Ütközés után felborult egy mikrobusz az M0-áson – dugó várható

2021.10.05.
Mikrobusz és kisteherautó ütközött az M0-áson kedden hajnalban Vecsés térségében; a mikrobusz felborult – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A baleset az Alacskai pihenőhely közelében, az M4-es autópálya felé vezető oldalon az autóút 38-as kilométere közelében történt, az útszakaszon forgalmi korlátozásra kell számítani. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Horgászokat és vitorlázókat mentettek ki a Balatonból

2021.10.04.
A fonyódi vízirendőrök október 1-jén 16 óra 22 perckor a Balatonberény előtti vízterületen két horgászt mentettek ki szorult helyzetükből, mert csónakjukkal a felerősödött szélben nem tudtak partra jutni.  Október 3-án 14 óra 50 perckor pedig a Pálköve előtti vízterületre siettek, mert bejelentést kaptak, hogy a viharos szélben felborult egy sportvitorlás, ketten a vízbe estek. Az egyenruhások a férfiakat kimentették a vízből, majd a katamaránt a kikötőbe vontatták. Fotó: police.hu A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!          
Címkék: 

Háromszáz autós rajz felett jár Bánffi Tibor I. rész

2021.10.04.
Szegeden, a mai Csonkában, akkor még Rózsa Ferenc szakközépiskolában mezőgazdasági elektromos berendezés szerelő szakon végzett Bánffi Tibor, utána a Budapesti KTMF főiskola autógépész szak következett. – Nem voltam jó tanuló, a szakrajzot sem igazán szerettem, de ha volt kedvem és rászántam magam, megrajzoltam a szobatársamét is. Egyszer azért kaptunk két-két egyest mindketten, mert nem hitte el a tanárnő, hogy mi csináltuk. Igaz, a korábban beadott rajzaim alapján joggal gyanakodhatott – mondta. Bánffi Tibor egy kisebb tablóval. Főiskola után a szegedi Volánhoz került, mindig szeretett volna újításokkal foglalkozni, végül újítási előadó lett belőle. 5000 dolgozó volt a cégnél és több mint 500 újítást adtak be egy év alatt a munkatársak. – A 10 százalékos kreatív populáció nagyon jó arány, ma egy cég erre összetenné a kezét, abban biztos vagyok – emlékszik vissza a boldog békeidőkre. Mindenféle akciókkal ösztönözte ezt a kreativitást, például újítási hónapokat és különféle akciókat szervezett. Ehhez minden támogatást megkapott Turáni Antal osztályvezetőtől, majd Gáti Gyulától és Kardos János igazgatótól. A progresszív jövedelemadó bevezetése nem tett jót az újítókedvnek, nagyon megcsapolta a díjazást. – Kétszáz helyett 12 újítást adtak csak be fél év alatt a dolgozók, ki is söpörték az értéket a szemétbe, mint "szocialista csökevényt". Nem igazán maradt más választásom, nem küldtek volna el, de jöttem magamtól. Akkor csináltam egy dekorációs vállalkozást úgy, hogy lövésem sem volt a szakmáról, a társam tanított be, mindig szerettem az új kihívásokat – beszél élete nagy fordulatáról. Minden rajz számítógépen készül. Úgy alakult, hogy megragadt, évtizedeket dolgozott grafikusként, mára nyugdíjas. Az 1885-ös Benz modelltől az 1980-as Lada 1200-esig szinte minden típust kiválóan ismer Bánffi Tibor, aki kutatásaihoz kapcsolódóan kezdett autókat tanulmányozni, majd rajzolni. - Írt egy Fordról szóló könyvet, abban sok fotót felhasznált, de amikor felmerült jogdíjkérdés problémája, a rajzasztalhoz ült és gyorsan ráérzett az alkotás ízére. Kedvencei a kisautók, szerinte az a fontos, hogy egy család ne vegyen egy vagy két kategóriával nagyobb kocsit, mint amire szüksége van. Úgy látja, sok a divatterepjáró, ami lehet, hogy talán sosem lát terepet. A jólét Zöld megközelítésben nézi a világot, ami egybeesik a környezettudatossággal is. Kis autók a polcon. – Hová tűntek a népautók? címmel írtam nemrégiben egy kis jegyzetféleséget. Ekkor fogtam hozzá olyan népautók megörökítéséhez, mint a Volkswagen Bogár, a Trabant 601, Morris Mini Minor, a Citroen 2 CV és a Renault 4-es. Számítógépen készítettem az első méretarányos rajzokat. Mára több mint 300 felett járok – mondta portálunknak Bánffi Tibor. Később elkalandozott az autóbuszok és a mozdonyok felé, ezek is kedvencei, főleg a magyar gyártású Ikarusz buszokat rajzolta. – Száz autós rajzot megvásárolt tőlem tavasszal a Közlekedési Múzeum, Hídvégi János közreműködésével, de sokat segített ebben Szklenárik Fanny is. Látva a kivitelezést, rendeltek tőlem mozdonyok és személyszállító vagonok rajzait is. Ezek közül a Horthy Miklós legendás szerelvényének nemrég bemutatott étkezőkocsija azért bizonyult nehéznek, mert nem volt méretarányos kiindulási pont, csak egy két méret– mesél a közelmúlt egyik munkájáról, ami megerősítést adott neki a továbbiakhoz. Mozdonyrajzokat is rendeltek Bánffi Tibortól. Írásunk második részét itt olvashatják. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Saját pályán veri a Toyota a General Motors-t

2021.10.04.
Fotó: Toyota A legnagyobb amerikai autógyártót, a General Motors-t különösen súlyosan érintette az iparágra kiterjedő chipellátás szűk keresztmetszete az elmúlt negyedévben. A GM értékesítése a hazai piacon közel egyharmadával, alig 447.000 jármű alá esett, ahogy a csoport pénteken bejelentette.  A Toyota ezzel szemben még kismértékben is növekedni tudott, és az év első kilenc hónapja után jóval megelőzi az eddig piacvezető GM-et. A japán ipari óriásnál az amerikai eladások 1,4 százalékkal, 566 ezer járműre nőttek a harmadik negyedévben. Három negyedév után a Toyota jelenleg 1,858 millió járművel rendelkezik - a GM pedig 1,777 millióval az Egyesült Államokban. A Honda és a Nissan értékesítése visszaesett Más japán gyártók nem jártak olyan jól, mint a Toyota az amerikai piacon. A Hondánál az eladások mintegy tizenegy százalékkal, 346 ezer járműre, a Nissannál pedig tíz százalékkal, mintegy 199 ezerre estek vissza. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Robbanásszerűen emelkednek a használt autó árak

2021.10.04.
Elszabadultak az árak a használt autó piacon az utóbbi másfél-két esztendőben, de kérdés, milyen okok vezettek idáig, meddig emelkedhetnek tovább, mikor indult el ez a folyamat. „Amikor elkezdődött a pandémia tavaly március elején, az minden autókereskedőre sokkolóan hatott, sokan attól tartottak, hogy hasonló gazdasági válság jön, mint 2008-ban. Erre ráerősített néhány finanszírozó is, akik dömpingáron kezdtek el áprilisban autókat értékesíteni – mondja Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója. – Amikor viszont megnyithattak a kereskedések, az emberek megrohamozták a szalonokat, és nagyjából négy hónap alatt kiürítették az akkori készletet, a növekedés robbanásszerű volt.” Karancsi László, a Porsche Buda használt autó értékesítője szerint a koronavírus-járvány elején sok autó érkezett vissza a különböző visszavásárlási lehetőségek miatt a kereskedésekhez, ezért sok jármű felgyülemlett. Bár a vevők akkor még nem jelentkeztek, időközben az új autók ára emelkedni kezdett, valamint a várakozási idő is megnőtt, mert a gyártók nem tudtak a lezárások miatt alkatrészeket beszállítani. Emellett a cégeknek is lépni kellett, ezért elkezdték vásárolni a használt autókat, amit a magánemberek is észrevettek, és azt mondták, megfelel nekik egy-két éves autó is, ezért az idősebb járműveket nem újra, hanem fiatalabbra kezdték el cserélni. A forint gyengülése is jelentős hatással volt arra, hogy felmentek az árak, ráadásul a pandémia miatt olyanok is elkezdtek autót venni, akiknek korábban nem volt, vagy csak egy volt, de nem akartak tömegközlekedési eszközt igénybe venni. A korlátozások miatt sokan nem is tudtak elmenni nyaralni, kirándulni, fürdőbe, közösségi helyekre sem, ezért a pénzüket máshol költötték el, így például lecserélték az idősebb autójukat, ezek miatt pedig ugrásszerűen megnőtt a kereslet, és mivel egyre kevesebb autó maradt a kereskedéseknél, megugrottak az árak. A podcastből pedig az is kiderül, milyen egyéb okok játszottak ebben szerepet, mennyivel nőtt az autók ára, melyik szegmensre milyen hatással volt, milyen típusú járműveket vásároltak inkább a vevők. A Neppermentes övezet adásait elérhető a Spotify, az Apple Podcast, a Deezer, az Amazon és a Google Podcast csatornákon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Porsche a heti munkaidőt 35 órára csökkenti

2021.10.04.
A Porsche gyártása Lipcsében: a heti munkaidő csökken.  (Fotó: Porsche) A Porsche lipcsei gyárában a 4300 alkalmazott heti munkaideje lerövidül - heti 35 órára 2025-től. A társaság vezetősége és üzemi tanácsa elvi megállapodást írt alá, amint azt a Porsche pénteken bejelentette. 2022-től a heti munkaidőt 36,5 órára kell csökkenteni. Jelenleg 38 óra. Ezzel a Porsche "jelentős mérföldkövet" tűzött ki a munkafeltételek további harmonizálásában Kelet-Németország és az az ország nyugati fele között. Abban is megállapodtak, hogy 2030 júliusának végéig kizárták az állandó munkaerő elbocsátásait. Emellett a vállalati nyugdíjrendszerekre és a különleges kifizetésekre vonatkozó szabályokat is találtak.  A Porsche szerint az alapszerződést részletesen kell kidolgozni és vállalati szerződéssé alakítani. Knut Lofski, a Leipzig GmbH üzemi tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy a munkaerő hosszú évek óta ugyanolyan rugalmasan és produktívan dolgozik, mint Nyugaton. Ezt követte a munkaidő kiigazítása és az alapvető munkaerő biztosítása: "Most egyenlő helyzetben vagyunk a Porsche családban." A munkakörülmények összehangolása Az elmúlt hónapokban az IG Metall szakszervezet többször sztrájkot sürgetett a szász autógyárakban.  Az egyik fő követelmény az volt, hogy a keleti munkakörülményeket a nyugati normákkal összhangba hozzák 35 órás héttel. A Berlin-Brandenburg-Szászország IG-Metall kerület vezetője, Birgit Dietze hangsúlyozta, hogy évtizedek óta kemény küzdelem folyik a keleti és nyugati munkakörülmények harmonizálása érdekében.  Öt 24 órás figyelmeztető sztrájkkal a Porsche alkalmazottai egyértelműen megmutatták, mennyire fontos számukra, hogy egyenlő bánásmódban részesüljenek a munkaidőt illetően.  "A kollektív tárgyalások politikáját tekintve ez a tárgyalási eredmény trendet teremt a kelet-berlini, brandenburgi és szászországi fém- és villamosipar számára."  További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szlovák a hajnali halálos gázolás elkövetője, elmenekült, de elfogták

2021.10.04.
Mint arról korábban beszámoltunk, egy sötét színű terepjáróval halálra gázoltak el egy kerékpárost Jánossomorján, majd nem sokkal később Mosonmagyaróváron ugyanez az autó szintén elütött egy biciklist, akit a mentők súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. Fotó: police.hu A sofőr mindkét helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül hajtott el. A mosonmagyaróvári rendőrök adatgyűjtés és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése alapján azonosították, majd egy 7 óra 45 perckor érkező lakossági bejelentés segítségével a város belterületén elfogták a balesetet okozó gépkocsit vezető szlovák állampolgárt. A sofőrrel szemben alkalmazott drogteszt pozitív eredményt mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították. A 35 éves férfi ellen – őrizetbe vétele mellett – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon halálos kimenetelű közlekedési baleset okozása vétség és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség kéri, hogy aki a baleset körülményeivel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!              

Hibás légzsákok: 30 millió autó érintett

2021.10.04.
A Nemzeti Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal pénteken megkezdte mérnöki vizsgálatait a becslések szerint 30 millió amerikai járműre vonatkozóan. Az autókat 2001 és 2019 között gyártották. A Ford illusztrációja egy korábbi Takata légzsákok miatti visszahíváskor.  Számos vezető gyártó érintett. A Honda Motor, a Ford Motor, a Toyota, a General Motors, a Nissan, a Subaru, a Tesla, a Ferrari, a Mazda, a Daimler, a BMW, a Chrysler, a Porsche és a Jaguar. Az autógyártók és az NHTSA egyelőre nem válaszoltak a Reuters vasárnapi nyomozással kapcsolatos kérdéseire – írja a német honlap. A Takata légzsákjai régóta fejfájást okoznak a gyártóknak, számos esetben hívták már vissza ellenőrzésre a gyártók az autóikat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Fantasztikus versenyzéssel a 9. helyen végzett Sebestyén Peti a vasárnapi versenyen

2021.10.04.
Zuhogó esőben indult a nap Portugáliában, Sebestyén Peti az esős körülmények között a 7. helyen kezdte a napot. A délutáni versenyre felszáradt a pálya, ám Peti eddigi legjobb teljesítményét nyújtva, a 16. helyről egészen a 9. pozícióig menetelt, csupán 3 tizedre elmaradva attól a Philip Oettl-től, aki jelenleg 3. helyen áll a VB összetettben. A mai verseny is mutatja mennyire erős a Supersport idei mezőnye, de egyre közelebb zárkózik az élmezőnyhöz a HUMDA pilótája. Fotó: HUMDA “Ma is nagyon jót versenyeztem, jókat csatáztunk és nagyon sajnálom, hogy innen hátulról kellett rajtolnom, mert versenytempó alapján az előrébb lévő bolyban is tudtam volna haladni. Kívülről talán nehéz néha megérteni mennyire összetett egy ilyen hétvége, de én minden eddigi versenyhétvégén próbáltam kihozni a maximumot, viszont ehhez sok mindennek össze kell állnia. Ma végre úgy működött minden, ahogy kell és a motorfék tekintetében is előre tudtunk lépni.”- nyilatkozta a HUMDA pilótája. Ezzel végetértek az európai futamok, a VB mezőnye legközelebb Argentínába látogat el október 15.-től! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tökéletes túrakabrió a legszebb BMW. És ahogy megy...

2021.10.04.
Hogy néz ki? 1100 kilométernyi szerencse jutott a legszebb BMW-ből. A négyes kabrió egyszerűen csodaszép. Ezzel a motorral pedig csudajó. Elnyújtott karosszériája, alacsonyan húzott vonalvezetése erőteljes módon helyezi előtérbe a márka új formanyelvét (értsd megnövelt vesék...), megőrizve a prémium középkategória BMW kabrióira jellemző egyediséget. A méregzöld színű kabrió egyszerre elegáns és magabiztos kiállása a megnövelt méreteknek is köszönhető. A 130 milliméterrel 4770 milliméterre nyúlt hosszhoz 27 milliméterrel 1852 milliméterre növelt szélesség társul, amely 41 milliméterrel hosszabb, immár 2851 milliméter tengelytávolságot kínál. Zárt tetővel magassága 1394 milliméter (ebből vesz le 10 millimétert az M Sport ültetés). Erőteljes kiállását az elöl 28 milliméterrel, hátul pedig 18 milliméterrel kiszélesített nyomtávok fokozzák. Ezt az M440i Cabrio modellben további szélesítés hangsúlyozza, pont, mint a Magyar Év Autója 2022 díjra jelölt BMW M4-ben (az alapváltozathoz képest nagyobbak a légbeömlők, eltérő a lökhárítója és szélesebbek az abroncsai, a tükörház pedig matt szürke). Keskeny fényszórói mélyen hátra nyúlnak az első kerékjárati ívekbe. A full LED-technológiás első fényszórók alapáron járnak, a tesztautóban a BMW lézerfény-technológiával dolgozó, LED-technológiás adaptív első fényszórók világítottak. Adaptív kanyarkövető fényszórót is kínál a BMW M440i, amely a városban és autópályán egyaránt tökéletesen és vakításmentesen világítja meg az úttestet. 60 kilométer/órás sebesség fölött akár 550 méterre is képes elvilágítani, miközben dinamikusan követi az útvonal ívét. Vászontetős, ám nem nélkülözi a keménységet: a vászon alatt a tető nagyméretű panelekből áll össze, az utolsó elemként süllyesztett hátsó ablakkal. Kiváló zaj- és hővédő tulajdonságokkal bír, miközben 40 százalékkal könnyebb, mint a BMW 4-es Cabrio közvetlen elődmodelljének összecsukható kemény teteje. A tetőt egy elektromos motor működteti, amely gombnyomásra (távirányítóról is működik a showműsor) 18 másodperc alatt képes lenyitni vagy bezárni a szerkezetet, még akár 50 kilométer/órás utazósebességnél is. Körforgalmakban ideális tevékenység a nyitás és zárás. Zárt tetővel a modell csomagterének térfogata 300 literről 385 literre bővül. A vezetőre összpontosító műszerfal-kialakításban fontos szerepet kap a digitális műszeregység és a központi kijelző harmóniája, a vezetés ergonómiáját önálló klímapanel fokozza. Az iDrive használata háttérbe szorul az érintőképernyős vezérlés miatt, igaz utóbbi inkább a Car Play által megjelenített funkcióknál hasznos. Alapfelszereltség az első sportülések automatikusan előrenyúló és visszahúzódó biztonságiöv-fészkei, a Vernasca bőrkárpit, az ülésfűtés és a bőrözött sportkormány. A hátsó üléseket egyedi kialakítás szerint formálták meg a tervezők. Kipróbálni nem volt mód, pedig majdnem Lovasi András avatta fel, de aztán úgy döntött, hogy a ránk szakadó sötétség ellenére elektromos kemping kerékpárján folytatja útját balatonvilágosi szállásáig. Az M440i Cabrio amúgy nagyon tetszett Bandi bának, azt mondta, hogy mindig is szeretett volna ilyenben utazni. Azt ne tőlem kérdezzék, hogy miért feküdt egy fotó kedvéért a Kossuth-díjas művész a duruzsoló motorral várakozó autó elé - annyira erősen nyomtam a féket és húztam kézzel a rögzítőféket, hogy nem is tudtam élvezni a pillanat megismételhetetlen nagyszerűségét. A szó elszáll - pedig milyen jót dumáltunk esment -, az emlék megmarad. Hogy megy? A 275 kilowatt/374 lóerő maximális teljesítményre képes, soros hathengeres benzinmotort 48 volt kapacitású indítógenerátorral és kiegészítő akkumulátorral dolgozó lágy hibrid technológiával vértezték fel a mérnökök. A technológia a fékezéskor felszabaduló energiát a kiegészítő akkumulátorban tárolja el, hogy arról működtesse a fedélzeti elektromos rendszereket, intenzív gyorsulások közben 8 kW / 11 lóerő átmeneti teljesítmény-többlettel támogassa a belsőégésű erőforrást, részterhelés esetén pedig csökkentse a motor károsanyag-kibocsátását. A nyolcfokozatú, Egerben gyártott automatikus váltó alapfelszereltségként, az opcionális extrafelszereltség részeként kormány mögötti váltófülekkel és sprint funkcióval érkezik. Utóbbi érdekessége, hogy bármilyen menetmódban legyünk is, a bal kar meghúzásával sprint üzembe kapcsolunk, ami egyenlő azzal, hogy száguldjunk, hadd lobogjon a hajunk. Ereszd el a hajam, vagy valami ilyesmi. Nagy buli, az hétszentség. Olyan gyors az autó, hogy még most is vigyorgok, ha rágondolok. A B58 kódjelű turbómotor eszméletlen elánnal lovalja bele magát és a vezetőt a legőrültebb adrenalin gejzírrel járó helyzetekbe, az 500 Nm csúcsnyomaték mindenre elég. Öblösödik a kipufogóhang, fütyül a megkerülőszelep, uraljuk a forgalmat, bármilyen tempónál képes többre: brutális gép. Azt is megbocsátjuk a tervezőknek, hogy irtózatosan nehéz, velem együtt több mint két tonna. A fogyasztás emiatt sem túl alacsony, nálam 8,7 litert evett átlagban 100 kilométerenként, de az ismerkedésünk első napjaiban az étvágyára inkább a 10-12 literes fogyasztás volt a jellemző. Az 1100 kilométeres túra végére aztán megszelídült. Lehetett volna kevesebb is a fogyasztás, de olyan jó volt az üres Mátrában autózni, hogy egy kicsit elengedtem a gyeplőt. Milyen vezetni? A nyitható tetős kialakítás következtében beépített extra merevítőelemek extrém karosszériamerevséget eredményeznek, amelyet a padlólemez frontrészén kiegészítő alumínium panel, két oldalt pedig megnövelt torziós merevségű küszöbök fokoznak. Mindent egybevetve, a 4-es Cabrio torziós merevsége hozzávetőlegesen 4 százalékkal magasabb, mint közvetlen elődmodelljéé. Tömegközéppontja alacsony, az M sport futómű típus-specifikus hangolású, rugóút-szinkronizált lengéscsillapítókkal dolgozik. A bajor prémiumgyártó ügyfelei ugyanakkor az opcionális extrafelszereltség részeként az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítókkal társított, adaptív M futóművet is megrendelhetik az új BMW 4-es Cabrio alá (ezt vezettem én). Mindkét futómű-technológiához változó áttételű sport kormánymű társul. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető BMW M sport fékrendszer kék és vörös féknyergekkel egyaránt elérhető. Meglepő, de még a 19-es, peres sportgumikkal (Bridgestone Potenza) is képes rugózni az autó, simán feldolgozza az úthibákat, miközben a kormányon úgy olvassuk a domborzati viszonyokat, mint Mariska néni a Romana regényújságokat. Ilyen egy tökéletes túrakabrió. Alumínium futóműve elöl kettős keresztlengőkaros, hátul öt lengőkaros. A szélterelő még nyitott tetővel is segít megőrizni az utastér kényelmes légáramlatát, de ebben az autóban nem feltétlenül szükségesek a kellemes légáramlatok. Tény, hogy még 160 felett sem zavaró a nyitott tető, sőt... A 12 hangsugárzós Harman/Kardon hifi nyitott tetővel is szépen szól. Az első ülések fejtámláiba integrált nyakmelegítők télen jól jöhetnek. Hogy miért nyitnánk ki a tetőt télen? Hát azért! Az izmos négyes kabriót minden élethelyzetben izgalmas vezetni - csak a dugó a kivétel, de olyankor legalább lepiríthatjuk az arcunkat - de aki igazán ki akarja élvezni a vezetés élményének minden cseppjét, az sport plus módba kapcsolja a vezetési élménykapcsolót. Érdemes ilyenkor még a váltót is sportfokozatba lökni, vagy kézzel átvenni az irányítást. Leveti minden manírját az autó és olyan nyers, vad, zabolázatlan mivoltját veti oda elénk, hogy bátorságpróba ellenállni a kísértésnek. A hangja ilyenkor gyönyörű, főleg alagútban hangzatos. Ropogni és durrogni is képes a lelkem. A menetstabilizátort nem mertem kikapcsolni - vessenek rám akárhány követ a BMW-hívők -, de még a traction állástól is paráztam, így nem vittem táncba a hátsóját. Aktív védelmi rendszerek mellett nagyon ritkán mozdul meg a feneke (azokat kikapcsolva állítólag klasszikus sportkocsiként viselkedik). Nekem már ez is igen nagy megtiszteltetés  - hogy az örökbecsű Surányi kollégát idézzem. Nagyon tetszett az adaptív mód, amely szinte kitalálja a gondolatainkat, az éppen aktuális menethelyzethez igazítja a futómű, a kormányzás és a motor karakterisztikáját. A BMW M440i Cabrio álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 4,9 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebességét 250 kilométer/óránál elektronika korlátozza. Mennyibe kerül? A dingolfingi gyárban készülő négyes kabrió 16,895 millió forintért lehet a miénk 184 lóerős kétliteres motorral. A legerősebb változatért legalább 23,645 milliót kell leszurkolnunk, a tesztautónkért 27 millió forintot kell fizetni. Vezetőtámogató rendszerekből nincs hiány: vetített kijelző, keresztirányú forgalomfigyelő, távolságtartó tempomat, parkolóasszisztens - hogy csak párat említsek meg. Alapáras az automata vészfékezés, táblafelismerés, sávelhagyásra figyelmeztetés. Kép és szöveg: Biró Csongor

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója