Csillagászati áron, de már két év múlva kapható lesz a Toyota Le Mans-i versenygépéből fejlesztett utcai szupersportkocsi

2020.08.15.
Nagy változások előtt áll a Le Mans-i 24 órás autóverseny, s ebben az évben nem csak a koronavírus forgatja fel a rendezvényt. Sokkal izgalmasabb változások várhatóak technikai fronton. Megszűnik az LMP1 sorozat, helyette az új Hypercar versenyosztály gépei köröznek majd egy teljes napon át a Párizstól nyugatra található, sarthé-i versenypálya aszfaltcsíkján. Ebben a kategóriában áll majd rajthoz a Toyota Gazoo Racing által fejlesztett GR Super Sport versenygép is. Ezt az autót – igaz, még csak koncepcióautó formájában – a Toyota már a 2018-as Tokiói Autószalonon megmutatta a nagyvilágnak, s a hírek szerint a közelmúltban arról is megszületett a végleges döntés, hogy a közel 1000 lóerős versenyautóból utcai változat készül majd. Nem kérdés, hogy a 24 órás versenyen rajthoz álló gép különleges műszaki alapot jelent az utcai verzió számára. A fejlesztést végző Toyota Gazoo Racing ugyanis nem a hagyományos utat választotta. Nem egy utcai autóból építenek tuningolással és a versenyek igénybevételét is bíró alkatrészek beépítésével versenyautót, hanem éppen fordítva: a műszaki csúcsteljesítményt megkövetelő 24 órás versenyen szerzett tapasztalatokkal és tudással felvértezve, valamint a részegységeket finomítva fognak bele az utcai változat fejlesztésébe. Mivel ez a fejlesztési stratégia nemcsak a GR Super Sport koncepció- és szériaautó esetében lesz érvényben, a rendszámozható, közúti forgalomra alkalmas modell egyúttal abba is bepillantást enged majd, hogy milyen fejlesztésekre, teljesítményre, valamint vezetési élményre számíthatunk a 20-as évek Toyota hiperautóiban. Az új szabályok szerint ugyanis a gyártók olyan kocsikkal is benevezhetnek a 24 órás Le Mans-i versenyre, amelyek műszaki értelemben közeli rokonságot mutatnak a versenyt követő legfeljebb két évben és legalább húsz példányban piacra dobott utcai változatokkal. A minimálisan szükséges darabszámból tehát már biztosra vehető, hogy a 2022-es utcai szupersport változat hiperritka és különleges lesz, s ugyanezt garantálja a donorként szolgáló versenygép technikája is. A 2018-as koncepcióautóba a Toyota mérnökei duplaturbós, 2.4 literes, V6-os versenymotort építettek, amely a villanymotorokkal együtt alkotott 968 lóerős összteljesítményű hibridrendszert. A Toyota fejlesztési céljainak komolyságát mutatja, hogy a versenyautójukban is szegénykeverékkel működőképes versenymotort alkalmaznak. Noha gyorsasági – és persze tartóssági – versenyről van szó, a kisebb fogyasztás egy versenyautó esetében is nyerő tényező lehet, hiszen a kevesebb üzemanyag kisebb súlyt jelent, így az autó gyorsabb lehet, illetve ritkábban kell kiállni tankolás miatt. A GR Super Sport szériaváltozatának műszaki adatai még nem ismertek, ám az már tudható, hogy a fejlesztés során milyen értékeket céloznak meg a mérnökök: a két év múlva érkező sportgép álló helyzetből mintegy 2,5 másodperc alatt éri majd el a 100-as tempót, s a 200-as határ átlépése sem tart hét másodpercnél tovább. Ami biztosan sokat fog változni, az a kocsi dizájnja lesz, hiszen a versenygépnek például nincs hátsó szélvédője, ez pedig egy közúti forgalomban részt vevő járműnél elképzelhetetlen. Az utcai változat bemutatásáig még két év van hátra, s egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a Toyota végül hány példányt épít majd a minimálisan kötelező húsz fölött. Az ár azonban már biztosra vehető: példányonként mintegy 2,8 millió dollárt (körülbelül 800 millió forint) fognak kérni. Ami a Le Mans-ban rajthoz álló versenyautót illeti, a Toyota Gazoo Racing nem egyedül végzi a fejlesztést. Az egyedi versenyautóhoz, fejlesztési koncepcióhoz és a legendás le mans-i helyszínhez különleges együttműködő partnert választottak: a Scuderia Cameron Glickenhaus-t. Ez a kis amerikai vállalat mindössze néhány száz különleges autót gyárt le és ad el évente, s modellfejlesztési stratégiájuk hasonló a Toyota Gazoo Racingéhez. Először a versenyautóikat tervezik meg, s indulnak vele rendszeresen olyan legendás versenyeken, mint a 24 órás Le Mans-i, a 24 órás Nürburgringi futam vagy a Baja 1000. Majd ezekből a versenyautókból alakítják át a limitált példányszámú utcai verziókat. A Le Mans-i 24 órás versenyt 1923 óta 88. alkalommal rendezik meg. A 2020-as futam szeptember 19-én rajtol délután fél háromkor, s a különleges járványhelyzet miatt a nézők csak a képernyőkön keresztül követhetik a versenyt. További információk az alábbi linken találhatók.  Fotó: Toyota  
Címkék: 

Spanyol Nagydíj - Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2020.08.15.
A Mercedes vb-címvédő és a pontversenyben most is éllovas brit versenyzője a pénteki második tréningen is a leggyorsabb volt. Mögötte csapattársa, az első gyakorláson első finn Valtteri Bottas végzett másodikként szombat délben. A holland Max Verstappen (Red Bull) az első két tréninghez hasonlóan harmadik lett. Néhány perccel a szabadedzés vége előtt Esteban Ocon összetörte a Reanult-t, mivel Kevin Magnussen hirtelen fékezett előtte, a francia pedig elrántotta a kormányt és autója a falnak csapódott. Az edzés így piros zászlós jelzés alatt ért véget.     Eredmények (a formula1.com alapján):     3. szabadedzés (élcsoport):     1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:17.222 perc 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:17.373 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:17.737 4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:18.046 5. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:18.096 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.193    MTI - Címlapkép: MTI archív

M85-ös: Sopronnál ideiglenes elkerülő úttal gyorsítják az építkezést

2020.08.15.
Csornától Sopronig több mint 57 kilométer hosszan, illetve Soprontól az osztrák határig épül- A két város közötti 57,45 szakasz kivitelezése az alábbi alprojektekben zajlik a Nemzeti Infrastruktúra Fejelsztó Zrt. beruházásában - a Csorna és a Fertőd-Endrédmajor csomópont közötti 20,05 kilométert a Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. konzorciuma kivitelezi (I. szakasz); - a Fertőd-Endrédmajor csomópont és Nagylózs közötti 15,6 kilométeren az EuroAszfalt Kft., a SWIETELSKY Magyarország Kft. és a Betonútépítő Zrt. társulása építkezik (II. szakasz); - a Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométeren (III. szakasz) pedig a Dömper Kft. és a Subterra-Raab Kft. alakítja ki az új utat, akárcsak a Sopron-kelet és a Fertőrákos csomópont közötti 6,4 kilométeren is (IV. szakasz). Közel 800 méteres alagúttal folytatódik az M85-ös Ezzel együtt már a projekt a fertőrákosi csomópont és a soproni országhatár közötti szakaszának munkálatai is hakladnak: itt nem csak maga az négysávos M85-ös épül (egy 780 méter hosszú alagúttal), hanem Sopron északnyugati elkerülője és több más útszakasz is a beruházás része, melyet a Dömper és a Subterra-Raab itt a Pannon-Dobrastav Kft.-vel közös konzorciumban végez el. Így lehet most Harka és Kópháza között közlekedni Most a Sopron-kelet csomópont építkezéséről érkeztek új hírek. A kivitelezők tájékoztatása szerint a helyszínen áthaladó 84-es főút új korrekciós szakaszának forgalomba helyezése előtt utolsó lépcsőként csatlakoztatják a 8645-ös, harkai összekötő út új nyomvonalát a Harkára bevezető régi pályához. Az új aszfaltcsík kapcsolódási pontjához azonban olyan közel van a vasúti átjáró, hogy az összekötő utat a biztonságos közlekedés érdekében ideiglenesen le kell zárni. A munkák ideje alatt Harka és Kópháza között Sopronon keresztül lehet majd közlekedni, a terelőútvonalat sárga alapú táblák jelzik majd. A lezárt szakasz a 861-es főút – 84-es főút- 86107-es út (más néven Győri út sé Csengeri út) – 8645-ös út (vagyis Kőszegi út, Harkai út) nyomvonalát követve kerülhető el. Szeptembertől már újra zavartalanul lehet majd használni a 84-es főútat és a harkai összekötő út új nyomvonalát. Az M85-ös Sopron-kelet csomópontja pedig egy biztonságos és gyors átkelési szakasz lesz az új gyorsforgalmi út alatt. Forrás: Magyar Építők  
Címkék: 

Ezeket az autókat veszik a franciák

2020.08.15.
A francia autógyártók és importőrök között jelentősek az eltérések, vannak, akiknek nagyon ment az üzlet, mások pont az ellenkezőjét tapasztalhatták meg. A franciák között egyértelmű nyertes a Renault, amely minden tekintetben - kivéve az Alpine sportmárkát - javultak az eladásai. A Dacia és az anyavállalata együtt elérte a piaci részesedés 30 százalékát. A Clio kihasználta a márka lendületét és letaszította a trónról a Peugeot 208-as modelljét. A Captur továbbra is igen menő és a top 10-ben az elektromos Zoe is helyet kapott. A Sandero negyedik, a Twingo hatodik helye jelzi, hogy leginkább a kiskereskedelem, azaz a magánvásárlók tértek vissza a francia autópiacra. A PSA-csoport márkái kevésbé teljesítettek jól. A DS megtorpant, a márkával kapcsolatban az viszont jó hír, hogy vezeti az európai kibocsátási márkarangsort. Érdekes, hogy az elmúlt hónapban a nagyobb és drágább DS 7 Crossback modellből többet adtak el, mint a DS 3 Crossbackből. Az új 2008-as Peugeot jobban fogy, mint a 3008-as, a Citroen modelljei inkább a top 20 második felében jeleskednek, az új Corsa még nem talált magára, a Polo és a Fiesta is megelőzte. A Toyota jobban teljesít, mint valaha, mind júniusban, mind éves szinten pozitív eredményt ért el. A piaci részesedése a 2018-as 4,4 százalékról 2020-ban 5,9 százalékra nőtt, ami igen figyelemre méltó növekedés. Hasonló fejlődést figyelhetünk meg a Mercedes-Benz, a Hyundai, a Kia vagy a Volvo esetében. A Ford is fellendülőben van, a márkát az újdonság Puma eladásai húzzák, a kis szabadidő-autóból az elmúlt hónapban több mint kétezret vettek Franciaországban. Ellenkező a helyzet a BMW és a VW-csoportok esetében. Előbbi eladásai tavaly 25 százalékkal estek vissza, míg a Volkswagen márkái viszonylag jól teljesítettek tavaly, ám idén egyiknek sem megy a szekér. Top 20 modell júniusban Franciaországban Renault Clio V (14 602 autó) Renault Captur (9802) Peugeot 208 (9689) Dacia Sandero (9144) Peugeot 2008 (8695) Renault Twingo (8500) Citroën C3 (7013) Renault Zoé (6011) Dacia Duster (5280) Toyota Yaris (5190) Peugeot 3008 (5093) Renault Clio IV (3998) Peugeot 308 (3778) Renault Megane (3723) Citroën C3 Aircross (3618) Citroën C5 Aircross (3493) Volkswagen Polo (3396) Ford Fiesta (3025) Opel Corsa (2753) Peugeot 108 (2688)   Top 10 márka júniusban Franciaországban Renault (54 961 autó) Peugeot (34 508) Citroën (20 929) Dacia (16574) Volkswagen (13 714) Toyota (11 361) Ford (9810) Mercedes (9392) BMW (6156) Audi (6142)   Top 10 márka 2020-ban (I-VI. hó) Franciaországban Renault (146 123 autó) Peugeot (127 912) Citroën (73 773) Dacia (40 731) Volkswagen 40 123) Toyota (39 576) Ford (24 516) Mercedes (21 564) Opel (20 163) BMW (19 338)   Forrás: CCFA

Miskolc-rali: halálos baleset, leállították a versenyt

2020.08.15.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleménye szerint a Rally1-es kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, melynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette. Dudás nem sérült meg komolyabban, de sokkos állapotba került. "Zsolt régóta tagja a ralis társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára" - írta Facebook-oldalán az MNASZ, amely szerint a baleset körülményeit a rendőrség bevonásával vizsgálják. MTI
Címkék: 

Ha Mad Max autója kevés lenne

2020.08.15.
Egyre felkapottabb és népszerűbb a bringatrailer.com online aukciós oldal, ahol sok eladó hirdeti meg eladósorba került autóját. Itt hirdették meg ezt a különleges Toyota Tundra modellt is, amelyet gazdája egy rendkívül alapos átépítés és tuning után kínált fel eladásra. A 2013-as évjáratú Tundra láttán olyan érzése van az embernek, mint amikor egy rég nem látott ismerőssel találkozunk, aki nagyon megváltozott, máshogyan öltözik, új a hajszíne és a frizurája, és alaposan kigyúrta magát – a tulajdon anyja se ismerne rá. Nos, a Tundra is igazi kuriózum lett. A legfeltűnőbb változás az aranyáron kapható Line-X külső bevonat, amely mindennek ellenálló matt fekete bevonatot képez az autó teljes karosszériáján és a platón is. A speciális bevonat nemcsak jól mutat az expedíciós járművön, de nagyon praktikus is, ha a Toyota kiszabadul az igazán kemény terepre: miután felhordták a felületre, percek alatt megszilárdul, s mivel teljesen víz- és légmentesen zár, megvédi a karosszériát a korróziótól, óvja a karcolásoktól, ajtórányitástól, nem fakul meg UV-sugárzás hatására sem, és könnyen tisztítható. A kerékjárati ívekre műanyag Bushwacker szélesítések kerültek, a 8,5 tonna teherbírású csörlőt a Smittybilt szállította. A gyári futóművet is alaposan átszabták: a légrugós egységet az Air Lift biztosította, az új lengéscsillapítók pedig a Fox Shox-tól érkeztek. Ezek után a karosszéria nem kevesebb, mint 25 centiméterrel került magasabbra, így a gázlómélység eléri az egy métert. A Tundra eredeti arányai így nagyon megváltoztak, hiszen a 20 collos Fuel felnikre szerelt ballonos gumik is egészen parányinak tűnnek a brutális méretű autó alatt. A tulajdonos nyilván autószakértő, hiszen a gyári Toyota-motor és váltómű egységéhez nem nyúlt. Az 5.7 literes V8-as benzines és a hatfokozatú automataváltó kettőse gondmentes kilométerek százezreit ígéri, így e téren nem volt szükség átalakításra: a 381 lóerő és az 543 Nm nyomaték minden helyzetet fölényesen megold. Az összkerékhajtás elektronikus vezérlésű, és nem jön zavarba a legkeményebb terepviszonyoktól sem. Az utastérben megmaradt az eredeti szürke bőrkárpitozás, a gyári műszeregység, a navigációs berendezés és a tolatókamera is. A Tundra első üléseit villanymotorok mozgatják, a klímaberendezés kétzónás, van Bluetooth telefonkapcsolat és ha nagyon unatkoznánk a semmi közepén a 12 hangszórós JBL hifi siet a segítségünkre. A műszerfal egésze azért szokatlan képet fest: van egy plusz tablettartó a kormány mögött, a műszerfal tetejére pedig három kiegészítő műszert illesztettek. Annyi biztos, hogy a Tundra eredetileg is meggyőző terepképességei sokat javultak az átalakításoknak köszönhetően, így a tulajdonos nyugodtan maga mögött hagyhatja az idegesítő civilizációt, ha kedve tartja. Hogy biztosan vissza is térhessen az autó köré szervezett túlélőtáborból, az eredeti üzemanyagtartályt 188,6 literes Transfer Flow benzintankra cserélte le. Az autó eddig mindössze 73 ezer kilométert futott, tehát biztosan pazar műszaki állapotban van. Bárkié is lesz, az biztos, hogy olyan világvége autót vásárol meg, amelyre még Mad Max is elismerően csettintene. Ha valakit további részletek is érdekelnek, az alábbi videóból minden szükséges információ megtudható.   Toyota Tundra 2013 műszaki adatok Motor: 5.7 literes V8-as benzines Teljesítmény: 381 LE 5600/percnél Nyomaték: 543 Nm 3600/percnél Erőátvitel: Hatfokozatú automatikus váltó, elektronikus 4x4-es hajtás Gyorsulás (0-100): 10 másodperc Fotó: bringatrailer.com  
Címkék: 

Eszméletlen férfi feküdt az autópálya közepén

2020.08.15.
Az ügyben egyelőre még sok a rejtély. Ami biztos: az idős ukrán férfi egy cseh kisbusszal érkezett Ausztriába. A csoport Marchtrenk közelében az autópálya pihenőben megállt, egészségügyi szünetet tartva. A férfi azonban időközben eltűnt. Az utastársak keresni kezdték, de nem találták. Éjjel fél kettőkor a buszvezető  telefonon értesítette a férfi Németországban élő lányát. A Würzburg közelében élő nő férjével együtt azonnal autóba ült, s elindultak Ausztriába. Négy óra múlva a helyszínen voltak, az autópálya pihenőben, ahonnan a férfi eltűnt. Az ukrán mostoha fia újabb egy óra elteltével rátalált a 81 éves férfire, aki mozdulatlanul feküdt a pálya két oldalát elválasztó füves sávon. Szemmel láthatóan súlyos sérülések voltak rajta, feltehetőleg elesett, amikor átjutott az autópálya középső részéig. Mentőhelikopter szállította a welsi kórházba. Egyelőre sok a nyitott kérdés, a férfi ugyanis nincs kihallgatható állapotban – nyilatkozta a rendőrség illetékese.
Címkék: 

Különben dühbe jövünk…

2020.08.15.
A tanulmány szerint tehát érdemes óvakodni a franciák és a görögök felidegesítésétől, mert e két nemzet autósai durrannak be leggyorsabban a volán mögött. A svédek imádnak száguldozni, a hollandok mániákusan szeretnek előzni, a spanyolok pedig nyakra főre nyomják a dudát. A megállapítások az Ipsos közvéleménykutató-intézet által készített „A felelős vezetés barométere - 2020” elnevezésű felméréséből származnak, amelyben 11 európai ország 12 400 autóvezetőjének viselkedési szokásait elemezték. A megrendelő a VINCI Autoroutes francia közúti üzemeltető cég volt. Bár elsőre ezek a mondatok túlságosan leegyszerűsítően hangzanak, egy külföldi utazás előtt nem haszontalan megtudni néhány alapvető dolgot a célország autósainak habitusáról.   Elsőre meghökkentőnek tűnik, de az összesített adatok szerint a megkérdezett járművezetők egyötöde (+ 1% 2019-hez képest) elismerte: pattant már ki a kocsijából első felindulásában, hogy a közlekedési konfliktusát szemtől szemben intézze el a másik sofőrrel. Ebben a lengyelek vezetnek 37 százalékos aránnyal. A franciák egyötöde vallotta be, hogy kifordul magából, ha az autójába ül (az európai átlag 16 százalék). Egyfajta „Dr. Jekyll és Mr. Hyde” jelenség zajlik le bennük.  A franciák között vannak a legtöbben (70 százalék az európai 55 százalékos átlaghoz képest), akik kiüvöltenek az autójukból, ha problémájuk támad a forgalomban. A legveszélyesebben vezető autósok listájának élén viszont a görögök állnak. Egyik rossz szokásuk például, hogy alig néhány centiméter távolságra rátapadnak az előttük haladó járműre. Ez bevallottan a görög sofőrök 47 százalékára jellemző. A svéd autósok viszont figyelmen kívül hagyják a sebességmérőt, s úgy száguldoznak, hogy közben nem az utat nézik. A jobbról előzés bajnokai a hollandok, akik nem bírják elviselni, ha valaki cammog előttük.  A válaszadók csaknem fele bevallottan így vezet. A spanyolok 66 százalékára jellemző, hogy egyik kezüket folyamatosan a dudán tartják. S ha még csak tartanák, de használják is. Spanyolország nagyvárosaiban folyamatos a dudakoncert. A legfegyelmezettebb és így a legkevésbé veszélyesen autózó sofőrök az angolok. Ha a teljes felmérést nézzük, valamelyest javult a helyzet a tavalyi évhez viszonyítva. Igaz, hogy a megkérdezettek 88 százaléka elismerte, időről időre túllépi a megengedett maximális sebességet, arányuk mégis 1 százalékkal csökkent 2019-hez viszonyítva. A követési távolságot a válaszadók 61 százaléka nem tartja be, ami azonban még mindig 3 százalékkal kevesebb a tavalyinál.   A tanulmány szerint ugyancsak pozitív adat, hogy a közlekedésbiztonsági szempontból veszélyesnek ítélt 14 vezetői magatartás közül csupán kettőben tapasztaltak romlást. Az egyik a menet közbeni mobilhasználat, a másik GPS kezelése vezetés közben. 

Haldoklott a férfi, mellette szelfiztek a mentőhelikopterrel

2020.08.15.
A Heute című lapnak olvasótudósítók küldtek fotót a felháborító esetről. Kedden Bécsben egy 55 éves férfi infarktust kapott az autójában. A helyszínre, - a Helmut Zilk Parkba – mentőhelikopter érkezett. Miközben az orvosok a férfit próbálták újjáéleszteni, feltűntek a környéken a bámészkodók. A lap olvasóinál azonban nem ez verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy elővették mobiljaikat, maguk elé tartva fotózkodtak a helikopterrel, miközben pár méterre egy ember életéért küzdöttek. Az 55 éves férfi életét nem tudták megmenteni, a helyszínen meghalt. A Heute című laphoz beküldött fotó, ami a szelfizőket ábrázolja, óriási felháborodást keltett Ausztriában.  A kommentelők vérmérséklettől függően mondták el véleményüket az esetről. Egyik-másik komment egészen vad véleményeket fogalmazott meg, abban teljes volt az egyet értés, hogy embertelen és felháborító a katasztrófaturisták szelfizése. Többen is arról számoltak be, hogy pár nappal korábban Neusiedl am See-ben hasonló esetnek voltak szemtanúi. A fotót ITT, az orf.at oldalán nézheti meg.
Címkék: 

Elkezdődött az első M3 Touring tesztelése

2020.08.14.
Néhány héttel az új M3 limuzin világpremierje előtt egyre több jel utal arra, hogy a BMW M GmbH valóra váltja egy régóta dédelgetett álmát, az első M3 Touring-ot. M-sorozatból „kombi” eddig csak az M5-ösből készült: a második generációból 1992-ben, majd negyedik nemzedékéből 2007-ben. A BMW M GmbH mérnökei az M3-as Touring gondolatával sem most játszanak el először. 20 évvel ezelőtt mutatkozott be a harmadik generációs BMW M3 műszaki alapjaira tervezett Touring prototípusa. A BMW M3 hatodik nemzedéke esetében azonban nem állnak meg a prototípusnál. Az M TwinPower Turbo technológiával dolgozó hathengeres benzinmotor készen áll, az öt ajtó és a nagyméretű, sokféleképpen variálható csomagtér pedig pontosan az, amire a modell rajongói régóta vágynak. A gyár ígéri, hogy az erőforrásra és a menetteljesítményre vonatkozó további adatok lenyűgözőek lesznek. Az első BMW M3 Touring még a körülbelül kétéves fejlesztési folyamat elején van, hiszen erre is ugyanazok vonatkoznak, mint az összes nagyteljesítményű BMW M sportmodellre: amikor a prototípus közúti tesztjei azt mutatják, hogy a modell megérett a sorozatgyártásra, akkor a Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkján megkezdődik a modell intenzív megméretése és további finomhangolása.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója