Szeptember 1-jén kezdődik az iskola, a mostani tanévkezdés pedig több szempontból is rendhagyó lesz. A diákok nem a megszokott, két és fél hónapos vakáció után ülnek vissza az iskolapadba, hanem a koronavírus-járvány miatt március közepe óta nem jártak iskolába, mivel online zajlott az oktatás. Bizonyára még annál is élesebb lesz a váltás sok család és gyerek életében, mint amilyen a nyári szünidő után lenni szokott.
A rendhagyó tanévkezdés idén is figyeljünk a biztonságos közlekedésre
Ráadásul a járványügyi óvintézkedések miatt a suliban sem lesznek olyanok a mindennapok, mint amit a diákok korábban megszoktak. A tanórákon nem, de a közösségi terekben, – például a folyosókon – be kell tartaniuk a 1,5 méteres védőtávolságot. Ahol ez nem oldható meg, ott a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak ajánlott a maszk viselése. Rendszeres lesz az iskolákban a fertőtlenítés, a szellőztetés, és persze a gyerekeknek is oda kell figyelniük a gyakori és alapos kézmosásra. Mindezek mellett csaknem ötszáz suliban most először iskolaőrök is lesznek.
Közlekedés az iskolába
A szeptemberi iskolakezdés minden évben nagy változást hoz a közlekedésben is: megnő a forgalom, a reggeli és délutáni csúcsforgalomban ismét megjelennek a gyerekek és a fiatalok. Tanévkezdéskor sok iskola környékén rendőrök és polgárőrök ügyelnek a gyerekek biztonságára.
Az autósoknak is óvatosabbnak kell lenniük szeptembertől (Fotó: Police.hu)
Ám az autósoknak is sokkal jobban oda kell figyelniük. Sokan még nem rázódtak vissza, ezért a figyelmük elkalandozhat. Fokozott óvatossággal közelítsük meg az iskolákat, gyalogátkelőket, kereszteződések és megállók környékét. A szülőknek pedig abban van nagy felelősségük, hogy felkészítsék a gyerekeket a biztonságos közlekedésre.
Készítsük fel a gyereket a közlekedésre
Tervezzük meg együtt azt az útvonalat, amely a legrövidebb, a leggyorsabb és a legbiztonságosabb az iskolába, illetve haza. Járjuk be többször az utat.
Beszéljük meg a gyerekkel, hol vannak veszélyes kereszteződések, forgalmas megállók, nagy tömeg.
A mostani rendhagyó tanév kezdetén érdemes néhányszor elkísérni az iskolába, akkor is, ha korábban egyedül járt suliba. Hívjuk fel a figyelmét az esetleges veszélyforrásokra.
Indítsuk útnak időben, és számoljunk tartalék idővel is, ha dugóba kerül, vagy lekési az egyik buszt. A tanév első napjaiban a megnövekedett forgalom miatt különösen nehéz megbecsülni, mennyi idő eljutni az iskolába.
Ha biciklivel vagy rollerrel jár iskolába, feltétlenül vegyen fel sisakot, és lakatolja le a kétkerekűjét.
Ősszel gyorsan rövidülnek a nappalok, így bármilyen közlekedési eszközt is választunk, ügyeljünk a láthatóságra. Tegyünk a táskájára vagy a ruhájára fényvisszaverő csíkot vagy más fényvisszaverő kiegészítőt. Bringa vagy roller esetén legyen nála lámpa.
Figyelmeztessük arra, hogy kerékpáron és rolleren ne hallgasson zenét, és gyalog is csak olyan hangerővel, hogy észlelje a környezeti zajokat, hangokat.
Készítsük fel, mit a teendője, ha kimarad egy járat, késik a vonat, vagy valami miatt nem közlekedik az az eszköz, amivel utazik. Vegyük át, hogy egy útlezárásnál milyen másik útvonalon, milyen egyéb járattal juthat haza.
Beszéljük meg, mit kell tennie, ha bajba kerül vagy segítségre szorul. Mondjuk el neki, hogy sose menjen el idegenekkel, még akkor se, ha az illető azt mondja, a szülő küldte. Akár egy titkos jelszót is kitalálhatunk, amivel hamar kiderül, ha valaki rosszat forgat a fejében.
Legyünk tisztában a gyerek napirendjével, tudjuk, hogy nagyjából mikor hol tartózkodik. Nagyobb gyerekkel megbeszélhetjük, hogy üzenetet küld, amikor hazaért.
Beszéljük át a legfontosabb szabályokat
Mielőtt egyedül elengedjük a gyereket az iskolába, legyünk biztosak abban, hogy ismeri és minden körülmények között betartja a közlekedési szabályokat. A legfontosabb dolgokat tudatosítsuk benne: mielőtt lelép a járdáról, alaposan nézzen körbe; mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyen menjen át az úton, és a zebrán is legyen körültekintő.
A szülőknek jó példát kell mutatniuk, ezért a szabályokat ők is tartsák be: ne szaladjanak át a piros lámpán, és ha van a közelben zebra, használják azt, ne az úttesten vágjanak át. Ha mi visszük a gyereket az iskolába, álljunk meg szabályosan az autóval a suli környékén, ne várakozzunk tilosban, és ne tartsuk fel a többi autóst.
Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!