BÉT - Alacsony forgalomban esett a BUX

2013.09.23.
    A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények közül egyedül a Mol tudott erősödni a pénteki záráshoz képest.    Alacsony forgalom mellett csökkent a magyar tőzsdeindex, a vezető részvények árfolyama sem változott érdemben a pénteki záráshoz képest, "nagy dolgok nem történtek" - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője az MTI-nek. Hozzátette: a várakozásokkal ellentétben a német választások nem mozgatták meg a piacot, az amerikai tőzsdenyitás viszont fél százalékos negatív elmozdulást hozott. Az üzletkötő szerint Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének hétfő délutáni beszéde az euró erősödését hozta magával a főbb devizákkal, így a forinttal szemben is.    A Mol 20 forinttal, 0,12 százalékkal 16 265 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.    Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,35 százalékkal 4270 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.    A Magyar Telekom árfolyama nem változott 312 forintot ért, forgalma 480,1 millió forint volt.    A Richter papírok árfolyama 29 forinttal, 0,79 százalékkal 3631 forintra esett, a részvények forgalma 474,4 millió forintot ért el.    A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 154,6 millió forintos forgalom mellett 220 forinttal, 1,03 százalékkal 21 050 forintra gyengült.    A BUMIX 997,03 ponton zárt hétfőn, ez 1,32 pontos, 0,13 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.MTI 
Címkék: 

Draghi: visszatért az euróövezet iránti bizalom

2013.09.23.
    Az EKB olasz vezetője úgy vélekedett, hogy az eurózóna jegybankjaként működő frankfurti pénzintézet nyíltpiaci műveletei mindazonáltal "pusztító" forgatókönyveket akadályoztak meg.    Draghi kitért arra is, hogy az inflációs nyomás az euróövezetben szerinte továbbra is mérsékelt marad, ezért a közepes és hosszú távú inflációs várakozások is stabilak, megalapozottak, várhatóan nem fognak változni.    A munkanélküliséget Mario Draghi továbbra is túl magasnak nevezte, mondván: az ebből való kilábalás további intézkedéseket igényel. A növekedési kilátásokkal kapcsolatban Mario Draghi megjegyezte: arra számít, hogy a gazdasági tevékenység a belső kereslet fokozatos növekedésével erősödhet.    Draghi arra is rámutatott, hogy a mérsékelt inflációs nyomás lehetővé teszi a júliusban bejelentett, úgynevezett "forward guidance" folytatását, vagyis az alacsony alapkamat melletti elköteleződést. Draghi az EP-ben úgy értékelte, hogy a "hiteldinamizmus" továbbra is gyenge, a hitelezés szintje továbbra is alacsony. Később arra is kitért, hogy a kis- és közepes vállalkozások esetében - amelyeket az európai gazdaság gerincének nevezett - nemcsak a kínálat, hanem a kereslet is alacsony, vagyis ezek a cégek vonakodnak hitelt felvenni.    "Az úgynevezett forward guidance azt jelenti, hogy hosszú távon fenntartjuk a jelenlegi alacsony kamatszintet, vagy a mostaninál lejjebb szállítjuk majd az alapkamatot" - fogalmazott Draghi. Az EKB-elnök nem mulasztotta el megemlíteni, hogy az EKB elsődleges feladata az árstabilitás fenntartása, és tisztában van azzal, hogy adódhatnak kockázatok a kamat alacsonyan tartásából, de pillanatnyilag nem jelentkeznek ilyen kockázatok. Arról is biztosított, hogy Frankfurt nagyon odafigyel, hogy ha jelentkeznek  a kockázatok, kivédje ezeket.    Az eurózóna jegybankjának elnöke a pénzintézetnek a trojkában játszott szerepéről is beszélt, és kijelentette, hosszú távon nem számol azzal, hogy az EKB a trojka tagja marad. Az esetleges harmadik görög mentőcsomag szükségességét firtató kérdésre azt válaszolta: erről még korai beszélni.    Mario Draghi egy portugál képviselő kérdésére arra is rámutatott, hogy egyik országnak sem szabad a végrehajtott pénzügyi konszolidáció eredményeit sutba dobnia, visszafordítania a reformokat.    "Mindig is az volt a véleményem, hogy a pénzügyi konszolidációnak növekedésbarátnak kell lennie" - hangoztatta az EKB elnöke, aki arra is kitért, hogy mit ért ezen: a költségvetési kiadások mérséklését, strukturális reformok révén az állami hatékonyság növelését, túl sok adóemelés nélkül.    Draghi arról is szólt, hogy a bankunió második elemeként mielőbb létre kell hozni az eurózóna közös bankszanálási rendszerét és a hozzátartozó egységes bankszanálási alapot. A jegybankelnök kijelentette: az EKB támogatja azt a forgatókönyvet, amely szerint ezt a rendszert 2015. január 1-jéig fel kell állítani.MTI 
Címkék: 

Jó az irány a megújuló energia felhasználásában

2013.09.23.
    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfői közleménye emlékeztet: a kormány és a minisztérium az elmúlt három évben mintegy 150 milliárd forinttal támogatta a zöldgazdasági célok megvalósulását, a tárca komplex és gyors fejlesztésekkel őrizné a versenyképességet.    A közlemény szerint Hizó Ferenc, az NFM zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Okos Jövő Innovációs Klaszter tudományos szimpóziumán példaként említette az Új Széchenyi Terv keretében a MAVIR Zrt. által - egy 1,65 milliárd forint összköltségvetésű projekt részeként - energiatároló berendezésre elnyert 826,9 millió forint uniós támogatást, amely csak töredéke a zöldgazdaság-fejlesztésre fordított mintegy 150 milliárd forintnak.    A rendezvényen a helyettes államtitkár az energiaimport-függőség csökkentése érdekében kívánt innováció mellett az informatika és az energetika, az épületüzemeltetés és a közlekedés összekapcsolásában rejlő lehetőségekről beszélt. Kiemelte: a világpiaci versenyben az új technológiák bevezetésének gyorsasága döntő lehet.    "Az intézkedések gyümölcse, hogy Magyarország energiafogyasztásának már közel egytizede, 9,3 százaléka származik megújuló energiaforrásokból, az így történő hőenergia-előállítás 2011-ről 2012-re csaknem 20 százalékkal növekedett. A 2020-ra kitűzött 14,65 százalékos megújuló energia-részarányra az EU felé tett vállalás teljesítése felé tehát jó az irány" - olvasható a közleményben.MTI quick check payday loans

Közlekedik a család: a Continental is támogatta

2013.09.23.
Rábai Dániel- Miért tartotta fontosnak, hogy a Continental Hungaria Kft. is támogatója legyen a versenynek?- Minden gyártó kitűz maga elé valamilyen célt, amit támogatásra érdemesnek tart. Számunkra a Continentalnál a biztonságos közlekedés volt ez a cél, ami ehhez kapcsolható kezdeményezés, igyekszünk lehetőségeink szerint támogatni. Sokan még ma is gumigyártóként tartanak számon bennünket, a tevékenységünk azonban ennél sokrétűbb, hiszen cégcsoportként a világ autóipari beszállítóinak élvonalába tartozunk. A gumiabroncsokon kívül sok más, a biztonságos közlekedést könnyítő rendszert fejlesztünk a járműipar számára (pl. ABS, ESC). De ha már a gumik szóba kerültek, azt szoktam mondani, mindössze négy tenyérnyi az a felület, amivel az autó az abroncsokon keresztül az úttal érintkezik, ezért nagyon fontos a biztonságos közlekedés szempontjából.- Mi az, amit még támogat Magyarországon a Continental?- Például az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesületet, amely a hazai közutak szabályozási visszásságainak felszámolását tűzte zászlajára. 2012-ben saját gyűjtésből, illetve lakossági bejelentésekből több tucatnyi kint felejtett táblát, rosszul kitáblázott kereszteződést, hibásan kialakított forgalmi rendet, veszélyes vagy csupán bosszantó közlekedési szituációt regisztráltak. A közutak fenntartóinak közreműködésével számos esetben sikerült megoldaniuk a helyzetet, eltávolítani felesleges táblákat és kihelyezni fontosakat. Mindössze négy tenyérnyi az a felület, amivel az autó az abroncsokon keresztül az úttal érintkezik, ezért nagyon fontos a biztonságos közlekedés szempontjából. - Önt a közelmúltban nevezték ki a Continental cégcsoport magyarországi képviselőjének. Milyen volt a start?- Jónak értékelem. Másfél hónappal ezelőtt sikerült mind a 6 gyáregységünk és a gumiabroncs kereskedelmi központunk számára közös célokat meghatároznunk, s most ezek megvalósításán dolgozunk. A magyarországi jelenlétünk meghatározó, az előbb említett 7 telephelyünkön közel hatezer munkavállalót foglalkoztatunk hazánkban. A vállalat a 2012-es 32,7 milliárd eurós forgalmával világszinten a vezető autóipari beszállítók közé tartozik. Fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és rendszerek, műszerezés, infotainment megoldások, járműelektronika, gépjárműabroncsok és műszaki elasztomer-termékek gyártójaként és szállítójaként a Continental hozzájárul a közlekedés biztonságának javításához.- Milyennek látja a járműipar kilátását a világban?- Ázsia és Amerika van a figyelem középpontjában. Az ázsiai márkák egyre nagyobb figyelmet kérnek maguknak, ez visszatükröződött a vasárnap zárult frankfurti IAA-n is. Az elemzők Európában nem számítanak nagyobb áttörésre, mivel elérte azt a növekedési szintet, amin már nehéz emelni. Ázsia és Amerika azonban bizakodásra ad okot, hogy 2014-ben is folytatódnak az erőteljes növekedések. 
Címkék: 

Tizedszer díjazták a legjobban szolgáltató biztosítókat

2013.09.23.
A szakmai berkekben nagy elismerésnek számító Szolgáltatásminőségi Verseny díja azokat a biztosítókat illeti, amelyek a független alkuszok szavazatai alapján a legjobb teljesítményt nyújtották a biztosítói szolgáltatások terén. Az idei, immár sorrendben a tízedik szavazás négy kategóriában zajlott, a szakma ítélete alapján az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:a gépjármű-biztosítások kategóriájában a Generali-Providencia Biztosító Zrt,a személybiztosítások területén az Allianz Hungária Biztosító Zrt,a lakossági vagyonbiztosítási kategóriában az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt, míga vállalati vagyonbiztosítási kategóriában az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.kapta meg az alkuszszövetség díjait. A legjobb összesített teljesítményt az Aegon nyújtotta, amely a megnyert kategórián kívül két további kategóriában is (gépjármű-, illetve személybiztosítás) második helyen futott be.Az idei konferenciára a biztosítási szakma minden területéről összesen közel hétszáz vendég regisztrálta magát, akik közösen vitatják meg a biztosítási piac aktuális kérdéseit és keresnek megoldásokat a problémákra. A mostani találkozót a Márkaépítés – Jó hírnév- Hitelesség címmel rendezik meg, jelezve, hogy rendezők az idén a legnagyobb hangsúlyt az ügyfélbizalom erősítésének lehetőségeire kívánják helyezni.„Az utóbbi néhány évben több fejlemény is negatívan befolyásolta az ügyfelek bizalmát a biztosítási szakma iránt – fogalmazta meg nyitóbeszédében Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A piac szereplőinek közös feladata, hogy a negatív tapasztalatokból fakadó bizalomvesztés hatásait mielőbb ellensúlyozni tudjuk. Ennek ismeretében kap a korábbinál is nagyobb jelentőséget szövetségünk immár egy évtizede megítélt szolgáltatásminőségi díja is.”Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg 88 tagot számlál. Tagjai a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne. A FBAMSZ célja a szakmai érdekvédelem mellett az alkuszi tevékenység önszabályozása, szakmai és etikai hátterének kialakítása, az alkuszok oktatásáról, szakmai felelősségbiztosításáról történő gondoskodás, valamint a részvétel a biztosítási alkuszokra vonatkozó jogszabályok kialakításában. A szövetség 1993 óta tagja a biztosításközvetítők európai szervezetének (BIPAR), és kapcsolatban áll más országokban működő szövetségekkel is.A FBAMSZ az egységes arculat kialakításával, a szakmai érdekvédelmi munka erősítésével, a képzés és tudásszint színvonalának emelésével arra törekszik, hogy a biztosítási piacon az alkuszok számára kivívja az őket megillető rangot és helyet. 
Címkék: 

Újabb sűrítettföldgáz-töltőállomást nyit a Főgáz

2013.09.23.
    Az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint a Főgáz ezzel Budapest második nyilvános CNG-kútját nyitja meg.    A sűrített földgáz üzemanyagként a benzin- és a dízelalapú közlekedés környezetbarát és költségtakarékos alternatívája, de Magyarországon - részben a töltőállomások hiánya miatt - még nem elterjedt.    A CNG üzemű közlekedés népszerűsítése érdekében a Főgáz 2011-ben megnyitotta a főváros első nyilvános töltőállomását a X. kerületben, a Kőbányai úton. A pozitív tapasztalatok és a növekvő igények ösztönözték arra a társaságot, hogy további lépéseket tegyenek a környezetbarát üzemanyag ismertségének növelése érdekében - közölte a Főgáz.    A múlt héten aláírt szerződés értelmében az ENI meglévő Agip üzemanyag-töltőállomására a Főgáz CNG Kft. CNG-kutat telepít, amelyet várhatóan még 2013 decemberében átadnak.    A tájékoztatás szerint a Budaörsi út 126 alatt található töltőállomáson minden NGV1 és NGV2 töltőfejjel rendelkező jármű számára biztosítottak lesznek a tankoláshoz szükséges feltételek, azaz személyautók, teherautók és buszok is tankolhatnak. A beruházás különlegessége, hogy ez lesz az első olyan töltőállomás az országban, ahol a hagyományos üzemanyagok mellett CNG (sűrített földgáz), E85 (bioetanol) és LPG (autógáz) is elérhető lesz.    A Főgáz további CNG-kutak létesítését tervezi - közölték.MTI 
Címkék: 

Nem hozott látogatórekordot a 65. IAA Frankfurtban

2013.09.23.
Csillogás volt, rekord nem.Úgy tűnik, nem csak az európai autókereslet marad el a korábbi évektől, hanem az érdeklődés is az új autók iránt. Milliós rekordot akart dönteni az IAA, a jegyelővételből erre következtettek a szervezők, nem hogy a rekord maradt el, de még a két évvel ezelőtti látogatószámot sem hozta a világ legrangosabb szakkiállítása.Ennek ellenére a rendezők cseppet sem elégedtelenek, s úgy vélik, ahogy a VDA, a Német Autóipari Szövetség szóvivője fogalmazott, az IAA megőrizte attraktivitását.A vasárnap zárult IAA-n 35 országból 1100 kiállító mutatta be termékeit.
Címkék: 

Öt év alatt 5500 munkahelyet teremt a Huawei Európában

2013.09.23.
    Az újság értesülései szerint az európai központjául Magyarországot választó, a világ második legnagyobb telekommunikációs felszerelésgyártójaként számon tartott vállalat Európában mintegy 7500 főt foglalkoztat.    A Huawei az európai telekommunikációs cégekkel kívánja szélesíteni kapcsolatát, emellett vállalati ügyfeleknek nyújtana információtechnológiai megoldásokat - mondta a lapnak Patrick Csang, a cég marketingosztályának igazgatója. Csang azt is megemlítette: az európai terjeszkedés eltér majd a korábbi amerikai próbálkozásoktól, ott ugyanis "alaptalan okok miatt" komoly nehézségekkel találták szembe magukat. Az igazgató ezzel az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottságának tavaly októberi döntésére utalt, amely a vállalatot - a szintén kínai ZTE céggel együtt - 11 havi vizsgálódást követően nemzetbiztonságilag kockázatosnak nyilvánította. Az állításokat mindkét vállalat tagadta, s az ellenük felhozott bizonyítékok hiányát kifogásolta.    A tavalyi évet a vállalat európai részlege 4,17 milliárd dolláros forgalommal zárta, a terjeszkedés nyújtotta új lehetőségek a becslések szerint három-öt éven belül további egymilliárd dolláros forgalmat hoznak majd. A Huawei nettó profitja tavaly 33 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest, a cég mintegy 15,4 milliárd jüan (554 milliárd forint) nyereségre tett szert, miközben forgalma 8 százalékkal 220,2 milliárd jüanra (7,9 ezer milliárd forint) nőtt. Egy korábbi jelentésében a cég úgy fogalmaz: idén a forgalom 10-12 százalékos bővülésére számítanak.MTI 
Címkék: 

A BMW Motorrad bemutatja a BMW R 1200 R „DarkWhite” speciális modellt

2013.09.23.
A „DarkWhite” különkiadás esetében a BMW Motorrad az R 1200 R sportos oldalára helyezte a hangsúlyt, arra, ami a boxermotorokkal hajtott BMW roadstereket mindig is jellemezte. A különleges modell halvány fehér fényezése és a hajtáslánc, valamint a kerekek fekete színe közti látványos ellentéttel az exkluzív modell a dinamizmust hangsúlyozza . Az aszfaltszürke váz, a matt fekete lengővilla, hajtóműház és háromszög-lengőkar, valamint a feketére galvanizált első villa együttese exkluzív, csúcstechnológiát sejtető összképet kölcsönöz a különleges motornak. A sport szélterelő kialakítása csökkenti a légellenállást a motoros sisakja és felsőteste körül, miközben az alapfelszereltség részeként kínált sportülés biztosítja a tökéletes összhangot a motorkerékpárral.A BMW R 1200 R „DarkWhite” különkiadás ráadásul a BMW Motorrad széleskörű választékának köszönhetően számos tartozékkal és opcionálisan rendelhető extrával is felszerelhető, a tulajdonos egyéni igénye és ízlése szerint. A BMW R 1200 R „DarkWhite” jellemzői:Fehér (Light white) első sárvédő, üzemanyagtank és idomokFekete motorblokk, váltóház és kerekekAszfaltszürke vázMatt fekete lengőkar, hajtóműház és háromszög-lengőkarFeketére galvanizált első villaSport szélterelőSportülésA speciális modell októbertől kapható, alapára 4 212 800 Ft (ÁFA-val és regisztrációs adóval).
Címkék: 

Erősödött kissé a forint hétfőn délelőtt

2013.09.23.
    Az euró jegyzése 298,60 forint közelében ingadozott a hét végén. Hétfőn délelőtt tíz óra után 298,42 forinton állt a jegyzés, szemben a péntek délutáni 298,78 és a hétfő kora reggeli 298,54 forinttal.    A svájci frank jegyzése a péntek délutáni 242,63 forintról 242,05-re, a dolláré 220,98 forintról 220,78-ra csökkent, a japán jené viszont 2,2198 forintról 2,2306 forintra emelkedett.    Az eurót péntek délután óta 1,3530 dollár közelében jegyzik, az árfolyam hétfőn délelőtt 1,3520 dolláron állt. Az 1,35 dolláros euróárfolyam erősnek számít, legutóbb idén január végén, február elején állt ezen a szinten a jegyzés.    A régiós devizák árfolyama vegyesen alakult hétfő reggel, a zloty az euróval szemben 0,15 százalékkal erősödött, a cseh korona pedig 0,26, a román lej 0,22 százalékkal gyengült. Az eurót délelőtt 4,2230 zloty, 25,8695 cseh korona és 4,4744 lej árfolyamon jegyezték.MTI 
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója