A magyar Bosch csoport vezetője lett Az év külföldi vállalatvezetője

2015.02.04.
A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Az év külföldi vállalatvezetője díjat olyan Magyarországon élő és dolgozó külföldi cégvezetőnek ítélik oda, aki az évben kimagasló szakmai tudásával és eredményeivel a legtöbbet tette a hazai fejlődés mellett a vállalat nemzetközi elismertségéért. Javier González Pareja a közleményben kiemelte, azon dolgoznak, hogy a Bosch munkaadóként és piaci szereplőként továbbra is fontos szerepet játsszon Magyarországon. Javier González Pareja Esik Róbert, a HIPA elnöke a közleményben úgy fogalmazott, fontosnak tartják elismerni azt a céget, amelyik kimagaslóan sokat tett azért, hogy minél több magyar beszállító vehessen részt a termelési és a gyártási folyamataiban. A Takata 2013. november 15-én jelentette be, hogy a Miskolcon építi meg a cég a legnagyobb és legmodernebb üzemét. Azóta felépült a 60 ezer négyzetméteres gyár, ahol a beépülő alkatrészek gyártásának folyamatához és a kapcsolódó szolgáltatásokhoz folyamatosan növeli magyar beszállítók arányát – írják közleményükben a szervezők. Kersten Bachmann kolléganőjével
Címkék: 

12 százalékos utasforgalom-bővüléssel számol a Ryanair Budapest

2015.02.04.
Az idén 30 éves diszkont légitársaság először 2007-ben jelent meg a magyar piacon, majd 2012-ben, a Malév leállását követően indított újra járatokat. Jelenleg 3 repülőgépet állomásoztatnak Budapesten, 15 útvonalon repülnek és hetente 82 járatot teljesítenek. A légitársaság célja, hogy a 2014-es 90 millióról erre az évre 100, 2024-re 160 millióra növelje összesített utasforgalmát. Ehhez a Ryanair kétszáz új Boeing 737-8 MAX repülőgépet vásárol, és 2024-re 520 darabosra növeli flottája méretét. David OíBrian, a légi cég kereskedelmi igazgatója kérdésre válaszolva azt mondta, az elmúlt három év pozitívan zárult a légitársaság budapesti üzemelése, a ferihegyi repülőtér vezetésével is jó kapcsolatban vannak. Emlékeztetett, hogy korábban a repülőtér magas díjai miatt nem tudtak akkora mértékben fejlődni, mint szerettek volna, ezért a Ryanairnek jobban megérte az olasz, vagy spanyol piacra koncentrálni, ahol jelenleg piacvezető szerepet töltenek be. Jelezte továbbá, hogy tárgyalásokat folytattak a debreceni repülőtérrel is, de ahhoz, hogy onnan is indítsanak járatokat, a jelenleginél jóval több gépre lenne szükségük. Évek óta tervezik a transzatlanti diszkont járatok megnyitását is, de a kereskedelmi igazgató szerint ehhez legalább harminc új, ehhez megfelelő, de általa pontosan meg nem jelölt géptípusra lenne szükség jó áron, és ezek a feltételek jelenleg nem adottak.

Emelkedik az üzemanyagok ára

2015.02.04.
Az emeléssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 334-335 forintra, a gázolajé 352-353 forintra nő. A Mol legutóbb szerdán (ma) változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát egyaránt bruttó 2 forinttal emelte. A benzin literenkénti átlagára szeptember elején még 420 forint volt, az utóbbi öt hónapban mintegy 100 forinttal csökkent. A benzinár több éve nem mozgott 320 forint körül, legutóbb 2010 február végén kellett 318 forintot fizetni egy literért. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szintén évek óta nem volt 350 forint körül, utoljára 2010 december végén került 345 forintba. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál. Korábban írtuk: A Mol legutóbb január 23-án, pénteken változtatott az árakon, akkor a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal csökkentette, a gázolajé nem változott. A benzin literenkénti átlagára szeptember elején még 420 forint volt, az utóbbi öt hónapban mintegy 100 forinttal csökkent. A benzinár több éve nem mozgott 320 forint körül, legutóbb 2010. február végén kellett 318 forintot fizetni egy literért. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára szintén évek óta nem volt 350 forint körül, utoljára 2010. december végén került 345 forintba. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Harmadik éve Európa legnépszerűbb kisautója a Fiesta

2015.02.04.
A Ford világverő kisautójának (2012-ben és 2013-ban nem csak Európa, de a világ legnépszerűbb kisautója is volt, 2014-re még nincs adat) legkeresettebb modellváltozatai közt szerepel a Fiesta 1.0 EcoBoost, amit a Ford forradalmian új benzinmotorja hajt. Ez az erőforrás 2014-ben – eddig példátlan módon, zsinórban immár harmadik éve – ismét elnyerte az Év Motorja címet. - A Fiesta töretlen népszerűségének titka a modern stílus és a fejlett technológia, valamint az olyan különleges modellváltozatok, mint a 140 lóerős, 1,0 literes EcoBoost motorral felszerelt Red and Black Edition kivitel – avat be Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „A Fiesta iránt akkora a kereslet, hogy növelnünk kell a kölni összeszerelő üzem termelését.” Februárban egyébiránt a Ford Fiesta gyártása Kölnben napi 300 darabbal, összesen 1850 darabra nő, ehhez januárban és februárban hat kiegészítő hétvégi műszakra is szükség lesz.

Kerékpár-nyomkövetés fejlesztésébe invesztál az SZTA

2015.02.04.
Az SZTA által befektetett összeget a tulajdonosok a kft. saját fejlesztésű, valós idejű nyomkövető szolgáltatásának alapját képező eszköz gyártására, hardverfejlesztésre, üzemeltetésre, marketing költségekre, illetve a kapcsolódó applikáció fejlesztésére használják fel. A kerékpárba beépített nyomkövető eszköz segítségével a tulajdonos – vagy a jövőben a hatóságok is – valós időben ellenőrizhetik a kerékpár tartózkodási helyét, lopás esetén így könnyen azonosítható a bicikli holléte – idézte a közlemény Antal Csabát, a Hargamon Kft. üzletfejlesztési igazgatóját. A tájékoztatás szerint a Velotrack elnevezésű rendszert lopásmegelőzővel is felszerelték, a tulajdonos virtuális logikai lakatot helyezhet el a leparkolt kerékpáron. Ha elmozdítják a kerékpárt, a beépített giroszkóp azonnal jelzést küld a mobilalkalmazásra. A felhasználók adatait gyűjtve és elemezve a virtuális lakat arról is értesíti a tulajdonost, hogy mennyire biztonságos egy-egy környék, a közösségi statisztikák alapján például az elmúlt időszak biciklilopásairól is információt nyújt. A vállalat a hazai és a külföldi piacon egyaránt, mind üzleti, mind magánfelhasználók számára elérhetővé kívánják tenni a szolgáltatást, többek között olyan kerékpárgyárakkal is tárgyalásokat folytat, mint a magyar Schwinn-Csepel Zrt. és a pedelec hajtású (a pedálozást elektromos hajtóművel segítő) kerékpárokat gyártó holland Amazing Wheels cég.

Új közlekedési ellenőrzési rendszert tesztel a rendőrség

2015.02.04.
A februári tesztüzem idején még nem kell számítaniuk az autósoknak arra, hogy az új kamerával mért sebességtúllépés esetén bírságolják őket, ugyanakkor a régi készülékeket is használja még a hatóság, és az azokkal mért sebességtúllépésnél büntetnek. Az új kamerákat márciustól használják véglegesen. Az európai uniós finanszírozásból vásárolt, egyenként 5,7 millió forint értékű új eszközök a sebességtúllépés mellett forgalomszámlálásra, rendszámfelismerésre is alkalmasak. Áprilistól további funkcióit használják majd a készülékeknek: a tilos jelzésen való áthaladást, a záróvonal átlépését is figyelni tudják. Egy kiegészítő kézi berendezés segítségével a rendőrök azt is látni fogják, ha a kamerával figyelt autót körözik, lejárt a műszaki érvényessége vagy épp nincs érvényes kötelező biztosítása. A rendszer arra is alkalmas, hogy ellenőrizzék a buszsáv jogosulatlan igénybe vételét vagy a biztonsági öv használatát. Jámbor István elmondta: az úgynevezett VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózat elnevezésű projekt szerepe kulcsfontosságú a közúti balesetek és sérülések számának csökkentésében. A fejlesztés keretében a rendőrség egy új, Európában is egyedülálló, preventív rendszer kiépítését tervezi. Ennek elsőként megvalósuló eleme a változtatható helyű, akár járőrautóból is működtethető, úgynevezett Komplex Közlekedési Ellenőrző Pontok (KKEP), vagyis az új típusú kamerák tesztüzeme, majd alkalmazása. A közlekedők országszerte találkozhatnak az új eszközökkel, a mobil készülékek mellé érkező fix kamerákat szintén országszerte telepítik és 365 forgalmi sávot figyelnek majd.

A Bosch felvásárolta a ZF Lenksysteme-t

2015.02.04.
Az antitröszt hatóságok jóváhagyták a tranzakciót. A Bosch így mostantól a korábban 50-50 százalékos vegyesvállalat összes tulajdoni hányadát birtokolja. A vállalat új üzletágként és önálló vállalatként Robert Bosch Automotive Steering GmbH néven épül be a Bosch csoportba. Az új névről a ZFLS munkatársai is szavaztak. A ZFLS nyolc országban - köztük hazánkban - több mint 13 ezer főt foglalkoztat. A vállalat személyautókhoz és haszongépjárművekhez fejleszt, gyárt és értékesít kormányrendszereket szerte a világon, 2013-ban 4,1 milliárd euró árbevételt ért el. Az összesen 20 telephellyel rendelkező vállalat a világ legfontosabb gépjárműipari piacain van jelen Európában, az Egyesült Államokban, Kínában, Indiában, Brazíliában és Malajziában. A ZFLS vezető szerepet játszik a korszerű, üzemanyag-takarékos elektromos kormányrendszerek gyártásában, jelenleg bevételének kb. 60 százalékát ezek a rendszerek teszik ki. Az elektromos kormányzás nemcsak 0,8 liter üzemanyag megtakarítására képes 100 km-enként, hanem számtalan vezetéstámogató rendszer, valamint az automatizált vezetés alapvető technológiája is. Például az elektromos kormányrendszerek megléte alapfeltétele a kritikus helyzetekben működésbe lépő automatikus kikerülést végrehajtó kormányzásnak, a sávtartó asszisztensnek vagy start-stop szabadonfutó funkciónak, ami a motor leállítását jelenti szabadonfutás közben. A ZFLS ugyanakkor megfelelő, a rendszerekhez igazodó elektromos kormányzási rendszereket is kínál az elektromos járművek egyre növekvő piaca számára.
Címkék: 

DasWeltauto: nagy és öreg kocsik érkeznek importból

2015.02.04.
A használt autók kereskedelmével foglalkozó, országos értékesítési hálózattal rendelkező cég a Datahouse adatait idézve emlékeztet arra, hogy 2014-ben cégek és magánszemélyek 96 747 használt személyautót hoztak be külföldről. Emellett 10 643 kis haszonjárművet is regisztráltak Magyarországon használtan, itt 43,3 százalékos volt a növekedés. A külföldről vásárlóknak a magasabb kategóriájú autókra van igényük, a legtöbben felső- (25 118 darab), illetve alsó-középkategóriás (21 247 darab) gépkocsit vettek. A beérkező személyautók 58 százaléka volt tíz évnél idősebb, és mindössze 20 százalékuk volt 1-5 éves. A haszonjárművek esetében 41 százalékot tesz ki a tíz évnél idősebb kocsik aránya, viszont a vásárlók 27 százaléka döntött 1-5 éves jármű mellett. A közlemény idézi Frank Györgyöt, a DasWeltAuto márkaigazgatóját, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az öreg autók megkérdőjelezhető műszaki állapota jelentős kiadást okozhat az átírás után az új tulajdonosnak. Ráadásul az ellenőrizetlen forrásból származó járművekkel előfordulhat a kilométeróra visszatekerése is, amely miatt a tulajdonos elmulaszthatja a szükséges karbantartásokat. Az idős autók környezetvédelmi mutatói is kétségesek – jegyezte meg, hozzátéve: szemléletbeli változásnak kellene bekövetkezni ahhoz, hogy csökkenjen a rossz minőségű gépkocsik importja, és a vevők az ellenőrzött forrásból származó, szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók felé forduljanak. A DasWeltauto a Volkswagen csoport használtautó márkája, 2001 óta van jelen Magyarországon, 33 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte, ezzel meghatározó piaci szereplő.
Címkék: 

Autólopás! KTN-053 Renault Megane II - szürke

2015.02.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KTN-053 -Gyártmány: Renault -Típus: Megane II -Kivitel: Sedan -Gyártási év: 2007 -Motorszám: K9kp732d286955 -Alvázszám: VF1LMSEC637680422 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 február 3 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: II. -Utca, házszám: Érmelléki út

Autólopás! LWD-286 Opel Vivaro

2015.02.04.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LWD-286 -Gyártmány: Opel -Típus: Vivaro -Kivitel: 9 személyes kisbusz -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 február 2 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVIII. -Utca, házszám: Kétújfalu utca -Megjegyzés: Luxfunk Radio-s logóval volt ellátva

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója