BKK: hétfőtől nem nyitják ki az első ajtókat a buszok és a trolik

2021.03.27.
A járművekre a második, a harmadik vagy a negyedik ajtónál lehet felszállni - tették hozzá. Közleményükben azt írták: az intézkedés célja, hogy a járművezetők koronavírusos megbetegedésének esélyét minimálisra csökkentsék. Budapesten naponta több ezer busz- és trolivezető biztosítja a felszíni közösségi közlekedés működőképességét, "védelmük ezért rendkívül fontos a fővárosban utazóknak is" - emelték ki. Kitértek arra is, hogy a BKK és szolgáltatói továbbra is mindent megtesznek az utasok védelmében. A járvány visszaszorításának érdekében naponta fertőtlenítik a járművek vezetőállásait és a teljes utasteret, különös tekintettel azokra a felületekre, amelyekkel az utasok érintkeznek: ülések, kapaszkodók, nyomógombok. A járműveken kívül a metróállomások utasforgalmi területeit, a mozgólépcsők korlátait is - a megszokott napi takarításon felül - minden éjjel fertőtlenítik - olvasható a BKK közleményében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

10 ok, ami miatt a Forma-1 idei szezonja izgalmasabb lesz a tavalyinál

2021.03.27.
Eredetileg 2021-ben mutatkoztak volna be a teljesen új szabályok szerint épített autók, de a koronavírus járvány miatt a Forma-1 tulajdonosa, a Liberty Media, az FIA, és a csapatok abban egyeztek meg, hogy ezt végül 2022-re halasztják. Azonban szabályváltozások idén is vannak, ezek ugyan elsőre nem tűnhetnek túl jelentősnek (újak a gumik, módosítani kellett a padlólemezt, a diffúzort és a hátsó fékhűtőket), de bőven elegek lehetnek ahhoz, hogy felborítsák a tavalyi erősorrendet, ami az előszezoni teszten már látszott is. A szabályváltozásokon kívül izgalmat jelent még, hogy tehetséges újoncok érkeztek a Forma-1 előszobájának tartott Forma-2-ből, visszatér egy kétszeres világbajnok, és az aktív sztárok közül is többen csapatot váltottak. Összeszedtük, miért lesz az idei szezon izgalmasabb, mint az utóbbi időben bármelyik. Lássuk! 1. Rengeteg verseny lesz Tavaly 13 versenyt kellett törölni a kitört koronavírus-járvány miatt, végül úgy tudtak 17 futamot mégis megrendezni, hogy néhány megszokott helyszínen (Spielberg, Silverstone, Szahír) két versenyt tartottak, és olyan új (Mugello, Portimão), valamint régi-új helyszínek (Imola, Isztambul) is beugrottak, ahová eredetileg nem ment volna a mezőny. Idén a tavalyi beugrók közül megtartották Imolát és Portimãót, és olyan vadonatúj helyszínek is bekerültek a versenynaptárba, mint Hollandia (Zandvoort) és Szaúd-Arábia (Dzsidda). Összesen 23 versenyt terveznek, ami rekord a Forma-1-es világbajnokság 72 éves történetében! A 2021-es Forma-1-es versenynaptár: Bahreini Nagydíj, Szahír március 28., Imola, április 18. Portugál Nagydíj, Portimão május 2. Spanyol Nagydíj, Barcelona, május 9., Monacói Nagydíj, Monte-Carlo, május 23. Azeri Nagydíj, Baku június 6. Kanadai Nagydíj, Montreal, június 13. Francia Nagydíj, Le Castellet, június 27. Osztrák Nagydíj, Spielberg, július 4. Brit Nagydíj, Silverstone, július 18. MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING, augusztus 1. Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps, augusztus 29. Holland Nagydíj, Zandvoort szeptember 5. Olasz Nagydíj, Monza, szeptember 12. Orosz Nagydíj, Szocsi, szeptember 26. Szingapúri Nagydíj, Szingapúr, október 3. Japán Nagydíj, Szuzuka, október 10. Egyesült Államok Nagydíja, Austin október 24. Mexikói Nagydíj, Mexikóváros, október 31. Brazil Nagydíj, Sao Paulo, november 7. Ausztrál Nagydíj, Melbourne, november 21. Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda, december 5. Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi, december 12. 2. A Mercedes gyenge formát mutatott a teszteken A mindössze három naposra zsugorított téli tesztelés során a Mercedes meglepően gyenge formát mutatott Bahreinben. Már rögtön az első délelőttöt elvesztegették egy váratlan váltóhiba miatt, aztán meg a második napon Lewis Hamilton megpördült, és a kavicságyba tette a W12-t (aztán megpördült az utolsó napon is). A hétszeres világbajnok az új autó instabil hátulját tette felelőssé a hibákért, de Valtteri Bottas is sokat panaszkodott a nem megfelelő balanszra. Végül a teszt három napja alatt a Mercedes teljesítette a legkevesebb kört az összes csapat közül, és a legjobb köridejük is csak az ötödik helyre volt jó. A pletykák szerint az idei szabályváltozások a lapos dőlésű autókoncepciót alkalmazó Mercedest jobban sújtják, mint a jobban megdöntött Red Bullt. 3. A Red Bull erősebb, mint valaha Az osztrákoknak önbizalomra adhat okot, hogy Max Verstappen autózta a legjobb időt a téli teszteken, és az is, hogy a pályán mutatott mozgása is a Red Bull R16B-nak volt a legjobb: a szakértők szerint úgy veszi a kanyarokat, mintha az aszfalthoz lenne ragasztva. A motorszállító Hondának a 2021-es szezon az utolsó lehetősége világbajnokságot nyerni, mert bejelentették, hogy év végén otthagyják a sorozatot (a motorjaikat licenc alapján, Ausztriában tovább fogja tovább gyártani a Red Bull az AVL segítségével). Éppen ezért a japánok mindent egy lapra feltéve vadonatúj motort készítettek 2021-re, amely valószínűleg nem sikerült rosszul. Szintén növeli a Red Bull esélyeit, hogy a tavalyi szezon legkellemesebb meglepetését okozó, futamgyőzelmet is szerző Sergio Pérezt leigazolták Verstappen mellé, a sorozatban alulteljesítő Alex Albon helyére. 4. Fernando Alonso visszatért A kétszeres világbajnok idén nyáron tölti be a 40. életévét, de még mindig éhes a sikerre. 2018-ban keserű szájízzel hagyta ott a Forma-1-et, mert a Ferrari után a McLarennel sem sikerült világbajnoki címet szereznie, utóbbival még a dobogó sem jött össze három szezon alatt. Most legnagyobb sikerei helyszínére tér vissza, az egykori Renault istállóhoz, amelyet idénre Alpine-ra neveztek át, és amelynek a vezetősége is teljesen lecserélődött a téli szünet alatt (Laurent Rossi vette át a csapat vezetését Cyril Abiteboultól). Hogy Alonso nem felejtett el vezetni a kihagyás alatt, arra bizonyíték a két Le Mans-i győzelme, a WEC világbajnoki címe, a daytonai jó szereplése és a tavalyi Dakaron történt célba érése. 5. Aston Martin lett a Racing Pointból A Racing Point csapat tulajdonosa, a milliárdos Lawrence Stroll idén Aston Martinra nevezte át az istállót (és rózsaszínről zöldre festette át), amely tavaly nagy meglepetésre a harmadik leggyorsabb autóval rendelkezett a mezőnyben. Sokan csalással vádolták őket, mondván, hogy csak lemásolták a Mercedes 2019-es autóját, de az FIA-tól csak kisebb büntetést kaptak egy azonos fékhűtő miatt. Idén is folytatódik az együttműködésük a Mercedesszel, a bajnoktól kapják a motort, a váltót és még sok más alkatrészt is. Sergio Pérezt elbocsátották, hogy leigazolhassák a Ferraritól a szezon elején elküldött Sebastian Vettelt. A négyszeres világbajnok tapasztalata aranyat érhet a brit csapat számára, és a másik pilóta, Lawrence Stroll is sokat tanulhat majd tőle. Csak az a kérdés, hogy a 2020-ban a Ferrarinál mutatott gyenge formája megmarad-e idénre, vagy pedig szárnyakat kap-e az új kihívástól, és a Mercedes-motoros Aston Martinjától. Vettel az új autót idén Honey Ryderre keresztelte el az első James Bond filmben, Ursula Andress által alakított női főszereplő után (apró szépséghiba, hogy Sean Connery csak a harmadik Bond-filmtől kezdve vezetett Aston Martint). 6. A Ferrari találhatott valamit Az olasz istálló története legrosszabb szezonját produkálta tavaly, ami nagyobb részben a 2019-es csalás (?) miatt legyengített motornak (titkos paktumot kötöttek az FIA-val, ez volt a büntetés), kisebb részben a korán elbocsátott, demotivált Vettelnek volt köszönhető. Innen már csak felelé vezethet az útjuk 2021-ben. Bíztató jel, hogy a német pilóta helyére leigazolták az egyre érettebb és gyorsabb ifj. Carlos Sainz-ot a McLarentől. De az első számú pilóta valószínűleg a harmadik maranellói szezonjára készülő francia Charles Leclerc lesz, akivel ötéves szerződést kötöttek. Sokak szerint az a tény, hogy hosszas vonakodás után a Ferrari végül beleegyezett abba, hogy 2022-től a Forma-1-ben befagyasszák a motorfejlesztéseket, arra utal, hogy a 2021-es, vadonatúj motorjuk végre jól sikerült. 7. M. Schumacher a pályán 2021 legnagyobb szenzációja, hogy ismét lesz Schumacher a mezőnyben. A hétszeres világbajnok, jelenleg kómában fekvő Michael fiát, Micket az amerikai Haas csapat igazolta le. A 22 éves német tavaly megnyerte a Forma-2-es bajnokságot, és már évek óta a Ferrari pilótanevelő programjának legnagyobb ígéreteként tartják számon. Bár az egykörös tempó nem az erőssége, a versenyeken úgy szokott előre jönni, mint ahogy egykor édesapjától láthattuk. Schumacher a mezőny második leggyengébb autójában nem lesz esélyes futamgyőzelmekre, de neki valószínűleg már az is elég lenne, ha le tudná győzni balhésnak ismert csapattársát, az orosz Nyikita Mazepint, aki szintén az F2-ből érkezett. Az újoncok közül a legnagyobb sikereket Cunoda Júki, az Alpha Tauri versenyzője érheti el idén, mivel neki van a legütőképesebb az autója. A 20 éves japán pilóta már azzal is nagy szenzációt keltett, hogy a szezon előtti teszteken övé volt a második legjobb köridő, kevesebb mint 1 tizedmásodperccel maradt el Verstappentől… 8. Kevesebb idő van gyakorlásra Nem csak a szezon előtti teszt lett sokkal rövidebb a szokásosnál (mindössze három napos), hanem a versenyek helyszínén is kevesebb lehetőség lesz a gyakorlásra, mivel a pénteki szabadedzéseket 90-ről 60 percre rövidítették le. Jó hír, hogy továbbra is 2-2 szettet használhatnak el a versenyzők ezeken a szabadedzéseken (a hétvégén összesen 13 szett áll rendelkezésükre), vagyis elvileg ugyanannyi kört tehetnek meg, így több lesz a látnivaló és kevesebb az üresjárat. De az biztos, hogy az összesen 60 perccel kevesebb szabadedzés meg fogja nehezíteni a megfelelő beállítások megtalálását a versenyekre. Szintén fontos változás, hogy a vasárnapi futamok ettől az évtől ismét egész órakor kezdődnek az előző években megszokott óra 10 perces időpontok helyett. 9. Először lesznek sprintversenyek Nagy szenzáció lehet idén a kísérletképpen megrendezendő három sprintfutam (Kanadában, Olaszországban és Brazíliában), amelyek végeredménye határozza majd meg a vasárnapi rajtsorrendet. Pénteken rendezik a kvalifikációt a szombati, 100 km-es sprintversenyre. Egyelőre még sok a bizonytalanság az új formátum körül (hány szabadedzés lesz, kapnak-e ezért pontokat a versenyzők), de az biztos, hogy a sprintfutamok fel fogják pezsdíteni a kiválasztott három versenyhétvégét. 10. Hamilton ismét átírhatja a rekordokat A Mercedes 36 éves brit versenyzője már magáénak tudhatja a legtöbb pole pozíció (98) és a legtöbb futamgyőzelem (95) rekordját, és a világbajnoki címek tekintetében is az első helyen áll (7, holtversenyben Michael Schumacherrel). Idén azonban lehetősége lesz a német legenda ezen rekordját is túlszárnyalni, és megszerezni a nyolcadik vb-címet. Ha ez sikerül Hamiltonnak, akkor nagy esély van rá, hogy év végén szögre akasztja majd a sisakját. Erre utal, hogy rendkívül hosszú egyezkedés után csak egy évre írt alá a Mercedeshez… További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kiütötte a Tesla fő kínai riválisát a csiphiány

2021.03.27.
Az utóbbi napokban, hetekben számos nagy autógyártó, köztük a Ford, a Honda, a General Motors és a Volkswagen is kénytelen volt visszafogni a termelést. A vállalatokat váratlanul érte a félvezetők globális piacán kialakult hiány, ráadásul egy olyan időszakban, amikor a koronavírus-járvány miatt nőtt az autók iránti kereslet. Az elektromos személyautók kínai piacán domináns Nio pénteken bejelentette, hogy a jövő héten öt munkanapra leállítja a termelést a kelet-kínai Hofej városban lévő gyárában, és a tervezettnél legalább ezer autóval fog kevesebbet gyártani az első negyedévben. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb 19 500 autót tud leszállítani a Nio. Az amerikai autógyártók közül a Ford Motor arra számít, hogy akár 2,5 milliárd dollárt is elvihet idei nyereségéből a csiphiány miatti termeléskiesés, míg a General Motors 2 milliárd dollárra becsüli a hatást. A Volvo AB haszongépjármű-gyártó, svéd multinacionális vállalat kedden közölte, hogy a félvezetők globális piacán kialakult hiány jelentősen visszaveti a termelést és így nyereségét is a második negyedévben. A Volvo, amely 18 országban működtet gyárakat, áprilisban ugyancsak a termelés leállítására kényszerül. A csiphiánynak az az oka, hogy a készleteket lefoglalták az olyan elektronikai fogyasztási cikkeket előállító vállalatok, mint az okostelefon-gyártók, amelyek a fejlettebb és nagyobb haszonnal eladható félvezetőket vásárolják. A hiány kialakulásában a kínai technológiai vállalatokat sújtó amerikai szankciók is szerepet játszanak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A LEAF lítium-ion akkumulátorai kerülnek a Nissan automatizált gyártósori járműveibe

2021.03.27.
Az automatizált gyártósori járművek (angolul: AGV) alkatrészeket szállítanak a munkások számára egy autógyárban. Képzelje el, hogy ezek a kocsik, amelyek valójában robotikus levélhordók, mágneses síneken sürögnek-forognak, miközben alkatrészeket szállítanak az autók gyártásához. Ez azt jelenti, hogy a dolgozónak nem kell időt fecsérelnie az alkotóelemek keresésére, hanem fókuszálhat az összeszerelésre. Az időmegtakarítás a gyár hatékonyságát növeli. Az autógyárak igen forgalmas helyek, és az AGV-k nélkülözhetetlenné váltak. Tokiótól délre, a Nissan Oppama gyárában több mint 700 darab ilyen automatizált kocsi dolgozik. Ha bepillantunk a Nissan autógyáraiba világszerte, több mint 4000 AGV-t fogunk munka közben találni. Ez az érzékelők és a jelzések kamaramuzsikája. Tökéletes harmóniában játszanak együtt annak érdekében, hogy elkerüljék a gyárbéli ütközéseket. A Nissan LEAF értékesítése 11 évvel ezelőtt kezdődött. Ezalatt az idő alatt nemcsak a gyártás tökéletesítése folyt, de a cég az akkumulátorok újrahasznosítására is kereste a lehetőségeket. Így jött létre a LEAF és az AGV világának a találkozása. Az első generációs LEAF egy 24 kWh teljesítményű akkumulátorcsomagot kapott. Ezek a lítium-ion csomagok 48 modulból álltak. Körülbelül 8 évvel ezelőtt a Nissan mérnökei megtalálták a módját, hogy hogyan vegyenek ki hármat ezen modulok közül és csomagolják újra ahhoz, hogy beleférjen egy AGV-be. Tavaly új szintre emelték az ötletet azáltal, hogy újrahasznosított akkumulátor modulokat használtak újak helyett az AGV-k működtetésére. A Nissan a 4R Energy céggel karöltve úttörőnek mondható ezen a területen.Az elektromos autókban már nem használható akkumulátorokataz AGV-kben használja fel. Az autókból az életútjuk végén kiszerelt akkumulátorok már nem eléggé erősek ahhoz, hogy egy autót ellássanak energiával, de tökéletesek egy gyártósoron mozgó jármű működtetéséhez. Ez a módszer még fenntarthatóbbá teszi az akkumulátorok teljes életútra vetített CO2 kibocsájtását. A korábbi megoldásokhoz képest, ez a mostani megoldás két dologban is jobb: az AGV-k az új vagy újrahasznosított lítium-ion akkumulátorokkal gyorsabban töltődnek mint a korábban használt akkumulátorokkal, valamint arra sincs többé szükség, hogy a dolgozók kihúzzák belőlük az akkumulátorokat és újratöltsék őket. Az AGV-k időközönként, útjuk közben megállnak a töltőállomásnál és fokozatosan, minden elhaladásnál feltöltődnek. Ez az automatizmus jelentős időt takarít meg az AVG-k működtetésében. Az újrahasznosított LEAF akkumulátorok tovább kitartanak. Sokkal tovább. Míg az ólomsav akkumulátorokat egy-két évente cserélni kellett az újrafelhasznált LEAF akkumulátorok használati ideje várhatóan 7-8 év.  A kevesebb energiatároló kisebb környezetre mért hatást is jelent, mely egy újabb lépés a karbonsemlegesség felé. „A vásárlóink is jól járnak. Mikor a használt EV akkumulátorok értékesebbé válnak, ugyanis a visszavásárlási áruk is megnövekszik”- mondja Masashi Matsumoto, aki az AGV-k fejlesztését népszerűsíti a Nissan Gyártási Technológia Kutatás és Fejlesztés Központjában. „Az akkumulátorok többféle felhasználási módjával a LEAF maradványértéke is megnövekedett.” Az AGV-k pedig tovább fejlődnek. Jelenleg mindegyik kocsi a gyár padlóján elhelyezett mágneses útvonalakon tud csak haladni. Mint a vonat a sínen, csak arra tud menni, amerre ez a szalag ezt lehetővé teszi. Ezen útvonalak megváltoztatása (a szalagok felszedése, új útvonalak lefektetése és a számítógépes programok frissítése) időt és pénzt igényel. Azonban elképzelhető, hogy már nem sokáig lesz így. Ahogyan a LEAF akkumulátor lehetővé tette az AGV-k számára, hogy hosszabb ideig dolgozzanak, felmerül egy az autóiparban szintén rohamosan fejlődő alkalmazása az AVG-k világában is, ez az önvezetés. Az önvezetéssel kapcsolatos fejlesztések felszabadíthatják a gyári robot asszisztenseket a mágnesszalagok korlátozása alól. Ha az AVG-k működését hasonlítjuk az autók világához, akkor nyilvánvalóan egy jóval kontrolláltabb és előrejelezhetőbb környezetben kell nekik közlekedni. Vagyis az AGV-knek kevesebb önvezető technológiára lenne szükségük, mint az autóknak, de továbbra is szenzoraikra és algoritmusaikra támaszkodva önállóan mozoghatnának. A Nissan a konnektivitás terén is nagyon sok kutatást végez, hogy lehetővé tegye az AGV-k és a mozgásukat irányító számítógépek közötti folyamatos kapcsolatot. „Az AGV-k megújításához alkalmazott egyedi elektromos meghajtású és önvezető technológiáink használata jelentős innovációt hoz majd a gyárainkba” - mondja Matsumoto. „A gyáron belüli alkatrészek ellátása az eMobilitás és automatizáció korába lép.” Másszóval az autók folyamatos fejlődését az azokat legyártó létesítmények is lekövetik majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Durvul a piac: rengetegen akarják eladni a kocsijukat idén

2021.03.27.
Meghökkentő eredményt hozott a SberAuto cég friss közvélemény-kutatása. Az orosz autótulajdonosok mintegy 42 százaléka tervezi, hogy idén eladja gépkocsiját. A fennmaradó 58 százalék vagy nem tervezi az értékesítést, vagy még nem döntött róla – írja a prime.ru orosz hírportál. A kutatásból az is kiderült, milyen nehézségekkel szembesülnek azok, akik autójuk eladása mellett döntenek. A válaszadók 32 százaléka számára az autó valós értékének megállapítása okozza a legnagyobb problémát. Nem tudják megítélni, hogy adott pillanatban a piac reálisan mennyire értékeli használt járművüket, mennyiért tudják azt viszonylag gyorsan eladni. A megkérdezettek 26 százaléka úgy gondolja, túl sok időt pazarolt az autó bemutatására – akár a neten, akár konkrét vevőjelöltek esetén. További 14 százalék attól fél, hogy a potenciális vásárló becsapja, 12 százalék pedig kényelmetlenül érzi magát az eladással kapcsolatos kommunikáció során. Az autótulajdonosok 11 százaléka kínosnak érezte, amikor kézbe számolták le neki az autó árát, a fennmaradó 5 százalék számára pedig bonyolult volt az adásvétellel kapcsolatos bürokratikus eljárás, illetve nehezen igazodtak ki a szükséges dokumentumokban. A válaszadók 30 százaléka legalább egy hónapig árulta gépjárművét, mire vevőt talált. A megkérdezettek 19 százalékának sikerült két hét alatt eladni autóját. De ami a legmeghökkentőbb adat, hogy az oroszok harmada három nap alatt túladott a kocsiján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hiába a kijárási tilalom, éjjel csattant a kamion

2021.03.27.
A kijárási tilalom életbe lépése utáni órákban ütközött össze egy kamion és egy személyautó az Oroszlány és Környe közötti, 8119-es úton. A tatabányai hivatásos, az oroszlányi önkormányzati és a környei önkéntes tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére - írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja. Az egységek egy embert kiszabadítottak a személyautóból, és átadták őt a mentőknek. Az érintett útszakaszt a mentés idejére teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A fotón látható sunyi autórongálót keresi a rendőrség

2021.03.27.
A Győri Rendőrkapitányság 08010/952/2021. bűnügyi számon nyomozást folytat rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben - írja a police.hu. A nyomozás adatai alapján, a képeken látható ismeretlen férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2021. március 15-én 0 óra 50 perckor, egy győri mélygarázsban parkoló személygépkocsi visszapillantó tükrét letörte, valamint a jármű bal első ajtaját összekarcolta. A mélygarázs biztonsági kamerája felvételt készített a feltételezett elkövetőről. A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható személyt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nagy horderejű bejelentést tett ma reggel Palkovics

2021.03.27.
Megkezdődik a Budapestet elkerülő teherforgalmi vasútvonal előkészítése - tájékoztatta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-t szombaton. A miniszter közölte: a vasúti áruszállítás versenyképességének növelése érdekében a kormány 2020 végén döntött a fővárost délről elkerülő új teherforgalmi vasútvonal, a V0 előkészítéséről. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium elrendelése alapján napokon belül megindul a kapcsolódó közbeszerzési eljárás. A projekt keretében országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció is készül. A tárcavezető kifejtette, hogy a kormány a következő évtizedben összesen mintegy hatezer milliárd forintot szán a vasúti infrastruktúra korszerűsítésére és a járműállomány megújítására. A vasútstratégiában megjelölt kiemelt törekvés, hogy Magyarország Közép-Európa teherszállítási, logisztikai és elosztó központjává váljon. Az országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepció és annak alapján a V0 projekt átfogó célja a vasúti szállítási igények versenyképes kielégítése, a környezetkímélő vasúti áruszállítás részarányának növelése. Az Európai Bizottság tavaly decemberben közzétett Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiájában a vasúti teherszállítás teljesítményének megduplázását irányozta elő 2050-re. A környezetbarát vasúti árufuvarozás feltételeit érezhetően javítja Magyarországon, hogy a Déli Körvasút felújításán és Duna-hídjának háromvágányosra bővítésén már dolgoznak a kivitelezők. A vasúti szállítások klímacélokkal összefüggő, még nagyobb mértékű előtérbe helyezése miatt azonban érdemes további átkelési lehetőségekről is gondoskodni, középtávon ennek lesz hasznos eszköze a V0. A Budapestet délről elkerülő, Dunát keresztező vasúti kapcsolat új nyomvonalon, villamosított teherforgalmi vasútvonalként épülhetne meg 120-160 kilométer/órás tervezési sebességre. A V0 az országos és nemzetközi vasúthálózat meghatározó részeként hozzájárulhat a kedvezőbb, fennakadásmentes átmenő és belföldi teherforgalomhoz. Az előkészítés keretében környezeti hatástanulmányt, megvalósíthatósági tanulmányt és költség-haszon elemzést készítenek el. Lefolytatják a környezetvédelmi engedélyezési eljárást alapvetően a Székesfehérvár és Cegléd térsége közötti szakaszra. A megvalósíthatósági tanulmány vizsgálja a Győr és Székesfehérvár térsége közötti szakasz összhangját is az ugyanebben a nyomvonalsávban tervezett Budapest-Varsó nagysebességű vasútvonal fejlesztési elképzeléseivel. Áttekinti és értékeli az intermodális konténerterminál infrastruktúra kialakításának, fejlesztésének, a vasúti iparvágány-kapcsolattal rendelkező áruforgalmi központok és a repterekkel kialakítandó összeköttetések megvalósíthatóságának lehetőségeit is. Az előkészítés során országos vasúti áruforgalmi fejlesztési koncepciót dolgoznak ki. A folyamat várhatóan 2023 tavaszára ér célba, akkorra állhat rendelkezésre a megvalósíthatósági tanulmány és a környezetvédelmi engedély - tájékoztatott Palkovics László. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bizarr balesetet okozott az elszabadult traktorkerék

2021.03.27.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt tegnap a 61-es számú főút 28-as kilométerszelvényében, Sáregres térségében. A rendelkezésre álló adatok alapján egy mezőgazdasági vontató kereke eddig ismeretlen okból leesett, és nekiütközött a szemből érkező kistehergépjárműnek.   A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt, rendőri irányítás mellett, váltakozó irányban, félpályán haladt a forgalom - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    

5 dolog, amit sose mondj egy nőnek vezetés közben

2021.03.26.
A női vezetők nagyon sokfélék, ezért változatos meglepetéseket tudnak okozni a férfiaknak. Bizony, a nemek harca az autóban is pattanásig feszülő helyzeteket tud produkálni. Ám a volán mögött ülő felé érdemes egyfajta alázatot mutatni, mert mégiscsak a sofőr kezében van az a bizonyos kormány, ami az életért felelős lehet. A nők nagyobb része biztonságosan vezet, és kevesebb balesetet is okoz, mint a férfiak, mégis sokkal több bírálat éri őket. A járgány urai, amint átadták a slusszkulcsot, bizony, nem tudnak némán az anyósülésen utazni. Ráadásul néha olyan pontokat találnak el a megjegyzéseikkel, amik szó szerint bombát robbantanak a hölgyek beszédértésközpontjában.    „Az előbb balra kellett volna menned.” Biztos? Először is, miért kell megkérdőjelezni a sofőr fejében működő térképet? Ráadásul, egy nő mindig tudja, mit akar, beleértve az útirányt is. Valószínűleg nem a leggyorsabb, nem a legpraktikusabb, nem a legkisebb forgalmú útvonalat választja, de tudja, mit miért csinál. Esetleg néhány üzletet is beépített a tervbe, csak erről még nem beszélt. Mivel pedig minden út Rómába vezet, bizonyára még onnan is hazatalál. Akkor meg minek kell piszkálni? „Ide befér a kocsi…” Nem részletezem a méretekről kialakult véleményeket, de ha a nő úgy ítéli meg, kicsi, felesleges felbosszantani. Jaj, az anyósülésen ülőnek, ha szekálja az alvó oroszlánt. Tudvalevő, hogy a hölgyek kissé nehézkesen parkolnak, ami köszönhető a gyengébb térlátásuknak is. Ezt pedig tetézheti az autó irányításával járó rutintalanság, vagy a kocsi méretének helytelen érzékelése. Ergo: totojázás a parkolóban. Legtöbb nő amiatt gurul tovább egy megfelelőnek tűnő hely mellett, hogy védje a férfiak által oly nagy becsben tartott jármű karosszériáját. Ezért a beszólásért legalább egy felnipadkázás jár.   „Hármasba kéne rakni.” Ez mekkora fatális tévedés! Elmegy az a járgány kettesben is mindenhova, legfeljebb a motor idegei pattanásig feszülnek, – nem mellesleg – az anyósülésen ülőé is. A nők egy része simán alacsonyabb sebességben felejti a kocsit, mert a legtöbbjüket nem érdekli a fogyasztás, meg a fordulatszám, vagy a motor állapota. A lényeg, hogy A-ból B-be biztonságosan el tudjanak jutni. A kor előre haladtával a hölgyek reakcióideje is lassul, ezzel együtt pedig a magasabb sebességbe kapcsolás is hosszabb időt vesz igénybe. Emiatt egyenesen arányosan több türelemre van szükség, nem megjegyzésekre. Legrosszabb esetben a szerelőre…   „Most előzd meg!” Na, ez az, amit senki sem dönthet el egy nő helyett. A gyengébb nem képviselői ugyanis a biztonságos távolságot tartják szem előtt, na meg azt is, hogy érdemes-e egy kockázatos előzésbe belemenni két perc előnyért. Legtöbben hosszú perceken át képesek halálos nyugalommal araszolni bárki után a forgalomban, akkor is, ha simán meg lehetne előzni. Ráadásul a hölgyek még csak nem is zsörtölődnek. Ez a beszólás azonban ki tudja ugrasztani a nyulat a bokorból, és jaj annak, aki kezébe akarja venni az irányítást egy nő helyett!  „A fényszóró, ott, balra, lent az a nagy fekete gomb…” Valóban, a személygépkocsik vezetést segítő digitális és mechanikus rendszereinek az ismerete ritka női tulajdonság. Leginkább úgy jellemezném, hogy nincs, vagy egyes személyek nyomokban tartalmaznak ilyet. Ennek ellenére, nincs bosszantóbb annál, mint amikor – ezt például – egy férfi szóvá teszi. A megjegyzés hatására akár a legegyszerűbb vezetési és irányítási mechanizmusok is összekuszálódhatnak a sofőr fejében. Ez pedig menet közben veszélyes, nem is kicsit. Ha tehát a férfiak úgy döntenek, hogy átadják a volánt egy nőnek, mindenre fel kell, hogy készüljenek. Mivel a gyengébb nem tagjai igencsak sokfajta képességgel vannak megáldva, ezért érdemes kétszer is meggondolniuk, milyen szavakkal illetik őket vezetés közben. A felmerülő helyzetek mérlegelése után javaslom a „Hallgatni arany” közmondás alkalmazását. Ezzel ellenkező reakciót csak a közvetlen, életet veszélyeztető helyzet elkerülése érdekében ajánlott megkockáztatni. De mint tudjuk, a hölgyek biztonságosabban vezetnek, mint a férfiak… További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                         

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója