A volánnál: Litkai Gergely humorista

2017.10.07.
Milyen autója van? Egy rövid kitérőtől eltekintve mindig Volkswagenem volt. A német minőség?... Részben ez a típus felel meg az én logikámnak, részben meg családi okokból ragaszkodunk ehhez a márkához. Louise Piëch Porsche, a nagymamám unokatestvére volt a Porsche konszern elnöke, ezért a családban mindenkinek Volkswagenje van. Noha ezek szerint hozzájuthatott volna egy Porschéhoz is. Minek? Nekem a Volkswagen Passat Variant ideális. Akkora a csomagtartója, hogy lényegében az összes cuccunk belefér. És általában el is szoktunk vinni magunkkal mindent a nyaralásra, mert a családom úgy gondolja, ez a biztos, így nem tudunk hibázni. Képes vezetés közben is megőrizni a humorát? Igyekszem. És megpróbálok úgy vezetni, hogy a hangulatom ne befolyásoljon vezetés közben. Úgy látom, a legtöbb ember magával viszi a vezetőülésbe az éppen aktuális dühét, bánatát, ez pedig nagy baj. Mert a kocsi nagyon erős szerkezet, és azzal a forgalomban résztvevők nem kalkulálnak, hogy nekik adott esetben nem csupán az „m X v2”-et kell figyelembe venniük, hanem az „m X v2 X ideg = ideglendület” képletet, ami gyilkos szorzatot tud kiadni. Szokott káromkodni a volán mögött? Persze. Így-úgy mindenki szokott. Akkor van baj, ha hamarabb veszítem el a fejemet, minthogy tudatosítanám, hogy ott ül a gyerek a hátsó ülésen… De inkább azért mosolygok. Egy biztató mosoly különben bármilyen helyzetben komfortossá teszi az emberi viszonyokat. Ajánlom az autósoknak is. Egy próbát feltétlenül megér. Én a múltkor egy vitás helyzetben a nagy, fekete autóból kiugró óriásnak kő-papír-ollót ajánlottam. És? Elfogadta. Vesztettem, félreálltam, utat engedtem neki, és mosolyogva váltunk el, miközben körülöttünk mindenki arra számított, hogy bunyó lesz. Hankiss Elemér Az emberi kaland című könyvében írja az autóról, hogy az egy kis mozgó ház, egy képletesen körbepisilt territórium, amivel az ember a világban mozog, és a tulajdonosa számára nagyon fontos, hogy minden helyzetben megvédje. Talán ott írt arról is, hogy az emberek abban a téves hitben vannak, hogy az autóból csak kifelé lehet látni, az autóba befelé nem. Igen, ezért csinálnak a vezetők néha olyasmit, amit nem kellene. Karambol? Kisebb koccanás volt már. Egyszer mentem a munkahelyemre, és egy helyen, ahol az út derékszögben kanyarodik, megcsúszott mellettem egy kőművesekkel zsúfolt autó. A vezetője látta, hogy a tükörjégen nem tehet semmit, úgyhogy mosolyogva, széttárt karral ült a volánnál, miközben a kocsi megállíthatatlanul csúszott felém. Haladósan megy? Nem. Én félek. A Dumaszínház humoristái között van olyan, aki gyorsan szeret odaérni a fellépésre, én ezzel szemben időben szeretek elindulni. Ha felhajtja a kocsi elejét, el tudja dönteni, hogy a motort látja, vagy az Alpokat felülnézetből? A mai kocsik esetében már nem nagyon, viszont érdekel. Apukám autómérnök és nagy elektromobilitás-hívő, szereltetett a házára napelemeket, amikkel egy plug-in hybridet töltöget, és én is a hatása alá kerültem. És tényleg érdekel az autógyártás technikai háttere, annyira, hogy apukámmal elmentem megnézni a drezdai üvegmanufaktúrát és a wolfsburgi VW gyárat is. Sokat dolgozik különféle produkciókban, ezért bizonyára rengeteget mozog Budapesten és vidéken. A városban szokott autózni? Egyáltalán: érdemes itt autózni? Néha kocsiba ülök, és olyankor nagy a lelkiismeret furdalásom, mert amúgy igyekszem környezettudatosan élni. Ezért is gondolkodom most egy hybrid autón, amivel ötven-hatvan kilométert el tudok gurulni anélkül, hogy szennyezném a környezetet. De sokat gyalogolok, és szeretek tömegközlekedni is. Az még arra is jó, hogy ne veszítsem el a kapcsolatomat a valósággal. A szabályokat betartja? Kicsit idegesítően is. Végzettségemet tekintve jogász vagyok, és bennem maradt a jogászmentalitás. Egy jogász tartsa be a szabályokat, egy orvos éljen egészségesen, egy filozófus gondolkodjon. Ha mégis megállítják a rendőrök, akkor minden esetben megbüntetik, vagy néha egy tréfáért cserébe elengedik? Én azért is vezetek szabályosan és óvatosan, mert rögtön lebukom. Pár éve egy napja járt le a forgalmim, amikor rögtön megállítottak. És miközben a rendőr büntetett, tréfásan megkérdezte, hogy ez az eset ugye nem lesz benne a Showder Klubban. Mondtam neki, hogy miért lenne benne, mi a vicces abban, hogy lejárt a forgalmim, és megbüntetnek harmincezer forintra. Az autóversenyt szereti? Nem vagyok rajongó, de annak idején, amikor elkészült a mogyoródi versenypálya, faterom, aki a Volán TEFU-nál dolgozott, elintézte, hogy egy Kamazzal végigvigyenek rajta. Aztán többször voltam a Forma-1-es futamon, ahová német ismerőseinket kellett kivinnem, és ott azért láttam, milyen az, amikor valaki olyan autóval halad a pályán, ami a Kamaznál egy kicsit gyorsabb.    
Címkék: 

További 80 százalékos vámmal sújtotta a Bombardier-gépeket az USA

2017.10.07.
A döntés kiélezheti a kereskedelmi feszültséget az Egyesült Államok, valamint a gyártó országok, Kanada és Nagy-Britannia között. A washingtoni tárca előbb szeptember 26-án sújtotta 219,63 százalékos importvámmal a 108-133 személyes kategóriába tartozó, kéthajtóműves, közepes hatósugarú C-Series minden típusát állami támogatás címén. Pénteken további 79,82 százalékos antidömping vámot szabott ki a gépekre, miután arra az előzetes megállapításra jutott, hogy önköltségi ár alatt értékesítették azokat. Az egyik legnagyobb amerikai légitársaság, a Delta tavaly 125 C-Series repülőgépre adott megrendelést a Bombardier-nak, 5,6 milliárd dollár értékben. A Boeing áprilisban nyújtott be panaszt, azon a címen, hogy a Delta "dömpingáron" jut hozzá a gépekhez, és ezt a kanadai gyártónak nyújtott hazai és brit állami támogatások tették lehetővé. A Delta és a Bombardier egyaránt azzal védekezik, hogy a Boeing kínálatában nem is szerepel a C-Serieshez hasonló kategóriájú utasszállító repülőgép. A Bombardier 75 gépet szállított le eddig, darabonként 19,6 millió dollárért. A Boeing szerint csak az önköltségi ár 33,2 millió dollár. Az együttesen immár 299,45 százalékos vám azt jelenti, hogy a gép gyakorlatilag eladhatatlanná válik az Egyesült Államokban. A kereskedelmi minisztérium december 12-én, illetve december 19-én jelenti be végleges döntéseit, amelyek azonban csak akkor emelkednek jogerőre, ha az Egyesült Államok nemzetközi kereskedelmi bizottsága is jóváhagyja azokat. A dömpingvitákban döntnöki jogkörökkel is felruházott, szövetségi hatáskörű bizottság várhatóan a jövő év elején mondja ki a végső szót. A montreali székhelyű Bombardier fellebbezhet a döntés ellen, a kanadai kormány pedig a Kereskedelmi Világszervezet elé viheti az ügyet. A kanadai kormány pénteken mély csalódottságának adott hangot, de jelezte, hogy folytatja az ügyben az egyeztetést a Boeinggal és az amerikai kormánnyal a legmagasabb szinten. A kereskedelmi vitában Nagy-Britannia is érintett, mivel a C-Series típus számos alkatrészét Észak-Írországban gyártják. A kanadai cég 520 millió font (190 milliárd forint) beruházással építette fel a belfasti üzemet, ahol 4100 alkalmazott dolgozik, de a beszállító hálózattól további 14 ezer észak-írországi munkahely függ.

Kamion Eb - Kiss Norbert egy ötödik helyet szerzett, Lacko a bajnok

2017.10.07.
Az első szombati futamot technikai probléma miatt nem tudta befejezni a 32 éves szombathelyi versenyző, aki azonban a másodikban a 16. helyről rajtolva egészen az ötödik pozícióig jött előre - a sorozat honlapja szerint. A cseh Adam Lacko - aki ezúttal egy második és egy hatodik helyet szerzett - pályafutása során először Európa-bajnok lett, mivel két futammal a zárás előtt behozhatatlan előnyre tett szert az összetett pontversenyben.  

Felborult egy Peugeot 206-os - meghalt az utas

2017.10.07.
Halálos közúti közlekedési baleset történt 2017. október 7-én 16 óra 15 perc körül a 7405-ös számú mellékúton, Teskánd külterületén. A jelenlegi adatok szerint a bödei kereszteződésnél eddig tisztázatlan körülmények között felborult egy Peugeot 206 típusú személyautó, amelynek 24 éves utasa a helyszínen életét vesztette. Fotó: Katona Tibor, zaol.hu A jármű vezetője az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták, a forgalmat a rendőrség eltereli. Kérjük a gépjárművezetők fokozott figyelmét!  

Feltámadt a Volkswagen házi kisvonata

2017.10.07.
A wolfsburgi Autostadtban 1976-2003 között közlekedett a dolgozók által Bähnle-nek (vonatocska) nevezett szerelvény, amely nem más volt, mint egy vidám festésű első generációs Golf és az általa húzott pótkocsi. Most a gyár támogatásával egy lelkes restaurátor csapat újkori állapotába hozta vissza a legendás járművet, amit azzal ünnepeltek, hogy a Wolfsburger Algemenie Zeitung által kiválasztott 26 lelkes vállalkozó egy kiránduláson vehetett részt vele a Rajna-vidéken. Később a jármű a wolfsburgi Campuson fog közlekedni a különböző autógyártók pavilonjai között. A Golf előtt egy átalakított Bogár húzott egy hasonló, látogató-szállító kocsit, 2003 után pedig egy ötös Golfot helyeztek üzembe modern, szögletes vontatmánnyal.
Címkék: 

Tassi Attila nagy ellenszélben is dobogóesélyes Kínában

2017.10.07.
Tassi Attila a hetedik helyet szerezte meg a vadonatúj kínai pályán rendezett kvalifikáción magyar idő szerint szombat reggel. Ez nagy bravúrnak számít a Zhejiangban két túraautó-világbajnokot, Rob Huff-fot és Gabriele Tarquinit is felvonultató bajnokság második helyén álló versenyzőjétől, hiszen ezen a hétvégén ő vezeti a mezőny legnehezebb autóját. Az előző, thaiföldi forduló legeredményesebb pilótájaként ő kapta a maximális büntetősúlyt, ami miatt a legnagyobb riválisához, a kvalifikáción a második helyet megszerző Jean-Karl Vernayhez képest például 70 kilóval nehezebb autót vezet. Az időmérő első felvonásában komolyan érződött is Tassi hátránya, hiszen a legvégéig a 15. helyen állt, amivel kiesett volna. Csakhogy az utolsó gyors körében óriásit javított, amivel felugrott a hatodik helyre, és végül magabiztosan jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába. Ott olasz csapattársa, Roberto Colciago mögött a hetedik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a fordított rajtrácsos második futamon a negyedik pozícióból rajtolva a dobogós helyeket veheti majd célba. - Mielőtt kiutaztunk Kínába, azt mondtam, hogy az időmérőn a 7-10. hely valamelyikével lennék elégedett, és sikerült teljesíteni ezt a célkitűzést, úgyhogy örülök az eredménynek. Már előre tisztában voltam azzal, hogy ezúttal a pluszsúlyok miatt tempóhátrányból kell felvennem a harcot, de mint minden hétvégén, Kínában is szeretnék legalább az egyik futamon felállni a dobogóra. Erre a második futamon jó esélyem lehet, igyekszem majd mindent megtenni érte. A Q1-es utolsó körömnél nagyon kellett koncentrálnom, ott egy hibával könnyen elvérezhettem volna. Boldog vagyok, hogy ilyen nyomás alatt is sikerült jól teljesítenem. Holnap nemcsak a dobogó, hanem a minél több pont begyűjtése a cél, hogy a szezonzárón megküzdhessek a bajnoki címért – értékelt az időmérő után Tassi Attila. A vasárnapi futamok magyar idő szerint 8:30-kor és 10:05-kor kezdődnek majd.
Címkék: 

Japán Nagydíj - Szuzuka után Sainz váltja Palmert a Renault-nál

2017.10.07.
Az istálló szombati bejelentése szerint bár az eredeti tervek szerint a spanyol pilóta csak az év végén csatlakozott volna hozzájuk a Toro Rossótól, már most úgy döntöttek, hogy Szuzuka után közös megegyezéssel elválnak az útjaik Palmerrel. A 26 éves brit pilóta két év alatt mindössze kilenc pontot szerzett Renault-nak. A Toro Rossónál a francia Pierre Gasly mellett ismét az orosz Danyiil Kvjat lesz a pilóta.   

Már több mint 2000 új LADA közlekedik a magyar utakon

2017.10.07.
– A LADA 2015 decemberében tért vissza a magyarországi piacra és ezzel új lehetőségeket nyitott az elérhető árú autók iránt érdeklődők számára. A LADA Hungary négy modellt és azok különböző karosszériaváltozatait forgalmazza hazánkban, melyek között megtalálható városi kisautó, családi autó, túraautó és terepjáró is. A LADA Granta Sedan és Liftback változatban azok számára nyújt megoldást, akik megfizethető áron szeretnének megbízható családi autóhoz jutni. A LADA Kalina háromféle kivitelben elérhető a különböző igényeknek megfelelően: a Hatchback egy takarékosan fenntartható, kényelmes, városi kisautó, a Kombi változat a gazdaságos családi autót keresők között a legnépszerűbb, míg a megemelt hasmagasságú Kalina Cross szabadidő-autóként kitűnő társ a városban és könnyű terepen is. A vadászok és horgászok által különösen kedvelt terepjáró legenda, a LADA 4x4 Classic és Urban verzió mellett Pack kialakítással, kishaszongépjárműként is elérhető, kitűnő megoldást nyújtva a vállalkozások számára. Az új generációs LADA Vesta modell pedig családi és cégautóként egyaránt keresett korszerű karosszériakialakításának, gazdag felszereltségének és kiváló ár-érték arányának köszönhetően. Az értékesítési statisztikák azt mutatják, hogy a négy modell iránti kereslet nagyon kiegyenlített, ami atzt támasztja alá, hogy mindegyiknek van helye a magyar autópiacon. - Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy a magyar emberek szeretik a Ladát és tudatos vásárlóként nagyra értékelik, hogy praktikus, megbízható, biztonságos és jól felszerelt autóhoz juthatnak megfizethető áron. Fontos számunkra, hogy az érdeklődők igényeit maximálisan ki tudjuk szolgálni, ezért építettünk ki országos márkakereskedői hálózatot, melyben személyre szabott, kedvező finanszírozási feltételekkel, 3+2 év gyári garanciával és asszisztenciaszolgáltatással várjuk vásárlóinkat. Emellett folyamatosan bővül a termékpalettánk is: most például a LADA 4x4 Classic és Urban ötajtós karosszériaváltozatai érkeztek meg az országba, 2018 első negyedévében pedig a LADA Vesta Kombi és Cross válik elérhetővé a hazai vásárlók számára – nyilatkozta Markó Zoltán, a LADA Hungary projektigazgatója.

VW-találkozó hatodszor - tradíció, újdonságok és a sportosság volt idén terítéken

2017.10.07.
Kép és szöveg: Horváth Miklós 2012 óta, menetrend szerint, az őszi hónap beköszöntével rendezi meg a hazai importőr a wolfsburgi márka rajongóinak találkozóját. Kezdetben hétezer résztvevővel még csak Golf-találkozóként indult az esemény, ezt követően pedig évről-évre egyre nagyobb látogatói létszámot regisztráltak a hazai autósport fellegvárában. Elsősorban annak köszönhetően, hogy minden Volkswagen tulajdonos és típusonként szervezett márkaklub számára megnyílt az esemény, 2015-ben már 12 ezer résztvevője volt a sokadalomnak. Tavaly és az idei évben viszont az időjárás közbeszólt. A borús, később esős időjárás ellenére a programok, a látnivalók és nem utolsó sorban a nyereményautó ismét nagy tömeget vonzott a Hungaroringre, garantálva, hogy kortól, nemtől és márkaidentitástól függetlenül mindenki számára tartalmas és szórakoztató legyen az ott töltött idő. A hangulatért idén DJ Palotás és a Wellhello volt a felelős - képre kattintva galéria nyílik A szokásokhoz híven, a Paddock területén a szakmai zsűri által kiválasztott (különleges vagy szép, vagy mindkettő) 300 Golf kapott helyet, a Bogarak és Transporterek pedig a Hippifaluban, a találkozó hivatalos after party helyszínén sorakoztak fel. A többi oldtimer, youngtimer, gyári vagy tuning állapotú VW emblémás (Passat, Polo, Jetta/Bora/Vento, Scirocco/Corrado) klubonként csoportosult a területen. Az elmúlt években a Passat B8, a Golf Variant és a 7-es Golf is itt mutatkozott be a hazai közönség előtt, ezt a tradíciót idén is megtartották a szervezők A találkozó egyediségét két teljesen új modell premierje adta, valamint a márka innovatív és avantgárd stílusirányzatát megtestesítő koncepcióautója, a BUDD-e. A nóvumok sorát egy a VIP teraszon kiállított PanAmericana Multivan 4Motion DSG erősítette, továbbá egy külön boxban a nagyközönség számára is látható volt két különleges hibrid autó: a Golf GTE Performance Concept és a Golf GTE Variant ImpulsE. Utóbbi esetében a 221 lóerős rendszerteljesítmény 50 km-es emissziómentes hatótávja 120-ra bővült, egy nagyobb 16,8 kWh-ás akkupakknak köszönhetően. Az új Polo leleplezése előtt Németh Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója elmondta, hogy a 6. generációs modell lényegét a kontinuitás fogalma fejezi ki leginkább. Az 1975 óta gyártott B-szegmensbéli autóból világszerte 16,5 millió darab fut az utakon, hazánkban pedig a Porsche Hungária Kft. 1991-es működése óta 85 ezer darabot helyeztek forgalomba. A szupermini népautó már a múlté, az új Polo külső méreteit tekintve nagyobb, mint a 3-as Golf. A nők szívét meghódítani valószínű, hogy a színezett, vezető felé hajló műszerfala fogja, a kategóriában új mércét pedig asszisztens rendszereivel állít az újdonság. Az alapfelszereltség része a gyalogosokat is felismerő városi vészfékasszisztens, az extralistán pedig a nagyoktól leszivárgott opciók is megjelennek. Okos start-stop rendszer, ami a kocsisor megindulását figyelve indítja újra a motort, távolságtartó tempomat, holttér- és éberségfigyelő is rendelhető az új Polo-hoz, ugyanakkor a prémiumautók baleseti csomagja is elérhető hozzá: becsapódásra felkészülve megfeszíti az öveket, felhúzza az ablakokat, becsukja a napfénytetőt, becsapódás után pedig állóra fékezi az autót. Az új Polo kínálatában a januártól érkező 200 LE-s GTI modell a nagy újdonság. Minden kereskedésben helyet kapnak a különleges modellek, a Polo Beats elnevezés egy 6 hangszórós, 300 watt-os hangrendszerre utal A folytatásból megtudtuk, hogy a VW a Tiguan sikereire alapozva kíván megjelenni a piacon a márkatalálkozón bemutatott T-Roc-kal. A márkaigazgató felvezetőjében elmondta, hogy hazánkban az idei évre prognosztizált újautó eladások 36 százalékát a városi terepjárók teszik ki, a tendencia minden bizonnyal erősödik majd, 2 év múlva akár 45 százalék is lehet a SUV-ok aránya. A DSG-vel és 4Motion hajtással is konfigurálható T-Roc hivatalos kommunikációja csak 2018 januárjában kezdődik, a frankfurti világpremier után két héttel viszont már itthon is rendelhető a márka életében új frontot nyitó modell. Korábban az A0-ás kategóriában a Volkswagen nem volt jelen, ezt a hiányt kívánja pótolni a T-Roc A márka jövőjét és az e-mobilitás esszenciáját hordozó BUDD-e hatótávja 533 km. Villámtöltéssel 15 perc alatt 80 százalék szuflát szívhat magába, 317 lóerős teljesítményén és 150 km/h-ás maximális sebességén túl minden olyan fejlesztés megtalálható benne, melyek az eljövendő modellekben is megtalálhatók lesznek. Nincs visszapillantó tükre, a kezelőfelületeken pedig nincsenek gombok, érintéssel és gesztusokkal vezérelhetők a fedélzeti rendszerei. A Hippifaluban szintén rengeteg gyerekprogram színesítette a rendezvényt, a felnőttek Touaregekkel, Amarokokkal, Tiguannal off-roadozhattak az erdőben, beülhettek a mobil off-road pályán cikázó Amarokba, vagy éppen benevezhettek a Bullimpiára, a Transporterekkel vívott látványos és szórakoztató versenyre. A korábbi évek hagyományától egyetlen dologban tértek el idén a szervezők, megspórolva ezzel a hosszas sorban állást, valamint a tombolák vagy a várakozók türelmének idő előtti megfogyatkozását. A WeltAuto gondozásában kiválasztott 6-os Golfot az a látogató vihette haza, aki a golflicit.hu oldalon megtippelte azt a legkisebb egész számot, melyre senki más nem voksolt, és az eredményhirdetéskor a helyszínen tartózkodik. A szerencse egy Pest megyei játékosnak kedvezett, aki 138 forintért lehetett új tulajdonosa a 8 éves, 186 ezer km-t futott gyári alkatrészekkel felújított Golfnak.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója