Gondolatjel - Kombájnok, traktorok az utakon

2022.06.10.
Itt az aratási szezon! A betakarításon nem kevesebb múlik, mint élelmezésünk, életünk. A modern mezőgazdaságban kombájnokkal (arató-cséplő gép) vágják le és csépelik ki a gabonát, majd egy vagy két pótkocsit vontató traktorokkal szállítják feldolgozásra a terményt. Már egy ilyen járműszerelvény sem hasonlít túlzottan a megszokott teherautókra, meglephet felkészületlen autósokat. De ez még semmi ahhoz képest, ha egy kanyar után hirtelen feltűnik egy nagyon széles, emelet-magas kombájn, a maga furcsa mozgásával. Ijesztő élmény lehet, előre kell kondicionálni magunkat, nehogy pánikreakcióval idézzünk elő bajt. Mivel nemcsak autós szakújságíróként dolgozom, hanem mezőgépekkel is foglalkozom, képzeletben magam mellé ültethetem az olvasót egy nagy traktor vagy kombájn vezetőfülkéjébe, hogy el tudja képzelni, milyen onnan nézve a világ, és felmérhesse, mire képes monstrum gépével a kezelő, illetve mit nem lehet elvárni tőle. A modern mezőgazdaságban egy néhányfős vállalkozás tudja megművelni kisebb vagy nagyobb községek határát. Hatékonyságra tervezett traktorai meglehetősen nagyok, hogy minél kevesebb menetben, elég nagy munkasebességgel dolgozhassanak. Ekék, tárcsák vontatásához nagy teljesítmény szükséges, amelyet át is kell vinni a talajra. Ugyanakkor minimumra kell csökkenteni a talajt degradáló, tömörítő taposást, ezért szélesek a gumiabroncsok, sőt újabban terjednek a gumihevederes (gumi-hernyótalpas) erőgépek is. A gép eleve szélesebb a közúti járműveknél, és még inkább, ha elöl-hátul dupla kerekekkel szerelik fel, ilyenkor kimondottan ijesztő jelenség. A szántóföldre vonuláskor mögéje akasztott tárcsát, permetezőgépet természetesen hidraulikával összehajtják a közúti mozgás idejére, de még így is maradéktalanul elfoglalhatják egy keskenyebb országút teljes jobb oldalát, sőt átnyúlhatnak a másik térfélre. Ráadásul sok traktor egyedüli rugózását a hatalmas gumikerekek adják, ezért hintáznak, billegnek úthibákon, ezáltal még szélesebb sávot vesznek igénybe. A korszerű erőgépek nagyon megkönnyítik kezelőjük dolgát, van bennük automatikus váltómű, sebességrögzítő, csupa üveg fülkéjükből nagyon jó a kilátás, de még így is nehéz, sőt lehetetlen is lehet kellően lehúzódni, ha szembe jön vagy előz egy gépkocsi. Különösen kamionvezetők figyelmébe ajánlom, hogy ha balra billen egy hepehupán a vontatott tárcsa, összeakadhat a szintén valamennyire imbolygó járműszerelvénnyel, ügyelni kell a kellő oldaltávolságra. Legjobb egy fénykürt-villantással jelezni az előzési szándékot, és a mezőgép mozgásából, irányjelzéséből kiolvasni, hogy vette-e az adást, tudja-e segíteni a manővert. És, ha pótkocsis traktort érünk utol, számítani kell arra is, hogy nem egy, hanem két pótkocsit vontat, ami hátulról nem feltétlenül tűnik fel, de megnyújtja az előzéshez szükséges útszakaszt. A kombájnnak, mindezek tetejébe, van még egy szokatlan jellegzetessége: hátsókerék-kormányzású! A gépkocsik kivétel nélkül elsőkerék-kormányzásúak, ami azt jelenti, hogy a kormányelfordításakor az egész jármű abba az irányba fordul el. A kombájn, viszont, ha le akar húzódni a megfelelő szélességű és minőségű útpadkára, akkor balra téríti ki hátsó kerekeit, és a fara is kicsap balra, tehát ez első pillanatokban éppen a kívánt helyzet fordítottja áll elő. Ezt minden autós ismeri, hiszen épp így viselkedik kocsija tolatáskor. Semmivel sem teszi egyszerűbbé a kombájnos dolgát, hogy utánfutóként húzza a több méter széles (vonuláskor ugyanilyen hosszú) vágóasztalát, tehát nyírószerkezetét. Egy korszerű kombájnt odakinn a földeken vezetni gyerekjáték – amikor először próbáltam, büszkén húztam ki magam, hogy milyen ügyesen aratom a kukoricát, mire a mellettem ülő tulaj lehűtött, hogy hétéves kislánya ugyanígy tudja –, de országúton minden, csak nem egyszerű. Jó okkal ad körkörös villogó fényt a borostyánszínű figyelmeztető lámpa, a gép tetején.   Alapvetően veszélyes helyzet, hogy az autóktól ennyire különböző gépek közlekednek közutakon, ráadásul az autósokétól merőben eltérő szemlélettel. Felismerve az ebben rejlő veszélyt, a mezőgép-kereskedő AXIÁL cég együttműködési megállapodást kötött a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitánysággal. Figyelemfelkeltő mókás ötletként fel is öltöztettek egy kiállítási traktort „rendőrtraktornak”. Kezdeményezésük célja, hogy a gépkezelők tájékoztatásával és képzéseivel szabályosabbá, biztonságosabbá tegyék a mezőgépek közúti vonulását, egyúttal a közlekedés egészét. Jónak tartom az ötletet, remélem, hogy máshol is átveszik, fokozottan odafigyelnek a traktorok, kombájnok kezelőinek rendszeres képzésére, esetleg vetélkedők rendezésével is terjeszteni a bevált gyakorlati fortélyokat, vezetési stílust. Az autósoknak, úrvezetőknek és profiknak pedig egyaránt javaslom, hogy a mezőgazdasági munkák dandárja idején fokozottan figyeljenek, a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, legyenek maximálisan előzékenyek a hatalmas gépekkel szemben, és türelmesen várjanak ki egy-egy tiszta előzési helyzetet. Ne akadályt, netán ellenséget lássanak bennük, hanem jövő évi élelmezésünk előteremtőit!    
Címkék: 

Mit csinál a magyar ha vezet: eszik, iszik, telefonál, dohányzik

2022.06.10.
Vezetés közben rendkívül veszélyes a multitasking: mobilozunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk, matatunk valami után vagy állítgatjuk a rádiót, miközben folyamatosan figyelnünk kell az útra, illetve az autó kezelésére is. Ezért összegyűjtöttük azokat a feladatokat, amik ráérnek azután, hogy kiszálltunk az autóból. A fotó csak illusztráció. Forrás: Skoda Az okostelefon nyomogatás dobogós, az autósok 90%-a használja a mobilt vezetés közben, habár tudja, hogy veszélyes. Minden rutin kérdése, így érdemes az üzeneteket, cikkeket, vicces GIF-eket és videókat később megnézni, amikor már nem a kormány mögött ülünk. „Kicsit készüljünk előre, az útvonaltervező alkalmazásban például még az elindulás előtt állítsuk be a címet, ha pedig telefonálnunk kell vezetés közben, a legjobb, ha kihangosítóra tesszük a készüléket, vagy olyan headsetet használunk, ami nem zárja ki teljesen a közlekedés zaját!” – javasolja Hoffer Zsolt. Kevesen gondolnák ugyan, de a vezetés közbeni étel-vagy italfogyasztás is könnyen elvonja a figyelmet a közlekedésről. Ha megcsúszik az ember kezében egy szendvics és leesik, vagy kiömlik a kávé, akkor azokra hirtelen kell reagálunk, úgy, hogy közben egy kézzel fogjuk a kormánykereket. Ez egyáltalán nem biztonságos, sőt az egykezes kormányfogás akár balesetveszélyes manővert eredményezhet! „Az étkezés idejére álljunk meg, ez garantálja ugyanis a teljesen biztonságos közlekedést. Kiemelten balesetveszélyes, ha a forró italt magunkra öntjük, hiszen ilyenkor az ember megugrik, elránthatja a kormányt. Ha mindenképp kocsiban szeretnénk italt fogyasztani, használjuk az erre alkalmas utazóbögréket, és csak addig tartsuk a kezünkben, amíg kortyolunk!” – tanácsolja Hoffer Zsolt. Sokan nem veszik figyelembe, hogy a dohányzás is akadályozó tényező lehet a vezetésben, ami két problémát is felvet. Egyrészt a füst a járműben terjeng, és szó szerint ködösíti a látást, nemcsak az utastérben, hanem a tükrök körül is. Másrészt a cigarettahamu vagy még égő csikk eshet a járművezető ölébe, illetve a jármű bármely alkatrészére, ez pedig tűzveszélyes. Ha valaki egy hosszabb útra indul, inkább kalkuláljon rövid szünetekkel az autóban való dohányzás helyett! Látható, hogy rengeteg külső hatás ér minket vezetés közben, amelyek megnehezítik a közlekedést, elvonják a figyelmünket, ezért lehetőség szerint mindig törekedjünk arra, hogy vezetés közben a biztonságot tartsuk szem előtt.

Peugeot ajándékok az interneten

2022.06.10.
Amikor a Peugeot és társvállalatai a tavalyi év során létrehozták a Stellantis konszernt, a világ egyik legnagyobb autóipari társulása született meg. Tizenhat patinás autómárka, 300 ezer alkalmazott, gyártói jelenlét a világ harminc, értékesítés a világ százharminc piacán – ezzel a kiterjedt hálózattal, no meg a 2021 során eladott 6,1 millió gépkocsival a Stellantis a globális autóipar negyedik legjelentősebb szereplője. Mindez jóval több presztízskérdésnél. A hatalmas szervezet jóval hatékonyabbá teszi a tagmárkák, így a Peugeot működését is, lehetővé téve, hogy azok elsődleges tevékenységeikre, az autógyártásra és annak részfeladataira összpontosítsanak. Itt mindenekelőtt a technológiai fejlesztésekre és a formatervezésre gondolunk, de az arculatépítés is ide sorolható. A Peugeot különösen erős ezen a téren. Egyrészt segíti ebben a márka több, mint  210 éves  történelme, valamint az, hogy különböző formában, de a mai napig életben tartották a Peugeot nevét már a kezdetekkor magasba emelő autógyártás előtti tevékenységeket is, a kávé- és borsőrlők gyártásától kezdve az emberi és gépi erővel hajtott kerékpárok üzletágáig. Másrészt a Peugeot Design Lab révén a márka a modern független ipari formatervezés piacának egyik meghatározó szereplője, amelynek a nevéhez világszerte jelentős projektek fűződnek, tervezőinek munkája a legváltozatosabb használati és dísztárgyakon, ipari és lakossági célú eszközökön köszön vissza. Ennek a több lábon álló – méghozzá stabilan és diadalmasan álló – márkaképnek kézzel fogható lenyomata a Peugeot ajándéktárgy-kínálata, amely hosszú évek óta elmaradhatatlan eleme minden márkakereskedésnek is. A világ azonban változik, a Peugeot Boutiqe pedig a márka szülőföldjén már évekkel ezelőtt az internetre költözött, igazodva az ügyfelek új elvárásaihoz és vásárlási szokásaihoz. Különböző technikai okokból azonban az online vásárlás a közelmúltig nem volt hozzáférhető a márka magyarországi ügyfelei és rajongói számára. A Stellantis cégcsoport megalakulásával azonban ez is megváltozik: a konszern által kialakított, biztonságos felület a tagmárkák összes globális piacán elérhető, áttekinthető és (ami talán mindennél fontosabb) biztonságos vásárlási felületet kínál, ahol az érdeklődők a lehető leggyorsabban juthatnak hozzá a frissen bemutatott kollekciókhoz, egyedi kollaborációkhoz és szezonális kedvencekhez. A fejlesztés hátterében az Oreca Digital Retail, a céges (B2B) és kiskereskedelmi (B2C) web-kereskedelem egyik legnagyobb szakértője áll, amely évtizedes tapasztalattal bír autóipari partnerek (és azok speciálisan magas elvárásokat támasztó ügyfeleinek) kiszolgálásában. Az online platformot folyamatosan és gyors ütemben fejlesztik, olyannyira, hogy ma már Magyarországra is szállítanak a https://boutique.peugeot.com/ kínálatából. Akik figyelemmel követték a Peugeot Boutique kínálatának bővüléséről beszámoló híreket, tisztában vannak vele, hogy egy XXI. századi márkaboltban nem csak logózott íróeszközöket, kulcstartót és kisautót árulnak, mint egykor, régen. A választék zavarba ejtően gazdag: az üzleti életben és a mindennapokban egyaránt hasznos, ötletes és dizájnos eszközöktől és kiegészítőktől kezdve az utazási kellékeken, valamint szabadidős és sportfelszereléseken át a művészi értéket képviselő dísztárgyakig széles a paletta. És mielőtt megkérdeznék: természetesen só- és borsőrlők is kaphatók az online üzletben. Ahogy a Peugeot autók esetében, az ajándéktárgyak gyártásánál is elsődleges szempont a fenntarthatóság. A bőrtárgyak újrahasznosított nyersanyagból, a ruházati termékek szerves pamutból készülnek, elegáns dizájnjuk és kiváló minőségük pedig arról gondoskodik, hogy minél hosszabban leljük bennük örömünket, ami a fenntartható fogyasztói szemlélet egyik sarkalatos pontja. A speciális érdeklődésű vásárlókat különleges kollekciók várják: a Peugeot Sport a márka motorsport-tevékenységeinek hangulatát és technológiai kifinomultságát hozza el az ügyfelekhez, míg a Peugeot Legend a márka 1810-es születéséig repíti vissza a látogatót: az ízlésesen dekorált, kortalan ruhadarabok mellett olyan különleges kincsek szerepelnek a kínálatban, mint annak az oroszlán-szobrocskának a reprodukciója, amelyet még 1923-ban tervezett az autógyártó számára orrdíszként a kor ünnepelt szobrásza, René Baudichon. Stílusos ellenpontként a Peugeot valaha volt leglátványosabb oroszlánjának: a 2018-as Genfi Autószalonon kiállított, 12,5 méter hosszú, 4,5 méter magas szobornak a lekicsinyített mása is elérhető a boltban – a két oroszlán, amelyek csaknem száz év eltéréssel jöttek a világra, fennhangon hirdeti a Peugeot erejét, kitartását és innovatív szellemét, amelynek köszönhetően száz év múlva talán egy újabb oroszlánfigura csatlakozhat a kollekcióhoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      
Címkék: 

Baleset miatt forgalomkorlátozás az M6-os autópályán

2022.06.10.
Anyagi káros baleset történt 15 óra körüli időben az M6-os autópálya Budapest felé vezető oldalán a 151-es kilométerszelvénynél Szekszárd térségében. Egy Paks felé haladó személygépkocsi a vizes úttesten megcsúszott, majd a bal oldali szalagkorlátnak ütközött. Személyi sérülés nem történt, az autóban anyagi kár keletkezett. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt haladó-, és előző- sávi zárás van érvényben, a forgalom lassítással a leállósávon halad. Kérjük a járművezetők türelmét és fokozott figyelmét!
Címkék: 

Egyedülálló megoldás az Audi Hungariánál: okoskereszteződések a hatékony logisztikáért

2022.06.10.
Fotók: Audi Hungaria „A gyártósori anyagellátásban már évek óta sikeresen üzemelnek az FTF-ek, amelyek a technológia terjedésével egyre több csarnokban és útvonalon jelennek meg. A növekvő forgalom áthalad kereszteződéseken, kapukon, így elengedhetetlenné vált egy gyártóktól független irányítási rendszer, ez hívta életre az okoskereszteződést. Ez a megoldás jelenleg egyedülálló a konszernben, amelynek segítségével hatékonyan tudjuk irányítani a teljes belső automatizált és nem automatizált logisztikai forgalmat”, mondta Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja. De mitől igazán „okosak” ezek a kereszteződések? Az alapot a hagyományos közlekedésben nyert tapasztalat adta, megvalósításában az IT, a gyártervezés és logisztika szakterületei működtek szorosan együtt. Az FTF-ek wifi-hálózaton kommunikálnak a rendszer további szereplőivel. Mielőtt odaérnek egy kereszteződéshez vagy kapuhoz, egy rögzített ponton jelzik a vezérlőnek az áthaladási igényüket, a vezérlő pedig programozott választ ad. Ha szabad a kereszteződés, kinyitja a kapukat, és áthaladási engedélyt ad, a másik irányból érkezők jelzőlámpáit pedig pirosra váltja. Ha egy másik FTF korábban jelezte az érkezését, a vezérlő addig nem ad szabad jelzést másnak, amíg a kereszteződés ismét szabaddá nem válik. Jelenleg összesen negyven okoskereszteződés található az Audi Hungaria motorgyártó csarnokában, amelyek száma várhatóan tovább növekszik a jövőben.

A VW és a Mercedes üdvözli a belsőégésű motorok tervezett megszüntetését

2022.06.10.
A VW-csoport végrehajtható lépésnek tartja a belsőégésű autók új regisztrációjának 2035-től való betiltását, amelyre az EU Parlament is törekszik. Ez azt jelenti, hogy "ambiciózus, de elérhető célt" fogalmaztak meg - közölte csütörtökön Wolfsburg. Ilyen döntés már várható volt. "Az elektromobilitás felé fordulás visszafordíthatatlan. Ez az egyetlen ökológiailag, technológiailag és gazdaságilag ésszerű módja a belső égésű motorok lehető leggyorsabb cseréjének." Wolfsburgban üdvözlik a döntést. Fotó: Volkswagen Egyelőre a Volkswagen-csoport egésze a regionálisan eltérő keresleti feltételekre hivatkozva nem adott fix dátumot a belsőégésű motorok általános kivezetésére. Ez kritikát váltott ki a klímavédők részéről. A legnagyobb európai autókonszern egyes márkái azonban bejelentették, hogy lépésről lépésre és helyben kivonják a benzin- és dízeltechnológiát, és hamarosan már nem fejlesztenek új motorgenerációkat számukra. A wolfsburgi központ szempontjából az uniós szintű politikai tervek immár „tervezési biztonságot jeleznek a vállalatok és a fogyasztók számára”. Jelenleg is intenzív tárgyalások folynak a káros nitrogén-oxidok kibocsátására vonatkozó új szabályokról – ezzel összefüggésben több autógyártó is figyelmeztetett a műszakilag irreális szabványokra vagy a vásárlók magas utókövetési költségeire. A Volkswagen az elkövetkező években bővíteni kívánja az elektromos és hibrid járművek kínálatát. Több milliárdot terveznek, de egyes környezetvédelmi szervezeteknél az átalakítás nem megy elég gyorsan. Ráadásul a VW kizárólag az autók akkumulátortechnológiájára támaszkodik, az üzemanyagcellás technológiát például itt nem folytatják. A csoport azt szorgalmazta, hogy az e-modellek bővülésével párhuzamosan gyorsan újjáépítsék a közlekedési rendszert. "Most fontos, hogy a politikai célokat megfelelő politikai intézkedések is alátámasszák minden tagállamban. Ide tartozik a megfelelő akkumulátorcella-ellátás, a töltési infrastruktúra sokkal gyorsabb bővítése és a felgyorsított energiaátállás." A Mercedes is pozitívan áll hozzá A Mercedes-Benz autógyártó is üdvözölte az EU Parlament azon döntését, hogy 2035-től elvileg kivezetik a belsőégésű motorokat. "2030-ra készen állunk arra, hogy teljesen elektromossá váljunk, ahol a piaci feltételek megengedik" - mondta a csoport külkapcsolati osztályának vezetője, Eckart von Klaeden csütörtökön a stuttgarti Német Sajtóügynökségnek. A Mercedes is egyetért. Fotó: Mercedes "Elvileg üdvözöljük a döntést" - mondta von Klaeden. "A döntés kötelezi a politikusokat a szükséges infrastruktúra biztosítására. A közlekedésben a klímavédelem sikerének döntő tényezője az újak elfogadása, nem pedig a hagyományos technológiák betiltása." A gyártó hét teljesen elektromos modellt kínál, és továbbiak is következnek. A képviselők többsége szerdán megszavazta, hogy a következő évtized közepétől a gyártók csak olyan személygépkocsikat és kisteherautókat hozhatnak forgalomba, amelyek nem bocsátanak ki éghajlatra káros üvegházhatású gázokat. Mielőtt azonban egy ilyen szabályozás hatályba léphetne, a Parlamentnek még meg kell állapodnia az uniós államokkal - írja a német honlap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Meghalt a buszban felejtett kislány

2022.06.10.
A közlemény szerint az intenzív osztály szakemberei mindent megtettek, hogy megmentsék a kislány életét, de a legmagasabb szintű ellátás ellenére a gyermek meghalt. Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy "életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá". Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje az MTI-nek akkor megerősítette: a mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe. A megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy még aznap eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, és egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar versenycsapatokat támogat a HUMDA

2022.06.10.
A HUMDA a tehetséges versenyzők felkarolása mellett párhuzamosan azokat a versenycsapatokat is támogatja, melyek évről-évre a nemzetközi porondról szállítják az eredményeket. Két olyan nemzetközi gyorsasági szakágban versenyző csapattal kezdi meg az együttműködést az Ügynökség, amelyeknél a már elért eredmények és a szakmai célkitűzések alapján további sikerek elérésére lehet számítani. A túraautó-világkupában (FIA WTCR) induló Zengő Motorsport és a kamion-Európa-bajnokságban (FIA ETRC) versenyző Révész Racing a versenyképes szereplésen túl a tehetséges hazai versenyzők és mérnökök felkutatásával is foglalkozik. Ezek a célkitűzések megegyeznek a HUMDA stratégiai céljaival. A támogatás mind a csapat biztos működését, versenyképességet, mind a társadalmilag és sportszakmailag fontos célok megvalósítását is segíti. Mindkét csapat elindul a hétvégi ingyenes Super Racing Fesztiválon a Hungaroringen. Nagy Dani a Zengő Motorsport színeiben a WTCR-ben, a túrautó-világkupában, Kiss Norbert pedig a Révész Racing versenyzőjeként a ETRC-ben, a kamion Európa-bajnokság futamain indul. Fotó: HUMDA A Zengő Motorsport csapatát az 1990-es évek derekán Zengő Zoltán alapította, amelyet azóta is vezet. Az eltelt évek alatt a csapat fő profiljává a túraautóversenyzés vált, hozzájuk kötődik Michelisz Norbert felfedezése és megannyi közös siker elérése. Miután 2016-ban Michelisz Norbert gyári csapatba igazolt, a Zengő Motorsport számos magyar tehetségnek adott lehetőséget arra, hogy a nemzetközi mezőnyben bizonyítson. Olyan sztárversenyzők is tartoztak az utóbbi években a csapat kötelékébe, mint Mikel Azcona, aki jelenleg épp Michelisz Norbert csapattársa a túraautó-világkupában, vagy éppen Robert Huff, a 2012-es túraautó-világbajnokság győztese, aki jelenleg is a magyar csapat színeiben indul a WTCR-ben Nagy Dániel csapattársaként. Tavaly a Zengő Motorsport a Cupra Racing-el közösen megszerezte az elektromos túraautó-bajnokság, az akkor még PURE ETCR név alatt zajló széria első csapatbajnoki címét, versenyzőjük Mattias Ekström pedig az egyéni pontversenyben legtöbb pontot szerezve lett bajnok. A Révész Racing csapata már az alapításának évében, 2020-ban a kamionsport csúcsának számító kamion-Európa-bajnokságon indult, az akkor már kétszeres Európa-bajnok Kiss Norberttel a volán mögött. A 2020-as szezon a COVID19-világjárvány miatt félbeszakadt, és a kevés megrendezett versenyhétvége miatt nem hirdettek bajnokot, pedig Kiss Norbert állt a tabella élén. 2021-ben végül Kiss Norberttel szerezhette meg a Révész Racing a bajnoki címet. A magyar versenyző tetemes előnnyel, 11 futamgyőzelemmel zsebelhette be harmadik Európa-bajnoki címét. Idén az első versenyhétvégén a csapat rögtön két győzelmet szerzett, így magabiztosan várhatják a hazai, június 11-12-i versenyhétvégét a Hungaroringen. – A HUMDA tavaly indította el tehetségkutató és -gondozó programját a felmérésekkel. Az egyes versenyzőkkel kapcsolatos munkánk a végéhez közeledik. A tehetségek felkarolása mellett a versenycsapatokra is kiemelt figyelmet fordítunk. Az a komplex megközelítés, ahogy Ügynökségünk a mobilitáshoz és az autó- és motorsport világához közelít, megköveteli ezt a felelős hozzáállást. Sokszor csak versenyzőkről beszélünk az autósportban, de a színfalak mögött ez is csapatsport, rengeteg kiváló szakember precíz munkájára van szükség a háttérben. Hosszú távon akkor szerepelhetnek majd jól hazánk fiai a rangos versenysorozatokban, ha meglesz mögöttük, körülöttük az a szakember-gárda, amely kritikus esetekben gyorsan megtalálja a megoldást a legelképesztőbb problémákra is. Ez a tudás a júl működő magyar csapatoknál már megvan és támogatásunkkal még jobban elmélyíthető – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Címkék: 

A Volkswagen akkumulátorlaboratóriumot nyitott Chattanoogában

2022.06.10.
VW elektromos autók az Egyesült Államokban Fotó: Volkswagen AG A VW csoport akkumulátorlaboratóriumot nyitott szerdán az amerikai Chattanoogában (Tennessee) található gyárában. Scott Keogh regionális menedzser bejelentette, hogy ott tesztelik és továbbfejlesztik az elektromos autók rendszereit. A Volkswagen már üzemeltet hasonló szakosodott központot például Braunschweigben. Salzgitterben az e-autó-akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységek is egybekötve vannak. Júliusra tervezik az ottani gyár építésének megkezdését is, amely saját akkumulátorcellákat állít elő. Az Egyesült Államokban a VW vezérigazgatója, Herbert Diess jelentősen növelni szeretné piaci részesedését a következő években. Az elektromos hajtású járművek nagyobb arányának itt is segítenie kell a cél eléréséhez. Több mint 22 millió dollár befektetés A kompakt SUV ID.4 várhatóan ősztől készül el Chattanoogában. A modell eddig Zwickauban és Emdenben, valamint két kínai helyszínen készül. A cél az, hogy Észak-Amerika, Kelet-Ázsia és Európa három nagy régiójában a lehető legoptimálisabb  legyen a termelés. A cég szerint 22 millió amerikai dollárt (20,6 millió eurót) fektetett be a chattanoogai akkumulátorlaboratóriumba. Az ottani gyár egyes részeit fokozatosan elektromos autók gyártására kell átállítani - írja a német honlap.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Lexus RX plug-in hibrid elektromos hajtással és teljesítmény öntöltő hibrid elektromos kivitelben is elérhető lesz

2022.06.10.
A kifejezetten dinamikus és elegáns, megújult formatervhez három különböző, elektrifikált hajtáslánc társul: a nagyteljesítményű RX 500h öntöltő hibrid elektromos kivitel a kínálat csúcsát jelenti majd, a modell történetében először az RX 450h+ kivitel plug-in hibrid elektromos hajtást kap, belépő modellnek pedig az RX 350h öntöltő hibrid elektromos változatot szánja a környezettudatos japán luxusautómárka. Az ú platform és futóműrendszerek járulnak hozzá a Lexus Driving Signature vezetési élmény megteremtéséhez, amely a kényelem, a vezethetőség és a magabiztosság ideális kombinációját nyújtja, mindehhez vezetőközpontú, ergonómikus Tazuna műszerfal-kialakítás és új generációs 14”-os központi kijelzővel  ellátott multimédia rendszer társul. A legújabb Lexus Safety System+ biztonsági rendszer alapfelszereltségként érkezik a modellhez minden felszereltségi szinten. A Lexus leleplezte a kategóriateremtő RX ötödik generációját, egy teljesen újratervezett modellt, amely új fejezetet nyit az ikonikus SUV történelmében. Az úttörő RX a Lexus legnépszerűbb típusává vált az elmúlt két évtized során. 1998-as bemutatkozása óta világszerte több mint 3,5 millió példány talált gazdára belőle – ebből 300.000 Európában. Éppen ezért az ötödik generációs RX kulcsfontosságú modell a márka jövőbe mutató ’Lexus Electrified’ stratégiájának megfelelően.  „Az új RX esetében meg akartuk őrizni a Lexus géneket, amelyek kimagasló minőséget, rugózási kényelmet és kifinomultságot közvetítenek, miközben új szintre akartuk emelni a vezetési élményt, amely egyedi Lexus jegyeket visel magán.” – avat be Koji Sato, a Lexus világszintű elnöke. A nemrég bemutatott NX-szel és a frissen érkezett RZ-vel együtt az RX segít a Lexus márka új fejezetének megalkotásában. Ez a három modell különösen erős offenzívát képvisel a D-E prémium SUV szegmensben, amely a Lexus üzletmenetének legjavát képviseli. A Lexus továbbfejlesztette ’Next Chapter’ formanyelvét az új RX számára. Ez magában foglalja az új ’orsótest’ elgondolást, amely az orsó koncepcióját a jármű teljes frontrészére kiterjeszti. Az RX csapat a modell gazdag történelméből is talált hivatkozási alapot. Az eredmény egy olyan autó lett, amely azonnal beazonosítható RX-ként, mégis dinamikusabb, elegánsabb és magabiztosabb karakterrel rendelkezik. Belül, a vezetőközpontú ’Tazuna’ műszerfal koncentrál a vezetőre, közvetlen és intuitív hozzáférést biztosítva a járműhöz, követve a ’kezek a kormányon, tekintet az úton’ alapelvet. Áttekinthető és egyértelmű elrendezésével, valamint továbbfejlesztett 14”-os központi kijelzőjével fokozza a vezetés élményét is. Az új RX Európában három különböző elektrifikált hajtáslánccal lesz elérhető. A márka nyugat-európai kínálatának alapjaként az új RX 450h+ elérhetővé teszi a típus ügyfelei számára a Lexus új mércét jelentő plug-in hibrid technológiáját. Az új RX 350h hibrid személyében a Lexus hatékony alternatívát kínál a kisebb hengerűrtartalmú dízel és benzines konkurensek ellenében. Azok számára, akik pedig a lenyűgöző menetteljesítményeket és a vezetés felfokozott élményét keresik, a Lexus bemutatja valaha készült legelső turbómotoros hibrid hajtását: az RX 500h DIRECT4 összkerékhajtással érkezik. Az új RX egyedi ‘Lexus Driving Signature’ vezetési élményének megalkotása érdekében a Lexus továbbfejlesztette az SUV modell alaptulajdonságait: a súlypont alacsonyabb lett, a súrlódást mérsékelték, a tömeget csökkentették, a szilárdságot növelték, a hajtáslánc továbbfejlesztésével pedig még természetesebb interakciót tettek lehetővé az autó és a vezető között. A kiváló menetdinamika és reakciók alapját a továbbfejlesztett GA-K platform adja, amely kimagasló szilárdsággal és alacsony súlyponttal ruházza fel a modellt. A Lexus világhírű biztonsági technológiájából merít az RX harmadik generációs Lexus Safety System+ csomagja, amely továbbfejlesztett ütközésmegelőző rendszerrel, új proaktív vezetői asszisztenssel és kibővített biztonsági csomaggal áll rendelkezésre. Az új RX új multimédiás platformja a ’Szia Lexus’ intelligens beszédvezérléssel és a Lexus Link appal bővíti a vezető és az autó kapcsolódási lehetőségeit. Egy úttörő történet 1998-as bemutatkozásakor az RX 300 a világ első prémium SUV modelljeként egy teljesen új kategóriát alkotott, miközben stílusával, menetteljesítményeivel és csendességével a luxuskategória kvalitásait hozta el. 2005-ben az RX 400h a világ első prémim hibrid autójaként írta be magát a történelemkönyvekbe: forradalmi hajtáslánca egy V6-os benzinmotort és egy erőteljes elektromotort egyesítve hozott olyan technológiai áttörést, amely a Lexus hibrid arzenáljának alapját adta. Az ügyfelek által kényelméért, kifinomultságáért és minőségéért is nagyra értékelt 2016-os RX volt a márka első modellje, amely megkapta a Lexus Safety System+ technológiát. 2019-ben az RX a világ első BladeScan adaptív távolsági fényszórórendszerével mutatott újdonságot, amely mozgó, penge alakú tükrökkel fokozta a LED-es fényszórók megvilágítási képességét. A ’Next Chapter’ – azaz a következő fejezet Lexus formanyelv „Először is létrehoztunk egy dinamikus külső formatervet, hogy kifejezzük a magával ragadó jelenlétet és a fokozott vezetési élményt ígérő magabiztos kiállást. Majd finomítottunk az arányokon, még dinamikusabb vezethetőséget sugallva és olyan új hajtáslánci technológiákat adtunk hozzá, mint a DIRECT4.” -avat be Takaaki Ohno, az RX vezető tervezőmérnöke. Az elektrifikáció felé mozdulva a formatervezők is előreléptek: az új, ’orsótest’ formatervezés az új RX esetében tovább fejleszti a hűtőrács integrációját a látvány egészébe, amely fokozott teljesítményt és alacsonyabb súlypontot láttat. A kompaktabb és élesebb kialakítású fényszórók és légbeömlők, valamint a 15 mm-rel szélesebb nyomtáv tovább fokozza a magabiztos, határozott megjelenést. A merészebb kiállás érdekében a Lexus tervezői meghosszabbították a motorháztetőt, megnövelték a tengelytávolságot 60 mm-rel és alacsonyabbra vették a tetővonalat 10 mm-rel. A karakteres, fekete hátsó panel (vagy ahogy a Lexus hívja, ’lebegő tető’) még inkább háromdimenziós kialakítása kupészerű érzetet kölcsönöz a modellnek, miközben az új RX fokozott dinamizmusát az emelkedő övvonal és a nagyméretű, 21”-os keréktárcsák is szemléltetik. A hármas egységbe tömörülő LED-es fényszórók keskenyebb, élesebb és még vízszintesebb elrendezést kaptak. A megjelenést kihangsúlyozza az L-alakú nappal menetfény, erőteljes látványt keltve. Hátul karakteres fényszórók hangsúlyozzák ki az ikonikus RX megjelenést, miközben a 40 mm-rel szélesebb nyomtáv még jobb útfekvést ígér. A csomagtérajtó új „LEXUS” felirata tiszta és modern látványt nyújt. Az RX sportos kvalitásait kihangsúlyozó F SPORT változat még dinamikusabb első hűtőrácsot, oldalküszöböket és új lökhárítókat kínál. Ez a felszereltségi szint kizárólag a nagyteljesítményű RX 500h hibrid (vagy Kelet-Európában az RX 350) esetében lesz elérhető. A luxus új szintje A Lexus azért fejlesztette ki a Tazuna műszerfal-elrendezést, hogy még inkább vezetőközpontúvá tegye a belső teret. Az új NX és RZ modellekben bemutatkozó megoldás most az új RX-nél is megjelenik. A japán gyeplő megfelelőjeként értelmezhető Tazuna a közvetlen, mégis intuitív vezérlést helyezi a középpontba. Belül a különféle információforrások, mint például a multimédiás kijelző, a műszercsoport, a fordulatszámmérő, a központi műszerek és a head-up display úgy csoportosul, hogy tartalmuk minimális szem- és fejmozgás mellett leolvasható. „A Tazuna műszerfal és a luxus SUV tágasság kettősét olyan anyagok emelik még magasabb szintre, mint a csúcsminőségű bőrkápit vagy a Takumi kézműves hasított bőr, dombornyomott Lexus ’L’ emblémával – az új belső tér tervezésekor az egyediséget és az exkluzív atmoszférát helyeztük a középpontba.” – árulja el Jota Kusakari, az RX belső tervezője. A formatervezők minimalista, mégis intuitív és átgondolt teret akartak megalkotni az elérhető legjobb minőségű anyagokból. Az újratervezett első ülések kimagasló sokoldalúságot, kiváló megtámasztást és továbbfejlesztett fűtés/szellőztetés funkciót kínálnak. Az ülések oldalsó részének konkáv kialakítása még jobb megtámasztást biztosít a csípőnél. Az új RX egyik látványossága a vegán belső tér lehetősége, amely az ökotudatos vásárlók egyre nagyobb számára tekintettel készült. Mindez azt jelenti, hogy Comfort felszereltségi szint esetén nem csak az ülések, de a kormánykerék és az előválasztó kar borítását is műbőr adja, amelynél az ügyfelek választhatnak a fekete vagy a bézs színárnyalat közül. A Lexus ‘Omotenashi’ vendégszeretetének kifejezéseként a Lexus hangulatválasztó funkció lehetőséget biztosít arra, hogy az utazók személyre szabják az RX hangulatvilágítását, 64-féle színből és tizennégy egyedi hangulatból választva. Az új RX tágas csomagtartót és öt kényelmes helyet kínál kimagasló lábtérrel. Az utazók közötti távolság megnövekedett (1010 mm, ami +10 mm a korábbi modellhez képest), ami az új ülésekkel és az intelligens térkihasználással együtt tágasabb érzetet kelt az új RX belső terében. A csomagtartó is könnyebben kihasználható a 30 milliméterrel alacsonyabb küszöbnek köszönhetően. A csomagtérajtó intelligens kialakításának köszönhetően a csomagtartó további 50 milliméterrel hosszabb lett. Ez különösen hasznos a nagyméretű tárgyak elhelyezése során, miközben a 40:20:40 arányban ledönthető hátsó ülések különösen jó variálhatóságot tesznek lehetővé. Új, elektromos kilincsrendszer működteti az ajtók nyitását, kifinomultabb, biztonságosabb és kényelmesebb használatot lehetővé téve. Lexus Driving Signature: kényelem, irányíthatóság, magabiztosság Minden RX modell közvetíti a ‘Lexus Driving Signature’ vezetési élményt, köszönhetően a kivételes platformnak és hajtásláncoknak. Teljesítmény tekintetében vannak eltérések, de a kimagasló kényelem, a kivételes reakcióidő és a lineáris és közvetlen gyorsulás közös nevező, ami a vezetőt helyezi a középpontba, a magabiztosság érzetét közvetítve. Az új RX alapját a GA-K platform adja, amely az NX-hez hasonló felépítéssel, de eltérő hangolással nyújt még többet. Hátul például teljesen átalakították az alapokat, hogy megnöveljék a tengelytávolságot, miközben a kiegészítő kereszttartók és futómű-bekötési pontok fokozzák a szilárdságot. A megnövelt szilárdság pedig lehetővé tette a Lexus mérnökei számára a futómű még aprólékosabb finomhangolását, amivel nem csak a menettulajdonság, de a kényelem is javult. Az RX új platformja 90 kilogrammos súlycsökkentést tett lehetővé, a magasság 10 milliméteres csökkenése pedig hozzájárul a súlypont 15 mm-es mérséklődéséhez. A tengelytáv a teljes hosszúság változatlansága mellett nőtt 60 mm-rel, csökkentve a túlnyúlásokat. A nyomtáv elöl 15, hátul 50 milliméterrel szélesebb, ami a 21”-os keréktárcsákkal együtt magabiztosabb kiállással és jobb tapadással ruházza fel az új RX-et. A súlycsökkentés érdekében a Lexus fejlett anyagokat használt, mint például 2GPa szilárdságú acélt a központi oszlopok esetén, illetve alumíniumot a motorháztetőnél és az oldalsó íveken. Az új struktúra 1180 Mpa-s acélt is tartalmaz a küszöbök, valamint 1470 MPa-s acélt a tető merevítésére. Az új kialakítású, többlengőkaros hátsó futómű jelentősen fokozza a menetdinamikát, mivel jobb oldalirányú stabilitást biztosít és még inkább ellenáll az oldalirányú elugrálásnak. Emellett nagyobb mértékű nyomatékot is lekezel, miközben csendesebb, illetve kevesebb vibrációt továbbít. Amellett, hogy a Lexus-ra jellemző csendességet fokozott hangszigeteléssel és vibráció-csökkentéssel érték el a mérnökök, erőt és teljesítményt sugalló hangot alkottak az autó számára. Az érzékek kényeztetése érdekében sokat dolgoztak a tökéletes, luxusautókra jellemző ajtócsukódás hangon. Kibővített elektrifikált modellkínálat A ‘Lexus Electrified’ stratégiának megfelelően az új RX hajtáslánci kínálata többféle változattal tolja ki a lehetőségek határait, amelyek a márka elektrifikált technológia terén szerzett több mint 15-éves tapasztalatára építenek: a különösen kifinomult Lexus öntöltő hibrid mellett immár Lexus plug-in hibrid hajtással is kérhető a modell. RX500h: új mércét képviselő nagyteljesítményű hibrid DIRECT4 összekerékhajtással 2,4 literes, benzines turbómotor 6-fokozatú automata váltóval és DIRECT4 rendszerrel Teljesítmény: 371 DIN lóerő / 273 kW 0-100 km/h: kb. 6 mp CO2: 182-189g/km / Üzemanyag-fogyasztás: 8,2-8,5 l/100km Az új, nagyteljesítményű RX 500h hibrid modell új mércéket állít fel. A Lexus első turbómotoros hibridjeként kifejezetten olyan vásárlóknak készült, akik a kimagasló teljesítményt keresik. A hajtáslánc teljesen új hibrid architektúrát képvisel, amelynek szíve egy 2,4 literes, benzines turbómotor és egy 6-fokozatú automata váltó. A rendszer összteljesítménye 371 lóerő, ami lenyűgöző gyorsulást és kivételes kanyarképességeket szavatol a DIRECT4 rendszernek köszönhetően. Az elülső elektromotor a belső égésű erőforrás és a váltó között található, és mindkét oldalon kuplunggal rendelkezik, ami különösen rugalmas erőleadást tesz lehetővé. A hátsó tengelyen egy 80 kW-os e-Axle elektromotor található: a kompakt, moduláris csomag magában foglalja a motort, az áttételt és a vezérlést is, kompakt méretei pedig nagyobb helyet tesznek lehetővé az utastérben és a csomagtartóban. A teljesítmény leadását a DIRECT4 rendszer képviseli. Az exkluzív, új Lexus hajtástechnológia az RZ 450e-ben mutatkozott be. Az intelligens rendszer folyamatosan variálja az erőt az első és a hátsó tengely között a vezetési helyzet függvényében; szükség esetén automatikusan és fokozatmentesen, milliszekundumok alatt változtatva a hajtást, precízebben, mint amire bármilyen mechanikus rendszer képes. Amellett, hogy jobb kapcsolatot teremt az út és a kormánykerék között, a DIRECT4 rendszer a stabilitást és a vezethetőséget is javítja nagy sebességnél. Emellett pedig különösen az RX 500h esetében javít a kényelmen azzal, hogy az erőteljes nyomaték megfelelő kezelésével szabályozza a karosszéria elmozdulásait. A nagyteljesítményű hibrid csúcsváltozat esetén a Lexus egymással ellenkező oldalon elhelyezkedő féknyergeket használt az erőteljes fékteljesítmény és a Dinamikus hátsókerék-kormányzás megvalósítására, amely lehetővé teszi a hátsó kerekek optimális mértékű elfordulását. RX 450h+: az első plug-in hibrid elektromos RX 2,5 literes plug-in hibrid elektromos hajtáslánc Teljesítmény: 306 lóerő vagy 225 kW 0-100 km/h: 7,0 mp CO2: 24-26g/km / Üzemanyag-fogyasztás: 1,1-1,2 l/100km A Lexus több mint 15 éves elektromos tapasztalatára alapozva hozta létre az RX 450h+ plug-in hibrid elektromos autót, amely a jelenlegi generációs RX 450h felhasználói számára logikus előrelépést jelenthet. A várakozások szerint Nyugat- és Közép-Európa legnépszerűbb változataként az RX 450h+ egy négyhengeres, 2,5 literes hibrid hajtáslánccal és egy 18,1 kWh-s, újratölthető lítium-ion akkumulátorral rendelkezik. A kiegészítő hátsó elektromotor állandó összkerékhajtást eredményez. A konnektorról tölthető rendszer maximális teljesítménye 306 lóerő, a 0-100-as gyorsulást pedig várhatóan 7 másodperc körül letudja majd. Összességében hasonló teljesítményt kínál, mint a kifutó RX 450h, de nagyobb nyomatékkal és jobb gyorsulással rendelkezik. Mivel a teljesítmény nagyobb hányada érkezik az elektromotorokból, a hajtás könnyed és kifinomult. Emellett sokkal alacsonyabb üzemanyag-fogyasztással és emisszióval rendelkezik. A WLTP kombinált ciklusában várható CO2-kibocsátása kevesebb, mint 26 g/km lesz, miközben üzemanyag-fogyasztása 1,2 l/100 km alatt marad. A lítium-ion akkumulátor mérete/kapacitása, valamint a Lexus elektrifikáció terén szerzett tudása együttesen körülbelül 65 kilométeres tisztán elektromos hatótávot eredményezett egy feltöltéssel (ez céladat, még homologizációra vár), miközben az elektromos csúcssebesség akár 135 km/h is lehet. A Lexus plug-in hibrid akkor is kimagasló hatékonysággal dolgozik, amikor a nagyteljesítményű akkumulátor lemerül, mivel ilyenkor az RX 450h+ a fejlett, negyedik generációs öntöltő hibrid képességeit hasznosítja. RX 350h: hatékony, negyedik generációs öntöltő hibrid 2,5 literes, öntöltő hibrid motor Teljesítmény: 245 lóerő vagy 180 kW 0-100 km/h: 8,0 mp CO2: 143-150g/km / Üzemanyag-fogyasztás: 6,4-6,7 l/100km Az RX öntöltő hibrid változatának kifinomultsága és hatékonysága tovább fejlődött a márka negyedik generációs öntöltő hibrid rendszerének technológiájával az új RX 350h esetében. A 2,5 literes, benzines hajtáslánc maximális teljesítménye 245 lóerő, 8 másodperces 0-100 km/h-s gyorsulása pedig felveszi a versenyt a jelenlegi RX 450h képességével, miközben alacsonyabb károsanyag-kibocsátással rendelkezik. Az RX 350h kimondottan erős alternatívát szolgáltat a dízel konkurensekkel szemben, és tökéletes azon vásárlók számára, akik a kényelmet és a hatékonyságot helyezik az előtérbe. Innovatív Lexus multimédia és kapcsolódás Az új RX gyorsabb és stabilabb kapcsolódási lehetőségeket biztosít a legújabb multimédiás technológiát felhasználva: a működtetést állandó kapcsolatot biztosító szolgáltatások és over-the-air (OTA) vezeték nélküli frissítések is megkönnyítik. Körülbelül százféleképpen lehet interakcióba lépni az új RX-szel: például okostelefonnal, navigációval, beszédparancsokkal, a központi kijelzőn keresztül vagy akár felhő alapú kapcsolódással. Az RX alapfelszereltségként 14”-os központi kijelzővel rendelkezik, ami kategóriájának egyik legnagyobb megoldása. A tükröződésmentes képernyő kiegészítő gombokkal rendelkezik a leggyakrabban használt funkciókhoz az intuitív működtetés megkönnyítése érdekében. A HD grafikák kiváló leolvashatóságot biztosítanak, a CPU pedig 3,6-szor gyorsabb, mint a jelenlegi rendszeré. A széria navigációs rendszer mellett az új RX felhő alapú szolgáltatásokat is biztosít az alapfelszereltség részeként (ahol ez elérhető). Az autó adatkommunikációs modulja (DCM) mindig kapcsolatban van, élő információkat szolgáltatva közlekedési eseményekről, balesetekről és útviszonyokról. Az új multimédiás rendszer magában foglalja a ’Szia Lexus’ intelligens beszédvezérlést, amely természetes stílusban mondott kérdésekre és beszédparancsokra is reagál, és akár magyar nyelven is működik. A könnyű okostelefon-integráció szintén széria: a vezeték nélküli Apple CarPlay és a vezetékes Android Auto is elérhető. A vezeték nélküli telefontöltő 50 százalékkal nagyobb teljesítménnyel képes tölteni. A jól ismert Lexus Link távoli hozzáférési funkciók, mint például a vezetési elemzés, a hibrid coach, az üzemanyagszint ellenőrzése és a ’find my car’, mellett új lehetőségek is elérhetők az RX 450h+ változathoz: távoli hozzáféréssel ellenőrizhető az akkumulátor töltöttsége vagy időzíthető a töltés. Az alkalmazás lehetőséget biztosít a jármű zárására és nyitására, a csomagtartó nyitására, a klímavezérlésre vagy akár a vészvillogó bekapcsolására is, hogy az autó könnyebben észrevehető legyen a parkolóban. Az új RX jobban felszerelt verziói esetében széria az új, 21-hangszórós Mark Levinson Premium Surround Sound audiorendszer. A Lexus exkluzív audiopartnere által fejlesztett rendszert kimondottan a jármű belső teréhez hangolták a tervezői. Kimagasló vezetőtámogatás A Lexus számos fejlett, emberközpontú technológiát mutat be az új RX-ben a kényelem, a könnyű használat és az otthonosság fokozásának érdekében az Omotenashi vendéglátás filozófiájának jegyében. Az RX felszereltségei között megtalálható a digitális középső visszapillantó tükör, ami széles, akadálymentes hátralátást biztosít a vezető számára az autó tolatókamerájának valós idejű képét felhasználva. A szűkös helyeken történő manőverezést könnyíti meg a digitális panoráma monitor, amely valós idejű, 360 fokos képet biztosít a jármű környezetéről olyan kamerák segítségével, amelyeket az autó automatikusan képes tisztítani. A rendszer létrehozza az RX virtuális, háromdimenziós képét, felülnézetből mutatva a járművet. Az új RX-hez elérhető a továbbfejlesztett parkolási rendszer, amely elsőként az LS zászlóshajó esetében mutatkozott be. A megoldás a kormánykerék és a fékek automatikus működtetésével képes leparkolni. A rendszer a jármű négy kameráját és 12 ultrahangos érzékelőjét használva térképezi fel a jármű környezetét és képes intelligensen felismerni és elmenteni három különböző rendszeresen használt parkolóhelyet is. Biztonsági és asszisztens rendszerek Az új RX következő generációs, aktív biztonsági és vezetői segédrendszereit foglalja magában a legújabb, immár harmadik generációs Lexus Safety System+, amely továbbfejlesztett funkciókkal képes felismerni és megakadályozni balesetveszélyes helyzeteket és baleseteket. A fejlesztések között megtalálható az ütközés előtti rendszer kibővített tartalma, amely már képes észlelni a jármű útjába kerülő motorkerékpárokat és egyéb akadályokat is. Felismeri az ütközés kockázatát az autó felé tartó járművekkel vagy az átkelő gyalogosokkal is kereszteződésnél történő bekanyarodás esetén. A felismerés gyorsabb, a becsapódás elkerülésében pedig még hatásosabban segít a vészhelyzeti kormányzási asszisztens. Az adaptív sebességtartó automatika is még tovább fejlődött: gyorsabban ismeri fel az elénk érkezőket és a sávtartó rendszerrel együtt természetesebben követi a nyomvonalat kanyarokban. A rendszer az eddiginél több jelzőtáblára képes reagálni, beleértve a figyelmeztető és STOP táblákat. Miközben a Lexus Safety System + az alapfelszereltség részét képezi az összes európai modell esetében, a magasabb felszereltségi szintű modellek tulajdonosai kibővített biztonsági csomagot is kérhetnek. Ez magában foglalja a sávváltási segédletet, amely autópályán automatikusan elvégzi a sávváltás feladatát, valamint az első keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert, amely radaros felismeréssel figyelmezteti a vezetőt az oldalirányból érkező járművekre. Az új RX esetében szintén újdonság az ütközésmegelőző rendszer aktív kormányzási asszisztens funkciója, amely ütközés jelentős kockázata esetén, ha fékezéssel már nem elkerülhető a becsapódás, de kormányzással még igen, vészjelzés és automatikus lassítás mellett a kormányzás feladatát is felvállalja magára. A proaktív vezetési asszisztens segíti az elöl haladó járműhöz mért távolságot tartani – még akkor is, ha éppen nem használja a sebességtartó automatikát, valamint mérsékli a járművekkel és a gyalogosokkal történő ütközés kockázatát. A kormánykerék fölé beszerelt kamera folyamatosan ellenőrzi a vezető állapotát, ha pedig a vezető nem reagál a figyelmeztető jelzésekre, képes az autó lelassítására vagy megállítására is. Az RX elektromos ajtónyitó rendszere kapcsolatban áll a holttérfigyelővel, így a biztonságos kiszállás asszisztens képes megakadályozni az ajtónyitást, ha jármű vagy kerékpáros érkezik hátulról. A Lexus számításai szerint ez a megoldás képes az ajtónyitással kapcsolatos balesetek 95 százalékának megszüntetésére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója