Peking és Párizs között vágtázik a világ legnagyobb autója

2021.04.01.
Kalapács alá kerül az egyik "Bestia". Nem adják olcsón, 195 ezer font (kb. 185 millió forint) a kikiáltási ára. Egy százévesnél idősebb autóról beszélünk, amit mégis nehéz "történelmi autónak" tekinteni - legalábbis a homologizációs normák szerint. A gyártó az American La France volt, melyet 1873-ban alapítottak, és tűzoltó járművekre szakosodott. Abban az időben az amerikai városokban a házak többsége még mindig fából készült, ami gyakori tüzeket okozott.   1906 áprilisában egy pusztító, 8,3 erősségű földrengés nyomán keletkezett tűzvész pusztította el San Franciscót, melyben több mint háromezren haltak meg. Az American La France a következő évben megkezdte a tűzoltókocsik gyártását. Robusztus és gyors járművek kerültek ki a gyárból, melyeknek gyorsan és sok vízzel feltöltve kellett megérkezniük a tűz helyszínére. Az évek során azonban - az autóipar fejlődésével - e teherautók régi modelljei már elavultak, kivonták őket a forgalomból.   Ám a járművek masszív felépítése, illetve a kevés használat miatti viszonylagosan jó állapotuk néhány rajongót arra inspirált, hogy ezeket a haszonjárműveket gépkocsikká alakítsák át. Úgy, hogy eközben megőrizték az eredeti futóművet, a motort és a karosszériát.   De mire lehet ezeket az 14.000 köbcentis közúti Godzillákat használni? Nem akármilyen méretekről beszélünk. A súlyuk 3 tonna, üzemanyagtartályukba pedig 480 liter hajtóanyag fér el. A válasz már a kezdetektől fogva egyértelmű volt: ezek az őslény kamion-autók a legalkalmasabb járművek a hosszútávú terepralikhoz. Méreteik, teljesítményük és erejük alapján nem létezett semmi más, ami legyőzhette volna őket saját kategóriájukban 1920 előtt.   Az első bemutatkozásukra a 2013-as Peking-Párizs hosszútávú autóversenyen került sor. Két osztráknak (Ingo Strolz és Werner Gassner) sikerült végigmenni a teljes útvonalon egy La France járművel, melyet a hatalmas teljesítményre utalva „Bestiának” neveztek el. 2016-ban ugyanezen a versenyen változatlan legénységgel a 35. helyet szerezte meg a Bestia a háború előtti járművek kategóriájában. Az országokon áthaladó ralit azonban két hasonló La France jármű nem bírta végig, kénytelenek voltak feladni a versenyt. Mongólia úttalan útjai még ezeket a szuper-felkészített monstrumokat is szétzúzták. Az a példány eladó most, amelyik kétszer is képes volt átvágni a világ legnehezebb útjain. A tulajdonos, Ingo Stolz szerint kevés olyan jármű létezik a világon, amelyik ilyen múlttal és ilyen teljesítménnyel büszkélkedhet. Eközben a Peking-Párizs rali szervezői már lezárták a nevezéseket, és kiosztották a 110 rajtszámot a következő versenyre, melyet - reményeik szerint - 15 hónap múlva rendeznek meg. Az 1-es rajtszámot hagyományosan a legidősebb jármű kapja, mely ezúttal egy 1917-es, 9 ezer köbcentis La France 10-es modell. A volán mögött ül majd egy nápolyi nemesi család sarja, Tomas de Vargas Machuca. Navigátora egy skót mérnök lesz, aki a milánói Bocconi egyetemen végzett.  Mindketten a történelmi autók rajongói és szakértői. Ráadásul mindketten szereztek már közvetlen tapasztalatokat a korábbi Peking-Párizs ralikon. Az amerikai Bestia nyergében ülve joggal pályázhatnak az előkelő helyezések valamelyikére. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hálózatról tölthető a Tarraco, a SEAT e-HYBRID SUV-ja

2021.04.01.
A SEAT a terveknek megfelelően folytatja járműveinek elektrifikációját, még nagyobb hatékonyságot kínálva ezzel az ügyfeleknek. A folyamat már elkezdődött és most a márka egy második hálózatról tölthető (plug-in) hibrid modellel bővíti a kínálatot. A SEAT Tarraco e-HYBRID modellben pedig egyúttal a márka első, elektromos üzemmódban is használható SUV modelljét köszönthetjük. A SEAT Tarraco már eddig is vonzó ajánlat volt szegmensében, a hálózatról tölthető (plug-in) hibrid hajtás elérhetővé tétele pedig tovább erősíti a nagyméretű SUV piacon elfoglalt pozícióját, még kiegyensúlyozottabb megközelítést képviselve a dinamizmus és a hatékonyság között. “A SEAT Tarraco e-HYBRID modellpalettánk fontos modellje, mivel ez a második hálózatról tölthető (plug-in) jármű a SEAT márka kínálatában.” – nyilatkozta Wayne Griffiths, a SEAT és a CUPRA elnöke. “A hálózatról tölthető (plug-in) hibrid technológia bevezetésével a Tarraco kínálatában a SEAT egy még hatékonyabb modellt kínál, a célunk pedig az, hogy az idei évben kiszállított Tarraco modellek 25 százalékát a hálózatról tölthető változat tegye ki.” A SEAT központjában, Martorellben tervezett és fejlesztett SEAT Tarraco e-HYBRID modellt Wolfsburgban gyártják. Az ötüléses kivitelben, elsőkerék hajtással készülő hálózatról tölthető (plug-in) hibrid Tarraco európai kiszállításai ebben a hónapban indulnak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Itt van Biden szupercsomagja: fókuszban a közlekedésfejlesztés

2021.04.01.
"Ma egy olyan tervet ajánlok a nemzet figyelmébe, amely a munkát jutalmazza és nem csak a gazdagságot. Egy tisztességes gazdaságot hoz létre, amely mindenkinek esélyt ad a sikerre" - fogalmazott Biden. Az elnök szerint a gazdasági csomag egy olyan mértékű befektetés, amely egyszer történik meg egy generáció életében és csak az évtizedekkel ezelőtti autópálya-rendszer építéshez és az űrversenyhez fogható - írja az MTI. Biden azt mondta: bízik abban, hogy az ország "meg tudja valósítani" ezt a tervet, amelynek első része a munkahelyekről, a második pedig az amerikai családokról szól. "Mindkettő elengedhetetlen a gazdasági jövőnk szempontjából" - mondta az elnök, aki azt is bejelentette, hogy a csomag másik részéről néhány hét múlva beszélni fog. Az amerikai foglalkoztatási terv lényege, hogy korszerűsíti a közlekedési infrastruktúrát, az utakat, a hidakat és a repülőtereket - mondta Biden. "Munkahelyek millióit, jól fizető munkahelyeket fog teremteni." - fogalmazott az elnök és hozzátette: "Meggyőződésem, hogy ha most cselekszünk, akkor 50 év múlva az emberek visszatekintenek, és azt mondják, hogy ez volt az a pillanat, amikor Amerika megnyerte a jövőt." A Fehér Ház tájékoztatása szerint a csomag részeként többek között 621 milliárd dollárt költenének az utak és hidak felújítására, tömegközlekedésre, elektromos töltőállomások telepítésére és egyéb közlekedési infrastruktúra fejlesztésre. További 111 milliárd dollárt szánnak a főbb vízvezetékek cseréjére és a csatornahálózat korszerűsítésére. A szélessávú internetet 100 milliárd dollárért juttatnák el az ország minden részébe és szintén 100 milliárd dollárból korszerűsítenék az elektromos hálózatot. Ugyancsak 100 milliárd dollárt irányoz elő a csomag új állami iskolák építésére és a meglévő épületek felújítására. Biden a csomag finanszírozásával kapcsolatban bejelentette, hogy a társasági adó mértékét 21-ről 28 százalékra fogják emelni. Az elnök szerint "senki nem panaszkodhat emiatt, mert az adókulcs még így is alacsonyabb lesz, mint a második világháború és 2017 között volt." Hozzátette: ez az egy tétel 15 milliárd dollárnyi többletbevételt eredményez 15 év alatt. Ezen kívül egy úgynevezett globális minimum adót is megállapítanának, amelynek mértéke 21 százalék lenne. Ezzel az intézkedéssel azt próbálják megakadályozni, hogy a vállalatok az adózás elkerülése érdekében a nyereséget külföldre tereljék. Az adótörvényt is megváltoztatnák, hogy az amerikai vállalatok ne egyesülhessenek külföldi vállalkozásokkal, és ne kerülhessék el az adózást azzal, hogy székhelyüket egy adóparadicsomba költöztetik. Biden arra kérte a republikánusokat és az üzleti szféra képviselőit, hogy csatlakozzanak hozzá és tárgyaljanak a törvényjavaslatról. "Bevezetem a republikánusokat az Ovális Irodába, meghallgatom őket és nyitott vagyok az ötletekre" - mondta az elnök. Joe Biden szerint a pillanatnyi politikai megosztottság nem akadályozhatja meg, hogy helyesen cselekedjenek a jövő érdekében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Óriási a torlódás az M1-es autópályán a reggeli baleset miatt

2021.04.01.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon közölte: a sérültek ellátását a mentőszolgálat elkezdte. A torlódás 3 kilométeres. Az Útinform korábban azt írta, hogy a lébényi szakaszon egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze. A forgalom a belső sávon halad, a várható menetidő 40-45 perccel megnőtt. A balesetet a lébényi csomóponttól az 1-es főúton lehet kikerülni - tudatta az Útinform. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Markáns vonalak, lágy felületek, tekintetet vonzó domborulatok

2021.04.01.
A kompakt SUV azon vonalvezetést hozza el a sorozatgyártásba, amely 2019 elején az Audi Q4 concept show-modellen mutatkozott be. A pontos kivitelezésért pedig az Audi szerszámkészítő részlege felel, amely már közvetlenül a gyártásba ülteti át a formatervezők ötleteit, s formálja fémlemezekbe érzelmeiket. A szerszámok tervezése és elkészítése során ezredmilliméteres pontosság szükséges, a szerszámkészítés így a magas minőség meghatározó eleme az Audinál. Lenyűgöző pontosság – az Audi Q4 e-tron oldalfalváza Elöl-, oldal- vagy épp hátulnézetben – bármely irányból tekintenek rá, kifejező SUV-formavilágával a Q4 e-tron mindenkit magával ragad. Gyártása komplexitását jól példázza kupéváltozatának oldalfalváza, amely a 2020 júliusi show-modell vonalvezetését ülteti át a sorozatgyártásba. Hátsó részén, kis felületen nagy kihívások „találkoznak”: míg felül a D-oszlop simul az autó oldalába, a másik irányban a hátsó légterelő nyúlik hátra, lejjebb pedig a kerék felett húzódó hangsúlyos él, vagyis a „blister” ível szűk lekerekítési sugaraival és mélyen alámetszve egészen a hátsó lámpatestek fölé. Mindezen íveket és vonalakat kifogástalan felületi kialakítás és a legmagasabb fokú pontosság jellemzi - írja a márka közleménye. A minőségért és a precizitásért az Audi szerszámkészítő részlege felel, akik a valóságba ültetik át a dizájnerek formaterveit, s akiknek módszertervezői a felvetett javaslatok megvalósíthatóságát ellenőrizve már korai szakaszától részt vesznek a fejlesztésben. A koordináció és a fejlesztés messzemenőkig digitálisan, számítógépen zajlik. A Q4 e-tron esetében megosztották egymás között a munkát az Audi két németországi termelési helyszínének szerszámkészítői, s amíg az ingolstadti specialisták az oldalfalak vázain, az ajtókon és a tetőn, a neckarsulmi kollégáik az első fedélen és a csomagtérajtón dolgoztak. Óriások öntöttvasból – 4,50 méter hosszú, s akár 47 tonna A szerszámkészítésben a rendkívül összetett működés kompromisszumot nem tűrő pontossággal és nagy fémtömegekkel találkozik. Az oldalfalvázak présszerszámai igazi öntöttvas óriások, mintegy 4,50 méter hosszúsággal, 2,40 méter szélességgel és 1,35 méter magassággal, illetve akár 47 tonna tömeggel. Több tízezer órányi kézi munkával készülnek és akár ötszáz egyedi alkatrészt is rejthetnek, a többtonnás töltő- és munkatolattyúktól a munkadarab-rögzítőkön és az alakítóidomokon át, egészen a késekig és lyukasztókig. A nagyméretű szerszámegyüttesek összeszerelése több hónapot is igénybe vehet. A kész szerszámokat először egylépcsős próba-présgépekbe, majd a nagy transzfer présgépsorokba építik be, többségüket kezdetben az Audi ingolstadti üzemében, mielőtt Zwickauba szállítanák, ahol a Q4 e-tron készül. Mindeközben számos optimalizálási folyamatra kerül sor, ahol gyakran mindössze néhány ezredmilliméternyit kell állítani. Tapasztalható a fémlemez görbületén apró bemélyedés vagy nem megengedett kiemelkedés? Megjelennek alig látható elvékonyodások vagy épp a legapróbb ráncok a gyártási folyamat egyes lépéseit követően? Korszerű optikai mérőberendezések szolgálnak nagypontosságú adatokkal, ám még mindig nem pótolhatják az ember éles szemét, érzékeny ujjbegyeit, illetve az iránti érzékét, hogyan viselkedik a lemez a présgépben. Hat ütem – sorozatgyártás a présműben Amikor már zajlik a sorozatgyártás és a zwickaui présgépsorok formálják az oldalfalvázakat, összesen hat gyártási ütemet igényelnek, egyaránt egy-egy speciális szerszámmal. Közöttük különleges fogókarok továbbítják az alkatrészeket egyik szerszámról a másikra. Az első szerszám a kívánt formára húzza a fémlemezt, a következők pedig elvégzik például az oldalablakok körüli méretre vágást, illetve kialakítják a finom éleket és vonalakat, valamint az összeszerelés technológiai nyílásait és a bonyolult hátsó metszéseket. Utóbbiak a lemezalkatrészek belső oldalán kidolgozott azon különböző hornyok és alakzatok, amelyek a karosszéria későbbi összeállításához szükségesek. Mivel a lemezek hajlamosak az enyhe visszarugózásra, minden egyes munkafázisban célzottan újra formára alakítják őket. Az alakítási folyamatba belépő sík lemez végül a legnagyobb pontosság és érzelemdús formák jellemezte, háromdimenziós alkatrészként kerül ki belőle. Gyorsuló elektromos offenzíva – dinamikusan fejlődő piaci szegmensbe érkezik a Q4 e-tron Tovább gyorsul az Audi elektromos offenzívája: a Q4 e-tron már az Audi e-tron és e-tron Sportback nagyméretű SUV-modellek, illetve a sportos e-tron GT után jelenik meg. A Q4 e-tron központi szerepet játszik a márka hajtásrendszereinek elektromossá alakítási stratégiájában, s egy különösen vonzó és gyorsan növekvő piaci szegmensbe, a kompakt SUV-modellek kategóriájába érkezik – vonzó árfekvésű belépést kínálva az Audi ügyfelei számára az elektromos prémiummobilitás világába. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Balesetekkel indult a reggel az autópályákon - mentők a helyszíneken

2021.04.01.
Néhány perc különbséggel történt baleset az M1-es és az M3-as autópályán - írja a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának weboldala.  Időrendben az első baleset regell 6 óra után nem sokkal: összeütközött egy személyautó és egy teherautó az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 133-as kilométernél, Börcs térségében. A baleset során két ember megsérült - írja a police.hu. A balesethez műszaki mentés céljából a győri hivatásos tűzoltók érkeztek ki. Az érintett útszakaszon félpályán halad a forgalom. Az M1-esen történt baleset után nem sokkal lesodródott az úttestről és a tetejére borult egy személyautó az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, a 108-as kilométernél, Kál térségében. Az esethez a füzesabonyi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a járművet. A mentők is a helyszínen vannak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

MaaS platformot fejleszt a Siemens Hollandiában

2021.04.01.
A közlekedés mint szolgáltatás (MaaS – Mobility as a Service) elve alapján a 2021 őszén átadandó platform lehetővé teszi majd a szolgáltatók számára az utazás tervezésének integrálását. A MaaS platform technológiai magját a Siemens Mobility leányvállalatai szállítják. A platformot nyitott ökoszisztémaként fejlesztik, amely a RiVier által tömörített közlekedési szolgáltatók meglévő alkalmazásaihoz kapcsolható. A megrendelő egyúttal csatlakozásra kéri fel a többi mobilitási szolgáltatót, hogy a tömegközlekedéssel, a kerékpár-megosztással, az autóval, a robogóval és a taxival való utazás jobban összekapcsolható és kényelmesebb legyen. "A járvány alapvetően változtatja meg a közlekedési szokásainkat.” - mondta Maurice Unck a RiVier-t alkotó egyik vállalat igazgatója. „Rugalmasabban dolgozunk, tanulunk és utazunk: időben, helyileg, és a közlekedési eszköz megválasztásában egyaránt. Ezért fektetünk a fogyasztók számára a legjobb utazási lehetőségekbe. Csökkentjük az integráltsági küszöböt, hogy könnyedén megtervezhessük, lefoglalhassuk és fizessünk egy utazást többféle közlekedési móddal. A pandémia bebizonyította, hogy a MaaS megoldásoknak igenis van létjogosultsága (kép: Traffic Technology International) "A különböző közlekedési módokat integrálni és összehangolni képes intelligens alkalmazások a zökkenőmentes utazás gondolatát valósítják meg az első mérföldtől az utolsóig" - tette hozzá Andre Rodenbeck, a Siemens Mobility vasúti infrastruktúra vezérigazgatója. „Ha képesek vagyunk választani a mobilitási lehetőségek teljes spektrumából az utazások megtervezéséhez, ütemezéséhez és fizetéséhez, jelentősen javul az utazási élmény és javul az életminőség. Örülünk, hogy lehetőségünk nyílik intelligens megoldásaink nyújtására és egy olyan MaaS-rendszer megvalósítására, amely lehetővé teszi a hollandiai mobilitás kényelmesebbé, fenntarthatóbbá és hatékonyabbá tételét. A MaaS platformon keresztül a mobilitási szolgáltatók felhívhatják a figyelmet szolgáltatásaikra, és jobban igazíthatják őket az utazók igényeihez, egyúttal optimalizálhatják a flottakezelésüket is. A hatékonyság és az utasok kényelme mellett a MaaS környezetbarát és fenntarthatósági szempontból is kedvező. Amint a tömegközlekedés vagy a megosztott utazási megoldások vonzóbbá válnak, az utazók csak ott fogják használni autójukat, ahol ez a legtöbb hozzáadott érték számukra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   nyitókép: Traffic Technology International  

Na, erre nem számítottak - civil autókkal csaptak le a rendőrök

2021.04.01.
Összehangolt akció Kaposváron és vonzáskörzetében, 41 szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök - írja a police.hu. A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei e hét elején Kaposvár és vonzáskörzetének forgalmát ellenőrizték fokozottan. Az akció célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó, szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból történő kiszűrése volt. A rendőröknek többek között az elsőbbségi szabályok be nem tartása, a tilos jelzésen áthaladás, valamint a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztása (biztonsági öv, gyermekbiztonsági rendszer) miatt összesen 41 esetben kellett intézkedniük. Az ellenőrzést öt civil gépkocsival és három járőrautóval végezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Fejleszti budapesti üzleti szolgáltató tevékenységét a Ford

2021.03.31.
A szervezeti fejlesztés a Ford globális stratégiáját tükrözi, amely alapján szolgáltató központokba szervezi a tevékenységeinek egy részét. Az európai központ Budapesten lesz, a tervek szerint Magyarországról irányítják majd az FBS Europe összes tevékenységét a kontinensen - írták. A budapesti Ford Business Solutions Europe igazgatójává április 1-jével Dieter Rogmannt nevezték ki.   A 2018 óta már működő szolgáltató központ mostani bővítésével a szervezet működéséhez olyan pénzügyi, tervezési, értékesítési, marketing- és erőforrás-funkciók tartoznak, amelyek a Ford globális tevékenységeit is befolyásolják - írták.     A közlemény emlékeztet arra, hogy Magyarországon a Ford az egyik a legnagyobb amerikai tulajdonú autóipari munkaadó. A budapesti mellett Szentendrén is tartanak fenn irodaházat, és összesen 624 magasan képzett mérnököt, közgazdászt foglalkoztatnak. A létszám a mostani átalakulással várhatóan tovább bővül.   A közlemény kitér arra, hogy a Ford egyre növekvő magyarországi beszállítói hálózattal  rendelkezik: jelenleg több mint 40 vállalat gyárt és szállít részegységeket a Ford üzemei számára. A márka pozíciója erős a magyarországi gépjármű-értékesítésben: 9,1 százalékos piaci részesedése van az új személyautók szegmensében, és 32 százalékos részesedést szerzett a haszongépjárművek piacán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezekre az autóipari trendekre kell felkészülni 2030-ra

2021.03.31.
Bár a jelenleg 226 milliárd eurós értékesítéskövető-piac (utópiac, after sales, after market, azaz az autóértékesítés utáni összes garanciális és egyéb kiegészítő szolgáltatások, vevőmegtartás, karbantartás, hűségprogramok, tartozék, szerviz stb.) nyereséges és folyamatosan gyarapszik, a piaci trendek és a járműarchitektúrák változása jelentősen átalakítják az ipart az elkövetkező évtizedekben. Folyamatosan nő a piac Az utópiac 2011 óta évente két százalékkal gyarapszik. Megfigyelhető, hogy a független utópiac egyre hízik, a 2011-es 59 százalékos részesedését 2019-re 62 százalékra növelte. Hogy miért? Mert öregszik az autópark, új, professzionális piaci szereplők jelentek meg és fokozott árverseny alakult ki. Az európai alkatrész- és szerviz üzletág bevételének évenkénti kétszázalékos növekedése folytatódni fog, de az évtized második felétől erőteljes lassulás várható - vélik a tanulmány szerzői. Bár teret nyer az elektronikus kereskedelem, a nagykereskedők (értsd hivatalos márkakereskedők és -szervizek) maradnak az elsődleges szolgáltatók. Az autóipari beszállítóknak és az autógyártóknak azonban komoly partnerként kell tekinteniük a független szolgáltató csatornákra, ugyanakkor fejleszteniük kell az értékesítést követő szolgáltatások portfólióját mind a márkakereskedések, mind pedig a független műhelyek számára. Változó erőviszonyok Ahogy a piac 2025-től belassul (az utópiac bővülése 2-ről 1 százalékra esik vissza), az autóipar egyre inkább kiélezett versenyhelyzetbe kerül a digitalizációban szocializálódott új szereplőkkel, technológiai kis- és nagyvállalatokkal. A digitalizáció a teljes értékláncot átszövi a gyártástól a garancián át a karbantartásig. Az ügyfelek egyre inkább választják majd a flottacégek szervizeit, biztosítóit és távdiagnosztikai szolgáltatásait. A klasszikus töréskárok javítása egyre kisebb feladatot jelent a szakszervizeknek, miután az autók többségében ütközésmegelőző rendszerek teljesítenek szolgálatot. Hogy lépést tartsanak a megváltozott igényekkel és az utakon futó növekvő számú elektromos autók karbantartási feladataival, az autószerelő műhelyeknek új típusú javítási folyamatokat kell elsajátítaniuk és digitalizálniuk kell egyes tevékenységeiket. A nagykereskedői láncok kénytelenek lesznek csökkenteni logisztikai költségüket és a hatékonyságuk megőrzéséhez fejlett elemző szoftvereket és szolgáltatásokat, esetleg külső szakértőket alkalmazniuk. A beszállítók arra készülhetnek, hogy új, a korábbiaknál nagyobb vásárlóerővel rendelkező szereplőkkel üzletelnek, kevesebb direkt kapcsolatuk lesz a márkaszervizekkel, de sokkal több a független szereplőkkel, flottacégekkel és alkatrészellátó elektronikus piacterekkel. 2025 után a független utópiaci szereplők újra hátrányba kerülnek a nagy- és márkakereskedésekkel szemben, az autók technológiai fejlettségéből adódóan ezek monopóliumot építhetnek ki az elektromos rendszerek, vezetésbiztonsági asszisztensek karbantartásában, ami évi 3,5 százalékos piaci növekedést jelent számukra 2025 és 2030 között, azaz az évtized végére újra a teljes after sales piac 40 százalékát uralják. A függetlenek azonban továbbra is fejlődnek (a digitalizáció és konszolidáció útján) és profitálnak az elöregedő autóparkból: évi 1 százalékos bővüléssel számol a kutatás. A jövő trendjei A következő évtized iparági mozgatórugója az alkatrészek és a karbantartás technológiai összetettsége. A sokszínű termékpaletta és az elektronikai alkatrészek iránti kereslet hajtja majd a piacot. A villanyautók terjedése, az autózás átlagos távolságának rövidülése, valamint a balesetmegelőző rendszerek demokratizálódása 2025 után enyhíti az after sales piac lendületét, a közúti balesetek száma és intenzitása mintegy 15 százalékkal mérséklődik 2019-es állapotokhoz képest. Az elektrifikációnak nem lesz nagy hatása a teljes piacra, mert még 2030-ra tekintve sem lesz számottevő a villanyautók aránya a teljes autóparkon belül. A szervizelés költségeit azonban drágítják az új technológiák és főleg a megfelelő képzettségű szakemberek hiánya és növekvő bér- és képzésigénye. 1. Öregszik és lassan nő az autópark Az elmúlt tíz évben jelentősen megnőtt a személyautók átlagéletkora Európában. Nyugat-Európában ez már meghaladja a 11 évet, Kelet-Közép-Európában még ennél is korosabbak a kocsik. Az öregebb autók több karbantartást igényelnek, így ez a folyamat kedvez a szervizeknek. Ám, mivel nagy a verseny, a márkaszervizek mellett a független, olcsóbban dolgozó műhelyek is elegendő munkához jutnak a gyarapodáshoz. A flották átlagéletkora emelkedik, és nő a független szervizeket választó flották száma is, igaz egyelőre a másod-, illetve harmadtulajdonos ügyfelekre jellemző ez a költséghatékony magatartás. Míg 2011-ben Nyugat-Európában a nyolcévesnél idősebb autók aránya 50 százalék volt a teljes autóparkot illetően, addig 2019-ben már 65 százalékra emelkedett. Iparági elemzők úgy vélik az arány 2030-ra eléri a 75 százalékot. A trend hangsúlyosabban megfigyelhető Kelet és Közép-Európában, ahol az alacsonyabb jövedelmek határt szabnak az újautó-kereskedelemnek. Az autópark 2011 és 2019 között átlagban 1,6 százalékkal növekedett, de ez fejlődés a koronavírust követő gazdasági válság hatására 2025-ig 1 százalék alá mérséklődik, 2025 és 2030 között pedig 0,6 százalék körül várható. 2. A koronavírus-járvány felgyorsítja a változásokat A bizonytalan jövő, illetve a munkahelyek számának drasztikus és hirtelen csökkenése visszaesést okoz az újautó-piacon és tovább öregíti a céges járműflottákat. Ha nincs újautó-eladás, csökken az értékesítést követő szolgáltatások forgalma is. A 2020-as március-áprilisi leállások 50 százalékkal vették vissza ezt az iparágat, éves szinten azonban a visszaesés csak 7 százalékra adódott. A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy 2021-ben már az after sales üzletág visszanyeri a járvány előtti jövedelmezőségét. De nem minden szereplő jár szerencsével. A versenyhelyzet megváltozott. A csökkenő újautó-eladások és az öregedő flották a független szervizhálózatok malmára hajtják a vizet. Ezek 2020-ban két százalékkal növelték részesedésüket az aftermarket szolgáltatások piacán a márkaszervizek kárára. 3. Szabályozási csata zajlik Évtizedek óta folyamatos a harc a márka- és a független szervizek között. Eddig a szabályozási formák és az üzleti modellek csaptak össze, de a jövőben technológiai színtérre vált a konfliktus. Az Európai Bizottság 2010-ben elfogadott versenykorlátozási szabályozása (MVBER csoportmentességi rendelet), ami a gépjármű-forgalmazás és -szervizelés jogi hátterét megteremtette, 2023-ban lejár. Ezek a szabályok a verseny fokozását célozták a gépjárműjavítás és -karbantartás piacán azáltal, hogy elősegítik a javításokhoz szükséges technikai információkhoz való hozzájutást és megkönnyítik az alternatív pótalkatrészek felhasználását. Emellett lehetővé teszik az Európai Bizottságnak, hogy az fellépjen a gépjárműgyártók garanciával (jótállással) kapcsolatos visszaélései ellen, mivel gyakran előfordul, hogy a gyártók csak a hivatalos szervizekben való javíttatást fogadják el. Bevezették a 30 százalékos piaci részesedési küszöböt, amely felett a gépjárműgyártók és hivatalos márkaszervizek, illetve alkatrészellátók megállapodásai nem esnek a csoportmentesség alá, vagyis nem mentesülnek automatikusan a versenyszabályok hatálya alól. A 2023-ban lejáró szabályozás sarkalatos pontja, az autóban felhalmozódó adatok hozzáférésének és felhasználásának a joga. Ha ez megmarad az autógyártók és beszállítók kiváltságának, akkor óriási piaci előnyre tesznek szert. Az amerikai Massachusettsben az utóértékesítési piac szereplői bíróságon nyertek az autógyártókkal szemben, így hozzáférhetnek 2022-től ezekhez az adatokhoz. Persze, az autógyártók sem hagyják annyiban, a per folytatódik. 4. Drágulnak az autóalkatrészek A pótalkatrészek ára rohamosan nő, mivel nő a komplexitásuk és legtöbbjük valamilyen érzékelőt is tartalmaz. Az alkatrészek ráadásul a korábbiaknál jóval szorosabban függenek össze egymással. Ezek a szerelést is megdrágítják. Az elektronikai termékek térnyerésével továbbra is évi 1-3 százalékos drágulás várható a pótalkatrész-, és a szervizpiacon. A LED-lámpák széles körben terjedése 5-10 százalékkal drágítja a világítástechnikai szegmens árait. 5. Az elektromos autókhoz kevesebb alkatrész szükséges A villanymotorral szerelt autók, legyen azok hibridek vagy akkumulátorról hajtott villanyautók, ma még csak mintegy 1 százalékát fedik le az európai autóparknak. Az állami támogatások és az uniós nyomás miatt azonban számuk állandóan nő. Ez hatással van mind a pótalkatrész-, mind pedig a szervizpiacra. Az elektromos autók eleve kevesebb mechanikus alkatrészt tartalmaznak és emiatt kisebb a karbantartási, javítási igényük, illetve, ha van, akkor nagyon más, mint a hagyományos autók esetében. A tanulmány azt állítja, hogy az évtized végére az európai autóflotta 20 százalékát villamosítják, mintegy hat százalékuk teljesen elektromos lesz. A villanyautók aránya a nagyobb GDP-vel rendelkező államokban jelentősen megnő, Németországban 2030-ra várhatóan tízből három autóban lesz villanymotor. Ez azt jelenti, hogy a fejlett nyugati országokban 2030-ban az eladott új autók 80 százaléka lesz valamilyen fokban villamosítva. Az akkumulátoros villanyautóknak 20 százalékkal kevesebb pótalkatrészre van szükségük, mint a hagyományos autóknak. A karbantartás szükséglete pedig a felére esik vissza. Nem kell gyertyát, vagy injektort cserélni. A fékbetétek és tárcsák élettartama a duplájára nő, ugyanakkor a gumiabroncsok jobban kopnak. A karosszéria alkatrészek utánpótlása nem változik az elektrifikáció miatt. A plug-in hibridek és sima hibridek esetében azonban bonyolult konstrukcióik révén nő majd a karbantartási és javítási igény. A lágy hibrideket ez nem érinti. 6. Hálózatba kapcsoltság 2030-ra a flották fele valamilyen hálózatban adatokat oszt meg egymással és a központtal, ahol a big data adatokat elemzik és ezeket harmadik félnek is hozzáférhetővé teszik. A távoli elérés és távoli karbantartás természetes, a megelőzés révén sok szervizlátogatás megspórolható. Az autógyártók ennek az adatforgalomnak a legnagyobb nyertesei. A márkák és a beszállítók egyaránt olyan érzékeny adatokhoz juthatnak, mint a vezetői viselkedés, de az alkatrészeik, különösképpen az akkumulátorok elhasználódásának a részleteire is fény derül.  7. A vezetőtámogató rendszerek csökkentik a kárrendezési költségeket Az úgynevezett Adas-rendszerek (holttérfigyelő, koccanásgátló, sávtartó, parkolóinas, ráfutásgátló stb.) 2030-ra 10-20 százalékkal csökkentik a közúti balesetek számát és súlyosságát 2019-hez viszonyítva. Az európai utakon futó autók felében védik az utasokat és támogatják a vezetőket közlekedésbiztonsági asszisztensek. Miattuk kevesebb kár éri a karosszériát, az üvegeket és a lámpákat, így kevesebb ilyen pótalkatrész szükséges. Továbbra is nagy számban kell majd cserélni az olyan kopóalkatrészeket, mint a fékbetétek és a szűrők. 8. Kevesebbet autóznak az emberek 2000-től számolva évről-évre 0,6 százalékkal kevesebbet autóznak az európaiak. Az otthoni munkavégzés széles körben terjedésével ez tovább is csökken majd, sőt várhatóan nagyobb ütemben csökken (lásd a koronavírus-járvány következményeit). 9. Nő a flottaautók száma Cégautók teszik ki az újautó-piac jelentős részét, az egységbe tömörülő érdekek kedvezőbb feltételeket harcolnak ki mind a márkaszervizekben, mind a többi szolgáltató esetében. Bár jelenleg még a márkaszerviz látja el ezek többségét, de a jövőben egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a karbantartási piacból a márkafüggetlen szervizek és a biztosítók.    10. Hangsúlyosabbá válik az értékesítés-követés A gépjármű-utópiac mélyebb és határozottabb elemzése további bevételi forrást jelenthet az autógyártóknak. Az autókba beépített technológia fejlődésével egyre idősebb autókra is fókuszálhatnak a márkaszervizek, hisz a vezetőtámogató rendszereknek, a villamos berendezéseknek és szoftvereknek ők az elsődleges birtokosai, fejlesztői. Lehetőség nyílik az adatkapcsolaton keresztüli szorosabb ügyfélelérésre, kölcsönös kommunikációra, távoli szolgáltatások igénybevételére. Az autógyártók rákényszerülnek arra is, hogy támogassák a független műhelyeket és fejlesszék azokat, csakhogy hozzáférhessenek a négyévesnél idősebb sajátmárkás autóik ügyfeleihez és az autóikban hordozott adatokhoz. Az ügyfélkezelés természetesen más lesz a prémium márkák és prémium termékek esetében, ahol a márkahűség is szorosabb. 11. Növekszik a sajátmárkás alkatrészkínálat A piaci igény nagy a sajátmárkás alkatrészekre, főleg azért, mert jól jövedelmez az autómárkák számára. A beszállítók is partnerek ebben, így 2025-re várhatóan az alkatrészek 20-30 százaléka már ilyen lehet. A Tier 1-es beszállítóknak ugyanakkor jövedelmezőségük megőrzése érdekében stratégiai választ kell adniuk erre az trendre például prémium, vagy kiemelkedő minőségű termékekkel, amelyek alternatívái lehetnek a sajátmárkás alkatrészeknek. Az USA-ban már meglovagolják a trendet ott a pótalkatrészek piacán 40-50 százalékban a sajátmárkás termékek dominálnak. 12. A verseny miatt fokozódik a konszolidációs nyomás Az autóalkatrész-kereskedők vállalatcsoportokba tömörülnek, jelentős a felvásárlás ebben a szektorban. Hazánkban a Láng Kft. képviseli az LKQ-csoportot, amely az elmúlt években mintegy 200 akvizíción van túl. A 2019-ben 4,936 milliárd eurós bevételt elérő amerikai nagyvállalat olyan versenytársait is felvásárolta, mint a Rhiag Group, vagy a Stahlgruber. Hasonló tőkeerős csoport a francia Mobivia, a lengyel Inter Cars, vagy a szintén amerikai GPC Europe. Ezek mind gyengítik a nemzetközi kereskedelmi csoportok befolyását és monopóliumát, a kiélezett verseny győztesei a fogyasztók és végfelhasználók.  13. Digitális szolgáltatások és e-kereskedelem szabja át az iparágat Az alkatrészpiacon új, digitalizációban erős szereplők törnek fel, mint a német Autodoc, a francia Oscaro, vagy a brit Euro Car Parts, de említhetjük a nálunk is népszerű online piacteret, a kfzteile24-et, illetve a brit WhoCanFixMyCar.com szolgáltatás közvetítő portálokat, ahol már arra is van lehetőség, hogy időpontot kérjen az ügyfél a helyi szakszervizben. Az online kereskedőházak jelenleg a piac 5-10 százaléka fölött rendelkeznek, de ez a BCG tanulmánya szerint 2030-ra minimum a duplájára nő. Az elektronikus piactér sok esetben megkerüli a nagykereskedőket, egyenesen a beszállítótól vásárolja a terméket, amit majd a végfelhasználó szerviznek, vagy magánügyfélnek ad el. Ugyancsak megváltoztatja a digitalizáció a szervizszolgáltatások piacát olyan innovációkkal, mint az árösszehasonlító oldalak, online letölthető szoftverfrissítések, vagy internetes szerelő-közvetítés. A hagyományos nagy- és márkakereskedéseknek a profitjuk megtartása érdekében hasonló fejlesztéseket kell elvégezniük és a korábbiaknál szorosabb együttműködést fenntartaniuk az e-kereskedelmi és e-szolgáltató szektorral. Biró Csongor Forrás: https://web-assets.bcg.com/36/39/e80d073a4067bfe89c7482d6db69/the-european-aftermarket-in-2030.pdf További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója