Nem elég ezer lóerő? Itt a piszkos 12!

2021.10.27.
Quick Nick és Rosberg tesztelte Ilyen nevekkel nehéz mellé nyúlni: a formatervező Pininfarina, a hipersportkocsikat gyártó Rimac mellett az ex forma 1-es pilótapáros Nick Heidfeld és Nico Rosberg garantálja a sikert. Különleges autócsodával emlékezett meg a legendás olasz Pininfarina formatervező stúdió alapítójáról, Giovanni Battista Pininfarináról. Az Automobili Pininfarina elektromos luxusautója a horvát Rimac C_Two 1900 lóerős és 2300 Nm nyomatékú hajtásláncát kapta, ezzel 2 másodperc alatt gyorsul százra és 12 másodperc alatt éri el a háromszázat, végsebessége pedig 350 km/óra. Egy töltéssel 450 kilométeres útra képes 120 kilowattórás akkucsomagjával. A tervezett 150 autót darabonként kétmillió euróért adják, a sorozatgyártás idén indul az olaszországi Cambianóban. Per Svanstesson, az Automobili Pininfarina vezérigazgatója szerint pozitív visszajelzéseket kaptak a Battista elektromos hiperautóró, amit az is jelez, hogy a kétmillió eurós modell mind a százötven példánya elkelt. Csúcsunió És megint a horvát Rimac, mely vegyesvállalatot alapított a Bugattival. Az új cég tulajdonosi struktúrája eléggé komplikált, de az biztos, hogy mindegyik garancia a sikerre: a sportkocsigyártó Bugatti Rimac Group 55 százalékos, a VW konszernhez tartozó Bugattit irányító Porsche 45 százalékos részesedést kap, miközben áttételesen tulajdonos még a dél-koreai Hyundai Motors is. Miközben alakult az új cég, elkelt a legújabb Rimac sportkocsi valamennyi példánya, a darabszámnak határt szab a cég szűkös kapacitása, ami két éven belül megoldódik, mert a Zágráb közeli Kerestinecben 200 millió eurós beruházással már épül az elektromos sportautókat fejlesztő és gyártó horvát Rimac Automobili új központja. A 200 ezer négyzetméteres komplexumban 2023-ban már 2500-an dolgoznak majd, és lesz saját tesztpálya is. 2023-ra készül el a Rimac technológiai központja Rimac Nevera Az új vegyesvállalat márkái még a régi telephelyen készülnek, legújabb modelljük neve, a Nevera a hirtelen feltámadó adriai viharra utal, csak 150 készül, darabonként 700 millió forintnyi valutáért, mindegyiket személyesen a cégtulajdonos Mate Rimac teszteli és dedikálja. A Nevera valamennyi kerekét villanymotor hajtja, az autó rendszerteljesítménye 1914 lóerő, kombinált forgatónyomatéka 2360 Nm. Álló helyzetből 1,85 mp alatt gyorsul 96 km/órára, a 0-161 km/óra sprintet 4,3 másodperc teszi meg, 300-ra 9,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 412 km/h. A teljesen feltöltött akkukkal a hatótávolsága 550 kilométer (WLTP szerint), 500 kilowattos gyorstöltővel 19 perc alatt lehet 80 százalékosra „tankolni” az akkupakkot. La Voiture Noire Az idősebbik partnermárka sem tétlenkedik, már átadták titkolt tulajdonosának a világ legdrágább autóját, amit két éven át finomítottak a Bugattinál. A négymilliárd forintnyi eurós árú és egyetlen példányban készülő La Voiture Noire, vagyis Fekete Autó nem annyira a színre, mint inkább a márka történetének híres darabjára utal. A cégalapító Ettore Bugatti fia, Jean Bugatti használta a mindössze négy példányban elkészített Type 57 SC Atlantic kupét. A Jean Bugatti által tervezett 57453-as alvázszámú autó volt a márka a leginnovatívabb és legértékesebb alkotása, sorsa ismeretlen, mert a világháború után eltűnt. A 2021-es La Voiture Noire is olyan szerény megjelenésű, mint az Atlantic, de minden eleme a legkorszerűbb: a fényszóró oldalanként több mint két tucat LED-diódából áll, hátsó lámpateste egyetlen darabból, illesztés nélkül készült. A megrendelő kérésére sem a belső térről, sem a műszaki adatokról nem adott tájékoztatást a Bugatti, de azt sejteni lehet, hogy ez a modell is az 1500 lóerős, 8,0 literes W16-os motort kapta: a kéttonnás összkerékhajtású La Voiture Noire 2,4 másodperc alatt gyorsul százra és négyszáz feletti tempóra képes, mindez 11 millió euróért, plusz még az adók. Dassault Eurofighter vs. Bugatt Chiron Légi-földi párbaj Nem éles fegyverzetével, hanem tempójával harcolt a Dassault Rafaele Marine vadászgép, mely a Bugatti Chiron Sport modell Les Légendes du ciel, vagyis az Ég legendái változatot akarta legyőzni. A Bugatti  márka légi kapcsolata az autógyár megalapításáig vezethető vissza, hiszen számos legendás versenyző – Albert Divo, Robert Benoist, Bartolomeo Constantini – is repülőgép pilótaként szolgált egykor a Francia Légierőben. A márkaalapító Ettore Bugatti gyakran alkalmazott tesztelésre repülős pilótákat, mert műszaki tudásuk magasan felette volt a földiekénél és az átlagosnál jobban értettek a nagy teljesítményű járművekhez, gyors manőverekhez. A legendás pilóta, Roland Garros például Bugatti Type 18 tulajdonos volt. Autós-repülős párbajt rendezett már a Ferrari, a Jaguar és a Lamborghini is, a Bugatti 2000-ben küldte ringbe Veyron modelljét egy Eurofighter vadászgép ellen, idén pedig Landivisiau repülőterén rendeztek hasonló meccset. A Bugatti Chiron Sport „Les Légendes du Ciel” (Az ég legendái) limitált szériás modellje versenyzett a francia Dassault Rafaele Marine vadászgéppel. A gyorsulási verseny első pár száz méterét az autó nyerte, de aztán megelőzte a húsz méter magasan szálló Eurofighter. Miközben az autónak 300 km/órás tempóról a megálláshoz 247 méteres fékút kellett, a vadászgép 280 km/órás leszállási sebességről 150 méteren állt meg, igaz, fékezőernyőkkel. Közel az ötszázhoz Ennél is többre képes a Chiron: Andy Wallace, a Bugatti pilótája 490,484 km/órás sebességet érte el a Chiron Super Sport 300+ modellel a Volkswagen tesztpályáján, a németországi Ehra-Lessienben. Csak ezért nem szletett hivatalos Guiness-rekord, mert ezt a tempót az előírásoknak megfelelően visszafelé is teljesítenie kellett volna, erre viszont már kevésbé alkalmas a német pálya. A széria Chiron 8 literes, W16-os, négy turbós motorjának teljesítményét 1600 lóerőre növelték és átprogramozták automata sebességváltóját is. A harminc darabos Super Sport szériából nyolcat már átadtak a megrendelőnek. Porsche Ezer lóerőnél nagyobb teljesítményű a Porsche elektromos koncepciója, mely a márkakupás terveket sejtet, miközben a Mission R tartós teljesítményt, környezetbarát gyártási technológiát és emissziómentes üzemet garantál, legalábbis lokálisan, a ringeken. A 4,3 méter hosszú, közel két méter széles és 1,2 méter magas versenyautó mindkét tengelyét villanymotor hajtja, az első csúcsteljesítménye 435, a hátsóé 653 lóerő, ami 1088 lóerős rendszerteljesítményt jelent csúcsüzemmódban, vagyis az időmérőn és előzéskor. Tartósan 680 lóerőnyi az állandó teljesítmény, ezzel 300 km/órás tempót érhet el, álló helyzetből 2,5 másodperc alatt éri el a százat. Nyolcvan kWh kapacitású akkumulátorának speciális olajhűtése és vezérlése, valamint az új fejlesztésű fékenergia-visszanyerő rendszere lehetővé teszi, hogy a hajtáslánc extrém versenykörülmények között is tartósan teljesítsen. Elektromos rendszere 900 voltos, ezzel 340 kW-tal töltve negyedóra alatt 5-ről 80 százalékra tölthető az akkupakk. Az aktív aerodinamikai csomag része az elől és hátul is hatékony légellenállást biztosító terelő: a kocsi orrán kialakított beömlők lamellái szabályozhatók, csakúgy, mint a hátsó szárny. A karosszéria borítóelemei lenrostokkal megerősített műanyagból készültek, ugyanebből (NFRP) kompozitból gyártják az első légterelőt, a hátsó diffúzort, az oldalsó kötényeket, a belső ajtópaneleket, a hátsó tűzfalat és az ülésvázakat. A kabin szilárd szénszálas kompozit vázszerkezetre épül, ami balesetnél megfelelő védelmet ad a pilótának. Több kapcsoló és kijelző is a kormányon kapott helyett, fölötte helyezkedik el a visszapillantó kamerák képének monitora. Az üléstől jobbra beépített érintőképernyőről lehívhatók a pilóta biometrikai adatai. A fülkét e-sport szimulátorként is megépítette a Porsche, így a pilóták szezonon kívül is azonos sportülésben és kormánnyal tréningezhetnek. Automobili Estrema És itt egy itáliai azzurro, a kékséget az egy éve alapított cég kínálja és az Automobili Estrema Fulminea által tervezett, a Torinói Autómúzeumban bemutatott hipersportkocsiból csak 61 példány készül. Már mind elkelt, annak ellenére, hogy ára közel kétmillió euró, egészen pontosan 1,961 millió, amit nem elég forintra átváltani, mert erre jön még a regisztrációs adó, a környezetvédelmi termékdíj és a 27 százalékos áfa. Már ha valaki magyar és nem szlovák rendszámmal akarja forgalomba helyezni a hipersporkocsit, melyet legkorábban 2023 őszén vehet át. A minden részletében hightech modell karbonkabint és karosszériát, valamint 1,5 megawattos (2040) lóerős rendszerteljesítményt és négykerékhajtást kapott, kerekenkénti nyomatékszabályozással. A másféltonnás menetkész tömegű Estrema álló helyzetből 10 másodperc alatt gyorsul 320 km/órás tempóra. Száz kilowattos Li-ion akkumlátorát negyed óra alatt lehet tízről nyolcvan százalékra tölteni, teljes tankolás után 520 kilométeres útra képes. A gép hossza 4,7 méter, szélessége 2 méter, magassága 1,15 méter. A Fulminea karosszériájának különleges kék színe hivatalosan Azzurro Savoia. Az Estrema szülőhelye az itália motorvölgy, vagy ahogy a cégalapító Gianfranco Pizzuto megfogalmazta: Made in Modena & Made in Torino. Henessey Nem kevésbé izgalmas és ritka darab a Henessey Venom, melynek minden darabja elővételben elkelt. Pedig sokáig még az is kérdés volt, hogy sorozatgyártásra kerül a márka harmincadik évfordulóján bemutatott prototípus. Mindössze 24 készül majd a 2,1 millió dolláros Venom F5 szériaváltozatából, melyet 6,6 literes, V8 hengeres ikerturbós, benzinmotor hajt 1817 lóerőnyi teljesítménnyel és 1617 Nm forgatónyomatékkal. Ezzel a Venom 2,6 másodperc alatt gyorsul százra és végsebessége 500 km/óra. A karbonváz súlya 86 kg, motoré 280 kg, a sportkocsi tömege 1360 kg. A pilóta öt üzemmódból választhat: sportos, verseny, gyorsulás, eső és F5. Az autó premierjét Kaliforniában a rangos Pebble Beach rendezvényen tartották, méghozzá nem akármilyen társaságban. Erről így nyilatkozott a helyszínen John Hennessey, a Hennessey Performance alapító-főnöke: Hatalmas megtiszteltetés csapatunknak, hogy a két legfrissebb F5-öst a Lamborghini, Bugatti, és Koenigsegg standja mellett állíthattuk ki, miközben már eladtuk az összes F5-öst, mely a világ leggyorsabb rendszámozható közúti autója. Rekordig reszelgetett Aspark Árában és minden paraméterében csúcs a egymilliárd forintos japán Aspark Owl sportkocsi, melyből mindössze ötven példány készül. Típusneve magyarul Baglyot jelent és négy éve úgy harangozták be a Frankfurti Autószalonon, hogy a világ legjobban gyorsuló autója lesz. Azóta reszelgették és úgy néz ki, hogy a fejlesztők betartották ígéretüket, Az olaszországi Misano versenypályán történt hivatalos mérés szerint az Owl álló helyzetből 1,72 másodperc alatt érte el álló helyzetből a 60 mérföld/órát, azaz a 97 km/órás tempót. Az Aspark is elektromos hajtású, négy villanymotorjának összteljesítménye 2012 lóerő, a forgatónyomatéka pedig 2000 Nm, maximális fordulatszáma 15 ezer. Padlóba épített 64 kWh-s akkumulátorcsomagjával egy töltéssel 450 kilométeres útra képes az 1,9 tonnás menetkész tömegű jármű, melynek maximális sebessége 400 km/óra. A karbonkabin súlya 860 kg és a könnyűszerkezetes építés mellett rekordgyorsulásában szerepe volt egy érdekes elektromos doppingnak is: a jármű kondenzátorokat is használ energiatárolásra. Formájában a Daytona versenyautó prototípushoz hasonlít az Owl, mely mindössze egy méter magas és légellenállását a tükröknél kisebb oldalsó visszapillantókamerákkal is csökkentették. Farnova Othello Nem maradhatnak ki az izomkolosszusok egyre népesebb mezőnyéből a kínaiak sem. A Farnova márka a becsődölt Qiantu Motor villanyautógyártót vásárolta fel, első modellje, a kétmotoros Othello, melynek rendszerteljesítménye 1835 lóerő, nyomatéka 12 ezer Newtonméter, amik garantálják 420 km/h tempót és a fantasztikus gyorsulást, a százas értéket 1,8 másodperc alatt éri el a kétüléses, karbonkarosszériás sportkocsi. A cég adatai szerint 75 kWh kapacitású akkumulátora egy töltéssel 600 kilométeres útra elég. Az Olaszországban bemutatott Othello premierjén azt nyilatkozták a cég képviselői, hogy évi 50 ezres kapatásúra bővített telephelyükön buszokat és teherautókat is gyártanak majd. Hongqi A fél évszázada még csak szovjet mintájú terepjárókat és teherautókat, majd pártlimuzinokat gyártó FAW is ringbe szállt: a Hongqi S9 plug-in hibrid hipercar a Kínában valaha gyártott legerősebb, leggyorsabb és legdrágább sportkocsi. A karbonkompozit pilótafülkére épített V8 hengeres, 4 literes, benzineshez kapcsolódik még két villanymotor, ezekkel az 1400 lóerős rendszerteljesítményű Hongqi S9 álló helyzetből 1,9 másodperc alatt gyorsul százra, végsebességét csak a motorelektronika korlátozza 400 km/órára. A Hongqi S9esből csak hetven készül majd, az ára pedig tízmillió jüan lesz, ami közel félmilliárd forint. Nem véletlen, hogy formájában erősen ferraris a Silk-FAW szuper-sportkocsi, melynek formáját a VW konszern korábbi dizájnigazgatója, Walter De Silva szabta véglegesre. Nem csak formája olaszos, de a gyártóhelyszín is Itália, mert a Silk-FAW egymilliárd eurós beruházással új gyárat épít Reggio Emiliában, a Milano és Bologna közötti területen, mert így közel lesz az olyan cégek beszállítóihoz, mint a Ferrari, Lamborghini és Pagani. A csodagépből 99 kilenc készül, egyenként 1,45 millió dolláros áron. F1-esnél gyorsabb McLaren Legendás modell aukciók kedvelt darabja: a háromüléses McLaren F1-ben középen van a kormány és a vezető mindkét oldalán pedig egy-egy utasülés. A Gordon Murray által tervezett McLaren F1-ből 106-ot gyártottak 1992-tól 1998-ig, jó néhányat már összetörtek, így a megmaradtak egyre értékesebb. Az egykor 634,5 ezer fontos sportkocsi volt sokáig a világ első millió dollárnál drágábbja. Az USA-ban tartott Sotheby’s árverésen kilencmillió fontért ütöttek le egy 1998 McLaren F1 LM modellt. Nem véletlenül, hiszen a McLaren F1 versenypályás változata kétszer nyert világbajnoki címet, 1995-ben pedig 24 órás LeMans futamot. Majd három évtizeddel később megszületett az utód: a McLaren Speedtail megörökölte az F1-es ülésrendjét, bár legfrissebb rekordjánál egyedül ült a pilóta a floridai Kennedy Űrközpontban. Az XP2-es prototípussal harmincszor gyorsultak a NASA öt kilométeres Johnny Bohmer tesztcentrumának pályáján, a legnagyobb tempó 402 km/h volt, ezzel alaposan lehagyta a márka eddigi leggyorsabb közúton is használható autóját, az F1-et, ami 1994-ben érte el a 372 km/órás tempót. A Speedtailt négyliteres, biturbós V8-as hajtja, a gyorsulásba villanymotorok is besegítenek, a hajtáslánc rendszerteljesítménye 1070 lóerő. Az 1,4 tonnás sportkocsi 12,8 másodperc éri el a háromszázas tempót. Az angliai Wokingban készülő Speedtailek sorozatgyártása elindult, az első darabokat tavasszal adják át a megrendelőknek. A Kennedy űrközpont öt kilométeres pályáján tesztelték a McLaren Speedtail-t A nevadai 160-as országút hét mérföldes egyenesén Oli Webb vezette a Tuatarát SSC Az amerikai Shelby Sportscars már többször döntögetett csúcsokat, tavaly október 10-én pedig azt kommunikálták, hogy utcai közlekedésre is alkalmas autóval ők lépték át először az ötszázas tempót. A hivatalos világrekord 508,73 km/h, amit mindkét irányban a megadott időn belül teljesített az SSC Tuatara sportkocsi, de volt olyan kísérlet, melynél 532,9 km/órás tempót érte le a nevadai Pahrump közelében található 160-as országút hét mérföld hosszú egyenesén. Az SSC Tuatara sportkocsi egy füst alatt az utcai autók mezőnyében megdöntötte a leggyorsabban megtett kilométer (517,16 km/h) és a leggyorsabban megtett mérföld (503,92 km/h) világrekordját is. Kedvező kialakítású – mindössze 0,279-es alaktényezője – karosszériája mellett a rekordban része volt a V8 hengeres, 5,9 literes biturbó motornak, melynek teljesítménye benzinnel 1350 lóerő, E85 alkohol-benzin keverékkel 1750 lóerő. A Nelson Racing Engines által tervezett motor különlegessége, hogy csúcsterhelésnél is viszonylag hosszan használható a túlhevülés veszélye nélkül. Az 1248 kilogrammos menetkész tömegű Tuatarát vezető Oliver Webb a rekord után elmondta, hogy 530 km/h felett is érzett még tartalékot az autóban, de oldalszél miatt el kellett vennie a gázt. Néhány nappal később érdekes kommentekkel kérdőjelezték meg a rekord hitelesség, amit hitelesített ismétléssel cáfolt meg az SSC. Néhány nappal később érdekesek kommentekkel kérdőjelezték meg a rekord hitelességét: Shmee150 alaposan elemezte a műszeres adatokat is rögzítő belsőkamerás videofelvételeket és összevetette pálya melletti tárgyak távolságával, ezek alapján az átlagsebesség jóval alacsonyabbra jött ki, mint az autó műszeres által kiírt sebessége az adott szakasz bármely pontján. Voltak, akik a videón látható sebességi fokozat és fordulatszám alapján arra jutottak, hogy az autó legnagyobb sebessége csak 400 és 450 km/h között volt, tehát nem 500 felett. Erre reagált az SSC igazgatója, Jarod Shelby aki elmondta, hogy megismétlik a rekordkísérletet a Tuatara szupersportkocsival, mert a videofelvételen a a GPS adatokat is tartalmazó feliratok és műszeradatok elemzésekor komoly ellentmondásokat fedeztek fel. Mindenképpen tisztázni akarják a csalás vádját, ezért inkább megismétlik a rekordkísérletet, melyre meghívják Shmee150-t, Misha Charoudint és Robert Mitchellt, azt a a három yotubert, akik elsőként felfedezték a rekordfelvétel ellentmondásait. Ennél jobb reklámot ki sem találhatott volna az amerikai Shelby Sportscars. Hét mérföldes egyenes További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Bemutatkozott a Fiat Ulysse és Scudo

2021.10.27.
Az Ulysse az ablakos személyszállító változat, a Scudo a zárt oldalú áruszállító. Mindkettő kapható lesz dízelmotorral és tisztán elektromos hajtással is, utóbbi 136 lóerős és 50 vagy 75 kWh-s akkuval rendelkezik. Az Ulysse hattól kilenc ülésig bármilyen konfigurációban kapható, így családi autónak és személyszállító „shuttle” autónak is beválhat. A haszonjármű Scudót a Fiat Professional Van, Combi és Cab karosszériákkal kínálja. A külső dizájn szinte semmiben sem különbözik a Peugeot Expert/Traveller, Citroën Jumpy/SpaceTourer, Opel Vivaro/Zafira Life, és Toyota Proace/Proace Verso testvérmodellekétől, csak a fényszóró grafikája és a hűtőmaszkon lévő embléma jelzi, hogy ezek Fiatok. Az összes testvérmodell a Stellantis franciaországi, Horain gyárában készül. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Halálos baleset miatt teljes az útzár az M43-as autópályán

2021.10.27.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy leállósávban várakozó kisteherautónak egy tehergépkocsi nekiütközött október 27-én 13 óra körül a sztráda Szeged felé vezető oldalának 53-es kilométerszelvényében. A balesetben senki nem sérült meg.  A járművek műszaki mentésének idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A forgalmat az autópálya-lehajtón keresztül terelik Csanádpalotánál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Összetörtek egy méregdrága Paganit Csehországban

2021.10.27.
Szerencsére senki sem sérült meg abban a balesetben, amely Csehországban történt a napokban. Arról nincsenek felvételek, hogy hogyan vesztette el uralmát a sofőr a hátsókerék-meghajtású olasz szupersportautó felett, csak azt sikerült lefilmezni, ahogy a Zonda az árokban pihen. A kocsi hátulja és oldala nem sérült, ellentétben az orrával és az aljával, amelyek javítása várhatóan több tízezer euróba fog kerülni.   A Pagani Zonda C12 S meghajtásáról az AMG hétliteres, 550 lóerős V12-es motorja gondoskodik, amelynek nyomatéka 750 Nm. Ez már bőven elég ahhoz, hogy a 335 mm széles hátsó gumik elveszítsék a tapadásukat. A kocsi 3,7 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/h-ra, a végsebessége 335 km/h. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Töltés közben kigyulladt, és porrá égett egy villanyautó Székesfehérváron

2021.10.27.
Töltés közben kigyulladt egy elektromos személyautó a székesfehérvári Szárcsa utcában október 25-én - írta a Feol.hu. A székesfehérvári tűzoltók kiérkezésekor a jármű már teljes terjedelmében lángolt, a magas hőmérséklet károsította a környező épületek szigetelését, és az ott tárolt különböző építőanyagok csomagolását. Két habsugárral szüntették meg a tűzoltók a lánggal égést, ezt követően pedig a jármű maradványait elvontatták az épületek közeléből. Azonban a teljes eloltás még közel öt órát vett igénybe, mivel az akkumulátor egység többször is újra melegedni kezdett, visszagyulladt. Kép: székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jön az e-Moke

2021.10.27.
Szerző: Heimer György A legendás szabadidős kiskocsit (amely az ős-Mini megszűnése után is életben maradt, különféle vállalkozások kis sorozatban tovább gyártották) villamosítva, emissziómentesen bizonyára éppen olyan szórakozást kínál, mint a most nyugdíjazott benzines hajtású. Az e-Moke maximális teljesítménye 33 kW, 4,4 másodperc alatt sprintel az óránkénti 55 kilométeres sebességre, végsebessége 100 km/óra, a hatótáv 144 kilométer, az akkupakk feltöltése pedig négy órát vesz igénybe. A leírásokból kiderül, hogy a villanyos bricska súlya 800 kiló, hátsókerék-hajtású, gyártják jobb- és baloldali kormányművel, ára pedig 34 ezer euró felett startol. A Moke International – amely néhány éve megszerezte a márkanév-használat és a forgalmazás jogát – a nálunk nem annyira ismert brit Fablink Csoport üzemeiben, jobbára kézimunkával gyártatja a műszakilag korszerűsített „Mini szöcskét”. A Moke története valójában kilencszázhatvanas évek elejére nyúlik vissza, amikor a zseniális Sir Alec Issigonis kitalálta, a korszakos Minit és egyúttal a brit hadsereg megbízása szerint ennek bázisán kifejlesztette a homokfutó változatot. Az első modell azonban nem nyerte el a katonák tetszését: gyengének találták teljesítményét, alacsonynak az alváz hasmagasságát. Egyes források tudni vélik, hogy a légi deszantos feladatokra kiszemelt csupasz Minit csak a haditengerészet használta, arra találtak csak jónak, hogy a repülőgép-hordozók fedélzetén azzal furikázzanak. A katonai kudarc azonban nem szegte Sir Alec kedvét. Moke (magyarul bricska, kordé) néven piacra dobták a civil változatot, s a kis buggy szinte egy csapásra imádott passzió lett a világ felkapott üdülőövezetiben. A kor ünnepelt celebjei, köztük Bridget Bardot, a Beatles, vagy a Beach Boys tagjai lelkesen reklámozták az ajtó nélküli kabriót. Miután az önálló brit autóipar csillaga leáldozott és a BMW megszerezte a Minit, a Moke gyártásával a világ számos fertályán, többen megpróbálkoztak, míg az végül a brit Moke International vállalkozóinál kötött ki. Mindemellett az egykori kultautóból még ma is sok van forgalomban, aki ilyenre vágyik, az interneten még kedvére talál eladásra kínált példányokat.
Címkék: 

A vártnál kisebb profitot ért el a Hyundai-konszern

2021.10.27.
A Hyundai 1487 milliárd won (1,27 milliárd dollár, 100 won=26,99 forint) adózott eredményt ért el a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 188,8 milliárd won veszteség után. Elemzők véleményének az átlagában nagyobb, 1527 milliárd won profit szerepelt. A működési eredmény 1607 milliárd won (1,37 milliárd dollár) volt a tavalyi harmadik negyedévi 313,82 milliárd won mínusz után. A Hyundai, amely a világ tíz vezető autógyártója között szerepel, a harmadik negyedévben 28 ezer 870 milliárd won bevételre tett szert, ami 4,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A Hyundai 898 ezer 906 járművet adott el a szeptember végével záródott három hónapban, 9,9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A Hyundai azzal számol, hogy a folyó negyedévben maradnak az ellátási láncokban tapasztalható fennakadások, ezért az idei eladási adatot 4 millió járműre csökkentette  az eddig becsült 4,16 millióról. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Zalaegerszegen folytatódik a csuklós elektromos autóbusz tesztelése

2021.10.27.
Zalaegerszegen a héten kezdődött el a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. koordinálásában működő Zöld Busz Mintaprojekt 14 napos tesztidőszaka. – A Mintaprojektben részt vevő városok önkormányzatai 4,5 millió forintos támogatásban részesültek, amelynek köszönhetően a négy helyszínen csaknem 300 ezer lakosnak lesz lehetősége a csuklós elektromos busz ingyenes kipróbálására – hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Steiner Attila hozzáfűzte: novemberben Székesfehérvár, majd Szolnok ad otthont a csuklós elektromos autóbusz tesztelésének. A tesztüzemben résztvevő járművet a BYD Europe B.V. és a BYD Electric Bus & Truck Hungary Kft. konzorciuma biztosítja, új fejezetet nyitva a Magyar Kormány által indított Zöld Busz Programot megalapozó Mintaprojekt megvalósításában. Zalaegerszegen BYD gyártmányú K11U típusú csuklós autóbusz közlekedik a kéthetes tesztidőszakban. A buszon ingyenesen utazhatnak az érdeklődők – emelte ki az ITM államtitkára. "A Mintaprojektben részt vevő csuklós autóbuszok tesztelésével szélesebb körű üzemeltetési tapasztalatokat lehet szerezni, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a következő buszbeszerzési pályázaton már csuklós elektromos autóbuszokra is lehessen támogatást igényelni" – hangsúlyozta Steiner Attila. "Hosszabb távon azzal számolhatunk, hogy a következő évtizedben minden második autóbusz környezetbarát lesz Magyarországon. Ez hozzájárul a kormány azon célkitűzéséhez, hogy hazánk 2050-re teljesen klímasemleges országgá váljon" – emelte ki Vigh László helyi országgyűlési képviselő. "A város célul tűzte ki, hogy 2030-ra energiahatékony, élhetőbb, fenntartható zöld megyeszékhellyé váljon. Számos intézkedési tervvel készülünk, így például napelem parkok, kerékpárutak épülnek, elektromos töltőket telepítünk, intézményeink energetikai felújítására, illetve zöldfelületeink növelésére is odafigyelünk. A céljainkat segíti a Zöld Busz Program is, melynek részeként most egy elektromos csuklós busz tesztelésére van lehetőségünk, 2022-től pedig 11 teljesen új, elektromos busz áll a helyi közösségi közlekedés szolgálatába" – hangoztatta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere. A zöld mobilitás stratégiai jelentőségű terület a HUMDA működésében. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság növelése a küldetésünk része. A Zöld Busz Program keretében megvalósuló, ehhez hasonló városi demonstrációs projektek lehetőséget adnak arra, hogy a lakosság testközelből találkozhasson a Kormány zöld szemléletével, valamint a gyűjtött üzemeltetési tapasztalatok és lakossági visszajelzéseknek köszönhetően számos jövőbeni döntést alapozhatunk meg – hívta fel a figyelmet Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Még nem kötelező, de már ajánlja a maszk viselését a BKK

2021.10.27.
Mint írták, a koronavírus-járvány negyedik hullámában romlanak a járványügyi adatok, és ugyan örömteli, hogy a fővárosban is magas az átoltottság, de ahhoz, hogy "ne csak saját magunk, de mások egészségét is megőrizhessük - ahogy az európai országokban az elmúlt időszakban életbe lépett szigorítások is mutatják -, ez még nem elég". Felhívták a figyelmet: az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy a maszkviselést kötelezővé tegye, azonban a fővárosi operatív törzs döntése nyomán Karácsony Gergely főpolgármester és a BKK arra kéri a fővárosban utazókat, hogy továbbra is használják a közösségi közlekedést, de a járatokon, valamint a megállókban viseljenek szájat és orrot egyaránt eltakaró maszkot. Emlékeztettek: az elmúlt hónapokban egyre többen ismerték fel, hogy a közösségi közlekedés biztonságos, ezért sokan választják ismét a BKK járatait, az ajánlott maszkviselés pedig csak még biztonságosabbá teszi az utazást. Hozzátették: a BKK járatai a járvány idején is biztonságos választásnak bizonyulnak a mindennapi utazáshoz, mivel a rendszeresen fertőtlenített járműveken jóval alacsonyabb a megbetegedés kockázata, mint azokban közösségi terekben, ahol az emberek hosszabb időt töltenek el. "Az utazás során rövid időt töltünk el zárt térben, ráadásul a közösségi közlekedést használók jellemzően az átlagosnál is jobban figyelnek a higiéniai előírások betartására, a megelőzésre. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez: a két évvel ezelőtti, azaz a járvány előtti időszakhoz viszonyítva nemrég már 85 százalék fölé nőtt a jegy- és bérletvásárlások értéke. A járvány időszaka óta ez rekordszámnak tekinthető" - írta a BKK. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Már csak pár napig lehet jelentkezni a HUMDA Startup Programra

2021.10.27.
Az alternatív hajtásrendszerekhez és üzemanyagokhoz kapcsolódó megoldások, továbbá a zöld mobilitás kategóriáiban is várja a hidrogénhajtással kapcsolatos ötleteket, megoldásokat a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. A kevésbé környezetszennyező, zöldebb közlekedési eszközök minél szélesebb körű használata, a modernebb járműállomány és a fenntarthatóság is prioritás az Ügynökség számára. Az egyre jobban elterjedő elektromos meghajtás mellett a hosszabb távú közlekedésben kaphat majd kulcsszerepet a hidrogén. A hidrogén üzemanyag-cellás technológia megoldási alternatívát jelenthet a tömegközlekedésben a dízelbuszokkal szemben, de a hidrogén belsőégésű motorokban való használata is figyelmet érdemel. A HUMDA Zöld Mobilitási Igazgatósága fogja össze a hajtásláncokkal kapcsolatos programokat, melyekhez csatlakozik majd a Nemzeti Hidrogén-stratégia megvalósításának elektromobilitási része. A hidrogén, mint üzemanyag, a felhasználásához szükséges hajtáslánc és a teljes értékláncot érintő infrastrukturális fejlesztések komoly érdeklődésre számot tartó potenciállal rendelkező innovációs területek. A Program végén a befektetésre érett startupok megszerezhetik az MFB csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus 20 millió forintos tőkebefektetését, mellyel elindulhatnak a nemzetközi siker felé. A HUMDA Startup Program a pénzügyi finanszírozás mellett iparági és szakmai szereplők bevonásával üzletfejlesztési képzést is biztosít a legjobb innovációkra. A program szervezői által kiválasztott csapatok öthetes online előadássorozaton vehetnek részt, valamint üzleti és szakmai mentorációt kapnak. A képzés második szakaszába továbbjutók további öthetes befektetési felkészítésben és akár 20 millió forintos kockázati tőkeberuházásban is részesülhetnek. A résztvevők a startup világ tapasztalt szakembereitől és elismert iparági szereplőktől tanulhatnak. A programot záró Demo Day-en, azaz befektetési ülésen a legjobb csapatok a potenciális befektetők és az autó-motorsport szakma képviselői előtt prezentálhatják pályázatukat a kezdőtőke befektetésének reményében. – Mindössze néhány napjuk maradt a jelentkezőknek a pályázatuk kidolgozásához, bízunk benne, hogy minél többen élnek a HUMDA Startup Program által kínált egyedülálló lehetőséggel. Olyan innovatív megoldásokat érdemes beadni, amelyek akár még csak az ötlet vagy a prototípus fázisában vannak. Minimum két fős csapatokat várunk a mobilitás, a közlekedésbiztonság, a városi közlekedés vagy a versenyzői felkészülés területén. A négy szakmai védnökünk a garancia, hogy az arra érdemes ötletek jó kezekbe kerülnek és kihozzuk belőlük a legtöbbet. Michelisz Norbert autóversenyző, 2019-es túraautó-világbajnok, Kling Sándor Forma–1-es tervezőmérnök, akinek a polimer kompozitok kutatása, fejlesztése és alkalmazása a szakterülete, dr. Hanula Barna, a belsőégésű motorok szakértője, a győri Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának dékánja és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka segíti majd a jelentkezők előrelépését – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója