Európa legnagyobb és leglátványosabb autótemetője Svédország buja erdejében

2023.09.19.
A járműmatuzsálemek hatalmas nyugvóhelye a Varmland megyei Bastnas település közelében található, néhány kilométerre a norvég határtól.  Az autós temető története egészen a II. világháborúig nyúlik vissza, és a legenda szerint onnantól datálódik, amikor az amerikai katonák a háború után visszatértek hazájukba. A Bastnasnál hátrahagyott járműveik lettek a kollekció első darabjai. A földterület, amelyen a roncstelep található, két testvér tulajdonában volt és most is az övék. Az ötvenes években hoztak létre ott autóbontót, amikor az új járművek még nagyon drágák voltak, az alkatrészek pedig megfizethetetlenek. Amikor Svédország 1967-ben áttért a jobboldali közlekedésre, a roncstelepek száma is gombamód szaporodni kezdett. Több száz autó került a két testvérhez, egy részüket a karnyújtásnyira lévő Norvégiából szállították oda. Valószínű, hogy a roncsgyűjteményben egész Skandináviából, illetve Európa más részeiből való autók is vannak. Az elhagyott vagy leselejtezett járműveket a varmlandi erdő tisztásán kezdték felhalmozni, majd darabokra szedték szét és alkatrészenként adták el őket, ami megmaradt belőlük, az jóformán csak a csupasz kasztni. A testvérek hosszú éveken át halmozták fel a leselejtezett Saabokat, Volvókat, Fordokat, Sunbeameket, Buickokat, Volkswageneket, Opeleket, Fiatokat és más márkájú autókat, elsősorban a negyvenes, ötvenes és hatvanas évekből.  A leggyakrabban talán az ikonikus VW Bogár és a VW T1 Transporter lakóautóval találkozunk ott, de sok Ford Cortina, a Saab 96-os, a Volvo PV444-es és PV544-es is fellelhető az erdő mélyén. Az üzlet egészen az 1980-as évekig virágzott, majd az autóipar gyors növekedésével hanyatlani kezdett, a két testvérnek pedig negyven év autógyűjtés után be kellett látnia, hogy értelmetlen folytatni a vállalkozást. A telepbezárásnak volt másik nyomos oka is: a hiábavaló szélmalomharc a természettel. A fák és bokrok egyre nagyobb területen nőtték be a bontót, a tulajdonosok nem győzték kivágni őket. Minél nagyobb volt a roncstelep, annál remélytelenebbnek tűnhetett a harc. Az egyik testvér a 90-es évek elején elhagyta a területet, a másik ottmaradt, és megpróbálta eladni a még eladhatót. De az egyre terjedő erdőt nehéz volt megszelídíteni. Amikor a roncstelepet bezárták, több száz autót hagytak ott, a természet pedig teljesen visszahódította a területet, az aljnövényzet és a moha benőtte az elhagyatott autókat, a fák háborítatlanul terebélyesedtek, minden bezöldült. A természet három-négy évtized alatt elsöprő győzelmet aratott az ember felett, visszahódította azt, ami eredendően az övé volt. Az összes autó értékét körülbelül százezer euróra, azaz 37 millió forintra becsülik.  Az autók darabszámáról csak becslések vannak: hétszáz és ezer közé teszik őket. Az autók megmozgatják az élelmesebbek fantáziáját, hiszen „exhumálásukból” és eladásukból szép haszonra lehetne szert tenni, mégsem bolygatja meg senki a nyugalmukat, az autók ott nyugszanak háborítatlanul, benőve növényekkel és hatalmas fákkal. Az autótemető a hollywoodi világvége-filmek hangulatát idézi. A látvány lenyűgöző és egyben döbbenetes: hatalmas fák nőnek ki az ablakokból és ajtókból, ágak türemkednek ki a rozsdás motortérből. A természet és az autóipar tetemei harmonikus egységet képeznek, eggyé váltak, és ez teszi szinte lehetetlenné az autók megmentését. De ezt a tulajdonosok sem engedélyezik, mivel a roncstelep mára egyedülálló és különleges turistalátványossággá vált. Ha Svédországot akarjuk megismerni, nyugodtan felvehetjük Bastnas Car Cemetery-t is a bakancslistánkra, mert a legnagyobb és alighanem a leglátványosabb a kontinensen. Az egyik testvér állítólag még mindig a birtok közelében él, nem bánja, ha látogatók fényképezni jönnek, de óva inti őket a rendetlenkedéstől és a roncsautók megrongálásától. Az egyik közeli épületen kiszegezett táblán olvasható a kézzel írott intelem. „Ez az autótemető magántulajdonban van. Továbbra is megnézhetik, fényképezhetik, de NE vigyék el az alkatrészeket. Ne rongálják vagy más módon ne zavarják meg ezt a helyet. Ha kinyitják egy autó ajtaját, kérjük, csukják vissza, hogy a következő látogatónak is ugyanolyan élményben legyen része, mint Önöknek! „ - hirdeti a tábla. A területen több betörés volt, amit a tulajdonos megelégelt, ezért csapdákat állított a környékbeli épületekben. Ha valaki emiatt megsérül vagy meghal, nem törődik vele, és amúgy is mindenki tartsa észben, hogy ott „senki se hallja meg a sikoltoz
Címkék: 

Ihletet ad a jövő autói tervezőinek a Hot Wheels

2023.09.19.
A Mattel alelnöke és a járművekért felelős globális vezetője, Roberto Stanichi úgy látja, hogy az együttműködés közös alapokra épít. A Polestar ugyanis folyamatosan újraírja az elektromos teljesítmény és az autóipari innováció történetét, a Hot Wheels pedig épp így feszegeti a képzelet és a formatervezés határait a modelljeivel. A most induló kooperációjuk azt az elszántságot, a határozottságot és a szenvedélyt tükrözi, ami tovább viszi a járművek kialakításával kapcsolatos ismereteket. Hasonlóan ítéli meg az együttműködésben rejlő lehetőségeket Thomas Ingenlath, a Polestar vezérigazgatója is, aki szerint a Mattell-lel való közös munka során elkészülő Hot Wheels és Matchbox játékmodellekkel még szélesebb közönséghez juthat el a Polestar márka és az általuk életre hívott úttörő verseny híre. A Polestar idei megmérettetésen három díjnyertes koncepciót gyúrtak egybe, aminek köszönhetően megszületett a tisztán elektromos „Polestar Synergy” fantázianévre hallgató szupersportautó terve, illetve 1:1 méretarányú, mindössze 1,07 méter magas és 4,56 méter hosszú modellje. A végleges formaterveket Devashish Deshmukh, Swapnil Desai és Yingxiang Li készítette. A díjnyertes jármű a müncheni IAA 2023 kiállításon mutatkozott be, ahonnan az Amerikai Egyesült Államokba viszik. Ott 2023. október 7-től a kaliforniai El Segundóban lesz látható a Hot Wheels Legends turnén.

Az új Land Cruiser lehet a Toyota legsokoldalúbb típusa

2023.09.19.
Amikor a Toyota 2023. augusztus elején bemutatta az új generációs – piactól függően Prado vagy 250 néven is jegyzett – Land Cruisert, azzal egyben globális hajtáslánc-stratégiáját is pontosan szemléltette. Az új generációs TNGA-F platformra épülő terepjárót a különböző piacokon eltérő motorválasztékkal kínálják, igazodva a helyi sajátosságokhoz, az ügyfelek elvárásai és a versenytársaknál elérhető alternatívák függvényében. Motorkód T24A-FTS T24A-FTS 1GD-FTV 1GD-FTV 2TR-FE Erőforrás 2,4 literes benzines turbómotor + full hibrid 2,4 literes benzines turbómotor 2,8 literes turbódízel + 48V mild hibrid 2,8 literes turbódízel 2,7 literes benzinmotor Sebességváltó 8 AT 8 AT 8 AT 8 AT 6 AT Max. teljesítmény (kW / LE) 243 / 330 207 / 281 150 / 204 150 / 204 120 / 163 Max. forgatónyomaték (Nm) 630 430 500 500 246 Pozicionálás Felső kategóriás villamosított hajtáslánc Tömegpiaci benzinmotor Felső kategóriás dízelmotor Tömegpiaci dízelmotor Megfizethető alapmotor Piacok  Észak-Amerika, Kína Közel-Kelet, Kelet-Európa stb. Ausztrália, Nyugat-Európa Nyugat-Európa, Kelet-Európa, Japán, Közel-Kelet stb. Kelet-Európa, Japán stb. Előnyök Fokozott terepalkalmasság, jobb gyorsítóképesség, kedvező környezeti kompatibilitás a teljes üzemi tartományban Finom járású, csendes, nagy teljesítményű, új generációs TNGA erőforrás, kedvező emissziós jellemzőkkel A dízel alapmotornál is kedvezőbb üzemanyag-fogyasztás városi környezetben Takarékos és erőteljes dízelmotor, kiemelkedő vezethetőség aszfalton és terepen Kedvező általános vezethetőség     A jelenleg, illetve a közeljövőben rendelkezésre álló opciók a világpiacok többségét lefedik, a jövőben azonban – különösen, ha figyelembe vesszük a Land Cruiserek jellemzően extrém hosszúságú modellciklusát – szükség lehet a választék bővítésére, igazodva a fizetőképes kereslet és a károsanyag-kibocsátási szabályozások változásaihoz. Az Automotive News szakfolyóirat szerkesztőivel beszélgetve Moricu Keita, a Land Cruiser projekt főmérnöke elmondta, hogy a modell fejlesztése során eleve olyan döntéseket hoztak, amelyek nyitva hagyták a lehetőségét minden, jelenleg ismert hajtási módozat későbbi beépítésének. Ez hétköznapi nyelvre lefordítva nem kevesebbet jelent, mint hogy a Toyota középtávú terveiben az akkumulátoros elektromos, a hálózatról tölthető hibrid, valamint a hidrogén üzemanyagcellás Land Cruisereknek is van helye – legalábbis elméleti síkon. „A TNGA platform tökéletesen alkalmas arra, hogy befogadjon bármilyen új generációs alternatív hajtási rendszert. Értelemszerűen szükség lehet bizonyos módosításokra, az egyes technológiák alkalmazása vagy elvetése azonban nem ezen múlik.” – árulta el Moricu-szan. „Azt kell mérlegelnünk, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár azok beépítése.” Az akkumulátoros elektromos hajtáslánc a használat helyszínén egyáltalán nem bocsát ki károsanyagokat, viszont nagy távolságok megtételére csak kompromisszumok árán alkalmas, ráadásul az akkumulátorok teljesítménye pont az olyan, szélsőségesen alacsony vagy magas környezeti hőmérsékleteket sínyli meg, amelyek a Land Cruiserek legfontosabb bevetési területein jellemzők. A plug-in hibriddel áthidalható a hatótávolság problémája, ugyanakkor nem tekinthető teljes mértékben emissziómentes megoldásnak, ezért bizonyos piacokon hátrányból indulna. Ami a hidrogénüzemanyag-cellás megoldást illeti, annak technológiai felsőbbrendűsége – minden helyzetben zéró károsanyag-kibocsátás, nagy hatótávolság, gyors újratölthetőség – mellett praktikus akadályok – kisebb mértékben a hidrogéntartályok helyigénye, sokkal inkább a globális töltő infrastruktúra kiépítésének lassú üteme – gátolhatják az alkalmazását. Tekintve, hogy a Land Cruiser 250 világpremierje óta még két hónap sem telt el, ezek a dilemmák még nem sürgetik a Toyota döntéshozóit. Ugyanakkor azáltal, hogy már a kezdetektől fogva mérlegelik a távlati lehetőségeket, az autógyártó nem tereli magát kényszerpályára, és a jövőben rugalmasan alkalmazkodhat a piac és a jogi környezet változásaihoz. Fotó: Toyota    

Liszka Roland kétszer is a dobogón ünnepelhetett az Enduro Európa-bajnokság záró fordulóján

2023.09.19.
AUTÓSPORT Losonczy Levente a nyári szünet után a sportág egyik szentélyében, Monzában ült újra a volán mögé, ahol a TCR Italy sorozat 5. fordulóját tartották. A hétvége előtt jelentették be, hogy a Formula–1-et és a túraautózás élvonalát is megjárt Gianni Morbidelli lett Levente új mentora. Az 55 esztendős veterán pilóta pályafutása utolsó éveit a TCR-ben töltötte, így rengeteg hasznos tanáccsal és tapasztalattal tudja majd ellátni a fiatal győri pilótát. Leventét az időmérő edzésen feltartották a leggyorsabb körén, de így is a 14. helyről várhatta az első futam rajtját, ami sajnos csak 8 körig tartott a számára: egy szenzor meghibásodása miatt idő előtt fel kellett adnia a futamot. A vasárnapi, második futam már jobban alakult Losonczy számára: a 36 főt számláló mezőnyben végül a 16. lett. A következő hétvégén is Monzában versenyez majd a HMA pilótája, miután a TCR Europe mezőnye is meglátogatja ugyanezt a helyszínt. A gokartosok közül Gáspár Benett és Gender Tamás folytatták felkészülésüket Franciacortán, a három hét múlva sorra kerülő világbajnokság helyszínén, ezúttal a Champions of the Future sorozat keretein belül. Összesen 127-en vettek részt az olaszországi versenyen, ami Gáspár számára alakult kedvezőbben: sikerült a selejtező futamok után a 72 legjobb pilóta közé kvalifikálnia magát. Innen sajnos már nem tudott továbbjutni a 36 fős döntőbe, de Gender Tamással egyetemben rendkívül sok tapasztalatra tehetett szert a nyolc selejtezőfutamon. Krepcsik Áron az RMC Hungary Club Sport bajnokság kecskeméti futamán állt rajthoz, a Rotax Max kategóriában. Sikerült tökéletes hétvégét zárnia, miután mind a három futamban elsőként intették le, így további pontelőnyre tett szert a bajnokságban is. MOTORSPORT A Hungarian Motorsport Academy támogatásában is részesülő Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) egy extrém gyors szervezést követően kiállíthatott egy nemzeti csapatot is az Enduro Európa-bajnokság lengyelországi záró fordulójára. Ezen a versenyen az egyéni értékelés mellett nemzeti és klub csapatok is nevezhettek. A csapatban helyet kapott a HMA versenyzője, Liszka Roland is. A verseny nem ígérkezett könnyűnek, miután végig homokos, gyökeres talaj várta az indulókat. Egy teljesített kör 104 km hosszúságú volt, amely három mért szakaszt (enduro, cross, extrém) tartalmazott. Végül Liszka Rolandnak sikerült a legjobban a hétvége a magyarok közül: a 82 főt számláló mezőnyben szombaton a 6., vasárnap a 7. lett az összetettben, de kategóriájában mind a két nap a dobogó legalsó fokára állhatott. A magyar csapat mind a két nap a 8. helyen végzett. Kovács Bálint a hétvégén a franciaországi Le Castellet-ben, a gyorsasági motorversenyek maratonján, a Bol d’Or-on vett részt. A 24 órás verseny rendkívüli módon igénybe veszi a részvevők mentális és fizikai képességeit, ezért 45 percenként szokták a három fős csapatok versenyzői váltani egymást. Kovácsék a 22. helyről kezdhették meg a maratoni távot, aminek nagyrészét a középmezőnyben teljesítették. Az utolsó órákban sikerült jelentősen közelebb kerülniük az ellenfelekhez, így végül 693 teljesített körrel, összesítésben a 9., kategóriájukban a 6. helyet sikerült megszerezniük a 47 csapat közül. Zsigovits Norbert esetében már megszokhattuk, hogy rendszeresen részt vesz az Osztrák Enduro-bajnokság futamain, ezúttal Althofenben került sor a szezonzáró fordulóra. Norbi számára nem a legjobban sikerült a rajt, utolsóként jött el, de aztán gyorsan sikerült feltörnie az élmezőnybe, és egy megcsúszás ellenére is az előkelő 2. helyen fejezte be a megmérettetést. Ősszel pedig kezdődik számára a nagy kaland, miután négy futamon is rajthoz fog állni az amerikai Superenduro bajnokságban. Az AMA Endurocross-bajnokság versenyrendszere megegyezik a Superenduro-világbajnokságéval és a mezőny is szinte ugyanaz, így mindenképpen meghatározó élmény lesz a csákánydoroszlói versenyző számára az új bajnokságban való részvétel, amiről mi is részletesen beszámolunk majd. Zanócz Noel ismét Olaszországban állt rajthoz, a múlt hétvégén szerzett bajnoki címe után most Ottobianóban próbált meg minél jobb eredményt elérni, a Junior Motokrossz Bajnokság futamain. A kvalifikáción még sikerült csoportjában a 6. helyet megszereznie, de a futamok már nem alakultak jól számára: az első futamon a 9. körben kénytelen volt kiállni, a másodikban pedig már nem is tudott rajthoz állni. Foktőre látogatott a Magyar Motokrossz-bajnokság mezőnye, köztük az HMA két növendéke, Técsi László Márk és a sérülésből visszatérő Pergel Bence is rajthoz állt. Miután mindkét futamot sikerült megnyernie, Técsi az összetett verseny első helyén végzett a nap végén az MX Open kategóriában, a bajnokságban jelenleg a 3. helyen áll. Pergel Bence vállsérülése ellenére is megnyerte az Elite MX2-es kategória összetett értékelését, így 39 pontos előnnyel várhatja a szezonzáró versenyt Bugyin, ahol bebiztosíthatja élete első MX2-es bajnoki címét.

Ez bosszantja a magyarokat a legjobban vezetés közben

2023.09.19.
A közlemény idézi Kárpáti Andrást, a Jövő Mobilitása Szövetség elnökét, aki elmondta: az otthoni munkavégzésből egyre többen térnek vissza az irodákba, ami jelentős forgalmat generál a közlekedésben is a 3-4 évvel ezelőtti helyzethez képest. Hozzátette: a felmérés szerint sokan stresszfaktorként jelölték meg az utakon jelenlévő kerékpárokat, miközben a mobilitási változások részeként a közelmúltban további új közlekedési eszközök jelentek meg: az elektromos kerékpár, a segway és az elektromos roller. Ezek a járművek már napi szinten részt vesznek a forgalomban, azonban gyakran rendezetlen körülmények között jelennek meg a közutakon.      A fotó csak illusztráció. Forrás: NÚSZ A Magyar Autóklub (MAK), az ORFK-OBB és a Jövő Mobilitása Szövetség szakmai konferenciáján Hatala József, a MAK elnöke elmondta, az autóklubnak is van teendője a stresszmentes közlekedés kialakításában: ide tartozik a közlekedők edukálása, hiszen nem csak a szabályok ismerete fontos, tisztelni kell a másikat és fejleszteni kell a közlekedési kultúrát. Hozzátette, a MAK a közlekedésbiztonsági kampányok mellett a segélyszolgálati tevékenységet például már a kerékpárosokra is kiterjesztette. A McKinsey nagyvárosi közlekedésről készített kutatása szerint a legtöbben továbbra is autóval vágnak neki útjuknak: 45 százalék elsősorban magángépkocsival, 23 százalék közösségi közlekedéssel, 16 százalék mikromobilitási eszközzel, 14 százalék pedig gyalogosan jut el a célállomásához. A korábbi adatok szerint a magyar lakosság 16 százaléka kerékpározik hétköznapokon, és ehhez jelenleg négyezer önálló kerékpárút áll rendelkezésre. Az adatokból kiderül az is, hogy Magyarországon is elsősorban rövidebb utakon használják a mikromobilitást: az elektromos rolleresek 60 százaléka, a biciklisek 50 százaléka kevesebb mint öt kilométert tesz meg egy út alkalmával; miközben az e-rollereket érintő balesetek aránya háromszorosa a kerékpárosokénak. A Jövő Mobilitása Szövetség elemzése szerint tovább javulhatna a közlekedés, ha a lakossági parkolási zónákban a carsharing autók is parkolhatnának. Hozzátették, a nagyvállalatok után a kis- és középvállalkozások is egyre több elektromos autót használnak, sok cégnél már zajlik az autóflotta elektrifikációja, egyre többen használnak megosztott és mikromobilitási eszközöket, vagy éppen vouchert adnak a munkavállalóknak az autómegosztó szolgáltatásokhoz. MTI

Digitalizációs platformot fejlesztett a BME és a Knorr-Bremse

2023.09.19.
 A projekt célja az volt, hogy az IoT (internet of things) és big data alapokon nyugvó platformmal, valamint az adaptív és integrált eszközkészletekkel a meglévő, hagyományos termékfejlesztési, gyártási, anyagmozgatási és minőségbiztosítási környezeteit és az ezekhez szorosan kapcsolódó folyamatokat ipar 4.0 megoldásokkal egészítsék ki. Ezek eredményeként több olyan prototípust vagy terméket is fejlesztettek, amelyek értékesítési lehetőséget hordoznak magukban.  A digitális alapokon működő, a termékek előállítási láncát és életciklusát követő moduláris mintarendszer prototípusait 2018-ban kezdte el kidolgozni konzorciumi partnereivel a világ vezető vasúti fékrendszereit fejlesztő és gyártó vállalata. A több mint öt évig tartó projekt négy fázisra tagolódott: először feltérképezték a termelés mérhető folyamatait, megvizsgálták az ipar 4.0 technológiák alkalmazási lehetőségeit, majd okos gyártási koncepciót, szoftverplatformot dolgoztak ki.  A projekt részeként fejlesztettek olyan kijelzőket, amelyek különböző forrásokból (SAP rendszer, vagy más, SQL-adatbázis) jelenít meg termeléshez köthető adatokat, köztük az elkészült alkatrészek száma. A Qlik Sense elnevezésű rendszerben akár személyre szabott adatokat is képes megmutatni, automatikus adatgyűjtése a szakterületek adminisztrációját csökkenti.  Szintén a projekt eredménye az AGV elnevezésű automata anyagmozgatási rendszer, amely három autonóm anyagmozgató eszköz felépítményét, valamint a folyamatok megtervezését foglalta magában.  A BME-vel közösen a termelés monitorozására alkalmas kamerarendszer fejlesztése és integrálása volt a feladat. A BME Ipar 4.0 Technológiai Központjának munkatársaival, mesterséges intelligencia szakértőivel és fejlesztőivel egy mesterséges intelligenciára alapuló képfeldolgozó rendszert fejlesztettek ki. A koncepció működőképesnek bizonyult, így a következő lépés a piacképes termékké fejlesztés lesz, amelyet bármilyen termelő vállalat be tud majd szerezni.  Ezen fejlesztések részeként jött létre a szerelősorok digitális dokumentumkezelő és képalapú felismerője, az RFID (radio frequency identification – rádiófrekvenciás azonosítás) alapú automatizált anyagkikérő, a mesterséges intelligencia alapú, gyártósori folyamatkövető rendszer, és a kiterjesztett valóság (AR) alapú alkalmazás, amelyet az összeszerelésben és a távoli karbantartásban használnak. A komissiózó folyamatokat algoritmussal optimalizálták, SAP-val integrált, számítógéppel támogatott termelési rendszert vezettek be, a gyártásban részt vevő gépek állapotát automatikus, vizuális és SMS-alapú jelentőrendszer felügyeli, rezgéselemzés alapján pedig a prediktív karbantartásukra is lehetőség van.  A Knorr-Bremse Budapest a fejlesztés során több olyan pozíciót is nyitott, amelyek korábban nem léteztek: digital solution leader, Ipar 4.0 projektmenedzser és digitális megoldásokra szakosodott programozó állást is létrehoztak. Az új szakemberek tevékenysége a jövőben is folytatódik annak érdekében, hogy a termelési folyamatok még hatékonyabbak legyenek.  A projekthez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 1,145 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.
Címkék: 

Rohamosan fogynak a szálláshelyek a Csabai Kolbászfesztiválra

2023.09.19.
Már csak egy hónap van a 26. Csabai Kolbászfesztivál kezdetéig, így nem véletlen, hogy a legtöbb szálláshely nemcsak Békéscsabán, hanem a környéken is betelt. Elsősorban kollégiumokban, vendégházakban, apartmanokban ugyanakkor még lehet foglalni, akár online-módon, akár telefonon keresztül. Arról is tájékoztatnak maguk a szállásadók, ha időközben valahol beteltek ezek a helyek. Fotó: Csabai Kolbászfesztivál – Ezt mi nem tudjuk követni, viszont mindent megteszünk, hogy a szálláshelyet kiadók és keresők egymásra találjanak – hangsúlyozta Hégelyné Győrfi Ilona, az október 19-22-ei Csabai Kolbászfesztivál – melyet a CsabaParkban rendeznek – programigazgatója. – Honlapunkon (csabaikolbaszfesztival.hu) feltöltöttünk számos lehetőséget, ami igénybe vehető. A szálláshelyekre kattintva minden fontos információ megtudható fotókkal együtt az adott helyről. Akik most döntöttek úgy, hogy szeretnék a fesztivál idejére kiadni lakásukat, egyik szobájukat, nyaralójukat, esetleg apartmanjukat, továbbra is megtehetik,  hogy a rendezvényre érkezők könnyen rátaláljanak. Ehhez minden információ, teendő megtalálható az alábbi linkre kattintva:  https://www. csabaikolbaszfesztival.hu/ hirek/2023-04-12-szallasadok- jelentkezeset-varjuk-2023-ban-is

Biztonság Hete – A gyermekek biztonsága az első

2023.09.19.
Ma már a nemzeti alaptanterv része a biztonságos közlekedésre való oktatás – emelte ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott hétfői sajtótájékoztatón az idei Biztonság Hetét megnyitva Rétvári Bence miniszterhelyettes, belügyminisztériumi államtitkár. Az államtitkár szerint már az alsó tagozatban fontos felhívni a figyelmet a közlekedési szabályokra, de az egész iskolai tananyagban szerepelnek erre vonatkozó ismeretek. Az államtitkár megerősítette, hogy a KRESZ szigorítása elkezdődött, és továbbra is kiemelten fókuszban van a közlekedésbiztonság növelése. Magyarországon évente több mint 14-15 ezer közlekedési baleset történik. Ezekben a balesetekben 1000-1500 gyermek sérül meg, aminek fő oka a helytelen szállítási mód, a biztonsági eszközök mellőzése vagy helytelen használata – emelte ki Óberling József rendőrezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának a vezetője, az ORFK OBB ügyvezető elnöke. Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnöke köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy immár hetedik éve igyekszik a MABISZ és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az iskolakezdés idején felhívni a figyelmet a közlekedésbiztonság fontosságára. Mára már több mint húsz társadalmi szervezet csatlakozott a Biztonság Hete rendezvénysorozathoz. Először csak Pest megyében, később az egész országra kiterjedően került megrendezésre, majd tavaly óta már a nemzetközi színtérre is kilépett. Ezen a héten Magyarország mellett Ausztria, Bulgária, Lengyelország Románia és Szlovénia biztosítói, közlekedésbiztonsági szervei, illetékes hatóságai és oktatási intézményei a Child  Safety program keretében közös akciókkal hívják fel a figyelmet a gyermekek biztonságára, elsősorban a közúti forgalomban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Tűzmegelőzési Bizottság célja, hogy a megelőzésnek köszönhetően minél kevesebb baleset történjen – közölte a bizottság ügyvezető elnöke. Biztonságtudatos állampolgárok nevelése a cél, ezért fontos a gyermekek korai képzése és rajtuk keresztül a szülők edukációja is. Évente 7000 lakástűz keletkezik, amelyekben többnyire gyermekek is sérülnek, ezért kiemelten fontos a megelőzés és az edukáció – emelte ki Fülep Zoltán. Ezért is csatlakoztak már a kezdeteknél a Biztonság Hete programsorozathoz. Dr. Christián László, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektorhelyettese nyitóbeszédében köszönetét fejezte ki a szervezőknek, és egyúttal felhívta figyelmet, hogy a legtöbb baleset tudatos viselkedéssel, odafigyeléssel elkerülhető, ezért az oktatás szerepe kiemelkedően fontos. Az idei Biztonság Hete eseménysorozat szeptember 18-23. között zajlik. A héten minden megyében iskolai programok, családi napok, balesetmegelőzési bemutatók zajlanak. A színes tematikus hét záróeseménye a zsámbéki Driving Camp-ről jelentkezik, szeptember 23-án, a NIT Hungary „5 tengelyen biztonságban” verseny és családi nap rendezvényével együttműködve.

Egységesebb és átláthatóbb lett a közlekedési vizsgáztatás a központosított elektronikus rendszerrel

2023.09.19.
A KEVIFEL projekt egyik kiemelt célja egy olyan komplex, informatikai irányítási rendszer létrehozása volt a vizsgaszervezéssel és annak lebonyolításával kapcsolatban, amely támogatja a közlekedési képzési és vizsgáztatási folyamatok egységes kezelését, valamint a vizsgáztatás elektronikus alapokra helyezését. Fotó: KTI A KEVIFEL projektgazdája az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fejlesztés teljes egészében az Európai Unió vissza nem térítendő 1,8 milliárd forint támogatásával valósult meg a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség konzorciumában. A teljes körű elektronikus ügyintézés egyszerűsítette a jogosítvány megszerzésének adminisztratív menetét, ami a kapcsolódó folyamatok gyorsításával még több lehetőséget biztosít a képzőszerveknek a tanulók magas szintű tájékoztatására és oktatására, ezáltal még hatékonyabban tudják felkészíteni őket a biztonságos, önálló járművezetésre. A rendszer használatával megvalósul a tisztán elektronikus kommunikáció a képzőszervek és a Vizsgaközpont között. Az elektronikus ügyintézés (pl.: online vizsgajelentkezés) lehetőségével a képzőszervek adminisztratív terhei jelentősen csökkennek, az átalakult folyamatoknak köszönhetően pedig gyakorlatilag megszűnik az ügyfélszolgálatokon történő sorban állás és a papíralapú ügyintézés. Egyszerűsödtek a vizsgadíjak befizetései is, a korábbi folyamatok most már számítógépről és okostelefonról is elvégezhetők - néhány kattintással. Elérhetővé vált a papírmentes ügyintézés a vizsgázók nyilatkozatai esetében is, az elektronikus dokumentum hitelesítésében az ügyfélkapu, vagy az elektronikus személyi igazolvány nyújt segítséget. Egyszerűsödtek a vizsgával kapcsolatos adminisztratív feladatok, megszűnt a vizsga előtti papíralapú dokumentumokból történő adategyeztetés, az elektronikus rendszernek köszönhetően többet nem fordulhat elő, hogy meghiúsuljon egy vizsga valamilyen hiányosság miatt. Elektronikus alapokra kerültek a vizsgabiztosok adminisztrációs feladatai is, a vizsgajegyzőkönyvek már e-dokumentumokként kerülnek rögzítésre, amelyek a vizsgázók aláírása nélkül is hitelesek. A tanulók ügyfélkapun keresztül is elindíthatják jelentkezésüket a gépjárművezetői képzésre, ahol megjelölhetik a választott autósiskolát. További újdonság, hogy a vizsgára jelentkezők az ország bármely pontján, a meghirdetett elméleti vizsgaidőpontok közül bárhová jelentkezhetnek - autósiskolájukon keresztül. Egy esetleges sikertelen számítógépes elméleti vizsga esetén a tanuló a Vizsgaközpont ügyfélszolgálatain önállóan foglalhat – a szabad helyek függvényében – akár másnapra is új vizsgaidőpontot. A fejlesztésnek köszönhetően megvalósult az ügyfelek gyorsabb, egyszerűbb ügyintézése és várhatóan javul a képzések átláthatósága is. Magyarországon évente több mint félmillió közlekedési vizsgaeseményt regisztrálnak, közülük közel 400 ezer vizsgaesemény köthető a „B” kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez. 60-70 ezer alkalommal már dolgozó vagy leendő hivatásos járművezetők adnak számot tudásukról. Szintén a KEVIFEL-projekt részeként készült el az uton.kti.hu weboldal, amely a járművek műszaki vizsgálatainak adatairól nyújt tájékoztatást; a rendszer hiteles adatbázisokkal segíti a gépkocsivásárlást és -értékesítést tervezőket. Az adatlekérdezést az ÚtON mobilapplikáció továbbfejlesztett verziója is segíti, így egyszerűen, elektronikus úton nyomon követhetők a járművek adatai. Az alkalmazás elérhető az Apple Store és Google Play áruházakban.

Fiatal tűzoltó halt meg egy balesetben

2023.09.19.
Szeptember 10-én hajnali 1 óra körül Bernhard G. (23) Leobendorfban (Korneuburgi járás) vezetett, amikor hirtelen jobbra letért az úttestről, és teljes erővel belehajtott egy ház sarkába. Az autó felborult, a fiatal tűzoltó beszorult az autóba és olyan súlyosan megsérült, hogy már nem lehetett rajta segíteni. Futótűzként terjedt az elhivatott fiatal halálhíre, társait, akik éppen a tűzoltóság fennállásának 125. évfordulójára készülődtek, sokkolta a 23 éves férfi halála.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója