Hároméves a MABISZ ügyfélszolgálata

2013.09.26.
„Bár az eddigi 63 ezer megkeresés többsége nem panaszbejelentés, hanem információkérés volt, a MABISZ ügyfélszolgálata már korántsem csupán a tájékoztatás terén tölt be hiánypótló szerepet – hangsúlyozta Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára. – Komoly fejleménynek tartjuk, hogy az ügyfelek bizalmát a problémás biztosítási ügyek megoldásában is élvezzük, így képesek vagyunk a biztosítási jellegű problémák jelentős részét a szektoron belül kezelni, megoldani.”MABISZ Ügyfélszolgálat: a megkeresések megoszlása az elmúlt 12 hónapbanA MABISZ ügyfélszolgálatán az elmúlt három évben a megkeresések legnagyobb hányada a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódott. A leggyakoribb felmerülő kérdések e területen belül a megszűnt kgfb-szerződések miatt fizetendő fedezetlenségi díjjal, a kárrendezés ügymenetével kapcsolatos, illetve az ismeretlen károkozó, valamint a biztosítatlan járművek által okozott károk rendezésével kapcsolatos ügyek voltak.Emellett a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszer (KKNYR) indulásának idején jelentősen megnőtt a bonus-malus besorolással kapcsolatos megkeresések száma is – ez a téma azóta ismét jóval kisebb arányban merül fel az ügyfélszolgálati megkeresések között.Örvendetes, hogy az ügyfélszolgálat indulása óta felére csökkent a pénzügyi felügyeletnél bejelentett, a szektort érintő fogyasztói megkeresések száma. Miközben 2010 első felében még 1860 biztosítási jellegű fogyasztói kérelmet regisztráltak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF), 2011 óta a féléves átlag folyamatosan 900 körül marad.Az idei év első nyolc hónapjában 14 százalékkal többen vették fel a kapcsolatot a MABISZ ügyfélszolgálatával, mint 2012 hasonló időszakában. Az ügyfelek több mint négyötöde a telefonon keresztül zajló kommunikációt részesíti előnyben, de fokozatosan növekszik – jelenleg 12 százalékos – a levélben érdeklődők aránya. A MABISZ személyes ügyintézésre is lehetőséget biztosít: ezzel mindössze az ügyfelek 6 százaléka él.A megkeresések éves megoszlásából az tűnik ki, hogy a szabadságolások miatt a nyári időszakban viszonylag kevesen fordulnak az ügyfélszolgálathoz, ugyanakkor az elhalasztott ügyintézések szeptemberben okoznak jelentős többletet. További kisebb csúcsokat okoz az év végi kgfb-kampány: míg novemberben a tarifálási időszak miatt, addig januárban a díjfizetéssel, a szerződések megfelelő felmondásával és megkötésével kapcsolatos problémák miatt nő meg időszakosan a MABISZ ügyfélszolgálatának forgalma.  
Címkék: 

Tőzsde - Emelkedéssel nyitott Európa

2013.09.26.
   A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 6 ponttal, 0,10 százalékkal nőtt, a frankfurti DAX index 19 ponttal, 0,23 százalékkal emelkedett, míg a párizsi CAC 40 index 6 pontos, 0,15 százalékos pluszban volt a kereskedés kezdetén.    Szerdán vegyesen zártak az indexek. A londoni 0,30 százalékkal 6551,53 pontra gyengült, a frankfurti 0,01 százalékkal fölfelé, 8665,63 pontra változott, a párizsi 0,01 százalékkal lefelé, 4195,35 pontra módosult.MTI 
Címkék: 

BUX: 18 695,51 pont, +0,04 százalék a nyitáskor

2013.09.26.
A szerdai záró értékéhez képest 0,04 százalékkal erősödött. MTI
Címkék: 

A nemzetközi negatív trendet követheti a budapesti tőzsde

2013.09.26.
    Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: kisebb csökkenésre számít a budapesti börzén, mivel a nemzetközi piacokon már szerdán elkezdődött a visszaesés, ami várhatóan csütörtökön is folytatódik.    Emlékeztetett arra, hogy szerdán, elsősorban az Egis és a Richter papírok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, a magyar piac még tudta magát tartani és emelkedett a hazai börze a két papír érdemi elmozdulásának hatására. Az Egis esetében a korábbi felvásárlási ajánlat már szerdán beárazódott, arra lehet számítani, hogy csütörtökön már Magyarország is csatlakozik a negatív nemzetközi trendekhez - tette hozzá.    Kiemelte, hogy az egyik amerikai tőzsdeindex, az S&P 500 értéke öt napja folyamatosan csökken, ez pedig az idei leghosszabb idejű negatív sorozat. A befektetők figyelmét a nemzetközi piacokon egyre inkább az amerikai költségvetés államadósság-plafonjának elérésével kapcsolatos aggodalmak uralják.    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,17 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 18 687,49 ponton zárt szerdán.    A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt.    A Mol ára 285 forinttal, 1,76 százalékkal 15 905 forintra csökkent, 810,5 millió forintos forgalomban.    Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4297 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.    A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 317 forintot ért, forgalma 414,1 millió forint volt.    A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 2,38 százalékkal 3870 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el.    A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 13,1 milliárd forintos forgalom mellett 6445 forinttal, 30,62 százalékkal 27 495 forintra nőtt. MTI
Címkék: 

Csekély árfolyammozgás a forintpiacon

2013.09.26.
    Az euró árfolyama a szerda esti 299,45 forint után csütörtökön kora reggel 299,54 forinton állt.    A svájci frank jegyzése a szerda esti 243,50 forintról 243,45-re csökkent, a dolláré 221,34 forintról 221,54-re nőtt, a japán jené pedig 2,2438 forintról 2,2410 forintra gyengült csütörtök reggelre.    Egy euró 1,3520 dollárt ért csütörtök reggel az előző esti 1,3527 után.MTI 
Címkék: 

Az új kínai VW-gyárban győri limuzin is készül

2013.09.25.
- Ebben az évben is kétszámjegyű növekedést tervezünk Kínában - nyilatkozta a győri Audi egykori felügyelőbizottsági elnöke, Jochem Heizmann, aki a VW China vezetője. Heizmann arról is beszélt, hogy a növekedés mértéke gyengül Kínában, a következő öt évben is tarthatónak tartják azonban az évi 5-7 százalékos gépkocsi értékesítési növekedést.A VW tavaly 2,8 millió autót adott el Kínában, 2018-ra ezt négymillióra akarják növelni.A most átadott gyár Dél-Kína legjelentősebb ipari- és kereskedelmi központjában, Foshanban található. Először a Golf 7-est gyártják, majd év végétől a Győrben is készülő Audi A3 limuzin készül a kínai nagyvárosban.A VW kínai expanzióját jól jelzi, hogy augusztusban is nyitottak egy gyárat, az év végén pedig egy újabb is megnyílik Ningboban. 2015-re pedig ugyancsak egy újabb gyárnyitás van a tervek között, Hunan tartományban.Közben a VW gőzerővel tárgyal kínai vegyesvállalati partnerével a szerződés meghosszabbításáról, ami 2016-ban jár le. A német gyártó negyven százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, ezt szeretné emelni. Kínában maximum ötven százalékos lehet a vegyes vállalatban a külföldi partner tulajdonrésze.- Jól haladnak a tárgyalások - sommázta Jochem Heizmann az eddigi megbeszélések eredményét.
Címkék: 

Kartellgyanúba került több német autóipari beszállító

2013.09.25.
A szövetségi versenyhivatal szerdai közleménye szerint zajcsillapítást szolgáló termékek - köztük motorház szigetelésére és csomagtartó burkolására használt elemek - piacán merült fel a kartellgyanú. A beszállítók telephelyein a hivatal munkatársai és a bűnügyi rendőrség nyomozói közösen tartottak házkutatást.A  cégek nevét nem hozták nyilvánosságra, arra hivatkozva, hogy az eljárás még nem zárult le. A kanadai-osztrák Magna viszont közölte, hogy németországi leányvállalata is érintett az ügyben. A társaság hangsúlyozta, hogy nem követett el törvénytelenséget, és mindenben együttműködik a hatóságokkal.Amennyiben a gyanú beigazolódik, az autóipari beszállítók súlyos pénzbírságra számíthatnak, a tiltott áregyeztetés feltárását segítő vétkesek azonban enyhe büntetést kaphatnak.MTI 
Címkék: 

Új buszokat vásárol és régieket újít fel a Pannon Volán

2013.09.25.
        A pécsi székhelyű állami cég szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy közbeszerzési eljárás keretében 16 új, alacsony padlós autóbuszt szerez be, ebből 12 a rövidebb távú, 4 pedig a regionális, nagyobb távolságú utasszállításban vesz részt.    Emellett a vállalat 11 régebbi autóbusz felújítását is elvégzi, a munka az Ikarus 415-ös, C56-os és az Ikarus-Scania 395 típusú járművek egy részét érinti - tették hozzá.    A Pannon Volán hangsúlyozta: a fejlesztés 9 új elővárosi szóló jármű beszerzésének korábbi elindításával és buszok tervezett bérlésével együtt a járműpark 12 százalékát érinti, s ez érezhetően hozzájárul az utazás színvonalának javításához, biztosítva egyben a menetrend betartását is.    A Baranyában helyközi, azon belül Komlón, Szigetváron, Mohácson és Siklóson helyi járatú közlekedést is biztosító, több mint 800 embert foglalkoztató Pannon Volán 2012-ben az előző évekhez hasonló, 6,8 milliárd forint árbevétel mellett megduplázta nyereségét, a társaság tavaly 145,8 millió forint adózás előtti nyereséget könyvelhetett el, szemben az előző évi 68,1 millió forint profittal.MTI 

A budavári midibuszok cseréjére írt ki közbeszerzést a BKK

2013.09.25.
    A közlemény szerint szerdán írták ki az eljárást, amelynek keretében 16 alacsonypadlós, korszerű midibusszal bővülhet a jelenlegi járműállomány. A beszerzés értéke 2,2 milliárd forint európai uniós források bevonásával. A járműveket EEV vagy Euro 6 besorolású dízelmotorral kell felszerelni, vagy hibrid meghajtásúnak kell lenniük.    A közlekedési társaság és az I. kerület együttműködésének alapját az adja, hogy az önkormányzatnak érvényes uniós támogatási szerződése van a budai Vár közlekedésének fejlesztésére.    A közleményben jelezték, hogy halaszthatatlan a BKV elöregedett, korszerűtlen midibuszállományának cseréje. Az egykori kilencven darabos flottából mára harminc jármű maradt, közülük 21 közlekedik naponta, de üzemelésük drága és kevéssé megbízható.    A Vár buszainak cseréjével párhuzamosan az új autóbusz-üzemeltetési modell keretében versenyeztetési eljárás folyik másfelé közlekedő midibuszok cseréjére is, illetve szintén uniós forrásokból a Várba elektromos midibuszok beszerzését is tervezik a közeljövőben.MTI 

Tovább csökken az üzemanyagok ára pénteken

2013.09.25.
    A lépéssel a benzin átlagára 403-404 forintra, a gázolajé 422-423 forintra csökken.    A héten már csökkentette szerdán bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, illetve 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.    A Mol a múlt héten kétszer is mérsékelte az árakat: pénteken bruttó 4 forinttal a benzin és 3 forinttal a gázolaj árát, szerdán pedig bruttó 7 forinttal és 5 forinttal. A benzin ára az azt megelőző héten is 11 forinttal mérséklődött.    A társaság február elejétől heti két alkalommal dönt az üzemanyagár-változásokról, így már nemcsak a hét első munkanapján, hanem a hét közepén is határoz az aktuális valutaárfolyam és a tőzsdei jegyzések alapján az árról.    A benzin ára tavaly április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a különböző kutaknál. MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója