Halálra gázoltak egy gyermeket Nagykanizsán

2022.09.14.
A baleset a Csengery és a Kisfaludy utca kereszteződésében történt, ahol egyelőre tisztázatlan körülmények között egy nyerges vontató elütötte a gyereket. A baleset során az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az MTI helyszíni információja szerint a gyerek a kerékpárjával közlekedett, amikor a tragédia történt. Kérjük, vezessenek nagyon óvatosan és figyelmesen! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Csillagászati áron kelt el a modern Sally Porsche

2022.09.14.
A 2000-es évek elejének ikonikus mesefilmje volt a Cars, vagy magyar címén a Verdák. Rendkívüli érzékkel mutatta be az amerikai autós kultúra minden aspektusát, ami rendkívül nagy hatással volt azokra, akik akkoriban kicsik voltak, így például rám is. Ugyanakkor az autók történetei mindenkinek szóltak, nem véletlen, hogy ennyien tudnak ennyi év után is azonosulni például Sallyvel, aki a filmben egy lila Porsche 911 Carrera volt, megkapóan kedves természettel. Nem véletlen, hogy maga a Porsche is annyira szerette, hogy elkészítették a mását, ami a mai napig megtekinthető a Porsche Museumban. Ugyanakkor itt nem álltak meg, ugyanis az új 992-es generációból is elkészítették Sally modern változatát, az ikonikus lila fényezéssel, az eredetire hajazó ezüst felnikkel és logókkal. Sőt, még Sally titkos tetóját is elrejtették a szárny alatt, ahogy az a filmben is volt. A fényezést Sally Blue Metallicnak nevezték el, és a filmben lévő pontos mása, míg a Turbo Twist felniket értelemszerűen a 996-os generáció felnijei inspirálták. Még a fekete elemeket is lilára cserélték, míg a fényszórók harangja ezüst, ezáltal megadták azt a hatást, amitől hasonlít az eredeti modellre. Ugyanezek a színek odabent is visszaköszönnek, az üléseket pedig egyedi skótmintával fedték, amit eddig egyetlen autó sem kapott meg. Kék varrás köszön vissza a műszerfalon, a varrásokon, és még a kormányon is. Néhány helyen elrejtettek „Sally Carrera” feliratokat, az ajtókon Verdán logók kaptak helyet, míg a műszerfalra felkerült a „Sally Special 001/001” felirat, ezzel is jelezve, hogy ebből az autóból bizony egy készült. A legviccesebb viszont mindenképp a módválasztó, ahol a Sport módot kicserélték Kachow! módra, ami a főszereplő Villám McQueen Nascar autó legendás mondása volt. Mindezek tudatában talán nem is olyan furcsa, hogy az RM Sotheby montereyi árverésén 3,6 millió dollárért, átszámítva felfoghatatlan 1,5 milliárd forintért vették meg a modern Sally Carrerát. Ebből az összegből 25 darab 911 Carrera GTS kijönne, ami az egyedi autó alapján adta. Ugyanakkor az összeg jótékonysági célokat fog támogatni. A befolyt összegből támogatják majd a Girls Inc.-et, ami az amerikai és kanadai nőket segítő szervezet, illetve az USA for UNHCR-t, ami pedig az ukrán válság miatt a hazájukat maguk mögött hagyni kényszerülő menekülteket segíti. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Jelentősen nőtt Romániában a járműgyártás az idei első nyolc hónapban

2022.09.14.
A vizsgált időszakban 330 393 járművet gyártottak, amiből 199 503-at a francia Renault tulajdonában levő Dacia, 130 890-et pedig a Ford. A Dacia és a Ford is egyformán 15-15 százalékkal növelte a termelését. Júliusban és augusztusban a két gyártó 61 634 járművet állított elő (34 153-at a Dacia és 27 481-et a Ford), ami csaknem 25 százalékos növekedés a tavalyi év hetedik és nyolcadik hónapjához mérten, amikor a Dacia és a Ford összesen 49 375 járművet állított elő. Tavaly a két vállalat a romániai üzemeikben összesen 420 755 járművet gyártott, 4 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. Az egyesület szeptember elején közölte, hogy az idei első nyolc hónapban 83 349 új autót helyeztek forgalomba Romániában, 5 százalékkal többet, mint a tavalyi év azonos időszakában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Új formaterv és 600 kilométer feletti hatótáv, ez a Škoda Vision 7S

2022.09.14.
Johannes Neft, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja így fogalmazott: „A VISION 7S 89 kilowattórás akkumulátorának köszönhetően több mint 600 kilométer hatótávot kínál és akár 200 kW teljesítménnyel is képes a gyorstöltésre. Ezek a paraméterek jól érzékeltetik, milyen műszaki lehetőségeket kínál a Moduláris elektromos platform. A beltérben az egyéni mobilitás jövőjébe vethetünk pillantást: a különböző szituációkhoz más-más belső konfigurációk állnak rendelkezésre, a gyerekülés a középkonzolba integráltan kapott helyet, a nagyméretű és elfordítható központi kijelző különösen intuitív kezelése pedig valóban iránymutató.” Oliver Stefani, a ŠKODA Design vezetője szerint: „Az elmúlt néhány hónap során közösen fejlesztettünk ki egy teljes egészében újszerű formai nyelvezetet. Szeretnék köszönetet mondani csapatomnak ezen intenzív és izgalmas projekt iránti magasfokú elkötelezettségükért, illetve kiváló munkájukért. A jól bevált erényeket továbbfejlesztettük, de bátran léptünk új utakra is. A minimalista-funkcionális dizájn biztonságérzetet közvetít és erőt sugároz, ugyanakkor nagyon aerodinamikusak is lesznek a portfóliónkat a jövőben kiegészítő modelljeink.” Elsőként hordozza a ŠKODA VISION 7S a cseh autógyártó új és markáns formai nyelvezetének motívumait, köztük az autó elejének Tech-Deck Face megoldásával, a masszív alsó traktussal és a magasfokú gazdaságosságot lehetővé tévő, aerodinamikus tetővonalakkal. A megnyújtott utastér már első pillantásra egyértelműen jelzi a bőséges térkínálatot. A jármű eleje – például a jellegzetes ŠKODA-vonallal – jól megszokott dizájnelemeket is hordoz. Az új tervezésű „ŠKODA” felirat a márkaembléma helyén tűnik fel, a hangulatvilágítás új fénysávjával egészül ki. Utóbbi a jármű teljes szélességében fut végig az orr felső széle mentén és megvilágított grafikákat jelenít meg. Az úgynevezett Tech-Deck Face a jól ismert ŠKODA-hűtőrács modern megfogalmazása, amely hasonló vonalvezetése ellenére is jóval alacsonyabb és szélesebb a márka e jellemző motívumának eddigi formájánál. A bordákat itt sötétített üveg váltja fel, amely a jármű különböző érzékelőit rejti. A karcsú fényszórók messze oldalra kihelyezve és két sorban elrendezve tűnnek fel, a nappali menetfény pedig karakteres T-alakzattá bővíti a „négyszemű” fénygrafikát. A nappali menetfény sávja jócskán a sárvédőkbe nyúlik, a határozottan megrajzolt „T” felső vonalát alkotva – s ily módon egyfajta vizuális keretbe foglalva az autó elejét. A LED-technikájú hátsó lámpák szintén T-alakzatúak, amelynek felső vonala itt is mélyen a sárvédőkbe nyúlik. Egyaránt feltűnő jelenség a robusztus első és hátsó lökhárító, amelyek újrahasznosított gumiabroncsokból előállított, különösen strapabíró anyagból készültek. Ugyanez az anyag található a kerékjáratok peremén is, vizuálisan is robusztus hatást keltve. Elöl hét függőleges légbeömlő sorakozik, amelyeken keresztül a hűtőkhöz és a fékekhez áramolhat a levegő, míg a VISION 7S hátsó lökhárítójában kilenc függőleges légkilépő nyílást alakítottak ki. A középső nyílás elöl és hátul egyaránt egy élénk narancssárgára fényezett kezelőelemet tartalmaz, amely horogként kihúzható, s amellyel szükség esetén kívülről is biztonságosan megszakítható a járműben folyó nagyfeszültségű áram. Magasan futó tornádóvonal választja el a masszív alépítményt az oldalablakoktól, lendületével külön kiemelve a határozott és erőteljes vállövet. Alatta jól elkülönítve tűnnek fel a négyszögletes kerékjárattal kiformált, kiszélesített sárvédők. A kerekek peremátmérője 22 col, az aerodinamikailag optimalizált könnyűfém keréktárcsák pedig szinte teljesen zárt kialakításúak. A kerékjáratok között, az oldalsó küszöbborítások felett további légkilépő nyílások húzódnak, amelyek fedőráccsal is ellátva egyfajta fellépőként szolgálnak az ellentétes irányban nyíló ajtókhoz. A rácsozaton keresztül a nagyfeszültségű akkumulátor hűtésekor keletkező meleg levegő távozhat. Az alacsonyan ívelő tetővonal hátrafelé lágyan ereszkedve a magasfokú aerodinamikai hatékonyság érdekében markáns tetőlégterelőben végződik. Ugyancsak határozott alakzat jellemzi a háromszög alakú, hátrafelé szélesedő D-oszlopot is, amely alsó részén az új „ŠKODA” feliratot hordozza. Utóbbi a csomagtérajtón is feltűnik, ahol éppúgy megvilágítást kap, mint az autó elején. A világos tónusú Explorer-zöld matt metálfényezés szintén a VISION 7S minimalista és visszafogott megjelenését hangsúlyozza. A koncepciójármű egyben az első ŠKODA, amely matt külső színben jelenik meg. A minimalista kialakítású belső tér a márkára jellemzően tágas, emellett a biztonság és a védettség érzetét közvetíti, amit a sötét és világos anyagok kombinációja erősít tovább. A felhasznált anyagok bőrmentesek, túlnyomórészt hosszú távon fenntartható forrásból származnak, az átgondolt anyagkombinációknak köszönhetően pedig különösen tartósak is. Jó példa erre a VISION 7S padlózatának borítása, amely szintén újrahasznosított gumiabroncsokból készül. A beltér díszítőelemei is hosszú távon fenntartható előállításúak és finom, matt fémréteggel bevonva takarítanak meg értékes erőforrásokat. A felhasznált szövetek száz százalékban újrahasznosított poliészterszálakból készülnek. Különös hangsúlyt kapott az optimalizált kezelhetőség. Ennek szellemében tovább egyszerűsödött a jármű- és infotainment-funkciók menüstruktúrája, a szabadon álló központi érintőképernyő kezelőelemei, illetve a fontos vagy gyakran használt funkciók haptikus gombjai pedig különösen intuitív kezelést tesznek lehetővé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Palkovics László szerint a járműgyártás területén jól állunk

2022.09.14.
A közlekedésmérnöki képzés 1951-ben Szegeden indult, azóta is ezen a területen fut Magyarország egyik legsikeresebb ipari és képzési programja, és ez ennek a karnak az érdeme is - hangsúlyozta a miniszter. Magyarország iparának mintegy 70 százaléka high tech, ez az arány megközelíti Németországot és Dániát. Magyarország már nemcsak a járműgyártásban, de a kutatásfejlesztésben is jól áll. Mintegy tízezer fejlesztő mérnök dolgozik a területen. A napokban adtak át egy új mérnöki központot Zalaegerszegen, a Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampuszt - ismertette a miniszter. Fotó: Máthé Zoltán/MTI Az elektromos hajtás kiemelt ágazata a járműgyártásnak Magyarországon, Európában itt lesz a legnagyobb volumenű akkumulátorgyártás, nagyobb mint Németországban - tette hozzá. A járműgyártás és kutatás-fejlesztés mellett a közúti és vasúti közlekedési rendszerek fejlesztésébe is jól áll az ország, 4 milliárd forintos vasúti hálózatfejlesztés indul, és e téren is jelentős szerepet vállal a kar, mint ahogy a vállalton belüli és vállalaton kívüli logisztikában. A kar tevékenysége az ország számára fontos és világszerte kiemelt területeken zajlik - hangsúlyozta Palkovics László akadémikus, a kar egykori tanára, tanszékvezetője. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara jelenleg három alapszakon és négy mesterszakon képez jármű-, közlekedés-, logisztikai és autonóm járműirányítási mérnököket. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Két hajmeresztő videó a türelmetlen sofőrökről

2022.09.14.
Az első helyszín Gödöllő, ahol az iskolakezdési veszélyek sajnos megmutatták magukat. Egy szürke autó sofőrje képtelen volt a türelemre és minden létező szabályt áthágva előzésbe kezdett a gyalogátkelőn. Végülis “csak” egy komplett iskolás csoportot veszélyeztetett a manőverrel, de ez őt túlságosan nem hatotta meg, nyilván észre sem vette a fiatalokat. A képre kattintva megnézheti a videót. A második videón Debrecenben járunk, ahol egy BMW sofőrje volt türelmetlen, aminek azonnali eredményeképpen meg is fogta őt a karma, mert a pofátlan manővert éppen egy civil rendőrautó sofőrjének szeme láttára követte el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vegán autók/ BMW

2022.09.14.
Galéria képek: 

Diablo: a legendás Lamborghini V12, amely meghatározta évtizedének szuperautóit

2022.09.14.
Fotók: Lamborghini 2022-ben a Lamborghini a V12-őt ünnepli. A legendás tizenkét hengeres motor közel 60 éve hajtja a márka legikonikusabb modelljeit. Ezek egyike kétségtelenül a Diablo, a Lamborghini első szupersportkocsija, amelyet összkerékhajtású változatban is kínálnak. Amikor debütált, a Diablo annyira megelőzte korát, hogy sorozatgyártású hiperautónak titulálták. Hivatalosan 1990. január 21-én mutatták be a Lamborghini Day részeként a Sporting Monte-Carlóban. Tizenkét hengeres motorja kezdetben 5,7 literes, később 6,0 literes volt. Ezzel a Diablo az országúti változatokban közel 600 LE-s, a GT1 Stradale versenyváltozatban pedig 655 LE feletti teljesítményt produkált, melyből mindössze két példány készült. A fejlesztés utolsó szakaszában lévő "tiszta" V12-es belsőégésű motor gyártása 2022 végén fejeződik be, amikor elkészül az utolsó Aventador Ultimae[1]: jövő évtől az Aventador utódját egy új motorral szerelik fel, hogy a V12-es motor plug-in hibrid változata legyen. Tizenegy évig tartó értékesítési siker A Diablo különleges helyet foglal el az Automobili Lamborghini történetében és a rajongók szívében, és nem csak teljesítménye és vezetési élménye miatt. Ez az a modell, amely az autógyártót a modern korba katapultálta. A 132-es projektet, ahogyan belsőleg ismerték, 1985-ben hozták létre azzal a céllal, hogy lecseréljék a Countach-ot, és a Sant'Agata-i autógyártó koncentrált erejét kellett átadnia. Sportosnak és izmosnak kellett lennie, ugyanakkor mindenkor tetszetősnek is, közvetítve azt az esztétikát, amiről mindig is ismert volt a Lamborghini. Jövőbiztosnak is kell lennie, hogy az elkövetkező években a világ leggyorsabb sorozatgyártású járműve maradjon. A kezdeti tesztelés során elképesztő volt a kezelhetősége – ez a siker a korábbi ralivilágbajnok, Sandro Munari intenzív fejlesztési munkájának köszönhető. A termék 2001-ig tartó életciklusa során a Diablo azt is megmutatta, hogy képes átalakulni és alkalmazkodni a piaci igényekhez és vásárlói elvárásaihoz. Tizenegy év alatt 2903 példányával a Diablo óriási sikert aratott. A V12-es motor fejlesztése A Diablo műszaki alapköve a 60 fokos dőlésszögű V12-es motor maradt, amelyet közvetlenül az 1963-as 3,5 literes motorból származtattak. Az évek során a lökettérfogat 5,7 literre nőtt. A Diablo ez utóbbi motormérettel ünnepelte bemutatkozását. Ebben a konfigurációban a hosszirányban szerelt középső motor katalizátorral 492 LE maximális teljesítményt produkált 6800-as fordulatszámon és 580 Nm nyomatékot 5200-as fordulatszámon. A Lamborghini-Weber Marelli LIE elektronikus közvetlen üzemanyag-befecskendezést is tartalmazta. 1999-ben a Diablo motorját hatliteresre bővítették, először a Diablo GT-ben, majd a 6.0 SE-ben. A befecskendezés jobb kalibrálásának köszönhetően 525 LE-t és 605 Nm nyomatékot ért el. 1993: a Diablo VT, az első összkerékhajtású Lamborghini éve A Diablo eredeti mechanikája, bár kifinomult, hagyományos volt: hosszirányban szerelt középső motor, négy lánchajtású felső bütyök, elektronikus üzemanyag-befecskendezés, hátsókerék-hajtás és mechanikus sebességváltó. A szervokormányt csak 1993-ban vezették be, miközben az elektronika egyedül a motorvezérlésért volt felelős. A Diablo VT-t a Lamborghini 1993-ban mutatta be, mint az első összkerék-hajtású szuperautót. Ez lett az etalon az úttartás és a vezetésbiztonság tekintetében minden helyzetben. A "VT" rövidítés a Viscous Traction-nak, mivel a nyomaték a hátsó tengelyről az első tengelyre egy közbenső viszkózus tengelykapcsolón keresztül jut el. Ebben a rendszerben a VT általában egy hátsókerék-hajtású jármű, amely az erő 20 százalékát az első tengelyre küldi, amikor a hátsó kerekek forognak. Ez egy viszkózus tengelykapcsolón és egy kardántengelyen keresztül történik, amely az első tengely differenciálműhöz csatlakozik. A VT egy másik Lamborghini újítást is bemutatott: az elektronikusan vezérelt alváz öt előre beállított működési program közül választhat. 1995: Debütált a Diablo Roadster, a Lamborghini első nyílt tetejű tizenkettese Mivel a V12 Diablót nyitott változatban is gyártották, új hagyományt alapított. Valójában a korábbi években már történt néhány kísérleti próbálkozás, de ezek egyediek maradtak. 1995 decemberében a Diablo Roadster debütált a targa-stílusú szénszálas tetővel. A második sorozat Diablója: még gyorsabb és erősebb A Lamborghini történetének fordulópontja 1998-ban történt, amikor az Audi átvette. Az autógyártó végre rendelkezett az erőforrásokkal, hogy pontosabb üzleti tervet készítsen, és hozzáférhetett olyan alkatrészekhez és technológiához, amelyekről korábban nem is álmodott. Az új tulajdonosok is olyan terméknek tekintették a Diablót, amelyet érdemes megőrizni és fejleszteni. Így született meg a Diablo második szériája, amelyet a vadonatúj házon belüli Centro Stile-ban terveztek. A hat literesre bővített V12-es motornak köszönhetően a modell minden eddiginél gyorsabb és erősebb volt. A fejlesztés, a tesztelés és a gyártás szigorú minőség-ellenőrzésének köszönhetően luxus funkciókkal és jobb napi megbízhatósággal is büszkélkedhet. Motorsport A Super Sport Trophy-nak, majd a Super Trofeo-nak köszönhetően a Lamborghini a Diablóval ünnepelte visszatérését a versenyzésbe. Az 1996-os Le Mans-i 24 órás versenyen debütált, 34 darab 550 LE-s Diablo SV-R-t biztosítottak az amatőr versenyzők számára, hogy egyórás versenyeken indulhassanak. Diablo filmes megjelenések A Diablo számos filmben szerepelt. Az egyik legemlékezetesebb jelenet a "Dumb and Dumber" című amerikai filmé Jim Carrey és Jeff Daniels főszereplésével, amikor egy piros Diablóval érkeznek egy szállodába. A Diablo a 2001-es Exit Wounds című filmben is feltűnt, Andrzej Bartkowiak rendezésében, DMX Earl Simmons és Anthony Anderson főszereplésével. Itt egy 1999-es Diablo VT Roadster úgy lopja el a show-t, hogy készpénzért vették meg egy jelenetben egy kereskedésben. [1] Az Aventador LP 780-4 Ultimae Roadster üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékei - kombinált fogyasztás: 18,0 l/100 km; kombinált CO2-kibocsátás: 442 g/km (WLTP)
Címkék: 

Sűríteni tudják a tram-train járatait, érkezik a 12. szerelvény

2022.09.14.
Az elmúlt, kevesebb mint másfél hónap jegy- és bérletértékesítési adatai alapján augusztusban mintegy 150.000, míg szeptember első 10 napjában már közel 90.000 utazás volt Szeged és Hódmezővásárhely között a tram-trainnel. Fotó: Lázár János közösségi oldala – A szerda reggeli, 6.30-as szegedi járaton sem lehetett leejteni egy gombostűt sem, a vasútvillamos kihasználtsága kiemelkedő. Érkezik a 12. jármű, nemsokára sűríteni tudjuk a menetrendet a csúcsidőkben – írta a miniszter, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője, hozzátéve, a tram-train új fejezetet nyitott Hódmezővásárhely és a térség fejlődésében. Nemrég portálunk is "tesztelte" a járatot és a jegyértékesítéstől eltekintve mindent rendben talált. Írásunkat itt olvashatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója