenhol, és meg kell tanulni fenntarthatón csinálni. Ez mit jelent? Most egy új projekten gondolkodik Varsó (a vállalatcsoport központja), amit át akarunk hozni Magyarországra. Ez a fenntartható szerviz nevű projekt, aminek az lesz a lényege, hogy egy agytröszt, egy koordináló csapat alakul ki a cégen belül, akinek megvannak a kapcsolatai a különböző olyan specialista cégekhez (pl. napelem, hőszivattyú gyártás, hulladékgazdálkodás, vagy hőszigetelés), így amikor egy autószerviznél van igény ilyen irányú fejlesztésre, hogy zöldüljön, hogy fenntartható módon működjön, akkor egy komplett csomagként ezt egybeszervezve oda tudjuk tenni az asztalra. Adott esetben, ha némi lojalitást vállal, és alkatrészvásárlásra aláír nálunk, akkor még a finanszírozásban is tudjuk támogatni a szervizt. Ez az eszme, ezen dolgozunk az idén. Remélem, jövőre ki tudunk vele rukkolni, és akkor lesznek szép zöld független szervizek. Környezetvédelemről, elköteleződésről, és támogatásról is szó lesz az interjú második részében, kövesse velünk a folytatást, addig pedig kövessen minket Facebookon is! 

Elkezdődött a Toyota-flotta leszállítása a párizsi olimpiai játékokra

2024.06.06.
A Toyota a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság mobilitási partnereként világszerte megkezdte az első járművek kiszállítását a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok támogatására. A 2024-es párizsi flotta kulcsának átadási ünnepségére március 1-jén került sor a játékok ikonikus főhadiszállása (Pulse épület) előtt, Tony Estanguet, az esemény elnöke, Yoshihiro Nakata, a Toyota Motor Europe elnök-vezérigazgatója, Frank Marotte, a Toyota France vezérigazgatója és Didier Gambart, a KINTO Europe elnöke jelenlétében. Összességében a Toyota több mint 2650 elektromos járműből álló személyautó flottát és 700 elektromos, utolsó kilométeres mobilitási megoldást biztosít majd. Ezek között a megoldások között 250, a 2024-es párizsi játékok számára újratervezett, Európában gyártott akadálymentesített személyszállító járművet (APM) is találunk. A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok idején a Toyota összes járműve, beleértve az elektrifikált járműparkot és a fejlett mobilitási megoldásokat is, egy speciálisan az eseményre tervezett vizuális megjelenést kap, amely kiemeli a Toyota és a játékok közötti szoros partnerséget. Az egyedi dizájn hangsúlyozza a Toyota karbonsemlegességre irányuló többutas stratégiáját, ahol a játékokon jelen lévő technológiák mindegyike külön színekkel lesz azonosítható.  A kék színt választották az üzemanyagcellás hidrogénjárművekhez (a kék a víz színét jelképezi, amely az egyedüli anyag, amit kibocsátanak ezek az autók), a zöldet az akkumulátoros elektromos járművekhez (a zöld a természetet jelképezi, jelezve a BEV-k zéró kipufogógáz-kibocsátását), míg a lila színt a hibrid és plug-in hibrid járművek kapják. A Toyota a C+Walk S első egységeit is átadták az esemény fogyatékkal élő alkalmazottainak, lehetővé téve számukra a szabad mozgást a Pulse épületében. Ez az első ízelítő abból a 700 egységből, amelyet a Toyota a sportolók, a személyzet és a nézők számára szállít majd a gyártó „Mobilitás mindenkinek” filozófia gyakorlati megvalósítására a játékok alatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos vonatbaleset történt Csehországban

2024.06.06.
A 24.hu a CNN információra hivatkozva azt írta, hogy a szerencsétlenség Pardubice városában, a Prágától keletre fekvő, Brünn és Ostrava felé vezető kiemelt vasútvonalon történt. A RegioJet által üzemeltetett személyvonattal több mint 300 ember utazott, a halálesetek mellett a hírek szerint hárman súlyosabban sérültek. A két mozdonyvezető ugyanakkor túlélte a balesetet, csak egyikük sérült meg, ő is könnyen. Martin Kupka közlekedési miniszter, és Vít Rakusana, az ország belügyminisztere rögtön a helyszínre mentek, ahol a sajtó képviselőinek elmondták, hogy most még túl korai lenne feltételezésekbe bocsátkozni, ezzel együtt megkezdték az eset kivizsgálást.   A cseh közszolgálati televíziónak a tűzoltók képviselője azt mondta, hogy a tehervonat veszélyes ipari vegyi anyagot, kalcium-karbidot szállított, de az első két vagon üres volt, így nem indult szivárgás a baleset után. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A rendőrök is alig hitték el, mennyivel mérték be a 72 milliós BMW luxusterepjárót Kiskőrösön

2024.06.06.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3257-en lépték át Bács-Kiskun Vármegyében. A szabálytalankodóknak legalább 39.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, ám lesz olyan sofőr, aki ettől magasabb összegű büntetésre számíthat. Kiskőrösön, a Dózsa György úton mérték be a rendőrök azt a BMW XM luxusterepjárót, amely 50 km/h helyett 132 km/h-val közlekedett. A kocsi tulajdonosa/üzembentartója 390.000 forintos bírságra számíthat.  Bács-Kiskun vármegye közútjain egy hét alatt 52 rendőri intézkedést igénylő baleset történt. Az egyenruhások 17 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; közülük ketten balesetet okoztak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

BYD lehet a következő londoni emeletes busz?

2024.06.06.
Könnyen lehet, hogy azok sem menekülnek a kínaiak európai offenzívájától, akik tömegközlekednek Londonban. Az Egyesült Királyság fővárosa ugyanis egy újabb lépést tenne a zöldítés felé, és lecserélné a jelenleg futó Routemaster hibrid double decker, azaz emeletes buszokat egy tisztán elektromosra. A tenderre pedig befutott a kínai BYD igen ígéretes nevezése is. A BYD BD11 egy tisztán elektromos busz, amit direkt a tenderre terveztek, és ha megnyeri azt, akár már idén év végén szolgálatba is állíthatják őket. Hatalmas előnye, hogy moduláris minden szempontból, így készülhet belőle emelet nélküli, vagy akár kisebb változat is, és az akkumulátor mérete is szabadon módosítható, hiszen a BYD saját Blade akkumulátora kerülne bele. Az első koncepcióba egy hatalmas, 532 kWh-s akkumulátort telepítettek, amivel akár 644 km-t is megtehetne, ráadásul akár 500-volttal is tölthető, akár több tápforrásból egyszerre. Annyi biztos, hogy könnyűek nem lesznek a hatalmas villanybuszok, de az is a BYD mellett szólhat, hogy a személyautóikban elérhető szinte összes biztonsági rendszerrel szállítanák a double deckereket, így például automata vészfékkel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Több halasztás után felbocsátották a Boeing első űrkapszuláját, a Starlinert

2024.06.05.
A májusi két sikertelen indítást követően helyi idő szerint a késő délelőtti órákban az Atlas V hordozórakétához rögzített Starliner elhagyta az indítóállást, és nem sokkal később a kétfős legénység már a világűrben járt. A Starliner amerikai legénysége, Butch Wilmore és Suni Williams a tervek szerint csütörtökön eléri a Nemzetközi Űrállomást, ahol egy hetet tartózkodnak majd, és elsősorban a Starlinerhez kapcsolódó tesztelési feladatokat végeznek. A két asztronauta - ugyancsak a Starliner fedélzetén- június 14-én érkezik vissza a Földre, amelyet az Egyesült Államok nyugati, sivatagos részén érnek el. A fotó forrása: hirado.hu A Boeing által gyártott Starliner - a SpaceX által jegyzett Dragon űrkapszula után - a második űreszköz, amely a NASA megbízásából a jövőben legénységet és utánpótlást szállít majd a Nemzetközi Űrállomásra. Az amerikai űrkutatási szervezet 4,5 milliárd dolláros megbízást adott a Boeing számára, hogy működőképes űrkapszulát készítsen. A Starliner első, legénység nélküli tesztrepülése 2019-ben sikertelen volt, és csak 2022-ben ismételték meg. A kétfős legénységgel tervezett első tesztrepülést idén májusban két alkalommal is elhalasztották. Május végén alig négy perccel az indítás előtt, a számítógépes rendszerben fellépett hiba miatt fújták le. A SpaceX űrhajója 2020-ban indult először a világűrbe asztronautákkal a fedélzetén, és azóta 9 alkalommal vitt legénységet a Nemzetközi Űrállomásra, valamint kereskedelmi űrhajóként is funkcionál, úgynevezett "űrturistákat" szállítva. A NASA a korábban használt űrsiklóinak forgalomból való kivonása után adott megbízást a két magáncégnek űrhajók kifejlesztésére, ezeket az elképzelések szerint a jövő évtől felváltva vesz majd igénybe a Föld és a Nemzetközi Űrállomás közötti utakhoz.  
Címkék: 

Elektromos autóval indulhat újra a Ford a Pikes Peaken

2024.06.05.
Június 23-án indul a Pikes Peak International Hill Climb (PPIHC), a híres hegyi autóverseny, amelyet nem meglepő módon a coloradói Pikes Peaken rendeznek. Az idei lesz a 102-dik futam és 6 kategóriában indulnak versenyzők, köztük a magyar Keskeny László is, aki bár ismert sofőr itthon, az idei lesz az első PPIHC futama. A "Felhők Fölötti Versenynek" is nevezett hegymászás több, mint százéves múltjával az amerikai kontinens második legrégebbi autós megmérettetése, természetesen csak az Indy 500-as mögött. A pálya 19 983 méter hosszú és 156 kanyar szerepel benne, nem is beszélve az 1440 méteres szintemelkedésről. A célvonal 4301 méterrel a tenger szintje felett van, így mindenképpen embert és autót próbáló megmérettetésről van szó. 2012-ben teljesen leaszfaltozták a pályát, ami sokaknak nem tetszett, de új utat nyitott meg az autógyártók számára. Az egynapos esemény arra is remek alkalom, hogy a gyártók bemutathassák, mire is képesek modelljeik és a teljesen járható pálya miatt nem is kevés márka nevez be a versenyre. A Hyundai négy autóval is indul, köztük két IONIQ 5 N-nel is, a Ford viszont eggyel magasabbra rakta a lécet és egyik legújabb modelljének átalakított változatát nevezte be a hegyi futamra. Ez nem más, mint a Ford F-150 Lightning, a világ egyik legismertebb modelljének elektromos változata. 2018 óta áll a leggyorsabb futam a PPIHC történelmében, amikor a francia Romain Dumas egy, külön a Pikes Peakre átalakított Volkswagen I.D R volánja mögött 7 perc 57 másodperc alatt tette meg a majdnem 20 kilométeres távot. A Ford ezt a rekordot próbálta meg megdönteni tavaly Transit Supervanjével, amely egy 1400 lóerős kisbusz, és bár itt is Dumas ült a volánnál, végül 8 perc 47 másodperces futamidőt sikerült beállítania, amivel a kategóriában rekorder lett, de Dumas saját rekordját nem tudta elérni. Az éves versenyek előnye az, hogy csupán csak 365 napot kell várni az újabb lehetőségre - bár idén ez éppen 366 nap. Mindenesetre a Ford idén is próbálkozni fog és a Transit helyett az amerikaiak kedvenc járművét, az F-150-est indítja, annak is Lightning elektromos változatát. A tavalyi Ford Transit SuperVan 4.2 rekordot döntött a kategóriájában. A modell igen népszerű a kontinensen és a Ford jelenleg vezető helyen áll a pickup szegmensben és bár a pickupok még mindig nem annyira elterjedtek Európában, a modellt Norvégiában és Svájcban is árulja az amerikai cég. Egyrészt azért, mert a norvégok a kontinens legnagyobb elektromos autó-vásárlói, másrészt mert a svájciaknál egy ekkora autó nem okoz gondot, sem pénzügyileg, sem parkolás kérdésében, mivel a hegyek között egy ekkora autó nagy előnyt jelent. A  gyártó saját bevallása szerint azért az F-150 Lightning SuperTruckot választották versenylovuknak, mert az Amerika Hegyének nevezett Pikes Peak remek teszthelyszín lesz az újnak számító modell további fejlesztéséhez. Sajtóközleményükben azt írták, hogy az extrém körülmények miatt az elektromos hajtás határait feszegethetik majd, ezzel a hiányosságok sokkal könnyebben előjönnek. Az akkumulátor, a motor, az inverter és a jármű szoftvere is komoly elemzés alatt lesz, mindent figyelni fognak a mérnökök. Bár nem sokat tudni arról, hogy milyen motorral és milyen kinézettel jelenik meg az elektromos pickup, a Ford egy rövid videóval kecsegtette az érdeklődőket. Azt is elmondták, hogy ismét Romain Dumas lesz a pilóta, ezért reménykednek benne, hogy a 2024-es évben a francia le tudja győzni korábbi rekordját. Azt is elmondták, hogy a pickup a 150-es rajtszámmal indul a selejtező körökön Colorado Springsben június 18. és 20-a között. Addig sem pihen a cég, két másik elektromos modelljét is teszteli, a Mustang Super Cobra Jet 1800 és a Mustang Mach-E 1400 mérései további adatokat szolgáltatnak a versenycsapatnak arról, hogyan viselkedik az akkumulátor és mennyire melegednek fel a jármű bizonyos alkatrészei extrém behatások miatt. Ez a tudás azért is fontos, mert a gyártó 2026-ban ismét versenybe száll a Forma-1-en, az Oracle Red Bull Racing partnereként. Képek forrása: Ford Press

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója