Növekedett a BMI augusztusban Magyarországon

2013.09.02.
A mutató 50 pont alatti értéke a feldolgozóipari tevékenység visszaesését, az annál nagyobb értékek az ágazat bővülését jelzik.    A társaság jelentése szerint a korábbi augusztusokkal összevetve az idei érték elmarad az 52,1 pontos hosszú távú átlagtól, de meghaladja az elmúlt három év 50,8 pontos átlagát.    A jelentés készítői hangsúlyozzák, hogy áprilistól a BMI értéke folyamatosan 50 pont körül ingadozik, nem mutat határozott trendet.    A BMI komponensei közül a termelési mennyiség indexe csökkent júliusi értékéhez képest, de a május havi szűkülés után így is a termelt mennyiség emelkedését jelzi harmadik hónapja. Az új rendelések indexe enyhén nőtt.    Az augusztusi szállítási átfutási idő hosszabb lett júliushoz képest, de a növekedés üteme csökkent. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei a harmadik legalacsonyabb érték 2010 és 2011 után.    A vásárolt készletek emelkedni kezdtek az elmúlt hónapban tapasztalt csökkenés után. Az idei augusztusi érték az elmúlt tizennégy év értékei alapján erősen átlag feletti, és a harmadik legmagasabb.    A foglalkoztatottsági index augusztus havi értéke már bővülésre utal. A mutató 2012-ben négy hónapban jelzett csökkenést - júliusban, augusztusban, októberben, és decemberben -, 2013 januárjától bővülést mutatott egészen áprilisig, majd a trend abbamaradt, és május-július között folyamatosan csökkenést mértek. Augusztusban megállt ez a folyamat.    A beszerzési mennyiség indexe csökkent a júliusihoz képest, de egyúttal a mennyiség emelkedését is jelzi.    A beszerzési árak enyhe növekedése folytatódott augusztusban, ezzel a beszerzési árak az elmúlt negyvenkét hónapban negyvenegy alkalommal növekedtek.    A késztermékkészletek szintje augusztusban enyhén magasabb lett. A korábbi augusztusi értékeket nézve az idei némileg átlag felettinek mondható, és a hatodik legmagasabb 1995 óta.    A külpiaci mutatók közül az importindex értéke növekedett júliushoz képest, de a február-májusi négy hónap bővülés után továbbra is az import mennyiségének csökkenését jelzi, immár harmadik hónapja. Ezzel szemben az exportindex eltérő folyamatot mutat, értéke csökkent az előző hónaphoz képest, de még éppen 50 pont felett maradt.    A válaszadók jelentősebb áremelkedést jeleztek a cement, cserép, kavics, mész, polipropilén, PVC por, sertés, tej, tégla esetében, jelentősebb árcsökkenésről számoltak be az ezüst, a fémek, a liszt, a réz és a tojás területén.MTI 
Címkék: 

KSH: júniusban 581 millió euró volt a külkereskedelmi többlet

2013.09.02.
Az adatok lényegében megegyeznek az előzetesen közölt számokkal.    Júniusban a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 2,9 százalékkal csökkent, a behozatalé 1,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az év első hat hónapjában a külkereskedelem exportvolumene közel 2, az importé több mint 3 százalékkal bővült.MTI 

BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők

2013.09.02.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: hétfőn valószínűleg fékezi a tőzsdei mozgásokat, hogy az amerikai piacok zárva tartanak. A szakember szerint az ázsiai kereskedésből az látszik, hogy javul a nemzetközi hangulat, valamennyire enyhült a szíriai feszültség is.    Az elemző szerint a pozitívabb nemzetközi légkör a magyar börzére is hatással lesz. Ezért a hazai kereskedésben nulla közeli nyitásra, a nap végén enyhén pozitív zárásra számít.    Összességében emelkedést vár Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője is, szintén a nemzetközi hatások miatt. Hozzátette: az OTP esetében azonban kérdés, hogyan reagál a piac azokra a hírekre, amelyek szerint a kormány a devizahiteles mentőcsomag terheinek döntő részét a bankokra hárítaná.    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,13 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 18 198,84 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt. A Mol 140 forinttal, 0,87 százalékkal 16 190 forintra erősödött, 847,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,43 százalékkal 4239 forintra nőtt, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,94 százalékkal 315 forintra emelkedett, forgalma 467,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 1,10 százalékkal 3660 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 62,4 millió forintos forgalom mellett 125 forinttal, 0,59 százalékkal 21 275 forintra erősödött.MTI 
Címkék: 

Devizapiac - Csekély forinterősödés a devizapiacon

2013.09.02.
Az elmúlt héten a forint gyengült, a hetet az euró 298 forinton kezdte, majd a hét túlnyomó részében a 300-301 forintos tartományban mozgott. A leggyengébb forintárfolyam 303,45-ös eurójegyzésen volt a múlt héten, amire legutóbb csaknem öt hónapja, április elején volt példa.    A svájci frankot a pénteki 245,20 forint után 244,47 forinton jegyezték hétfő reggel. A dollár is kissé gyengült, jegyzése a pénteki 228,58 forint után 227,95 forinton állt. A japán jen szintén gyengült, 2,3102 forintra a péntek délutáni 2,3290 forintról.    Az euró árfolyama nem változott a pénteken elért ötheti mélyponthoz képest, jegyzése a péntek délutáni 1,3190 dollár után hétfő reggel 1,3198 dolláron állt.    Szerény mértékben, 0,00-0,05 százalékkal a régiós devizák is erősödtek: az eurót reggel 4,2733 zloty, 25,7390 cseh korona és 4,4336 román lej árfolyamon jegyezték.    A devizapiaci árfolyamokat hétfőn az augusztusi német és euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexek alakulása befolyásolhatja. Az amerikai piacok hétfőn ünnep (Labor Day) miatt zárva tartanak.MTI
Címkék: 

GKI: "befagyott" a gazdaság, 0,3 százalékkal nőhet idén a GDP

2013.09.02.
A GKI szerint a növekedés csak a növénytermelés jelentős emelkedésének, a tavalyi nagyon kedvezőtlen időjárással szemben idén kedvezőbben alakuló természeti feltételeknek lesz az eredménye. A többi ágazat, és a fogyasztás, illetve a beruházás is nagyjából stagnál. A kormányzati lépések - például a rezsicsökkentés, a devizahitelek várható kivezetése - elsősorban a lakosság közérzetének javítására irányulnak, s nemhogy nem javítják, de kifejezetten rontják a növekedés esélyét - mutat rá a GKI.    A gazdaságkutató 2013 egészére 2,2 százalékos inflációt vár. A rezsicsökkentés mérsékli, az újabb és újabb adók - telefonadó, közműadó, e-útdíj, tranzakciós illeték, megemelt hatósági dohány-árrés - begyűrűzése pedig növeli az áremelkedés ütemét. A hazai infláció erőltetett leszorításával sikerült elérni az EU átlagát, de fenntarthatatlanul, és rengeteg káros mellékhatással - teszik hozzá.    A monetáris tanács célja az alapkamat csökkentése, a folyamat fenntartása érdekében immár kisebb lépésekkel. A forint erőteljes, 310-320 fölé gyengülése esetén a kamatcsökkentési periódus vélhetően le fog állni, sőt tartósan kedvezőtlen nemzetközi pénzpiaci helyzet esetén kamatemelés is bekövetkezhet - fogalmaznak.    Az államháztartási hiány a GKI szerint az idén magasabb lesz a 2,7 százalékos célnál, de 3 százalék környékén marad. Az államadósság rátája 2013 végén a GDP 79-80 százaléka körül lesz, az idei változás előjelét az új devizakötvények kibocsátásának ütemezése, a kincstári tartalék nagysága és a forint év végi árfolyama dönti el - állapítja meg a GKI.    Emlékeztetnek: Magyarországon az első negyedévi GDP-visszaesést a második negyedévben 0,2 százalékos növekedés követte. Az EU átlagához viszonyítva ez kedvező, mivel ott még a második negyedévben is 0,2 százalékos volt a visszaesés, de jóval elmarad az 1 százalék körüli lengyel, román és szlovák, s különösen a balti dinamikától. Az idei év első félévében a mezőgazdaságon kívül szinte csak az építőipar termelése emelkedett. Ugyanakkor az első hat hónapban még visszaeső iparban az európai konjunktúra javulásával szerény élénkülés remélhető. Az első félévben az ipar belföldi értékesítése 4 százalékkal csökkent, a kivitele viszont 1,4 százalékkal nőtt. Az év első felében a teljes magyar árukivitel is alig emelkedett - júniusban egyenesen csökkent -, ráadásul Cseh- és Horvátországtól eltekintve messze elmaradt a régióra jellemzőtől. A beruházások a második negyedévben már emelkedtek, de a feldolgozóiparban csökkentek. A kiskereskedelmi forgalom tavaszi élénkülése egyelőre átmenetinek bizonyult, az év egészében azonban a reálkeresetek közel 1,5 százalékos emelkedése hatására elérhető lesz a tavalyi szint. A lakosság megtakarítási hajlandósága továbbra is magas, hitelállománya csökkenő.    A foglalkoztatás az első félévben az öt főnél nagyobb cégeknél és a költségvetési szférában összességében 0,2 százalékkal mérséklődött. Ez az üzleti szektor romló foglalkoztatási képességének a következménye, a közmunkások száma ugyanis emelkedett, az e nélkül számolt költségvetési szektor létszáma pedig stagnált. Ugyanakkor a KSH lakossági felmérése szerint 1,5 százalékkal emelkedett a valamiféle munkát végzők aránya. A munkanélküliség a több nyári munkaalkalom mellett a közmunka kiterjesztése, valamint a külföldi és szürke munkavállalás terjedése miatt csökken a GKI szerint.MTI 
Címkék: 

Magyarok a világ járműgyártásában: Bejczy Antal

2013.09.01.
1930-ban született Ercsi Sina-telepen. Gyermekkorát a mai Besnyő területén, Göböljáráson töltötte, ahol édesapja, Bejczy Jenő főintéző volt. Középiskoláit Kalocsán, a jezsuitáknál végezte. Esti tagozaton beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára.1956-ban elhagyta az országot. Norvégiában fejezte be tanulmányait, ahol egyúttal doktori címet szerzett alkalmazott fizikából. Az atomreaktorok szakértőjeként 1966-ban NATO-ösztöndíjjal az Egyesült Államokba került, a Cal-Tech (California Institute of Technology) műszaki egyetem fizika tanszékére.Három év múlva kutatói állást kapott a NASA legnagyobb intézetének számító, még a Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratoryban (Sugárhajtás-laboratórium), ahol azután a távirányítású robottechnika részlegét vezette. A magyar szakembernek több mint 150 publikációja jelent meg a robottechnológia és a távirányítás területén, továbbá e témakörben hat találmányát jegyezték be az Egyesült Államokban, s 41 kitüntetéssel elismert újítást mondhat a magáénak. Egyik alapítója volt a több mint 300.000 tagot számláló IEEE (Amerikai Elektromos és Elektrotechnikai Egyesületek Szövetsége) szervezet keretében alapított Robotika és Automatizálás Egyesületnek.1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a világhírű kaliforniai Jet Propulsion Laboratory (JPL) kutatójaként, a távoli űrkutatás témáiban. E mellett, a St. Louis-i Washington Egyetem robotika tanszékének volt tanszékvezetője. 1997-ben került sor főműve (bár természetesen ez a fajta kutatói tevékenység ma már mindig csapatmunka), a Sojourner névre hallgató Mars-járó bemutatkozására.A Mars-autót hat darab, tizenhárom centiméteres átmérőjű, kerékbe épített villanymotor hajtotta, ezekhez és a mérőműszerekhez a Sojourner tetejére épített harmadnégyzetméternyi és tizenhat kilowattos teljesítményű napelem szolgáltatta az energiát. A jármű percenként negyven centiméteres sebességgel haladt, aztán három hónapos adatgyűjtés után akkumulátorai lemerültek, és megszakadt vele a kapcsolat.Bejczy professzornak harminckét év alatt hat szabadalma, és több mint negyven újítása volt. Százötven tudományos cikk szerzője, tíz szakmai könyv társszerzője és több tucat tudományos konferencia előadója.Forrás: magyarjarmu.hu
Címkék: 

A Kurucz, Horváth kettős nyerte a 18. Magyar Borok Útja Ralit

2013.09.01.
A második helyet Hajas László mesterfodrász szerezte meg Harmati Csaba oldalán, míg a harmadik a Diósi Rezső, Kemény László kettős lett.      A Magyar Borok Útja Ralin idén 75 autó és több mint 150 versenyző - köztük üzletemberek, neves közéleti személyiségek és újságírók - vett részt.  Az indulók a két és félnapos autós túra során az etyeki, a balatonboglári, a zalai, a badacsonyi és a pannonhalmi borvidéket járták be, s eközben 14 borpincészetet és egy pálinkafőzdét látogatták végig.      A rendezvény célja, hogy népszerűsítse az ország történelmi borvidékeit, a borkultúrát, valamint a falusi turizmust.      A győri ünnepélyes díjátadó gálán tombolasorsolást és borárverést tartottak, melyek bevételéből a szervezők a Gyermekrák Alapítványon keresztül a rákos gyermekek gyógyulását, valamint az Afrikai-Magyar Egyesület munkáját támogatják. MTI  

Nyereséges volt a csődeljárás alatt álló E-Star

2013.09.01.
A beszámoló szerint a társaság árbevétele csaknem a felére, 16 milliárd forintra esett. Az árbevétel csökkenését a cég elsősorban a tevékenységüket megszüntető, vagy értékesített magyarországi kapcsolt vállalkozások bevételének kiesésével magyarázza.    A társaság kötelezettségeinek összege 64,8 milliárd forintról 50,9 milliárd forintra csökkent, míg a tőkéjének és forrásainak együttes értéke 61,6 milliárdról 49,4 milliárdra csökkent.    A budapesti székhelyű E-Star Magyarországon, Lengyelországban és Romániában fő tevékenységként hőtermeléssel és -szolgáltatással, kapcsolódó tevékenységként pedig elektromos energia előállításával, illetve ezek kereskedelmével foglalkozik, illetve Magyarországon közvilágítási rendszerek korszerűsítésével és üzemeltetésével is.    Az idén az első fél évben a korábban tartós és nagy mértékű adósságot felhalmozó önkormányzatok – amellett, hogy az időközben kibocsátott számlákat folyamatosan rendezik – folyamatosan csökkentik adósságállományukat.    Magyarországon jelentősen javult portfoliójának fizetőképessége, miután az E-Star számtalan szerződést mondott fel nemfizető ügyfeleivel. A szerződésfelmondásokat a legtöbb esetben eredményes tárgyalások követték, a korábbi ügyfél tartozások jelentős mértékben csökkentek, a szolgáltatást számos fogyasztási helyen helyreállította.    Lengyelországban a szabályozás bizonytalansága miatt az E-Star 8,4 MWe teljesítményű gázmotorjait az első negyedévben leállította így a lengyel érdekeltség hozzájárulása az adózás előtti eredményhez a 2012-es fele körül lesz.    A beszámoló felidézi, hogy 2013. április 26-án a hitelezők jelentős többsége támogatta a csődegyezséget, amelynek értelmében a hitelezők fennálló követeléseikért – legfeljebb 50 millió darab - E-Star törzsrészvényt kapnak. Az elsőfokú bírói döntés a társaság egyezségi megállapodás jóváhagyása iránti kérelmét 2013. július 11.-én közzétett végzésében elutasította, a csődeljárást megszüntette, azonban a végzés nem jogerős. A cég a Fővárosi Ítélőtáblához fellebbezett, s reményei szerint a testület jóváhagyja a csődegyezségi megállapodást, a csődeljárás megszüntetését.    Az E-Star papírjai a BÉT standard kategóriájában forognak, pénteken egy forintos csökkenéssel, 93 forinton fejezték be a kereskedést, az elmúlt egy évben a papír legmagasabb ára 590, a legalacsonyabb 86 forint volt.MTI 
Címkék: 

Nőtt augusztusban a kínai feldolgozóipari BMI

2013.09.01.
Augusztusban szezonális kiigazítással 51,0 pontra emelkedett a júliusi 50,3 pontról a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser index (BMI). Elemzők 50,6 pontot vártak augusztusra.    Az index minden összetevője az előző havinál magasabb értéket ért el augusztusban. A termelési érték 52,6 pont, az új megrendelések 52,4 pont, az üzleti kilátásokkal kapcsolatos várakozásokat számszerűsítő részindex pedig 59,4 pont lett augusztusban.    Az index 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.    Az index márciusban 50,9, áprilisban 50,6, májusban 50,8, júniusban pedig 50,1 pont értéket mutatott.    A feldolgozóipari beszerzésimenedzser indexet (BMI) a CFLP (China Federation of Logistics & Purchasing) kínai logisztikai és beszerzési szövetség és a CLCI (China Logistics Information Centre) kínai logisztikai információs központ képzi havi rendszerességgel az NBS (National Bureau of Statistics) nemzeti statisztikai hivatal által 21 iparágat képviselő 3000 kínai feldolgozóipari vállalat bevonásával készített felmérés eredménye alapján.    Az index összeállításában a nemzetközi szabvány szerint az új megrendelések 30 százalékos, a termelési érték 25 százalékos, a foglalkoztatás 20 százalékos, a beszállítók teljesítési ideje 15 százalékos, a főbb alapanyagok készletállománya pedig 10 százalékos súlyozással szerepel.MTI 
Címkék: 

Tiltott volt, szériatartozék lett: index-show

2013.09.01.
Szerző: Boros Jenő - NépszabadságSzóval hasznos tartozék, a biztonság fontos eszköze, persze ha működik és működtetik. Általánosan elterjedt rossz szokás, hogy a vezető beletapos a fékbe, és aztán csak kanyarodás közben kapcsolja be az irányjelzőt, a rossz időzítés veszélyes. Szerencsére legalább a féklámpa nem vezetőfüggő, azt nem lehet mellőzni... A biztonsági övhöz hasonlóan az index is akkor ér valamit, ha megfelelően használják. Az elektromos  index 1928- óta bizonyítja létjogosultságát a közlekedésben, előtte is születtek érdekes megoldások. Először kezével jelzett a vezető, ami persze sötétben nem látszott, aztán jött a prizmás sofőrkesztyű, majd a csukott autók karosszériájából kihajló index, aztán a 21 wattos izzók és a gyorsabban reagáló de kisebb fogyasztású, és nem utolsósorban attraktív megoldásokat kínáló világító diódák következtek. Ezek már annyira meghódították a járműipart, hogy egyetlen luxusautóban, például a legújabb S osztályú Mercedesben ötszáz LED áll a fény szolgálatában, ennyiből jut az irányjelzőknek is.Ilyen volt régen.A szeptemberi frankfurti motorshow-n bemutatásra kerülő Audi A8-as irányjelzését nem lehet figyelmen kívül hagyni. A dinamikus index a luxuslimuzin Matrix LED fényszórójában kap helyet, a lámpatest már önmagában is formai és műszaki attrakció:ha a beépített kamera szembejövő járművet észlel, a fényszórók letompítják a távolsági fénysugár megfelelő részeit, a rendszer annyira pontos, hogy a fénysugárnak csak azt a részét árnyékolja ki, amely közvetlenül a szembejövő, illetve az elhaladó járműre irányul. Az éjjellátó berendezéssel és navigációs rendszerrel összehangolt kanyarkövetésnél a fényszórók a navigációs adatok alapján már a kormány elfordítása előtt megvilágítják az út ívét.És ilyen ma egy Audi A8-asban.Az indexek is hasonló technológiával készültek: az elsők 18-18, a hátsók 24-24 diódája nem egyszerre, hanem futófényszerűen villog, ami jobban észlehető, ezért a tervezők szerint biztonságosabb: a dinamikus irányjelző LED-jei 150 ezredmásodpercenként villannak fel a kanyarodás irányába haladva, a fényshow addig tart, amíg a vezető egyenesbe fordítja a kormányt, vagy kikapcsolja az indexet.Az ötlet nem új: ha nem is világító diódákkal, de hagyományos izzókkal már készültek dinamikus irányjelzővel sorozatgyártású autók, ilyen volt az 1965-ös Ford Thunderbird sportkocsi, melynek futófénye látványosan jelezte a sportkocsi haladási irányát. Ebben a modellben már alapfelszerelés volt a dönthető és hosszában is állítható kormány is.Az amerikai autókon inkább reklámból alkalmazták az útelzárásoknál ismert technológiát, melynek fényforrásait ritmikusan villogó futófényként figyelmeztették a közlekedőket, napjainkban a hasonló szempontok mellett már inkább a biztonság dominál, ahogy a visszapillantó tükörbe épített indexeknél is, mely már évek óta szériafelszerelés több modellen.Mercedes visszapillantó tükörbe épített irányjelző és klasszikus Bosch karos index.Hogy mennyire nincs új a nap alatt, azt nemcsak a dinamikus index bizonyítja. Az kisautót is tervező és építő Borlói Mátyás nem csak megrajzolta, de saját autójára fel is szerelte a külső visszapillantó-tükörbe szerelt irányjelzőt, ám annak használatát 1987. május 27-i levelében a Közlekedési Felügyelet megtiltotta a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló B1977.(XII.20) rendeletére hivatkozva. Az ötlet ma általános az autóiparban, Borlói szerint pedig reklámra is felhasználhatnák a gyártók a lámpatesteket, melyeknek egyszínű - például vörös, vagy sárga - burája mögött a márka logója világíthatna, így fénylő dizájn elem lehetne a Mercedes csillag, vagy az Audi négy karikája.Prizmás sofőrkesztyűA hatvanas években házilag barkácsoltak visszajelzőket az ezermester autósok, akik a Trabant műszerfalára épített gumi Maci villogó szeméből láthatták, hogy melyik index világít. A gyártók már szériában kínálják a legtakarékosabb és legbiztonságosabb megoldásokat: napjainkban a kis fogyasztású és nagy fényerejű világító diódák már a külső visszapillantó tükörbe építve indexelnek. Egy valami nem változott, a legkorszerűbb sem ismeri a vezető szándékát, ezért nekünk kell kapcsolni!     
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója