MÁV-Start: június közepétől jön a nyári menetrend

2019.06.03.
A tavalyi évhez képest a menetrendi kínálat tovább bővült, a vonatok nagyobb kapacitással közlekednek, és egyéb fejlesztések is megvalósulnak. A Balaton expresszeken étkezőkocsik lesznek, új "fürdős" vonatpár közlekedik hétvégén Budapest és Siófok között a strandolni vágyók igényeit kiszolgálva, amely csak a Velencei-tó és a Balaton partján lévő állomásokon és megállóhelyeken áll meg. Ezeken nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsi is lesz. Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám sebesvonatok közlekednek, melyek Balatonfüredig csak Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg, Balatonfüred és Tapolca között pedig minden állomáson és megállóhelyen. Légkondicionált InterCity kocsi is közlekedik majd, melyben wifi és a legtöbb kocsiban konnektorok is rendelkezésre állnak. A Kék Hullámokon 16 darab kerékpár szállítható, ezért a kerékpárhelyjegy váltása kötelező a kerékpárjegy mellé. A Kék Hullámmal lehet a leggyorsabban Balatonfüredre érni, az út 1 óra 52 perc Kelenföldről. A tavaly nyári utasszámok azt mutatják, hogy beváltak az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztései, a menetrendi reform, és az értékesítési újdonságok. A 2018-as nyári szezonban a Balatonhoz vagy onnan vissza, illetve a tóparti állomások között 1 millió 557 ezren utaztak vonattal, 120 ezerrel többen, mint egy évvel korábban - áll a közleményben. Bizonyos balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta, a legtöbb állomáson pedig az előző, 2018-es turisztikai idényhez képest is nőtt az utasforgalom. Siófok vezeti a legforgalmasabb állomások listáját, 318 ezer utas érkezett vagy indult innen. Fonyódon 127 ezres, Zamárdin 136 ezres, a Balatonfüreden 124 ezres, Balatonlellén 110 ezres, Keszthelyen 101 ezres utasforgalmat mértek a 2018-as nyári szezonban.
Címkék: 

A német kormány meghosszabbítja az elektromos autók vásárlásának támogatását

2019.06.03.
A szövetségi gazdasági minisztérium közleménye szerint a 2016-ban indított programot egyelőre másfél évvel, 2020 végéig hosszabbítják meg. A támogatási keret 600 millió euró. Tisztán elektromos hajtásrendszerű modellekre 4000 euró, plug-in hibridekre 3000 ezer euró árkedvezmény jár, ezt fele-fele arányban finanszírozza az állam és az adott kocsi gyártója. A támogatás 60 ezer eurónál alacsonyabb listaárú modellekhez jár. Új elem a rendszerben, hogy külön támogatást lehet igényelni vak és látássérült emberek figyelmeztetésére szolgáló berendezés beépítéséhez. Ezt azzal indokolták, hogy az elektromos autók alacsony sebességnél szinte zajtalanul közlekednek, és hang alapján igen nehéz észrevenni őket. - A támogatási program folytatása nemcsak a fenntartható mobilitás szempontjából fontos, hanem a jövőben is sikeres, munkahelyek százezreit biztosító német autóipar érdekében is - emelte ki a közlemény szerint Peter Altmaier gazdasági miniszter. Hozzátette, hogy az elektromobilitás németországi "áttöréséhez" a járművek vásárlásának ösztönzésén kívül a töltőinfrastruktúra fejlesztése is szükséges. A Die Welt című lap összeállításában azt írta, hogy a támogatás elsősorban a német gyártóknak kedvez, az igénylések legnagyobb része BMW i3, Volkswagen e-Golf és Audi A3 e-tron típusú kocsik vásárlására érkezett. A német kormány az évtized közepén még azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ra elérje az egymilliót az elektromos autók száma az országban. A folyamatok nem a reményeknek megfelelően alakultak, a mobilitás új formájának népszerűsége sokáig igen mérsékelt volt, legfőképpen a hagyományos meghajtású kocsikhoz képest magas ár, szűk modellkínálat és szegényes töltőhálózat miatt. Így az év elején a Németországban üzemben tartott mintegy 57,3 millió gépjármű közül csupán 83 600 volt tisztán elektromos meghajtású. Azonban az utóbbi hónapokban lendületes bővülés tapasztalható, az első negyedévben 23 300 új, tisztán elektromos hajtásrendszerű autóra váltottak ki forgalmi engedélyt, ami 33 százalékos növekedés éves szinten. Hasonló tendenciát mutat a kormányzati támogatási programra benyújtott igénylések száma is: míg tavaly egész évben 44 600 kérelmet adtak be, az idén májusig már 26 453 pályázat érkezett.
Címkék: 

Kínai cég kezd autókat gyártani Oroszországban

2019.06.03.
A cég közleménye szerint kezdetben évi 80 ezer autó készül majd a tulai gyárban, a termelést később évi 150 ezerre tervezik felfuttatni. Június 5-étől a Great Wall Haval F7 modelljét kezdik gyártani Tulában. Az oroszországi termelés beindításába a Great Wall csaknem 500 millió dollárt fektetett, a tulai gyárban 2,5 ezren dolgoznak majd. A Forbes legfrissebb, globális kétezres vállalati listáján a Great Wall Motor a 842. helyen áll, piaci tőkeértéke 12,1 milliárd dollár, az 1984-ben alapított cég csaknem 63 ezer embert foglalkoztat. A kínai cég idei első negyedévi adózott eredménye 643 millió jüan (1 jüan=42,45 forint) volt, ami csaknem 70 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben értékesített autóinak a száma éves összevetésben 10,61 százalékkal, 284 ezerre nőtt. A Great Wall Motor az idén 1,2 millió autó eladásával számol, ami 14,28 százalékkal több a tavalyinál.

Olasz Nagydíj - Petrucci legyőzte a címvédő Márquezt

2019.06.03.
Az összetettben első Márquez előnye 12 pontra nőtt a második helyezett Doviziosóval szemben. Moto2-ben a spanyol Alex Márquez, míg Moto3-ben az olasz Tony Arbolino bizonyult a legjobbnak. A sorozat következő futama június 16-án Barcelonában a Katalán Nagydíj lesz. Eredmények: MotoGP (23 kör, 120,635 km): 1. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) 41:33.794 perc 2. Marc Márquez (spanyol, Honda) 0.043 másodperc hátrány 3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 0.338 mp h. Az állás: 1. Márquez 115 pont, 2. Dovizioso 103, 3. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 88. Moto2 (21 kör, 110,145 km): 1. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 39:31.262 p 2. Luca Marini (olasz, Kalex) 1.928 mp h. 3. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 2.242 mp h. Az állás: 1. Lorenzo Baldassarri (olasz, Kalex) 88 pont, 2. Márquez 86, 3. Lüthi 84. Moto3 (20 kör, 104,9 km): 1. Tony Arbolino (olasz, Honda) 39:29.874 p 2. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 0.029 mp h. 3. Jaume Masia (spanyol, KTM) 0.078 mp h. Az állás: 1. Aron Canet (spanyol, KTM) 83 pont, 2. Dalla Porta 80, 3. Niccolo Antonelli (olasz, Honda) 70

Hat halálos, 31 súlyos baleset a hétvégén

2019.06.03.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 479 személyt fogott el, közülük 100 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 296 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 486 személyt állítottak elő, köztük 221 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 38 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.

Újabb hajóbaleset – ezúttal Velencében

2019.06.02.
Olasz médiaértesülések szerint vagy motorhiba, vagy egy vontatókötél elszakadása okozta a balesetet. A négy kórházba szállított személy 66 és 72 év közötti turista volt: amerikai, új-zélandi és ausztrál állampolgárok. Kettőjüket már kiengedték a kórházból. A baleset a San Basilio nevű hajóállomásnál történt, a Giudecca-szigettel szembeni csatornaszakaszon, az egyik fő hajózási csatorna bejáratánál, ahol a hajók a nyílt tengerről beúsznak a városba. Az MSC Cruises genfi székhelyű nemzetközi hajózási vállalat Opera nevű luxushajója hangosan dudált, ahogy közeledett a kikötőhöz, mire a járókelők futásnak eredtek. A 2679 utas szállítására alkalmas, 54 méter magas és 275 méter hosszú Opera manőverezését két kisebb vontatóhajó segítette. A vontatás közben következett be a motorhiba, vagy szakadt el az egyik vontatókötél, amelynek következtében a több emeletes tengerjáró ellenőrizhetetlenné vált. A luxushajó ezt követően belerohant a mólóba és az ott horgonyzó kisebb turistahajóba, amelyen helyi források szerint 130 turista tartózkodott. Az ütközéskor többen vízbe estek. A baleset után Velencében azonnal leállt a forgalom. Felfüggesztették a vasárnapra meghirdetett ünnepi hajós felvonulást is. Régóta vita tárgyát képezi, hogy kitiltsák-e a tengerjáró hajókat a lagúnaváros egyre zsúfoltabb vízi útjairól. Ez 2004 óta napirenden szerepel, de eddig sohasem vezették be. 2017-ben a velenceiek saját kezdeményezésre népszavazást is rendeztek, amelyen megerősítették, hogy ki akarják tiltani a tengerjárókat Velencéből. A referendum jogilag azonban nem volt érvényes. A római közlekedési minisztérium vasárnap bejelentette, hogy június végére rendelettel akarja kitiltani az óriás turistahajókat a velencei csatornákról. Évente mintegy 600 tengerjáró hajó "hajt be" Velencébe: 40 ezer tonna súly feletti óriásokról van szó, amelyek egyenként több ezer turistával érkeznek a városba. Kínálatukban szerepel, hogy egészen a Szent Márk térig behajóznak. A természetvédők többször felhívták a figyelmet a tengerjárók mozgása és szennyezése okozta környezeti károkra. Tengerjárókkal érkezik Velencébe a látogatók 20 százaléka, és évi mintegy 400 millió euró bevételt jelentenek a városnak. Az MSC Opera műszaki hiba miatt 2011 májusában félbeszakítani kényszerült egyik útját a Balti-tengeren. Akkor Stockholmban tette partra 1800 utasát, akik úti célja eredetileg Szentpétervár lett volna. A luxushajók biztonsági hiányosságai újra előtérbe kerültek azt követően, hogy egy szállodahajó nekiütközött egy dél-koreaiakat szállító turistahajónak a Duna budapesti szakaszán. A balesetben heten meghaltak, hét embert kimentettek és 21-en eltűntek.
Címkék: 

Milyen az új dízellel az Opel Grandland X?

2019.06.02.
Hogy néz ki? Az Év autója-díjas Peugeot 3008 testvéreként, azzal azonos sochaux-i gyártósorról érkezve jó génekkel rendelkezik a franciás Opel (a gyártás azonban hamarosan német földre kerül, Eisenach lesz a modell bázisa). Már a 3008 is elég dögösre sikerült, az alapjain lehetetlen csúnya autót építeni, így a Grandland X garantáltan csinos lett. A két modellt összeköti ugyanaz a tetőív, ugyanazok az arányok, valamint a lemezek túlsúlya az üvegezett felületekkel szemben. Belül ég és föld a két autó között a különbség, a 3008-as extravagáns, a Grandland X egyszerű és puritán. Hossza 4477 milliméter, szélessége 1906 milliméter, magassága 1609 milliméter, tengelytávja 2675 milliméter. Mindkét Opel tesztautó kényelmes üléshelyzettel örvendeztetett meg, amikor négyen utaztunk benne, akkor sem volt panasz a helykínálatra. Csomagtartója bőséges, alapból 514 literes (mankókerékkel azonban csak 488 literes, de inkább vigyünk két szatyorral kevesebbet, mint kínlódjunk a kerékjavítóval egy defektet követően). A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő. A hátsó ülések egyszerűen, csupán egy kar meghúzásával síkba dönthetők (ebben segít a dupla padlós trükk), a raktér így 1652 literre nő. Mivel nem rendelhető hozzá összkerékhajtás (akkor minek az X a névben?), a csomagtér egyik változatban sem csökken. Hogy megy? A korszerű dízelmotorok legújabb generációja rajtolt az Opel Grandland X-ben. Az 1,5 liter lökettérfogatú, 16 szelepes négyhengeres turbó erősebb, ugyanakkor takarékosabb is az 1,6 literes francia, illetve Magyarországon gyártott, nyolcszelepes német dízelmotornál. Az oxidációs katalizátor/NOx-elnyelő és SCR-szabályozás kombinációjával teljesíti a legszigorúbb károsanyag-kibocsátásra vonatkozó előírásokat. A hengerfej és a vele egybeöntött szívócső anyaga éppúgy könnyű alumínium, mint a forgattyúsházé. A hengerenként négy szelepet két felülfekvő vezértengely működteti. Közös nyomócsöves befecskendezés juttatja a gázolajat akár 2000 bar nyomással, nyolcfuratos porlasztókon keresztül az égésterekbe. A változó geometriájú turbófeltöltő (VTG) lapátkoszorújának állítása elektromos. Az optimalizált kipufogógáz-kezelő rendszert a káros anyagok mennyiségének leszorítása érdekében kompakt egységbe foglalva helyezték el a motorhoz közel. Az NOx-elnyelő hidegindítási katalizátorként hat, amely a motor bemelegedéséig tartja alacsony szinten a nitrogénoxid-kibocsátást, hogy aztán magasabb hőmérsékleten belépjen az SCR. Az AdBlue tartály 17 literes, míg az üzemanyagtank 53 literes. A hatfokozatú sebességváltó mellett nyolcfokozatú automatával is kipróbáltuk az új 1,5-ös dízelt, amely csak 20 kilóval nehezít a kézi váltóshoz képest az autón. Nagyon simán kapcsol, és kis súrlódásának köszönhetően takarékos, az automatával 5,3 literes volt az átlagfogyasztás (mintegy 500 kilométeres teszten), míg a kézi sebességváltós változatot Erdélyen keresztül hajtva, 5,1 literes fogyasztást mértem 100 kilométerenként (kb. 1600 kilométeres teszten). Az automatikus váltóval szerelt Grandland X terepes üzemmód-választót és a fékek beavatkozásával záróhatást szimulálni képes rendszert, a Peugeot-nál megismert tapadássegítőt (Grip Control) kapott, ami természetesen terepezésre nem alkalmas. A motor 300 newtonméteres maximális nyomatéka megegyezik a leváltott 1,6-oséval. Álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 10,9 másodperc (automatával 12,3 másodperc) alatt gyorsul fel, végsebessége 192 kilométer/óra. Saját tömege kevesebb, mint 14 mázsa. Olyan fürgén mássza meg az erdélyi és a székelyföldi hegyeket, hogy azt hinnénk, kétliteres. Bár motorjai sajnos (még) nem szentgotthárdiak, azért találunk pár hazánkban gyártott alkatrészt a lemezek alatt, az oldalsó üvegek a tatai AGC-nél, a dízelmotor vezérlő elektronikája pedig a hatvani Boschnál készült. Milyen vezetni? A kézi váltón valamit változtathattak mert az előző tesztautóhoz képest ez már pontos, nem lötyög, a kuplung rendesen fog, áttételeit jól eltalálták. Az Aisin automata hibátlan. Pontosan és megbízhatóan teszi a dolgát, ilyen jó automata Opelben még nem dolgozott előtte. A nyugodt autózást kedveli, de nem rosál be akkor sem, ha sportosra vesszük a figurát. Nagyobb gödrök, kátyúk erős tempónál rendesen dobálják az autót. A Soroksári úton belefutottam egy akkora úthibába, amelyből visszatérni Loeb-szerű, kétségbesett kormányzást követően tudtam csak.  A Grandland X kanyarokban még egy kis izgalmat is tartogat, de nem azért, mert nagyon le akar esni az útról (egy kicsit azért igen), hanem inkább azért, mert kormányzása túl mesterkélt, gépies és nem ad sok visszajelzést az útviszonyokról. Az Opel kompakt szabadidő-autóját jó vezetni, magasan ülünk, jól rálátunk a forgalomra, érezni vezetés közben, hogy nem túlsúlyos, élénken reagál a gázadásra. Futóműve elöl MacPherson, hátul olcsó csatolt lengőkaros, érzetre nem szababadidő-autós, sokkal inkább kompakt, olyan, mintha egy Astrát vezetnénk, hasmagassága 19 centi. 18-as kerekeken viszonylag puha az autó, rossz mezőségi utakon sem büntet, csak defektünk ne legyen... Mennyibe kerül? A két tesztautó hasonló felszereltséggel érkezett (az automata egyedi Ultimate volt, de szerencsére 19 helyett 18-as felnikkel, a kézi váltós Innovation felszereltségű), bőrös üléseket kaptak és távtartós tempomattal is ellátták.  Sokféle felszerelést már alapból hordoztak, például LED-es nappali menetfényt és hátsó lámpát, kameraalapú sávasszisztenst, jelzőtábla-felismerőt, intelligens sebességszabályozót, emelkedőn elindulási asszisztenst, Bluetooth-kihangosítós Radio R 4.0-et, részecske- és szagszűrős klímaberendezést, sokféleképpen beállítható komfortüléseket és 40:60 arányban lefektethető hátsó üléstámlát. Listaáron a tesztautók felülről, illetve alulról ütik a 10 millió forintos árat, szerencsére ennél jóval olcsóbban, 6,7-7 millió forintért már lehet nekünk is Grandland X-ünk, az automatikus váltó felára félmillió forint. Az Opel Grandland X vezetője és utasai, az Opeltől megszokottan, a legújabb generációjú Android Auto- és Apple CarPlay-kompatibilis IntelliLink-rendszerekkel kapcsolódhat hálózatra. Kép és szöveg: Biró Csongor

Katalónia 6 ezer euróval támogatja az elektromos autók vásárlását

2019.06.02.
A támogatások a jármű típusától függően 3000 és 6000 euró (kb. 1 és 2 millió forint) között mozognak. Az elektromos motorkerékpár megvásárlásához 700 euróval, az elektromos meghajtású buszok és teherautók beszerzéséhez pedig 15 000 euróval járul hozzá a katalán tartományi kormányzat. Az intézkedéscsomag része annak a szélesebb körű környezetvédelmi intézkedéssorozatnak, amelyet az éghajlatváltozás okozta vészhelyzet miatt léptetnek életbe. A támogatásokat uniós alapokból finanszírozzák. Az alternatív energiával működő járművek megvásárlásának támogatására összességében 7,2 millió eurót különítenek el. Támogatást kapnak a közterületi és háztartási elektromos töltőpontok és az elektromos kerékpárokat kölcsönzők a vállalatok, amelyek céges autóflottájukat elektromos autókkal töltik fel. A katalán vezetés célja, hogy a tartomány energiaszükségletét 2050-re kizárólag megújuló energiaforrásból biztosítsák. Ennek érdekében az évszázad közepére a nagyvárosokból ki akarnak tiltani minden belső égésű motorral rendelkező járművet.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója