Adósságátvállalás a kormány ajánlata

2013.08.22.
    Az M1 Híradó csütörtök esti műsorában elhangzott: a kormány nem pénzt kínál a vasműért a tulajdonosoknak, hanem a tartozások jelentős részének átvállalását ajánlja.    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány a hétfői székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.    A cég vezetése közölte, hogy a miniszter levelét azonnal továbbítják a tulajdonosoknak, és "a lehető legrövidebb időn belül" válaszolni fognak rá.    A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
Címkék: 

Nagykanizsa csatlakozott a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz

2013.08.22.
A szerződés csütörtöki, nagykanizsai ünnepélyes aláírásakor Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője felidézte: a kormány tavaly év végén kiemelt gazdasági régióként jelölte meg a térségét. A most már négy város alkotta központ tíz év alatt egymilliárd euró tőkebefektetést és legalább 25 ezer új munkahelyet remél a gépipar, a járműipar és az elektronikai ipar területén. A miniszter kijelentette: "valódi alulról jövő kezdeményezésként" jött létre tavaly a vasi-zalai városok alkotta járműipari központ, amely Győr és Kecskemét mellett az ország harmadik ilyen régiója. Hende Csaba úgy vélekedett: "az út- és vasútfejlesztés a kulcsa a működőtőke vonzásának", amihez kevés a helyi elhatározás, szükség van a kormány és Brüsszel támogatására is. Külön kitért a 86-os főút már zajló korszerűsítésére, valamint az M8-as és M9-es autóút terveire. A külföldi, elsősorban német tőkével kell összefogni és összehangolni a térségben a gazdasági elképzeléseket - fogalmazta meg. Fontosnak nevezte a megfelelő szakképzést, a szakemberek utánpótlását, mert a régióban strukturális munkaerőhiány jellemző, vagyis nincs mindenhol elég szakmunkás és mérnök. Márpedig csak velük lehet magas hozzáadott értékű termékeket gyártani, ezeket a beruházásokat a befektetők "nem viszik keletebbre öt perc alatt" az olcsóbb munkaerő miatt. Hende Csaba azt mondta: "a Nyugat-Dunántúlt nem kell segíteni, ide befektetni kell", mégpedig abból az adóbevételből, amit az itt működő vállalkozások termelnek meg. Ezt a befektetés pedig sokszorosan térül meg a növekvő adóbevételek jóvoltából.    Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy Nagykanizsa csatlakozásával oktatási, infrastrukturális és logisztikai lehetőségekkel gyarapodik a nyugat-dunántúli központ. A városban és környékén szakképzett és képezhető munkaerő áll rendelkezésre, amely multinacionális cégeknél szerzett megfelelő munkakultúrát.    Szíjártó Zsolt, a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője kifejtette: Nagykanizsa erős gépipari, autóipari és elektronikai beszállítói, illetve logisztikai háttérrel rendelkezik már. Csatlakozásával erősebb gazdasági egységbe kerül, amely vonzóbb befektetési lehetőségeket, magasabb foglalkoztatást és hosszú távú perspektívát kínál az itt élőknek és dolgozóknak.    Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztetett, hogy Szombathely és Szentgotthárd erős nagyvállalatai mellett Zalaegerszegnek és Nagykanizsának tőkére, befektetésekre van szüksége, mert ez a régió elmaradottabb része, ahol azonban precíz munkakultúrával rendelkeznek az emberek.    Huszár Gábor, Szentgotthárd polgármestere (független) azt hangsúlyozta, hogy ezt az együttműködést az iparvállalatok mozgatják, de a kormánynak és az önkormányzatoknak kell biztosítania a megfelelő infrastrukturális és szakemberhátteret a gyártáshoz.    Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere (Fidesz-KDNP) ugyanakkor arra utalt, hogy Vas és Zala megye ipara nem versenytársa, hanem partnere kíván lenni Győrnek, éppen ezért a központnak nem észak, hanem dél felé vannak növekedési lehetőségei.

Technológiai fejlesztés a győri Igm Kft.-nél

2013.08.22.
Az Európai Unió és a magyar állam 164,4 millió forintos támogatást nyújtott a 855,5 millió forintos beruházáshoz. A támogatási összeget a vállalkozás az Új Széchenyi Terv Gazdasági Operatív Programja keretében nyerte el. Az új kapacitások belépésével több mint 10 százalékkal emelkedett a munkahelyek száma. Jelenleg 154 munkatársat foglalkoztatnak, a szakmunkások mellett egyre több mérnököt, akik a konstrukciókat közösen fejlesztik ki az ausztriai anyavállalatának szakembereivel.    A tavaly 7,3 milliárd forintos árbevételt elért vállalkozás a technológiai fejlesztés keretében a robotrendszerek gyártásához szükséges gépeket, egyebek között Japánból két komplett megmunkáló központot vásárolt. Utóbbiak értéke elérte az 1,4 millió eurót. A meglévő üzemépületet pedig közel 1600 négyzetméterrel növelték a győri ipari parkban.    A Győrben készült termékeket a földmunkagép- és a teherautó-gyártók, a hajóépítő és a vasúti szerelvénygyártó cégek használják. Az osztrák anyavállalat értékesíti a győri gyártmányokat, amelyek csaknem teljes egészében a külpiacokon, Európán kívül Indiában, Kínában és az Egyesült Államokban találnak gazdára. Indonézia, Thaiföld és Belorusszia új piacnak számít. További értékesítési lehetőséget látnak Brazíliában is.
Címkék: 

Egyéni stílusban újult meg az Audi A8

2013.08.22.
Új A8 sorozatával az Audi kétségkívül a luxuskategória vezető innovációs márkái közé tartozik. A nagyméretű limuzin egyik fő erőssége könnyűszerkezetes konstrukciója: az Audi A8 3.0 TFSI quattro normál tengelytávú változatának saját tömege mindössze 1.830 kilogramm – a legjobb érték összkerékhajtású vetélytársai körében. Karosszériája szinte teljes egészében alumínium, az Audi Space Frame (ASF) koncepció szerint készülő szerkezet önmagában csupán 231 kilogramm.Változatlan külső méreteivel – hosszúsága 5,14, tengelytávja 2,99, szélessége 1,95, míg magassága 1,46 méter – az Audi A8 piaci szegmense legsportosabb arányokkal rendelkező tagja. Az A8 L változatok 13 centiméterrel hosszabb tengelytávra épülnek. Kedvezőbben kialakított nyílása eredményeképpen immár mindkét karosszériaváltozat csomagtartója könnyebben pakolható. Az utastér már eleve igen csekély zajszintjét újabb szigetelőelemek mérséklik tovább.A nagyméretű limuzin dinamikus formavilága még kifejezőbbé vált. Motorházfedele, Singleframe hűtőrácsa és első lökhárítója még plasztikusabb hatást kelt, a fényszórók alsó pereme pedig ezúttal egyenesen futnak.A német piacon a V8-as motorizáltsághoz már szériakivitelben LED-technikájú fényszórók tartoznak, amelyek kívánságra formaviláguk és technikájuk tekintetében egyaránt új mércét állító Matrix-LED technikával is rendelhetők. A távfényt oldalanként 25-25 fénykibocsátó diódaegység alkotja, amelyek a pillanatnyi helyzetnek megfelelően egyenként kapcsolhatók be és ki, illetve tompíthatók.A fényszórók így a legnagyobb pontossággal reagálhatnak a közlekedés többi résztvevőjére, mindvégig az úttest lehető legintenzívebb megvilágítását biztosítva. Az új fényszórók további funkciói az intelligens kanyarvilágítás, az új megjelenésű nappali menetfény és a dinamikus fényű irányjelző. Az A8 a navigációs rendszer adatbázisának információit is tekintetbe veszi, s úgy reagál az egyes menethelyzetekre, hogy a fényszórók fényeloszlását a választott útvonal szerinti előrelátó szabályzás is befolyásolhatja. Az MMI touch rendszerrel kiegészített MMI navigáció plusz navigációs berendezéssel együtt e technika a választott útvonal tárolt adatairól, mint például az egyes kanyarívekről vagy az egyes utak besorolásáról is rendelkezhet információval.Az új Audi A8 hátulján szintén karcsúbb LED-technikájú lámpatestek jelentek meg, az új tervezésű lökhárító pedig egészen az S8-ig, minden motorváltozat esetében két rombusz-alakú kipufogó-végcsövet foglal magában. A külső módosítások sorát új krómozott díszlécek és fényes fekete ablakszegélyek teszik teljessé. Összesen 12, köztük öt új külső szín sorakozik az új A8 palettáján, a könnyűfém keréktárcsák kínálata pedig egészen 21 col peremátmérőig terjed.Motorok: nagyobb teljesítmény, fokozott gazdaságosságAz Audi két benzin- és két dízelmotor kínálatával vezeti be új A8 sorozatát a német piacra, amelyek a kompresszoros feltöltésű 3.0 TFSI (228 kW/310 LE), a V8-as Biturbo 4.0 TFSI (320 kW/435 LE), a különösen takarékos üzemű 3.0 TDI clean diesel (190 kW/258 LE) és a már-már extrém nyomatékos, 850 newtonméter csúcsot kínáló 4.2 TDI clean diesel (283 kW/385 LE).Az erőforrások többsége növelt teljesítményszinttel érkezik. A 4.0 TFSI álló helyzetből 4,5 másodperc alatt gyorsítja fel az A8 quattro összkerékhajtással szerelt változatát 100 kilométer/órás sebességre. Az Audi cylinder on demand (COD) rendszere a részterhelési tartományokon négyet önműködően leállít a nyolc henger közül. A leggazdaságosabb motor a 3.0 TDI clean diesel, amely átlagosan 5,9 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerenként (széndioxid-kibocsátás: 155 g/km). Mindegyik aggregát teljesíti az Euro 6 kipufogógáz-szabvány előírásait, a belső súrlódások csökkentését célzó megoldásaik pedig akár tíz százalékkal is csökkenthetik üzemanyag-fogyasztásukat.A klasszikus kivitelek kínálatát három további modellváltozat egészíti ki. A sorozat csúcsmodellje a már alapkivitelében is luxusfelszereltséggel érkező Audi A8 L W12 quattro. Motorja W-elrendezése eredményeképpen különösen rövid és könnyű konstrukció, amely 6,3 liter összlökettérfogatából 368 kW (500 LE) teljesítményt produkál. A 100 kilométerenként átlagosan csupán 11,7 literes üzemanyag-fogyasztás (széndioxid-kibocsátás: 270 g/km) kategóriája legjobbja. Ez az erőforrás is alkalmazza az Audi cylinder on demand (COD) kifejezetten számára kifejlesztett rendszerét, amely részterhelésnél önműködően megszakítja hat henger üzemanyag-ellátását és gyújtását.A rendkívül színvonalas akusztikai kényelemről a kínálatban szereplő aktív zajkiegyenlítés (Active Noise Cancellation; ANC) technikája gondoskodik.382 kW (520 LE) teljesítményével az S8 az Audi nagy sportlimuzinja, amelyet a mélyen zengő 4.0 TFSI a quattro összkerékhajtással mindössze 4,2 másodperc alatt gyorsít fel álló helyzetből 100 kilométer/órás tempóra. Átlagfogyasztása emellett csupán 10,1 liter 100 kilométerenként (széndioxid-kibocsátás: 235 g/km), amelyben szintén fontos szerep jut a COD rendszerének. Az A8 4.0 TFSI quattro, az A8 L W12 quattro és az A8 hybrid modellek által egyaránt használt aktív zajkiegyenlítés (ANC) technikája négyhengeres üzem során célzott ellenhangokkal egyenlíti ki az utastérbe jutó zavaró zajokat, a rezgések hatékony csillapításáról pedig aktív motorfelfüggesztések gondoskodnak. Az S8 különleges sportos pozícióját futóműve és karosszériája számos részlete jelzi.Az Audi A8 hybrid 2.0 TFSI belsőégésű erőforrása, illetve elektromos motorja 180 kW (245 LE) rendszerteljesítményt és 480 newtonméter maximális forgatónyomatékot produkál, amely átdolgozott tiptronic sebességváltón keresztül jut első kerekeire. A hátul elhelyezett lítiumion-akkumulátor legfeljebb 100 kilométer/órás tempóval a tisztán elektromos közlekedést is lehetővé teszi, amelynek hatótávja mintegy három kilométer. Az A8 hybrid átlagfogyasztása csupán 6,3 liter 100 kilométerenként (széndioxid-kibocsátás: 147 g/km).Az A8 modellek alapkivitelű sebességváltójaként a rendkívül gyors és lágy kapcsolások jellemezte nyolcfokozatú tiptronic konstrukció szolgál. Ez az elektronikus szabályozású automata váltómű a quattro állandó összkerékhajtással is együttműködik.Kívánságra az Audi hátsó sport-differenciálművével egészíti ki e kettőst, amely mindenkor a pillanatnyi vonóerő-igények szerint osztja el a forgatónyomatékot a hátsó kerekek között. Ez utóbbi technika az S8 és az A8 4.2 TDI clean diesel quattro esetében szériafelszerelés.Az Audi nagyméretű limuzinjának sportos karakterében igényes futóműve is nagy szerephez jut. Az egyes műszaki főkomponensek működését meghatározó Audi drive select az alapfelszereltség része, amelynek működése a csillapítás-szabályozással kiegészített adaptive air suspension légrugózásra is kiterjed. Kívánságra az Audi kimondottan sportos hangolással is szállítja légrugózását. A kormány rásegítését elektromechanikus rendszer biztosítja, igényes alternatívaként pedig az áttételét a pillanatnyi sebesség függvényében változtató dinamikus kormányzás szolgál. A V8-as modellek és az A8 L W12 quattro extrafelszereléseinek kínálatában szénszál-erősítésű kerámia féktárcsák is szerepelnek.Opcióként az Audi A8 az új, 9J x 20 méretű, high-tech alumínium keréktárcsákkal is rendelhető. Ezek alapjául kovácsolt alumínium tartótárcsa szolgál, amelyet speciális eljárással nagyszilárdságú műanyagból készült, tízküllős dizájn-elemmel erősítenek össze.A manufaktúrák stílusa: az Audi A8 utastere Az Audi zászlóshajójának utastere – elegáns vonalvezetésével és nagyvonalú térkínálatával tűnik ki. Az első ülések rendelhető opciói között a szellőztető- és a masszázs-funkció is megtalálható. Az A8 és A8 L kívánságra két elektromos állítású egyes hátsó üléssel is kapható, amelyeket az A8 L esetében az ülések közötti, bőrbevonatú, átmenő középkonzol egészíthet ki. Igazi „First Class” megoldás az elektromos állítású lábtámasszal kínált nyugágy-ülés. A palettán mindemellett számos további igényes felszerelés is sorakozik, a négyzónás automatikus légkondicionáló berendezéstől a szervózárakon át egészen a hűtőszekrényig.Az új A8 utasterének minden egyes komponensét nagy gonddal válogatták és a legmagasabb fokú precizitással munkálták meg, igényes részletmegoldásai már a manufaktúrák stílusát idézik.A kárpitok, dekorbetétek és színek palettája jelentősen változott, újdonság például a barnásezüst erezett nyárfa és a barnásarany erezett natúr kőrisfa, akárcsak a különösen természetes hatású, lágy és aktívan szellőző Unikat bőr.Az Audi design selection exkluzív anyagok és színek igényes kínálatát nyújtja, köztük a platánszürke/márványszürke árnyalatokkal. Az Audi S8 a szénszálas réz köper-szövet mintájú dekorbetétekkel kiegészített fekete/Vermontbarna design selection összeállítással is rendelhető. Az Audi exclusive programja további egyéni kialakítási lehetőségeket kínál a különösen igényes ügyfelek számára.Az Audi modelljeire oly jellemző módon, funkciói sokasága ellenére az új A8 sorozatot is példásan egyszerű és letisztult kezelés jellemzi. A középpontban az MMI-rendszer kezelőgombja áll, amely az MMI navigáció plusz navigációs berendezés esetén érintés-érzékeny felülettel (touchpad) egészül ki. E technikával (MMI touch) a vezető egyszerű írásjelek és számok felrajzolásával számos navigációs és multimédiás funkciót vezérelhet.Még biztonságosabban és kényelmesebben: a vezetői segédrendszerekAz extrafelszerelésként rendelhető vezetői segédrendszerek még biztonságosabbá és kényelmesebbé teszik az autózást. A Stop&Go funkcióval kiegészített adaptív sebességszabályozás (adaptive cruise control) az Audi pre sense basic biztonsági rendszerrel együtt szerepel a kínálatban, akárcsak az Audi side assist. Újdonság az A8 sorozatban a kormányzásba enyhe korrekciókkal beavatkozó Audi active lane assist és a parkolás során a kormányzás feladatát átvevő, a jármű környezetét is megjelenítő parkoló-asszisztens. A szintén új head-up kijelző közvetlenül a vezető látóterében, a szélvédőre kivetítve jeleníti meg a fontos információkat. Az éjjellátó berendezés a gyalogosokon túl már a nagyobb állatokat is felismeri.Az MMI navigáció plusz navigációs berendezés kiegészítéseként az autótelefont is magában foglaló Audi connect opciója rendelhető, amely integrált UMTS-modulja segítségével köti össze az új A8 utasterét az internettel. Az utasok a WLAN-hotspot révén külső eszközeikkel szabadon szörfözhetnek a világhálón vagy éppen intézhetik elektronikus levelezésüket. A vezető számára az Audi connect különböző fejlett online-szolgáltatásokat hoz el az autóba, például az online közlekedési információk, a Google Earth és a Google Street View képei, illetve az online hírek formájában. A multimédia területén a Bang & Olufsen Advanced Sound System szolgál igazi különlegességgel, míg a hátsó szórakoztatórendszer (Rear Seat Entertainment) két képernyőt, Bluetooth-fejhallgatókat és DVD-lejátszót tartalmaz.Magyarországon az új Audi A8 várhatóan október végén érkezik meg a márkakereskedőkhöz.
Címkék: 

Egyedülálló abroncsadományozási program a Hankook-tól

2013.08.22.
A pályázat felülete 2013. augusztus 22-én nyílik meg a www.hankookadomany.hu oldalon, amelyen a társadalom számára fontos szolgálatot tevő alapítványi és egyesületi formában működő közhasznú szervezetek igényelhetnek a vállalattól legfeljebb 12 darab, azaz 3 garnitúra gumiabroncsot. Az egyedülálló kezdeményezés a Hankook Tire Magyarország 2012-ben indított Hankook Abroncsadományozási Programjának folytatása, amelynek egyik fő célja közúti közlekedésünk biztonságának elősegítése. A jelentkezés határideje 2013. szeptember 25.A Hankook Tire Magyarország abroncsadományozási programot hirdetett annak érdekében, hogy olyan szervezeteket segítsen, amelyek tevékenységükkel a társadalom számára fontos szolgálatot tesznek.A programra az erre a célra létrehozott www.hankookadomany.hu honlapon keresztül lehet jelentkezni. A vállalat olyan kisebb alapítványok és egyesületek számára kíván segítséget nyújtani, amelyek méretükből fakadóan más módon nagyon ritkán és csak nagy erőfeszítések útján jutnának támogatáshoz.A 2013. augusztus 22-én induló www.hankookadomany.hu oldalon a jelentkező szervezetek legfeljebb 12 darab, azaz 3 garnitúra Hankook gumiabroncsra adhatják le igényüket, a beadási határidő 2013. szeptember 25-tel zárul. Feltétel, hogy a regisztráló szervezet közhasznú vagy kiemelten közhasznú alapítványi, közalapítványi vagy egyesületi formával rendelkezzen; és minimum 5 éve tevékenykedjen például a vér- vagy szervszállítás, betegszállítás, gyermekmentés koraszülött mentés, gyermekedukáció vagy bűnmegelőzés területén.A kedvezményezett szervezeteket a Hankook a program anyagi kerete erejéig és a kért abroncsok elérhetőségének függvényében választja ki, majd elektronikus úton értesíti 2013. október 1-je után.Az egyedülálló program révén a vállalat célja a leginkább támogatásra szoruló szervezetek magyarországi tevékenységének támogatása, valamint a közúti közlekedésük biztonságának elősegítése.A rendhagyó kezdeményezés a Hankook Tire Magyarország 2012-ben indított Hankook Abroncsadományozási Programjának második akciója, amely a vállalat CSR stratégiájának szerves részét képezi. A program keretében a vállalat 2012-ben több mint 1300 téli gumiabroncsot adományozott három szervezetnek – az Országos Mentőszolgálatnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak és a Magyar Vöröskeresztnek. Az adomány értéke több mint 20 millió forint volt, így ez volt minden idők addigi legnagyobb abroncsadománya Magyarországon. A kisebb intézmények segítésére irányuló kezdeményezés mellett a Hankook 2013-ban is tervezi országos hatáskörű szervezetek támogatását is.Az abroncsadományozási programról bővebb információ a www.hankookadomany.hu oldalon található.
Címkék: 

Acélipari egyesülés: szükség van az állami beavatkozásra

2013.08.22.
    A 14 magyarországi vállalatot tömörítő egyesülés elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott az MTI-nek, hogy a kormány szerdán tárgyalásokat kezdeményezett a Dunaferr tulajdonosaival a cég visszavásárlásáról. A döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok. A szakember véleménye szerint a kormány komolyan tenni fog a cég megmentéséért. "Bízom benne, hogy a kialakult helyzet megnyugtatóan rendeződik, mert az 1500 ember elbocsátása nem csak Dunaújvárosra, hanem az egész országra nézve szociális katasztrófát, csődöt jelentene" - fogalmazott.    Rámutatott:a magyarországi acélpiaci kilátások szoros összefüggésben vannak az Európai Unió piacával és a világpiaccal. Jelenleg az EU eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli át, gazdasági növekedést az idei évre még nem, csak 2014-től jeleznek.    Szólt arról is, hogy az acélipar nehéz helyzetével és jövőjével európai uniós szinten is foglalkoznak, a 15 tagállam által alkotott fórum eddig három ülést tartott. Az ipari, gazdasági vezetők és szakszervezetek magas szintű párbeszédét biztosító kerekasztalba azt a 15 tagállamot hívták meg, amelynek az acéltermelése az uniós átlag két százalékát eléri, így Magyarország az egy százalék alatti termelésével ebben nem vesz részt - ismertette.    Az Európai Bizottság ajánlásai alapján elkészült az Akcióterv a versenyképes és fenntartható acélipar számára Európában című dokumentum, melyet június első napjaiban tettek közzé.    Szabados Ottó a dokumentum legfontosabb témái közül kiemelte a megfelelő szabályozási keretrendszer kialakítását. Az MVAE az áfaelkerülés gyakorlatának megszüntetésére vonatkozóan korábban már javaslatot tett a kormánynak és a NAV-nak. Magyarország az uniónál Lengyelországgal közösen kezdeményezte a fordított áfa bevezetését, mivel a feketepiaci tevékenység ellehetetleníti a betonacél-kereskedelmet és a Dunaferr termékeinek egy részére is hatással van - mondta. (A normál áfafizetéskor az eladó (például egy acélgyártó) az áfa összegét is kiszámlázza a vevőnek (például autógyár), majd ennek értékét bevallja az államnak. A fordított áfa lényege viszont az, hogy az eladónak semmi dolga az áfával, azt a vevő teszi rá az árra, és ha nem tudja levonni, akkor neki is kell befizetnie az államnak.)    A jelentés a fontos célok között említette még az acélfelhasználás növelését, mivel Európa jelenleg 80 millió tonnás kihasználatlan kapacitással rendelkezik. A tisztességes nemzetközi versenyfeltételek megteremtése azért fontos, mivel az EU piaca nyitott, EU-n kívüli piacok pedig gyakran piactorzító intézkedéseket alkalmaznak, ami hátrányos helyzetbe hozza az iparágat. Megjegyezte azt is: a tagországok célul tűzték ki az acélhulladékok illegális exportjának megszüntetését, amivel a szektor energiafelhasználását 20-30 százalékkal csökkenteni lehetne. Ez azért fontos, mert az acélgyártás működési költségeinek mintegy 40 százalékát az energiaköltségek teszik ki. Az EU-tagállamok közül Magyarországon a legdrágább az áram ára, miközben azok az országok tudják növelni az acélgyártás versenyképességét, amelyek az ágazatban tevékenykedők részére csökkentik az áram adóját - emelte ki a szakember.    Tájékoztatása szerint Magyarországon acélgyártással jelenleg Dunaújvárosban és Ózdon foglalkoznak, míg a Dunaferrnél lapos termékeket és profilokat állítanak elő, Ózdon betonacélt gyártanak. A szektor kevesebb mint tízezer embert foglalkoztat. Diósgyőrben teljesen megszüntették az acélgyártást, de ott új acélgyár építését tervezi egy külföldi befektető.
Címkék: 

Elektromos hajtás egy összkerekes BMW-ben: BMW Concept5 X5 eDrive

2013.08.22.
A BMW Concept X5 eDrive a vezetés az xDrive intelligens összkerékhajtás kínálta karakteres élvezetét és a sokoldalúan kihasználható beltér előnyeit plug-in hajtásrendszerrel kombinálja. Innovatív BMW eDrive technikája a márkára jellemző sportosságról gondoskodik, miközben 120 kilométer/órás tempóig akár 30 kilométeren át is lehetővé teszi a tisztán elektromos közlekedést, az EU-tesztciklus során pedig mindössze 3,8 liter átlagfogyasztást produkált 100 kilométerenként.A tanulmánymodell BMW eDrive hajtásrendszere egy BMW TwinPower Turbo technikával működő, négyhengeres belsőégésű motorból és egy, szintén a BMW csoport saját fejlesztéseként készült elektromos motorból épül fel. A 70 kW/95 LE teljesítményű elektromos gépet magasfeszültségű lítiumion-akkumulátor látja el energiával, amely egyszerűen a háztartási elektromos hálózatról is feltölthető, s akár 30 kilométeres távon is lehetővé teszi a károsanyag-mentes helyi közlekedést.A BMW Concept X5 eDrive számára készült magasfeszültségű akkumulátor ütközésbiztonsági szempontból jól védett pozícióban, a csomagtér-padlózat alatt működik, így a csomagtartó eredeti térfogata szinte korlátozás nélkül rendelkezésre áll.Igény szerint és a pillanatnyi menethelyzet függvényében háromféle üzemmód választható: intelligens hibridhajtás a sportosság és a gazdaságosság optimális arányával, tisztán elektromos, így teljes mértékben károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedés, valamint az akkumulátor aktuális töltöttségi állapotát megőrző „Safe Battery” módusz.A BMW Concept X5 eDrive iránymutató karakterét dizájnja diszkrét és precíz stílusjegyei is kihangsúlyozzák. A „Silverflake metál” külső szín igényes kontrasztjaként a BMW-vesék lamellái, a légbeömlő nyílások bordái és a hátsó lökhárító betétjei a kifejezetten a BMW i márka számára kifejlesztett „BMW i kék” árnyalatúak. A BMW Concept X5 eDrive mindemellett specifikus kivitelű tetősínekkel, a töltési folyamat alatt megvilágított kábelcsatlakozóval, illetve 21 col peremátmérőjű, aerodinamikailag továbbfejlesztett, exkluzív könnyűfém keréktárcsákkal készült.BMW eDrive hajtásrendszer Sports Activity Vehicle modellben: kiemelkedő gazdaságosság és a vezetés karakteres élménye intelligens hibridtechnikávalA hajtásrendszer elektromossá alakításával a BMW különösen jelentős lehetőségeket tár fel az üzemanyag-fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésének terén. Az e célra a BMW csoport saját fejlesztéseként született BMW eDrive technika minden esetben az adott járműkoncepcióra adaptált változatában állhat rendelkezésre. Az idei frankfurti szalon alkalmával ünnepli világpremierjét a BMW csoport első tisztán elektromos hajtású sorozatgyártású modellje, a BMW i3. Ezzel párhuzamosan a BMW Concept X5 eDrive formájában – a 2012-ben bemutatott BMW Concept Active Tourer után – immár a második BMW eDrive hajtású, hálózatról tölthető hibridmodellt is megtekintheti a közönség.Első ízben jelenik meg a BMW eDrive technika és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás kombinációja. A BMW Concept X5 eDrive kiváló menettulajdonságokkal szolgál, ami az első és a hátsó kerekek közötti elektronikus szabályzású és teljes mértékben variálható nyomatékelosztásnak köszönhető.Az elektromos gép, a belsőégésű motor vagy mindkettő közös teljesítménye az éppen választott üzemmódtól függetlenül mindenkor gyorsan és precízen oda irányítható, ahol a leghatékonyabban alakulhat vonóerővé. A SAV-modellekhez illő kvalitások – mindenfajta időjárási és útviszonyok közepette is megbízható vonóerő-átadás és magas fokú menetstabilitás, valamint a dinamikus kanyarvételek során is fokozott agilitás – így különösen gazdaságos módon valósíthatók meg. A BMW Concept X5 eDrive éppoly sokoldalú, mint sportos képességeihez az EU-tesztciklus során felvett, 100 kilométerenként mindössze 3,8 literes átlagfogyasztás, és kilométerenként 90 gramm alatti széndioxid-kibocsátás párosul.A BMW Concept X5 eDrive modellben elektromos motor fokozza tovább a vezetés élvezetét és gazdaságosságát, amely 70 kW/95 LE teljesítményével és az elektromos gépekre jellemzően már indulástól magas forgatónyomaték-szintjével karakteresen közvetlen vonóerőt biztosít. A BMW csoport által kifejlesztett elektromos szinkronmotor egészen a magas terhelési tartományokig folyamatos teljesítmény-leadással szolgál, optimális saját tömeg mellett. Az elektromos gép önmagában 120 kilométer/óra csúcssebességet biztosít a BMW Concept X5 eDrive számára, gyorsításkor és a dinamikus manőverek során pedig hatékonyan támogatja a belsőégésű motort (boost). A Concept X5 eDrive álló helyzetből 7,0 másodperc alatt gyorsít fel 100 kilométer/órás tempóra.ECO PRO üzemmód és tisztán elektromos hajtás: gazdaságosság igény szerintA BMW aktuális sorozatgyártású modelljeihez hasonlóan a BMW Concept X5 eDrive is kínálja az úgynevezett „élménykapcsolóval” (Driving Experience Control) aktiválható ECO PRO üzemmódot, amely különösen takarékos autózást tesz lehetővé. Ez a jármű indításakor önműködően választott menetprogram intelligens hibridfunkcióival tűnik ki. Az energiamenedzsment-rendszer a pillanatnyi menethelyzet függvényében a belsőégésű motor és az elektromos hajtás leghatékonyabb együttműködésére összpontosít.A navigációs rendszerrel együttműködve hibrid-specifikus, egyfajta előrelátó vezetést segítő asszisztensfunkció is rendelkezésre áll, amely az útvonal tulajdonságait, a sebességkorlátozásokat és a választott üzemmódot is tekintetben veszi.A vezető mindezeken túl a tisztán elektromos hajtás mellett is dönthet. Teljesen feltöltött akkumulátorral akár 30 kilométert tehet meg így, azaz helyi károsanyag-kibocsátás nélkül. Ugyancsak választható üzemmód a „Safe Battery”, amellyel megőrizhető az akkumulátor töltöttségi szintje, például ha a vezető egy hosszabb utazás egy-egy városi szakaszát tisztán elektromos hajtással kívánja megtenni.Mindennapos használhatóság: rugalmas töltési lehetőségek és praktikus alkalmazásAnnak érdekében, hogy a lehető legszélesebb körben kiaknázhatóvá váljanak elektromos hajtásrendszere gazdaságossági előnyei, a BMW Concept X5 eDrive plug-in hibridmodellként készült. Magasfeszültségű töltéstárolója a háztartási elektromos hálózatról, nagyobb áramerősségekre is alkalmas falitöltőről (Wallbox) és a nyilvános állomásokon egyaránt feltölthető. Az energiaforrásokkal szembeni rugalmasságot az autóhoz mellékelt töltőkábel segíti, amely a csomagtartóban, a sík padlózat alatt található. Egy szinttel lejjebb kapott helyet az akkumulátor, amely így alig korlátozza a rakodótérfogatot. A csomagtér így két nagy utazóbőrönd, vagy négy 46 colos golftáska számára is elegendő helyet kínál. Az egyebek mellett a 40:20:40 arányban osztva lehajtható hátsó üléstámlának köszönhető magas fokú variálhatóság így éppúgy megmarad, mint a SAV-modell akár öt személy számára nyújtott bőséges térkínálata és színvonalas kényelme. Intelligens hálózatok a még magasabb fokú hatékonyság érdekébenA BMW ConnectedDrive különböző innovatív funkciói a tisztán elektromos hajtás minél gyakoribb alkalmazására irányuló mobilitás terv készítésében is hasznosnak bizonyulnak. A BMW Concept X5 eDrive pillanatnyi elektromos hatótávja ennek megfelelően konkrét számértékként is rendelkezésre áll. A hatótáv dinamikus kijelzője az intelligens hálózati kapcsolatok segítségével folyamatosan tekintetbe veszi a hatótáv alakulása szempontjából releváns paramétereket, mint például a forgalmi helyzet, a választott útvonal jellemzői és a vezetési stílus.Aktív útvonalvezetés mellett a navigációs térképről kiválasztott nevezetes pontokhoz (point-of-interest) a nyilvános töltőállomások adatai társulnak. A vezető ekkor egyaránt megjelenítheti a választott útvonal mentén, illetve az úti cél környékén található töltőállomásokat.A rendszer emellett az akkumulátor teljes töltéséhez szükséges időtartamról is tájékoztatja, de akár okostelefonjára is lehívhatja az akkumulátor töltöttségi állapotára és a tisztán elektromos hatótávra vonatkozó információkat. A BMW ConnectedDrive kifejezetten az elektromos mobilitás számára kifejlesztett Remote App alkalmazásával a töltési folyamat is vezérelhető mobiltelefonról. Mindemellett az áramellátásra kapcsolt jármű is igény szerint programozható, már az induláskor kellemes belső klíma érdekében akár a távolból aktiválva a fűtést és légkondicionáló berendezést
Címkék: 

Egyre kevesebb a devizahitel-csapdában ragadt autós

2013.08.22.
    A használtautó-kereskedelem több mint 80 százalékát közvetítő internetes oldal MTI-hez eljuttatott közleménye szerint bár egyre valószínűbb, hogy az autós hitelekre továbbra sem terjed majd ki a devizahiteleseket megsegítő új csomag, ennek jelentősége ma már jóval kisebb, mint két évvel ezelőtt lett volna. "Négy éve gyakorlatilag megszűnt a devizahiteles autóvásárlás, aki emiatt bajba került, többségében már az elmúlt években igyekezett valamilyen megoldást találni a problémájára. Ha nem talált, akkor pedig már a finanszírozó vette vissza a járművet" - idézi a közlemény Szemes Árpádot, a Használtautó.hu ügyvezetőjét.    A portál szerint a hirdetési számok csupán a tendenciát mutatják, hiszen korántsem él mindenki a hitellel való eladással. Ezzel ugyanis elvész a hitelből vásárolt autó, illetve további fedezetre is szükség van a tartozás teljes rendezéséhez. Erre utal az a tény is, hogy az így hirdetett autók több mint felét 0 forinttal hirdetik, 10-15 százalékuk esetében pedig maga az eladó ajánl fel további, akár milliós összeget is a vevőnek, ha elviszi az autóját - ismerteti a közlemény.    A paradox jelenség oka a Használtautó.hu szerint, hogyaz autók piaci értéke az első néhány évben rohamosan esik, miközben az amúgy is lassabban, egyenletes mértékben csökkenő tartozás összege az árfolyamváltozás miatt akár több mint a duplájára is emelkedhetett. Emiatt az eladás pillanatában a jármű értéke nem fedezi a bank felé fennálló tartozást.    Mindez főként azokra az esetekre jellemző, ahol nagyon hosszú, akár 8-10 éves lejáratra, alacsony törlesztőrészletek, illetve minimális, akár 10 százaléknál is kisebb önerő mellett vettek fel hitelt a tulajdonosok. Jelenleg a jogszabályok ebben a tekintetben jóval szigorúbbak a vásárlók védelme érdekében, ez azonban az akkori hiteleseken már nem segíthet - olvasható a közleményben.

Tovább nőhetnek a bruttó bérek

2013.08.22.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki közlése szerint az idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 400 forint volt.    A Nemzetgazdasági Minisztérium az adatokhoz fűzött kommentárjában kiemelte, hogy a KSH legfrissebb statisztikái alapján továbbra is érvényesül a reálbérek emelkedésének év eleje óta tartó pozitív trendje. A júniusi 1,9 százalékos éves inflációval számolva júniusban 3,1 százalékkal növekedett a nettó reálbér, miután ebben a hónapban a bruttó bérek 3,7, a nettó bérek 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júniusban.    A folyamatosan növekvő reálkereset fontos hajtóereje a fogyasztói kiadások élénkülésének, ami a gazdasági növekedés szempontjából kiemelt jelentőségű - tette hozzá a tárca a közleményében.    Suppan Gergely, a TakarékBank Zrt. elemzője szerint az év hátralévő részében tovább nőhetnek a bruttó bérek, az infláció pedig várhatóan tovább mérséklődik, így gyorsulhat a reálbérek növekedése. Írásos elemezésében kifejtette, hogy az idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetésének köszönhetően, a minimálbérek növekedése pedig meghaladja az inflációt. Mivel több ágazatban csak a közelmúltban történtek meg az idei bérmegállapodások, a bruttó bérek növekedése kissé gyorsulhat a következő hónapokban a megállapodások lezárultát követően. A pedagógus és egészségügyi béremelések az őszi hónapoktól tovább gyorsítják a bérnövekedés ütemét. A reálbérek növekedése pedig az infláció további visszaesése miatt erősödhet.    A TakarékBank elemzője az idén összességében 3,5 százalékos bruttó és közel 5 százalékos nettó bérnövekedésre számít.Előrejelzése szerint a vártnál jóval alacsonyabb infláció hatására a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban megközelítheti a 2,8 százalékot.    Suppan Gergely hozzátette, hogy a reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a második félévben növekedést mutathat, azonban a többletbér nagyobb részét az adósságok törlesztésére, valamint a megtakarítások felépítésére fordíthatják. A bérek alakulása a versenyszférában visszafogott, míg a fogyasztás várható szerény mértékű növekedése nem okoz inflációs kockázatokat.    Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője arra számít, hogy az év hátralévő részében is fennmarad a bruttó bérek éves szintű 3-4 százalékos növekedése, ami az alacsony inflációs környezettel párosulva lehetővé teszi a reálbérek növekedését. Az elemző 2013-ban 3,5 százalékos átlagos bruttó és 1,5 százalékos reálbér-növekedéssel számol.    A szakértő kiemelte: a KSH adataiból az is kitűnik, hogy a versenyszféra alkalmazotti létszámát másfél éve jellemző csökkenés üteme is mérséklődik. Júniusra minimálisra redukálódott, gyakorlatilag megszűnt a létszámcsökkenés, vagyis ebben a hónapban már majdnem ugyanannyian dolgoztak a versenyszférában, mint tavaly ugyanebben a hónapban. Az elemző elképzelhetőnek tartja, hogy 2013-ban éves átlagban már nőhet a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma tavalyhoz képest.
Címkék: 

A Handelsblatt rólunk

2013.08.22.
A Handelsblatt című német gazdasági lap Magyarország pozitív meglepetést okoz című cikkében megállapította, hogy súlyos gazdasági válság után ismét gyarapszik a magyar gazdaság. A májusi kétszázalékos esés után júniusban 1,7 százalékkal nőtt az ipari termelés éves összehasonlításban. A júniusi plusz ugyanakkor egyedül a gépjárműexportnak köszönhető. Ez azt mutatja, hogy a magyar gazdaság továbbra is ingatag. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint a GDP idén stagnálni fog, 2014-ben pedig szerény 1,4 százalékkal növekszik - olvasható az újság honlapján.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója