Twindosing technika csökkenti a nitrogén-oxidok (NOx) emisszióját

2019.09.05.
Amint a Volkswagen típusengedélyekhez végzett valós üzemi körülmények közötti (RDE) mérések igazolták, a kettős adagolás (Twindosing) technikájával működő új 2.0 TDI Evo motorokkal mintegy 80 százalékkal csökkenthető a nitrogén-oxidok (NOx) kibocsátása az adott modellek korábbi generációjához viszonyítva. A Volkswagen fokozatosan minden 2.0 TDI Evo erőforrással szerelt modelljében bevezeti az új technikát, s a jelenleg a Passat sorozatban kínált 110 kW (150 LE) teljesítményű 2.0 TDI Evo aggregát után – hasonló formában – a rövidesen világpremierjét ünneplő új Golf minden TDI-változatában is a Twindosing megoldását alkalmazza majd. A kettős adagolás (Twindosing) eljárásához egy második SCR-katalizátor is szükséges, amely a jármű padlózata alatt kap helyet. A motortól mért nagyobb távolság következtében a kipufogógáz hőmérséklete mintegy 100 Celsius fokkal alakul alacsonyabban a második katalizátor előtt, ami még szélesebb „ablakot” biztosít a kipufogógáz utánkezelésére, s a teljes rendszer még 500 Celsius fok motorközeli kipufogógáz-hőmérséklet esetén is igen magas átalakítási arányt érhet el. Az SCR-rendszer mögött utókatalizátor akadályozza meg a felesleges ammónia kijutását. Az innovatív Twindosing eljárás a dízelmotorok egy konstrukciójukból adódó hátrányát egyenlíti ki. Noha a korszerű dízelerőforrásokat üzemanyaguk nagyobb energiasűrűsége és égésfolyamatuk magasabb hatásfoka eredményeképpen a benzinüzeműekénél kisebb szén-dioxid-kibocsátás jellemzi, a dízelmotorok különleges követelményeket is támasztanak, az égés ugyanis itt jelentős légfelesleg mellett zajlik. A levegő pedig nagyrészt nitrogénből áll, ami az égésfolyamat során reakcióba lép az oxigénnel – és nitrogén-oxidok keletkeznek. A dízelmotorban képződő nitrogén-oxidok mennyiségének mérséklésére ammóniát alkalmaznak, amit vizes karbamidoldat (az AdBlue adalékanyag) formájában adagolómodul segítségével az SCR-katalizátor előtt fecskendeznek a kipufogógázba. Az oldat itt elpárolog, a karbamid pedig elbomlik és a vízgőzzel reagálva ammóniát (NH3) alkot, ami azután az SCR-katalizátor speciális bevonatán a nitrogén-oxidokkal (NOx) lép reakcióba, amelynek eredménye víz és a levegő fő alkotóeleme, az ártalmatlan nitrogén (N2). A jelenleg használatos kipufogógáz-utánkezelő rendszerekben az SCR-katalizátor a motor közelében, a turbófeltöltő, az el nem égett szénhidrogének alakítását végző dízel oxidációs katalizátor és a hangtompító csöve felé vezető rugalmas összekötőelem között helyezkedik el. Az SCR-bevonatot a dízel részecskeszűrő méhsejtmintázatú szerkezetére hordják fel, így egy alkatrész több funkciót is elláthat. A motorközeli elrendezéssel hidegindítást követően gyorsan elérhető a magas átalakítási arányhoz szükséges kipufogógáz-hőmérséklet, amelynek 90 százalék feletti átalakítási arányhoz tartozó, ideális tartománya 220 és 350 Celsius fok között húzódik. Ezen üzemi feltételek számos szituációban teljesülnek. A kettős adagolás (Twindosing) eljárásának köszönhetően azonban immár 350 Celsius fok felett sem esik vissza az átalakítási arány. Ilyen magas hőmérsékletek például a gyors autópályaszakaszokon, tartósan magas fordulatszámnál vagy hegymenetben, mindenekelőtt teljesen kiterhelt jármű esetében vagy vontatási üzemben fordulnak elő.   1) Passat Variant 2.0 TDI Evo (110 kW/150 LE) – Üzemanyag-fogyasztás (NEDC) (l/100 km): városban 4,5 / városon kívül 3,6 / kombinált 4,0; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 104; gazdaságossági besorolás: A+ Passat Limousine 2.0 TDI Evo (110 kW/150 LE) – Üzemanyag-fogyasztás (NEDC) (l/100 km): városban 4,5 / városon kívül 3,5 / kombinált 3,9; szén-dioxid-kibocsátás, kombinált (g/km): 101; gazdaságossági besorolás: A+ 2)Ez a modell egyelőre nem kapható kereskedelmi forgalomban

Folytatódnak az M1 autópálya felújítási munkálatai

2019.09.05.
Az autópálya jelentős forgalma miatt nagyobb torlódások alakulhatnak ki a felújítási és terelési munkák idején, ezért a közlekedők türelmét kéri a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósokat arra kérik a szakemberek, hogy a munkaterületek előtt időben kezdjék el a besorolást, alkalmazzák az úgynevezett zipzár elvet, segítsék a többi közlekedő besorolását a megfelelő sávokba, ezzel a módszerrel érdemben csökkenthetőek a torlódások. (a kép illusztráció) A szakemberek arra is felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az előjelzéseket figyelve, a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseknek megfelelően, a sebességkorlátozásokat betartva, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett az ott dolgozók és saját biztonságuk érdekében. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A közlekedőket az autópályák fölött található digitális kijelzőkön, vagyis változtatható jelzésképű táblákon is előre tájékoztatják majd a korlátozásokról, esetleges torlódásokról.

A Porsche Taycan világpremierje: csúcsragadozó csúcsáron

2019.09.04.
A négyajtós sportlimuzin egyedi csomagot kínál, egyesítve a kimagasló teljesítményt a tökéletes digitális kapcsolódással és a mindennapi használhatósággal. Ugyanakkor különösen fejlett gyártástechnológiája és megoldásai révén a Taycan új mércét állít fel a fenntarthatóság és a digitalizáció tekintetében is. „Valódi Porsche modellt ígértünk az elektromobilitás korára – egy lenyűgöző sportautót, amely nem csak technológiájával és vezetési dinamikájával nyűgöz le, hanem világszerte mindenkiben érzelmeket kelt, épp úgy, mint legendás elődjei. Most pedig megvalósítottuk ezt az ígéretet,” hangsúlyozta Michael Steiner, a Porsche AG kutatás és fejlesztés részlegének vezetője. Az új modellsorozat első két modellje a Taycan Turbo S és a Taycan Turbo, amelyek a Porsche E-Performance abszolút csúcsát képviselik. A modellek a sportautó-gyártó kínálatának legerősebb típusai közé tartoznak. Az összkerékhajtású modellek kevésbé erős változatai még az idén megérkeznek. A modellsorozat új változata, a Taycan Cross Turismo a jövő év végén mutatkozik be. 2022-re a Porsche már több mint hatmilliárd eurót fog az elektromos mobilitásba fektetni. A teljesítmény és a hatékonyság találkozása A Taycan modellsorozat csúcsváltozataként a Turbo S maximális teljesítménye overboost funkcióval és rajtautomatikával 761 lóerő, míg a Taycan Turbo 680 lóerő leadására képes. A Taycan Turbo S álló helyzetből 2,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, míg a Taycan Turbo ugyanezt a sprintet 3,2 másodperc alatt tudja le. A Turbo S hatótávja 412 kilométer, a Turbo változaté pedig 450 kilométer (WLTP szabvány szerint). Mindkét összkerékhajtású modell végsebessége 260 km/h. A Taycan az első sorozatgyártású modell, amely az elektromos autóknál megszokott 400 helyett 800 V-os rendszerfeszültséggel dolgozik. Ez nagyon fontos előnyt jelent a Taycan felhasználói számára: az akkumulátor nagyteljesítményű DC hálózat segítségével csupán öt perc alatt képes 100 kilométernyi hatótávot felvenni (WLTP szabvány szerint). Öt százalékról 80 százalékos állapotra ideális esetben akár 22,5 perc alatt feltölthető az akkumulátor, maximálisan 270 kW-os töltéssel. A Performance Battery Plus teljes kapacitása 93,4 kWh. A Taycan felhasználói kényelmesen tölthetik autójukat otthoni konnektorról is akár 11 kW-tal. A Porsche Taycan Turbo S és a Porsche Taycan Turbo már rendelhető bruttó 185.456 és 152.136 eurós németországi alapártól. Letisztult külső formaterv Porsche génekkel Letisztult, egyértelmű formatervével a Taycan egy új korszak kezdetét jelenti. Ugyanakkor félreismerhetetlen Porsche géneket is hordoz magában. Szemből különösen széles és lapos, erőteljes vállakkal. Az oldalnézetet a sportosan hátrafelé lejtő tetővonal határozza meg, amelyet a magas övvonal egészít ki valódi sportautós arányokká. A hátsó lejtése, a C-oszlop határozott kialakítása és az erőteljes vállak a márkára jellemző módon kihangsúlyozzák a modell hátulját. Innovatív elemként az üveg hatású Porsche logó a hátsó fénycsík részét képezi. Mindössze 0,22-es légellenállási együtthatójával az aerodinamikailag optimalizált karosszéria jelentősen hozzájárul az alacsony energiafogyasztáshoz és a nagy hatótávhoz. Különleges belső tér szélesvásznú kijelzőkkel A Taycan belső tere is egy új kor hajnalát jelképezi. Egyértelmű struktúrája és teljesen új vezérlési koncepciója a látványos megjelenésről és a könnyű kezelhetőségről is gondoskodik   A szabadon álló, ívelt műszercsoport adja a műszerfal legmagasabb pontját. Egyértelműen a vezetőre koncentrál és garantálja, hogy minden a látómezőben helyezkedik el, amire szükség van a vezetéshez. A 10,9 colos központi infotainment kijelző és az opcionális utas oldali kijelző is egy összefüggő fekete üvegpanel mögé bújik a műszerfalon. A Porsche mérnökei a teljes vezérlési koncepciót újraalkották a Taycan számára. A hagyományos hardveres kezelőszervek, mint például a kapcsolók és a gombok száma jelentősen csökkent. Helyettük a vezérlés intelligens és intuitív – érintéssel vagy beszédvezérléssel történhet, amely a „Hey Porsche” felszólításra lép működésbe. A Taycan esetében a Porsche először kínál teljesen bőrmentes belső teret. Az innovatív, újrahasznosított anyagokból készülő belső tér kihangsúlyozza a sportautó fenntartható koncepcióját. A hátsó lábteret a lábaknak kialakított speciális mélyedéssekkel növelték tovább a fejlesztők, amely lehetővé tette a sportautósan alacsony magasságot. Két csomagtartó elérhető: elöl 81, hátul pedig 366 literes teret találunk. Innovatív elektromotorok és kétsebességes váltó A Taycan Turbo S és a Taycan Turbo két különösen hatékony elektromotorral rendelkezik, amelyből egy az első, egy pedig a hátsó tengelyt hajtja, összkerékhajtást megvalósítva. A hajtáslánc kimagasló hatótávja és állandó nagy teljesítménye is ezeknek a különleges szinkronmotoroknak az érdeme. Az elektromotor, a váltó és a generátor egyetlen kompakt hajtáslánci modulba épül. Az akkumulátorok a piacon kapható elektromos modellek közül a legnagyobb energiasűrűséggel (a literben mért helyigényre vetített kW) rendelkeznek. Az elektromotorok egyik különlegessége a „hajtű” módszerű tekercselési technológia, ami lehetővé teszi, hogy több réz kerüljön az állórész-tekercselésbe, ami fokozza a teljesítményt és a nyomatékot, miközben nem növeli az alkatrész méretét. A hátsó tengelyhez beépített, innovatív kétsebességes sebességváltó a Porsche fejlesztése. Az első sebességfokozat még nagyobb gyorsulást biztosít álló helyzetből, míg a hosszabb áttételezésű második fokozat kimagasló hatékonyságot és bőséges teljesítmény-tartalékot garantál. Ez teszi lehetővé a kimondottan nagy végsebességet is. Hálózatban kapcsolt futóműrendszerek A Porsche a Taycan futóműve esetén központilag összehangolt vezérlőrendszert használ. Az integrált Porsche 4D Chassis Control valós időben elemzi és szinkronizálja az összes futóművezérlő rendszert. Az intelligens megoldások között megtalálható a háromkamrás adaptív légrugózás PASM (Porsche Active Suspension Management) elektronikus lengéscsillapítással, a Porsche Dynamic Chassis Control Sport (PDCC Sport) elektromechanikus dőlésstabilizálás és a Porsche Torque Vectoring Plus (PTV Plus) hajtóerő-elosztás. A két elektromotorból álló összkerékhajtás és a rekuperációs rendszer teljesen egyedi megoldásokat rejt magában. Az akár 265 kW-os rekuperációs potenciál jóval nagyobb, mint a konkurensek esetében. A valós körülmények között végzett tesztek alapján a hétköznapi fékezések körülbelül 90 százalékát elvégzik az elektromotorok anélkül, hogy a hidraulikus féket működtetni kellene. A különböző vezetési üzemmódok filozófiája a többi Porsche modellben látott megoldáshoz hasonló. Ezt különleges beállítások egészítik ki, amelyek elősegíti az elektromos hajtás optimális kihasználását. Négy üzemmód elérhető: „Range”, „Normal”, „Sport” és „Sport Plus”. Továbbá az egyes rendszereket igény szerint lehet beállítani „Individual” módban. Világpremier egyidőben három kontinensen A Porsche Taycan világpremierje egy időben történt Észak-Amerikában, Kínában és Európában, ugyanis ez a három kontinens jelenti az új elektromos sportautó legfontosabb piacát. Az események helyszínei a fenntartható energiamenedzsment szimbólumai voltak: a Niagara-vízesés az amerikai New York állam és a kanadai Ontario tartomány határán a vízenergiát, a Berlin közeli Neuhardenberg napelem-parkja pedig a napenergiát képviseli. A kínai Fucsou-tól körülbelül 150 kilométerre, a Fucsien tartományban található Pingtan sziget szélerőművei pedig a szélenergiát jelképezik. Ezeket a természeti erőket minden érzékünkkel tapasztaljuk, épp úgy, mint a Porsche első elektromos autójának lenyűgöző teljesítményét. Az egyedülálló rendezvénytriót világszerte élőben közvetítette a NewsTV.porsche.com.
Címkék: 

Top 100 autóipari beszállító - globális lista (2019)

2019.09.04.
A vállalatokat a forgalom alapján rangsoroltuk, vastag betűkkel jelöltük azokat a cégeket, amelyek gyártanak vagy szolgáltatnak Magyarországon. A beszállítókat az új technológiák víziói hajtják, azok, amelyek néhány éven belül teljesen átrendezik a megszokott világunkat: villamos hajtás és önvezető rendszerek. Bármennyire meglepő a beszállítói toplistát még nem ezek az új technológiákat fejlesztő cégek vezetik. Egyelőre még nem. Nagy általánosságban a tavaly piacvezető cégek idén is megőrizték pozícióikat. A világ legnagyobb öt autóipari beszállítója továbbra is a Bosch, a Denso, a Magna, a Continental és a ZF Friedrichshafen, ráadásul a rangsor első öt helyén semmi sem változott a 2018-as toplistában. A top 10-ben csupán két cég, a Valeo és Faurecia váltott helyet, a Faurecia a 9., a Valeo pedig a 10. helyen kapaszkodott meg. Sok jelentős felvásárlást nem hozott a tavalyi év, talán azért nem, mert már olyan értékekeket képviselnek az egyes cégek, hogy nincs rájuk vevő. Az elmúlt tíz évben a triplájára nőttek az akvizíciós értékek. Míg tíz éve mintegy 20 milliárd euró értékben cseréltek gazdát vállalatok, addig 2014 és 2017 között 50-60 milliárd euró, tavaly pedig 97,5 milliárd euró értékben. Néhány név eltűnt a listáról, mások új néven, Főnix-madárként születtek újjá: a Delphi Automotive például Aptiv (elektronikai architektúrák, biztonsági rendszerek) néven lett újra óriás, már a toplista 20. helyét foglalja el. A korábbi Delphi egy másik része pedig Delphi Technologies (motorfejlesztés) néven pedig a 62. A Jonhson Controls szétválasztotta tevékenységeit, Adient néven a 13. a listán (ülésrendszerek). A vállalat akkumulátorokkal foglalkozó üzletága Clarios néven sikeres, de még nem annyira, hogy bekerüljön a globális top 100-ba. Az ötödik helyen tanyázó ZF (hajtás és váltó) megerősödött a 2015-ös TRW-felvásárlás nyomán, a japán Panasonic (12. helyezett) 33 százalékos növekedést jelentett, miután megvette a gyorsan gyarapodó spanyol Ficosa kábel- és tükörgyártót. Top 100 autóipari beszállító a világon (2019) 1. (1., 2017-es rangsor) Bosch (cégnév) (D, német) - 47 500/49 525 (millió dollár bevétel 2017/2018-ben az autóiparból) 2. (2.) Denso (JP, japán) - 40 782/42 793 3. (3.) Magna International (CA, kanadai) - 38 946/40 827 4. (4.) Continental (D) - 35 910/37 803 5. (5.) ZF Friedrichshafen (D) - 34 481/36 929 6. (6.) Aisin (JP) - 33 837/34 999 7. (7.) Hyundai Mobis (KR, koreai) - 24 984/25 624 8. (8.) Lear (USA, amerikai) - 20 467/21 149 9. (10.) Faurecia (F, francia) - 19 170/20 667 10. (9.) Valeo (F) - 19 360/19 683 11. (12.) Yazaki (JP) - 15 754/17 500 12. (13.) Panasonic Automotive (JP) - 14 995/17 466 13. (11.) Adient (USA) - 16 200/17 400 14. (14.) Sumitomo (JP) - 14 872/15 402 15. (16.) Yanfeng (CHN, kínai) - 14 278/14 506 16. (19.) Thyssenkrupp (D) 12 591/14 435 17. (15.) Mahle (D) - 14 441/14 405 18. (18.) JTEKT (JP) - 12 709/13 078 19. (20.) BASF (D) - 12 157/12  93117. 20. (21.) Aptiv (IRL, ír) - 11 824/12 869 21. (23.) Samvardhana Motherson Group (IN, indiai) - 10 550/11 765 22. (25.) BorgWarner (USA) - 9800/10 530 23. (17.) Toyota Boshoku (JP) - 13 444/10 153 24. (27.) Gestamp (ES, spanyol) - 9264/10 096 25. (22.) Schaeffler (D) - 10 798/10 052 26. (32.) Tenneco (USA) - 8023/10 001 27. (26.) Plastic Omnium (F) - 9596/9740 28. (28.) Magneti Marelli (I, olasz) - 9234/8702 29. (24.) Autoliv (S, svéd) - 10 400/8678 30. (30.) Hitachi (JP) - 8900/8638 31. (33.) Flex-N-Gate (USA) - 7551/8343 32. (29.) Calsonic Kansei (JP) - 9061/8208 33. (36.) Dana (USA) - 7209/8143 34. (-.) Benteler (D) - 7790/8060 35. (34.) Koito (JP) - 7500/7990 36. (38.) Hyundai-WIA (KR) - 7059/7758 37. (35.) Toyoda Gosei (JP) - 7281/7642 38. (-.) Hyundai-Transys (KR) - 7834/7574 39. (37.) Brose (D) - 7089/7340 40. (40.) American Axle & Mfg. Holdings (USA) - 6266/7270 41. (39.) JATCO (JP) - 6991/6812 42. (45.) Hella (D) - 5400/6801 43. (31.) GKN (GB, brit) - 8751/6450 44. (42.) Grupo Antolin (E) - 5692 45. (47.) Eberspaecher (D) - 4948/5445 46. (48.) Hanon (KR) - 4939/5396 47. (46.) Mando (KR) - 5175/5219 48. (51.) Draexlmaier (D) - 4600/5060 49. (44.) NSK (JP) - 5610/5010 50. (50.) Freudenberg (D) - 4782/4906 51. (49.) NTN (JP) - 4860/4725 52. (52.) Nemak (MX, mexikói) - 4481/4704 53. (55.) TS Tech (JP)- 4258/4440 54. (64.) Infineon (D) - 3727/4210 55. (54.) Tokai Rika (JP) - 4313/4187 56. (53.) IAC Group (L, luxemburgi) - 4400/4122 57. (62.) Linamar (CA) - 3812/4068 58. (61.) Webasto (D) - 3865/4049 59. (56.) TI Fluid Systems (UK) - 4193/3983 60. (60.) Nexteer (USA) - 3878/3912 61. (65.) BHAP (CHN) - 3700/3869 62. (58.) Delphi Technologies (UK) - 3902/3863 63. (43.) Federal-Mogul (USA) - 5650/3786 (a Tenneco felvásárolta 2018 októberében, a tavalyi adat január-szeptemberre vonatkozik) 64. (66.) Cooper-Standard Automotive (USA) - 3618/3629 65. (71.) CITIC (CHN) - 3052/3580 66. (68.) CIE Automotive (ES) - 3356/3578 67. (67.) NHK Spring (JP) - 3479/3431 68. (-.) Garrett Motion (CH, svájci) - 3096/3375 69. (-.) DuPont (USA) - 1839/3200 70. (70.) Mitsuba (JP) - 3095/3162 71. (73.) Flex (SGP, szingapúri) - 2911/3000 72. (69.) Visteon (USA) - 3146/2984 73. (76.) Novelis (USA) - 2776/2947 74. (75.) Leopold Kostal (D) - 2828/2884 75. (77.) Asahi Glass (JP) - 2775/2883 76. (93.)  Piston Group (USA) - 1665/2844 77. (78.) Inteva Products (USA) - 2500/2800 78. (72.) Martinrea International (CA) - 2936/2724 79. (63.) Sumitomo Riko (JP) - 3750/2566 80. (79.) Johnson Electric (CHN) - 2336/2541 81. (82.) Kautex Textron (D) - 2230/2285 82. (81.) Autoneum (CH) - 2260/2236 83. (83.) F-Tech (JP) - 2042/2119 84. (-.) Arconic (USA) - 1690/2100 85. (84.) Bridgewater Interiors (USA) - 2010/1969 86. (92.) Minth Group (CHN) - 1750/1902 87. (-.) SEG Automotive (D) - 1817/1867 88. (90.) Ryobi (JP) - 1805/1848 89. (80.) Wuling Industry (CHN) - 2278/1812 90. (91.) Gentex (USA) - 1758/1791 91. (96.) Hyundai Kefico (KR) - 1553/1754 92. (-.) Anhui Zhongding (CHN) - 1620/1714 93. (99.) Multimatic (CA) - 1390/1650 94. (-.) Constellium (NL, holland) - 1237/1595 95. (86.) Tower International (USA) - 1988/1571 96. (97.) Preh (D) - 1460/1556 97. (98.) Dura Automotive Systems (USA) - 1430/1400 98. (100.) Omron (JP) - 1388/1359 99. (-.) Auria (USA) - 1100/1100 100. (-.) Henniges Automotive (USA) - 994/1076   B. Cs.

Új szolgálati motorokat kaptak a rendőrök

2019.09.04.
Dr. Halmosi Zsolt rendőr vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság beszerzésében 25 szolgálati motorkerékpárt adott át a rendőr-főkapitányságoknak 2019. szeptember 3-án. A BMW R1250 RT típusú, 1254 köbcentis, kéthengeres boxer-motorral ellátott járművek mindegyike gyárilag rendőrségi kialakítású; többek között elektromosan állítható szélvédővel, ülés- és markolatfűtéssel ellátott szolgálati motorkerékpár. Magyarországon a rendőri motorkerékpáros szolgálat 93 éves múltra tekint vissza, és nélkülözhetetlen részévé vált a rendőri munkának. Első alkalommal 1926. július 29-én lépett szolgálatba rendőrségi motorkerékpáros, eleinte megfigyelő, felderítő, futár és összekötő feladatokat láttak el. A hazánkba látogató államfők és magas rangú személyiségek utazásainak biztosítására és kísérésére 1960 tavaszán 24 fővel díszmotoros egység alakult. A feladatokat Simson motorkerékpárokkal látták el. A Rendőrség 2011 óta 153 darab új, korszerű, rendészeti célra gyártott motorkerékpárt vásárolt. A most rendszerbe állított motorkerékpárok a megyei rendőr-főkapitányságok és a BRFK személyi állományának munkáját segítik majd.  

Jeep

2019.09.04.
Galéria képek: 

Jeep Compass

2019.09.04.
Galéria képek: 

Jeep Renegade

2019.09.04.
Galéria képek: 

4 literes szívómotorral bővül a Porsche 718-as széria

2019.09.04.
A Porsche 718 Spyder és Cayman GT4 prémium modellek nagyobb légbeömlőkkel és hátsó diffúzorral rendelkeznek. A kabrió kivitel szpoilere automatikusan bújik feljebb 120 km/órás tempó felett. A két újdonsággal a Porsche igyekszik bővíteni a kisebb modellek felé. A hathengeres, 4,0 literes szívómotor a 911 Carrera modellcsalád turbós erőforrásán alapul. A pörgős blokk 420 lóerő és 420 Nm leadására képes igen magas fordulaton, ez az 5000-6800-as tartományt jelenti. Mindkét autó hatfokozatú, manuális váltóval érhető el, borítékolt 4,4 másodperces százas sprinttel, sorrendben 301 és 304 km/órás végsebességgel. A pályára optimalizált gépezetek aktív lengéscsillapítással és 30 mm-es ültetéssel érkeznek. A vektorvezérelt nyomatékleadást segíti a szintén házon belül fejlesztett mechanikusan záró hátsó differenciálmű, így hossz- és oldalirányban egyaránt dinamikus a 718 Spyder és Cayman GT4. A nagy teljesítményű fékrendszer fix, alumínium féknyergei segítik a hatékony lassulást. Az újdonságok már rendelhetőek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója