Drágább az utolsó GR Supra széria, mint egy 911-es

2025.03.28.
Hamarosan búcsúzik sikeres, a BMW-vel közösen fejlesztett, remek sportautójától a Toyota Gazoo Racing. Csak hamar megéltük, hogy a GR Supra Final Editionnél tartsunk, tehát a kifutó szériánál, amit mindössze 300 példányban limitáltak – 150-et kap Európa és 150-et kap Japán. Azonban míg Japában „mindössze 36,7 millióért vesztegetnek majd egy ilyen értékes Suprát, addig nálunk Európában akár 53 millió forintért is szerepelhet az árlistákon. Ezzel majdnem 6 millióval drágább, mint egy Porsche 911 Carrera és közel duplájába kerül egy hagyományos, hathengeres GR Supránál. Egyébként a GR Supra A90 Final Edition csak félfényes fekete fényezésben lesz elérhető, és egy sor olyan fejlesztést tartalmaz, amit korábban a Nürburgringi 24-óráson vetetett be sikerrel a Toyota Gazoo Racing. Ilyenek például a széles, szénszálas hátsó szárny, az aggresszívabb lökhárítók és légterelők, vagy a motorháztető hűtőnyílása. Amire valószínűleg szükség is lesz, ugyanis a 3,0 literes sorhatot 429 lóerőre húzták, ami 94 lóerő többletet jelent az alapváltozathoz képest. A többlet erőt 19-colos első és 20-colos felnikkel, KW állítható felfüggesztéssel, erősebb stabilizátorokkal, nagyobb negatív kerékdőléssel és nagyobb Brembo fékekkel támogatják meg. A vörös alcantara kagylóülések és szénszállal könnyített fejtámlák szintén csak ebben szériában lesznek megtalálhatóak. ovábbi autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Gyakornokok a laborban: nemzetközi hallgatók segítik a Széchenyi István Egyetem kutatóinak munkáját

2025.03.28.
A Széchenyi István Egyetem nemzetközi hallgatói közösségét csaknem ezer fiatal alkotja, akik alap-, mester- és doktori képzéseken folytatják tanulmányaikat. Az intézmény emellett nagy hangsúlyt fektet kutatás-fejlesztési tevékenységére: eredményeivel erősíti a térség gazdasági versenyképességét, és hozzájárul a fenntarthatóbb jövőhöz. Nagy Gábor tanszéki mérnök, a Motorvizsgáló Próbaterem vezetője, a jordán Zaid Mursi, a bangladesi Hasan Rafiul, a szintén jordán Akram Al Saify, valamint a Tribológia Laboratóriumban dolgozó Szabó Ádám István tanársegéd a Járműhajtás Technológia Tanszék épületében. (Fotó: Dudás Máté/Széchenyi István Egyetem) Számos tudományos projekt zajlik az Audi Hungaria Járműmérnöki Karon is, amelynek képzéseit hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismerik és keresik. A kar projektalapú, angol nyelvű járműmérnöki alapszakának hallgatói Akram Al Saify és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjas Zaid Mursi Jordániából, illetve a szintén Stipendium Hungaricum ösztöndíjas Hasan Rafiul Bangladesből. A fiatalok azért választották a győri egyetemet, mert egyedülállónak találták az intézmény szerteágazó vállalati kapcsolatrendszerét. A hallgatók közül ketten – Zaid Mursi és Hasan Rafiul – már korábban, Tudományos Diákköri Konferenciára beadott dolgozataikhoz igénybe vették a Járműhajtás Technológia Tanszéken működő laboratóriumokat. Kutatásaikhoz témavezetőjük, Nagy Gábor tanszéki mérnök nyújtott szakmai segítséget. A leendő járműmérnökök annyira elmélyedtek a témában, hogy munkáikkal továbbjutottak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, így áprilisban karuk nemzetközi képviselőiként a Debreceni Egyetemen rendezett Műszaki Tudományi Szekcióban tehetnek tanúbizonyságot tudásukról. A kutatások és gyakorlati órák alatt mutatott lelkesedés, illetve a szakma iránti elkötelezettség miatt a két fiatal, valamint szaktársuk, Akram Al Saify számára gyakornoki lehetőséget ajánlottak az egyetem szakemberei. Akram és Zaid a Motorvizsgáló Próbateremben kaptak feladatokat Nagy Gábor tanszéki mérnök mentorálásával, míg Hasan – aki korábban is dolgozott már a tanszék munkatársainak keze alatt – a Felületanalitika és a Tribológia Laboratóriumban segíti Szabó Ádám István tanársegéd kutatásait. A dél-ázsiai országból származó fiatal már a tavaly nyáron megrendezett Audi Development Campen is megmutatta rátermettségét: a mintegy 20 különböző nemzetiségű, 35 tehetséges fiatal között teljesítményével az egyik legjobbnak bizonyult.  „Rengeteget tanulunk itt, és számomra fontos az is, hogy nagy önállóságot várnak el tőlünk. A laboratóriumban jelentős akadémiai és ipari kutatási projektekhez járulhatok hozzá nap mint nap, ugyanakkor lehetőségem van arra is, hogy saját kutatásokat végezzek. Ez még inkább motivál arra, hogy később a tudományos pályát válasszam” – mondta el Hasan Rafiul. Akram Al Saify hozzátette: gyerekkori álma válik valóra azzal, hogy valódi járműipari projektekkel foglalkozhat, ugyanis gyakornoki feladataik közé tartozik például belső égésű motorok különböző üzemanyagok hatására változó teljesítményének és károsanyag-kibocsátásának megfigyelése. Gyakornoktársa, Zaid Mursi kifejtette: „Ez a tapasztalat olyan extra tudással ruház fel minket, amivel előnyre tehetünk szert későbbi karrierünk során. Nagyon hálásak vagyunk mentorainknak, akik minden támogatást megadnak ahhoz, hogy jó szakemberek lehessünk.”  

Indul a Lada Iskra sorozatgyártása, ez már kőbe van vésve

2025.03.28.
Az orosz szaksajtó tájékoztatása szerint a sorozatgyártás ünnepélyes elindítását jubileúmi dátumhoz, április 19-hez időzítették. Ötvenöt évvel ezelőtt ezen a napon, vagyis 1970. április 19-én gördült le a gyártószalagrol az első Zsiguli, és egyben ez a nap jelenti az AvtoVAZ életében a személygépkocsi-gyártás kezdetét. Azóta sok víz folyt le a Volgán, a Szovjetunió tucatnyi darabra esett szét, de az AvtoVAZ túlélt mindent. Minden nehézség, próbatétel és újabban a kíméletlen kínai piacfoglalás ellenére a márka termékei most is a legkeresettebbek az orosz piacon. Az AvtoVAZ repertoárja most a Lada Iskra modellel bővül, amely a Granta és Vesta modellek közöttI szűk űrt hivatott betölteni, merthogy az említett két modell között távolról sincsen fényévnyi különbség. Az Iskra kínálatában lesz szedán, kombi és crossoverre hajazó változat is. Minden modell 1,6 literes benzinmotort kap, amelynek teljesítménye 90 és 106 lóerő is lehet. Az előbbi nyolcszelepes, és ötfokozatú kéziváltót kap. Az utóbbi, 16 szelepes változatot pedig hatfokozatú kézi váltoval vagy CVT szerkezettel fogják kínálni. Az autó paraméterei, 4333/1777/1517 mm, a tengelytávja pedig 2603 mm. Az autóban orosz, kínai, üzbég és iráni alkatrészek is vannak, s nem meglepő, hogy nyugati beszállítók nem szerepelnek a felsorolásban. A rég megálmodott autó ugyanis kalandos és göröngyös úton jutott el a célig, az útjában a legnagyobb akadály az volt, hogy az Ukrajna elleni háború kirobbantása után a nyugati szankciók sorozata megfektette az orosz autóipart, szedték a sátorfájukat a nyugati cégek, az AvtoVAZ pedig csak nagy nehézségek árán tudta pótolni a nyugati alkatrészeket. Az Iskra világra jövetelét különösképpen nehezítette, hogy az autó a Renault globális CMF-B platformján épült, merthogy 2014-ben az AvtoVAZ a Renault-Nissan „leányvállalata” lett, a francia-japán páros többségi tulajdonrészt szerzett benne. Az Iskra fejlesztése pedig még a Renault bábáskodásával kezdődött. A  franciákkal való együttműködés megszakítása után a platformot alapos újratervezésnek vetették alá, és ennek eredményeképpen mondják azt, hogy az alap „technológiailag független”. Bár ez a megállapítás sokak szerint sántit, s emiatt érte például plágiumvát az AvtoVAZ-t a Tekniikan Maailma (TM) tekintélyes finn szaklap részéről, amely szerint az Iskra kialakítása és műszaki jellemzői feltűnő hasonlóságot mutatnak a régebbi Dacia Logan ferdehátú modellek kialakításával és műszaki jellemzőivel. A TM szerint nyomós ok van azt feltételezni, hogy az AvtoVAZ a Renault-tól „importált” műszaki rajzokat és egyéb tervanyagokat használt fejlesztéskor. De az Iskra rögös útját más problémák is nehezítették. Az Avtopotok autós Telegram-csatorna például belső vállalati információkra hivatkozva megírta, a próbaautóknál számos hiba merül fel, jobbára az elektromos berendezések működésében. Meg nem erősített információk szerint az Avtovaz a hiányosságok és hibák kijavítására külföldi szakemberektől kért segítséget „nem baráti” országokból, amely kifejezés a jelen geopolitikai helyzetben leginkább a nyugati országokra értendő.  A kínai „autós invázió” ellenére jelenleg Oroszországban a legkelendőbb autó a Lada Granta és a Lada Vesta, utánuk pedig a Haval Jolion a harmadik. Nem kizárt, hogy az Iskra megjelenésével mindhárom dobogós hely az oroszoké lesz hazai piacon, legalábbis ez lenne az álom. Egyes vélemények szerint azonban az Iskrát a népautói státuszt birtokló Granta utódjának szánja az AvtoVAZ, és a Grantát már csak 2027-ig fogják gyártani.
Címkék: 

BKK: a hétvégi óraátállítás miatt a 2 óra előtti és a 3 óra utáni indulásokat kell majd figyelni a menetrendben

2025.03.28.
Ezen a hétvégén életbe lép a nyári időszámítás, ezért szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 óráról 3 órára kell előreállítani az órákat. Vasárnap mindegyik éjszakai járatnál a 2 óra és a 2 óra 59 perc közötti indulások elmaradnak, 3 óra 1 perctől a BKK járatai a nyári időszámítás szerint közlekednek - írták. A BKK közölte: az óraátállítás miatt hajnalban a legtöbb járat közlekedése nem változik, ugyanakkor várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek majd. A közlemény szerint néhány vonalon egy-két indulás időpontja változik: például a 100E reptéri busz esetében a Deák Ferenc térről a 2.22-kor induló járat helyett a nyári időszámítás szerint közlekedő 3.15-kor induló járattal lehet utazni. A Liszt Ferenc repülőtérről 3 órakor induló járat helyett a 3.15-kor induló járattal lehet utazni, amely a téli időszámítás szerinti 2:15-kor induló járatot pótolja. A társaság arra kéri az utasokat, hogy ellenőrizzék a menetrendi változásokat a bkk.hu/menetrendek oldalon.  
Címkék: 

Osztrák különleges erők lepték el a rajkai határállomást 18 katonai járművel

2025.03.28.
Az Österreich cikke. Képernyőfotó. Az AFDRU különleges alakulat 53 katonája a rajkai határátkelőhelyen – magyar-szlovák határ -  az állatbetegség terjedésének megállítására – és ezzel Ausztria állatállományának védelmére is! Az osztrák erők katasztrófaelhárítási egységét (AFDRU) az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül nyújtott támogatási kérelem nyomán vetik be. Villám akció a járvány ellen óránként akár 25 kamiont is fertőtlenítenek! Szerda este óta már 700 járművet kezeltek. 18 katonai jármű van használatban, ebből 6 speciális jármű. 1000 liter víz és 100 liter vegyszer szükséges óránként!  

Tesztelői visszajelzések alapján javítják a MÁV új telefonos alkalmazását

2025.03.28.
A tesztelők túlnyomó része úgy látja, hogy a MÁV+ stabilan működik, de egyes készülékeknél gond volt a gombnyomás-érzékeléssel, vagy az útvonaltervezés során ugrott fel indokolatlan hibaüzenet, esetleg többször is meg kellett ismételni a belépést. A hibákat a fejlesztők elhárították, illetve dolgoznak a javításon, a hiányzó funkciók pedig fokozatosan válnak hozzáférhetővé a frissítésekkel - írták. A közlemény szerint a felhasználói tesztelés egy hete kezdődött 1500 önkéntessel. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) januárban jelentette be, hogy újra cserélik a közlekedési vállalat több mint 6 éves alkalmazását. Az applikáció akadálymentességi lehetőségeit a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) vizsgálja a MÁV kérésére - tették hozzá. Borítókép: Budapest, 2024. június 6. Vasúti átjáró a főváros XIII. kerületében, a Szent László út - Kámfor utcánál 2024. június 6-án. Fotó: MTI/Lakatos Péter  
Címkék: 

Egy kicsi pedál miatt fogy kevesebb Audi Amerikában, mint más prémium autó

2025.03.28.
Egy cikkben épp arról volt szó, hogy az Audi tradicionálisan kevesebb autót értékesít az Egyesült Államokban, mint más, vele versenytárs gyártó, legyen szó a BMW-ről, a Lexusról vagy a Mercedesről. Noha látszólag ott is megvannak a német márka rajongói, akik például epekedve várják, hogy az RS2 Avant importálható legyen, de a számok sajnos tényleg az Audi ellen szólnak odaát. Szóval elkezdtem utána keresni, hogy ennek mi lehet az oka. Mi erre a magyarázat? A válasz pedig sokkal egyszerűbb, mint amire számítottam. Igazi amerikai sztori. Ahol a cancel culture már azelőtt is működött, hogy ennek a jelenségnek nevet adtak volna. Amerika ugyanis híres a vásárlók erős érdek érvényesítéséről. Ha egy termék rossz, vagy nem a leírásnak megfelelően működik, a vásárlók komoly pénzeket akaszthatnak le a gyártóval szemben indított perekben. Még akkor is, ha a „nem biztonságos működés” csak feltételezett, és nem feltétlenül a gyártó hibája. Hallottál már az Audi „Sudden Unintended Acceleration”, azaz szabad magyar fordításban „hirtelen akaratlan gyorsításáról”? Amiről annyi szó volt a sajtóban, hogy már csak úgy hivatkoznak rá, hogy „the Audi SUA”. Először 1986-ban, a CBS híradójában számoltak be a jelenségről, amit az Audi 5000 (nálunk Audi 100) felhasználók tapasztaltak, érdekes módon csak az Egyesült Államokban. A presztízs szedán új generációja aerodinamikusabb volt, erősebb és kényelmesebb, mint az elődje, így a gazdag kertvárosok irodai dolgozói és iskolába igyekvő anyukái logikusan erre váltották le korábbi Audi modelljeiket. Ki gondolta volna, hogy ez az idilli kép egyszer csak váratlan fordulatot tesz, és felháborodott nyilatkozatok árasztják majd el a híradókat, bennük a mama garázskapuját áthajtó Audi 5000-esekkel. Ennek pedig egyszerű oka volt: az előző generáció hatalmas fékpedálját lecserélték egy sokkal kisebbre. Nem viccelek. A kisebb fékpedálról könnyebben lecsúszott a felhasználók lába, és a közeli gázpedálra léptek a fékpedál helyett. Noha csak 130 lóerős volt az öthengeres motor, ráadásul a fékek messze túlméretezettek voltak, mégis többeknek sikerült áthajtani a garázsajtón. A legdurvább eset Kristi Bradoskyhoz kötődik, akinek így sikerült áthajtania hatéves kisfián. A CBS-en 17 percen át nyilatkoztak könnyes szemű anyukák, hogy az autójuk egy szunnyadó ördög, holott csak lecsúszott a lábuk a pedálról. Ez a „feltételezett veszélyesség” pedig úgy ráragadt az Audira, hogy a mai napig nem sikerült lekaparnia magáról. 1989-ben az NHTSA is kiadta maga tanulmányát, amiben megállapították, hogy a baleseteket tényleg nem megfelelő fékhasználat okozta. Szerintük: „az Audi pedál elhelyezése különbözött annyira a megszokott amerikai autók elrendezésétől, hogy néhány felhasználót megzavarjon és véletlenül a gázra lépjen a fék helyett.” Külön érdekesség, hogy ennek az esetnek köszönhető az automata váltók interlockja. Ma már alapvetés, ez előtt az eset előtt azonban lehetséges volt a fékpedálra lépés nélkül menetbe rakni az automata váltókat. Az Audit elmosták a perek, a televízió pedig nem győzte elmosni őket a Föld színéről. Míg 1984-ben évi 74 000 autót adtak el, addig 1991-re ez a szám mindössze 12 000-re csökkent. 1993-ban majdnem kivonultak az amerikai piacról. Mint egy utolsó lehetőség, egy megnyugtató videóanyagot is készített az amerikai Audi, hogy még kihegyezett, tesztpályás körülmények között is remekül működik a modelljük. Igazi korlenyomat, gyári Audi tesztpilótával és megbízható képet mutató, amerikai kereskedővel, érdemes megnézni. Az ügyfeleket persze nem hibáztatták. Mégis ki akarná hibáztatni a büszke amerikai felhasználókat? A vásárlónak mindig igaza van. Kegyetlen az amerikai piac, és még egy olyan cégóriást is majdnem felfalt, mint amilyen az Audi. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Káoszt okozott egy közlekedési tábla, a sofőrök kénytelenek voltak szabályt szegni

2025.03.28.
A közösségi hálón hívták fel a figyelmet rá, hogy behajtani tilos táblát helyeztek el egy letérősávnál, amely a főútról egy pihenőhelyre vezet. Csakhogy a táblát pont a főút és a letérősáv közé ékelték be, ami a főúton haladókat is megtévesztheti. Ľubomír Palčák, a Közlekedési Kutatóintézet igazgatója a TV Novinyval közölte, hogy semmilyen látható ok nem létezik, ami miatt az autósok ne hajthatnának be a parkolóba. Egyúttal ő is felhívta rá a figyelmet, hogy elsőre azt a látszatot kelti, mintha a behajtani tilos jelzés a főúton haladókra vonatkozna, ezzel káoszt okoz az autósok között, akik nem tudhatják, hogyan reagáljanak, ez pedig biztonsági szempontból súlyos következményekhez járhat. A zsolnai kerületi közlekedésrendészet közölte, hogy nem hagyta jóvá a jelzőtábla kihelyezését. Végül a Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) öntött tiszta vizet a pohárba. Jana Lukáčová szóvivő közlése szerint a beszállítónál megrendelték a táblák kicserélését, a művelet során viszont helytelenül helyezték el. Miután az esetre felhívták a figyelmet, az SSC elrendelte a tábla áthelyezését úgy, hogy a megfelelő helyen tiltsa a pihenőhelyre való behajtást. Az SSC elnézést kér a sofőröktől az „apró hibáért”.  

Európai járműipar: kerekasztal-beszélgetés Zalaegerszegen

2025.03.28.
A szervezők szerint a Föld órája a szemeink előtt egyre gyorsuló ütemben forog előre.  A technológiai fejlődés, a folyamatos innováció, az egyre nagyobb mennyiségű hulladék, a mesterséges intelligencia terjedése, a fenntartható fejlődés illúziója, a globális felmelegedés, az ivóvíz hiánya, a túlnépesedés és a migráció, a háborúk, járványok minden korábbinál nagyobb veszélye, komplexitása, kiterjedtsége, nagyságrendje, soha nem látott mértékű együttes kihívás elé állít bennünket. A változás sebessége szédítő és megrendítő és ha mindez anélkül megy el mellettünk, hogy megtennénk a szükséges intézkedéseket, a következmények mindannyiunk részére beláthatatlanok és visszafordíthatatlanok lesznek. Az azonnali cselekvés tekintetében az egyéni szinttől kezdődően, a vállalatokon és intézményeken át, az önkormányzatokig és a kormányzatig mindannyiunknak van feladata. Ez szükségszerűség, felelősség, kötelesség és lehetőség is egyben. A tét pedig saját életünk, gyermekeink és unokáink jövője. KIHÍVÁSOK - VÁLASZOK Ennek tudatában rendezvényünkön kiemelt témaként tárgyaljuk az energia, a nyersanyagok, a körforgásos gazdaság, a fenntarthatóság, a városi/közösségi közlekedés, a víz és a hulladékkezelés és mindezek finanszírozásának lehetőségeit, kihívásait. Kiemelt célunk, hogy a GreenTech ezúttal is kérdéseket generáljon, válaszokat keressen, elgondolkodtasson, cselekvésre ösztönözzön. Ennek érdekében előadóinkként a kapcsolódó iparágak vállalati, intézményi, kormányzati vezetőit, szakértőit hívjuk meg, hogy a VI. GreenTech ezúttal is minden résztvevő számára egyedülálló lehetőséget biztosítson a témakörök megvitatására, a szakmai tapasztalatcserére, a kapcsolatok erősítésére - írják. A rendezvényt május 22-én és 23-án rendezik meg, a második napon kerül sor a fentebb jelzett Európai járműipar kerekasztal-beszélgetésre. A rendezvényről további részleteket ITT talál.      
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója