Tóbiás nagyon szeretett játszani. Legszívesebben minden nap minden órájában, és minden órának minden percében játszott volna. A játék a legjobb dolog a világon! Tóbiásnak nem számított, mivel játszhat – csak játszhasson! Nagyon szerette például az építőkockáit – ebből rengeteg volt, különféle színűek és nagyságúak, és bármit lehetett belőlük építeni: házat, tornyot, hidat, még várat is! Aztán ott voltak a játékautók, ebből is többféle, természetesen… Voltak kicsik, nagyok, színesek, fényesek, távirányítósak, még egy kis piros tűzoltóautó is akadt köztük – éppen olyan, amivel Károly, a varjú szokott a tűzesetekhez kimenni, csak persze kisebb, és a szirénája tavaly nyáron elromlott. Tóbiás kedvence azonban egy régi, ütött-kopott kis játékmozdony volt, amit még nagyon kicsike korában kapott Édesanyjától. A kis mozdonyról már félig lepergett a festék, hiányzott az egyik kereke, és az egyik oldalát apró fognyomok díszítették, ugyanis Balambér, Tóbiás kisöccse szintén nagyon szerette a kis mozdonyt – megrágcsálni… Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt. Tóbiás és Balambér három éve a vasutas gyermeknapon ismerkedtek meg a gyermekvasúttal   Tóbiás ebéd után éppen kedvenc mozdonyával játszott, mikor Édesanyja belépett a szobába. Mosolyogva tekintett végig az egymás hegyén-hátán heverő játékokon, majd így szólt: - Légy jó kölyköcske, Tóbiás, és segíts nekem. Annyi dolgom van, azt sem tudom, hol áll a fejem… Rakj rendet, kérlek, a gyerekszobában, ne legyen ezzel is gondom. Hiszen tudod, hamarosan vendégünk érkezik! - Vendégünk? – kérdezte gyanakodva Tóbiás, és kétségbeesetten pillantott a hatalmas kupac játékra a szoba közepén. Azt már megtanulta ugyanis, ha vendég jön – elkerülhetetlen a rendrakás… Viszont, mivel igen okos kis kölyökkutya volt, azt is tudta, hogy a vendéget illik megkínálni süteménnyel, amiből természetesen mindig mindenkinek jut. „Valamit valamiért…” – sóhajtott fel Tóbiás, és nekilátott összeszedni az építőkockákat. - És ki jön vendégségbe? – kérdezte Édesanyjától, miközben néhány mesekönyvet szépen visszaállított a polcra. - Ejnye, Kölyköcském, hiszen mondtam már: Lujza nénit várjuk, aki ma délután érkezik a … - ám még mielőtt Édesanyja befejezhette volna a mondatot, egy apró méretű, hurrikán-szerű szőrcsomó viharzott be a szobába: - Lujza nééééééniiiiiii!!!!!!!! – rikkantotta Balambér, Tóbiás kisöccse. – Lujza néni jön vendégségbeeee!!!!! – s bár Balambér sokkal kisebb kölyökkutya volt, mint Tóbiás, azért ő is tudott egy-két fontos dolgot a nagyvilágról: először is azt, hogy Lujza néni mindig megcsipkedi a pofácskájukat, és mindig elmondja, hogy mennyire megnőttek, mióta utoljára találkoztak – a pofácska-csipkedés kellemetlen, és Balambér mindig elmondja Lujza néninek, hogy ő pontosan akkora, mint tegnap volt, és nem nőtt semennyit sem. Mert az különben sem lehetséges, hogy ő nőtt volna valamennyit, Lujza néni meg nem… Ám mindezek ellenére Balambér tudta, hogy Lujza néninek a táskájában mindig lapul pár szem a világ legfinomabb karamellás cukorkájából – és ezekért a finom falatokért Balambér azt sem bánta, ha Lujza néni egész délután a pofácskáját csipkedi. Valamit valamiért… - … még nem fejeztem be, Balambér! – csitította le Édesanyja. – Tehát: Lujza néni ma délután érkezik. Fél 3-kor ér be a vonat a vasútállomásra. Biztos nagyon boldog lenne, ha az én két okos, ügyes kölyköcském várna rá… Tudjátok jól, nincs messze a vasútállomás, és nekem még különben is be kell fejeznem a csokoládékrémet a süteményhez… A csokoládékrém és a sütemény említésére Tóbiás és Balambér nagy lelkesen vállalkoztak a feladatra, hogy kimennek Lujza néni elé a vasútállomásra. Közös erővel pillanatok alatt elpakolták a nagy kupac játékot a gyerekszoba közepéről, és mikor Édesanyjuk közölte, hogy itt az idő, boldogan csaholva indultak el a Tulipán utcán a Város széle felé, a vasútállomásra. Vonatozás, kicsit másképp. Tóbiás és Balambér kedvenc dalaik éneklése közben általában táncra perdülnek és vonatoznak a rendezvényeiken   Balambér nagyon szeretett Tóbiással sétálni. Hiszen Tóbiás nagyon okos kölyökkutya volt – mindig tudta mit szabad, és mit nem. Azt is tőle tanulta meg Balambér, hogy az utcán nem szabad futkározni, szaladgálni, és pláne nem szabad olyan helyeken, ahol közel van az úttest! Egyszer ugyanis az történt, hogy Balambér fogócskázni szeretett volna az utcán, és nagy igyekezetében majdnem leszaladt az úttestre – de Tóbiás még időben elkapta a fülecskéjét és visszarántotta. Mindketten nagyon megijedtek, így Balambér jól megjegyezte ezt a fontos szabályt a futkorászásról. S bár Balambér rettentően szeretett szaladgálni, most mégis rendesen lépkedett Tóbiás mellett. - Tóbiááás! Messze van a vasútállomás? Én még sosem jártam arra… És vannak ott vonatok? Meg mozdonyok? Meg mik vannak még ott? Milyen az a vasútállomás? Lehet ott csokoládét kapni? Van nálad pénz, Tóbiááááás? És milyen lesz az a vonat, amivel Lujza néni megérkezik? És honnan fogjuk felismerni? Mármint a vonatot… Mert Lujza nénit felismerjük… Hacsak nem nőtt meg ő is, mióta legutóbb találkoztunk… És a vonatokon van kalauz? És a vasútállomáson sokan vannak? Tóbiás mosolyogva nézett kisöccsére. Gyakran mondják, hogy Balambér túl sokat kérdez, és ezzel mások agyára megy – de Tóbiást ez sosem zavarta. Egyfelől, mert – ahogy Édesanyja mesélte – ő is éppen ennyi mindent kérdezett, mikor olyan idős kölyökkutya volt, mint Balambér; másfelől pedig Tóbiás úgy vélte, hogy csak úgy tudhatunk meg minél több dolgot a nagyvilágról, ha kérdezünk. Márpedig a nagyvilág borzasztó érdekes! - Ide figyelj, kis Balambér – kezdte Tóbiás -, először is voltál már a vasútállomáson, csak biztos nem emlékszel rá, mert kicsi voltál még… - Aha – hümmögött Balambér, és megint nem értette, hogy hogyan lehetett ő valamikor még ennél is kisebb…   - És igen, rengeteg vonat lesz a vasútállomáson. Kék vonat, piros vonat, szürke vonat – mikor milyen jön. és persze mozdonyok is lesznek, és bár lehet csokoládét kapni, de most nincs nálam pénz, és Lujza néni nem hinném, hogy megnőtt, mióta legutóbb láttuk, és a vonatát onnan fogjuk felismerni, hogy a hangosbemondó mindig közli, mikor honnan érkezik a vonat. És minden vonaton van kalauz, és igen, rengetegen lesznek a vasútállomáson, és nekünk nagyon szemfülesnek kell lennünk, hogy megtaláljuk Lujza nénit a nagy tömegben. - Aha – hümmögte ismét Balambér, és jó darabig csöndben lépkedett Tóbiás mellett, s próbálta összerakni a kérdéseit Tóbiás válaszaival. Ahogy így bandukoltak, Balambér észrevette, hogy az utca végéről már látszanak a sínek. A síneken megy ugye a vonat – tehát hamarosan odaérnek a vasútállomásra. De Balambér azt is észrevette ám, hogy az úttest pontosan nekimegy a síneknek, és a síneken túl folytatódik. Ezt már nem állhatta meg kérdés nélkül: - Tóbiáááás…. Mi van arra, a Városon túl? Miért megy át az úttest a síneken? - Mert abba az irányba is vannak más városok, oda is el kell jutni valahogy. Ilyenek ezek az utak: erre-arra kanyarognak; átmennek falvakon, városokon, síneken, hidakon, és mindig egy új, ismeretlen, érdekes helyre vezetnek. – válaszolt Tóbiás, és közben arra gondolt, milyen csodálatos dolog is utazni, új helyeket megismerni. De nem sok ideje maradt az ábrándozásra, mert Balambér újabb kérdéssel állt elő: - És ott hogy mennek át a kocsik? Mi van, ha pont akkor jön a vonat? Ugye nem ütköznek össze? - Ha mindenki betartja a szabályokat, akkor nem ütköznek össze. Erre való ugyanis a sorompó. - A miiiiiii? – érdeklődött Balambér. Ajándék kifestő Tóbiástól és Balambértól   - A sorompó egy hosszú rúd, ami pirosra és fehérre van festve, és ha jön a vonat, leengedik keresztbe az úttesten, hogy az autók, kerékpárosok, gyalogosok ne mehessenek át addig a síneken. Balambér akárhogy is meresztgette a szemét, bizony nem látott semmiféle piros-fehér rudat a sínek előtt. - Te Tóbiás, itt nincs is olyan izé… soroló… öööö… sorompó…. - Valóban… - szemlélődött Tóbiás is -, itt tényleg nincs leengedhető sorompó. Viszont van fénysorompó! Balambér azt érezte, hogy kezdi elveszíteni a fonalat. Már a sorompót se értette igazán, de ez a fénysorompó… Ez teljes rejtély volt… - Fénysorompó? Az milyen? Fényből van? - Dehogy van fényből, te kis butus, azért fénysorompó, mert fénnyel jelez, hogy mikor szabad az átjárás a síneken, és mikor tilos. Olyasféle, mint bent a Városban a közlekedési lámpák! Balambér megnyugodott, hiszen a közlekedési lámpákat jól ismerte már. Azt is megjegyezte, melyik szín mit jelent: felül van a piros: ha ez világít, meg kell állni, a piros – tilos; középen van a sárga: ez azt jelenti, várakozzunk; s végül alul van a zöld: ha ezt látjuk, szabad az út, mehetünk! De ez a fénysorompó nem tűnt ilyen egyszerűnek… - Teeee, Tóbiááás… Ez nem is olyan, mint a Városban a közlekedési lámpák … Ezen nem is három színnek van hely, hanem csak kettőnek… És az egyik éppen fehéren világít… Ezt még nem ismerem. Mit jelent? - Itt, a fénysorompónál a fehér szín jelenti azt, hogy szabad az átjárás a síneken. Ha a lámpa fehéren világít, nyugodtan átmehetnek az autók, a kerékpárosok és a gyalogosok. - Áhááááá – bólogatott Balambér -, akkor itt a fehér a zöld? - Igen, testvérkém – mosolygott Tóbiás -, így is lehet mondani: itt a fehér a zöld, ami a szabad utat jelzi. - És milyen a másik szín? Ugye kék? – reménykedett Balambér, hiszen a kék volt a kedvenc színe. Ha ügyesek vagytok, ilyesmi lesz a végeredmény   - Neeeem, a másik szín…. -kezdte Tóbiás, ám ebben a pillanatban kialudt a fehér lámpa, és felvillant a másik : a piros. – Látod, Balambér? A másik szín itt is a piros! Piros – tilos! Ez mindig ugyanazt jelenti; ha piros a lámpa – állj meg! Valamint azt is jelenti, hogy hamarosan megérkezik Lujza néni vonata, úgyhogy siessünk, hiszen a vasútállomás még két utcányira van. - Hogyhogy? – csodálkozott Balambér – Hiszen már itt vannak a sínek, azt hittem, megérkeztünk… - Igen, a sínek valóban itt vannak már a közelben, de a vonat nem itt áll meg a város szélén, a kiserdő mellett, hanem bent, a vasútállomáson. Úgyhogy lépj nagyobbakat, testvérkém, ne várakoztassuk meg Lujza nénit! – szólt Tóbiás, és sietősebbre fogta lépteit. Balambér lelkesen loholt a nyomában apró kis lábain, de a nagy sietség sem tartotta vissza attól, hogy még egy-két fontos dologra rákérdezzen… - És Tóbiááás! A sorompó, vagy a fénysorompó honnan tudja, mikor jön a vonat, és mikor kell leereszkedni, vagy pirosra váltani? - Okos kérdés, Balambér! A sorompót is és a fénysorompót is a vasútállomásról irányítják – ott pedig mindent tudnak a vonatokról! - Ahaaaaa – dünnyögött Balambér, és tovább loholt Tóbiás nyomában.   A mesét jövő héten folytatjuk, most pedig vegyük sorra, mit érdemes kicsit részletesebben átbeszélni a gyermekkel: Mozdony, vasúti kocsi: ha van otthon játékvasutatok, vegyétek elő, és beszéljétek meg, mi húzza a vasúti szerelvényt, mi hajtja (dízelmozdony, villanymozdony, esetleg gőzmozdony), hogy kanyarodik a vonat, stb. Sínek és vágányok: Na mi a különbség a sín és a vágány között? Pofonegyszerű. A két egymás melletti sínszál alkot egy vágányt, és ezen gördül a vonat. A két sínszál közti távolság (a sínfejek belső oldalai közötti) a nyomtáv, amely nálunk 1435 mm (normál nyomtáv). Indiában szélesebb, ott 1676 mm, az Egyesült Államokban 1524 mm, de például Brazíliában keskenyebb, ott csak 1000 mm (éppen egy méter), Japánban pedig 1067 mm. Vasúti átkelőhely, sorompó, jelzések: ehhez ajánljuk figyelmetekbe az Anyukám is érteni rovatban korábban megjelent cikkünket! Érdekességekből csemegézhettek az Autószektor cikkeiből: vasúti sebességrekord, hőségüzemmód, mozdonyok kicsinyített mása.   Jövő héten elhozzuk Nektek a mese második részét. Addig is kövessétek figyelemmel Tóbiás és Balambér Facebook oldalát, vagy rendeld meg a Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai hangoskönyv CD-t és foglalkoztató füzetet, és hallgasd meg a meséket és dalokat neves színművészek előadásában!

Az idei költségvetés 60 milliárd forint többlet áfabevétellel számol az ekáer működésének hatásából, és ez nagy valószínűséggel befolyik az államkasszába – válaszolta az államtitkár az MTI kérdésére. A sajtótájékoztató annak a nemzetközi konferenciának a szünetében volt, amelyen a visegrádi négyek mellett részt vett Nagy-Britannia és Finnország képviselője is. – Jelenleg ezek az országok érdeklődnek intenzíven az ekáer tapasztalatai iránt, ezért az újabb fejleményekről ősszel szintén rendeznek egy hasonló konferenciát – mondta Sinkáné Csendes Ágnes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szakfőigazgatója a tájékoztatón. – Új korszak kezdődött a magyar adórendszerben azzal, hogy nem új adónemeket, továbbá nem a meglévő adók emelését szorgalmazza a kormány, hanem a meglévő adókat kívánja hatékonyabban beszedni. Ennek egyik eszköze az ekáer is – mondta Pankucsi Zoltán. Eddig 47 ezer cég regisztrált a rendszerben és 5,3 millió bejelentés érkezett, vagyis ennyi tranzakció jutott az adózóktól a hatóság tudomására – ismertette. Hozzátette: még azelőtt szűrik ki a rendszerrel az adócsalókat, hogy kár érné a költségvetést. Több iparág – például az acélipar, a mezőgazdaságban pedig a zöldségkereskedelem – kifehérítésében segített már eddig is az ekáer. Az egyenruhás ellenőrök mögött egy adatelemző csapat működik, az ellenőrzések száma – a közúti és a telephelyi ellenőrzésekkel együtt – havi 20 ezer – mondta Szabó Károly, a NAV vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója. Miután elvárás, hogy ne zavarják a gazdaság működését, elsősorban a telephelyeken végzik az ellenőrzéseket. Az év elejétől 5 ezer esetben állapították meg a szállítmány magas kockázatát, és ugyanennyi volt a jogsértések száma is – tette hozzá a szakfőigazgató, kiemelve azt, hogy – szintén januártól – 40 ezer ügyfél kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba. Ez az egy évvel korábbinak több mint háromszorosa, és a növekedést a vele járó egyszerűbb ekáer eljárás indokolja. Szabó Károly az eddigi eredményekből arra következtetett, hogy több uniós tagállam is átveszi az ekáer rendszert.  

Az autózásban fennálló nemi különbségek parkolási szokásainkban is tetten érhetők. A férfiak 61%-a vezet autót, ráadásul az erősebb nem 41%-a olyan autóval közlekedik, amelyet egyedül használ. A nők esetében ez az arány csupán 41%, s mindössze a hölgyek egyötöde ülhet teljesen saját – nem családi – autó volánja mögé. Jobban szeretünk előrefelé parkolni. A válaszadók – ugyan csak egy hajszálnyival – de mégis többen gondolják úgy, hogy jobb orral előre parkolni, ugyanis 56% állítja ezt, míg 44% inkább betolat. A nők háromnegyede előrefelé áll be a parkolóhelyekre, a férfiak többsége, (56%-uk) inkább hátrafelé. Parkoláskor a férfiakra alapvetően sokkal inkább jellemző a tükörhasználat, mint a nőkre (86%-uk minden esetben belepillant, míg a nőknek csupán 67%-a). A hátrafordulás inkább a nőkre jellemző, hiszen 60%-uk vallja, hogy minden parkolásnál így tesz, míg a férfiaknál ez az arány szignifikánsan alacsonyabb az átlaghoz képest (47%). A 18-59 éves autóvezetők 15%-ával fordult már elő, hogy valaki mást kértek meg, hogy parkoljon be helyettük. Az ilyen segítséget igénybe vevők körében sokkal több a nő, a 40 év alatti és a felsőfokú végzettségű. A hölgyek egynegyedével (26%) fordul elő kisebb-nagyobb rendszerességgel, hogy mást kérnek meg, hogy parkoljon be helyettük. A férfiak 93%-ával még nem fordult elő, hogy más parkolt volna be helyettük. Minden negyedik férfi (26%) olyan helyre is beáll autójával, ahol azután nehéz kiszállni. Mindössze 17%-uk válaszolta, hogy szűkös helyre történő parkolás helyett inkább tovább keres parkolóhelyet. Tízből mindössze egy (11%) női sofőr vállalja a nehézkes kiszállást az autóból egy szűkös helyre történő parkolás után. A megkérdezettek 70%-ával már előfordult, hogy gumiabroncsával súrolta a padkát, vagy ütközött a járdaszegéllyel, arányait tekintve a férfiak 58%-a válaszolt így, de a nők jobban kímélik az autójukat a padkázástól, mert csak 42 százalékukkal játszódott le ilyen eset.