Az Aston Martin nem éri el értékesítési célját 2024-ben

2024.10.11.
Képek forrása: Aston Martin Az elmúlt évtizedben a brit gyártónak volt már dolga pénzügyi nehézségekkel. Ennek ellenére az Aston Martinnak sikerült megváltoztatnia helyzetét Lawrence Strollnak - is - köszönhetően, és olyan nagyszerű modelleket hozott a piacra, mint a DB12, a DBX és a Vantage. Ám idén a múltban aratott sikerek ellenére sem sikerül elérniük a kitűzött célokat. A Reuters-nek adott interjújában Adrian Hallmark, az újonnan kinevezett vezérigazgató elmondta, hogy a vállalat az eredetileg tervezett célnál 1000-rel kevesebb autót szállít majd le a vevőkhöz 2024-ben és nem fogja elérni a 40 százalék körüli bruttó haszonkulcsot sem. Az Aston célja 7000 darab autó leszállítása volt idén - amely egyébként jelentős előrelépés lett volna a 2023-as 6620-hoz képest - de ez biztosan nem fog összejönni.  "Szinte tökéletes végrehajtás kellett volna ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk a 2024-re kitűzött céljainkat" - mondta Hallmark az interjúban. "Azonban teljesen világossá vált számunkra, hogy határozott lépéseket kell tennünk a termelési mennyiségeink kiigazítása érdekében." A vezérigazgató az ellátási láncban felmerülő problémákra hivatkozott, különösen az áradásokra és a tüzekre, amelyek az Aston Martin több beszállítóját is érintették Európa-szerte. Az év elején történő nagy svájci árvíz leállásra kényszerítette a termelést egy olyan alumíniumbeszállítónál, ami még a BMW-nél, a Jaguarnál, a Land Rovernél és a Porschénél is gondot okozott.  A 2025-ös év azonban jóval jövedelmezőbb lehet a márka számára, mivel olyan modelleket dobnak piacra, mint az új Vanquish és a Valhalla, valamint a DBX is kap majd egy frissítést. Az Aston Martin a fent említett innovációk mellett visszavett az ambíciózus elektromos autós terveiből, és azt ígéri, hogy még a 2030-as években is folytatja majd a belső égésű motoros autók értékesítését - ami remélhetőleg majd a jövőben is felkelti a rajongók érdeklődését.   

Elfogták a tegnap esti halálos baleset cserbenhagyó sofőrjét - fotók

2024.10.11.
A szabályosan közlekedő autó sofőrje – egy 58 éves zsámboki férfi – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. F. Róbert a baleset után elsétált a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták, és segítségnyújtás elmulasztása, valamint halálos közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az is kiderült, hogy az autót jogosítvány nélkül vezette, így ezért is felelnie kell. Őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A további eljárást szakértők bevonásával folytatja ellene a Gödöllői Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Fotók forrása: police.hu További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Harry Becknek köszönhetjük, hogy áttekinthetők a tömegközlekedési térképek

2024.10.11.
Szerző: Bánffi Tibor A kezdeti tömegközlekedési térképek a földrajzilag pontos arányokat követték. Ahogy bonyolódott a városi közlekedés, egyre inkább rémálom volt a térképen eligazodni. A londoni „Tube Map” egy tál spagettihez hasonlított. A kacskaringós, zűrzavaros útvonalak, és az állomások a központi területen koncentrálódtak, Elhagyva a centrumot, értelemszerűen ritkultak az állomások, melyeket nehezen lehetett követni.  Hagyományos térkép És akkor jött Harry Beck zseniális terve, ami látszólag pontatlan, mégis kitűnő megoldás a hálózat áttekinthető ábrázolására. Harry Beck (1902-1974) műszaki rajzolóként dolgozott és kapcsolási rajzokat készített a londoni Underground Electric Railways (a londoni metró jogelődje) számára.  Harry Beck 1931-ben Beck megrajzolta a Tube Map saját verzióját egy műszaki kapcsolási rajz formáját ötvözte a térképen. Elektromos kapcsolási rajz A műszaki rajz szabályait adaptálta: A pontos skálát figyelmen kívül hagyta az olvashatóság érdekében. Csak függőleges, és vízszintes, valamint 45°-os szögben dőlő egyenes vonalakat használt. A belvárosi állomások azonos távolságra voltak egymástól. A külvárosi állomásokat egyenletesen, egyenes vonalon helyezte el. Harry Beck térkép Beck nem volt az egyetlen zseni, akinek keményen kellett küzdeni igazáért. A londoni metró vezetői kezdetben elgáncsolták Beck briliáns dizájnját, mert túl radikálisnak találták, és nem értették meg a műszaki elképzelés lényegét. Néhány verzió után a londoni metró főnökségének utasítására végre kinyomtatták Beck térképét és egy kiválasztott állomásokon tesztelték. Rögtön sikert aratott az utazóközönség körében, akik imádták olvashatóságát és felhasználóbarát megoldását. Ezt követően a Beck-féle tervet a londoni metró térképeként sokszorosították. Beck nem kapott utasítást a munkájához. Egyes források szerint nem is jutalmazták, mégis kulturális ikonná vált. London lakói joggal büszkék Harry Beckkre s az utókor emléktáblák kihelyezésével ismerte el teljesítményét.A londoni Dizájn Múzeum látogatói Harry Beckket a XX. század második legjobb brit dizájnerének választották. Harry Beck emléktábla Napjainkra szinte minden nagyváros átvette Harry Beck tömegközlekedési hálózatának ábrázolási szisztémáját. Az alábbi metropolisz térképeket csak próbáljuk elképzelni a hiteles földrajzi hitelességgel. Párizs Peking Moszkva Budapest  

Így oldódhat meg végre a várkerületi turistabuszok ügye

2024.10.11.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete és a NiT Hungary, a két legnagyobb hazai szakmai szervezet üdvözli a Kúria döntését, amely véget vet a Várkerületben kialakult méltatlan állapotoknak, és megteremti az esélyét egy a belföldi és nemzetközi turizmust magas színvonalon kiszolgáló behajtási rend kialakításának - írta közleményében a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete. Ennek alapjait a szakmai szervezetek már kidolgozták, s most ismét együttműködésre kérik a Budavári Önkormányzatot. Fotó forrása: Budavári Önkormányzat A korszerű, alacsony károsanyag kibocsátású és zajterhelésű buszok kiszámítható, regisztrációhoz és akár időablakokhoz kötött behajtási rendje egyensúlyt teremthet: élhető környezetet biztosít a kerület lakosainak, s méltó körülményeket alakít ki a várnegyed kulturált látogatásához. „Meggyőződésünk, hogy van kölcsönösen elfogadható megoldás – szögezik le az érdekképviseletek. – Több európai nagyvárosban (Bécstől Prágáig, Londontól Rómáig) működnek jól bevált behajtási rendszerek. Sajnáljuk, hogy az elmúlt két évben nem egy ilyen rendszer bevezetésébe fektettünk energiát, hanem egy olyan helyzetről folyt meddő vita, amelyről most bebizonyosodott, hogy jogszerűtlen. Itt az ideje, hogy békejobbot nyújtsunk egymásnak, és a világörökségi státuszhoz méltó rendet alakítsunk ki közösen a Várkerületben. A szakmai szervezetek nyitottak erre.”  

Szépen indult, de kevésbé jól zárult Hideg Ádám hétvégéje Jerezben

2024.10.11.
A Hungarian Motorsport Academy 16 éves versenyzője csaknem 40 fős mezőnyben versenyez a világ legerősebb F4-es bajnokságában, ahol több mint 25 újonc – köztük Hideg Ádám – harcol a helyezésekért és a bajnoki pontokért. A kaposvári születésű pilóta a hétvégét értékelve elmondta, már a pénteki szabadedzéseken is meglepetten tapasztalta, hogy a teszten mutatott tempót nem tudták áthozni, és bár szombaton reggel voltak reményt keltő jelek, amikor valamire sikerült rátalálniuk a csapattal közösen, ezt végül a hétvége hátralévő részére nem tudták átmenteni. „Igazából egyik időmérőn és futamon sem volt meg a tempónk ahhoz, hogy előrébb tudjunk kerülni. Úgy érzem, nagyjából a maximumot hoztuk ki az egész hétvégéből, mert a futamokon nem nagyon tudtam volna előrébb végezni” – mondta Hideg Ádám. Hozzátette, egyelőre a mérnökök is tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mi okozta a versenyautó teljesítményének visszaesését, de azt ígérték, hogy újra kielemzik az adatokat és átvizsgálják az autót, hogy megtalálják a probléma valódi okát. „Nagyon érezhető volt a tempó hiánya, ezen nyilván dolgoznunk kell. Meg kell találnunk ennek az okát, hogy az utolsó fordulóra jobb helyzetbe hozzuk magunkat” – fogalmazott a versenyző. „Egy hónap múlva Barcelonában versenyzünk, előtte ott is lesz egy kollektív teszt. Remélem, hogy addigra versenyképesebbé tudjuk tenni az autót, hiszen a téli felkészülési időszak alatt, a Winter Series-ben ezen a pályán sikerült pole pozíciót szereznem” - nyilatkozta a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője. Hideg Ádám hat forduló, azaz 18 verseny után az összetett 17. helyén áll, az újoncok külön értékelésében pedig a 11. pozíciót foglalja el az F4-es spanyol bajnokságban. Képek: Dutch Photo Agency A versenysorozat idei szezonja november 8-10-én zárul Barcelonában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Itt lesz sávzárás péntek estétől az M0-son burkolatfelújítás miatt

2024.10.11.
A várhatóan október 18-ig zajló építési munkákra és korlátozásokra előjelző táblák hívják fel a figyelmet; a térségben sebességkorlátozásra és emiatt menetidő növekedésre számíthatnak a közlekedők - írták. A közlemény szerint péntek estétől vasárnap estig az M0-s autóút M3-as autópálya fölötti szakaszán, az M5-ös autópálya irányába a főpálya forgalma egy sávra szűkül; vasárnap estétől jövő péntek estig pedig az M0-s autóút Megyeri híd felé vezető oldalán az M2-es autópálya csomópontjának környezetében szintén egy sávon haladhat majd a forgalom; jövő hétfő estétől csütörtök estig az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán, a 73-as számú Dunakeszi dél csomópontot megelőző szakaszon lezárják a külső sávot. A korlátozások egyik esetben sem akadályozzák az M0-s autóútra történő fel- és onnan való lehajtást - áll a közleményben.  

Faültetés, egri pogácsa, különleges járművek, és Kiss Norbert hatszoros Európa-bajnok várja az érdeklődőket Kápolnán

2024.10.11.
Mint Szőke Lászlótól megtudtuk: mivel a ma már világhírű budapesti autó, motor és tuning show idén lett 18 éves, vagyis "nagykorú", ebből az alkalomból, Kiss Norbi  kápolnai közösségi erdejében 18 fát ültetnek el, jelezve, hogy a fenntarthatóság, a természet védelme, az AMTS szervezőinek is szívügye.  Szőke László hozzátette, ugyanez a helyzet az állatvédelemmel, ezért már évek óta együttműködnek a Szurkolók az állatokért mozgalommal és Kiss Norbi hatszoros Európa bajnok Macskaárvaházával, de a 2025 tavaszi 19. AMTS-en egy újabb, az állatvédelmet segítő közös akciót szerveznek majd. Ám ennek részleteit közösen jelentik majd be Kápolnán.  -"Jövőre száz éves a Chrysler márka, és ezt még akkor is szeretnénk méltóképpen megünnepelni, ha jelenleg a legendás amerikai brand nem éppen a fénykorát éli"  - fogalmazott Ferencz Zsolt autó történész, a Magyar Dodge, RAM, Chrysler Múzeum alapítója, hozzátéve: "annyi már elöljáróban elárulhat, hogy 2025-ben, Kápolnán, Hatvanban és magán a 2025-ös budapesti  AMTS-en is szeretnék majd megidézni a felejthetetlen amerikai legenda egy évszázados sikertörténetét." Idei, hatodik Európa-bajnoki címét jelentő versenyszezonja után, jövő szerdán, Kápolnán lesz az egyik első alkalom, hogy a rajongói itthon, Kápolnán találkozzanak Kiss Norbert autóversenyzővel, a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi tagjával, aki - immáron sok év hagyományát követve - idén is elárverezi az állatvédelem javára egyik, idei győzelmi serlegét. Azt, hogy melyiket, szintén a szerdai programon derül majd ki, amely természetesen mindenki számára nyitott, így Norbi is szívesen találkozik azokkal a szurkolóival, akik eljönnek ebből az alkalomból Kápolnára.  A kápolnai sajtótájékoztató vendégeit az egri Wanda Bor és Pogácsaház tulajdonosa, Kerenszky Attila, séf, borász, különleges, titkos recept alapján készülő házi pogácsával látja majd vendégül.  Kerenszky Attila  elmondta: nemrégiben nagysikerű jótékonysági vacsora helyszíne volt a Wanda Borház, és a rendezvény nyereségét is ebből az alkalomból fogják majd átadni az egri kóbor macskák ivartalanításában elévülhetetlen érdemeket szerzett hölgynek, Kövi Rita önkéntes állatmentőnek, aki egy egri állatorvosi rendelővel, és egy német állatvédő alapítvánnyal együttműködve óriási eredményeket ért el Egerben a hontalan macskák ivartalanításában.  - A Macskaárvaház körül évek óta fantasztikus, önkéntes támogató közösség épült, amelynek tagja szívesen jönnek hozzánk és faültetéseikkel  egyre gyarapítják madár és méhecske barát közösségi erdőnket - fogalmazott Bóday Csilla, az alapítvány titkára, akinek tapasztalatai szerint az állat és természetvédelem tényleg összehozza a legkülönbözőbb korú, érdeklődésű és társadalmi helyzetű embereket is Kápolnán. A rendhagyó kápolnai sajtótájékoztatón, és faültetésen részt vesz Farkas Pál, agrármérnök, erő ökológus, a Harley-Davidson Owner Group, Budapest Chapter-ének tagja, a káli Globalplant Garden kertészet tulajdonosa, Kovács Attila egri fertálymester, az egri Top Autószerviz tulajdonosa, és ifjabb Szomszéd Lajos üzletember is, akik immáron nem először gyarapítják egy-egy gyönyörű kőrisfával Kiss Norbi közösségi erdőjét.  - Megfogadjuk mindenki által tisztelt barátunk, önkéntesünk és támogatónk, Dr Illés Zoltán egyetemi tanár bölcs tanácsát, és "a kiirtott erdők helyére, fáradhatatlanul mindig újabbakat ültetünk, amíg meg nem tanulja mindenki, hogy a fák szentek és sérthetetlenek" - idézte az egykori környezetvédelmi államtitkár szavait, Bóday Pál a Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke, utalva arra, hogy nemrégiben, Kápolna polgármestere, Berecz Kálmán,  az alapítvány iránti bosszúból, kiirtotta az önkéntesek által ültetett erdő egy részét, óriási ökológiai károkat és közfelháborodást okozva a térségben.  A kápolnai rendezvény házigazdája Szalóki Péter kápolnai önkormányzati képviselő és Blahó László helyi polgárőr parancsnok, valamint a szomszédos Kompolt község polgármestere. A sajtótájékoztatón néhány különleges tuningautó, valamint a világ legbrutálisabb homokfutója, a Can-AM Maverick Turbo is megcsodálható lesz a hazai importőr, Jet Power Hungary (www.jetpower.hu) jóvoltából.  

Tudja, melyik a világ legértékesebb autómárkája már 20 éve?

2024.10.11.
Huszonegyedik alkalommal bizonyul a globális autóipar legértékesebb szereplőjének a Toyota, amely minden korábbinál magasabbra emelkedett az idén ötvenéves Interbrand márkatanácsadó szervezet mértékadó rangsorában. Az ezredfordulón alapított, idén huszonötödik alkalommal összeállított Best Global Brands listán soha egyetlen autógyártó sem ért még el ilyen magas értéket: 2023-as eredményét 13 százalékkal túlteljesítve a japán vállalat márkaértéke mostanra elérte a 72,8 milliárd dollárt. A vállalat 2004 óta áll az élen az autógyártók között, és immár harmadik éve őrzi összesített hatodik helyét a listán. Ez a rangos pozíció azonban nem statikus. Ellenkezőleg: az összesített Top 10-ben egyetlen más márka sem ért el olyan mértékű erősödést, mint a Toyota, amely 13 százalékos növekedésével a három legdinamikusabban fejlődő autógyártó közé tartozik – magyarul folyamatosan és gyors ütemben növeli előnyét versenytársai előtt. Interbrand Best Global Brands Top 100 lista, autógyártók Rangsor (Autógyártók) Rangsor (Összesített) Márka Márkaérték (milliárd USD) Változás 2023-hoz képest 1. 6. Toyota 72,8 +13% 2. 8. Mercedes-Benz 58,9 -4% 3. 10. BMW 52,0 +2% 4. 12. Tesla 45,5 -9% 5. 26. Honda 26,7 +9% 6. 30. Hyundai 23,0 +13% 7. 43. Porsche 17,4 +7% 8. 45. Audi 17,3 +6% 9. 49. Volkswagen 16,5 +9% 10. 56. Ford 14,4 -3% 11. 59. Nissan 13,9 +10% 12. 62. Ferrari 13,1 +21% 13. 86. Kia 8,1 +15% 14. 96. Range Rover 6,6 új a listán Az Interbrand 1988-ban dolgozta ki forradalmi módszertanát, amelyet alkalmazva azóta is hitelesen határozza meg a világ legnagyobb márkáinak értékét. Noha az eredményt összegszerűen fogalmazzák meg, annak csupán egy részét képezi a tényleges pénzügyi teljesítmény. A cégek tevékenysége nyomán a befektetőknél keletkező profit mellett két további tényezőt is figyelembe vesznek. Az egyik, hogy a márka elvont jelenségként (azaz az olyan, alapvető jellemzőkön túlmenően, mint pl. a termékek minősége, az árfekvés vagy a fogyasztói kényelem) milyen mértékben képes befolyásolni a vásárlási döntést. A másik pedig, hogy a márka ezt a vonzerőt milyen mértékben tudja tartósan fenntartani – a lista ez utóbbi, harmadik pillérét leegyszerűsítve ügyfélhűségként is jellemezhetjük. Ez utóbbi szempontot a márka küldetésének kiszámíthatóságaként, mértékadó értékrendjének állandóságaként is értelmezhetjük. Számos versenytársával ellentétben a Toyota mindig is ellenállt a gyors sikerrel kecsegtető trendeknek, pillanatnyilag divatos irányzatoknak; helyette a stabilitásra fektette a hangsúlyt. Aktuális példája ennek, ahogy a Toyota ellenállt a rá nehezedő nyomásnak, és a tisztán elektromos járművek nyakló nélküli fejlesztése és bevezetése helyett következetesen kitartott a választás szabadsága mellett. Ennek szellemében párhuzamosan tökéletesít egy sor olyan hajtástechnológiát, amelyekkel fenntartható módon képes kielégíteni globális ügyfélkörének változatos, térségenként eltérő igényeit és lehetőségeit. Ez nem csupán az emissziócsökkentés különböző módozataira érvényes, hanem járműveinek szerepkörére is: a Toyota gyártmányai a vegytiszta örömautózástól kezdve a felülmúlhatatlanul hatékony helyváltoztatásig a mobilitás teljes spektrumát lefedik. Így gyakorlatilag nincs olyan szegmense a globális piacoknak, ahol a Toyota ne tudna értékes, versenyképes ajánlattal megjelenni, függetlenül az azokon érvényesülő fogyasztói elvárásoktól. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Egyedülálló vasúti nagygépeket mutatott be a V-Híd

2024.10.11.
Font Sándor Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője a kiskőrösi eseményen - amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott - a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza kapcsán felidézte: a világháborúk lezárását követően nem engedték, hogy Magyarország Kiskőröstől délre dupla sínpárral rendelkezzen, mert az fenyegetést jelentett volna a balkáni országok számára - fogalmazott. Mint mondta: „idővel azonban fordult a világ kereke”, és jelenleg éppen az egyik érintett országgal, Szerbiával és kínai partnerekkel építi Magyarország a dupla vágányt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. az esemény kapcsán Kiskőrösön mutatta be legújabb, egyedülálló vasúti nagygépeit. Mészáros Lőrinc, a csoport tulajdonosa arról beszélt, hogy vasútépítő ágazatuk felépítése kilenc évvel ezelőtt a V-Híd vállalat megvásárlásával kezdődött, és jövőre, fennállásának tízéves évfordulójára elérik, hogy szinte minden olyan eszköz és gép rendelkezésükre áll, ami a minőségi vasútépítéshez szükséges. A V-Híd Zrt. az elmúlt években egy 200 fős középvállalatból egy 1200 fős nagyvállalattá nőtte ki magát, amelyben főként mérnököket és gépkezelőket foglalkoztatnak. Az elmúlt nyolc év alatt több mint 800 kilométer hosszú vasúti hálózatot építettek – tette hozzá. Hangsúlyozta: „a vasútépítés minden magyar számára fontos, hiszen a vasúti közlekedés nélkülözhetetlen”, és reményét fejezte ki, hogy a magyar állam minél több forrást tud átcsoportosítani a zöld közlekedés fejlesztésére. Az elmúlt években óriási beruházásokat hajtott végre a V-Híd Csoport, hiszen a mintegy 2,2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás mellett elkezdődött a megközelítőleg egymilliárd euró költségű Déli körvasút építése is – tette hozzá. Az esemény kapcsán készült sajtóközlemény szerint a cégcsoport 2022-ben rendelt meg három gépóriást az osztrák Plasser & Theurertől, amelyből kettő megérkezett a nyár végén. Az UNIMAT 08-4x4/4s Dynamic kitérő- és vágányszabályozót, valamint az USP 2000 c2 ágyazatrendező és profilozó gépet magyar mérnökök segítségével építette meg Európa legnagyobb vasútépítő gépeket gyártó vállalata. Mindkét gépet vasúti kitérők és pályák karbantartására fejlesztették ki. A számítógép által vezérelt munkagépek gyorsak és precízek, így akár 40 százalékkal is lerövidíthetik a karbantartásra szánt időt. Mészáros Lőrinc elmondta: a fejlődés nem zárul le a kiskőrösi gépátadással, hiszen jövő év februárjában érkezik meg az SMD80-as vágányépítő géplánc. Az új gépeknek köszönhetően jelentősen nő a kivitelezés hatékonysága, hiszen rövidebb építési időt és kevesebb állásidőt eredményeznek. Sárváry István, Mészáros Lőrinc, Szijjártó Péter és Budai Gyula Kiskőrösön (Fotók: MTI/Máthé Zoltán) Sárváry István, a V-Híd Csoport vezérigazgatója arról beszélt, hogy a mostani gépbeszerzés része annak a stratégiának, amelynek célja, hogy a vasútépítésben is megszűnjön a külföldi nagyvállalatoktól való függés. A cégcsoport ma már olyan erőt képvisel a piacon, amelyre Magyarország mindig számíthat – fogalmazott.  

Kamionbalesettel, teljes autópályazárral és torlódással indult a péntek

2024.10.11.
- A balesethez a komáromi hivatásos és az ácsi önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik áramtalanították a járműveket - írt a katasztrófavédelem honlapja. Az M1-es autópálya komáromi szakaszánn a 98-as km-nél a pálya forgalmát megállították, 3 km-es torlódás alakult ki. - Aki teheti, az a 85-ös km-nél letérve, az 1-es főúton kerülhet - írta az Útinform 8 órakor. A police.hu szerint a balesetben személyi sérülés is történt. Mint írták, a Győr felé vezető oldalon, a 93-as kilométerszelvénynél a forgalmat leterelik. Az autópályára a 101-es kilométernél lehet újra visszatérni. Van baj máshol is, a 26-os főúton, Miskolc határában két személyautó ütközött össze. A városba vezető oldalon, az 5-ös km-nél a belső sávot lezárták. Élénk a forgalom a Budapest környéki utakon. Telítettek a sávok - az M3-as autópálya bevezető szakaszán, az M0-s autóúti csomóponttól befelé. Sokan haladnak - a 10-es főúton, a solymári körforgalomtól, - a 31-es főúton Maglódtól, - az 51-es főúton Dunaharasztitól a főváros irányába, - valamint a Csepel-sziget útjain. Csőtörés miatt vezettek be félpályás útzárat a 6-os főúton, Pécs és Szentlőrinc között. A 207-es km-nél fokozott figyelemmel közlekedjenek! Frissítés 1.0: A 21-es főúton, Salgótaján belterületén egy személyautó gyalogost gázolt. - Az 56-os km-nél az utat teljes szélességében lezárták - írta fél 9-kor az Útinform. Frissítés 2.0: Az Útinform 9 órai híre szerint az M1-esen történt baleset helyszínénél, az ellenkező, főváros felé tartó oldalon is torlódik a forgalom a bámészkodók miatt.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója