Először választották meg Kínában az év autóját

2013.11.23.
Autókkal, autóiparral foglalkozó újságírókból egy tíz fős zsűri állt össze Kínában, hogy megválasszák az év autóit. Az alkalmat pedig azt adta, hogy a kínai Autógyártás című szaklap kongresszusra hívta a szakembereket.Nagy ország, nagy piac, nagy autó: Mercedes S Kínában az Év autója.Első helyen a Mercedes S végzett, második a Ford Mondeo, majd a Range Rover következik.Az év sportautója Kínában a Porsche 918 Spyder.Az év öko-autója címet a Porsche Panamera E-Hybrid kapta.Design kategóriában a Citroen DS5-öt kiáltotta ki a zsűri győztesnek.  

E-útdíj - NFM: üzembiztosan és olcsón működik a rendszer

2013.11.23.
Az államtitkár kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent.Hangsúlyozta azt is, hogy az e-útdíj rendszer működtetési költsége havi egymilliárd forint alatt marad, ami alacsonyabb például a jóval kisebb szlovák rendszernél is.A július 1-i bevezetés óta eltelt közel 5 hónap alatt a díjbevétel meghaladta a 64 milliárd forintot és év végére túl lépheti a tervezett 75 milliárdot - tette hozzá az államtitkár, megemlítve, hogy néhány héten belül bevezetik az utólagos díjfizetést a szigorú feltételeknek megfelelő fuvarozóknál.A rendszerben több mint 108 ezer járművet regisztráltak. Ebből fedélzeti egységgel rendelkezik már több mint 50 ezer, a többi továbbra is viszonylati jeggyel használja a magyar utakat. A külföldi járművek aránya 50 százalék.Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a többi tagállamnak is átvételre ajánlotta a viszonylati jegyet, amely magyar újítás. Előnye, hogy online vásárolható és elektronikusan fizethető az útdíj.A fuvarozók kérésére november 30-tól bővül az elemi útszakaszok száma, ezzel lehetővé válik, hogy a telephelyekre, ipari parkokba tartó kamionoknak ne kelljen 10-15 kilométer után megfizetniük a díjat, elég lesz a ténylegesen használt 1-2 kilométert kifizetni.Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bliccelők nem az út hosszával csalnak, hanem a jármű tengelyszámával és a környezetvédelmi besorolásával szokott probléma lenni. Többnyire ez sem szándékos csalás, hanem a jármű adatainak téves rögzítésének a következménye - tette hozzá.MTI
Címkék: 

Pozsonyban fejlesztett a Volkswagen, szupererős présgépet kaptak a szlovákok

2013.11.22.
A szlovák fővárosban 90 millió eurós beruházással présüzemet hozott létre a Volkswagen. Száz új munkahely keletkezett – közölte szerkesztőségünkkel a VW sajtóosztálya. Ez Európa egyik legmodernebb présüzeme, ahol fémből és alumíniumból állítanak elő karosszéria elemeket.A VW pozsonyi gyárában az Audi Q7-t és a Volkswagen Touareget gyártják. Fotó: VW Slovakia-24 hónap alatt hoztuk tető alá az új présüzemet, amely a Volkswagen Slovakia csapatának egyedülálló teljesítménye – fogalmazott a gyáravatón Albrecht Reimold, a szlovák VW-leányvállalatának igazgatósági elnöke.  Emlékeztetett arra, a szlovák autógyárak közül a VW az első, amely présüzemet hozott látre.Ez azt jelenti, még több autó készül az itteni gyárban – mondta az elnök.Tesztpályán a TouaregA présgép ereje 91.000 kilonewton, ez a legnagyobb teljesítményű a VW konszern gyárai közül.A 24 ezer négyzetméteres csarnokban egybek mellett ajtók, motorháztetők és más karosszéria elemek készülnek.  
Címkék: 

November 26-án ismét Autós Akadémia

2013.11.22.
Az előadásokat az adott területen kiemelkedő szakértő előadóink tartják:      Prof. Dr. Holló Péter úr, az MTA doktora, az MKT alelnöke, a Közlekedéstudományi Intézet  kutató professzora, a Széchenyi István Egyetem tanára                „Fókuszban a súlyos sérülések”      Mikulás Róbert úr, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Jármű Módszertani Főosztály Vezetője                „A hatóság által végzett közúti ellenőrzések tapasztalatai”                                  Kis-Deák Lajos úr,  a MOL-LUB Kft. Kenéstechnikai Szolgáltatásának vezetője                „Közúti jármű motorok fejlesztésének irányai”          Dr. Szabó Zs. Roland úr, az RLD Group kutató- és tanácsadócég szakértője, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa                „Feketegazdaság és csökkenő kereslet – mire van szükségük az autós                cégeknek a megújuláshoz?”A korábbi előadások video anyagai megtalálhatók az Autós Nagykoalíció honlapján (www.ank.hu) az Autós Akadémia menüpontban, valamint az Autós Nagykoalíció által működtetett www.autoszektor.hu autós szakmai honlapon az Autós Nagykoalíció menüpont alatt.Szeretném előre jelezni, hogy a következő Autós Akadémia előadásokra 2014. január 28-án kerül sor, kérem, jegyezzék elő ezt az időpontot is naptárukban.Köszönöm, ha részvételével, érdeklődésével megtiszteli az Autós Akadémiát.Knezsik Istvánelnök

Generali: családtag az autó, mégsem védjük eléggé

2013.11.22.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacot alapjaiban változtatja meg az a gyakorlat, melyet – más biztosítók mellett – a Generali Biztosító már második éve folytat: a társaság saját ügyfelei biztosítási védelmét helyezi előtérbe a kgfb esetén is, azaz a hagyományos eljárás, a másnak okozott kár megtérítése mellett saját ügyfeleinek is segítséget nyújt függetlenül attól, hogy ők a baleset okozói vagy elszenvedői voltak. Előbbi esetben a kiegészítő biztosítások fedezik a károkat, utóbbiban, vétlenség esetén pedig a Generali Biztosító aktív kárrendezési* gyakorlata veszi le a kárügyintézéssel kapcsolatos teendőkkel járó terheket ügyfelei válláról, és a Generali számol el a balesetet okozó fél biztosítójával.A statisztikák szerint ma Magyarországon több mint 2,5 millió, magánszemélyek tulajdonában álló személyautó van forgalomban. A Generali kutatása szerint ezen autótulajdonosok többsége az egyik legfontosabb vagyontárgyának tekinti autóját, sőt 30% egyenesen családtagként kezeli. Mégis mindössze csak majd minden negyedik sofőr gondoskodik annak biztosítási védelméről. Ennek oka lehet az árérzékenység vagy az a tévhit, hogy a kötelező biztosítás elegendő védelmet nyújt. A Generali Biztosító tavaly bevezetett, az ügyfelek igényei szerint válaszható, kiegészítő biztosításokkal bővített kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása a tudatosabb fogyasztói elvárásoknak eleget téve szolgálja és segíti az autósokat baj esetén, függetlenül attól, hogy ők a baleset okozói vagy elszenvedői voltak.A Generali Biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása mellé már kilenc különböző kiegészítő biztosítást kínál, melyekkel ügyfelei saját autózási szokásaikhoz igazíthatják biztosításukat. A kiegészítő termékek olyan esetekben nyújtanak segítséget, mint a balesetből vagy műszaki okokból eredő menetképtelenség, a vad- vagy háziállatokkal történő hirtelen ütközés, a kátyúba futás, jogi érdeksérelem, a poggyász vagy gyerekülés megrongálódása, lopása, illetve például a természeti csapások, így a villámlás okozta tűzeset. A kiegészítő biztosítások lényege, hogy – szemben az egyszerű kgfb-vel – a saját gépjárműben keletkezett károkat is téríti a biztosító. Így például egy közúti baleset során a kgfb mellett Önvédelem kiegészítő biztosítással is rendelkező, vétkes ügyfelének a Generali megtéríti a saját autójában keletkezett töréskárát, amellett, hogy természetesen a másik, vétlen fél kárát is fedezi.Családtag, de nem védjük eléggé„Számtalan baleset történik nap mint nap. Sajnos bármikor előfordulhat velünk is. Okozói és elszenvedői is lehetünk, gondoskodjunk ezért saját biztosítottságunkról is. A kgfb mellé köthető kiegészítő termékekkel saját gépjárművünket is védhetjük, hiszen ezekkel a szolgáltatásokkal kiegészítve kötelezőnk nekünk is térít vétkességünk esetén, nemcsak a harmadik, vétlen félnek. De mi abban az esetben is ott állunk ügyfeleink mögött, ha ők a közlekedési baleset károsultjai, hogy ne legyenek véletlenszerűen egy másik biztosítóra utalva. Aktív kárrendezési* eljárásunknak köszönhetően károsult ügyfelünk hozzánk fordulva biztos lehet abban, hogy az ő érdekeit szem előtt tartva járunk el a károkozó biztosítójánál” – mondta Simon Zsolt, a Generali gépjármű-biztosítási igazgatója.A biztosítási piacon direkt kárrendezésnek nevezett folyamat esetében a kötelező biztosítással rendelkező ügyfelek kárát nem az okozó fél biztosítója, hanem sajátjuk rendezi, majd ezt követően a biztosítók elszámolnak egymás között. A direkt kárrendezés gyökeres változásokat hozhat a kötelező biztosítások piacán, ennek köszönhetően ugyanis az autótulajdonosok érdekeltté válnának a lehető legjobb szolgáltatás választásában, hiszen többé nem lenne véletlenszerű, hogy melyik biztosító rendezi a kárukat.A szolgáltatás bevezetése nem csak az ügyfelek, de a biztosítók szempontjából is fontos változásokat hozhat. Lehetőség nyílna ugyanis közös káradatbázis létrehozására, mellyel hatékonyabban lehet felderíteni a csalásokat, és egységes kárrendezési eljárásrend alakítható ki. Mindezeknek köszönhetően erősödhet a biztosítók iránti bizalom, és javulhat a róluk kialakult kép. Az aktív kárrendezés* elnevezésű szolgáltatásával a Generali Biztosító már bevezetett egy hasonló gyakorlatot. Ennek intézményesült, minden piaci szereplőre vonatkozó, törvényileg előírt formája, a direkt kárrendezés pedig akár már a közeli jövőben megvalósulhat.
Címkék: 

Magyar termékek iránt érdeklődik a Scania

2013.11.22.
A megjelent magyar cégek - Bán Manufacturing Support Kft., Dél-Dunántúli Gépgyártó- és Fémmegmunkáló Klaszter, Dendrit-Mentor Kft., HANtech Zrt., HUNDEOLA Stahl Kft., Közlekedési Műszergyártó Zrt., Matro Kft., Solaco Kft. és a Szegedi Öntöde – szolgáltatásai a műanyag- és fémmegmunkálási technikák széles körét (fröccsöntés, CNC esztergálás, lemezmegmunkálás, hegesztés, felületkezelés) fedték le. A tág spektrumnak köszönhetően a magyar standot számos nagy múltú svéd cég is felkereste, többek között a Husqvarna és a Scania.A HITA EEN osztályának szakmai támogatásával 5 magyar cég, a kiállítással párhuzamosan rendezett üzletember találkozón is részt vett, és összesen 23 tárgyalást folytatott le potenciális partnerekkel.A Scania svédországi központja.A kiállító magyar cégek elégedettek voltak a kiállításon való megjelenéssel, és az annak eredményeként elért újabb exportmegrendelésekkel.A Szegedi Öntöde Kft.-t képviselő Bugyi Attila elmondta, hogy a svéd piacon való megjelenést kiemelten fontosnak tartja. „Közel sem vártunk ekkora sikert, az élénk érdeklődés mellett több mint egy tucat konkrét ajánlatkérés érkezett a céghez, melyek sikeres realizálása esetén közel 80-100 millió forint árbevétel növekedést eredményezhet. Ezen felül számos olyan üzleti találkozás történt, ami megalapozhatja a Szegedi Öntöde hosszú távú piaci jelenlétét Skandináviában. A stand megtervezése és a kiállított termékek együtt vezettek ahhoz, hogy a Szegedi Öntöde Kft. képviselete teljes megelégedéssel értékelje a kiállításon töltött közel egy hetet” – tette hozzá Bugyi Attila.A Bán Manufacturing Support Kft. második alkalommal vett részt a kiállításon. A céget képviselő Bíró Zoltán logisztikai menedzser elmondta, hogy termékeiket komoly érdeklődés övezte, különösen az idén bemutatkozó Bereg Led fénycső és izzócsaládot.„A kiállítás ideje alatt számos konkrét megkeresés érkezett termékeink és szolgáltatásaink kapcsán. A tárgyalások kedvező alakulása esetén cégünk árbevétele idén is meghaladhatja az 1 milliárd forintot. Akárcsak tavaly, idén is tartalmasnak és sikeresnek értékeljük a közös magyar standon való megjelenést. Remélhetőleg jövőre újra lehetőség nyílik arra, hogy közösen képviseljük a magyar cégeket és Magyarországot” – nyilatkozta a menedzser.
Címkék: 

Bisnode: szállítmányozói TOP 50

2013.11.22.
Míg a TOP 50 cég összesített - 920 milliárd forintnyi - árbevétele szinte nem változott 2011-hez képest, addig az adózott eredmények jelentősen, 13 százalékkal estek vissza. Például az első helyezett társaság vesztesége 2012-ben 6,5 milliárd forintra rúgott, szemben az előző évi 12,8 milliárdos nyereséggel.Az ágazat toplistásainak alkalmazotti létszáma összességében 5,5 százalékkal csökkent.Az összeállítás készítésének idején, 2013 őszén rendelkezésre álló 2012-es adatok alapján összeállított 50-es listába azon vállalkozások kerülhettek be, amelyek árbevétele teljes egészében vagy nagyobb részben a szállítmányozásból származik.Most az előző évinél kisebb, 167,3 milliárd forint árbevétellel lehetett feljutni a dobogó legfelső fokára, szemben az egy évvel korábbi 173,1 milliárddal.

A Takata szerint a biztonsági rendszerek piaca fejlődni fog

2013.11.22.
Kersten Bachmann, a Takata légzsáküzletágának térségi igazgatója hangsúlyozta, hogy véleményük szerint az autóipari biztonsági rendszerek piaca a következő években is fejlődik majd, a biztonság ugyanis nagyon fontos a közlekedésben.Bár a járművek biztonsági berendezései, felszereltsége évek óta jelentősen javul, Európa útjain évente mintegy 30 ezren vesztik életüket, ezért fontos a biztonsági berendezések folyamatos fejlesztése - tette hozzá.Közölte, a magasan képzett munkaerő miatt választották Magyarországot, a miskolci helyszínt pedig azzal magyarázta, hogy a város egyetemével hosszú távú együttműködést akarnak kialakítani.Légzsákok készülnek majd MiskolconKokas Tamás, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal képviselője arról szólt, hogy a Takata világméretben működő, elsősorban autóipari beszállítással foglalkozó multinacionális cég. A cég 20 országban üzemeltet különböző gyártórészlegeket, Magyarországon eddig nem volt jelen. A világon összesen 55 gyára van, ahol alkalmazottainak száma meghaladja a 36 ezer főt.A Takata múlt pénteken a Parlamentben jelentette be, hogy gyárat épít Miskolcon. A bejelentéskor közölt adatok szerint a tokiói székhelyű multinacionális cég saját tőkéje 41,86 milliárd jen, a 2013. március 31-én zárult pénzügyi évében a konszolidáltan számított értékesítései világméretekben 415,52 milliárd jenre rúgtak. (1 japán jen 2,211 forint, 1 amerikai dollár 100 jen.)A Takata Európai központja Németországban, Frankfurt mellett van. A cég partnerei között van az Audi, a BMW és a Daimler is.
Címkék: 

Amikor mindenki szembe jön az autópályán!

2013.11.22.
Egy ember a sztrádán halad és hallgatja a közlekedési híreket:– Figyelem, az autópályán egy őrült sofőr szemben megy a forgalommal!– EGY? Hát mindenki szembe jön velem!!!A rövid felvezetés után jöjjenek a számok. A lényegNem véletlen hoztuk fel ezt a viccet, de nézzük mire is jutottunk a felhívásunkra érkezett 313 válasz elemzése után. 126 kérdőívet hölgyek, 187-et pedig urak töltöttek ki.Néhány statisztikához szükséges adat megadása mellett, a fő kérdéseink az alábbiak voltak:a közlekedési morál 10-es skálán való megítélése (Szerinted milyen Magyarországon a közlekedési morál?)saját vezetési képességek pontozása (Milyen sofőrnek tartod magad?)A végeredmény:A diagram eredményeiből látszik, hogy önmagát mindenki átlag (5) fölötti vezetőnek értékeli, egész pontosan 7,38-as átlaggal.Viszont a többi közlekedőben kell a baj forrását keresni, mert a válaszadók szerint a "közlekedési morál" –  ami megközelítésünk szerint az összes közlekedő egymáshoz való viszonyát jelképezi – csak 4,39-et teljesített.Tényleg azt gondoljuk, hogy a rossz közlekedési morál miatt a saját vállunkat nem nyomja felelősség?De nézzünk csak magunkba: Ma is minden kerékpárost megfelelő oldaltávolsággal kerültünk ki? Nem akadályoztam senkit? Senki elé nem mentem be úgy, hogy közben magam is elhúztam a szám: ez necces volt!? Nem tököltem a kelleténél többet a lámpánál, mert éppen telefonáltam? Hadd ne soroljuk tovább...RészletekHölgyek126 hölgy közül:10 (8%) vallotta magát átlagon aluli (0-4) vezetőnek,10 (8%) átlagosnak (5) és106-an (84%) értékelték magukat átlag fölöttinek (6-10).Vezetési képességre adott válaszok átlaga: 7,1512 válaszadó hölgy gyakorolt erőteljes önkritikát azzal, hogy saját képességeiket rosszabbra értékelték, mint közlekedő társaikét.Urak:187 úr közül:5 (2,7%) vallotta magát átlagon aluli (0-4) vezetőnek,10 (5,3%) átlagosnak (5) és172-en (92,0%) értékelték magukat átlag fölöttinek (6-10).Vezetési képességre adott válaszok átlaga: 7,539 válaszadó úr gyakorolt önkritikát azzal, hogy saját képességeiket rosszabbra értékelték, mint közlekedő társaikét.Éves futásteljesítmény:A jogosítványok megszerzésének évszámából és az eddig megtett kilométerek számából az adódott, hogy nagy átlagban, az összes válaszadó körében értelmezve valamivel több mint 22.000 km-t teszünk meg járműveinkkel évente.Mégis amikor használt járművet keresünk saját használatra, akkor egy 10 éves autóban sokalljuk a 220.000 km-t... Öreg hiba, meg az is, hogy a km-órát nézzük a kocsi állapota helyett, de erről majd másik cikkben részletesen.Fény az alagútban!Mi hiszünk abban, hogy ha a közlekedés egy-egy részletére hétről-hétre jobban rávilágítunk, akkor az a néhány ezer olvasó aki rendszeresen követi az írásokat, talán egy picivel tudatosabban és defenzívebben (mennyire elcsépelt szó ez!?) közlekedik majd az utakon. Ami egy idő után remélhetőleg másokat is magával fog rántani, így a közlekedők nagy többsége tolerálni fogja a közlekedő társai által elkövetett vétségeket, amelyeken most még feleslegesen idegesíti fel magát. :)A rohanó hétköznapokban legyen mindig egy terület, ahol picit változtatunk és akkor idővel talán nem nyilatkozik úgy a válaszadók nagy része, hogy "mindenki szembe jön az autópályán".Amíg ide elérünk addig is egy valamit tudunk tanácsolni:Óvatosan!

Autóiparnak is dolgozó cég bővít Tatabányán

2013.11.22.
Hoffmann Károly elmondta, a telekommunikációs berendezések iránti növekvő keresletre alapozva egy új gyártósort állítanak üzembe, valamint modernizálnak egy meglévő gyártósort, és az épületen végeznek gépészeti munkákat. A beruházáshoz 20 százalékos pályázati támogatást nyertek el uniós és magyar forrásokból.A Samnina-SCI jelenleg közel 1100 embernek ad munkát Tatabányán. A társaság elektronikai bérgyártást végez, mobiltelefon hálózatok telefonközpontjainak komplett részegységeit készítik, valamint autógyártók számára állítanak elő a járművek komputereiben és multimédiás egységeiben alkalmazott elektronikai paneleket.A vállalat emellett foglakozik orvosi képalkotó műszerek, MRI-k és CT-k szervizelésével, valamint a mobiltelefonok központjaiban használt egységek javításával. Számos villamosmérnököt alkalmaznak, a dolgozók egyharmada szellemi munkakört tölt be.Hoffmann Károly elmondta, az elektronikai bérgyártás sajátosságai miatt fél évre tervezhetnek előre, 2014-re lassú, folyamatos bővülést várnak. A társaság az elmúlt három évben két és félszeresére növelte árbevételét, 2013-ban közel 50 milliárd forintra számítanak.A vállalat 1997-ben nyitotta meg első üzemét Tatabányán, az 1-es út és az autópálya lejáró közvetlen közelében. A zöldmezős beruházásként épült, 10 000 négyzetméteres csarnokot három év múlva egy hasonló méretű épülettel bővítették, majd 2006-ban megvásárolták egy üresen álló számítógépgyártó üzemet.A Samnina-SCI-t a Kaliforniában, a Szilícium-völgyben alapították. Mára a világ 25 országában, 70 gyárban 44 000 embert foglalkoztatnak. Az elektronikai alkatrészeket gyártó vállalat árbevétele 2012-ben meghaladta a 6 milliárd dollárt.MTI

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója