Újabb légibázist tervez a Wizz Air, de ez nem lesz olyan könnyű

2025.11.28.
Fotó: Wizz Air "Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a Wizz-bázis ötletét Izraelben is megvalósítsuk. Azt szeretnénk, ha az izraeli társadalomba beágyazódó jó társvállalatként tekintenének ránk" – mondta Váradi József. A vezérigazgató szerint a légibázis növelheti a versenyt és csökkentheti a jelenleg rendkívül magas repülőjegyárakat Izraelben. "A következő három évben a Wizz egymilliárd dollárt fektet be az izraeli piacba, és tíz új, korszerű repülőgépet állít szolgálatba Izraelben. Emellett a jelenlegi húsz útvonal mellé további ötven hozzáadását tervezzük,. négyezer munkahelyet hozunk létre Izraelben – körülbelül ötszáz dolgozót közvetlenül a Wizz Air vesz fel, a többiek pedig közvetlen és közvetett módon kapcsolódó munkahelyek útján kerülnek alkalmazásba" - mondta Váradi József, miután találkozott Miri Regev közlekedési miniszterrel. Megbeszélésüket követő közös közleményükben azt írták: a következő két hónapban együtt dolgoznak a még nyitott kérdések rendezésén, hogy január végére lezárhassák a tárgyalásokat. Izrael mintegy másfél éve folytat egyeztetéseket a Wizz Airrel a tel-avivi légibázis ügyében, noha az izraeli légitársaságok ellenzik ezt a tervet, mert így a magyar cég lényegében ugyanazokat a feltételeket kapná a Ben-Gurion repülőtéren, mint amelyek az izraeli légitársaságokat is megilletik, és a reptér "hazai pályává" válna számára, mentesülve azoktól a korlátozásoktól, amelyek jelenleg a külföldi cégekre vonatkoznak. A szaknyelv ezt "hetedik szabadsági foknak" nevezi. "Ellenezzük a Wizz bázisát, de nem a verseny miatt – hiszen a Wizz már most is versenyt jelent, a verseny létezik. A Wizz azért akar izraeli bázisra váltani, mert így olyan feltételekhez jutna hozzá, például reptéri slotokhoz, amelyek az izraeli cégeknek járnak. Mi csak egyet kérünk: hogy ugyanazokat a feltételeket, amelyeket a Wizznek adnak, adják meg az izraeli légitársaságoknak is. Ha nem így lesz, akkor az izraeli cégek eltűnnek" - nyilatkozta csütörtökön az izraeli Arkia légitársaság vezérigazgatója, Oz Berlovic. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Top 110: ezek a legmenőbb autók Magyarországon

2025.11.28.
A személyautó márkák versenyében első a Suzuki (12 ezer 7 személyautó, 7,17 százalékos visszaesés 2024. január-októberhez képest), a japán márka piaci részesedése 11,25 százalék, mögötte a Toyota a második (11 ezer 590 személyautó, 2,46 százalékos elmaradás), harmadik a Skoda (9193 személyautó, 2,67 százalékos plusz), negyedik a Ford (7515 személyautó, 37,21 százalékos meglendülés). Ötödik a Volkswagen (7475 személyautó, 1 százalékos plusz), hatodik a Kia (6598 autó, 20,20 százalékos plusz).  Jól kezdte az évet és tartja a szintet a magyar személyautó-piacon a Peugeot (2195 autó, 38,84 százalék plusz), BYD (1568 autó, 42,55 százalék többlet), jól megy a Citroennek (1028 személyautó, 61,38 százalékos kiugrás), az Omodának (952 autó, 1696 százalék kiugrás), a Jeepnek (810 autó, 231,97 százalék növekedés), a Mininek (601 autó, 60,27 százalék emelkedés), az Alfa Romeónak (160 autó, 34,45 százalékos fellendülés), a Subarunak (118 autó, 45,68 százalékos megugrás), a DS-nek (75 autó, 63,04 százalék plusz), valamint a Dongfengnek (29 autó, 163,64 százalékos pozitív elmozdulás). Rosszul megy a Fiatnak (466 autó, -39,24 százalék), a Mitsubishinek (177 autó, -54,26 százalék), valamint a Jaguarnak (26 autó, 44,68 százalék mínusz).  A magyar személyautó-piacon 2025-ben minden negyedik autó B SUV kategóriás (25,57 százalék részesedéssel, bestseller modell a Suzuki S-Cross 5377 autóval), a C osztályú SUV-ok a második helyet foglalták el (24,33 százalék részesedéssel), bestseller a Nissan Qashqai 2711 autóval. Ezután jönnek az alsó-középkategóriás modellek (14,95 százalék a részesedés). Ezek közül a legkelendőbb a Skoda Octavia (4662 autó). A legnépszerűbb C egyterű a Volkswagen Touran (379 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Skoda Superb (1150 autó), a kisautók között a Suzuki Swift vezet (1759 autó), a minik között a Toyota Aygo X (592 autó) az első, a nagyautók között vezet a Toyota Camry (397 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában élen a Porsche 911 (98 autó). A luxusautók között első a BMW 7/M (132 autó), a B kategóriás egyterűk között a Ford Tourneo Courier (389 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között a Skoda Kodiaq (1158 autó). Első az E kategóriás szabadidő-autók mezőnyében a BMW X5/M (667 autó), az F kategóriában pedig a Mercedes-Benz G-osztály/AMG (249 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (1267 jármű) és a Ford Transit Custom (1744 jármű), a kishaszonjárművek között a Mercedes-Benz Citan (756 jármű), a legmenőbb pickup a Ford Ranger (1979 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (2279 jármű), a D kategóriás egyterűk között a Hyundai Staria vitte a prímet (125 jármű).  Idén már sok különlegesség kapott magyar rendszámot, sok-sok milliárd forint ment el luxusra. Elkelt: egy Lucid Air, egy Xiaomi YU7, egy Rolls-Royce Ghost, egy Chevrolet Corvette, egy Lamborghini Revuelto, egy Maserati GranCabrio, egy Lucid Air, egy Maserati GranTurismo, két Bentley Bentayga, egy Ferrari 812 Competitione, egy MG Cyberster, egy Maserati MC20, egy Ferrari F150 Daytona, két Audi R8, két Aston Martin DB12 Volante, két Lamborghini Huracan, két McLaren 750S, három Mercedes-Benz EQS SUV Maybach, három Aston Martin Vanquish, három Bentley Flying Spur, három Aston Martin DB12, öt Aston Martin Vantage, négy Ferrari 12Cilindri, négy Ferrari SF90, négy Ferrari 296 GTB, öt Rolls-Royce Cullinan, hét Aston Martin DBX, hat Audi e-tron GT,  hét Ferrari Roma, tíz Mercedes-Benz S-osztály Maybach, tíz Ferrari Puronsangue, tizenkét Ferrari 296 GTS, tizenegy Bentley Continental, tizenegy Alpine A110, tizenhárom Mercedes-Benz SL AMG, tizenöt Porsche Taycan, húsz Lamborghini Urus, 31 Porsche Panamera, 35 Mercedes-AMG GT, 98 Porsche 911, 131 Mercedes-Benz G AMG, 140 Porsche Cayenne. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (93 százalékos feletti piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 4094-et, 10,8 százalékos visszaesés). Élénkül a buszértékesítés, 621 ilyen járművet - amiből 490 nagy, 12 tonnánál nehezebb - vettek tavaly Magyarországon (62,14 százalékos növekedés). Ezek közül 289 magyar gyártású. Top 110 új autó Magyarországon 2025-ben (személyautó és kishaszonjármű, I-X. hónap) 1. Suzuki S-Cross 5377 autó 2. Skoda Octavia 4662 3. Suzuki Vitara 4654 4. Kia Ceed 2716 5. Nissan Qashqai 2711 6. Dacia Duster 2488 7. Toyota Yaris Cross 2302 8. Ford Tourneo Custom 2279 9. Ford Ranger 2204 10. Toyota Corolla 2058 11. Ford Transit Custom (teherautó) 2030 12. Toyota C-HR 1953 13. Kia Sportage 1903 14. Suzuki Swift 1759 15. Volkswagen Golf 1572 16. Hyundai Tucson 1522 17. Toyota Corolla Cross 1498 18. Ford Puma 1459 19. Ford Kuga 1436 20. Ford Transit 1368 21. MG ZS 1187 22. Skoda Kodiaq 1158 23. Skoda Superb 1150 24. Volkswagen T-Roc 1125 25. Renault Master 1089 26. Volkswagen Tiguan 1055 27. Toyota RAV4 – 1044 28. Toyota Yaris 1024 29. Fiat Ducato 996 30. Nissan X-Trail 960 31. Tesla Model Y 954 32. Mercedes-Benz GLC/Coupé/AMG 937 33. Renault Captur 877 34. Omoda 5 – 873 35. Toyota Hilux 871 36. Ford Transit Custom (személyszállító) 870 37. Volkswagen Passat 865 38. Peugeot 3008 - 862 39. Renault Clio 823 40. Mercedes-Benz Citan 805 41. Skoda Scala 803 42. KGM Korando 782 43. Peugeot 2008 - 752 44. Volvo XC60 - 719 45. Jeep Avenger 706 46. Opel Corsa 703 47. Volvo XC40 – 702 48. BMW X5/M 667 49. Hyundai Kona 661 50. Mercedes-Benz GLE/Coupé/AMG 651 51. Kia EV3 - 643 52. Volkswagen Crafter 638 53. Opel Combo 637 54. Jaecoo 7 - 621 55. Volkswagen Caddy 601 56. Mercedes-Benz Sprinter 595 57. Toyota Aygo X 592 58. Toyota Proace City 579 59. Skoda Karoq 577 60. Audi A3/Allstreet/S/RS 567 61. BMW X3 – 545 62. BMW 3/M3 - 537 63. Opel Movano 535 64. Volkswagen T-Cross 530 65. Tesla Model 3 - 522 66. Ford Transit Courier 511 67. Hyundai i20 - 510 68. Opel Mokka 506 69. BMW 5/Touring/M5 - 505 70. Mercedes-Benz V-osztály 491 71. Hyundai i30 - 482 72. Renault Austral 478 73. Ford Focus 465 74. Toyota Proace Max 463 75. Citroen C3 Aircross 457 76. BMW iX1 452 77. Opel Frontera 445 78. BYD Seal U 444 79. Seat Leon 443 80. Dacia Bigster 439 80. Lexus NX 439 82. BMW X1 – 421 83. BMW X6/M 414 84. Kia XCeed 406 84. Renault Trafic 406 86. Dacia Sandero 404 87. Toyota Camry 397 88. BMW 4 Coupé/Cabrio/M 389 88. Ford Tourneo Courier 389 90. Ford Tourneo Courier 374 91. Volkswagen Taigo 369 92. Citroen Jumper 364 93. Toyota Proace City 363 94. Audi Q5/Sportback/S 362 95. Skoda Fabia 342 96. Volkswagen Touran 379 97. Mazda CX-60 - 378 98. Renault Trafic Tour 369 99. Audi Q8/S/RS 360 100. Citroen C3 - 355 101, Audi A5/Avant/S/RS 345 102. Mercedes-Benz E/AMG 341 103. Fiat 600 - 337 104. Opel Vivaro 335 105. Nissan Juke 330 106. Audi Q3/Sportback 327 107. Opel Astra 325 108. Toyota Proace 315 109. Volkswagen Tayron 309 110. Renault Arkana 303 (forrás: Datahouse)  

Gumikorlátozást vezetnek be a hétvégi F1-es futamon! Kinek segíthet ez?

2025.11.28.
Forrás: Mercedes A múlt hétvégén, Las Vegasban rendezett idei 22. versenyen Norris a második helyezésével már-már a markában érezhette a vb-trófeát, néhány órával a leintés után azonban mindez semmissé vált, miután a McLaren mindkét versenyautóját kizárták a futamról, mert a padlólemezük a szabálykönyvben megengedettnél jobban elkopott. Ez azt is eredményezte, hogy a Vegasban kiválóan versenyző és F1-es karrierje 69. győzelmét arató Max Verstappen, a Red Bull címvédő és négyszeres vb-győztes pilótája 24 pontra megközelítette Norrist az összetettben. A mclarenes brit ausztrál csapattársának, a negyedikként végző Oscar Piastrinak viszont nem nőtt a lemaradása, így az utolsó két fordulónak ő is 24 pontos hátránnyal vág neki. Katarban a sprintfutam miatt több pontot lehet szerezni, aztán a szezonzárón, Abu-Dzabiban normál hétvégét rendeznek, így tulajdonképpen 58 pontra lehet maximálisan szert tenni ezen a két helyszínen, de a mostani, dohai forduló után ebből már csak 25 marad. A képlet tehát Norris szempontjából egyszerű, ha ugyanis 25 pontosnál nagyobb előnyre tesz szert a vasárnapi Katari Nagydíj leintése után, akkor az utolsó hétvége eredményeitől függetlenül világbajnok lesz. Erre ugyanakkor nem mutatkozik túl nagy esély, a konstruktőri vb-címet már korán bebiztosító McLaren versenyautói ugyanis kiemelkednek idén a mezőnyből, Piastri tehát viszonylag könnyedén loholhat Norris nyakán, míg az üldözők közül az egyébként kevésbé versenyképes Red Bull holland vb-címvédője rendre ott van az élmezőnyben, és többször tört már borsot a McLaren orra alá. Pontegyenlőség esetén a több futamgyőzelem rangsorol, ez pedig különösen izgalmassá válhat a végén, mivel jelenleg mindhárom vb-címre esélyes versenyzőnek hét-hét sikere van. Nagy kérdés, hogy a McLaren teljesítményét mennyiben befolyásolja a Las Vegas-i büntetés, amelynek nyomán úgy tűnik, némi leszorítóerőről le kell majd mondania a brit istállónak azért, hogy a továbbiakban ne fordulhasson elő az autók padlólemezének túlzott elkopása. Az utolsó két versenyhétvége ugyanakkor alapesetben a McLarennek kedvez, tavaly Piastri nyerte a sprintfutamot, Norris pedig a leggyorsabb kört érte el a futam során. Verstappen viszont rendre kiválóan versenyez Dohában, 2023-ban itt nyerte sorozatban harmadik vb-címét, és egyelőre ő az egyetlen F1-es versenyző, aki kétszer is diadalmaskodott ezen a pályán, legutóbb éppen tavaly. A vb-trófeáért versengő trió küzdelmébe jó eséllyel a Mercedes "rondíthat bele", legalábbis az elmúlt hónapok eredményei alapján. A McLaren kizárásával Las Vegasban a brit George Russell "örökölte meg" a második helyet Norristól, az ifjú olasz Andrea Kimi Antonelli pedig egészen kiváló versenyt teljesített, a 17. helyről rajtolva intették le ötödikként, de Norris és Piastri kizárása után ez hivatalosan egy harmadik pozíciót jelentett a számára. Russell tavaly pole pozícióból rajtolhatott Katarban - részben Verstappen egyhelyes rajtbüntetés nyomán -, és mivel a Mercedes jelenleg a második a konstruktőri vb-pontversenyben, ezt a helyezést minden bizonnyal meg akarja tartani a csapat az idény végére is. Most 40 pont az előnye a Red Bull-lal és 53 a Ferrarival szemben, de a pontok gyűjtése a folytatásban is lényeges lesz a német istálló számára. Az izgalmakat tovább fokozhatja, hogy a hivatalos gumiszállító, a Pirelli 25 körös gumikorlátozást vezetett be biztonsági okokra hivatkozva a Katari Nagydíjra. A Dohában tapasztalható hőség miatt ugyanis egyetlen gumikeverék sem bírja ennél tovább úgy, hogy a versenyautó biztonságosan vezethető legyen, ez pedig azt jelenti, hogy a futamon minden versenyzőnek legalább két boxkiállással kell kalkulálnia, bármilyen stratégiában is szeretett volna gondolkodni előzetesen. Ez nem a McLaren malmára hajtja a vizet, az idei szezonban ugyanis a brit csapat nagy erőssége volt, hogy az autójuk a hosszabb etapok során kiválóan tudta óvni az abroncsokat a kopástól. Katarban pénteken - magyar idő szerint - 18.30-kor kezdődik majd a sprintkvalifikáció, amely a szombati rövid távú viadal rajtsorrendjéről dönt. A sprintfutam szombaton 15 órakor rajtol, aztán 19 órától következik az időmérő edzés. Az 57 körös Katari Nagydíj vasárnap 17 órakor startol. A hétvége eseményeit az M4 Sport élőben közvetíti. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Furcsa ok miatt kaphatnak százezres bírságot Kaposváron autósok

2025.11.28.
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Csütörtöki ülésén hozott egyhangú döntésével a somogyi vármegyeszékhely közgyűlése úgy módosította a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló helyi rendeletet, hogy az érintett járművek magánszemély tulajdonosait, üzembentartóit 100 ezertől 200 ezer forintig, a jogi személyeket és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket 100 ezertől 2 millió forintig terjedő közigazgatási bírság megfizetésére kötelezik. Az elfogadott előterjesztés szerint Kaposváron 2023 októbere óta van lehetőség a lejárt műszaki engedéllyel parkoló gépjárművek elszállítására. A közterület-felügyelet egy vállalkozó bevonásával eddig 53 járművet vitt el, ebből a szállítási és tárolási költségek megfizetése után 17-et váltottak ki, a többit a felügyelet árverésre bocsátotta, de a többségében leromlott, roncs állapotú autók iránt szerény érdeklődés mutatkozott. Azok, amelyeket sikerült eladni, jóval az önkormányzati költségek alatti áron keltek el, a bontóba került 20 autó után pedig nem számíthatott bevételre a város, holott egy gépjármű elszállítása, tárolása, őrzése, bontóba adása 200 ezer forintba kerül a településnek. Az önkormányzat abban bízik, hogy a rendeletmódosítás eredményeként kiszabható bírság visszatartó erejének hatására a járműelszállítások száma és ezzel együtt a várost terhelő költség is csökken. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kétszer is el akarták lopni ugyanazt a Mustangot Újpesten (Videóval)

2025.11.28.
Képünk illusztráció Egy IV. kerületben parkoló Ford Mustangot próbáltak ellopni november 23-án este. Az elkövetőknek sikerült kinyitni a jármű ajtaját, beindítani azonban már nem tudták, mindössze a fényszórókat kapcsolták be. Egy órával később visszatértek és újra próbálkoztak, ám ezúttal is csak a világítóberendezést hozták működésbe. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztály nyomozói azonosították a feltételezett elkövetőket. Nem voltak ismeretlenek a hatóságok előtt, így felmerült, hogy nem fognak együttműködni a rendőrséggel, ezért másnap bevetési egységekkel fogták el őket. Az 51 éves K. Sándort a Terrorelhárítási Központ, míg a 44 éves J. Istvánt a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai fogták el egy Pest vármegyei településen. A nyomozók mindkét férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki. Őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat. A nyomozók lefoglalták a gyanúsítottaktól a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket. Az elfogásról itt láható videó. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A BYD 130 autót bocsátott az ENSZ-klímakonferencia rendelkezésére

2025.11.28.
A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója hivatalos partnere volt az eseménynek, és alacsony szén-dioxid-kibocsátású szállítási megoldásokat kínált az állami vezetők és résztvevők számára. A BYD 2022-ben stratégiai váltást hajtott végre: leállította a belső égésű motorral szerelt autók tömeggyártását, és kizárólag plug-in hibrid (PHEV), illetve tisztán elektromos (BEV) modellekre összpontosította tevékenységét. Részben ennek köszönhetően rövid időn belül a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójává vált. A vállalat hosszú távú célja ambiciózus: hozzá akar járulni ahhoz, hogy egy Celsius-fokkal csökkenjen a Föld hőmérséklete az emissziók mérséklése révén. A konferencián használt járművek többsége a King DM-i (Destroyer 05 / Chaser / Chazor) plug-in hibrid szedán volt, amelyek a résztvevők számára biztosították a környezetbarát közlekedést. Li Tie, a BYD brazíliai leányvállalatának vezérigazgatója a klímakonferencián felszólalva hangsúlyozta, hogy „az újenergiás járművek elterjedése a közlekedési szektorban a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének kulcsfontosságú útja.” Li kiemelte, hogy a BYD az elmúlt években milliókat segített átállni a belső égésű motoros autókról elektromos járművekre, köszönhetően a DM plug-in hibrid technológiának és a megawattos gyorstöltési megoldásoknak. A COP30 idején a BYD új márkakereskedést nyitott Belémben . A vállalat júliusban indította el a tömeggyártást a Camacari városában található üzemében, ahol elsőként a Dolphin Mini (Seagull / Dolphin Surf / Atto 1) készült el. Emellett Brazíliában gyártják a Song Pro crossover és a King szedán modelleket is.  
Címkék: 

WRC: Fourmaux vezet Szaúd-Arábiában, Ogier jól áll a világbajnoki harcban

2025.11.28.
Fourmaux egy nehéz délután után, amikor drámai események sora borzolta a kedélyeket, hirtelen az élen találta magát. A francia mind a hét szakaszon elkerülte a nagyobb problémákat, és a napot hat másodperccel a toyotás Sami Pajari előtt zárta, míg a korábban vezető Mārtiņš Sesks mindössze 0,9 másodperccel lemaradva végzett a harmadik helyen. Az abszolút első hely többször is gazdát cserélt a nap folyamán. Sesks uralta a délelőtti kört két szakaszgyőzelemmel, és jelentős előnyre tett szert, mielőtt a Moon szakasz megismételt futásán egy jobb hátsó defekt több mint 20 másodpercet veszített. Pajari ezután a hatodik gyorsasági megnyerésével előrelépett, de az utolsó szakaszon a jobb első gumija levált a felniről, emiatt visszaesett Fourmaux mögé. „Nagyon elégedett vagyok a nappal” – mondta Fourmaux. „Őszintén szólva, mindig arra gondoltam, hogy jobban is nyomhatnánk, és nyerhetnénk egy kicsit több időt, de mindig az egyensúly a fontos a tempó és az autó, valamint a gumik kímélése között, szóval azt hiszem, ebben elég jól teljesítettünk. A különbségek kicsik, szóval semmi sem biztos, de pozitív, hogy így fejeztük be a napot – a rajtpozíció fontos itt, és örülök, hogy jó helyünk lesz holnap. Az útviszonyokhoz igazítottuk a tempónkat. Óvatosak voltunk, amikor kellett, nyomtuk, amikor rendben volt. Kicsit Monte-Carlo érzés, de ez nagy kövekről szól, nem jégfoltokról. Ma este vezetünk! Két defektet is túléltünk, a puha/kemény pályaváltás után is jól bántunk a gumikkal, mindig óvatosak voltunk, amikor kellett… A mai nap megterhelő volt a gumiknak, különösen a délutáni kör második gyorsaságiján. Nagyon jó érzés a fiatalokkal harcolni. Holnap a szakaszok mind mások lesznek, de mindegyikben vannak hasonlóságok a maiakhoz. Pozitív egy ilyen napot befejezni, és meglátjuk, mi történik holnap” – nyilatkozta a nap végén az első győzelmére hajtó francia.   A világ azonban az élboly mögötti történésekre is figyelt, mivel a világbajnoki címért még három toyotás páros küzd. A bajnokságot vezető Evans, aki elsőként rajtolt a szakaszokon, vagyis takarított a többiek előtt, egész nap a gyenge tapadással küzdött, miközben laza homokot és köveket söpört le a pályákról. Egy kisebb pályatévesztés délelőtt tovább növelte a hátrányát, és a napot kilencedikként zárta, több mint egy perc lemaradásban, miután további időveszteséget könyvelhetett el a délutáni körön. Ogier, aki csak három pont hátrányban van a világbajnokságon, hatékonyabban kezelte a körülményeket, és elkerülte azokat a problémákat, amelyek több riválisát is feltartóztatták. A francia a hetedik helyen ért célba csütörtök este, így virtuálisan egyetlen ponttal ideiglenesen átvette a vezetést a bajnokságban. Kalle Rovanperä harmadik világbajnoki címre vonatkozó reményei tovább csökkentek, miután két defekt miatt a nyolcadik helyre szorult, így a nap végén Ogier és Evans közé került. Evans a negyedik helyről rajtolhat pénteken, Ogier pedig a hatodikról – két hellyel hátrébb, közvetlenül Rovanperä után –, ami kis, de jelentős előnyt biztosíthat a franciának. „A végeredményen nem látszik, de ma elég jó munkát végeztünk” – mondta Ogier. „A fő célom mindenesetre Elfyn és Kalle előtt végezni, és ebből a szempontból megtettük, amit meg kellett tennünk.” Ott Tänak a negyedik helyen áll, miután megnyerte az utolsó előtti szakaszt a Hyundaijal, annak ellenére, hogy a felfüggesztés esetleges sérüléséről számolt be. Csapattársa, Thierry Neuville az ötödik helyen áll, miután a napját megrepedt szélvédő és egy lassú defekt jellemezte, míg Kacuta Takamoto a hatodik helyen áll, miután óvatos, a gumikímélő megközelítést alkalmazott a nap folyamán. Grégoire Munster és Oliver Solberg végzett az első 11-ben, míg Munster fordos csapattársai, Josh McErlean és Nasser Al-Attiyah is leeresztett gumik miatt vesztettek időt – utóbbi több mint hét percet, miután megszorult az emelője is. A pénteki nap a rali leghosszabbja, amely több mint 130 km mért szakaszt foglal magában hat sivatagi gyorsaságival.   Az állás szombat este: 1. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Hyundai i20 N Rally1) 1ó18p45.3mp 2. Sami Pajari/Marko Salminen (Toyota GR YARIS Rally1) +6.0mp 3. Mārtiņš Sesks/Renārs Francis (Ford Puma Rally1) +6.9mp 4. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1) +13.7mp 5. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +14.9mp 6. Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +22.9mp 7. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1) +44.2mp 8. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) +1p21.2mp 9. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +1p25.3mp 10. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1) +2p10.9mp

Red Bull: Nekünk nincs vesztenivalónk, a McLarennél lehetnek idegesek

2025.11.27.
Ez a bajnokság olyan hullámzó a Red Bull számára, mint a csapatuk és az autójuk teljesítménye volt az év során. Hol elvesztették, hol visszakapták a reményt, hol lemondtak a címvédésről, hol elhatározták, hogy a végsőkig nem adják fel. Las Vegas előtt már-már úgy, tűnt az utolsó reményvesztés küszöbére kerültek, amikor Max Verstappen győzelmét egy nem várt ajándék, a McLarenek kizárása követte. A holland e fordulattal nem 42, hanem 24 pontos hátrányból várja az év utolsó előtti nagydíjhétvégéjét Katarban, és még bizakodhat. Újra. Helmut Marko Red Bull-tanácsadó szerint ha a számok nem is, a pszichológia mellettük szólhat. Az osztrákot a Der Standard című lap kérdezte, milyennek látja a bajnoki esélyeiket Las Vegas után. „Egyértelműen javultak – ez amolyan kívülállók esélye. A lendület egyértelműen a mi oldalunkon áll. Nincs mit vesztenünk, a McLaren viszont mindent elveszíthet. Már azzal számoltak, hogy elsők és másodikak lesznek a bajnokságban, és Max a mentális erő szempontjából amúgy is az egyik legnagyobb” – mondta Marko. Kiemelte, a nagy nyomás sokféleképpen éreztetheti hatását a McLarennél. „Idegesség és verbális támadások formájában, de a versenyzőknél közvetlenül hibák formájában is, például az időmérő edzésen. És néha olyasmikben, mint a Las Vegas-i. Ez a hasmagasság kritikus kérdés. Mi is vétettünk már hibát e téren, például volt, hogy túl magasra emeltük az autót, és legalább egy versenyt vesztettünk el emiatt, mert az időmérőn meglévő tempónkat nem tudtuk tartani a versenyre. Meg kell találni a középutat, anélkül, hogy kockáztatnád a kizárást – és ez nehéz.” Marko szerint nem kétséges, hogy a kizárásoknak lesz nyoma a McLarenen. „Egészen biztos! És ezzel együtt jár az idegesség is. A beállítási munkálatoknál felmerül a kérdés: biztosra menjünk vagy vállaljunk mégis egy kis kockázatot? Azt mondanám, Max és a Red Bull ilyen szempontból előnyben van. De a huszonnégy pontos hátrány őrülten nagy.” Fotók: hirado.hu/XPB Hogy tudnak-e vele bármit kezdeni ezzel a hátránnyal, az azon múlik, mennyire lesz versenyképes a Red Bull a hátralévő két verseny helyszínén. „Abu-Dzabiban egyértelműen a McLaren lehet előnyben a pálya karaktere miatt. Dohában a múlt évi eredmények alapján szintén inkább a McLaren. De már bizonyítottuk: ha eltaláljuk a beállításokat, egy szinten állunk, és akkor dönthet a Max-faktor” – latolgatta az esélyeket Marko. Az idei hullámzásukat éppen ennek köszönhetik: nem mindig találják el a beállításokat, nem mindig tudják zabolázni az RB21-est. „A fő gond az, hogy kicsi az autónk azon működési tartománya, amelyben a gumik optimálisan működnek és közben a versenyen nem nagy a gumikopás. Ha kicsúszunk ebből a tartományból, az sok paraméterre visszavezethető, például a gumitípusra vagy a pálya hőmérsékletére. Négy-öt fokos különbség, és már nem megy az autónknak. A Mercedesnek és a Ferrarinak hasonló gondjai vannak” – magyarázta a tanácsadó. A Red Bull Monza óta érezhető javulást ért el a beállítások terén, ám még így is előfordul, hogy rossz irányt vesznek. Mexikóban és Brazíliában is így volt. A módszerük azonban változott a második félévben. „A fejlesztéseket a szélcsatornában, a szimulációs eszközökkel és hasonlókkal találtuk, és itt van egyfajta eltérés. Nem az számít, elméletben mekkora a leszorítóerő értéke, hanem az, ami a pályán történik. Az autónak kiszámíthatónak kell lennie, önbizalmat kell adnia a versenyzőnek. Túlságosan messzire mentünk az elméleti oldallal, ahol a legklasszabb értékeket kapjuk, miközben olyan komoly gond lett a vezethetőséggel, hogy olykor csak Max Verstappen tudja megszelídíteni az autót. Most bevontuk Maxot az előzetes technikai megbeszélésekbe, és a szimulációkat is visszafogtuk egy bizonyos fokig.” E váltásban Laurent Mekies csapatfőnöknek volt kulcsszerepe. „Laurent egy mérnök, mégpedig a jó fajtából. Mindent összekapcsolt. A versenyző jobban érzi magát, jobban figyelembe veszik a kéréseit. Max szereti, ha az autó eleje harap. Ha a hátulja instabil, az nem igazán zavarja, mert a képességeinek és tehetségeinek köszönhetően mindent kézben tart.” A következő napokban kiderül, Katarban melyik arcát mutatja a Red Bull. Hogy Verstappen bajnokesélyesként is távozik-e a hétvége helyszínéről, az viszont nem csak ennek függvénye. Amennyiben Norris és a McLaren csúcsformát nyújt, és a sprinten és a versenyen is le tudja győzni a hollandot, minden esélye meglesz rá, hogy végleg megfossza őt a hol elhalványodó, hol felerősödő, szeszélyes 2025-ös reménytől. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Viszlát, hóláncok!

2025.11.27.
A hideg évszak beköszöntével a hólánc ismét helyet foglal a csomagtartókban. Bár több európai országban ez kötelező felszerelés a téli gumi mellett, létezik egy egyszerűbb megoldás is. Úgy hívják, hogy hózokni. A hózokni egy textil alapú autós kiegészítő, ami jobb tapadást biztosít havas és jeges utakon. A hajtott kerekekre kell felrakni és használata nem igényel sem szaktudást, sem tapasztalatot. Mivel szövetből készült, könnyű és a hólánchoz képest sokkal kevesebb helyet foglal. Amire viszont figyelni kell használatakor: az autó maximális sebessége ne haladja meg az 50 km/órát és kerülni kell a hirtelen gyorsulást és fékezést. Száraz úttesten semmiképpen sem ajánlott, mert az aszfalt csiszoló hatással van a hózokni szövetére. Rendszeresen ellenőrizni kell a textil állapotát és a hózoknit cserélni kell, ha felületén mély kopás vagy szakadás látható. Az autósok életének megkönnyítése érdekében a gyártók két különböző színű réteget használnak, így amikor a felső elhasználódik és az alsó réteg láthatóvá válik, itt az ideje a cserének.   Az EN1662-1 tanúsítvánnyal rendelkező hózoknik körülbelül 150 km-ig tartanak, de az időtartam a tényleges használattól függően változhat. A megfelelő karbantartás biztosítja az optimális teljesítményt és a hosszabb élettartamot. Forrás: sicurauto.it  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója