Az Év Beszerzési Csapata Díjat is megkapta a budapesti Continental

2022.05.28.
Az MLBKT 2022-ben meghirdette a 2021-es Év Logisztikai Menedzsere, az Év Beszerzési Menedzsere, illetve Beszerzési Csapata és a Logisztikai Kiválóság Díjat, melyeket szakmai szempontokat mérlegelve ítéltek oda. A díjat ünnepélyes keretek között 2022. május 24-én este, az MLBKT díjátadó gálaestjén adták át Budapesten, a Kopaszi-gáton található Öbölházban. „A csapat számos innovációt hajtott végre az elmúlt években agilis módszertannal. Többek között kezdeményezésünkre egy cégcsoport szinten is egyedülálló applikációt fejlesztettek, amely a termelőgépek műszaki hibabejelentésére és a hibák nyomon követesére szolgál. Továbbá, a beszállítók értékelését projektenként végezzük, amely így sokkal hatékonyabb és eredményesebb. Törekszünk a klasszikus beszerzési tevékenységen felül újfajta előnyöket nyújtó megoldásokat szállítani a mérnöki és telephely felügyeleti csapatok felé. Kiemelkedő teljesítményt nyújtani ilyen változó környezetben rendkívül tehetséges és elkötelezett kollégákkal együtt lehetséges” – mondta el Kékesi-Palya Tímea, a budapesti Continental Termelőgép és Épület beruházási csoport beszerzési vezetője. „A külső körülményektől függetlenül is kulcstényező és létkérdés jól felkészült szakemberekkel dolgozni. Ez igaz az ellátási lánc területre is. A cselekvőképes beszerzési csapatunk nagyban hozzájárul a gyártási tevékenységünk versenyképességéhez. Büszkék vagyunk rá, hogy a Continental budapesti gyárának beszerzési csapata kiérdemelte a MLBKT elismerését” – hangsúlyozta Dr. Keszte Róbert, a budapesti Continental ügyvezető igazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                  
Címkék: 

Ünneplőbe öltözik a Toyota szülinapos hard core szabadidőjárműve

2022.05.28.
Forerunner, azaz előfutár: vannak, akik így magyarázzák a négy évtizeddel ezelőtt bevezetett Toyota 4Runner nevének eredetét. Logikus elképzelés, hiszen a modell egy innovatív koncepció első képviselője volt: alkotói platófedelet szereltek egy pickupra, majd kibontották a rakteret az utasfülkétől elválasztó falat, így hozva létre egy hatalmas belső terű, robusztus járművet. Mások szerint semmi fennkölt nincs a típusnévben, és az csupán a négy hajtott kerékre, illetve a négyszemélyes utastérre utal. Akárhogy is, az eredetileg a Toyota Hilux alapjaira épülő modell pont jókor jelent meg a világpiacokon, és villámgyorsan komoly népszerűségre tett szert – nem utolsósorban azért, mert számos országba haszonjárműként lehetett importálni, ami alacsonyabb vámtarifát, ezáltal kedvezőbb vételárat jelentett. A 4Runner megjelenésében és hajtásláncában sokáig hű maradt platós gyökereihez, a karosszéria kialakítása, illetve – ami lényegesebb – a futómű azonban gyorsan érdemi fejlődésen ment át. Az 1995-ös, harmadik generációs modell érkezésére már kikristályosodott a típus karaktere: a 4Runner a pickupoknál jóval komfortosabb volt, ugyanakkor megőrizte azok robusztusságát, miközben versenytársai egyre komolyabb kompromisszumokat kötöttek ezen a téren. Innentől a Hilux helyett a Land Cruiser Prado egymást követő generációi (J90, J120, majd J150) adták a műszaki alapokat, ami egyben azt is jelentette, hogy a két típus forgalmazása kizárta egymást. A 4Runnert innentől már csak az észak-amerikai piac számára gyártották, ahol töretlenül folytatódott a típus karrierje, mint a RAV4 nagyobb, robusztusabb, alvázas alternatívája. A 4Runner mindig is büszke volt gyökereire, ezért a 2023-as modellévre összeállított ünnepi széria, a 40th Anniversary Special Edition speciális múltidéző megjelenéssel hívja fel magára a figyelmet. Már a bronzszínű keréktárcsák is feltűnőek, a fehér, fekete és piros színekben rendelhető modell legstílusosabb egyedi ismertető jegye azonban az a háromszínű sávozás, amely a C-oszlopon aláfutva egészen a fényszórókig húzódik előre, illetve jelzés értékűen a faron, valamint a fényezett hűtőmaszkkereten is megjelenik. Ez a piros-narancssárga-citromsárga színkombináció a nyolcvanas években a Toyota versenyautók jellegzetes díszítéseként vonult be a köztudatba, és ilyen értelemben a mai fehér-fekete-piros trikolor előfutárának tekinthető. A mindössze 4040 példányban készülő születésnapi kiadás utasterében egyedi embléma, bronzszínű öltésekkel díszített ülések és váltógomb, különleges padlószőnyegek, valamint az egyedi évfordulós emblémával díszített fejtámaszok teremtenek ünnepi hangulatot. Ami a műszaki és funkcionális tartalmat illeti, a limitált széria megegyezik a 4Runner SR5 Premium felszereltségi szintjének specifikációival. Ez 270 lóerős, 4,0 literes, V6-os benzinmotort, választható hátsó- vagy összkerékhajtást (utóbbit felezővel), továbbá széles körű vezetőtámogató és biztonsági funkciókat jelent. Opcióként három üléssoros kivitelben is rendelhető, amelyhez különösen komfortos, szabályozható támladőlésű második sori ülések társulnak. A 4Runner praktikumát öt ülés mellett is 1337 literes csomagtartó, kihúzható, és akár 200 kilogrammal terhelhető csomagtérpadló, valamint háztartási gépek és elektromos szerszámok működtetésére alkalmas elektromos csatlakozó növeli. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A legjelentősebb tuningcégek - ha az igényesség is számít

2022.05.28.
ABT Az ABT Magyarországon is ismert név, rengeteg Volkswagen csoportos autón látni a feliratukat, bár ezeknek csak töredéke az, amit valóban az ABT tuningolt. Az ABT persze sokkal több, mint egyszerű tuningcég, 2014-től az Audi Sport zászlaja alatt irányították a Formula E csapatukat, jövőre pedig újra visszatérnek az elektromos versenysorozatba. Audi RS7 az ABT garázsából Az ABT család páratlan szenvedélye a technológia, a teljesítmény és a gyönyörű dizájn iránt közel 120 éve. Mindez a Formula E sikerek mellett többször is DTM-bajnokokká tette autóikat. Az ABT autók általában nem olyan feltűnőek, de jelentősen morcosabb külsőt kapnak, mint gyári alapjuk. Mansory Mansory autót ritkán látni Magyarországon, de valójában bárhol ritkaságszámba mennek. Székhelye a németországi Brandban található. A luxusautók mellett szuperautókon, luxusterepjárókon és egyedi kerékpárokon is dolgoznak. A céget 1989-ben alapította Kourosh Mansory iráni-brit tuner. Münchenben működő műhelye a brit márkák, például a Rolls Royce és az olasz márkák, például a Ferrari módosításaira összpontosított. Egy Mansory szinten visszafogott Bentayga A Mansory számos prémium vagy luxus autókat gyártó vállalat dolgozik, köztük az Aston Martin, Audi, BMW, Bentley, Bugatti, Ferrari, Maserati, Lamborghini, Lotus Cars, Rolls-Royce, Tesla, Mercedes-Benz járművein.Jelenleg a Mansory 182 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, és globális márkakereskedői hálózattal rendelkezik. A Mansory egy kifejezetten megosztó tuning vállalat, sokak számára túlzás, amit csinálnak az autókkal. Ízlés kérdése, mindenki döntse el maga: Itt már kevésbé fogták vissza magukat Brabus A Brabus úgy indult, hogy Bodo Buschmann személyre akarta szabni autóit, de rájött, hogy a legtöbb meglévő tuningcég nem tudja teljesíteni elképzelését, vagy nem felel meg a követelményeinek, ezért úgy döntött, hogy saját márkát alapít. Miután Buschmann úgy döntött, hogy elindítja saját márkáját, 1977-ben be is jegyezték a Brabust Nyugat-Németországban. Buschmann barátjával, Klaus Brackmannal közösen alapította a céget, mivel a német törvények előírták, hogy egy céget legalább két fővel kell alapítani. A cégnév az alapítók vezetéknevének első három karakteréből (Brackmann, Buschmann) származott. A cégalapítást követően Brackmann nem mutatott érdeklődést sem járművek módosítása, sem az üzletvezetés iránt, ezért 100 euróért eladta cégrészvényeit Buschmannnak. A 800 természetesen a lóerőt jelöli A Brabus szinte kizárólag Daimler autókat tuningol, specialitásuk az AMG modellek továbbgondolása. Az eleve rendkívül erős modelleket még tovább hangolják, így jönnek létre 800-900 lóerős modellek. A Brabus elsődleges célja többnyire az autó maximális teljesítményének elérése a lóerő növelésével. Az ügyfelek vásárolhatnak autókat a Brabustól, vagy beküldhetik meglévő autójukat. Az autót közvetlenül megrendelő vásárlók számára a Brabus egy adott modellt vásárol a Mercedestől, majd módosítja azt az ügyfél kívánsága szerint. Brabus S850 A Brabus szintén ritkaságszámba megy Magyarországon, elvétve látni egy-egy Brabus tuningos G-osztályt. Hamann A Hamann Motorsportot a német Richard Hamann alapította 1986-ban, székhelye Laupheimben található. Audi, Aston Martin, Bentley, BMW, Mini, Ferrari, Fiat, Jaguar, Land Rover, Maserati, Mercedes, Rolls Royce, Porsche és Lamborghini autókra specializálódott. A céget kizárólag Németországban gyártott autókkal, konkrétan a BMW-vel való együttműködésre alapították, de azóta más autógyártók modelljeire is kiterjesztette tevékenységét, mint például a Lamborghini, a Porsche, az Aston Martin és a Ferrari. Emellett saját, egyedi autókat is készít. A cég az eredeti autó számos alkatrészét tervezi és építi újra. Ezek közé tartozik például az autó motorjának tuningolása, új karosszéria készítése és új funkcióval való felszerelése. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A német beszállító bezárja üzemét

2022.05.28.
Fotó: ElringKlinger Az ElringKlinger autóipari beszállító bezárja üzemét a fürthi járásbeli Langenzennben. Eddig mintegy 150 alkalmazott gyártott hőpajzsokat és árnyékoló alkatrészeket a belsőégésű gépkocsik kipufogórendszeréhez. A kereslet azonban csökken – mondta a cég szóvivője. A termelést a következő néhány évben fokozatosan leállítják. Az üzemi tanács vezetője, Markus Pemsel elmondta, hogy nagy volt a dolgozók csalódása és haragja: "Évekig több műszakban dolgoztunk, feláldoztuk a hétvégéinket arra, hogy most a földbe döngöljenek." Hiba volt a tarifakedvezményekről való lemondás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Rekord árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

2022.05.28.
Nagyon erős első negyedévet zárt az AutoWallis Csoport az iparág jelentős kihívásai ellenére. A kiváló teljesítmény mögött kizárólag organikus növekedés áll, melyből kiemelkedik a Nagykereskedelmi Üzletág jelentős bővülése – emelte ki az eredményeket értékelve Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója. Hozzátette, hogy a csoport mindkét üzletágának működési hatékonysága jelentősen javult, így a társaság eredménye minden tekintetben új rekordra ugrott. A vezérigazgató elmondta, hogy a piacokat, így az autóipart is terhelő nehézségek (alapanyaghiány, ellátási zavarok, növekvő szállítási idők) az értékesítési árrések növekedésével jártak együtt, ugyanakkor azok hosszú távú fenntarthatósága egyelőre nem jelezhető előre. Ormosy Gábor rámutatott, hogy az első negyedévben a tavalyi nyereségnek már közel kétharmadát elérte a csoport, miközben a menedzsment megítélése szerint az eredményességet legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA esetében pedig a tavalyi egész éves érték 40 százalékát sikerült mostanra teljesíteni. Az AutoWallis árbevétele az első negyedévben 18 százalékkal 57,7 milliárd forintra nőtt, miközben az uniós piacokon 12,4 százalékos volt a csökkenés. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság működési hatékonyságának növekedését mutatja, hogy ugyanezen időszakban az általa értékesített autók száma ennél kisebb mértékben, 11 százalékkal nőtt 7.410 darabra. A növekedés kizárólag organikus volt, ugyanis a bázisnegyedévben már az összes korábbi tranzakció zárásra került. A két üzletág közül a Nagykereskedelmi teljesített jobban (elsősorban a SsangYong és Isuzu márkáknak köszönhetően): ebben a szegmensben az árbevétel 32 százalékkal, míg a Kiskereskedelmi Üzletágban kis mértékben nőtt. A Csoport által képviselt, illetve értékesített márkák összesített erejét, a márka-paletta diverzifikáltságát jól mutatja, hogy ehhez képest a magyar személyautó-piac 11 százalékkal esett vissza. A költségeken belül az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél jóval kisebb mértékben, mindössze 14 százalékkal 49 milliárd forintra emelkedett, melynek eredményeképpen az AutoWallis Csoport fedezettermelése jelentősen, 12-ről 14,8 százalékra nőtt az első negyedévben. Ez elsősorban az autógyártók szállítási zavarai és egyéb gazdasági hatások (pl. árfolyamemelkedések) kezelésére életbe léptetett költségmenedzsmentnek és árazási intézkedéseknek köszönhető. Az igénybe vett szolgáltatások értéke 21 százalékkal bővült, elsősorban az Opel és a SsangYong márkák importőri tevékenységéhez kapcsolódó, az értékesítés növelését támogató marketing költések, illetve a bérautószolgáltatás koronavírus-járvány után ismét fellendülő forgalmához kapcsolódó marketing és egyéb forgalomarányos költségek növekedése miatt. A személyi jellegű ráfordítások 30 százalékos emelkedését elsősorban a 2021-ben végrehajtott szervezetfejlesztési lépésekből származó létszámnövekedés és a munkaerőpiaci változások követésére végrehajtott béremelés okozta. Ezeknek köszönhetően egyrészt emelkedett az átlagbér, másrészt a Csoport átlagos létszáma 49 fővel, 711 főre nőtt. A pénzügyi bevételek és ráfordítások az első negyedévben 29 millió forint veszteséget mutattak, ami a 2021-es bázisidőszakhoz képest 83 százalékos javulást jelent, főként az időszakban elért árfolyamnyereségnek köszönhetően. Az AutoWallis Csoport EBITDA-ja több mint a kétszeresére, 3,1 milliárd forintra ugrott (+111%), ezzel EBITDA marginja 5,4 százalékra nőtt a korábbi 3 százalékról. Az AutoWallis teljes átfogó eredménye közel a hatszorosára, 2,1 milliárd forintra (+470%) emelkedett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

A Mercedes búcsút mond a kézi sebességváltóknak

2022.05.28.
Mercedes pilótafülke: 2023-tól nem minden modellben talál kart a kézi sebességváltóhoz. Fotó: Mercedes A Mercedes-Benz 2023-ban fokozatosan megszünteti a kézi sebességváltóval szerelt járműveket. A cég szóvivője elmondta, hogy az új járműgenerációkra való átállás esetén az automata sebességváltó modellspecifikus. „Az egyre növekvő villamosítással azt látjuk, hogy a vásárlói igények az elektromos hajtásrendszerek felé tolódnak el” – mondta a szóvivő. Ennek megfelelően a Mercedes-Benz "fokozatosan már nem kínál kézi sebességváltót". A jelenlegi portfólióban továbbra is elérhetők az A és B osztályú modellek, valamint a kézi sebességváltóval szerelt CLA. Az átállás 2023-ban esedékes lenne, de a cég versenyhelyzeti okokból nem kívánta megmondani, hogy pontosan mikor - írja a német portál.  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nagy értékű körözött quadot foglaltak le Röszkén

2022.05.27.
Egy koszovói állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre 2022. május 26-án délután egy kisbusz vezetőjeként a határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a határrendészek a kistehergépjármű rakterében elhelyezett quadra lettek figyelmesek, ami szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a norvég hatóságok keresik. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói a 2 millió forint értékű járművet lefoglalták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás Budapesten

2022.05.27.
– Járműipari fejlesztőmérnökök legyetek és ne influenszerek – mondta az ANK elnöke a fiataloknak, s az élő show-val azt bizonyította, a járműipar megannyi szépséget kínál, amelyben a magyarok világszerte sikeresek. A megnyitón Palkovics László felidézte, orvosnak készült, de nem bánta meg, hogy a Műszaki Egyetemre vették fel. Palkovics László miniszter Fotók: Boros Jenő – Ha autós mérnökök lesztek, még ipari miniszterek is lehettek – villantotta meg humorát a technológiai és ipari miniszter, majd a fiatalokhoz szólva elmondta: korszakváltáshoz érkezett a magyar járműipar. Palkovics László szerint az utóbbi 100 esztendőben nem voltak olyan technológiai változások, mint amilyenek a következő években fogják meghatározni a járműipar fejlődését. Magyarország ezekre készülve meghatározó szerepet akar betölteni az elektromos közlekedésben, a kormány ehhez keresett befektetőket az elmúlt években, így belföldön épülhet föl Európa legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitása. – Ezzel együtt a járműgyártás térképe is átalakul, hiszen az autóiparban érdekelt cégek egyre inkább az akkumulátorgyárak közelébe települnek – tette hozzá. A miniszter úgy véli, a belsőégésű motorok sem fognak teljesen háttérbe szorulni, ezért a szintetikus üzemanyagok kutatásában is nagy lehetőségeket lát. Az önvezető járművek fejlesztése szintén nagyon fontos lesz Magyarország számára, a zalaegerszegi tesztpálya körül már most számos külföldi cég telepedett meg.     A változások érdekében a teljes ipari ökoszisztémát át kell alakítani, és ebben a jövő szakemberei rengeteg érdekes feladatot találhatnak. – Az autó a mindennapi élet meghatározó eszköze, és nagy lehetőségek előtt áll, aki a járműipart választja hivatásának – jelentette ki Palkovics László.   A miniszter köszöntője után átadták az Autós Nagykoalíció által alapított Az év magyar autója díjakat. Az egyes kategóriák győzteseit IDE kattintva olvashatja el. A győzteseknek Palkovics László és Knezsik István adta át a díjakat. – Innováció, edukáció, környezetvédelem, élmény – e négy kulcsszóban határozta meg az ANK elnöke az idei kiállítás tematikáját. A kocsi kocsiról ezúttal nem feledkezett meg, tisztelegve a Komárom-Esztergom megyei község egykori mesterei előtt, akik Mária Terézia korában a szekérből kocsit alkottak, s beírták nevüket a történelembe. Az élő show első vendége Bereczki Zoltán színművész volt, akit Knezsik István kocsi vendégszereplésre hívott meg. A népszerű művész elmondta, évente 80 ezer kilométert autózik, városban pedig a Nissan márkanagyköveteként elektromos autót használ. A színpadon egymás váltották a vendégek. Pálinkás Róbert, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum igazgatója, akinek irányításával elkészült a közelmúltban a kocsi kocsi replikája. Cseri Dávid a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igazgatója a fogathajtók sikereiről, Farkas Bertalan űrhajós pedig 42 évvel ezelőtti történelmi űrrepüléséről beszélt. Az első magyar űrhajós vendéglátójával, az ANK elnökével. László Anna gépészmérnök, az Ikarus egykori konstruktőre felelevenítette, amikor 1977-ben az Egyesült Államokba vitték az első magyar Ikarust. Pafféri Zoltán a Volánbusz vezérigazgatója pedig arról beszélt, a társaságnak még ma is 900 Ikarus autóbusza van használatban. Lőrincz Péter a Galamb-családot képviselte a megnyitón. Galamb Józsefnek, a Ford egykori főmérnökének szülőhazájában Makón múzeum és restaurátorképző épül. Unokája Makón él, ő azonban nem tudott részt venni az eseményen kora miatt. A Dembell lakóautó magyar alkotóit is vendégül látta Knezsik István. Az 1,2 millió eurós járműből idén ötöt értékesítenek, ez a lakóautók Bugatti Veyronja. Bennárik Róbert a Bosch, Menkó Illés fejlesztőmérnök és Keszte Róbert a Continental országigazgatója bizonyítja, hogy a magyar mérnöki tudás világszínvonalat képvisel. Lenkei Balázs és Molnár Péter formatervezők munkájuk szépségéről beszéltek, s hogy a magyar formatervezők minden nagy világcégnél megtalálhatók. 800 diák vett részt a megnyitón. Nagy Norbert, a Kia Magyarország elnöke és ügyvezető igazgatója és Németh Balázs, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója az értékesítés szépségeit ecsetelték. – Szép szakma autókkal foglalkozni, tervezni éppúgy, mint eladni, s bár nagy változásokat élünk, a fundamentumok megmaradnak – fogalmazott Németh Balázs. Bemutatkozott a színpadon a DRÄXLMAIER magyar cége is. Érden csúcskategóriás autók műszerfalait tervezik. A járműsportot Bári Dávid és Bári Gergely valamint Bucsi Attila (M1RA), Tagai Tamás ( Tagai Racing Technology) és Kiss Norbert (Révész Racing) 3-szoros Európa-bajnok kamionversenyző képviselték. Az élő show-ban színpadra lépett még Babics Oszkár drónversenyző, Dankó Péter, aki legókból tervez autókat. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút kommunikációs vezetője és Hazafi Sándor, a Magnus Aircraft marketingigazgatója pedig azt bizonyította, a magyar mérnöki tudás világszínvonalat képvisel, közúton éppúgy, mint a levegőben. – Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes – Albert Einstein idézetével adott útravalót Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a megnyitón részt vett 800 középiskolásnak. Az idei Magyarok a világ járműgyártásában számos érdekességet kínál. Erről IDE kattintva olvashat részletesen. A kiállítás fő támogatói: HUMDA Generali a Biztonságért Alapítvány          

Felszállás előtt visszafordult egy repülőgép Budapesten

2022.05.27.
Valentínyi Katalin tájékoztatása szerint az eset a kifutópályához vezető gurulóúton történt, a repülőgép visszafordult, és kiszállították az utasokat. Hozzátette: nem sérült meg senki, és a tűzoltók beavatkozására sem volt szükség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Másodszor is Leclerc volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíjon

2022.05.27.
A monacói versenyző mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. zárt másodikként, míg a harmadik leggyorsabb a mexikói Sergio Pérez (Red Bull) volt. A címvédő, vb-pontversenyben éllovas holland Max Verstappen (Red Bull) ezúttal is a negyedik lett, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) pedig csak a 12. helyen zárt. Az első negyedóra végén az ausztrál Daniel Ricciardo (McLaren) egy kigyorsításnál megcsúszott, a gumifalba csapódott és alaposan összetörte autóját, emiatt mintegy tíz percig nem tudtak körözni a pilóták.     Eredmények:         2. szabadedzés (élcsoport):     --------------------------- 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:12.656 perc 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:12.700 3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:13.035 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:13.103 5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:13.294 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:13.406     korábban:     1. szabadedzés:     --------------- 1. Leclerc 1:14.531 perc 2. Pérez 1:14.570 3. Sainz 1:14.601 4. Verstappen 1:14.712 5. Norris 1:15.056 6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:15.083     A további program:     ------------------     szombat: 3. szabadedzés 13.00, időmérő edzés 16.00     vasárnap: futam 15.00.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója