Szolgálati kocsiból kerékpárra pattantak a cégvezetők

2019.09.06.
A túrázókat augusztus 30-án Christian Illedits tartományi tanácsos indította útjukra a kismartoni Esterhazy-kastély előtt. Az első nap programjában a kastélytól kastélyig vezető kerékpárút felfedezése szerepelt: Kismartontól Fertődre, majd Röjtökmuzsajra vezetett a csoport útja. A túrát hajókirándulás is kiegészítette a Fertő tavon. A második napon a Vasfüggöny kerékpáros túraútvonalat járták be a kiránduló vállalkozók. A csapat ezen a napon Kőszegről indult, és útba ejtette a Beled/Bildein községben található Határélménypark/Grenzerfahrungsweg létesítményt is. 2019 a határnyitás 30. jubileuma, erre a tematikára épült az idei útvonal, amelynek során kétszer is átlépték az osztrák-magyar határt a vállalkozó kedvű kerékpárosok. A cégvezetők és családtagjaik a túrán. Fotó: orf.at A rendhagyó kerékpártúrát az Austro-Hungarian Business Council nevű szerveződés égisze alatt szervezték meg. Az egyesület osztrák és magyar vállalkozókat tömörít, akiket tanácsokkal látnak el a határon túlnyúló üzleti elképzeléseikkel, projektjeikkel kapcsolatban. Emellett pedig a szervezet célja a cégvezetők közti interregionális kommunikáció ösztönzése. Ezt a célt szolgálják a kerékpártúrák is. A kétnapos együttlét alkalmat adott arra, hogy a résztvevő üzletemberek megismerjék egymást, beszélgessenek cégeik céljairól, terveiről. Mindezt pedig nem öltönyben, tárgyalóasztal körül ülve tehették, hanem kötöttségek nélkül, oldott hangulatban. A szervezők abban bíznak, hogy kezdeményezésük közelebb hozza egymáshoz a határ két oldalán tevékenykedő vállalkozásokat, és a kerékpártúrák nomán új partnerségek, együttműködések köttetnek.    

Az amcsi izomautók szívei - 1. rész

2019.09.06.
Gond nélkül befér a vizespalack bármelyik hengerbe... Ezek itt nagyot tudnak alkotni, egyedülálló kategóriát teremtve az izomautók között. Újabban már nem csak az egyenesben gyorsak ezek a gépek, s nagy motorjuk és ikonikus arculatuk azonnal Amerikát juttatja eszünkbe - nem kell ide a piros sávos és kék alapon csillagos lobogó. Világszinten nem a legkülönlegesebb, de különleges erőforrások ezek, legendás hírnévvel és mosolyfakaszfó öntudattal, erre kódolt génekkel. Az FCA (Fiat Chrysler Automobiles) csoport Dodge és Jeep csúcsgépeiben is megtalálható a 6,2 literes, V8-as, 90 fokos hengerszögű blokk. Annyi különbséggel, hogy kétféle erőszint létezik 717 és 808 lóerővel. A csúcsot képviselő Hellcat HEMI-je felülszelepelt, számomra meglepő módon hengerenként csak egy szívó- és egy kipufogószelepe van, illetve rövidlöketű a motor (103,9 mm x 90,9 mm), amely elsőre nem lett volna egyértelmű brutál nyomatéka miatt. A 959 Nm-es csúcsnyomatékhoz a dupla csavaros kompresszor 2,7 literes töltőtérfogata és 1,0 baros töltőnyomása járul hozzá. Szóval a nagy kólásüvegnél jóval nagyobb doboz lakik a blokk tetején, lenyügöző a kialakítás! A további ínyencségek között üdvözölhetjük a hengerenkénti dupla gyertyákat, amelyek a nagy teljesítmény miatt választott csak szívócső befecskendezés révén férhetnek el a hengerfejben, a lehető legjobb lángfrontterjedés zálogaként - a Mustang és az NSX is kettős befecskendezést használ újabban, viszont a közvetlen változat nagy fordulatszámnál kevésbé hatékony. Bosch felirat virít rajtuk, párban állhatnak, nincsen hengeren belüli injektor helyigénnyel. A tüzelőanyag-szivattyú akár 7 barral is képes szállítani a benzint! Annak érdekében, hogy a nagy erőhatások ne ronthassák el a nyolchengeres party hangulatát, kovácsolt acél főtengely, kovácsolt dugattyúk, megerősített hajtórudak ultra erős csatlakozással alkotják az alapfelállást. A dugattyúk és a hengerfej kialakítása révén a hűtőfolyadék több csatornán, nagy nyomással áramolhat, hatékonyan elvezetve a hatalmas motor hőjét. Ebben a nátrium kipufogószelepek is segítenek, amelyek az utóbbi években sok gyártónál lettek népszerűek jó hővezető-képességük okán, segítve a hengerfej felé történő hőátadást. A tény, hogy a Charger SRT személyében ezt a 717 lóerőt és a 11 másodperces negyedmérföldes képességet már 65 ezer dollárért hazavihetjük, igazolja, hogy a legerősebb sorozatgyártású szedán igenis elérhető árú. De a klasszikus, böhöm Challenger Hellcat is belefér 60 ezer dollárba alapból, amely a rettegett, legendás és hosszgyorsulási csúcsértékében világelső képességeit figyelembevéve jó vétel lehet: a pokol macskája akár képes felfalni egy olasz, Lamborghini-féle Huracán bikát is! Sőt, kiviteltől függően közel 500 lóerőt adnak 40 ezer dollárért itt Amerikában a Dodge-ék... A nehéztüzérség hamisítatlan egyénisége és többszörösen kitüntetett dandártábornoka a Jeep Grand Cherokee Trackhawk, amely szintén a 717 lóerő/874 Nm szintet hozza, igaz, újracsomagolva. Nagy tömege és álló helyzetben gázadásra a kocsitestet derekasan megrángató nyolchengerese a SUV kategóriában izgatja az érzékszerveket. Maradj velünk, további érdekességek következnek a 2019-es New York-i Nemzetközi Autószalonról!

Péntek helyett hétfőn zárják le az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a Sasfészek-tó pihenőt

2019.09.06.
Az M1-es autópálya felújításáról, a következő hónapokban életbe lépő korlátozásokról további részletes információk és térképes grafika a következő linken keresztül találhatóak: https://internet.kozut.hu/2019/08/02/a-budapest-es-hegyeshalom-fele-vezeto-oldalakon-osszesen-71-kilometernyi-szakaszon-ujul-meg-az-m1-es-autopalya/.  Az autópálya jelentős forgalma miatt nagyobb torlódások alakulhatnak ki a felújítási és terelési munkák idején, ezért a közlekedők türelmét kéri a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósokat arra kérik a szakemberek, hogy a munkaterületek előtt időben kezdjék el a besorolást, alkalmazzák az úgynevezett zipzár elvet, segítsék a többi közlekedő besorolását a megfelelő sávokba, ezzel a módszerrel érdemben csökkenthetőek a torlódások. A szakemberek arra is felhívják a közlekedők figyelmét, hogy az előjelzéseket figyelve, a kihelyezett forgalomtechnikai jelzéseknek megfelelően, a sebességkorlátozásokat betartva, fokozott óvatossággal közlekedjenek a munkaterületek mellett az ott dolgozók és saját biztonságuk érdekében. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A közlekedőket az autópályák fölött található digitális kijelzőkön, vagyis változtatható jelzésképű táblákon is előre tájékoztatják majd a korlátozásokról, esetleges torlódásokról.  

Tíz ország 24 óra alatt: útra kelt az Audi e-tron

2019.09.06.
Az elektromos SUV modell nagy hatótávja és rövid töltési ideje igazán ellenállhatatlan ajánlatnak bizonyult. Az ehhez társuló erőteljes hajtás és kényelmes belső tér pedig valódi prémium élménnyé varázsolta az elektromos autóval való kirándulást. A Bledi-tó idilli környezetben, a Pokljuka-fennsík szélén fekszik Szlovénia északi részén. Innen rajtolt el különleges útjára három Audi e-tron 55 quattro modell, fedélzetén autónként három újságíróval. 24 óra leforgása alatt 10 európai országot érintve tettek meg több, mint 1 600 kilométert Ausztrián, Olaszországon, Lichtensteinen, Svájcon, Franciaországon, Németországon, Luxemburgon és Belgiumon át egészen a hollandiai Amszterdamig. A lehető legváltozatosabb földrajzi viszonyok között teljesített szakaszokon az Audi e-tron megmutatta, milyen kényelmes, dinamikus a hosszú távú utazás a négykarikás márka első elektromos autójában. Az Audi e-tron a mobilitás új korszakának kezdetén lépett színre és megjelenése igen határozott ígérettel társul. „Elektromos SUV modellünk kifogástalan autó a hosszútávú utak megtételére, hiszen tökéletesen egyesíti az utazási kényelem legmagasabb szintjét a teljesítménnyel és hatékonysággal.” – véli Hans-Joachim Rothenpieler, az Audi igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja. „Az újságírók túráján láthattuk, hogy a hatótávolság mellett az akár 150 kW töltési teljesítményt garantáló gyorstöltési lehetőség is kulcsfontosságú jellemző.” Időt spórol: gyorstöltés akár 150 kW töltési teljesítménnyel Az egyenáramú (DC) gyorstöltő állomásoknak köszönhetően az Audi e-tron lítium-ion akkumulátora nem egészen 30 perc alatt eléri töltési kapacitásának 80 százalékát, amely a hosszú szakaszokon jelentős időmegtakarítást jelent. A nagy töltési teljesítmény alapja egy összetett hőkezelési rendszer, amely a hosszú akkumulátor élettartam mellett biztosítja a folyamatos és kiemelkedő teljesítményt, akár nagyobb terhelés esetén is. Mind a hét útba ejtett töltőállomás – Karintiában, Dél-Tirolban, Voralbergben, Zürich kantonban, Breisgau területén, az Eifel hegységben és Liége mellett – ebbe a típusba tartozó gyorstöltő állomás volt. Mindegyik állomás az Audi e-tron Charging Service (Audi e-tron Töltési Szolgáltatás) részeként működik, csakúgy, mint azok az váltóáramú (AC) töltőállomások, ahol az Audi e-tron töltése akár 11 kW teljesítményű váltóárammal is történhet. Az Audi tulajdonában lévő töltési szolgáltatás az Európai Unió 19 országában közel 100 000 töltési pontot foglal magába, a számuk pedig folyamatosan növekszik. Az ügyfeleknek mindössze egy kártyára van szükségük ahhoz, hogy elindítsák a töltési folyamatot. Az ügyfeleknek egy egyszeri regisztrációt kell megtenniük a myAudi oldalon és el is készült saját töltési szerződésük. Az összes töltés így automatikusan együtt kerül kiszámlázásra a felhasználói fiókon keresztül. A töltésnél ennek megfelelően nem történik semmilyen módon fizetés. Az egységesített, ország specifikus árazás garantálja a gondtalan és problémamentes utazás élményét anélkül, hogy szükség lenne az árak folyamatos összevetésére. Szakaszgyőztes: tökéletes elegye a teljesítménynek, hatékonyságnak és kényelemnek A különböző jellemzőjű utaknak köszönhetően az Audi e-tron 55 quattro bemutathatta dinamikus kezelhetőségében rejlő előnyeit. Az Alpok útjain és a hegyi emelkedőkön az újságírók maximálisan kihasználhatták az akár 300 kW-ot is elérő teljesítményét és 664 Nm forgatónyomatékát. A lejtőkön pedig nagyszerűen érvényesülhetett a fékenergia visszanyerés koncepciója, amely fékezéskor akár 220 kW és 300 Nm visszanyerését és elektromos árammá való átalakítását is lehetővé teszi, mércét állítva ezzel a versenytársak számára is. Az elektromos összkeréhajtás optimális vonóerő átadást és dinamikát garantált Dél-Tirol kanyargós útjain is. A rendszer segítségével lehetővé vált a nyomaték két tengely közötti ideális elosztásának folyamatos és rugalmasan változtatható szabályozása, akár a másodperc tört része alatt. A Rajna menti sík területeken, Belgium és Hollandia állandó sebességgel autózható útjain a 0,27-es légellenállási együttható és az átgondolt aerodinamika alapvetően hozzájárult az alacsony fogyasztáshoz. A teljes túrát tekintve az elektromos SUV kitűnő teljesítményt nyújtott, amelyet kiemelkedő, a luxusautókra jellemző utazási kényelem és zajkomfort tett teljessé. Hasonló jellemző még a belső tér mérete is, ahol a hajtáslánc összeállításának köszönhetően tovább növekedett a hátsó sorban ülők lábtere. A masszázsfunkcióval szerelt bőrülések, az ionizátort is tartalmazó levegőminőség csomag, a sötétedés után kellemes bárhangulatot sugárzó hangulatvilágítás teszi igazán teljessé a modell kiemelkedő, nagy hatótávolságot kínáló képességeit                                                      
Címkék: 

Lengyelországban gyártják a Toyota vadonatúj 2,0 literes benzinmotorját

2019.09.06.
Az erőforrás a Toyota Új Globális Platform (TNGA) motorcsalád tagja, és a Toyota Corolla (hatchback és kombi) hibrid változataiban, illetve a hagyományos hajtású RAV4 modellben jelenik majd meg. Röviddel a gyártás megkezdése előtt a vállalat bejelentette, hogy hogy a TMMP másik lengyel üzeme (Walbrzych) 2021-től egy e-CVT sebességváltóval egészíti ki meglévő termékpalettáját. A nemrégiben megvalósult befektetések és a mostani bejelentések világosan jelzik a TMMP Jelcz-Laskowice és Walbrzych üzemeinek fontosságát, amelyek továbbra is a Toyota hagyományos és hibrid hajtásláncok gyártási központjainak számítanak Európában. Miután a Toyota öntöltő hibrid elektromos meghajtású modelljeinek értékesítése egyre nagyobb arányt részt képvisel  a vállalat összesített európai eladásaiban (2019 első félévében elérve az 52%-ot), a japán autógyártó mind több hibrid hajtáslánc-komponens gyártását helyezi át Európába. A TMMP lengyelországi Jelcz-Laskowice üzemében a héten megkezdődött az új 2,0 literes TNGA benzinmotor gyártása, ami a Toyota Corolla hibrid változatait, illetve a hagyományos technológiájú RAV4 modelleket hajtja majd. A lengyel energiaügyi miniszterhelyettes, Krzysztof Kubóv, a beruházási és fejlesztési miniszterhelyettes, Grzegorza Puda és a Toyota Motor Europe elnöke, Dr. Johan van Zyl részvételével megrendezett ünnepségen hivatalosan is munkába állították a 2,0 literes TNGA motor szerelőszalagját. A mintegy 90 millió eurós befektetéssel létrehozott új gyártósorokat fejlett automatizálás, megnövelt gyártási teljesítmény és tovább tökéletesített ergonómia jellemzi. A több éven át tartó befektetések céljai Egység Helyszín Gyártás beindítása 1.8 e-CVT Walbrzych 2018. november 2.0 motor Jelcz-Laskowice 2019. szeptember 1.5 motor Jelcz-Laskowice 2020 tavasza e-CVT Wałbrzych 2021 “Ma kezdődik meg a 2,0 literes TNGA motor gyártása, amit három évvel ezelőtt jelentettünk be. A Walbrzych üzemben 2018-ben indult el az 1.8 e-CVT gyártása, nemrégiben pedig bejelentettük, hogy 2021-ben egy új e-CVT gyártását tervezzük. A mai nap fontos mérföldkövet jelent, hiszen Lengyelországban, Jelcz-Laskowicében mostantól egy újabb fontos elektromos hajtáslánc-részegység készül. Mindkét itteni üzemünk fontos szerepet játszik a Toyota európai (hagyományos és hibrid) hajtáslánc-stratégiájában; ezt az is világosan jelzi, hogy vállalatunk az évek során több mint egymilliárd eurót fektetett be és 2700 munkahelyet hozott létre Lengyelországban.” – fogalmaz Johan van Zyl, a Toyota Motor Europe elnöke. "Gyárainkat folyamatosan átalakítjuk és felkészítjük a mindig változó piaci trendek alapján, hiszen mind nagyobb az igény a csekély károsanyag-kibocsátású hibrid-elektromos hajtásláncok iránt. Termékeink közt hamarosan megjelennek majd az Európában gyártott és értékesített Toyota-modellek elektromotorjai is. Arra törekszünk, hogy kialakítsuk az alacsony emissziójú hibrid-elektromos technológia európai gyártási központját.” – teszi hozzá Eiji Takeichi, a Toyota Motor Manufacturing Poland elnöke. A 2.0 literes Dynamic Force TNGA motor A modern, 2,0 literes, négyhengeres TNGA motor összehangoltan tud működni a hibrid hajtás e-CVT rendszerével, de önállóan is alkalmazható egy hagyományos hajtásláncban. Ez az új Toyota Dynamic Force motor Atkinson-ciklusban működve még alacsonyabb hőmérsékleten is kiváló termikus hatásfokot kínál. Ennek eredményeképpen egy hibrid-elektromos (HEV) jármű kivételesen alacsony NOx-kibocsátással képes működni: 91,6 százalékkal kisebb emisszióval, mint amit az Euro 6 szabvány egy azonos lökettérfogatú benzinmotor számára előír.

Forgalommal szemben hajtott az M5-ös autópályán egy autós: 3 halott

2019.09.06.
A közlemény szerint a helyszínen hárman életüket vesztették, további három ember pedig megsérült. A baleset Felsőpakony térségében történt. Egy személyautó a forgalommal szemben - Szeged irányába - közlekedett az autópálya főváros felé vezető oldalán, amikor összeütközött egy másik autóval.      Fotó: MTI A Katasztrófavédelem honlapján olvasható, hogy a baleset következtében mindkét autó az árokba került, és mindkettő kigyulladt. A baleset helyszínelése idejére a rendőrök lezárták az autópálya érintett szakaszát, a forgalmat az ócsai kihajtónál terelik le a sztrádáról.
Címkék: 

Hamburg veri Münchent az elektromos töltőoszlopok számában

2019.09.06.
Az észak-német városban összesen 948 nyilvános elektromos töltőoszlop közül válogathatnak az autósok, ezzel Hamburg az első helyen áll. A második hely Münchennek jutott, a bajor fővárosban 945 oszlop áll az elektromos autóval rendelkezők számára. Bronzérmes a főváros Berlin, itt 933 hely közül választhatnak az autósok. Az adatokat most tették közzé, de a július 31.-i állapotok alapján állították fel a listát. A további helyezettek Stuttgart, Düsseldorf és Lipcse. A TOP 10-ben található még Essen, Köln, Ingolstadt és Dortmund. A tartományok képzeletbeli listáját Bajorország vezeti összesen 4904 töltőponttal, a második helyen Baden-Württenberg áll 3404 töltőoszloppal, a harmadik pedig Észak-Rajna-Wesztfália 3385 töltési lehetőséggel. Németországban összesen 20.650 nyilvános vagy részben nyilvános e-töltőoszlop található.  
Címkék: 

Illegális gyorsulási versenyen bukott le a meghalt VW-vezér fia és unokája

2019.09.06.
Ferdinand Piëch 53 éves fia, Ferdinand egy Porsche 918 Spyder E-Hybrid autóval, míg 23 éves unokája egy Ferrari 488 Pista típusú autóval vett részt az illegális autóversenyen . A Porsche 887 lóerős, a Ferrari pedig 720 lóerős motorral rendelkezett. A 23 éves unoka ilyen Ferrarival versenyzett. Van mit a tejbe aprítani a nagyapa vagyonából. Az illegális autóversenynek az A81-es autópályát nézték ki. Közlekedők jelezték a rendőrségnek, hogy több autó is óriási tempóban előzget, sokszor a belső sávban haladó autókat a jobb oldali külső sávban. Egy olyan szakaszon ráadásul, ahol a kanyar miatt 80 kilométeres korlátozó tábla volt kirakva. A focus.de szerint a rendőrség eljárást indított ellenük, autóikat lefoglalták, jogosítványaikat pedig bevonták.  

Jó hír estére - Megszűnnek a torlódások az M0-áson Dunaharasztinál

2019.09.05.
(a kép illusztráció) A közlés szerin a jobb pályán csökken a terelt szakasz hossza, így az M5-ös felé is gyorsabb lesz az áthaladás. Az M1-es autópálya felé vezető oldalon megkezdik a beton terelőelemek eltávolítását, és ezzel a közlekedők ismét három forgalmi sávot használhatnak. A terelőelemeket szeptember 9-től, a forgalmat minimálisan érintően, éjszaka szállítják el.

Egyszer volt, hol nem volt - Opel Frontera

2019.09.05.
A Frontera igaz világfi volt. Az Isuzu Wizard, Amigo vagy Rodeo. Holden, Vauxhall, Chevrolet vagy Opel Frontera. Honda Passport, sőt akár Jianling Landwind. Tulajdonképpen mind az általunk ismert Opel Fronterát jelölik. Isuzu Wizard első generáció Persze nemcsak az emblémában különböznek egymástól, de a Frontera – mint számtalan más autó is – alapvetően igazi világautó. Japán gyökerek, nagyszámú ázsiai és amerikai eladások, és jelentőségét tekintve csak ezután jön az európai, ausztrál vagy kínai Frontera. Honda Passport Az Isuzu 1990-ben dobta piacra a vadonatúj konstrukciójú Wizardot. A licenc alapján azonnal megkezdődött a Honda Passport gyártása, és egyúttal az Egyesült Államokban a forgalmazás is (az Isuzu modell Rodeo néven). Egy évvel később a General Motors szerződést írt alá az Isuzuval, amelynek értelmében 1992 elején már a német szalonokban állt a számunkra is érdekes Frontera. Opel Frontera első generáció Az első pillanattól elérhető volt az ötajtós Wagon és a háromajtós, akár levehető vagy puha tetővel készített Sport verzió. Az alvázas felépítéssel, hátul merevtengellyel és laprugóval akár jó terepjáró-képességekre is számíthatunk. A rövid kasztnival nem is csalódunk, a felszereltségtől függően manuálisan vagy automatikusan kapcsolódó összkerékhajtással egészen meredek dolgokra is képes a Frontera – mármint a szó szoros értelmében. A Wagonnál jobban érződik a hosszú hátsó túlnyúlásból és a hosszabb tengelytávból eredő terepszöggyengeség. Frontera Sport Elöl-hátul tágas utastere, jó motorjai és a japán gyökerekre visszavezethető egyszerű, de ergonomikus kezelőszervei kedveltté tették a Fronterát az európai piacon is. A 2.0-es benzinmotor 116 lóerőt (Sport karosszéria), míg a 2.4-es 125-öt teljesített. A fogyasztásuk persze hagyott kívánnivalót maga mögött, de a 2.3-as dízellel ilyen probléma nem állt fennt. Az öngyulladós szerény 101 lovas ménesét viszont szintúgy gyengécske, 215 Nm-es nyomaték egészítette ki. Mindez a közel 1,8 tonnás öntömeggel párosítva nem tette fickós kocsivá a dízel Fronterát. Első generációs műszerfal 1995-ben aztán megújult némileg a modell, és ez a csavarrugósra váltó hátsó felfüggesztés mellett elsősorban a motorokat érintette. Modernebb kétliteres, 2,2-es benzines és 2,8-as dízel található az ilyen korú Fronterák orrában. A következő két évben lecserélődik és németesedik az eredeti Isuzu-műszerfal és a Jeep Grand Cherokee-ból és a korabeli Range Roverből is ismert 2,5 TDS motor is megjelenik a kínálatban, akár automata váltóval is. Második generáció 1998-ban megjelenik a második generáció. Az összes Frontera-erényt és a sokszínű palettát megtartva újul meg a típus. A műszerfalról immár gombbal kapcsolható be a hajtásba a két első kerék, akár menet közben is, 100 km/órás sebességig. A diffizár szintén gombbal zárható. Tovább finomodik a belső tér és nagyautós luxusextrák jelennek meg a felszereltségi listán. A bőrös-klímás, szervós, sok légzsákos, memóriás üléses Fronterák egy új vásárlóréteget céloznak meg. Második generációs műszerfal A 2,2-es DTI és ugyanekkora Ecotec benzinmotorok innentől a gyártás végéig megmaradnak, a fent említett extrákhoz pedig jól dukál az ez idő tájt debütáló 3.2-es, V6-os benzinmotor, amely 205 lóerejével egészen más ligába delegálja a Fronterát. Az Euro 4-es környezetvédelmi normákat is teljesítik a 2002-es utolsó ráncfelvarráskor felfrissített motorok, a karosszéria apró stílusjegyei pedig az aktuális Opel-paletta formavilágához igazodnak. A hátralévő két év gyártásban egyre kevesebb Frontera fogy, s a piac egyre jobban várja a Chevrolet-emblémás Captiva testvérének szánt utódot. Az Antarta már egy másik történet, de a Frontera sem tűnik el nyomtalanul. Landwind A kínai Jianling meghökkentő formai hasonlóságokkal mutat be terepjárót az évtized derekán, és rögtön felhívja magára a figyelmet azzal, hogy Európába is exportálni kívánja a Landwind névre hallgató autót. Ma már legenda a Landwind minden várakozást alulmúló, tragikus töréstesztje. Ezzel a Frontera végleg eltűnik az Óvilág autószalonjaiból.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója