Gumigyártó üzemet létesít Magyarországon a Mol és a japán JSR

2013.11.21.
A vegyes vállalatban a JSR 51 százalékos, a Mol 49 százalékos tulajdoni részesedéssel rendelkezik majd. A Tiszaújvárosban felépülő, oldószeres eljárással készült sztirol butadién gumit (S-SBR) gyártó új üzem évi 60 ezer tonnás gyártókapacitással rendelkezik majd, és a piaci kereslet függvényében megvizsgálják a további kapacitásbővítési lehetőséget. A termék értékesítése várhatóan 2017-ben indul meg.A Mol magyarországi leányvállalata, a TVK jelenleg egy 130 ezer tonna éves kapacitású butadién üzem építését végzi szintén Tiszaújvárosban, amely várhatóan 2015-re készül el.A Mol az MTI érdeklődésére közölte: az beruházás tervezett költségvetése egyelőre nem publikus. A vegyesvállalat bejegyzéséhez a megfelelő európai hatósági jóváhagyások szükségesek. Ezek teljesülése után alakul ki a vállalat szerkezete, költségvetése és menedzsmentje.A közleményben a befektetés előnyeként említik a magyarországi gumigyártók jelenléte mellett a nyugat-európai gumigyártók könnyű elérhetőségét, továbbá a kelet-közép-európai, oroszországi és törökországi piacok közelségét, ahol a gumigyártás növekedése várható.A Mol magyarországi leányvállalata, a TVK jelenleg egy 130 ezer tonna éves kapacitású butadién üzem építését végzi szintén Tiszaújvárosban, amely várhatóan 2015-re készül el. Így a Mol csoport által biztosított alapanyag garantálja a vegyes vállalat számára a hosszú távú ellátásbiztonságot. A JSR-rel kötött megállapodás lehetőséget biztosít a Mol számára, hogy az S-SBR piacára belépve, petrolkémiai termékvonalát tovább diverzifikálja - emeli ki a közlemény.A közlemény szerint az S-SBR szintetikus gumi különleges molekuláris szerkezetének köszönhetően világszerte a gazdaságos, kevesebb üzemanyag fogyasztást igénylő autógumik meghatározó alapanyaga. Az iparágban kiemelkedő tulajdonságú alapanyag tökéletesen megfelel az üzemanyag-hatékony, nedves felületen kiváló tapadással rendelkező gumik gyártásához.A globálisan egyre szigorodó szén-dioxid kibocsátásra és üzemanyag fogyasztásra vonatkozó szabályozások kedvezően hatnak az S-SBR piacára. Agumik üzemanyag-hatékonyság alapján történő osztályozása jelenleg Japánban, Dél-Koreában és Európában terjedt el, de várhatóan egyre több országban bevezetik majd. Ennek alapján az S-SBR gumik iránti kereslet növekedése várható.MTI
Címkék: 

Hemzsegtek a győri Audik a francia Riviérán

2013.11.21.
A kétajtós modell harmonikus arányaiban fontos szerepe van a kocsiszekrény hátsó tengely mögötti részének.Szakad az eső, amikor megérkezünk Nizzába. A sors fintora ez, kabrió élményvezetésre érkeztünk, s közben rendületlenül esik. Sebaj, legalább megtudjuk, milyen amikor a vászontetőt csapkodja az eső. Ha már vászontető, akkor álljunk meg itt egy pillanatra. Vastagabb habréteggel gyártották, hangfogó funkcióval. A fejlesztés sikerült, az esőt nem halljuk, csak látjuk, ahogy a cseppek szétkenődnek a szélvédőn. Nizza és Monaco zaja sem szűrődik be, pedig a Riviéra ősszel, kora télen is népes hely. A Bécsből érkező járat tele volt osztrák nyugdíjassal, így telel Európa boldogabbik fele.A kocsi hossza 4,24 méterről 4,42 méterre nőtt, a tengelytávja pedig 2,58-ról 2,60 méterre. Súlya ennek ellenére 60 kilogrammal kevesebb, mint a korábbi változaté. Az új kabrió 1345 kilogram.De ne panaszkodjunk, kabrióval autózhatunk a francia Riviérán.Háromféle motorral szerelik, mindhármat kipróbáljuk. Kettő benzines, egy dízel. A lóerők 140 és 180 lóerő között mozognak. Kell is errefelé, a hegyekbe vezető szerpentinen egy gyengébb autó kudarcra lenne ítélve, ezekkel azonban könnyedén elérjük az ezer méteres magasságot.S lőn csoda. Eláll az eső. Hat és fél fokot mutat az Audi külső hőmérője. Kalandbarát kollégám, aki mellettem ül, rögtön nyomja is gombot, a vászontető eltűnik fölöttünk, szépen becsússzan a helyére. Kereken 18 másodperc alatt, ahogy azt a gyári adatok közlik.A futómű a legújabb műszaki megoldásokat kínálja. A McPherson első kerékfelfüggesztés alkatrészei túlnyomórészt alumíniumból készülnek, míg a négy lengőkaros hátsó kerékfelfüggesztés elkülönítve veszi fel a kereszt és hosszirányú erőket. Ötven kilométer/órás sebességig működik a tető fel- és lehúzó szerkezete, ennyire lassítunk és kifogástalan minden.Látszólag őrültnek tűnünk, hat és fél fokban kabriót vezetünk, de nem fázunk. Köszönhetően az első ülések fejfűtésének, nyoma nincs a hidegnek. Beállítjuk a fejfűtés legerősebb fokozatát, ami újdonságnak számít, a nyak és a hát mellett alulról a lábunkra is meleg árad.A nyitott négyüléses sportos jelleg alapvetően a tengelyterhelés aprólékosan kiegyensúlyozott elosztásán alapul - a quattro hasjtással, ez az arány 56:44Csoda ez a maga módján, nem hogy nem vacogunk, kényelmes körülmények között autózunk. Szerencsére nem borulunk fel, ha ez bekövetkezne, bukócsőrendszer óvna bennünket, amelyet a kabrióhoz építettek.Kellemes és elegáns az utastér, kifogástalan szól a hangrendszer, kollégám pedig mellettem az anyósülésen elkezd internetezni. Nem drága roamingon keresztül, hanem az autóból kapjuk az adatszolgáltatást, a beépített wifi segítségével.Az első ülésekbe épített fejfűtés minden felszereltségben választható.Az Audi connect rendszer az Audi plus navigációs rendszert egészíti ki és összekapcsolja a kabriót az internettel. LTE adatátviteli hálózaton keresztül 150 megabites letöltést biztosít az autó, a vezetőt leszámítva( életveszélyes lehet menet közben netezni) az utasok tetszés szerint szörfözhetnek, e-mailozhatnak. Szépen mutat az MMI plus navigáció, amelynek 7 colos lapos kijelzőjét villamos motorok tolják ki a műszerfalból.Nem sajnálták az új Audi A3-ason a vezetőt segítő rendszereket. ha sokat vezetünk, figyelmeztet bennünket az autó, tarsunk pihenőt. Vevői igényre rendelhető helyzetfüggő sebességtartó automata és kamera alapú közlekedési tábla felismerő rendszer, igaz, ez utóbbi Magyarországon nem rendelhető, mert nem működik.Előre dönthető hátsó üléstámlák, 320 literes csomagtérrel. Nyitott tető mellett 275 liter térfogatú a csomagtér.Ha már a rendelésnél tartunk, az árak: Németországban a 125 lőerős motorral készült kabrió 30.500 euró, a 140 lóerősért pedig 31.700 eurót kérnek.Sportos, sokoldalú és elegáns, ezekkel a jelzőkkel illeti Ingolstadt a Győrben készülő A3-as kabriót. Nizzában meggyőzhettünk, nem reklámszlogenről van csak szó, valóság ez.18 másodperc kell a tető le- illetve felnyitásához. Nyitott helyzetben a tető egy változó méretű teknőben pihen. A kabrió után csak fokozódott az élmény, amikor az S3 volánja mögé ültünk. Háromszáz lóerő van alattunk, mindössze 4,9 másodpetrc alatt gyorsul százra. 2.0 TFSI motorja ugyanúgy Győrben készül, mint maga az autó. Ez a motor ötször nyerte el a nemzetközi Év Motorja címet. Ha az ember a gázra lép, rájön, nem véletlenül.Háromszáz lőerős 2.0 TFSI motorral, 6,9 literes átlagfogyasztással. Gigantikus erő, gignatikus az élmény, ez jut eszünkbe, amikor a Nizza és Monaco közötti autópályán erődemosntrációt tartunk. Szinte senki nem előz meg bennünket, a forgalom az egyetlen, ami megakadályozza, hogy meggyőződhessünk róla, végsebessége valóban 250 kilométer.Bár Monaco gazdagok lakta vidék, ahol a 15 millió forint alatti autó nem igazán kelt feltűnést, most mégis figyelő tekintetek kísérik az Audikat. Nem csak azért, mert konvojban ennyi egyforma autó ritkán halad, meggyőződésem szerint ezért is, mert formára is tetszetős modellt alkottak az ingolstadti fejlesztők az új A3-as család kabriójával.Az innovatív hőmenedzsment keretében két, közös modulban dolgozó forgótárcsás szelep szabályozza a hűtőfolyadék áramlását illetve hőmérsékletét, hatékonyan segítve, hogy a kenőolaj az indítást követően mielőbbi üzemi hőmérsékletre hevüljön.Olvasom a gyári ajánlót, dinamikus fiataloknak, szingliknek szánják.  Nem ránk gondoltak magyarokra, ez napnál is világosabb, pedig a napot szinte nem is látjuk.Nem csak az autó, motorja is Győrben készül.Gyorsan elszaladt a három nap Nizza-Monacoban. Maradtunk volna. Nem a Riviéra miatt, hideg a tenger, fürödni úgy sem lehet. A vezetés élménye vonzott kínait, oroszt, magyart, volt mindeféle náció közel száz országból, három teljes héten át, olykor bábeli nyelvzavart előidézve.Amikor pedig autóosztás volt, az S3 limuzinértért folyt a legnagyobb küzdelem. Az sem bánkódott persze, akinek kabrió jutott. 
Címkék: 

Ideje váltani - téligumis kiskáté

2013.11.20.
 Kissé elcsépelt témának hangzik ez a téli gumira váltás, de nem is lehet eleget beszélni erről. Pláne amikor azt látjuk az utakon, hogy az első (néhány) havazás alkalmával hányan küzdenek a nyári gumikon, hány ember napjait heteit keseríti meg a sok koccanás és egyéb csúszkálásból adódó balesetek. Lássuk csak!"Az én kocsim összkerekes, elmegy az mindenhol"Csak azt szokták elfelejteni, hogy fékezéskor minden kocsi "összkerekes".  Nem menni művészet télen, hanem megállni. (És sokszor elindulni is!) A városi sebességkorlátozásról szóló cikkünkben 7,5 m/s²-es lassulással számoltunk ideális körülmények között. Ezt hóban, pláne jégen, felejtsük el. Letaposott havon, jeges úton örüljünk ha másfelet tudunk!Hegycsúcs, hópihe, M+SEz nem Rózsa György legújabb Kapcsoltam feladványa, hanem a téli gumiabroncsokon alkalmazott egységes jelzések. A piktogramot nem is magyaráznám, Kovács Kati évtizedekkel ezelőtt megénekelte, hogy "Hull a hó a kéklő hegyeken". M+S: Sár és hó. Ez az angol mud and snow kifejezés rövidítése. Ezek a gumiabroncsok sok mindenben különböznek nyári társaiktól. Mindenek előtt más anyagból készülnek. A gumiabroncs futófelületének bevonata nagyrészt kaucsukból áll, a gumikeveréket a gyártók a felhasználás időszakának megfelelően úgy állítják össze, hogy a hőmérsékleti viszonyokhoz igazodjon. A téli abroncsok a hideg időben sem veszítenek jelentősen rugalmasságukból, így biztosítva a megfelelő tapadást télen is. (Melegben pont ezért kopnak gyorsabban, mert "puhább" a keverék.)A futófelület másik jellemzője a gumi mintázata, profilja. A profil kialakításának jelentősége különösen havas úton válik fontossá. A keresztirányú barázdák biztosítják a menetirányú tapadást, míg a ferde minták az oldaltartást. (E két tényező kapcsolatáról bővebben is írtunk már az ABS-es cikkben.) Friss havon nem is annyira az erő-, mint inkább az alakzáras erőátvitel játszik szerepet. Az így kialakított mintázat a friss havat maga alá tömöríti be, és a fogaskerekek kapcsolódásához hasonló módon gördül át a kerekünk.A gumiabroncsok felépítéséről és a defekttűrő abroncsokról remek előadást hallhattunk nemrégiben az Autós Akadémia sorozatban. Érdeklődőknek érdemes meghallgatni az előadást, amely már on-line is elérhető.ProfilmélységÉppen ezért nagyon fontos, hogy a hóból kialakított "fogak" minél nagyobbak legyenek, ezért általános elvárás az, hogy 4 mm-nél kisebb profilmélységű téli gumiabroncsot ne használjunk. (Legalább is télen ne.) Itt meg kell említsük a vízkiszorító képességet is.A gumiabroncsok kb. 9 mm-es profilmélységgel hagyják el a gyárat. Az abroncs oldalfalának és futófelületének találkozási vonalában több helyen találunk TWI feliratú jelölést. Ha ezek vonalában tapogatni kezdjük a barázdát, akkor megtaláljuk a kopásjelző felöntéseket az árok alján. Ha ezek egy síkba kerülnek a futófelülettel, akkor az abroncsunk bizony cserére érett. (Nyári abroncsoknál is megtaláljuk ezeket a jelöléseket, ott a minimális profilmélység 1,6 mm-ben van meghatározva.)A baloldali képen látható még az új gumiabroncsokra kötelezően előírt ún. energia tanúsítvány, amely három lényeges információt tartalmaz: A tüzelőanyag hatékonyságot - a besorolás a gördülési ellenállás nagyságát mutatja, A a legjobb, G a legrosszabb; A fékút alakulását nedves úton; a gördülés zaj dB-ben mért értékét. (Az Európai Parlament rendelete alapján 2012 novemberétől kötelező a címkézés.)ElöregedésMivel a gumi szerves anyag, ezért az idő előrehaladtával ez is öregszik. A gumikeverék kiszárad, rugalmassága, tapadása csökken, idővel keményebbé, ridegebbé válik. Téli abroncsok esetében az értékesítés időpontja nem haladhatja meg 5-6 évnél többel a gyártás időpontját. Persze ez csak akkor igaz, ha az abroncsokat a gyártástól folyamatosan szakszerűen, megfelelő körülmények között tárolják. A gumi öregedését többek között az UV sugárzás segíti elő leginkább. Ezért nem kizárt, hogy egy régebbi, de soha nem használt abroncs is lehet jó. Mi azt javasoljuk, hogy inkább menjünk biztosra és vegyünk valóban új abroncsokat.De honnan tudom, hogy mikor gyártották?Az Egyesült Államokbeli U.S Department of Transportation által bevezetett szabványos jelölés alapján. A rövidítés is őket idézi: DOT. A "DOT" felirat után egy 4-jegyű számsort kell keresnünk az abroncson, melynek első két jegye a gyártás hetét, második két jegye a gyártás évét jelöli.képen látható jelölés szerint tehát az abroncs 2013. 24. hetében jött le a gyártósorról. (Igen, a téli gumikat nyáron gyártják - és fordítva.) Ha mostanában ilyesmi jelöléssel találkoztok, akkor nagy baj nem lehet az abronccsal.Miért kell cserélgetni?A nyári gumik téli használatát nem részletezném, de a téli abroncsok egész éves nyúzásáról érdemes néhány szót szólni. Beszéltünk már arról, hogy ezek a gumikeverékek úgy vannak optimalizálva, hogy hidegebb időben legyen optimális a tapadásuk. Mint a kockavaj, ha kint hagyjuk a konyhapulton meglágyul (konkrétan olvadni kezd). Ilyesmi - ha nem is ennyire durva - dolog játszódik le a téli abroncsokkal melegebb időben. Sokkal gyorsabban kopik és öregszik, mint télen, ezért akkor egy sötét tárolóhely a legjobb neki.Ha már a tárolásnál tartunk fontos megkülönböztetni, hogy hogyan kerülnek le az abroncsok a járműről. Ha vagyunk olyan szerencsések (és tehetősek), hogy külön felnin vannak a téli ill. nyári abroncsaink, akkor nyilván nem az abroncsot, hanem a komplett kereket kell tárolnunk. Ilyen esetben legegyszerűbb ha a kereket fektetve, egymáson elhelyezve tároljuk, felfújva - illetve valamivel az előírt üzemi nyomása alatt. Alternatív megoldásként a (bonyolultabb) felfüggesztés is opció lehet. Ha csak az abroncsot kell tárolunk, akkor viszont a legjobb ha erre a célra kialakított korlátokra helyezzük őket. Ennek hiányában az is megteszi, ha a padlón vannak, de mindkét esetben forgassuk át néha őket, hogy saját tömegük ne okozzon jelentősebb deformációt. A tároló helység akkor megfelelő, ha száraz, hűvös és persze fedett. Mielőtt pihenni küldjük az abroncsot alaposan tisztítsuk és szárítsuk meg.-Meggyőztetek, veszek egy garnitúra téli gumit!Ácsi! De milyet? Megbeszéltük már, hogy lehetőleg ne legyen túl régi. És az ára? Itt egy nagyon fontos dologról kell beszélni. Az interneten számolatlan helyen találunk eladó abroncsokat. Amíg ezekről megfelelő információkat adnak, pl. elárulják a DOT számot, vagy a profilmélységet, addig nincs is semmi baj. Sajnos azonban az a tapasztalat, hogy sok netes felületen csak apró betűvel tüntetik fel, hogy a gumi ún. elsőszerelt abroncs. Azaz egy szezont már lefutott. Nem feltétlenül kell ettől megijedni, de félni azért jó lesz. Ha nem is vesszük észre a figyelmeztetést, a márkás gumiabroncsra adott igen kedvező ár már legyen gyanús. Mi azt ajánljuk, hogy ha nem futja márkás, jó nevű, teszt győztes abroncsra, akkor érjük be a szerényebb árfekvésű, ámde új gumival. Azért itt se menjünk el a végletekig. Olcsó húsnak híg a leve, és a szólás itt is igaz. Sok abroncs teszt található a neten, keressük meg a számunkra megfelelő kompromisszumot.Mi az a váltóméret?A váltóméret azt jelenti, hogy ugyanazt a kerékátmérőt kisebb átmérőjű keréktárcsára szerelt nagyobb oldalmagasságú abronccsal érjük el. Gyakran teszik ezt nem csak költségkímélés végett, hanem mert a ballonosabb (az abroncs méretmegjelölésében a / utáni szám nagyobb) abroncsok futási viszonya jobb. A váltóméret számításhoz már nem kell papír-ceruza, hanem az interneten elérhető kalkulátorokat ajánljuk. Ilyen kalkulátor találtok az igényesebb gumis műhelyek, forgalmazók honlapjain, például itt.Megjegyzés csak, bár ez egy másik cikk témája lesz, hogy nagy autóra nagy (értsd drága) gumi való, amire sokszor nem marad pénze a dzsentri autósoknak. Ez óriási hiba.Mire készüljünk a gumis műhelyben?Az abroncsok ára csak az egyik (mondjuk a legnagyobb) része a költségeinknek. A felszereléskor új szelepeket kapunk, a kerekeket kiegyensúlyozzák (centrírozzák) és a régi abroncsokkal is kezdeni kell valamit. Ezek nem horribilis költségek, de azért megdobják a számlát néhány ezer forinttal. Szóval fizetünk, mint a katonatiszt: szerelés kerekenként 1500-2000/db centrírozással, és a felhasznált súlyok ára is rájön még, szelepek 250/db, régi abroncsok kezelése 200/db, stb.Ha már felszerelt kerekeket viszünk, akkor se spóroljunk a centrírozáson. Éppen a tárolás miatt, lehetséges, hogy megváltoztak a kerék tömegviszonyai, ezért mindenképpen hagyjuk dolgozni a derék iparost. Egy kerékcsapágy árából több éven keresztül centríroznak!Mire kell MÉG felkészülni?Ha nem kapcsolunk időben, akkor óriási sorra! Sokaknak a téli kirándulás, vagy síelés előtti PÉNTEKEN jut eszébe, hogy nincs fent a téli papucs a verdán. Ez nem éppen a tudatos közlekedők legfontosabb ismérve. Ilyenkor szó szerint éjjel-nappal dolgoznak a gumisok, de könnyen belefuthatunk egy éjszakai felárba. Úgyhogy éppen időben szólunk: tessék leballagni a tárolóba és megnézni mink maradt, kell-e új, kérni egy időpontot a gumistól és felkészülten várni a rossz időt.Tisztázzuk:A téli abroncsokra igenis szükség van, használatuk indokolt.Ne (nagyon) halogassuk tovább a váltást, idő van!Figyeljünk oda, mit veszünk meg!Az éppen nem használt abroncsainkat tároljuk megfelelően.És a legfontosabb, hogy aztán az új gumikon is:Óvatosan!    

Bosch: 320 új munkahely Miskolcon

2013.11.20.
A Bosch közleménye szerint a cégcsoport kéziszerszám-üzletága Európában átszervezi a fa- és felületmegmunkáló elektromos szerszámok gyártását és fejlesztését. A faipari elektromos szerszámok fejlesztése és gyártása jelenleg a svájci Solothurnban zajlik.A jövőben a faipari elektromos szerszámok fejlesztésének a gyártási folyamathoz közeli területe is Miskolcra kerül. A fejlesztés első fázisa, a koncepció megalkotása ezentúl a németországi Leinfeldenben történik, így az szorosabban összekapcsolódik az ipari szerszámok ott folyó központi fejlesztésével - áll a közleményben.Bosch: van jövője MiskolcnakFiczere Ferenc, a magyarországi Bosch-csoport kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: a bővítés kapcsán új építkezést nem tervez a Bosch a miskolci gyárban; a meglévő épületeken belül végeznek el kisebb átalakításokat, 600 000 euró értékben (1 euró = 297 forint), ezen felül gépekbe és berendezésekbe 1,3 millió eurót fektetnek a következő években.Hozzáfűzte: 2014 második félévében indul Miskolcon a gyártás és ez időponttól várható a munkahelybővítés.Ficzere Ferenc kitért arra is, hogy a Bosch-csoport kéziszerszám-üzletága az elektromos szerszámok és elektromos szerszám-alkatrészek területén piacvezető a világon; a Bosch évente több mint 100 új elektromos szerszámmal lép piacra. Fontos számukra, hogy előkelő piaci pozíciójukat a jövőben is megtartsák - emelte ki a jogi és kommunikációs igazgató.Elmondta, hogy a tervek szerint az első gyártóegységeket már 2014 folyamán átköltöztetnek Solothurnból Miskolcra, 2015-ben és 2016 elején pedig átköltöztetik a további gyártókapacitást is.A Boschnak Miskolcon két gyára van: a 2002 óta működő kéziszerszámgyárában 1600-an dolgoznak, míg az autóipari gyárában 2200 embert foglalkoztat a cég a borsodi megyeszékhelyen.2018-ig az önindítógyártás egy részét is Miskolcra telepítikA miskolci autóipari gyárral kapcsolatban is bejelentést tett a Bosch a közelmúltban: a cég október 24-i közlése szerint 2014-ben kisméretű beruházást és ezzel a létszám szerény mértékű emelését tervezik annak kapcsán, hogy a cég 2018-ig várhatóan az önindítógyártás egy részét is Miskolcra telepíti át, a németországi hildesheimi gyárából.A magyarországi Bosch-csoport 2012-ben a belső szállításokkal együtt az eddigi legmagasabb árbevételét - 594 milliárd forint - könyvelhette el. Az összeg 17 százalékkal nőtt 2011-hez képest. A magyar piacon a cégcsoport forgalma 133 milliárd forint volt 2012-ben, csaknem ugyanannyi mint 2011-ben, amikor 134 milliárd forintos forgalmat könyvelt el a társaság.A Magyarországon tíz leányvállalattal jelen lévő cégcsoport 2012-ben 500-zal, 8500-ra növelte magyarországi munkavállalói számát.
Címkék: 

Korrózióvédelmi fejlesztés a tatabányai Impreglonnál

2013.11.20.
Gyöngyösi József tájékoztatása szerint a bevonni kívánt tárgyakat cinkporral együtt 360-380 fokos hőmérsékleten kezelik. A művelet során a felületen minőségi cinkréteg képződik, miközben a cink a tárgy anyagába is beépül. A német tulajdonú vállalat ezzel az eljárással készített már az Északi-tengeren használt kábelszerelési berendezéseket, építőipari zsaluzóelemeket, valamint alkatrészeket személyautókhoz.– A vezető autógyártók megkezdték a termodiffúziós technológia alkalmazását, több autógyár már jóváhagyta, vagy most vizsgálja az eljárást – mondta az ügyvezető.  A társaság négy éve, egy külföldről vásárolt berendezéssel kezdett termodiffúziós felületkezelést alkalmazni, majd a technológiát továbbfejlesztette. A beruházáshoz 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek európai uniós és hazai forrásokból – tette hozzá az ügyvezető.A felületen minőségi cinkréteg képződikA tatabányai Impreglon Kft. 2000 óta végzi felületkezelési és korrózióvédelmi tevékenységét elsősorban autóipari beszállítók számára. A cég 130 megrendelő részére dolgozik, és megközelítőleg ezer visszatérő termék korrózióvédelmét végzi, a  személygépjármű-ipar mellett vasúti járművek fékberendezéseinek alkatrészein és tehergépkocsik elemein. Az üzem 106 saját és 20-25 kölcsönzött alkalmazottnak biztosít munkát, 2012-es árbevétele elérte a 2,5 milliárd forintot. A gyár területét legutóbb 2011-ben bővítették, jelenleg 7200 négyzetméteren folyik termelő tevékenység. A német anyavállalat 14 országban 32 üzemet működtet és mindenhol a gépipari termeléshez kapcsolódó szolgáltató tevékenységet végez. A tatabányai gyár osztrák, német, olasz, horvát, cseh, szlovák és román megrendelők részére végez korrózióvédelmi munkát. 
Címkék: 

Kiállt a százakat elbocsátó Jabil mellett a kormány

2013.11.20.
A cég október 15-én 780 főre vonatkozó leépítési szándékbejelentést nyújtott be a megyei munkaügyi központnak, a tiszaújvárosi telephelyre - idézte fel közleményében az NGM. A november 7-én benyújtott csoportos létszámleépítésre vonatkozó döntés a korábbi szándéknál kevesebb, összesen 673 főt érint.Az NGM szerint a Jabil Tiszaújvárosban gyártási tevékenységet, Szombathelyen és Pécsen szerviz és logisztikai szolgáltatást végez. A cég 2010 óta a tiszaújvárosi telephelyének létszámát több mint 1500 fővel növelte, illetve létrehozta és bővítette pécsi és szombathelyi telephelyét.A Jabil magyarországi alkalmazottainak száma márciusban közelítette a 8 ezretTiszaújvárosban 380 millió forint támogatást nyert a Jabil gyártókapacitás-bővítő komplex beruházásra. A szerződést 2010-ben kötötték, ebben 160 új munkahely létrehozását és 2 évig történő megtartását vállalták. A szerződésben vállalt foglalkoztatási feltételeket teljesítették.Pécsen a telephely kialakítására 212 millió forintot kapott a társaság. Ennek a szerződését tavaly szeptemberben kötötték, 400 új munkahely létrehozását és 5 évig a megtartását vállalták. A létszámot - jellemzően az akkor megszűnt Elcoteq dolgozóinak átvételével - feltöltötték és azóta is tartják. A pécsi telephely technológiai fejlesztésére 51 millió forintot nyert a cég, itt foglalkoztatási vállalás nem volt.A szombathelyi telephely technológiai fejlesztésére 571 millió forintot nyert a Jabil, a szerződést az idén augusztusban kötötték. Létszámtartást vállaltak a telephely állományi létszámára, 1056 főre, ezt tartják - írta az NGM.A munkavállalók mielőbbi munkába állása érdekében munkaerő-piaci program indult, amelynek fő elemei közé tartozott a munkaerő-piaci szolgáltatás nyújtása, képzés, átképzés, bérköltség támogatás, mobilitási támogatás, vállalkozóvá válás támogatása. November 27-én állásbörze is lesz Tiszaújvárosban - írta az NGM.A cég korábbi tájékoztatása szerint a Jabil magyarországi alkalmazottainak száma az idén márciusban megközelítette a 8 ezret, 2011-es árbevétele meghaladta a 348 milliárd forintot. A nyilvános cégadatok szerint a kft. mérleg szerinti eredménye 9,2 millió dollár volt a 2011. szeptember 1-jétől 2012. augusztus 31-ig tartó üzleti évben, míg azt megelőzőben 28,4 millió dollárt ért el.Az értékesítés nettó árbevétele 1,5 milliárd dollárt tett ki, az egy évvel korábbi 1,8 milliárd dollár után. Az átlagos statisztikai létszáma cégnél ebben az időszakban 6899 fő volt. Ezen időszakban 394 ezer dollárnyi állami támogatást kapott a cég, amiből 362 ezer volt kapacitásbővítő támogatás a gazdaságfejlesztési operatív programból.
Címkék: 

Internetes kereskedelem – megbolydult az abroncspiac

2013.11.20.
„Gumik, nagyon kicsi áron Európának az 1. Internetkereskedőjétől” – így hirdeti magát honlapján a német gumimulti, amely áfával és szállítási költséggel együtt kínálja annyiért az abroncsot, mint a sarki gumis. Első pillantásra nem is rossz üzlet, hiszen a termék pontosan körülírható, számos méret- és egyéb tulajdonsága nemzetközi normák szerinti. Vagyis aki tudja, hogy mit akar venni, az jó eséllyel nem nyúl mellé.A gond csak ott van, hogy az abroncsok gyári paraméterei nagyon is szerteágazóak, és ezeket a gumis szakmában ismert rövidítések és csoportosítások segítségével tüntetik fel az abroncsok oldalfalán. Ráadásul feketén feketével – még tapasztalt autósnak is komoly feladat kibogarászni a méretet, a sebesség kódját, a gyártási időpontot. Aki nem képezte ki gumisnak magát, az jobban jár, ha profi segítségét veszi igénybe a kiválasztásnál. Hogy mást ne mondjuk, mi van, ha a megrendelt és leszállított garnitúrát nem lehet feltenni a meglévő felnire?Az életünk múlhat a jó guminDe ha a méretet el is találjuk, jó néhány kérdésre kell felelnünk. Sokan esküsznek a téli- és nyári kerék csereberéjére. Ilyenkor mondjuk könnyűfém felnin feszül a sportos nyári papucs, acélon a szolidabb téli garnitúra. Az éppen pihenő sort tároltatni kell, aminek megvan a maga költsége, cserébe a dupla garnitúra abroncs hosszabb élettartamot ígér. A másik véglet a négy évszakos gumik használata. Azoknak ajánlható, akik télen leállítják az autót arra a néhány hétre, amikor megmarad a hó, és nem járnak magas hegyekbe, és egyáltalán kevés kilométert autóznak.Ha eldöntöttük, milyen típusú gumit veszünk, választanunk kell számtalan gyártó közül. Három kategóriába sorolhatjuk ezeket. Az ismert világmárkák termékei drágák, 100 ezer forint alatt nem ússzuk meg a négy gumit, cserébe nem tévedhetünk nagyot. A „B” kategóriás márkák többnyire a nagyok tulajdonában vannak, és a korábbi modellek még mindig elég megbízható technikáját kínálják, jó esetben féláron. Végül ott vannak a „noname” márkák, köztük sok kínai, távol-keleti, bizonytalan teljesítménnyel. Ezek, valamint a használt vagy felújított abroncsok a legolcsóbbak, egy Golf méretű személyautó esetében kerekenként 10 ezer forint nagyságrendben vehetők meg.És persze van még egy mód: hogy az autós a nyári gumival próbálja meg átvészelni a telet. (Aki ebben bízik, jó ha tudja, hogy a nyári gumi fékútja hidegben a kétszerese téli abroncsénak.) A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) adatai szerint az autósok fele választja ezt a lehetőséget. A téligumi használók jelentős része pedig igyekszik minél olcsóbban megúszni a dolgot. Bármilyen hihetetlen, de az online áruházak kínálnak olyan használt gumit, melynek a profilmélysége csak 1-2 milliméterrel nagyobb, mint a minimálisan szükséges 4. A gumiboltokban pedig komoly hajtóvadászatot folytatnak a megrendelők a sose hallott – hol keleti, hogy angol hangzású – márkanevű abroncsok iránt.Rábai Dániel, a HTA elnöke, a Continental ügyvezető igazgatója abban bízik, hogy a téli gumik használata 5 százalékkal nő a kommunikációs kampányuk eredményeként. Tájékoztatása szerint az év első hat hónapjában 1,3 millióról 10,1 százalékkal esett vissza a személyautókra eladott gumiabroncsok száma Magyarországon, míg Európában 6 százalékos csökkenést mutattak ki június végéig.Jámbor GyulaMagyar Nemzet
Címkék: 

Kilométeróra-tekerés: a börtön sem riasztja az ügyeskedőket

2013.11.20.
Idősebb autók – gyanúsabb eltérésekA vezető hazai autós hirdetési portál évjárat szerint vizsgálta az oldalain meghirdetett járművek futásteljesítményeit. Az adatokból az tűnik ki, hogy az autók 3-4 éves koráig átlagosan évi 33 ezer kilométeres futásteljesítménnyel hirdetik a járműveket. Ezután azonban látványosan csökken a bevallott éves futásteljesítmény: az átlagos mértéke hamar 10 ezer kilométer alá csökken. Ha a negyedik év után évi 15 ezer kilométernyi átlagos futással számolunk, már a 13 éves autóknál (ez a hazai autópark átlagéletkora) is eléri a 26 százalékot az eltérés a becsült valós szint és a meghirdetett értékek között.– A hirdetők továbbra is a számok bűvkörében élnek – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Van azonban egy fontos változás: néhány éve még a 100 ezer kilométeres szint számított fontos lélektani határnak, aki tudta, igyekezett ez alatti értékkel hirdetni az autóját. Most azonban, amikor a négy-ötéves autók kínálatában hiány van, és egyre nő az autók átlagéletkora, már a 150 és 200 ezer kilométer közötti sávban szereplő járműveket sem tartják eladhatatlannak. Az előbb említett választóvonal pedig egyre világosabban a 200 ezres értékre tolódik el.”Elégtelen szabályozás?Bár a Büntető Törvénykönyv júliusban hatályba lépő rendelkezése egy évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a „gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítását”, az elmúlt négy-öt hónap során egyetlen híradást sem találtunk, amely ennek a passzusnak az érvényesítését mutatta volna. A bizonyítás ugyanis igen nehéz, a tettenérésen kívül más lehetőség erre gyakorlatilag nincsen.Immár közel két éve működik az óraállások központi regisztrációja: a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) adatbázisából 1250 forintos díj ellenében mindenki lekérdezheti a benne szereplő gépkocsik adatait. Bár mára már a műszaki vizsgák és az adás-vételek kapcsán az autók többsége szerepel a nyilvántartásban, egyelőre azonban csupán egyetlen adattal. Ezzel a vevő egyelőre nem tud sokat kezdeni, ha nincsen korábbi érték, amihez mindezeket viszonyítani lehet.Amíg tehát a vásárlók irreálisan egyszerre szeretnének olcsó és keveset futott autóhoz jutni, addig a kilométeróra-manipulálás káros gyakorlata csak nehezen fog háttérbe szorulni. Jelentősen gyorsítaná az ellenőrizhető adatok mennyiségének növekedését, ha gyakrabban, bármilyen javítás, átvizsgálás, vagy akár közúti ellenőrzés esetén is automatikusan rögzítenék a kilométer-állásokat a központi adatbázisban, erre azonban egyelőre nem látszik semmilyen szándék a szabályozói oldalról. Szintén a távoli jövő ködébe vész egyelőre annak az EU-s szándéknak a megvalósítása, amely minden gyártót arra kötelezne, hogy fekete dobozt építsenek minden járműbe.– De ha valóban hatékony visszatartó erőt jelentene is az új szabályozás, a már manipulált órával rendelkező autók akkor is csak hosszú évek során, folyamatosan kerülnének ki a rendszerből – mutat rá a Használtautó.hu ügyvezetője. „Ha egy autónak mondjuk 200 ezerről egyszer 120-ra tekerték vissza a mutatóját, ez a 80 ezres eltérés a futásteljesítményében már mindaddig megmarad, ameddig forgalomban lesz – közben még akár további négy-öt tulajdonost is váltva, esetleg további ’fiatalításon’ átesve.”Mégis mit tehet a vásárló?A kilométeróra-csalók háromszoros kárt okoznak a vevőnek. Egyrészt magasabb árat fizettetnek vele a reálisnál. Másrészt az autó rosszabb állapota miatt nagyobb szervizköltséggel is számolni kell. Harmadrészt a kilométerhez kötött alkatrészcserék elmaradása akár súlyos károsodáshoz, sőt, balesetekhez is vezethet. Az autó előéletének tisztázása tehát a vevő kiemelt érdeke. Amit ilyen esetben tehetünk:Külföldről behozott autók előéletéről jó eséllyel a hazai márkaszervizekben tájékozódhatunk. Ezeket az autókat ugyanis jórészt hivatalos szervizben tartották karban. Az itt kapott eredményt sem tekinthetjük azonban tökéletesen biztosnak: a visszatekerés nem magyar nemzeti sport, Németországban például szintén elterjedt gyakorlat.Ha a fenti módon nem jutunk biztos információhoz, ragaszkodjunk ahhoz, hogy az autót egy általunk választott szervizben vizsgálják át. Ennek költsége elhanyagolható az autó vételárához, és az így megúszott esetleges javítások költségéhez képest.A szervizkönyv is árulkodó lehet: ha a bejegyzések, pecsétek azonos tintával, ugyanolyan aláírással kerülnek bele, célszerű gyanakodni. A kezelőszervek állapota, kopottsága kevésbé mérvadó, ezeket ugyanis könnyen lehet cserélni.– A legfontosabb azonban az, hogy számoljunk le az irreális elvárásokkal, és a valós kínálati lehetőségeket mérlegelve inkább a többet futott, de gondosan szervizelt és dokumentált előélettel rendelkező járművek között válogassunk – javasolja a Használtautó.hu ügyvezetője.
Címkék: 

Frank Klein: a Mercedes-Benz hozzájárult a magyar növekedéshez

2013.11.20.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár igazgatója az MTI-nek adott exkluzív interjú keretében beszélt a kecskeméti Mercedes-Benz gyár sikertörténetéről. - Nagyon örülök az elmúlt napok kedvező gazdasági mutatószámainak, mint ahogyan annak is, hogy a kecskeméti gyárunkkal hozzájárulunk a magyar gazdaság növekedéséhez - mondta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.Frank Klein emlékeztetett arra, hogy a Daimler AG vezetése 2008-ban, az akkori pénzügyi és gazdasági válság ellenére egyetlen autógyárként döntött úgy, hogy Magyarországon épít fel egy új gyárat. - Azóta megépítettük a világ egyik legmodernebb autógyárát Kecskeméten, minden szempontból pontosan a tervek szerint. Az idén először több mint 100 ezer kompakt Mercedes-Benz gépjárművet fogunk készíteni, és mindezt tökéletes minőségben - tette hozzá.Az igazgató hangsúlyozta: jelenleg több mint háromezer munkatársat foglalkoztatnak a gyárban, becslések szerint a beruházás következtében összesen még 10 ezernél is több új munkahely jött létre Kecskeméten és környékén.Frank Klein a 100 000. kecskeméti MercedesszelFrank Klein örül annak, hogy ezek az impulzusok is hozzájárulnak a régió és a magyar gazdaság növekedéséhez. - Büszke vagyok arra, hogy minden nap látom, milyen nagy motivációval gyártják munkatársaim a világ legjobb autóit - fogalmazott Frank Klein, hozzátéve, hogy a magyar munkatársak különösen gyorsan tanultak a német szakemberektől, és nap mint nap kiváló munkát végeznek.A kecskeméti Mercedes-Benz gyár és az ügyvezető igazgató számára is fontos mérföldkő a gyárban készülő második modell, a CLA, hiszen ez az első olyan Mercedes-Benz, amely kizárólag Magyarországon készül. - A CLA sikertörténet számunkra "made by Mercedes-Benz" Kecskeméten. Ezt az autót az idén két német szakfolyóirat olvasói Németország legszebb autójává, illetve a kompakt gépjárművek legszebb autójává választották - mondta büszkén az igazgató.Frank Klein hangsúlyozta, hogy amióta a CLA értékesítése szeptemberben elindult az USA-ban, az amerikai vevők nagyon pozitívan fogadják az autót. - Magával ragadó az a harmónia és az a szenvedély, amelyet ez a modell sugároz, erre a kecskeméti Mercedes-Benz gyár csapata joggal büszke - fűzte hozzá.A gyártással kapcsolatban kiemelte, hogy ebben az évben teljesítik a kitűzött célt, jövőre pedig további pozitív fejlődés várható. A Mercedes-Benz ugyanúgy, mint az idén is, folyamatosan pénzt fektet a gyártóüzem fejlesztésébe, amely azért szükséges a gyárigazgató szerint, hogy a jelenlegi csúcsszínvonalon tartsák a gyárat.- Mindig is hangsúlyoztuk, hogy a 800 millió euró, amit itt befektettünk, hosszú távú elkötelezettség. Munkatársaink tudják, nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy hosszú ideig foglalkoztassuk őket, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy munkatársaink számára továbbra is kiváló szakmai perspektívát jelentsen a kecskeméti Mercedes-Benz gyár - fejtette ki a jövőről szólva. Hangsúlyozta azt is, a kecskeméti gyár sikerének nagyon fontos tényezője volt a kormány, a hatóságok és a helyi önkormányzat kimagasló támogatása.- Nyomatékosan szeretnénk köszönetet mondani ezért a támogatásért, mert Kecskeméten optimális feltételeket találtunk, a magyar kormány maximálisan támogatott bennünket - fogalmazott. Fontos példaként említette, hogy a kormány úgy fejlesztette tovább a magyar "munkatörvényt", hogy a helyi autógyártás nagyon rugalmasan működhessen, és így nemzetközi összehasonlításban is versenyképes legyen.Lepsényi István a Knorr-Bremse és Frank Klein, a Mercedes első embere. Duális szakképzők.Frank Klein egyedülállónak nevezte, hogy a magyar kormány támogatta a német mintára kialakított duális szakmunkás- és duális főiskolai képzés bevezetését, amelynek következményeként a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.-nek már 96 szakmunkástanulója és 21 főiskolai hallgatója vesz részt a megfelelő programokban. Meggyőződése szerint az oktatás területén ezzel a lépéssel, valamennyi közreműködővel együtt történelmet írtak.- Mindezek a tényezők együttesen teremtették meg az alapját annak, hogy az autógyártás Magyarországon valódi növekedést mutat, és erre minden magyar büszke lehet - tette hozzá. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy számolt-e ezzel a sikerrel a projekt elején, azt válaszolta: "Teljes mértékben. Egy ilyen izgalmas feladatot és nagy kihívást csak akkor vállaljon el az ember, ha meg van győződve arról, hogy a csapatával sikeresen meg tudja oldani."Úgy fogalmazott: "a kecskeméti Mercedes-Benz gyár egész csapata nagyon büszke arra, amit teljesített, és arra, hogy továbbra is hozzájárulnak a magyar gazdaság növekedéséhez". Befejezésül kiemelte: "a magyar emberek, akik az első naptól kezdve szívélyesen fogadtak bennünket, megérdemlik a pozitív növekedési számokat, amelyek előbbre viszik az országot".

Szakmai napokkal kezdődött a tokiói autószalon

2013.11.20.
Az autókiállításon látható a világon először a Honda nyitott tetejű kis sportkocsija, a Roadster S660, amelyet 2015-ben dobnak piacra. A tokiói gyár emellett azt tervezi, hogy 2014-ben újabb hibrid hajtású modellekkel jelentkezik. Ma már nem elég, ha egy autó gyors és stílusos, környezetbarátnak is kell lennie - mondta Ito Takanobu, a Honda elnöke.Hazai pályán a ToyotaA Toyota egyebek között egy új sportkocsit, az FT-86 jelű tanulmánymodellt tárja a nagyközönség elé, és Tokióban mutatják be a hidrogénhajtású, üzemanyagcellás FCV-t. Az üzemanyagcellás autókban a rendszer a betöltött hidrogénből elektromos áramot termel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója