Az új Citroën C5 Aircross

2022.01.14.
A 2018-as bevezetése óta több mint 260 000 példányban elkelt C5 Aircrossnak a kompakt SUV-k erős verseny jellemezte szegmensében helykínálatával, variálhatóságával és főleg a kategóriában egyedülálló kényelmével sikerült felhívnia magára a figyelmet. A márka egyterűeknél szerzett tapasztalatait és tudását kamatoztatja az immár a Citroën védjegyének számító és a márkát a versenytársaktól megkülönböztető ultrakényelmes felfüggesztés. Praktikus tulajdonságaival a C5 Aircross továbbra is referenciának számít, és nyugodt, gondtalan fedélzeti élményt nyújt. Az európai eladások több mint 30%-át kitevő plug-in hibrid változat esetében ez még inkább érvényes. Az új C5 Aircrosst új stílusnyelv és még magasabb kiviteli minőségre való törekvés jellemzi. A kiforrottabb személyiséggel rendelkező modell várhatóan a markánsabb és tekintélyesebb karakterre vágyó ügyfeleket fogja megszólítani. A C5 Aircross népszerűsége eddig is különleges személyiségének és egyedi megjelenésének volt köszönhető. A mostani változások elsősorban az autó orr-részét érintik. A határozottabb és dinamikusabb stílus következtében így egy még impozánsabb és elegánsabb modell született. FESZESEBB ÉS STRUKTURÁLTABB HIGH-TECH ORR-RÉSZ A vizuálisan szélesebbnek és impozánsabbnak ható C5 Aircross új formanyelvet honosít meg, ahol a lekerekített formák helyét strukturáltabb vonalak veszik át. A korábbinál függőlegesebb orr-rész karakteresebb megjelenést biztosít. A feszes vonalaknak és a függőlegesek uralta lépcsőzetes kialakításnak is szerepe van a kívánt vizuális hatás elérésében. Az impozáns külsőnek köszönhetően a C5 Aircrosst magabiztos fellépés jellemzi. A márkaembléma is új értelmezést kapott: egyre jobban függetlenedik a nappali lámpáktól, ellentétben a modellválaszték többi tagjával, ahol a Citroen logót egy krómozott fémléc kötötte össze a nappali menetfényt biztosító világítótestekkel. A C5 Aircrosst krómmal szegélyezett csillogó fekete márkajel díszíti, melynek meghosszabbításában egyre keskenyebb, krómszínű és fekete zongorabillentyűszerű dekorelemek húzódnak, fokozatosan beleolvadva a LED-es nappali lámpákba. A hűtőrács közepén így hangsúlyosabb szerephez jut a márkaembléma. Az új Citroën márkaarculat tipikus elemei a finoman metszett V alakú LED-es lámpatestek, melyek a zongorabillentyűszerű dekorelemeknek köszönhetően mostantól 3D hatásúak. A high-tech nappali lámpák átható tekintetet kölcsönöznek az autónak. A korábbinál diszkrétebb hatást keltenek a mostantól sötét színű LED Vision fényszórók, melyek a csillogó fekete hűtőráccsal vizuális egységet alkotva a modell robusztus jellegét hangsúlyozzák. A márkaemblémát és a V alakú lámpákat még inkább kiemeli a hűtőrács alján húzódó, finoman mintázott lakkfekete csík: a Citroën-logó alatt kezdődő függőleges halszálkaminta a nappali menetfény zongorabillentyűszerű dekorelemeivel párhuzamosan halad. A hűtőrács alatti új stílusú szellőzőnek köszönhetően szélesebbnek hat a C5 Aircross orra, ami tiszteletparancsolóbb megjelenést eredményez. A nyitott és funkcionális oldalsó légbeömlők – melyek olyanok, mintha egyenesen a levegő formálta volna őket – javítják az aerodinamikát. A fényes fekete vagy sötét krómszínű, eloxált árnyalatokban játszó díszbetétek szintén hozzájárulnak a modell előkelőbb pozicionálásához. A középen található szellőző a C4 és C5 X középső szellőzőjét idéző, finoman metszett vonalaival szintén dinamikusabb és elegánsabb lett. Az első lökhárító alsó részén elhelyezett új védőelem is dinamikusabb, igényesebb és tiszteletparancsolóbb megjelenést biztosít. Kiviteli szinttől függően kétféle nemes anyagból készülhet, mely Live, Live Plus és Feel szinten fényes fekete, Feel Plus, C-Series, Shine és Shine Plus szinten pedig alumínium színű. DINAMIKUSABB PROFIL, ÚJ HÁTSÓ VILÁGÍTÓTESTEK Az új orr-rész függőleges és strukturált kialakításával profilból is erőt és robusztusságot sugároz. A strukturált lámpaburák hátul ugyanezt a hatást erősítik. Az impozáns megjelenésű C5 Aircross jellegzetes elemei a telt, nagyívű idomok, a magas és vízszintes motorháztető, a 360°-ban körben futó ablaksáv és az utasteret behatároló, „C” betűt formázó krómkeret, melytől még légiesebbnek hat a tető. Mindez kiegyensúlyozott és különleges egyéniséget kölcsönöz az autónak. Az erőt és biztonságot sugárzó sportos sziluett az összes jellegzetes SUV-jegyet felvonultatja: 230 mm-es hasmagasság, 720 mm átmérőjű nagy kerekek, teljes körű karosszériavédelem Airbump® betétekkel és kerékdobvédőkkel, jellegzetes funkcionális tetőcsomagtartó rudak és magas vezetési pozíció. A modell emellett több új stíluselemmel is gazdagodott, melyek még elegánsabb és modernebb sziluettet eredményeztek. Ilyenek az új kéttónusú, gyémántcsiszolt 18” PULSAR könnyűfém keréktárcsák, melyeket az aerodinamikus kialakítás mellett a színek és anyagok (alumínium és csillogó fekete) finom játéka tesz különlegessé. A tükörházak a teljes kínálatban a szélvédőoszlopokéval harmonizáló fényes fekete színt kaptak, ami diszkrétebb megjelenést és összességében elegánsabb és természetesebb hatást biztosít. További jellegzetes stíluselemek az alsó részükön új mattfekete betéttel ellátott, fényes fekete színű tetőcsomagtartó rudak és az új Airbump® színcsomagok, melyekben a jármű orr-részét díszítő betétek elegáns árnyalata köszön vissza. Az első világítótestekkel összhangban a C5 Aircross hátulján is új 3D LED-es lámpákat találunk. A változatlan méretű optikai egységet strukturált és sötétített üveg borítja, mely az állandó világítást biztosító 3 LED-modul alakját követi. A korszerű design az eleganciát és az első világítással való rokonságot hangsúlyozza. Akárcsak a gépjármű elején, a zongorabillentyűszerű dekorelemek is erősítik a 3D hatást. ELEGÁNSABB ÉS DINAMIKUSABB SZEMÉLYRE SZABÁSI OPCIÓK Hogy még inkább megfeleljen a C-SUV szegmensbeli ügyfelek elvárásainak, az új C5 Aircross olyan elegáns személyre szabási lehetőségeket kínál, melyek határozottan hozzájárulnak a modell feljebb pozicionálásához. A C5 Aircross palettáján megjelent egy új szín, az elegáns Eclipse kék, mely a külső fényviszonyoktól függően hol egészen sötétkéknek, hol feketének hat. A színválaszték többi tagja a népszerű klasszikus árnyalatok közül való: hófehér, gyöngyházfehér, Perla Nera fekete, platinaszürke, acélszürke. A színcsomagok részeként kínált új színek az orr-rész légbeömlőin és az Airbump® elemeken érhetők tetten. A SUV-os jelleg és az elegancia hangsúlyozására négy új színcsomag áll rendelkezésre: fényes fekete, sötét krómszínű, eloxált bronz és kék. A Shine kiviteli szinttől, illetve a – 19” fekete ART keréktárcsákat és a csillogó fekete színcsomagot is magában foglaló – különleges Black Pack csomag révén is elérhető kéttónusú fényezés (fekete tetővel) még előkelőbb megjelenést biztosít a járműnek. MÉG KÉNYELMESEBB ÉS KIFINOMULTABB UTASTÉR A modell külső stílusában megnyilvánuló feljebb pozicionálási szándéknak megfelelően az új C5 Aircross beltere is dinamikusabb és kifinomultabb lett: az első pillanattól szembetűnik a tágas tér és a mindenre kiterjedő kényelem. A magas vezetési pozíciónak, a láthatóan minőségi anyagoknak és az ergonomikus és praktikus kezelőfelületeknek köszönhetően egy modern és elegáns SUV született. ÚJ 10’’ ÉRINTŐKÉPERNYŐ A C5 Aircross új 10” érintőképernyője szinte lebegni látszik a műszerfalon, és nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a vezető és utasai egy modernebb utastérben érezzék magukat. A korábbinál nagyobb méretű új képernyő ergonomikusabb is egyben: közvetlen hozzáférést biztosít a klímavezérlőkhöz, és a kijelzett adatok magasabbra helyezése révén az információk leolvasásakor a vezető végig az úton tarthatja a szemét. A korszerűbb designt képviselő, vízszintes vonalakkal megrajzolt szellőzők mostantól a kijelző alatt helyezkednek el. Az új 10” érintőképernyő a navigációs rendszerrel ellátott, hagyományos meghajtású változatokon, hibrid meghajtás esetén pedig Feel kiviteli szinttől áll rendelkezésre.  A teljességgel személyre szabható 12,3” digitális műszercsoporton a vezetéshez szükséges legfontosabb információk – a navigációs rendszer térképadatbázisa, az aktív vezetéssegítő funkciókra vonatkozó információk, a hibrid meghajtás energiaáramlási diagramjai stb. – igény szerint közvetlenül a vezető látóterében kerülnek kijelzésre, ami biztonságosabb vezetést tesz lehetővé, hiszen tekintetünket mindvégig az úton tarthatjuk. ÚJ CITROËN ADVANCED COMFORT® ÜLÉSEK A C5 Aircross a C4-ből és a C5 X-ből már ismert új generációs Citroën Advanced Comfort® ülésekkel van felszerelve. A nagy sűrűségű habszivacs maggal és egy 15 mm vastag plusz szivacsréteggel rendelkező, speciális kialakítású Citroën Advanced Comfort® üléseket amellett, hogy már ránézésre is kényelmesek, egyedülálló üléskomfort és tartós menetkényelem jellemzi, hiszen hosszú távon sem süppednek be. A vezető és az első utas további kényeztetése érdekében az első ülések ülésfűtés és masszázs funkcióval is rendelkezhetnek. A színekért és anyagokért felelős dizájnerek munkája még kifinomultabb enteriőrt eredményezett: a választott exkluzív anyagok tovább erősítik a kényelem és a felsőbb kategóriába lépés érzetét. Az üléseket a középmezőnyben egy kimondottan modern, új strukturált szövet, Shine szinten egy selymes tapintású új Alcantara kárpit, illetve prémium minőségű perforált bőr borítja. A könyöktámaszok és a középkonzol új, fekete bőrhatású szövetborítást kaptak, a műszerfalat pedig egy szintén fekete bőrhatású, strukturált új szövetbetét díszíti, mely látványként és tapintásra is kellemes érzetet kelt. A korszerűbb kiadású szériabelső és a négy új Advanced Comfort hangulatvilág összességében elegánsabb, dinamikusabb és minőségibb belteret teremtett. A többi hangulatvilághoz hasonlóan belépő szinten is kék színűek a díszvarrások, így tökéletesen harmonizálnak az utastérben található többi díszöltéssel (lásd ajtókönyöklők és műszerfali díszpántok). A Wild Grey hangulatvilág helyét a Wild Black veszi át, melyet kétféle új szövetkárpit (egy strukturált fekete és egy bőrhatású szürke) és a kék díszvarrás kombinációja jellemez. Az Urban Black hangulatvilág az új fekete Alcantara kárpitot bőrhatású fekete szövettel társítja. A jelenlegi Metropolitan Grey utódjaként kínált Metropolitan Black hangulatvilágban a fekete szemcsés bőr az új bőrhatású szürke szövetkárpittal párosul. Végezetül a Hype Black hangulatvilág is megújul, és a magasabb kiviteli szinteken az új perforált Paloma bőrkárpit és a kék nappabőr kifinomult kombinációját kínálja. ÚJ KÖZÉPKONZOL A magas és széles középkonzol a krómszegéllyel ellátott, fekete bőrhatású szövetbetéttől szintén modernebb lett, és az automata sebességváltóval rendelkező változatokon a kezelőszervek ergonomikusabb elrendezése jellemzi: kimondottan kézre áll a krómozott e-Toggle sebességválasztó és a hagyományos meghajtású változatokon az esetenként Grip Control funkcióval is rendelkező üzemmódválasztó billenő gomb, de a plug-in hibrid modelleken is magától értetődik a kívánt vezetési mód (Electric, Hybrid vagy Sport) kiválasztása. A középkonzol egyben egy nagy méretű aprócikktárolóval is fel van szerelve, amely a kapcsolódási szolgáltatásokhoz két USB-portot és egy indukciós elven működő, vezeték nélküli okostelefon-töltőt rejt magában. A FEDÉLZETI KOMFORT KÜLÖNLEGES ÖSSZETEVŐI Az új C5 Aircross a Citroën védjegyének számító kényelem szempontjából is méltó elődeihez, és megőrzi azokat a szegmensben ritka elemeket, melyek a jó közérzetre és a könnyű használatra épülő globális komfortérzetért felelősek. A kizárólag a Citroënnél elérhető progresszív hidraulikus ütközőelemekkel (Progressive Hydraulic Cushions®) ellátott felfüggesztés, azaz a Citroën Advanced Comfort futómű hatékonyan szűri az úthibákat és tökéletes kényelmet biztosít: az utasok úgy érzik, mintha repülő szőnyegen utaznának. Az C5 Aircross az egyetlen olyan SUV a szegmensben, amelyik 3 teljes értékű, dönthető, csúsztatható és összecsukható hátsó üléssel rendelkezik. Az egyterűekre jellemző variálhatóság mellett a rekordméretű csomagtartó is kiemelendő: a hagyományos változatnál a csomagtartó térfogata 580–720 l, a plug-in hibrid változat esetében pedig 460–600 l. A tervezők a hangszigetelésre is kiemelt figyelmet fordítottak: az egyes hibrid verziókon opciós felszerelésként elérhető zajszűrős rétegelt első ablakoknak köszönhetően az autó belsejében még fokozottabban érvényesül a védőburok-hatás. PLUG-IN HIBRID VÁLTOZAT: A TÖKÉLETES KÉNYELEM MEGTAPASZTALÁSA A már a középmezőnyben is elérhető plug-in hibrid meghajtás tovább növeli a fedélzeti kényelmet: naponta akár 55 kilométeren át élvezhetjük az elektromos vezetés előnyeit, hosszabb utak alkalmával pedig korlátlan hatótávot biztosít a benzinmotor. Az elektromos üzemmódban 135 km/h sebességig teljesen hangtalanul és vibrációmentesen közlekedő járműben az azonnal rendelkezésre álló 320 Nm nyomaték rendkívül kényelmes használatot biztosít, hiszen folyamatosan adott a dinamikus gyorsítások lehetősége. A villamos üzemmódra jellemző nulla CO2-kibocsátásnak köszönhetően az autó a hagyományos meghajtású járművek elől elzárt városközpontokba is behajthat. A C5 Aircross plug-in hibrid változata mellett döntő ügyfelek életét különböző szolgáltatások segítik: az akkumulátor töltése közvetlenül a gépkocsiból vagy az ügyfél okostelefonjáról is kezdeményezhető, és időzített töltésre is lehetőség van. Wallbox használata esetén a jármű villámtöltéssel kevesebb, mint 2 óra alatt teljesen feltölthető. NYUGODT UTAZÁST BIZTOSÍTÓ FEDÉLZETI TECHNOLÓGIÁK Utasai minél nagyobb kényelmének és biztonságának érdekében a C5 Aircross a legmodernebb technológiák széles választékát kínálja. A mindennapos közlekedés során a vezető összesen 20 a kompakt SUV-ok szegmensében referenciának számító vezetéssegítő rendszerre támaszkodhat. Ezek közül is kiemelendő a Highway Driver Assist névre hallgató, 2. szintű autonóm vezetési rendszer, mely az állóra fékező (Stop & Go) funkcióval ellátott adaptív sebességtartó automatika és az aktív sávtartó asszisztens kombinálásával folyamatos támogatást és ezáltal fokozott biztonságérzetet nyújt a vezetőnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Romániában az idéntől személyenként két öreg járművet is ki lehet vonni a forgalomból

2022.01.14.
Elmondta, hogy az idén már február elején indul a program, amelynek keretében két öreg autót is leadhatnak a roncstelepre azok, akik új járművet szeretnének vásárolni a beszolgáltatott használt járműért vagy járművekért cserében kapott állami támogatás felhasználásával - írja az MTI. Ennek a módosításnak köszönhetően az idén 12 ezer lej támogatásban részesülhet az, aki két, tizenöt évnél öregebb autót von ki a forgalomból, amelyek legalább hat évet közlekedtek Romániában. Eddig nyolc év volt ez utóbbi követelmény, így most bővül a kedvezményezettek köre. Két, tizenöt évnél nem öregebb autó esetén 9 ezer lej a támogatás. Fotó: Székely Hírmondó Hangsúlyozta: a cél továbbra is változatlan, minél több elöregedett autót akarnak kivonni a forgalomból. Rámutatott: újdonságnak számít az is, hogy egy év helyett három évre hirdetik meg a programot, amely így kiszámíthatóbbá válik. A program költségvetését 2023-ban és 2024-ben is 10 százalékkal növelik az előző évekhez képest. Új feltételt jelent, hogy az új hibrid vagy tisztán elektromos autók vásárlása esetén csak akkor lehet igénybe venni az ehhez kapcsolódó állami támogatást, ha a vásárló beszolgáltat legalább egy roncsautót. Tavaly ez nem volt kötelező. A miniszter elmondta: azzal hogy két használt autó leadását teszik lehetővé egy személynek, illetve az elektromos autót vásárlók kötelezése egy öreg jármű leadására mind azt a célt szolgálják, hogy hatékonyabbá tegyék a programot. Románia az Európai Bizottsággal szemben vállalta, hogy 2026-ig legalább 250 ezer öreg és szennyező autót von ki forgalomból. Egy leadott, 15 évnél nem öregebb jármű után 6000 lej állami támogatás jár, ez a támogatás 7500 lejre nő, ha a jármű 15 évnél öregebb. A teljesen elektromos autót vásárolni óhajtók egy roncstelepre leadott jármű után maximum 46 500 lej támogatást kaphatnak, két öreg jármű leadása esetén pedig maximum 51 ezer lejt. Románia 18 évvel ezelőtt indította a roncsautóprogramot, amelynek keretében több mint 700 ezer új járművet vásároltak. MTI

Toyotából került a legtöbb új autó a magyar utakra tavaly

2022.01.14.
A teljes magyarországi személyautó és kishaszongépjármű újautó piac 2021-ben Magyarországon 144.901 autót jelentett, ami 3,4%-os csökkenés az előző évhez képest. A hazai regisztrációt követő fél éven belüli kivonásokkal tisztított újautó piac, amely a valóban a hazai utakon tartósan megjelenő új autók számát mutatja, és így a hazai autópark megújulásának valódi indikátora, 106577 darab volt, ami 5,1%-os csökkenést mutat az előző évhez képest. A 2021-ben Magyarországon forgalomba került új autóknak tehát mintegy 26%-a került kivonásra tavaly, márkánként eltérő mértékben. A Toyota a teljes, kivonások nélküli piacon 14396 új autó regisztrációjával, 0,2 százalékpontos növekedést jelentő 9,9%-os piaci részesedést elérve a harmadik helyen végzett, a kivonásokkal tisztított piacon ugyanakkor 13979 új autó értékesítésével, 0,8 százalékpontos növekedést elérve, 13,1%-os piaci részesedéssel őrizte meg piacvezető pozícióját, így továbbra is a legkedveltebb autómárkának bizonyult a magyarországi újautó vásárlók körében. Mindeközben a Lexus a teljes prémium újautó piacon 780 új autó értékesítésével, 4,7%-os részedéssel, a kivonásokkal tisztított prémium újautó piacon pedig 763 új autó értékesítésével, 5,2%-os részesedéssel őrizte meg ötödik helyét. Történelmi rekord a vevőszerződések tekintetében Miközben az egész iparágra jellemzőek voltak a chiphiány miatti megnövekedett szállítási határidők amelyek a piac bővülését is visszafogták, e tekintetben a Toyota és a Lexus az áltagosnál jobb feltételeket kínált,  a vevőszerződések tekintetében pedig mindkét márka esetében történelmi rekord született: tavaly hazánkban több, mint 22000 ügyfél szerződött új Toyota és 1200 ügyfél szerződött új Lexus megvásárlására. Ebben természetesen benne vannak az olyan már az előértékesítés során hatalmas sikert elérő modellek, mint a vadonatúj Toyota Yaris Cross, vagy épp a vadonatúj Lexus NX, amelyekből az első nagyobb mennyiségek az idei év első negyedévében érkeznek hazánkba. A Toyota és a Lexus a példa nélküli magyarországi autópiaci zöldülés motorja A magyarországi újautó piac dinamikus zöldülése 2021-ben is folytatódott: míg alig két éve, 2019-ben még csupán a hazai újautóértékesítések alig 8%-át tették ki a részben vagy teljesen elektromos autóeladások, addig ez tavaly már nem kevesebb, mint 37% (csak személyautókra vetítve pedig 46%) volt - fogalmazott a sajtótájékoztatón Varga Zsombor, a Toyota PR igazgatója.  A zöldülés fő csapását továbbra is a praktikusan, kompromisszumok nélküli hibridek jelentik: a 37%-ból 19%-ot tettek ki a lágy hibridek, 11%-ot az öntöltő (vagy másnéven full) hibridek, és 3%-ot a hálózatról is tölthető plug-in hibridek. A Toyota és a Lexus együtt tavaly a magyarországi részben vagy teljesen elektromos újautó értékesítések 21,6%-át jegyezte. Mindez annak köszönhető, hogy a két márka a piac legszélesebb, minden fontos személyautó szegmensre kiterjedő hibrid portfolióját kínálja, mintegy 19 modellel (11 Toyota és 8 Lexus), és a hazai Toyota eladások 55%-át (személyautók esetében 73%-át), a Lexus eladásoknak pedig 99%-át teszik ki a hibridek. Flottapiaci előretörés Míg a magyarországi flottapiac még néhány évvel ezelőtt is dízel dominált volt (a haszongépjárművek esetében még ma is ez jelenti a fő csapást), addig mára a részben vagy teljesen elektromos meghajtások, különös tekintettel a kompromisszummentes, és rendkívül jó üzembentartási költségeket kínáló hibridekre a flottapiacon is megkerülhetetlenné váltak. Ez magával hozta a Toyota elképesztő flottpiaci menetelését is: míg 2015-ben a márka még csupán 4,3%-os részesedéssel a hetedik helyen állt a hazai kivonásokkal tisztított flottapiacon, tavaly már 11,8%-os részesedéssel a legkedveltebb márka volt a flottavásárlók körében. A vállalati flottavásárlók számára az alacsony üzemben tartási költségek és kimagasló megbízhatóság mellett fontos a széles kínálat is, a Toyota pedig immáron minden fontos személyautó szegmensben kínál hibrid modellt, míg a közép- és felsővezetők a Lexus hibridek széles kínálatából választhatnak. A negyedik legkelendőbb Toyota az ’Év Pickupja’ díjas Hilux 1567 darabbal volt A vállalati felhasználók kiszolgálását célozza emellett a Toyota haszongépjárműveket és az azokhoz kapcsolódó számos szolgáltatást (szaktanácsadás, bemutató modellek, csereautó, változatos felépítmények) kínáló Toyota Professional is amely már dedikált bemutatóteremmel is rendelkezik, ezek sora pedig folyamatosan bővül majd. Ennek sikerét jól mutatja, hogy a Toyota immár 11,6%-os részesedéssel a harmadik legkeresettebb márka a kivonásokkal tisztított magyarországi haszongépjármű piacon. Minden meghatározó szegmensben az élmezőnyben Ahogyan az a fennti ábrán is látható, a Toyota modellek szinte minden meghatározó szegmensben az élmezőnyben végeztek 2021-ben a teljes piacon és a kivonásokkal tisztított újautó piacon egyaránt. A legkelendőbb Toyota modellnek 2021-ben is a Corolla bizonyult 3380 darabbal, ami a Toyota hazai eladásainak 24,2%-át azaz közel egynegyedét jelenti. Ezzel a Corolla szegmensének második legnépszerűbb modellje volt, 23,6%-os szegmensrészesedéssel. A második legnépszerűbb Toyota modell az ’Év Autója” díjas Yaris volt 1906 darabbal, ezzel a modell ugyancsak szegmensének második legkedveltebb modellje volt, 23%-os szegmensrészesedéssel. A harmadik helyen a Toyoták rangsorában a RAV4 végzett 1830 darabbal, ezzel ez a modell is szegmensének ezüstérmese lett 20,7%-os szegmensrészesedéssel. A negyedik legkelendőbb Toyota az ’Év Pickupja’ díjas Hilux 1567 darabbal volt, amely elképesztő, 46,2%-os részesedéssel őrizte meg első helyét szegmensében. Remek eredményt ért el a 12,4%-os részesedéssel szegmens második C-HR, az 53,9%-os részesedéssel szegmensét letaroló, a nagycsaládos autóvásárlási program favoritjának számító Proace City, a 34,3%-os részesedéssel szegmenselső Aygo, a 26,5%-os részesedéssel szegmens második Highlander és a 13,9%-os részesedéssel szegmens harmadik Proace Verso is. A legkelendőbb Lexus modell tavaly is az NX prémium SUV volt 331 darabbal, ami a márka hazai értékesítéseinek 43,4%-át jelentette. A második helyen tavaly is az RX nagyméretű prémium SUV futott be 160 darabbal, a harmadik helyet pedig az UX kompakt prémium SUV szerezte meg 127 darabbal. Nem sokkal maradt le az UX mögött az ES felsőkategóriás limuzin sem, amelyből 118 darab talált gazdára tavaly hazánkban. Fiatal portfolió, folyamatosan érkező vadonatúj modellek sora A Toyota és a Lexus az elmúlt években elképesztő ütemben mutatta be vadonatúj modelljeit, nem volt ez másképp tavaly és nem lesz másként idén sem. Ezen a héten indult meg a vadonatúj Toyota Aygo X mini crossover előrendelési lehetősége, tavasszal érkezik a vadonatúj Toyota GR86 sportautó, nyáron debütál a vállalat első, dedikáltan akkumulátoros elektromos autónak fejlesztett modellje, a bZ4X SUV és a Toyota Hilux GR Sport változata, ősszel pedig érkezik a Corolla Cross kompakt crossover, a világ első autója, amelyben már az ötödik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtás működik. A Lexus magyarországi kínálatában az első negyedévben jelenik meg a márka első akkumulátoros elektromos modellje, az UX 300e és megérkezik az immáron plug-in hibrid elektromos meghajtással is rendelhető Lexus NX prémium SUV. Az év második felében érkezik a vadonatúj Lexus RZ akkumulátoros elektromos nagyméretű SUV, ezen felül pedig még egy egyelőre nem részletezett megújult modellt és egy új generációs modellt is ígér a márka. Minden adott tehát ahhoz, hogy a Toyota 2022-ben is megőrizze és tovább erősítse a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon megszerzett piacvezető pozícióját, a Lexus pedig tovább folytassa menetelését a prémium piacon.    
Címkék: 

A Continental a CES 2022 kiállításon mutatta be a mobilitás jövőjét

2022.01.14.
„A jövő mobilitása egy biztonságosabb, magasabb szinten hálózatba kapcsolt és inkluzívabb közlekedési rendszert jelent. A CES kiállításon bemutattuk a Vision Zero célkitűzésünk megvalósításában és a kényelemközpontú optimalizálásban rejlő lehetőségeket, melyek mindenki számára lehetővé teszik a mobilitáshoz való könnyed hozzáférést” – mondta Gilles Mabire, a Continental Automotiove technológiai igazgatója. „A Continental által bemutatott innovatív megoldások nemcsak a vezetési élményt alakítják át, hanem egyben újragondolják a mobilitás definícióját is.” Hogyan válnak az autókból négykerekű számítógépek A járműtechnológia egy mélyreható átalakuláson megy keresztül a teljes mértékben hálózatba kapcsolt, automatizált és szoftvereken alapuló járművek felé haladva. A Continental ennek a fejlődésnek már most az élén áll azáltal, hogy átfogó megoldásokat kínál a szerver alapú architektúrákhoz, valamint elmondhatja, hogy a beszállítók közül elsőként dobott piacra nagyteljesítményű számítógépet (HPC), a Volkswagen elektromos ID sorozatához. A járművek vezetőhelyei, az adatkezelés és járművek egymással való hálózatba kapcsolása, a vezetésbiztonság és -dinamika, valamint az automata vezetés számára létrehozott egységközpontú HPC platformok mellett a Continental mostantól moduláris platformmegoldásokat is kínál a jármű különböző egységeiből származó feladatokat elvégző HPC-k számára. A Continental első egységeken átívelő HPC-je, amely a karosszéria és a jármű vezérléséért felelős egységek funkcióit és jellemzőit is tartalmazza, egy nagy kínai járműgyártó jövőbeli elektromos járműveinek részét fogja képezni. A Continental architektúra- és hálózati portfóliója továbbá skálázható zónavezérlő megoldások kínálatával bővült, melyek egyre több és különböző területeken átívelő képességekkel rendelkeznek. A zónavezérlő egységek (ZCU) az érzékelők és aktuátorok közelében lévő fizikai zónákban helyezkednek el, és kommunikációs átjáróként működnek, valamint intelligens energiaelosztást biztosítanak, és a jármű funkcióinak megbízható végrehajtásáért felelnek. A Continental moduláris platformmegoldásaival a járműgyártók kiválaszthatják a jövőbeli járműarchitektúrájukhoz leginkább megfelelő lehetőséget. A Continental azt is bemutatta, hogy a Continental Automotive Edge platformra épülő szoftverek, és a hatékony IT-infrastruktúra hogyan tesz lehetővé új funkciókat, valamint hogyan alakítja át a mobilitást. Ez a moduláris hardver- és szoftverplatform összekapcsolja a járművet a felhővel, és számos lehetőséget kínál szoftverintenzív rendszerfunkciók kifejlesztésére, beszállítására és karbantartására. Ez lehetővé teszi a járművezetők számára, hogy a kívánt funkciókat a járművük teljes élettartama alatt gyors és kényelmes szoftverfrissítések letöltésén keresztül integrálják. A felhasználói élmény fejlesztése a tervezés segítségével A Continental folyamatosan a zökkenőmentes és innovatív mobilitási élményre törekszik. Ennek az élménynek a részeként a Continental csúcstechnológiás megoldásokat demonstrál a dizájn, innováció és funkcionalitás tekintetében, mint amilyen például a díjnyertes ShyTech kijelző, amely anélkül testesíti meg az egyszerűséget és növeli a biztonságot, hogy engednie kelljen a fejlett funkcióiból. Fotók: Continental A rejtett gombokból, fényekből és kapcsolókból álló vezérlőfelületek egy vadonatúj módszerrel kerültek integrálásra a kijelzőben. Mivel a vezérlőlehetőségek folyamatosan jelen vannak, csak az éppen releváns tartalom látható. Ahelyett, hogy egy „üres” fekete kijelző felületet, vagy gombok sokaságát jelenítené meg, a Continental ShyTech kijelzője egy attraktívabb vezető helyet hoz létre, egy elegáns felületet, amely rendelkezhet akár faerezetre, szénszálra, vagy éppen bőrre emlékeztető külsővel. A kijelző oszloptól oszlopig is kiterjedhet, kihasználva az irányítópult teljes szélességét, de teljesen új interaktív területek létrehozására is alkalmas a sofőr, vagy az utasok számára, ahol korábban nem volt gyakorlat kijelzőket használni. A kijelzők méretének növekedése az egyik legfontosabb trend a járművek beltere kapcsán, azonban mindez dezorientált élményhez is vezethet a sofőrök szempontjából. A Continental a CES kiállításon mutatta be először a díjnyertes kapcsolható Switchable Privacy Display-t, amelynek célja az, hogy úgy szórakoztassa az elöl ülő utast, hogy közben ne terelje el a sofőr figyelmét. Ezzel a technológiával az utasok által igénybe vett multimédiás tartalmak – videók, vagy az infotainment rendszer – nem kerülnek be az autóvezető látómezőjébe. Privát módban az erősen irányított háttérvilágítás csak az utas látószögéből teszi teljes mértékben láthatóvá a tartalmat. Szükség esetén, és ha a forgalmi helyzet megengedi, a kijelző nyilvános módba kapcsolható, így a vezető és az utas egyaránt élvezheti a kiválasztott tartalmat. Ahogy a szórakoztatási lehetőségek egyre elterjedtebbé válnak a járművekben, az olyan technológiák, mint a Switchable Privacy Display, elengedhetetlenek a vezető figyelmét megzavaró tényezők csökkentésére. A Vision Zero támogatása A rossz irányba haladó autósok okozta balesetek a legkatasztrofálisabbak közé tartoznak, az Egyesült Államokban csaknem 400 ember hal meg így évente. A Continental a „rossz irányba haladó sofőr” (Wrong Way Driver) rendszerét is bemutatja, amely azzal segíti elő a biztonságot, hogy figyelmezteti a veszélyeztetett járművezetőket amennyiben rossz irányba haladó járművet észlel. A rossz irányba haladó autó pozíciójával, sebességével és haladási irányával kapcsolatos korai figyelmeztetések lehetővé teszik a többi járművezető számára, hogy proaktív biztonsági intézkedésekhez folyamodjanak. A technológia a Continental érzékelőinek és hálózatba kapcsolt járműrendszereinek, valamint egy hőtérképezési algoritmus ötvözésével jön létre. Ez egy öntanuló rendszer, amely az út menti infrastruktúra segítségével határozza meg a sávot és a haladási irányt. A teljes átélést nyújtó demonstráció a felhasználót egy jármű volánja mögé ülteti egy olyan helyzetben, amikor a sofőr egy rossz irányba haladó autóssal találja szembe magát. A résztvevők a helyzetet egy vezetési szimuláció során a Continental technológiájával, valamint anélkül is megtapasztalhatják. Partnerével, az AEye-al együtt a Continental első alkalommal mutatta be a HRL131 elnevezésű nagy hatótávolságú LiDAR-ját. Ez a precíziós érzékelő technológia komoly jelentőséggel bír az autonóm mobilitás jövőjének megvalósítása kapcsán. A HRL131 egy mikroelektromechanikai rendszer alapú (MEMS) adaptív LiDAR a 3. és 4. szintű támogatott és automatizált vezetési megoldásokhoz. Ez a nagyteljesítményű LiDAR technológia a magas szinten dinamikus térbeli felbontás és a nagy hatótávolságú érzékelés kombinálásával kulcsfontosságú funkciókat tesz lehetővé személy- és haszongépjárművek számára. A szoftver által definiált szkennelési minták teljes mértékben testre szabhatók, hogy alkalmazkodhassanak az ügyfelek igényeihez. Ennek köszönhetően az érzékelőt úgy lehet beállítani, hogy az az autonóm vezetés során előforduló legnehezebb, dinamikus környezetet is kezelni tudja – a nagysebességű autópályáktól a zsúfolt városi utakig.  A tervek szerint a HRL131 gyártása 2024-ben kezdődik meg, és ez lesz a világon az első nagyfelbontású, szilárdtest alapú, nagy hatótávolságú LiDAR érzékelő, amely autóipari sorozatgyártásra kerül, hasonlóan a Continental autóipari minőségű, rövid hatótávolságú LiDAR-jához, a HFL 110-hez, amely jelenleg is sorozatgyártás alatt áll. A Continental WWD és LiDAR technológiái a vállalat Vision Zero elképzelését támogatják, amely egy balesetek, halálozások és sérülések nélküli jövőképet vázol fel. A fókusz továbbra is a fenntarthatóságon van   A CES kiállításon a Continental fenntartható gumiabroncs-koncepcióját, a Conti GreenConcept-et is bemutatta. A prémium gumiabroncsgyártó ezen koncepcionális tanulmánya jelenlegi és még kialakulóban lévő technológiai megközelítéseket egyaránt felhasznál a személygépkocsik fenntartható gumiabroncsainak tervezése során, ami újabb példával szolgál a Continental fenntarthatóságra törekvő széleskörű tevékenységeire. A Continental integratív és fenntartható koncepciójának célja az erőforrás-felhasználás minimalizálása az abroncs értékláncának minden szakasza során. Ennek eredményeként a tanulmány valamennyi témára kitér, a gyártás különböző szakaszaiban alkalmazott nyersanyagok kiválasztásától és beszerzésétől az abroncs élettartamának meghosszabbítását megcélzó módszerekig. A fejlesztőmérnökök és anyagszakértők nagy lelkesedéssel vágtak bele a projektbe, és új megoldásokat azonosítottak ezen kihívások mindegyikére. A végeredmény egy olyan gumiabroncs lett, amely különösen nagy százalékban nyomon követhető, megújuló és újrahasznosított anyagokat tartalmaz, innovatív, könnyűsúlyú kialakítása értékes erőforrásokat takarít meg, és a megújuló futófelületnek köszönhetően megnövelt élettartammal rendelkezik. A Continental azt a nagyratörő célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ra a legprogresszívabb gumiabroncsgyártó vállalat legyen az ökológiai és társadalmi felelősségvállalás tekintetében. A Continental legkésőbb 2050-re száz százalékban fenntartható módon előállított anyagok felhasználásával kívánja gyártani gumiabroncstermékeit, miközben teljes klímasemlegességet ér el valamennyi ellátási láncán keresztül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Ez a Corolla azok számára készül, akik tényleg szeretnek vezetni

2022.01.14.
Eredetileg csak 6000 példány legyártását tervezte a Toyota a Corolla különleges, Apex Edition változatából a 2021-es modellévre, de a siker láttán a sportváltozatot a kínálatban tartja még egy évig az Egyesült Államokban. Csak az SE és XSE felszereltségekhez lehet kérni a kiegészítő Apex csomagot, amelynek felára 2385-2695 dollár (747-844 ezer forint), így a Corolla SE Apex Edition 25.220 dollárba (7,95 millió forint), a még gazdagabban felszerelt XSE Apex Edition 28.360 dollárba (8,94 millió forint) kerül. Aki versenypályán vezet, arra törekedik, hogy olyan íven vegye a kanyarokat, hogy érintse a kanyarcsúcspontot (apex), mert akkor lehet a legnagyobb sebességet átvinni a kanyaron. Nem véletlenül kapta ezt a nevet a Corolla sportváltozata, egyrészt a legendás AE86-nak már volt egy ilyen nevű limitált szériája a 80-as években, másrészt a Toyota szerint az Apex Edition tényleg alkalmas arra, hogy pályanapokra kivigyék, és ott élvezetesen autózzanak vele. Bár az aktuális, 12. generációs Corolla már eleve sokkal dinamikusabb autó elődjénél, köszönhetően a mély súlypontot adó TNGA platformnak, a merevebb karosszériának és a közvetlenebb kormányzásnak, az Apex Edition esetében még tovább ment a Toyota, és egy sor egyedi módosítást hajtott végre a vezetési élmény fokozása érdekében. Főleg az egyedi, versenypályára hangolt felfüggesztésének köszönhetően méltó a nevéhez a Corolla Apex Edition. A Toyota mérnökei a dinamikus karakterisztikát a világ különböző pályáin végzett kiterjedt teszteléseken fejlesztették ki, beleértve a japán TMC Higashi-Fuji Tesztpályát, a Toyota Arizona Tesztpályát és a texasi MotorSport Ranch-et. A gyári, feszes ültetőrugók 1,5 centiméterrel engedik lejjebb a kocsit, és hatékonyan csökkentik az oldaldőlését a kanyarokban, emellett jobb kormányreakciót is biztosítanak. Speciálisan hangolt lengéscsillapítók járnak melléjük, amelyek belső húzófokozati rugóval megnövelt csillapítóerőt biztosítanak, így megbízható kontroll alatt tartják a kerék függőleges irányú mozgásait. A megnövelt merevségű, egyedi stabilizátorrudak is csökkentik a dőlést, miközben javítják az általános agilitást. Ezenkívül a lengécsillapítók új véghelyzeti ütközői gondoskodnak arról, hogy a csökkentett hasmagasság ne rontsa túlzottan a rugózási komfortot. Az összes módosítás elöl 47%-kal, hátul 33%-kal tette feszesebbé a futóművet, ami jelentős különbség az alapmodellhez képest. A 18 colos öntött alumínium kerekek fényes fekete színben pompáznak, de ennél fontosabb, hogy kifejezetten a fékek hűtésére fejlesztették ki őket, miközben darabonként 1 kilogrammal csökkentik a rugózatlan tömeget a hagyományos keréktárcsához képest. Kifejezetten az Apex Editionhoz hangolták a közvetlen, elektromos szervokormányt (EPS), hogy lineáris rásegítése passzoljon a sportos futóműhöz. Ezen változtatások egy speciálisan kifejlesztett, kisebb ellenállású "catback" kipufogóval egészülnek ki, amely nem csak a motor légzését segíti, de a hangját is morgósabbá, mélyebbé teszi. Az egyedi, 9 centiméter átmérőjű rozsdamentes acél  kipufogóvég tökéletesen illeszkedik a Corolla Apex Edition agresszív stílusához. Nem hibrid hajtás, hanem a kétliteres Dynamic Force motor dolgozik a kocsi orrában, a szívó benzines kettős (közvetlen és szívócső) D4-S befecskendezéssel, magas kompresszióviszonnyal (13:1), a szívóoldalon elektromosan (VVT-iE), a kipufogóoldalon hagyományosan szabályzott (VVT-i) változó szelepvezérléssel rendelkezik. Az új olajszivattyú, a terheléshez alkalmazkodó hűtőrendszer (elektromos vízpumpával), valamint az ultraalacsony belső súrlódás révén a Dynamic Force motor termikus hatásfoka eléri a 40 százalékot, ami az egyik legmagasabb érték a mai személyautó-motorok között. Bár a termikus hatásfok nem érezhető, a 6600-as fordulatszámon ébredő 169 lóerő, és a 4800-nál rendelkezésre álló 204 Nm nyomaték annál inkább. 0-97 km/h-ra 7,4 másodperc alatt gyorsul fel a Corolla Apex Edition, ami 2 másodperccel jobb az Európában kapható 1,6-os változat idejénél. Hatfokozatú, gázfröccs-automatikával (iMT) ellátott kézi váltóval, vagy fokozatmentes Dynamic Shift CVT automata váltóval lehet kérni az autót, a kézi váltósok igen ritkák, csak a legyártott mennyiség 2 százalékát teszik ki. Sportosabb vezetőknek természetesen ezek ajánlottak, bár a CVT-nek is vannak előnyei: például a váltófülekkel a kormányról is lehet sebességet váltani manuális üzemmódban, és 10 előre beprogramozott áttétel közül az első rendkívül rövid, ami erőteljes gyorsítást tesz lehetővé, a hosszú 10-essel pedig takarékosan lehet haladni autópályán. Természetesen az Apex Edition a megjelenésében is különbözik a mezei Corolláktól, a sportosságra az ültetésen és a nagy felniken kívül fekete, bronzbetétekkel díszített body kit (amelynek részei az egyedi lökhárítók, a diffúzor, a küszöbidomok, tükörházak és az opciós, 375 dollárba kerülő hátsó szárny), a feketére festett tető és a sötét maszkolású hátsó lámpák hívják fel a figyelmet. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Hyundai öt különböző kategóriában diadalmaskodott a formatervezési versenyen

2022.01.14.
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy a GOOD DESIGN Awards elismerte ezeknek a rendkívüli jelentőségű járműveknek és innovációknak a formatervét.” – mondta SangYup Lee alelnök, a Hyundai globális formatervezési központjának igazgatója. „Ezek a kitüntetések mindennél jobban méltatják a formatervezőink által végzett kiemelkedő munkát: munkatársaink szívüket-lelküket beleadták ebbe a projektbe. A sikerben büszkén osztozunk K+F központunk mérnökeivel, akik nélkül nem válthattuk volna valóra elképzeléseinket. Az elismerés egyben azt is igazolja, hogy a Hyundai dizájnkaraktere messzemenőkig versenyképes a globális piacokon.” Hyundai IONIQ 5 Fotó: Hyundai A Hyundai IONIQ 5 kompakt szabadidőjármű a vállalat új, kifejezetten akkumulátoros elektromos járművekhez (BEV) kifejlesztett platformjára épül. A modell világszerte kedvező fogadtatásban részesült, progresszív formaterve az elektromos járművek által lehetővé tett új tipológiát térképezi fel. A Hyundai jellegzetes parametrikus pixel technológiáját alkalmazó lámpatestek karakteres, modern stílust kölcsönöznek a járműnek, miközben kihangsúlyozzák az IONIQ 5 időtlen formai értékeit. A modell belső terének minden elemét az „élettér” tematika határozza meg. Ennek leginkább szembeötlő képviselője az „univerzális sziget” névre keresztelt, eltolható padlókonzol, valamint a teljesen sík padló, amely alatt az akkumulátorok találhatók. A belső tér számos tapintási pontját – az üléseket, a tetőkárpitot, az ajtóburkolatokat, a padlót és a kartámaszokat – környezetbarát anyagok borítják, összhangban a Hyundai azon törekvésével, hogy mindannyiunk számára tisztább, fenntarthatóbb jövőt biztosítson. A Hyundai új buszlimuzinja, a STARIA lenyűgözően futurisztikus, titokzatos formavilága leginkább egy űrhajóra emlékeztet. A modell karakterét az orrtól a farig húzódó, egyetlen lendületes vonal határozza meg: ezt az a fényív ihlette, amely napfelkeltekor a Föld horizontját beragyogja, ha az űrből pillantunk vissza bolygónkra. A tengerjáró luxushajók által ihletett belső tér olyan, különleges hangulatot áraszt, amely kiemelkedő praktikus vezetői, valamint különösen kényelmes utaskörnyezetet teremt. A mélyre húzott övvonal és a panoráma oldalablakok jobb körkörös kilátást kínálnak, és a szabadság érzését nyújtják. Ez a kiváló térérzet – amelyet a tradicionális koreai ‘hanok’ építészeti stílus ihletett – azt a benyomást kelti az utasokban, mintha a külvilág az utastér meghosszabbítása volna. Az alábbi lista azokat a Hyundai Motor termékeket és innovációkat tartalmazza, amelyeket kitüntettek a 2021. évi GOOD DESIGN Awards díjátadóján. Közlekedés kategória ·         IONIQ 5 ·         STARIA ·         E-Pit villámtöltő állomás Interaktív média kategória ·         Hyundai infotainment rendszer – Aqua dizájn ·         Hyundai EV infotainment rendszer – Jong-e ·         Hyundai N infotainment rendszer Háztartási eszközök kategória ·         HTWO hidrogén üzemű energiafejlesztő rendszer Mobil alkalmazások kategória ·         Hyundai kapcsolódási alkalmazás – Bluelink Grafikus dizájn kategória ·         Hyundai márka kollekció Az idén 71 éves GOOD DESIGN Awards program a világ egyik legrégebben alapított formatervezési versenye. A program évről évre összeállítja azoknak a termékdizájnoknak, illetve grafikai megoldásoknak a listáját, amelyek új irányt szabtak az innovációnak, és amelyek a világpiacokon kiterjesztették a versenyképes termékek lehetőségeit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Magyar férfit és gyermekét gázolta halálra a vonat Ausztriában

2022.01.14.
Szörnyű dráma rázta meg Alsó-Ausztria déli részét: egy Railjet mozdonyvezetője riadót fújt kedd este. Három embert látott a síneken. A tűzoltók és rendőrök nagy része azonnal útnak indult. A harmadik személy megtalálásához keresőkutyákat, hőkamerákat és helikoptert használtak. "Utólag visszagondolva kiderült, hogy tévedett. Csak a férfi és a lánya volt" - mondta a rendőrség szóvivője kérdésre. A Heute cikke a tragédiáról. Képernyőfotó A rendőrség egyetlen öngyilkossággal kapcsolatos esetet sem kívánt kommentálni. Azt sem, hagyott-e az apa búcsúlevelet. A 38 éves magyar származású férfit Sollenauban érte a tragédia hatéves lányával (aki a Neunkirchen járásban élt, külön az apától) kedd este. A tűzoltóság kiürítette a vagonokat, és a vonat utasait a szomszédos parkolóba kísérte. Ott a vonat utasait busszal szállították tovább. A vasútvonalat körülbelül három órára lezárták. Az Alsó-Ausztriai Állami Bűnügyi Rendőrség vizsgálata hamarosan befejeződik. Osztrák lapjelentések szerint az apa öngyilkos lett és lányát is a halálba vitte. Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos buszt teszteltek 2 ezer méteren az Alpokban

2022.01.13.
A Siusi Alpokban, 2000 méteres tengerszint feletti magasságban először teszteltek egy teljesen elektromos buszt. A jármű - a Mercedes-Benz eCitaro G modellje - egyenetlen és havas utakon is kiválóan vizsgázott. "Ez az első olyan teszt, amelyet egy 18 méter hosszú, tömegközlekedésre szánt, teljesen elektromos busszal hajtottak végre ezen a magasságon. Különleges pillanat ez a zéró emissziós mobilitás szempontjából” – kommentálja az eseményt Daniel Alfreider, Bolzano tartomány közlekedési tanácsosa, aki részt vett az első tesztkörúton Compacciótól Saltriáig és vissza. „A nemzeti fejlesztési program részeként a tartománynak utalt beruházási összegeket Dél-Tirolban a fenntartható mobilitást szolgáló új közlekedési eszközökre fordítjuk” – mondta a tanácsos. Közölte: a a cél, hogy Dél-Tirol a legrövidebb időn belül elérje a zéró emissziós mobilitást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nézni és űzni is kockázatos: többmilliárdos kár a Forma1-ben

2022.01.13.
A sportág rajtjánál csak a sebesség számított, aztán képbe jött a tartósság, de csak évtizedekkel az első autóverseny után kezdtek foglalkozni a biztonsággal. Leginkább sorozatos tragédiák után került napirendre, de csak kis lépésekkel javítottak az autóversenyek biztonságán. Többek között néhány túlélő pilótának köszönhetően: a háromszoros világbajnok Jackie Stewart visszavonulása után aktívan harcolt a biztonságosabb pályák és autók megvalósításáért, mert látott elég tragédiát, többek között az ugyancsak skót Jim Clark halálát. A Formula sorozatokban több mint félszáz pilóta vesztette életét, de sok néző és versenybíró is áldozata lett az ütközéseknek, mert a bukótér sem garancia a túlélésre, mert sokszor a magas kerítésen átrepülő kerekek ölték meg a látszólag védett zónában tartózkodókat. Kátránysebek A világ első GP versenyének első napja után a későbbi győztes magyar Szisz Ferenc sebes arcát egész éjszaka ápolták, pedig nem ütközött senkivel és nem borult fel autójával, de a pormenetesítésre kátránnyal fellocsolt földutakból bőven jutott a száguldó autók vezetőjének és szerelősegédjének arcára. Iszonyatos fájdalmakkal és a korszakhoz képest komoly - 101 km/órás - átlagsebességgel nyert a Renault volánjánál Szisz Ferenc. A mezőny 1906. június 27-én reggel hat órakor állt rajthoz, a győztes 12 óra 14 perc alatt teljesítette az 1236 kilométeres távot. Szisz Ferenc, a világ első GP győztese     Forrás: LSB A hiúság ereje A Forma 1 1950-es indulása után még évekig nem volt biztonsági öv az autókban, de ezek és az egyre hatékonyabban védő sisakok megjelenése sem jelentettek tökéletes védelmet. Ijesztő, és szinte érthetetlen hogy a világ első autóversenye után több mint fél évszázaddal utcai ruhában, olykor overallban és szemüvegben vezettek a pilóták. De ezt is megmagyarázták. A motorosok által használt bőrsisak csak az 1930-as évek végén lett kötelező az amerikai pályákon, miközben az európai pilóták ezt a gyengeség jeleként értékelték, ezért nem viselték. A BMW pilótáját nem védi sem öv, sem bukócső az 1935-ös erdőfeleki (Erdély) hegyi versenyen Forrás: Tarbay Júlia/Fortepan Tűzfélelem A pilóták azért mellőzték a biztonsági övet, mert szerintük jobb kirepülni az autókból, mint bennégni. Félelmük nem volt alaptalan, mert a karambolozó autók ütközéskor valóban gyorsan tűzveszélyes roncsokká váltak, ezen csak évek, évtizedek múlva változtattak a biztonságos üzemanyagtankok és vész esetén automatikusan záró benzinellátó-rendszerek bevezetésével. Röntgenkontroll Az autóversenyek hőskorában nem volt sehol bukótér, védőkorlát, hatékony bukósisak és biztonsági öv. Napjaink Formula autóit, és egyre több utcai szuper-sportkocsit is karbon-kompozitból készült utascellára építenek, ami ütközéskor, boruláskor hatékonyan védi a pilótát. Homologizáció előtt ezt töréstesztekkel is vizsgálják, versenyek előtt és után röntgenezéssel ellenőrzik, hogy nem keletkezett-e hajszálrepedés a monocoque utascellán. Már minden versenyágban kötelező a védőkeret, a bukósisak, az öt- vagy hatpontos öv, a lángálló ruha, kesztyű, alsónemű. 1960, Monaco, Cliff Allison repülése                Forrás: LSB HANS nélkül tilos Nem lehet már rajthoz állni HANS nélkül sem: az FIA által 1998-ban engedélyezett védőgallér neve a fejet és nyakat támasztó angol Head and Neck Support szavak kezdőbetűiből született, és sok sérüléstől mentette meg a pilótákat. Az együléses és nyitott kategóriában továbbra sem teljes a védelem, mert sokan nem szeretnének csukott kabinú versenyautókat. Pedig attól, hogy jobban védenék a pilóták nagyon is sebezhető fejét, még F1-es marad a gép, vélekedik a versenyzők többsége. Szerintük veszély nélkül is lehet izgalmas a verseny, vagyis nem kötelező show-elem a kockázat... Sygma Formula biztonsági koncepció       Fotó: Boros Jenő Sygma koncepció A kockázat csökkentésére és a biztonság növelésére készült 1969-ben a Sygma Grand Prix tanulmánymodell, melyen a kerekeket burkoló oldalsó karosszériaelemekkel az összeakadást és az ütközés utáni repülést és a másik pilóta fején történő landolást akarták megakadályozni. Többször történt már próbálkozás a biztonság ilyen jellegű növelésére, ám egyelőre nem került pályára egyik megoldás sem, múzeumi darab lett a Red Bull kerékvédős/panoráma szélvédős/zárt kabinos versenyautója. A megnövelt fejvédelem ügyében a pilóták és F1-es szakemberek válasza sem mindig egységes, mert a szurkolókhoz hasonlóan ők tis nyitott Formula autókat akarnak. Burkolt kerekű és kabintetős Formula versenyautó        Fotó: Boros Jenő Glória az életért A plexitetetős kabin helyett némi kompromisszummal született a glória, mely több balesetnél is életet mentett. A 2018-ban bevezetett védőkeret középső merevítője rontja ugyan a kilátást, de ütközéskor, vagy korlát alá csúszáskor megvédi a pilótát. Már az első évben életet mentett a glória: a Spanyol GP Forma-2-es betétfutamán, Barcelonában a japán Fukuzumi Nirej honfitársával, Makino Tadaszukével ütközött, előbbi autója a levegőbe emelkedett, bal hátsó kerekével legyalulta Makino kocsijának motorborítását és oldaldobozát, de mindketten megúszták, csak a glórián keletkezett guminyomok jelezték, hogy a kerék letarolhatta volna a Makino fejét Életmentő Glória, 2018     Forrás: LSB Bianchi meghalt, Grosjean él 2020-as Bahrein-i baleseténél a glóriának köszönheti életét Romain Grosjean, és talán ma is élne Jules Bianchi, ha glória védte volna fejét, amikor daruskocsi alá csúszott a 2014-es Japán GP-n. Ezt persze már soha nem tudjuk meg... A Formula bajnokságban elért legfrissebb fejlesztésnek, leginkább a glóriának köszönhetően sérülés nélkül fejeződött be a két világbajnokaspiráns ütközése is, amikor Verstappen autója Hamilton Mercedesén landolt. Romlott a kilátás      Forrás: LSB Drága ütközések Az emberélet a legfontosabb, de az autók is drágák: a 2021-es Forma1-es szezon ütközéseinél és falnak csapódásainál keletkezett károk értéke nagyjából 37 millió euró (13,6 milliárd Ft). A legtöbb veszteséget a HAAS szenvedte el, hála két pilótájuk áldásos, olykor egymást is kockázatos helyzetbe hozó tevékenységének. A kárlista vezetője Mick Schumacher( 4,213 millió euró), ennél némileg kisebb összeg írható Nyikita Mazepin számlájára (2,468 millió euró). Itt jó sereghajtónak lenni Ezen a listán megéri sereghajtónak lenni, a takarékosságbajnok cím egyértelműen az Alpine csapaté: a 19-ik helyen álló Fernando Alonso által okozott kár 315 ezer euró, az utolsó helyre szorult Esteban Ocon javítási tétele pedig 280 ezer euró. A világbajnoki címet megszerző Max Verstappen közel négymillió eurós kárral harmadik, vetélytársa Hamilton 1,235 millió euróval 13-ik, a visszavonuló Kimi Raikkönen közel kétmillió eurós tétellel 9-ikként végzett a veszteséglistán. Robbantott F1-es   Forrás: LSB Nem számoltak a pontokkal A Sky Germany összeállításában csak a versenyautók sérüléseinek kárértékei szerepelnek, de nincsenek benne az elveszett pontok, melyek a végelszámolásnál bizony súlyos eurótételek, olykor a világbajnoki cím elbukását jelentik. Gyors számítás szerint az is kiderül a csapatok éves költségvetésével számolva, hogy olykor egyetlen világbajnoki pont megszerzése is elérheti a négymillió eurót. A Forma 1-ben egyébként is minden a legdrágább, a karbon elemeket és más alkatrészeket aranyárban mérik, miközben legfeljebb egy szezonban használatosak. Vagy még addig sem, mert ha törnek az autók, akkor versenyközben is cserélni kell idomokat, egyetlen első légterelőszárny is felér egy utcai autó árával. Az anyagi veszteségnél fontosabb, hogy az idei szezonban nem volt halálos áldozata a sorozatnak, pedig még a szezonvégi futamon is aggódtak a pilóták. Joggal, mert már az időmérőn világossá vált, hogy a Dzsidda-i pálya karakterisztikája és beláthatósága nem a legbiztonságosabb. Keveset gondolni a bajra Carlos Sainz így nyilatkozott erről a Motorsport.com portálnak: „Pilótaként az ember igyekszik minél kevesebbet gondolni a balesetekre. Amiről viszont mindannyian beszéltünk, hogy mi lesz, ha előttünk történik valami. Mondjuk három másodperces lemaradással érkezünk a kicsúszott autóhoz, miközben a 250-es tempóval bevett kanyarokban nemigen marad időnk arra, hogy megfelelően reagáljunk, mert a baleset helye és közöttünk falak vannak, azokon keresztül pedig nem láthatjuk, hova is érkezünk.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Honda bemutatta új kompakt crossovere külső dizájnját

2022.01.13.
A Honda közzétette az új generációs HR-V kompakt crossover amerikai változatának első előzetes dizájképeit.  Az európai változattól külsőleg jelentősen eltérő autó premierje 2022-ben lesz. A képek alapján az amerikai variáns új méhsejt-rácsot, másfajta első lökhárítót kap nagyobb légbeömlőkkel, valamint újratervezett háromrészes LED-es fényszórókat, L-alakú nappali menetfényekkel. Az autógyártó egyelőre nem hozta nyilvánosságra a műszaki jellemzőket. Az előző generációs észak-amerikai crossover 1,8 literes, 143 lóerős benzinmotorral volt elérhető, 172 Nm nyomatékkal. Elképzelhető, hogy ezt a motort egy új, 2,0 literes egység váltja fel, amely 160 erőt és 187 Newtonmétert tud leadni a Civic modellben. A motor 6 sebességes kézi sebességváltóval vagy CVT-vel együtt működhet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója