Sokkoló fotók a frontális vonatbalesetről - nyolc mentővel érkeztek a helyszínre

2023.11.15.
Ütközésben összeroncsolódott vasúti járművek a Hajdú-Bihar vármegyei Sáp vasútállomásán 2023. november 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt A hajnali órákban egy tehervonat eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a számára a behaladást tiltó jelzést és nekiütközött az állomáson várakozó, Biharkeresztesről Püspökladányba tartó személyvonatnak. A balesetben mindkét mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és PR-vezetője az MTI-nek elmondta, hogy nyolc mentőegységgel érkeztek a baleset helyszínére. Négy embert könnyebb sérülésekkel szállítottak a berettyóújfalui kórházba, egy embert pedig életveszélyes állapotban vittek a debreceni kórházba. Fotó: Katasztrófavédelem/Facebook A részletekről itt olvashat.  

Szomszéd állam vásárolta vissza légitársaságát az Etihad Airwaystől

2023.11.15.
Hozzátette: az Etihad saját üzletpolitikája miatt döntött az eladás mellett. A miniszter egyben reményének adott hangot, hogy a szerb állam továbbra is sikeresen tudja majd irányítani az Air Serbiát. Illusztráció forrása: hirado.hu Korábbi tájékoztatások szerint a szerb légitársaságnak tavaly több mint 2,76 millió utasa volt, ami 73 százalékos növekedést jelentett a koronavírus-járvány okozta lezárásokkal küzdő 2021-es évhez képest. A vállalat 2022-ben három légikikötőjéből - Belgrádból, Nisből és Kraljevóból - összesen 31 420 járatot indított. Emellett tavaly 15 új úti céllal, és hét új repülőgéppel bővült a szerb légitársaság kínálata. A vállalat közlése szerint a koronavírus-járvány kitörése óta 2022-ben először tudott profitot termelni az Air Serbia, a nyereség tavaly elérte a 21 millió eurót (7918 millió forint). Az Etihad Airways 2013-ban vásárolta meg a szerb JAT légitársaság 49 százalékát, és abból létrehozta az Air Serbiát, új árakat és új útvonalakat kínálva az utazóknak. 2020-ban a szerb állam további részvényeket vásárolt, az Etihad részesedése az utóbbi három évben közel 17 százalékos volt.  

Nem vette észre, hogy valaki fekszik az autója tetején

2023.11.15.
Szicíliában, Catania városánál rögzítették az alábbi felvételt: Egy Fiat Panda tetején egy kanapé – ennek még nem is kell túl nagy megrökönyödést keltenie, nyilván, áruszáltásról van szó, mondhatnánk. De, ha a bútor terjedelmes méretén nem is ütközünk meg, azon, ami a tetején pózol, valószínűleg már igen. Az ágyon ugyanis egy férfi fekszik. Miközben alatta az autó vígan szlalomozik az olasz utcákon. Bár a járókelők a jelenetet inkább komikusnak, mint veszélyesnek minősítették, a rendőrség nem volt ennyire víg kedvében és a 41 éves sofőrt kérdőre vonta. Az autó vezetője állítólag azt mondta, hogy fogalma sem volt arról, hogy a kanapét nem üresen szállítja, nem vette észre, hogy azon fekszik valaki. Ez persze nem mentesítette őt a néhány száz eurós bírság megfizetése alól. Forrás: corrieredellosport.it  

Frontálisan ütközött egy személyvonat és egy tehervonat, többen megsérültek

2023.11.15.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és PR-vezetője az MTI-nek elmondta, hogy nyolc mentőegységgel érkeztek a baleset helyszínére. Négy embert szállítottak a berettyóújfalui kórházba, egy ember kimentése pedig folyamatban van - tette hozzá. Korábban írtuk: A Mávinform tájékoztatása szerint a tehervonat eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a Sáp állomásra számára behaladásra tiltó jelzést, meghaladta a jelzőt és nekiütközött az állomáson várakozó Biharkeresztesről Püspökladányba tartó személyvonatnak. A balesetben mindkét mozdonyvezető, a jegyvizsgáló, illetve a vonaton tartózkodó öt utasból négyen megsérültek, őket a mentők ellátják. A helyszínelés ideje alatt szünetel a vonatforgalom Püspökladány és Berettyóújfalu között, az utasokat pótlóbuszok szállítják. A Brassó felől a Keleti pályaudvarig közlekedő Corona InterCity utasait Berettyóújfalutól pótlóbusz szállítja Püspökladányig. Az arra utazóknak hosszabb eljutási idővel kell számolniuk - olvasható a Mávinform honlapján. Korábban írtuk: A püspökladányi, szoboszlói, berettyóújfalui és karcagi hivatásos tűzoltók vonultak ki a baleset helyszínére, és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett egy embert feszítővágó segítségével emeltek ki a személyvonatból - írta szerdán reggel háromnegyed 6-kor a katasztrófavédelem. A személyvonaton a vezetővel együtt öt ember utazott. A tehervonat 60 km/h sebességgel haladt, a személyvonat pedig az állomáson lassítva közlekedett. A társegység is a helyszínen dolgozik.  

Megduplázta nyereségét az első félévben a Toyota

2023.11.14.
A Toyota a 2024-es japán pénzügyi év (április-március) első felében 21,981 ezer milliárd jen (143 milliárd euró) értékesítési árbevételre tett szert, 24,1 százalékkal magasabbra az egy évvel korábbinál. Működési eredménye 124,2 százalékkal emelkedett 2559 milliárd jenre (16,7 milliárd euró). A Toyota idei első félévben elért működési eredménye közel megegyezik az előző teljes pénzügyi év működési eredményével. Az első félév nettó nyeresége 2647 milliárd jen (17,3 milliárd euró) lett, 117,1 százalékkal magasabb az előző pénzügyi év első felében elértnél. Az egy részvényre jutó nyereség a folyó pénzügyi év első felében 191,26 jen lett, szemben az előző pénzügyi év első felében elért 85,42 jennel. A Toyota az első félévre vonatkozóan 153 jenes átlagos euróárfolyamot vett alapul, a teljes évre pedig 152 jenes átlagos euróárfolyammal számol. A Toyota Corp. a Toyota, Daihatsu és Hino márkájú járművekből a folyó pénzügyi év első felében 5,596 milliót értékesített, szemben az egy évvel korábbi 5,168 millióval. Az előző teljes pénzügyi évben 10,558 millió volt az értékesítés, a folyó, 2024-es pénzügyi évben pedig 11,380 millió jármű eladását tervezi. Ha nem a japán üzleti évet, hanem a 2023-as naptári évet tekintjük, akkor idén január 1. és szeptember 30. között 2,67 millió részben vagy teljesen elektromos Toyota és Lexus személygépkocsi talált gazdára, 9 hónap alatt, csaknem annyi, mint a teljes 2022-es naptári évben (2,73 millió). Ebből 2,478 millió volt öntöltő hibrid, 92,5 ezer a plug-in hibrid, 76,5 ezer pedig akkumulátoros elektromos, valamint 3500 hidrogén-üzemanyagcellás elektromos, 18 ezer pedig a "lágy" hibrid. A Toyota féléves eredménybeszámolója alkalmából megemelte éves eredménytervét: a 2023-as pénzügyi év 37,157 ezer milliárd jenes értékesítési árbevétele után a 2024-es eredményt korábban 38 ezer milliárd jenre tervezte, ezt most 43 ezer milliárd jenre emelte meg. A bevételarányos jövedelmezőség az elmúlt pénzügyi év 7,3 százaléka után a korábbi terv szerint 7,9 százalékra javult volna, a mostani tervek szerint viszont 10,5 százalékra emelkedik. Az éves nyereség a 2023-as pénzügyi év 2,451 ezer milliárdja után a mostani prognózis szerint 3,950 milliárd jenre emelkedik, szemben az előző prognózis 2,580 milliárdjával. A Toyota Motor Corp. részvénye kedden 0,94 százalékos erősödéssel zárt a tokiói tőzsdén. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rokonok, koppintások, vagy legális másolatok? 1. rész

2023.11.14.
Brit ellen brit ellen nyert a pert, miközben a kínaiakat nem izgatták jogi problémák és 2014-ben Gonow GX6, illetve Land Wind X7 jelzéssel gátlástalanul gyártani kezdték a Range Rover Sportot. A sikeres modelleknek mindig több követője akad: negyedszázada a JLR engedélyével forgalmaztak Honda jelvényes Land Rovereket a japán és észak-amerikai piacon. Az üzleti sikerek nem voltak viharosak, annál nagyobb hullámokat vert fel az Ineos Grenadier, melynek példáját más gyártók is követték. Miután a Land Rover leállította a klasszikus Defender gyártását, gyorsan akadt követője. Nagy kérdés volt, hogy mutáns, vagy arcátlan másolat? Mert első látásra feltűnő a hasonlóság a régi Landy és az Ineos Grenadier között. Nem véletlenül, hiszen mindkét terepjáró szögletes karosszériába öltözött. Szerkezetileg is sok a rokonvonás, mert masszív létraalvázra épülnek és ajtózsanérjaikat sem rejtették el a tervezők, ahogy a kívülre szerelt pótkereket sem. A Grenadier ötlete egy brit vegyipari nagyvállalkozótól származik, és az Ineos petrolkémiai cég alapító tulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe nem akart jogtalanul másolni, de amikor kudarcba fulladtak tárgyalásai a Jaguar-Land Roverrel a 2016-ig gyártott régi Defender jogainak és gyártósorának megvásárlásáról, akkor úgy döntött, hogy ötletével továbbra is életben tartja az egyszerű és klasszikus terepjárót. Aztán jött a jogi hercehurca, melynek keretében a Jaguar Land Rover négy éven át próbálta bíróságon levédetni az ős Defender formáját az Egyesült Királyságban, ahol először 2019-ben vesztett pert. Az ítéletben döntő szerepet játszott a brit Szellemi Tulajdon Hivatalának véleménye, mely szerint a Land Rover Defender külső jegyei nem eléggé egyedülállóak ahhoz, hogy le lehessen azokat védetni. Ami érdekes álláspont, hiszen a hasonlóság vitathatatlan, annak ellenére, hogy a Grenadier dizájnjában vannak eltérések. A bírósági ítéletre reagálva a JLR azzal érvelt, hogy a Defender külsejét már sikeresen levédette más piacokon, ahol elismerték, hogy „A Land Rover Defender egy ikonikus jármű, ami része a Land Rover múltjának, jelenének, jövőjének.” 2020. augusztusában megszületett a fellebbezhetetlen verdikt, mely szerint felismerhető a hasonlóság az Ineos Grenadier és a Defender előző generációja között, de a Land Rover ennek ellenére sem kaphat védelmet a dizájnra. Mellékesen nem kicsi a formai rokonság a G-Mercedesszel sem... Igazán robusztus munkagép lett a Grenadier, mely képességeivel és formájával kirí a divatos SUV-mezőnyből. Az Ineos főnök Ratcliffe megbízta barátját, a hajótervezéssel foglalkozó Toby Ecuyert a Grenadier dizájncsapatának vezetésével, az Ineos Automotive vezérigazgatójává pedig Dirk Heilmann vegyészmérnököt tette meg. A hajtáslánc a 4x4-es műfajban profi osztrák-kanadai Magna Steyertől származik. Az első és hátsó merev tengelyek a traktorgyártó Carraro termékei, a motorok a BMW-től érkeznek: a Grenadier háromliteres, hathengeres 265-370 lóerős teljesítményű benzinesekkel és dízelekkel, valamint nyolcfokozatú és felezős ZF automata sebességváltókkal készül. Az 1948-as ős Landyhez hasonlóan a Grenadier legtöbb karosszériaeleme is alumíniumból készül, de nem sík, hanem némileg hajlított ablakokkal, a terepjáró menetkész tömege 2,5 tonna. A Grenadiert 1,8 millió kilométeres tesztprogramon nyúzták és az Ineos Automotive évi 25 ezer jármű gyártását tervezi. Ennél jóval szerényebb elképzelései vannak két másik Defender-klónt fejlesztő cégnek. Skócia egyetlen járműgyártója, a Fering startup két évig dolgozott a Pioneer modellen, miközben a Munro elkészítette az Mk1-es terepjárót, Az akkumulátoros-elektromos hajtásláncot galvanizált - 5 mm vastag - lemezekből szerkesztett acél térvázra építették, a karosszéria teljesen alumínium elemekből állt össze. A két villanymotor teljesítménye 300 vagy 381 LE, a nyomaték mindkét esetben 700 Nm, kétféle akkumulátor (61 kWh vagy 82 kWh) maximális hatótávolság 306 km, de ami a lényeg, hogy a Munro K1-es egy feltöltéssel 16 üzemórát tud dolgozni kemény terepen is. Alapáron 7 kW-os a fedélzeti töltő jár hozzá, az opciós 22 kW-ossal fél óra alatt tölti nyolcvan százalékra az akkumulátort. A 381 lóerős változat 4,9 másodperc alatt gyorsul százra és 130-as tempóra képes. Az alacsony fordulaton (5-8000/perc) dolgozó és finoman szabályozható 40 kg-os hajtómotor kifejezetten terepjárásra készült, ráadásul féknyomatéka is magasabb, ami sáros utakon különösen előnyös. A Munro K1-es hasmagassága 48 centi, gázlómélysége 80 centi, első terepszöge 84°, hátsó terepszöge 51°, rámpaszöge 148°. Az egy tonnával terhelhető Munro Mk1-es 3,5 tonnás fékezett utánfutót vontathat, platójára felfér egy Euro-raklap. A cég idei terve ötven autó, jövőre pedig átköltöztetik az összeszerelést a Glasgow mellett épülő új gyárba, ahol évi 250 autóval indulnak, majd 2027-re felfuttatják a gyártást évi 2500-re. A brit piacon a Munro Mk1 alapára £49,995. Nem maradhat ki a klón kollekcióból egy fiatal elektromos márka, melyről már korábban írt az autószektor a minimálautókról szóló összeállításban. A New York állambeli Hobart városban működő Bollinger Motors elsőként épített univerzális elektromos munkagépet, mely konstrukciójának köszönhetően akár négyméteres csövek, faanyagok szállítására alkalmas anélkül, hogy túl lógna a járművön. A tengelyre épített villanymotorok és padlózatba süllyesztett akkumulátorok lehetővé tették, hogy az orr-részben felszabaduljon a klasszikus motortér, mely így csomagtartóként szolgál, ráadásul összenyitható az utastérrel, így négy személy és rengeteg rakomány szállítására képes. Egyszerűségben az autó túl tesz klasszikus ősén, a Defenderen: oldalablakai kézzel csúsztathatók, műszerfala szigetelt és vízsugárral takarítható. A légkondicionálós Bollinger B1-es két hátsó 220 voltos csatlakozójáról bárhol lehet villany-fűrészelni, vagy más munkaeszközt használni, igaz, ilyenkor persze fogy az egyébként háromszáz kilométeres útra töltött akkumulátor kapacitása. A történelmi hűség kedvéért íme még néhány rokon: 2008-ban mutatta be az Iveco a Massif, majd a Campagnola terepjárót. A Panda és a Sedici után ez volt a Fiat csoporthoz tartozó következő 4×4-es modell. A Massifot az olaszok a spanyol Santanával közösen fejlesztették és gyártották, műszakai alapjául az Iveco Daily 4×4 változata adta, a klasszikus létravázra szerelt karosszériát Giugiaro tervezte, stílusában a Fiat Campagnolát idézte. Az olasz Defendert háromliteres, 145 lóerős teljesítményű dízel hajtotta felezővel ellátott hatfokozatú kézi váltón át, állandó összkerékhajtással. Masszív építést a hátsó futómű laprugója és merevtengelye garantálta, a Massif készült rövid tengelytávú háromajtós, hosszú tengelytávú ötajtós és pick-up változatban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Közúti razzia: 6964 tehergépkocsit és 670 autóbuszt ellenőriztek – megdöbbentően sok volt a szabálytalanság

2023.11.14.
A rendőrök célzottan a nehéz-tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrizték a Roadpol Truck & Bus elnevezésű akcióban. Kiemelt figyelmet fordítottak a vezetési és pihenőidő, továbbá a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartására, továbbá a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét is vizsgálták. A járőrök 6964 tehergépkocsit és 670 autóbuszt ellenőriztek, és 2195 alkalommal állapítottak meg jogsértést, azonnali közlekedési korlátozást tizenegy nehéz tehergépkocsi esetében rendeltek el. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 189, a jármű- és rakománybiztonsággal kapcsolatban 208 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 181 alkalommal intézkedtek. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzésekor tíz esetben vetődött fel alkoholfogyasztás gyanúja, 370 alkalommal nem használták a biztonsági övet, 414 jármű vezetője pedig túllépte a megengedett legnagyobb sebességet. Az autóbuszok esetében a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt tizenöt, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig tizenhat alkalommal kellett intézkedni. Az ellenőrzött autóbuszok vezetői közül 49 esetben nem használták a biztonsági övet, tizenheten pedig túllépték a megengedett legnagyobb sebességet. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Toyota 88 év alatt 300 millió járművet gyártott

2023.11.14.
Még 1935 augusztusában történt, amikor a Toyota kiadta legelső autóját, a G1 kisteherautót, amelyet műszakilag a Toyoda Automatic Loom Works autógyártó részlege szerelt össze. Az eredeti céget 1926-ban alapították, és automata szövőszékeket gyártott, mielőtt az autórészleget 1937-ben kiszervezték, és megkapta a Toyota Motor Corporation nevet, amelyet ma ismerünk. Érdekesség: 2023-tól a Toyota Industries újra gyárt majd automatikus szövőgépeket. A japán autógyártó fontos pillanatot ünnepel idén a vállalat történetében. Mintegy 88 évvel az első teherautó gyártása után a Toyota átlépett egy bűvös határt: büszkén jelentette be, hogy fennállása alatt immár 300 millió járművet gyártott. Bár a bejelentés novemberben történt, ez a jelentős mérföldkő valójában szeptember végén elérkezett. Az elmúlt közel kilenc évtizedben a Toyota valamivel több mint 180 millió járművet szerelt össze hazai gyáraiban, és csaknem 120 milliót Japánon kívül. A várakozásoknak megfelelően a Corolla bizonyult a legnépszerűbb modellnek 53 millió 390 ezer darabbal. A modell 1966 óta létezik, és számos formát öltött, a szedánoktól és a ferdehátútól a kombiig és kupéig, valamint az alkalmi kisbuszig. 2022-ben 10,5 millió eladott járművel a Toyota zsinórban harmadik éve lett a világ legnépszerűbb autógyártója. Ráadásul a JATO Dynamics szerint a legnépszerűbb jármű a RAV4 volt a tavalyi évben világszinten. A kínálat egyre bővül: a Crown immár négy modellből álló kis családdá nőtte ki magát, és immár itt az újabb SUV, a Century is. Az új generációs Toyota Camry értékesítésének megkezdését 2024-re tervezik. A Toyota Camry szedán következő, már kilencedik generációja november 17-én mutatkozik majd be a nagyközönség előtt a kínai Kantonban megrendezendő nemzetközi autószalon keretében. A bemutató dátumáról az autohome.com.cn kínai autós szakportál számolt be. A Camry új verziójáról annyit tudni, hogy egy hibridről van szó, amely 2,4 literes benzinmotoron alapul. Ennek az autó családnak a tisztán benzinmotoros változatait a továbbiakban nem gyártják.

Nem éri meg elbliccelni a kötelező-biztosítást: durván emelkednek a fedezetlenségi díjak

2023.11.14.
Az online biztosításközvetítő felhívta a figyelmet, hogy kötelező felelősségbiztosítás hiányában fedezetlenségi díjat kell fizetni, amelynek mértéke napi díjban meghatározott. A fedezetlenségi díj személyautó esetében annak teljesítményéhez kötött. A szabályozás szerint nincs lehetőség a fedezetlenségi díj elengedésére. Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója jelezte: akár egy-két hónap alatt olyan összeg halmozódhat fel, amelyből kifizethető lenne a kötelező biztosítás éves díja. A közleményben példaként említették, hogy a kötelező biztosítás hiányozhat egyebek mellett azért, mert a gépjármű üzembentartója felmondta korábbi biztosítását, de elfelejtett új szerződést kötni. Az új szerződés megkötésekor ki kell fizetni az új szerződés díját és ezzel együtt az arra az időszakra járó fedezetlenségi díjat, amikor nem volt biztosítás az autón. Előfordulhat, hogy a korábbi biztosítás díjfizetés hiányában megszűnt, de van példa arra is, hogy használtautó-vásárlásnál a vevő nem köt azonnal kötelezőt. A ritkán, nem napi szinten használt autók biztosításáról is elfeledkezhetnek az autósok. A fedezetlenségi díj közvetve a biztosítással rendelkező autósokat védi, a díjból származó bevétel a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számlára megy. Ebből térítik meg a kötelező biztosítással nem rendelkezők gépjárműve által, vagy - bizonyos korlátozásokkal - az ismeretlen gépjárművekkel okozott károkat. A Netrisk.hu rámutatott: aki átmenetileg nem használja az autóját, annak érdemes az adott időszakra ideiglenesen kivonnia a forgalomból a járművet, így nem kell kötelezőt fizetnie, ezáltal a fedezetlenségi díj sem merül fel. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

30 éves az Audi Hungaria: emlékezetes születésnap

2023.11.14.
Ők hárman az indulás óta győri audisok, nem véletlen, hogy hármójukat a színpadra is szólították azon a látványos ünnepségen, ahol a 30 évvel ezelőtti alapítást is megidézték. Tóth László Csaba, Czechmeister Mónika és Juhász László a műsorvezetővel. Fotó: Audi Hungaria Hogy a három évtized alatt az Audi Hungaria mennyire fontos szerepet vívott ki magának a Volkswagen konszernen belül, mi sem bizonyítja jobban, hogy a győri ünnepségen megjelent Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke és Gernot Döllner, az AUDI AG igazgatóságának elnöke is. Utóbbi azt hangsúlyozta, „Az Audi Hungaria felbecsülhetetlen értékű tapasztalattal rendelkezik”. Beszélt arról is, hogy a győri Audi egy kis motorgyárnak indult, ma pedig a világ legnagyobb motorgyára, amely teljes erővel ráfordult az elektromos országútra. Ennek egyik bizonyítéka, hogy éppen a 30. születésnapon indult el az új generációs elektromos motorok (PPE) sorozatgyártás Az ünnepség résztvevői. Balról jobbra: Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Bányász-Kázmér Alexandra, az Audi Hungaria munkatársa, Dr. Patrick Heinecke, az Audi Hungaria Pénzügy, IT, Beszerzés és Compliance területekért felelős igazgatósági tagja, Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, Dr. Oliver Blume, a Volkswagen AG igazgatóságának elnöke, Dr. Gernot Döllner, az AUDI AG igazgatóságának elnöke, Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Prof. Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, Gerd Walker, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanács tagja és az Audi Hungaria felügyelőbizottságának elnöke, Xavier Ros, az AUDI AG személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja, Nagy György, az Audi Hungaria Üzemi Tanácsának elnöke, Adamecz Zoltán, a PPE-gyártóterület munkatársa, Németh Sándor, az Audi Hungária Független Szakszervezet elnöke. Fotó: Audi Hungaria A prémium elektromos platform (Premium Platform Electric, PPE) motorja az Audi Q6 e-tron modellsorozatban debütál. Egy 190,2 millió eurós beruházás eredményeként egy meglévő gyártócsarnokban egy teljesen új, 15 000 négyzetméteres gyártóterületet alakítottak ki a PPE-hajtások számára, ahol három műszakos munkarendben 700 munkatárs gyárt naponta mintegy 2 000 elektromos hajtást a PPE-platformhoz. „Győr tökéletes helyszíne a még kompaktabb és hatékonyabb PPE elektromos motorok gyártásának”, mondta Gernot Döllner, az AUDI AG igazgatótanácsának elnöke. „A vállalat magasan képzett csapatával már több mint 400 000 elektromos hajtást gyártott 2018 óta, amely egy felbecsülhetetlen értékű tapasztalat.” Az Audi Hungaria az Audi Q6 e-tron modellsorozat számára készülő PPE-hajtások mellett, az Audi Q8 e-tron számára is gyárt elektromos hajtásokat, továbbá a vállalat egy új gyártóegységet épít fel a Volkswagen Konszern MEBeco platformra (moduláris elektromos hajtáskoncepció) épülő autói számára. Gerd Walker. Fotó: MTI „A PPE-motorok győri termelésindítása egy fontos mérföldkő az Audi Q6 e-tron felfutásában”, mondta Gerd Walker, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja és az Audi Hungaria felügyelőbizottságának elnöke. „Saját tapasztalatból tudom, hogy milyen elkötelezett és lelkes a győri csapat, akik konzekvensen dolgoznak a világ legnagyobb motorgyárának e-mobilitásra történő átállásán. Az Audi Hungaria motorgyártás terén szerzett hatalmas tapasztalatának és a mérlegében CO2-semleges működésének köszönhetően egy nélkülözhetetlen szereplője az Audi globális termelési hálózatának”, tette hozzá Gerd Walker, aki 2012 és 2016 között volt az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. A VW-vezér (középen) a győri Audiban. „Az Audi Hungaria az elmúlt 30 évben egy kis motorgyárból a járműipar meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Vállalatunk a Volkswagen Konszern és a Progresszív Márkacsoport világszintű termelési hálózatának meghatározó pillére, valamint a magyar gazdaság motorja. Prémium minőségű termékeink mellett széleskörű fejlesztői tevékenységet folytatunk Győrben, valamint magas hozzáadott értékű, a munkatársaink kompetenciáira épülő szolgáltatásokat kínálunk partnereinknek. Az új elektromos motorgeneráció gyártásának megkezdésével folytatjuk vállalatunk felkészítését az elektromobilitás korszakára”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Alfons Dintner Fotó: MTI Az Audi Hungaria nem csak gyártja, hanem fejleszti is az elektromos hajtásokat: a Műszaki Fejlesztés a sorozatgyártás megkezdése után szériatámogatással segíti tovább a gyártói tevékenységet. A PPE hajtások új gyártósorainak kialakítása a győri és ingolstadti gyártástervező szakemberek, valamint a győri Szerszámgyár szakembereinek egyedülálló együttműködésében valósult meg. Az új gyártóterület megtervezésének egyik különlegessége volt, hogy az Audi Hungariánál először vetettek be VR-szemüveget egy gyártósor megtervezéséhez.  Az ünnepségen a magyar kormányt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter képviselte. Nagy Márton Fotó: MTI Az Audi elmúlt 30 évben folytatott tevékenysége egyszerre járult hozzá a magas hozzáadott értékű gazdasági teljesítmény növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez is - fogalmazott. Az elmúlt 30 évben a vállalat és a magyar állam közösen épített fel egy olyan ökoszisztémát, amely példaértékű, hiszen belföldön épült fel a világ legnagyobb motorgyára, és itt készülnek az autógyártás csúcsmodelljei is. Magyarország eddig 60 milliárd forinttal támogatta a cég beruházásait, a munkahelyteremtést. A vállalat 12 ezer családnak biztosít megélhetést, magyarországi szolgáltatói és beszállítói révén nagyjából 50 ezer szakembernek ad munkát, miközben Magyarország exportteljesítményének nagyságrendileg 8 százalékát biztosítja. Jelenleg az Audi további 54 millió euró (csaknem 20 milliárd forint) összesített értékű projektet tervez idén és kéri az állam támogatását a zöld átállás jegyében. Az állam vizsgálja és nyitott a projektek támogatására. Ide tartozik 3500 munkavállaló átképzése a megvalósuló zöld beruházások érdekében, a szén-dioxid lábnyom drasztikus csökkentése, az elhasznált akkumulátorok újrahasznosítása, Győr Bácskai szennyvíz telep szennyvíz újrahasznosítása, a gyár hőveszteségének optimalizálása. A gazdaságfejlesztési miniszter a kormány nevében köszöntötte az Audit és kijelentette, hogy a további FDI beáramlást miden eszközzel támogatja. Ahogy eddig, úgy az Audi a jövőben is hozzá fog járulni az FDI növekedéséhez, így ahhoz is, hogy 2030-ra megduplázódjon a külföldi tőkebefektetések állománya - fogalmazott a miniszter.      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója