Száz forintért használható átmenetileg a MOL Bubi közbringarendszer

2020.03.17.
Az online regisztráció és szerződéskötés bevezetésével keddtől nem szükséges személyes ügyintézés a közbringarendszer használatához - olvasható a közleményben. A BKK az ügyfelek türelmét és megértését kéri, ha kisebb technikai fennakadások lennének az első napokban, annak ellenére, hogy az új fejlesztéseket számos alkalommal már tesztelték. Fotó: autoszektor.hu archív Varga Ivettet, a BKK vezérigazgatóját idézve a közleményben arról írnak, hogy a MOL Bubi megújítását későbbre tervezték, de a járványveszély miatt most átadnak olyan fejlesztéseket, amelyek előkészítése már korábban elkezdődött és előrehaladott állapotban van. A járványhelyzet elmúltával a most bevezetett száz forintos árnál magasabb, a korábbinál azonban jóval kedvezőbb tarifával működhet majd a közbringarendszer - közölte. Az online regisztrációra a MOL Bubi honlapján (molbubi.hu) és a MOL Bubi alkalmazásban van lehetőség. A felhasználói fiókot rövid regisztrációs folyamat után aktiválják, ezután a jelképes, havi százforintos havidíj online kifizetése után a közbringarendszer azonnal használható. A százforintos bérlet alkalmanként félórányi kerékpározást tesz lehetővé további díj megfizetése nélkül. A harminc percen túli folyamatos használat esetén külön díjat is kell fizetni, amelynek összege a túlhasználat idejétől függően fokozatosan emelkedik. Ezért célszerű a közbringarendszer használatbavétele előtt feltölteni a felhasználói egyenleget. A közlemény szerint akiknek van használatban lévő MOL Bubi-jegyük vagy -bérletük, azok továbbra is azzal tudják használni a közbringarendszert. Ők a jegy vagy bérlet érvényességének lejárta után válthatnak új, százforintos havi bérletet.
Címkék: 

ANK-MGE: fontos a szervizkapacitások fenntartása

2020.03.17.
Közleményüket így folytatják: Gondolunk itt a mentők, a rendőrség, a hatóságok járműveire, valamint azokra a járművekre, amelyeket betegek látogatására, a betegek és idősek ellátására és más fontos célokra kell mozgásban tartani. Kértük ezért az Operatív Törzset, hogy a korlátozások esetleges kiterjesztése során biztosítsa a javítói kapacitás megfelelő szintű rendelkezésre állását. Szakszervizeink tulajdonosai, vezetői biztosítani tudják és fogják az egyes szervizeken belül a munkatársak beosztását, ezzel az ellátás biztonságát - fogalmaznak a közleményben.

Audi Hungaria: a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés

2020.03.17.
Az intézkedések érintik az AUDI AG ingostadti, neckarsulmi, brüsszeli, mexikói és győri telephelyeit is. A vállalat az üzemi tanáccsal és a Volkswagen Konszernnel egyetértésben azt tervezi, hogy a termelést ezeken a telephelyeken szervezett és ellenőrzött formában e hét végéig leállítja. Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja   „Már eddig is számos intézkedést hoztunk annak érdekében, hogy megóvjuk munkatársaink egészségét. Köszönet illet minden munkatársat, akik ezekben a nehéz időkben gyorsan és másokkal együttműködve cselekednek valamennyi audis védelme érdekében“, mondta Peter Kössler, az AUDI AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagja, az AUDI HUNGARIA Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és a nemzetközi válságstáb vezetője. „A jelenlegi helyzet a már bejelentett intézkedések végrehajtására kényszerít bennünket és továbbra is rugalmasságot és szolidaritást vár el tőlünk.“   A gyártási programról és munkavállalókat érintő következményekről hamarosan további tájékoztatást adunk - írta közleményben a győri Audi.  

A MABISZ a telefonos és online ügyfélkiszolgálást preferálja a járvány idején

2020.03.17.
Tekintettel arra, hogy a koronavírus-járvány leginkább cseppfertőzéssel terjed, a járvány megfékezésében kulcsfontosságú a zárt terek és a személyes kapcsolatok lehetőség szerinti kerülése, hívja fel a figyelmet a honlapján (mabisz.hu/elerhetosegek) a MABISZ. A szövetség ezért arra kéri ügyfeleit, hogy az elkövetkező időszakban a MABISZ illetékességébe tartozó ügyeikben a személyes ügyintézéstől eltekinteni szíveskedjenek. A szövetség munkatársai a telefonos elérhetőségeken és elektronikus úton is minden témakörben igyekeznek a lehető legteljesebb felvilágosítással szolgálni. A MABISZ-hoz hasonlóan a szövetség tagbiztosítói is mindent megtesznek az ügyfélkiszolgálás zavartalanságának fenntartásáért. A biztosítók is preferálják a telefonos és online felületek igénybe vételét. Az egyes társaságok pontos kapcsolattartási protokolljáról a járvány ideje alatt az érintett biztosító honlapján lehet részletesen tájékozódni. A MABISZ 2 millió forintot adományozott a Szent László kórház alapítványának a járványmegelőzés céljaira.    
Címkék: 

Microsoft milliárdos: jó ez a Porsche Taycan, de...

2020.03.17.
Mondhatom, eléggé, eléggé cool, a vezetési élmény is rendben van, csak a háromszáz kilométeres hatótáv, az kevés – nyilatkozta. A Taycan induló ára Németországban 105.607 euró, s ebben gyorstöltő funkció is helyet kapott. Mindez azt jelenti, hogy öt perc alatt lehet feltölteni annyira, hogy legalább 100 kilométeren kitartson az akkumulátor ereje. Sajtóhírek szerint Bill Gatesnek ez az első elektromos autója. Teljes híve az e-mobilitásnak, a hatótávolságokkal azonban nincs kibékülve. Sok fejlesztésre van szükség ahhoz, hogy ez a probléma megoldódjon – idézik szavait. Fotó: Porsche
Címkék: 

Összes európai gyárát leállítja a PSA

2020.03.17.
Carlos Tavares és a PSA csoport igazgatótanácsa hétfőn hozta nyilvánosságra a döntést. A gyárak bezárásának hátterében természetesen a COVID-19 vírus áll, ami már a beszállítókat is súlytotta, így a gyárak működése eleve akadályozott volt. A Lutoni (Egyesült Királyság) Trnavai (Szlovákia) gyárak még üzemelnek csütörtökig, azonban csütörtökön ezeken a helyeken is leáll a termelés. Már számos márka kényszerült bezárni egy-egy gyárát, amelyekben felütötte fejét a vírus, ugyanakkor várhatóan további gyártók döntenek majd a teljes leállás mellett. Így tett többek között az Audi is, amely bezárja Győri gyárát, valamint Szentgotthárdon az Opel üzemben is leáll a termelés. A Suzuki egyelőre - ha félgőzzel is - de folytatja az autók gyártását, ugyanakkor jelentős átszervezésekkel próbálják fenntartani az esztergomi üzem működését. A gyakornokokat felfüggesztették a munkavégzés alól az idősebb munkavállalókat pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon, ugyanis rájuk nézve a legveszélyesebb az új koronavírus. Az autóipart már minden szinten elérte a koronavírus, ami a részvények árán is jól látszik. A Ford Motor Company részvényei 40%-ot estek, az egy hónappal ezelőtti 8 dolláros ár mára 5 dollárra zuhant. Szintén negyven százalékot estek a Volkswagen papírok értékei, a februári 18 dollár helyett már csak 11 dollárt ér egy részvény. Mindez köszönhető a minimális eladásoknak - februárban az egy évvel ezelőttihez képest 80%-kal kevesebb autó talált gazdára - és a teljes kiszámíthatatlanságnak. A gyárak működése korlátozott, de egyelőre ügyfelek híján kérdéses, mit hoz a jövő.
Címkék: 

A teljesen megújult SEAT Leon a márka eddigi legjobb fejlesztésű autója

2020.03.17.
A SEAT Leon mindig is a márka járműcsaládjának pillére és kategóriája referencia pontja volt, amelyet több mint 2,2 millió darab értékesítése bizonyított a három generáció élettartama alatt. A negyedik generációt úgy tervezték meg és fejlesztették ki, hogy folytathassa e kiváló hagyományokat, és a konnektivitás, a hatékonyság, a dinamizmus és a biztonság szempontjából az új SEAT Leont következő szintre emeljék. A vadonatúj Leon ötvözi azt a tervezési filozófiát, amely minden, a SEAT gyártósorát elhagyó jármű alapja, és bizalmat, eleganciát valamint sportosságot hoz a kompakt szegmensbe, miközben koherens módon egyesíti a derűt és az érettséget, amely néhány más SEAT-nál is már látható volt. A vadonatúj SEAT Leont Barcelonában, a márka martorelli létesítményeiben tervezték, fejlesztették és gyártották. A vadonatúj SEAT Leon a következő hónapokban kerül a márkakereskedésekbe. A SEAT Leon új generációja egy új világ számára A formaterv erőteljes fejlődése A vadonatúj SEAT Leon elődjéhez képest erőteljes fejlődést mutat a formatervezésben: új külső és belső design nyelvezete erősebb karaktert ad, ezáltal javulnak általános arányai, határozottabb arculat és finomabb vonalak jellemzik. A vadonatúj Leon az innovatív világítási technológiával utat mutat ebben a kategóriában , beleértve a körbefutó belső hangulatvilágítást, a teljes szélességben világító hátsó fényt, a dinamikus irányjelzőket, a teljes LED-es fényszórókat és az üdvözlő fényeket. A legfejlettebb hajtásláncok széles választéka A negyedik generációs Leon a fejlett hajtásláncokkal növeli a hatékonyságot: a rendelkezésre álló benzines (TSI), dízel (TDI), mild-hibrid (eTSI), plug-in hibrid (eHybrid) és sűrített földgáz (TGI) változatokkal. A SEAT első teljesen összekapcsolt autója A vadonatúj Leon a SEAT első teljesen összekapcsolt autója, mely belső és autón kívüli konnektivitással rendelkezik (online alapú navigáció, funkciók és szolgáltatások), beleértve a teljes kapcsolatot az Android Auto-val és a vezeték nélküli CarPlay szolgáltatást. Jövőbiztos A vadonatúj SEAT Leon készen áll a jövőre. Az MQB Evo platformon alapulva, a következő generációs SEAT Leon a leginnovatívabb termék, amelyet a márka valaha gyártott: amellett, hogy az első teljesen összekapcsolt autó, a legmodernebb vezetőt segítő rendszereknek és a hibrid technológiáknak köszönhetően felkészült, bármit is hozzon a jövő. A  legbiztonságosabb SEAT A prediktív adaptív sebességtartó automatika, a vészhelyzeti asszisztens, a Travel-Assist, valamint a kihajtási asszisztens program segítségével a következő generációs Leon egyesíti a legfejlettebb vezetést segítő asszisztens rendszereket, annak érdekében, hogy bármilyen vezetési helyzetben optimális védelmet biztosítson, és az új Leon a legbiztonságosabb járművé váljon, amit a márka valaha készített. Tágasabb és még praktikusabb A SEAT sikeres modellje még praktikusabbá vált. Az 5 ajtós Leon és a Leon Sportstourer 86 illetve 93 milliméterrel megnövekedett méretei  a hátsó üléseknél még tágasabbá teszik a modelleket, illetve még nagyobb csomagteret kínálnak a Sportstourer számára (620 liter).  Made in Barcelona  A vadonatúj SEAT Leon modelleket Barcelonában, a SEAT martorelli üzemében tervezték, fejlesztették és gyártják. Sikertörténet A SEAT Leonból a cég eddig több mint 2,2 millió darabot értékesített a három generáció élettartama alatt, és a következő generáció most folytatja a modell hatalmas eredményeit.      
Címkék: 

Normál rendben termelnek az Audi és a BMW német gyárai

2020.03.17.
A lapnak a BMW és az Audi szóvivője úgy fogalmazott, a helyzetet folyamatosan elemzik, a beszállítói nehézségek azonban mindkét céget elkerülték eddig, a gyártás folyamatos. Alkatrészekből az ellátás biztonságos – fogalmazott a lapnak a BMW egyik szóvivője. Valamennyi telephelyünkön folyamatos a termelés – mondta el az ingolstadti konszern szóvivője a Donaukuriernek. A BMW-nek három gyára van Kínában, ezek február közepén újra indultak, a gyártás ott is folyamatos – írja a bajor lap. Fotó: BMW
Címkék: 

A Volkswagen-csoport leállítja európai gyárai többségét

2020.03.17.
A Volkswagen-csoport vezetője wolfsburgi tájékoztatóján elmondta, hogy két-három hétre felfüggesztik a termelést a legtöbb németországi és európai üzemben. A spanyolországi, portugáliai, olaszországi és szlovákiai üzemek már a héten leállnak - tette hozzá Herbert Diess. Kiemelte, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése révén egyre csökken a kereslet, és bizonytalan a gyártáshoz szükséges termékek, alkatrészek ellátása.   A sajtójelentések szerint az üzemi tanács egy levélben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a pénteki műszakzárással áll le a termelés a legtöbb üzemben Németországban és Európa más országaiban. A beszámolók szerint a napokban több üzem dolgozói között regisztráltak fertőzötteket, és megszigorították a higiéniai, járványvédelmi előírásokat.  A wolfsburgi tájékoztatón Frank Witter pénzügyi igazgató kiemelte: nem tudni, hogy a járvány milyen súlyosan és milyen hosszan hátráltatja a vállalatcsoportot, ezért szinte lehetetlen előrejelzést adni a pénzügyi hatásokról. Her A Volkswagen-csoport tavaly 10,97 millió járművet értékesített, így sorrendben a hatodik éve szerezte meg az első helyet az autógyártó társaságok rangsorában. A második a japán Toyota 10,74 millió eladott járművel. A német cég a legutóbbi, februári előrejelzésében még azzal számolt, hogy 2020-ban is hasonló nagyságrendben értékesítenek gyártmányokat. A csoporthoz a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda autómárka, valamint a Ducati sportmotorkerékpár tartozik, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a Volkswagen gyártja. MTI
Címkék: 

Ezek azok az autók, amelyekkel elmehetnénk a Holdig

2020.03.17.
A kifejezetten az új és használt autók vásárlói számára létrehozott online autókereső szolgáltatás, az iSeeCars.com több mint 15,8 millió autót vizsgált meg, hogy kiderítse, melyek bírják a legtovább. A maximális objektivitás érdekében szigorúan olyan járművekre korlátozták a keresést, amelyek jelenleg is gyártásban vannak, és kizárták az elemzésből a kis példányszámú típusokat; arra voltak ugyanis kíváncsiak, hogy 2020-ban milyen új autót vegyen az az ügyfél, aki a szokásosnál tovább tervezi használni járművét. A megvizsgált adatmennyiségből matematikai modell segítségével állapították meg, hogy egy adott típus példányai milyen százalékban fogják elérni a 200 ezer mérföldes (322 000 km) futásteljesítményt, méghozzá értelemszerűen használatra alkalmas műszaki állapotban. Egy átlagos autóhasználó számára felfoghatatlan ez a távolság, helyezzük ezért kontextusba: akkora futásteljesítményről beszélünk, mintha nyolcszor megkerültük volna a Földet – vagy mintha egy képzeletbeli Föld-Hold autópályán már majdnem célba értünk volna (amikor a két égitest a legközelebb van egymáshoz, távolságuk 356 500 km). A várakozásoknak megfelelően nem minden járműtípus alkalmas ekkora távolság magabiztos megtételére. A felmérés szerint ugyanis az átlagos személyautókat nem ilyen futásteljesítményre méretezik: ezer családi kocsiból mindössze hét tesz meg 320 ezer kilométernél többet élete folyamán. Szintén ritkábbak az átlagnál az extrém magas futásteljesítményű szabadidőjárművek (0,9%-uk jut el idáig). Ez nem feltétlenül a műszaki képesség, sokkal inkább felhasználói mentalitás kérdése: ebben a szegmensben jóval kisebb futásteljesítmény is elriasztja a potenciális vásárlókat, ezért az eladók igyekeznek korábban túladni autójukon. Más a helyzet a munkára termett, alvázas, összkerékhajtású pick-upokkal: az iSeeCars.com adatai szerint csaknem kétszer annyi platós kisteherautó (1,8%) jut el 340 ezer kilométerig, mint bármi más. Az alábbi táblázatok a kutatások eredményét mutatják, szegmensenként bemutatva az öt legjobb autót (vagy kevesebbet, ha az elemzők nem találtak öt olyan modellt, amelyik meghaladta az adott kategória átlagát). A modellek melletti százalékos értékek azt jelzik, hogy az eladásra kínált járművek hány százaléka futott 320 ezer kilométernél többet; a fejlécben az adott szegmens átlagos százalékértékét látjuk.   Helyezés Pickup (átlag: 1,80%) SUV (átlag: 0,9%) Személyautók (átlag: 0,7%) Hibridek (átlag: 1,0%)  Sportautók (átlag: 1,5%) 1. Honda Ridgeline (3,00%) Toyota Land Cruiser (15,7%) Honda Odyssey (2,7%) Toyota Highlander (3,1%) Audi TT (4,1%) 2. Toyota Tundra (2,90%) Toyota Sequoia (9,2%) Toyota Avalon (2,6%) Toyota Prius (1,7%) Dodge Charger (3,0%) 3. Toyota Tacoma (2,50%) Ford Expedition (5,2%) Honda Civic (2,3%) Toyota Camry (1,2%) Ford Mustang (2,3%) 4. Chevrolet Silverado 1500 (2,00%) Chevrolet Suburban (4,9%) Toyota Sienna (2,0%) - Mazda MX-5 (2,1%) 5. Ford F-150 (1,90%) Toyota Highlander Hybrid (4,2%) Toyota Prius (2,0%) - BMW M5 (2,0%)   Ami a 320 ezer kilométert legnagyobb valószínűséggel megtenni képes márkák rangsorát illeti, a Toyota magasan vezeti a mezőnyt 1,8 százalékos értékkel – ez azt jelenti, hogy egy tetszőleges Toyotának csaknem kétszer akkora az esélye arra, hogy a hatalmas távolság megtétele után is eladható (azaz műszakilag megfelelő állapotú) maradjon, mint egy átlagos személyautónak. Hogy ezen belül mely típusokat érdemes megvásárolnia azoknak, akik biztosra szeretnének menni, az alábbi táblázat második oszlopa tartalmazza. A Toyota Land Cruiser 15 százalékot meghaladó százalékos értéke nem mást jelent, mint hogy a típus minden hatodik példánya jó eséllyel többet fog futni 320 ezer kilométernél.   Helyezés Márka (átlag: 1,0%) Típus (átlag: 1,0%) 1. Toyota (1,8%) Toyota Land Cruiser (15,7%) 2. Honda (1,6%) Toyota Sequoia (9,2%) 3. GMC (1,4%) Ford Expedition (5,2%) 4. Chevrolet (1,4%) Chevrolet Suburban (4,9%) 5. Ford (1,1%) Toyota Highlander Hybrid  (4,2%)   Habár már a 320 ezer kilométeres futásteljesítmény is túlmutat az átlagos autóhasználaton, az iSeeCars.com munkatársai még tovább emelték a tétet: matematikai modelljüket kiterjesztve képzeletben 300 ezer mérföldig, azaz 480 ezer kilométerig pörgették előre a kilométer-számlálót. A csaknem félmillió kilométeres futásteljesítményre az eladott autók alig 0,3 ezreléke (0,03%) lesz képes – azaz minden száz autóból, amely még vidáman fut 320 ezer kilométernél, csak három jut el a 480 ezerig. Ezek többsége pedig Toyota Land Cruiser lesz: az ikonikus terepjáró 1,5 százalékos értéke azt jelenti, hogy egy Land Cruiser másfélszer nagyobb biztonsággal tesz meg 480 ezer kilométert, mint bármely más típus 320 ezret.   Helyezés Típus 480 000 km (átlag: 0,03%) 1. Toyota Land Cruiser (1,5%) 2. Toyota Sequoia (0,4%) 3. Ford Expedition (0,2%) Chevrolet Suburban (0,2%) GMC Yukon XL (0,2%) Toyota 4Runner (0,2%) Toyota Tundra (0,2%)   Fotó: Toyota,
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója