Hány kilométered van hátra statisztikailag a következő balesetig?

2023.11.23.
A carVertical autóipari adatszolgáltató cég kutatást végzett Magyarországon, hogy kiderítse, átlagosan hány kilométert tesz meg egy autó, míg bekövetkezhet egy káresemény. Egyre nő az autóbalesetek száma Magyarországon A cég 2021 és 2023 között mérte az autók futásteljesítménye és a baleseti ráta közötti összefüggést. Az adatokból kiderült, hogy 2021-ben Magyarországon egy átlagos jármű 167 574 kilométert tett meg, mielőtt balesetezett, 2022-ben 154 301 kilométert, 2023-ban pedig 149 244 kilométert, ami arra utal, hogy ma már gyakrabban szenvednek balesetet az autók. A növekvő kárarány azonban összefügghet a világjárvány utáni utazási tendenciával, amely 2020 óta jelentős emelkedést mutat. „Egy 300 000 kilométert megtett jármű vélhetően 2 balesetet szenvedhetett. Mivel azonban még egy kisebb ütközés vagy karcolás is balesetnek minősül, a használtautó-vásárlóknak érdemes előbb utánajárniuk, pontosan milyen jellegű sérüléseket szerzett a jármű” – magyarázza Matas Buzelis, a carVertical autószakértője. Bár a kisebb sérülések nem kell, hogy befolyásolják az adott jármű megvásárlására vonatkozó döntést, egy súlyos baleset esetén azonban feltételezhető, hogy az autó szerkezeti károkat is szenved, így előfordulhat, hogy nem biztonságos vezetni. Más európai országokban több baleset éri a járműveket A hazaihoz hasonló kártrendek figyelhetők meg a szomszédos Horvátországban is, ahol a balesetmentesen megtett út a 2021-ben mért 150 077 km-ről 2023-ra 119 638 km-re csökkent. Vagyis egy átlagos horvát autó jelenleg 31 000 km-rel kevesebbet tesz meg közlekedési baleset nélkül, mint pár éve. A tanulmány szerint 2023-ban a magyar autók az uniós átlagnál 1,3 százalékkal több balesetmentes kilométert tettek meg. Ez azt jelenti, hogy a magyarok ritkábban okoznak károkat az autóikban, mint más országok sofőrjei. Azonban, mivel balesetek továbbra is nagy számban fordulnak elő, a rossz szándékú eladók megpróbálhatják eltitkolni a jármű történetét, hogy több pénzhez jussanak. „A vevőknek soha nem szabad vadonatúj járműként tekinteniük a használt autókra. Minden sofőr abban bízik, hogy az autója jó állapotú, de a valóságban ez sajnos nincs mindig így. Becsléseink szerint a használt járművek 52,4%-a legalább egyszer megsérül. Éppen ezért az előzmények ellenőrzése nagyon fontos szerepet játszik az autóvásárlás folyamatában, a tesztvezetéssel és a hivatalos műhelyben végzett fizikai ellenőrzéssel együtt” – véli Buzelis.
Címkék: 

Magyar-osztrák határháború: 27 (!) centet követel az ügyvédi iroda

2023.11.23.
Az NZP Nagy Legal iroda, 27 cent, plusz kamatokat követel az önkormányzattól, mert az ügyvédi iroda képviselői nem tudtak a schattendorfi határátkelőn keresztül közvetlenül a magyarországi Ágfalvára utazni az ügyfelekhez. A német-magyar ügyvédi iroda szerint a Sopronon keresztül történő elterelés okozta ezeket a többletköltségeket. Az orf.at cikke. Képernyőfotó. A határátkelőt hónapokkal ezelőt lezárták, és egy gyalogos zónát alakítottak ki. Aki át akar hajtani a gyalogos zónán és így át akarja lépni a határt, annak külön engedélyre van szüksége. A süllyeszthető pollerek azonban még mindig nem működnek, így Schattendorfban jelenleg nem lehet autóval átkelni a határon. A pollerek december 1-jén lépnek működésbe A német-magyar ügyvédi iroda számára ez az európai uniós jog megsértését jelenti, ezért fordult az Európai Bírósághoz és az Alkotmánybírósághoz. Thomas Hoffmann (SPÖ) Schattendorf polgármestere és ügyvédje, Johannes Zink számára egyértelmű, hogy az önkormányzat eljárása jogszerű, ezért a kereset elutasítását kérték. Ettől függetlenül a pollerek december 1-jén működésbe lépnek – mondta a polgármester. Maximilian Amminger, a schattendorfi hivatal vezetője szerint az út a tervezettnél hosszabb ideig tartó építkezés miatt volt járhatatlan. Ráadásul a vezérlőrendszer nem sokkal a befejezés előtt megsérült, és meg kellett javítani. A feliratokat már felszerelték, de azokat is többször megrongálták. Schattendorf elutasította a megegyezést. „Az önkormányzat nem számolt erre a költségvetésben“ – jegyezte meg a bíró a 27 centes összegre tekintettel. Az ítéletet írásban fogják kézbesíteni.

Várandós nő halt meg balesetben, az újszülöttet élve vitték a kórházba

2023.11.22.
Fotó: Donka Ferenc/MTI Hürkecz Zoltán, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője annyit közölt az MTI-vel, hogy a Kecskemét és az M5-ös autópálya között húzódó Korhánközi úton délelőtt történt balesetben a sofőr életét vesztette. A helyszínelés során kiderült, hogy a biztonsági öv a nő mögött volt bekötve. A megyei hírportál, a baon.hu információi szerint a baleset helyszínére érkezett egy koraszülöttmentő is. Értesüléseik szerint a baleset után a kismama nem mutatott életjeleket. Egy a helyszínen tartózkodó egészségügyi dolgozó kezdte meg az újraélesztését, de ez nem sikerült. Közben két mentőhelikopter és két mentőautó is a helyszínre érkezett, és az egészségügyi szakemberek azonnali császármetszést végeztek. Azt írták: a beavatkozás sikeres volt, ám az újszülöttet is újra kellett éleszteni a helyszínen. Végül a gyermeket stabil keringéssel vitték kórházba. (MTI) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Országszerte fagy várható szerda éjjel, hétvégén hózáporok is lehetnek

2023.11.22.
Az előrejelzés szerint szerda éjszaka országszerte fagy lesz, mínusz 2 és mínusz 6 Celsius-fok közé hűl a levegő, a fagyzugokban ennél 1-2 fokkal hidegebb is elképzelhető. Északon fátyolfelhős lesz az ég, északkeleten pedig vastagabb lehet a felhőzet, de csapadék nem várható. Csütörtökön derült, gyengén felhős idő valószínű, északkeleten délután, este is maradhatnak felhősebb körzetek. Ott 3-4 fokig emelkedik a hőmérséklet, az ország nagy részén 5-10 fok várható a délutáni órákban. Ma reggel több megyére is ködös idő miatt adott ki figyelemztetést a meteorológia, csütörtök reggelre nem mutat ilyen veszélyt az előrejelzés. Pénteken markáns hidegfront érkezik, a front átvonulását elszórtan kíséri zápor, mögötte pedig feltámad és megerősödik az északnyugati, északi szél, amellyel hideg, sarkvidéki levegő érkezik, hétvégére elárasztja a Kárpát-medencét. A hidegfront mögött visszatérnek az éjszakai fagyok, vasárnap már országszerte ez lehet a jellemző és napközben is csupán néhány fokkal emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. A napsütés mellett a többször megnövekvő felhőzetből hózápor lehet. Az előrejelzések szerint a jövő hét első felében is marad a télies időjárás. Szóval, ha eddig halasztgattuk a téli abroncsok felszerelésést az autónkra, tovább már nem szabad várni. Ahogy a szélvédőmosó télire cserélésével sem. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Már több mint ezer kínai autót vettünk idén

2023.11.22.
Top 20 kínai autó Magyarországon (2023. I-IX. hónap) MG ZS 754 autó MG HS 206 MG4 – 67 MG EHS 51 Dongfeng Fengon 5 - 23 MG5 – 20 Cenntro Cenntro 6 Dongfeng Fengon 500 – 6 NIO ET7 – 6 Cenntro Logistar 100 - 5 Dongfeng Seres 3 – 5 Cenntro Logistar 200 – 4 Cenntro Logistar 260 - 7 NIO ES8 - 3 Forthing T5 Evo 6 BYD ETP 3 – 1 Dongfeng DF6 - 1 Geely V216 - 1 LEVC VN5 – 1 NIO EL7 -1   (forrás: Datahouse)  
Címkék: 

Új ügyvezető a Porsche Hungaria élén

2023.11.22.
A PHS ügyvezetése november 22-től Wachtler Tamást nevezte ki a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatójává, aki Brigitte Auernigg mellett tagja lesz a Porsche Hungaria Kft. Management Board-jának. Ezzel a változással teljessé vált a Porsche Hungaria Kft. ügyvezetése, és készen áll arra, hogy a legnagyobb magyarországi autóimportőrt egy fenntarthatóbb jövő felé vezesse ebben a piaci kihívásokkal teli időszakban. Wachtler Tamás a Porsche Hungaria értékesítési- és marketing területeiért lesz felelős. Brigitte Auernigg, aki 2023 júniusában csatlakozott a Porsche Hungariához, továbbra is a back office, a pénzügyi területek, az aftersales és a PCB Alkatrészközpont felelőse marad. Wachtler Tamás 44 éves és több, mint 22 éves széles körű, értékes tapasztalattal rendelkezik az autóiparban. Wachtler úr különböző értékesítési és marketing pozíciókban dolgozott itthon, mindemellett fontos nemzetközi szakmai tapasztalattal is rendelkezik. 2016 óta volt a Renault Csoport magyarországi ügyvezető igazgatója. Legutóbbi feladata a BYD hazai irányítása volt az AutoWallis-nál, ideértve a márka magyarországi bevezetését is. Wachtler úr szavai a kinevezése után: “Nagy örömmel csatlakozom a Porsche Hungaria csapatához, mint ügyvezető igazgató, kétségkívül ez az egyik legizgalmasabb munka ebben a szakmában. Korszakváltó és dinamikus időket élünk az iparágban, alig várom, hogy megismerjem az új kollégáimat, és együttműködhessek a kiemelkedően erős kereskedői hálózattal, hogy közösen formáljuk a jövőnket még eredményesebbé." A Porsche Hungaria Kft. Magyarország legnagyobb autóimportőreként a Volkswagen, Volkswagen Haszonjárművek, Audi, CUPRA, SEAT, ŠKODA márkák modelljeinek forgalmazásáért felelős, továbbá a Das WeltAuto hazai képviselete. A Porsche Hungaria idén azzal a céllal hozta létre legfiatalabb márkáját, a MOON-t, hogy széles körben népszerűsítse az e-mobilitást. Az év első 10 hónapjában a Porsche Hungaria piaci részesedése 23,9% volt és több, mint 24 400 új autót szállított le, ami 14%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. Kiterjedt márkakereskedői hálózatának köszönhetően a Porsche Hungaria az egész országban jelen van, budaörsi alkatrészközpontja pedig az egész közép-európai régió alkatrészlogisztikájáért felel. A Porsche Hungaria Kft. a Porsche Holding Salzburg és a Volkswagen Csoport része. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Kekszgyári kockából innovációs park

2023.11.22.
Az átadón stratégiai megállapodást írt alá a Széchenyi-egyetem és az Audi Hungaria. 25 éve még itt tüntettünk Szijjártó Péter barátommal, hogy ne zárják be a Győri Keksz- és Ostyagyárat, most pedig a megnyitót ünnepelhetjük – fogalmazott találóan Dézsi Csaba András Győr polgármestere arra utalva, hogy a privatizációnak áldozatul esett ugyan az egykori édesipari gyár, új funkcióját azonban megtalálta, igaz, sokáig torzóként magasodott az üres telken. Fotók: Széchenyi-egyetem, Audi Hungaria, MTI A Széchenyi István Egyetem a GINOP-2.3.1-20-2020-00005 projekt keretében elnyert 6 milliárd 766 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával hozta létre Győri Tudományos és Innovációs Parkját. A beruházás célja, hogy tovább erősítse az egyetem és a térség gazdasági szereplőinek kapcsolatát, inkubációs környezetet nyújtson új kutatás-fejlesztési projektekhez, és tovább szélesítse a tehetséggondozás lehetőségeit is. A park révén az egyetem fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni a térség fejlődését. A projekt első fázisában az egykori kekszgyári kockaépület átalakítása, felújítása történt meg: az így létrejött 3860 négyzetméteres terület fele oktatási funkciókat fog ellátni, egyharmadán a vállalatok kutatás-fejlesztési irodái kapnak helyet, a fennmaradó területen szakmai workshopokra, rendezvényekre, előadásokra nyílik lehetőség. „Innovációs Parkunk tovább erősíti az egyetem munkaerőpiaci hatását. Hozzájárul ahhoz is, hogy különösen a műszaki-informatikai pályára készülő fiatalok számára még több lehetőség legyen – a startup, spinoff vállalkozásoktól egészen a multinacionális vállalatokig – beilleszkedni a munkafolyamatokba. A park áttételesen a hazai kis- és középvállalati szektor, valamint a nagyvállalatok kapcsolódásának is helyszíne lesz” – fogalmazott az ünnepségen dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke. Az átadón részt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter is. Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter - A kormány célja, hogy 2040-re Magyarország az innováció alapján a világ kétszáz országa közül benne legyen az első tízben - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden Győrben, a Tudományos és Innovációs Park épületének átadóján. Csák János kiemelte, ennek érdekében a kormány évente mintegy 300 milliárd forintot fordít az innovációra, az elmúlt hét évben az összeg 2100 milliárd forintot tett ki. Hozzátette, a Neumann János program elindításának is az volt a célja, hogy a gazdaság erősítése érdekében segítse az egyetemek, a kutatóintézetek, a vállalkozások és a pénzügyi világ összekapcsolódását. Ha ezek a területek szétdarabolódnak, ha a korlátok megmaradnak az intézményeken belül és a szereplők között, akkor az ország nem lehet sikeres - mondta. Csák János pozitív példaként említette, hogy a Széchenyi István Egyetem szervesen beépült Győr gazdasági életébe, az új Tudományos és Innovációs Park pedig erősíti az együttműködést a kutatás-fejlesztés és innováció területén. Arról is beszélt, hogy nőnie kell a publikációk, szabadalmak és startupok számának Magyarországon, amit a nemzetközi együttműködések is segítenek. A célok elérése érdekében megújították a Magyar Kutatási Hálózatot, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal működését, valamint ezért alakították meg a Kutatási Kiválósági Tanácsot - sorolta a miniszter. Ünnepélyes szalagátvágás. Balról jobbra: dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora és tudományos elnökhelyettese, Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja, Simon Róbert Balázs, országgyűlési képviselő, Csák János kulturális és innovációs miniszter, prof. dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Paár Attila, a West Hungaria Bau ügyvezetője, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Varga Zsolt, az Euro Generál Zrt. vezetője és Kolossváry Tamás, a Széchenyi István Egyetem Győri Innovációs Parkjának központvezetője. Újabb jövőbemutató együttműködés a négy karika jegyében: Dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, Prof. Dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese, Prof. Dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért és járműhajtásokért felelős igazgatósági tagja a győri Tudományos és Innovációs Park megnyitójának keretében stratégiai, együttműködési megállapodás írtak alá. A megállapodás értelmében a felek elkötelezettek a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közötti intenzív együttműködés folytatása és továbbfejlesztése mellett. „Vállalatunk fennállásának harminc éves jubileuma mellett idén tudományos együttműködéseink egy újabb mérföldkövét is ünnepelhetjük. Az Audi Hungaria elmúlt 30 évének sikere szaktudásunk, innovatív gondolkodásmódunk és partnereinkkel való összekapcsolódásunk eredménye. Az autóipar transzformációjához elengedhetetlen a tudomány és az ipar szereplői között megvalósuló tudástranszfer, ezért is nagy öröm számunkra, hogy a győri Tudományos és Innovációs Parkkal egy olyan ökoszisztéma jön létre, mely ösztönzi az innovációt, a kutatást, és hozzájárul a jövő generáció magasszintű, gyakorlatorientált képzéséhez“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Balról jobbra: Robert Buttenhauser, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős igazgatósági tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem rektora és tudományos elnökhelyettese A négykarikás vállalat és a győri egyetem hosszú közös múltra tekint vissza. Az Audi Hungaria 1993-as alapítása után mindössze egy évvel, 1994-ben már oktattak Audis szakemberek vendégelőadóként az egyetemen, míg ma négy egyetemi tanszéket vezetnek az Audi Hungaria szakemberei és több mint 150 Audi Hungariás szakértő vesz részt az egyetem oktatási tevékenységében. 2015-ben egy Magyarországon egyedülálló intézményesített együttműködés eredményeként alakult meg a nyolc tanszékből álló Audi Hungaria Járműmérnöki Kar. Évente több száz Széchenyi Egyetemen tanuló gyakornok kezdi meg szakmai karrierjét a négykarikás vállalatnál, míg az Audi Hungaria mérnökként dolgozó munkatársainak több mint 50%-a Széchenyi István Egyetemen végezte tanulmányait. A vállalat és az egyetem országosan is egyedülálló módon vezette be a duális képzést a mérnökképzésben, valamint számos kutatási projektet valósít meg, első sorban a műszaki fejlesztés területén.  

Dobogóval zárta az idei enduroszezont Hertlik Donoven

2023.11.22.
Abszolút nem indult túl szerencsésen Hertlik Donoven idei szezonja, ám az enduro szakág évzáró viadalán mintha tökéletesen összeállt volna a motor és motorosas. Nagy reményekkel várta a 2023-as bajnokság utolsó enduro versenyét a Korda Racing motorosa, és nem is okozott csalódást. Noha ezúttal arra nem volt reális esélye, hogy megnyerje a versenyt, de semmilyen technikai gond vagy hiba nem hátráltatta őt a kétnapos viadalon. Maximum szombaton a szakadó eső… Donoven végül a 3. helyen végzett, és a teljesítménye, főleg vasárnap, igazán nem lehetett panasz. Most jöhet a jól megérdemelt pihenés, majd indulhat a felkészülés a 2024-es bajnoki szezonra. „Ez volt az év utolsó enduro versenye. Pénteken hatalmas eső fogadott minket a depóban, konkrétan nem lehetett közlekedni, szakadó esőben jártam be a mért szakaszokat, amik nagyon szét voltak már ázva. Tetszettek a mértek, technikás fel le járok és sok oldalazó. Szombaton az első körben igyekeztem nem elesni a nagyon csúszós sárban, az egyik mérten sikerült, a másikon sajnos elestem. Ezután igyekeztem a nap folyamán stabilan hozni a mérteket, ami sikerült is, így a nap végére a harmadik helyen álltam. A szombati nap végén volt egy super tesztünk, ami egy rövid pályán tele extrém akadályokkal tűzdelt kis verseny volt. Itt 2 kört kellett mennünk, ami mérve volt, így rangsoroltak be minket, itt is egy harmadik helyet csíptem el az időm alapján. Vasárnapi napon már jobb körülmények vártak minket, hiszen rengeteget száradt a pálya. Így jóval nagyobb tempót lehetett motorozni. Sajnos  az egyik körben egy versenyző nagyot bukott, a mentő helikopter jött érte, így a mért szakaszunk abban a körben kimaradt. Igyekeztem vasárnap minél többet gyorsulni, ez látszott az időkön, de a harmadik helynél sajnos nem tudtam előrébb jönni, így a hétvégi eredmény egy harmadik hely lett” – jelentette ki Donoven. Fotók: Korda Racing Kommunikáció A Korda Racing motorosa Szankon zárta a 2023-as idényét az endurocrossban. Noha az utolsó helyről rajtolva már a harmadik helyen motorozott Donoven, egy bosszantó technikai hiba miatt – elszakadt a motor lánca – kénytelen volt feladni a viadalt. „Szankon rendezték az év utolsó endurocross versenyét. A szakadó eső ellenére szerettem volna egy utolsó jó versenyt az idén teljesíteni. Nagyon készültem erre a viadalra, és a rajt utáni bukásokat követően egy fél kör alatt az utolsó helyről már a harmadikra jöttem fel. Már-már elhittem, hogy sikerülhet a dobogó, amikor három körrel a vége előtt elszakadt a láncom, így fel kellett adjam a versenyt. Sajnálom nagyon ezt az évet, de úgy fogom fel, hogy ez az esztendő arra volt jó, hogy megszokjam a 450-es motort” – jelentette ki Donoven.  

Ismét szünetel a forgalom a tiszaszigeti határátkelőhelyen

2023.11.22.
Frissítés: A Tiszasziget közúti határátkelőhely műszaki hiba miatt zárva tartott - a határátléptetés november 22-én 13 óra 30-kor újra megindulhatott. Korábban írtuk: A tiszaszigeti közúti határátkelőhely  szerdán 7 órakor műszaki hiba miatt nem nyitott meg, a problémát 8 órára kijavították, de később újra leállt a határforgalom ellenőrzése. A Szerbiába tartó utasok a röszkei közúti határátkelőhelyet, röszkei autópálya-határátkelőhelyet vagy a kübekházi közúti határátkelőhelyet választhatják. Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán (www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo), illetve a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója