Hét kilométernyi pokol Baluval

2018.05.27.
Szalay Balázs pilóta készülődik                                                                   Fotók: Boros Jenő Ültem már Niki Lauda, Rubens Barichello, Tom Christensen és Walter Röhrl mellett, a Hungaroringen, a portugáliai Ascari pályán és a lezárt Monte-Carlo Rallye gyorsasági szakaszán. Természetesen ők vezettek, szóval nem kellett (volna) félnem, mert maximálisan bíztam bennük, de azért erősen markoltam a majrévasat. És persze mindig megfogadtam, hogy soha többé nem ülök be senki mellé utasként, de aztán az első kanyar után túltettem magam a félelmen és élveztem a száguldást. Mást úgy sem tudtam volna csinálni, mert csak a kör végén lehet kiszállni. Meg aztán ennyivel én biztosan nem mernék menni és így legalább megérezhetem, hogy milyen 600-700 lóerős autóval zárt pályán menni. Igaz, a monacói körnél centiméternyi biztonsági zóna sem volt, és egy kisebb hiba, vagy gumidefekt után csak a szakadék maradt volna bukótérnek, vagy inkább zuhanózónának. De indulás előtt megnyugtattak a gyáriak, hogy itt a mentő, van helikopter és a többszörös világbajnok egyébként is csak 60-70 százalékkal hajtja ilyenkor a Porschét, ettől aztán megnyugodtam... Dakaros taxizás Több magyar profi versenypilótával is belekóstolhattam már a zárt-pályás taxizás mámorába. Általában a Hungaroring első kanyarja után fogadtam meg, hogy többé soha. Így volt ez a dakaros Szalay Balázs esetében is, aki mellett először az Euroring környéki dombokon száguldhattam. Tempós pattogás, csúszkálás terepen, repülés buckákon át, szóval minden korábbi élményen túltett és minden porcikámnak felejthetetlen volt. Jó pár éve ennek, de ma is élénk az emlék, így az idei Opel rendezvényen inkább szolid Mokkákat fogyasztottam, meg Insigniákat teszteltem, de aztán nem tudtam ellenállni és odasündörögtem a dakaros Opelhez, meg pilótájához, Baluhoz. Óvatos megközelítés Először csak méregettem, közben minden részletét fotózgattam, nem hagytam ki a szervizfeladatot is ellátó versenykamiont, aztán megkérdeztem, hogy felmászhatok-e a kabinba. Számíthattam az igenlő válaszra, így gyorsan maszkot húztam, felvettem a bukósisakot, bepattantam Szalay Balázs mellé, némi segítséggel becsatoltam az ötpontos biztonsági övet, aztán néhány másodperc múlva már a hajmáskéri katonai gyakorlótér lezárt szakaszán száguldoztunk. Először csak földúton, aztán előtört Baluból a sivatagi ösztön és igazi terepezésre váltott, ami azt jelenti, hogy mindenen átmentünk, ami utunkba került. És itt most útról legkevésbé lehet beszélni, inkább köves síkságra, vízmosásra, sziklás terepre kell gondolni. Jó, én is tudom, hogy ennek az autónak csak a ruhája Opel Mokka, de akkor is, amit ez kibírt, az tényleg elképesztő, ahogy Balu magabiztos manőverezése is. Ízületi fájdalmak Az hogy az autó bírja, már önmagában nagy teljesítmény, de hogy ilyen és ennél keményebb terepen és még nagyobb tempóban száguld ezzel ezer kilométereket a sivatagi dűnéken Szalay Balázs és navigátora, Bunkóczi László, hát az már tényleg embertelen. No klíma, semmi rugózás, semmi csillapítás! A jobboldali ülésbe préselve stabil a helyzet, ráadásul a párna betétre támaszkodva a könyököt is meg lehet védeni a komolyabb ütésektől, de minden sziklát, dobbantót érezni a csontokban, ízületekben. Nem volt hosszú a bakonyi gyakorló pályán megtett táv, de az a hét kilométer felért egy pokoli utazással, igaz, repülés közben a mennyben jártunk. A farakások között  A széria Opell Mokkákkal is vadregényes az autózás                                  A szerző felvételei    

Kamion Eb - Kiss Norbert vasárnap is dobogós lett

2018.05.27.
A Tankpool24 csapat Mercedesével versenyző magyar pilóta második lett az időmérő edzésen. Honlapjának beszámolója szerint így az első sorból rajtolhatott a harmadik futamon, és bár hamar visszaesett a harmadik helyre, ezt a leintésig megtartotta. A negyedik, fordított rajtrácsos futamnak a hatodik helyről vágott neki a szombathelyi pilóta, és két helyet javítva negyedikként ért célba. Kiss szombaton felállhatott a dobogóra, de kamionja 15 kilóval könnyebb volt a megengedettnél, ezért kizárták. A második futamban ötödikként végzett. - Három hét múlva a Hungaroringen lehet majd javítani. Összességében természetesen elégedett vagyok, hiszen látszik, hogy versenyképesek vagyunk, és elérhető közelségben van a dobogó - nyilatkozta Kiss Norbert, aki az első hétvége után hatodik az összetettben. A FIA ETRC június 16-án és 17-én a Hungaroringen folytatódik.

Iseum-rali - Turán Frigyesék nyertek Szombathelyen

2018.05.27.
A kétnapos, 10 gyorsasági szakaszból álló viadalon a Hyundai i20 R5-tel versenyző duó több mint fél perccel győzte le a második Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes kettőst. Az első két futamon győztes Hadik András, Bacigál Igor páros balszerencsés volt vasárnap, a nap első gyorsaságiján kitört az autójuk kereke, így fel kellett adniuk a futamot. Végeredmény, Iseum-rali (10 gyorsasági szakasz, 134,3 km): 1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 1:13:32.9 óra 2. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) 31.9 másodperc hátrány 3. Ranga Péter, Holczer Dániel (Škoda Fabia R5) 33.0 mp h.  
Címkék: 

Nagy fellendülés az ultraluxus-autók piacán

2018.05.27.
Az Aston Martin hétszer vált fizetésképtelenné az elmúlt 100 évben. A Lamborghininél többször volt tulajdonosváltás, mígnem kikötött a Volkswagennél, a Bentley pedig fényét vesztette, csaknem eltűnt a Rolls-Royce tulajdonlása alatt. A helyzet azonban mára jelentősen megváltozott. Az ikonikus európai márkák pedig jobb állapotban vannak, mint valószínűleg valaha is voltak. Mindennek okai között mindenekelőtt a gazdag vásárlók további jelentős gazdagodását említette az autósportálnak Andy Palmer, az Aston Martin vezérigazgatója. A cégvezető szerint ezek az emberek a gyors gazdagodásukat nagyobb költekezéssel reprezentálják, és elsősorban ultraluxus-autókra költenek. Az eladások növekedése elképesztő. 2002-ben az Aston Martin, a Bentley, a McLaren, a Rolls-Royce, a Ferrari és a Lamborghini globális együttes értékesítése 6 ezer 475 jármű volt a JATO Dynamics adatai szerint. E számok nem tartalmazzák a kínai eladásokat, mely országnak még el kell készítenie az ultraluxus-gépkocsi kategória kimutatásait.  Tavaly a McLaren, a Ferrari és a Lamborghini dicsekedhetett rekord eladásokkal. Az Aston Martin, a McLaren, a Bentley és a Ferrari éves nyereségről számolt be. A BMW pénzügyileg nem tudott elszakadni a Rolls-Roystól, de a cég kimagaslóan nyereséges. A Lamborghini pénzügyi adatai pedig egyelőre nem ismertek. Az ultraluxus autómárkák termékfelhozatalai eléggé változatosak. Azzal, hogy Bentley a GT Continental coupet a Mercedes S osztály áráért hozta ki 2003-ban, az excluzivitásával hazardírozott. Dörgő siker lett. Tavaly a Bentayga SUV – mely 2016-ban jött ki – csaknem a felét adta a márka 10 ezer 552 darabos eladásának. Ezzel szemben a McLaren kivételesnek számít azzal, hogy elutasította a SUV fejlesztését. Az Aston Martinnak viszont jelentős ilyen ambíciói vannak. Jövőre rukkol elő egy SUV-val. A portál szerint valóban nagy a növekedési potenciál e már megalapozott piacokon. Észak-Amerika például a Lamborghini, a Rolls-Royce és a McLaren legnagyobb piaca volt 2017-ben. Fordítás: Lehőcz Rudolf

Monacói Nagydíj - Ricciardo győzött

2018.05.27.
A 28 éves Ricciardo az idei második, pályafutása hetedik futamgyőzelmét aratta. A második helyen a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője végzett, míg a dobogó alsó fokára a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő, és a vb-pontversenyben változatlanul vezető Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel. A rajtot az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, a pole pozícióból startoló Ricciardo elsőnek fordult el az első kanyarban, a második helyen Vettel, a harmadikon Hamilton száguldott. Az élen az első 10 körben nem volt változás, majd Hamilton a 12., Vettel a 16., Ricciardo pedig a 17. körben állt ki kerékcserére. Ezt követően visszaállt a Ricciardo, Vettel, Hamilton sorrend, azonban a 28. körben Ricciardo azt közölte rádión a csapattal, hogy jelentősen veszített a motorerőből. Néhány kör alatt Vettel egészen közel ért Ricciardóhoz, aki ugyanakkor tartani tudta a vezető pozíciót, sőt még 1-1,5 másodperc előnyt is ki tudott dolgozni magának. A 45. körre Hamilton is utolérte az élen autózó Ricciardo, Vettel duót, ráadásul a negyedik Kimi Räikkönen (Ferrari) és az ötödik Valtteri Bottas (Mercedes) lemaradása is már kevesebb mint 10 másodperc volt Ricciardóhoz képest. Az 50. körben az első öt helyezett versenyző már hat másodpercen belül száguldott egymáshoz képest, aztán ez a különbség előbb csak minimálisat változott, majd úgy tűnt, kissé elszakadnak egymástól a pilóták. Tíz körrel a leintés előtt Ricciardo egy másodperc körüli előnnyel haladt Vettel előtt, Hamilton hátránya pedig már majdnem öt másodperc volt Vettelhez képest, és a brit címvédőtől a Räikkönen-Bottas duó több mint öt másodperccel maradt el. A célba érkezésig nem történt változás, Ricciardo pályafutása első monacói sikerét aratta, Vettel pedig 14 pontra megközelítette a vb-pontversenyben élen álló Hamiltont. A vb két hét múlva Montrealban, a Kanadai Nagydíjjal folytatódik. Végeredmény és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján): Végeredmény, Monacói Nagydíj, Monte-Carlo (78 kör, 260,286 km, a pontszerzők): 1. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:42:54.807 óra 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 7.336 másodperc hátrány 3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 17.013 mp h. 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 18.127 mp h. 5. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 18.822 mp h. 6. Esteban Ocon (francia, Force India) 23.667 mp h. 7. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 24.331 mp h. 8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 24.839 mp h. 9. Max Verstappen (holland, Red Bull) 25.317 mp h. 10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 1:09.013 perc h. pole pozíció: Ricciardo. A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 15 van hátra): pilóták: 1. Hamilton 110 pont 2. Vettel 96 3. Ricciardo 72 4. Bottas 68 5. Räikkönen 60 6. Verstappen 35 7. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 32 8. Hülkenberg 26 9. Sainz 20 10. Kevin Magnussen (dán, Haas) 19 11. Gasly 18 12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 13. Ocon 9 14. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 9 15. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8 16. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4 17. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 2 18. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1 csapatok: 1. Mercedes 178 pont 2. Ferrari 156 3. Red Bull 107 4. Renault 46 5. McLaren 40 6. Force India 26 7. Toro Rosso 19 8. Haas 19 9. Sauber 11 10. Williams 4

Jelentősen javította adózott eredményét a Wizz Air

2018.05.27.
Az adatok szerit a Wizz Air 24 százalékkal 1,9 milliárd euróra növelte árbevételét, amelyben az utasforgalom növekedése mellett a kiegészítő árbevételek 24 százalékos emelkedése is közrejátszott. Az elmúlt időszakban a Wizz 816 millió euróra tett szert a jegyértékesítésen felüli eladásokból, ez a teljes bevétel 41,9 százaléka. A megnövekedett bevétel legfontosabb forrása a 25 százalékos növekedéssel 30 milliósra emelkedő éves utasforgalom volt, amellyel a Wizz Air megőrizte vezető szerepét a kelet-közép-európai piacon. Saját számításaik szerint 42 százalékos piaci részesedéssel bírnak, míg fő versenytársuknak, a Ryanairnek 30 százalék jut. A kerozin árának 10 százalékos emelkedése mellett a Wizz Air egy utaskilométert 3,19 euróból "állított elő", ami 1,5 százalékos emelkedést jelent. A 2017 április-2018 márciusi időszakban a Wizz Air 14 géppel 93 darabosra növelte flottáját, a járatok kihasználtságát 90,1 százalékról 91,3 százalékra javította. A légitársaság 27 bázist üzemeltet Európában és 44 ország 141 repülőterére közlekedik több mint 600 útvonalon. Előrejelzésében a cég azzal számol, hogy az adózott eredmény a 2018-as pénzügyi évben a 310-340 millió eurós sávban lesz. Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója az eredmények közzététele után az MTI-nek elmondta, 2018-ra magasabb adózott eredményt várnak, mert költségszintjüket sikerült alacsonyan tartani. A kerozinárak emelkedése idén marginálisan, jövőre viszont erőteljesebben meglátszódnak majd a jegyárakban, azok kisebb mértékű drágulása várható. Elmondta még, hogy bár a kiegészítő árbevétel 42 százalékos aránya rendkívül magas, de további növekedést várnak, mert a Wizz Air stratégiája, hogy a jeggyel csak a széket adja el, a többi szolgáltatást az utas saját igényeinek megfelelően választhatja ki.

Átadták a felújított Budafok kocsiszínt Budapesten

2018.05.27.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a villamosok megfelelő üzemelése és karbantartása miatt halaszthatatlanná vált az elmúlt évtizedek alatt elavult Budafok kocsiszín felújítása. A 2016 nyarán kezdődött átépítés során teljesen új vágányhálózat, új járműcsarnokok és irodaház épült. A villamosok a jövőben a Fehérvári útról két ponton is ki- és beállhatnak a telepre, amelyen már irányváltás nélkül tudnak végighaladni. A járművek javítására és a napi vizsgálatok lebonyolítására két külön modern, korszerűen felszerelt csarnok épült, ezek között kaptak helyet a műhelyek és a raktárak. A lehető legkorszerűbb, oldal- és homlokfali mosást is lehetővé tévő mosóberendezést építettek, amely a keletkező szennyvizet szinte teljes egészében újrahasznosítja. Új fényezőkonténer létesült, amellyel a BKV munkatársai elvégezhetik a sérült alkatrészek felületkezelését. Megújultak a kocsiszín vasúti infrastruktúrájának elemei is, így a telephelyi és a fővonalhoz csatlakozó vágányhálózaton 33 új kitérő épült, megújult a felsővezeték- és kábelhálózat, amely a járművekhez szükséges vontatási energia eljutását biztosítja. A kocsiszínben új, energiatakarékos világítási rendszert hoztak létre. A felújítással párhuzamosan a kocsiszín környezete és a közeli villamosmegálló is megújult, valamint kapcsolódó beruházásként jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert alakítottak ki a Mezőkövesd utca és a Fehérvári út kereszteződésénél. A kocsiszín felújítása része volt a CAF villamosok beszerzéséhez köthető projektnek, a munkálatokat 6 milliárd forintból végezték el.

Tóbiás és Balambér gyereknapi kalandjai

2018.05.27.
Itt az idő, itt a gyereknap! (kép: programturizmus.hu) A kezdeményezés célja megindító és szívhez szóló. A gyereknap a világ gyermekeinek testvériségét és a gyermekek jólétéért folytatott küzdelmet és törekvést igyekszik hirdetni. Nem csoda, hogy több ingyenes programmal kedveskedik minden város az ott lakó gyerekeknek, hiszen a törekvés célja, hogy minden gyerek érezze – függetlenül attól, hogy a családja szerényebb körülmények között él-e, vagy sem -, hogy ez a nap csak róluk szól: az ő vidám kacagásukról, jóízű mosolyukról, boldog, önfeledt arcukról. Gyereknap a Vasúttörténeti Parkban Szombaton fellép 11 órától az Apacuka zenekar, 13 órától az Óperenciás Babszínház, 15 órától pedig az Alma együttes! Vasárnap sem lesz hiány a szórakozásból, hiszen 11 órától Szalóki Ági énekel a gyerekeknek, 13 órától a Fabula Bábszínház előadását tekinthetik meg, 15 órától pedig az Eszter-lánc mesezenekar koncertje fokozza a szuper hangulatot. A kisebbek és nagyobbak ugráló várban, trambulinon és labdafürdőben tombolhatnak kifulladásig, továbbá lehetőségük nyílik elektromos kishajók vezetésére is. A Vasúttörténeti Park látogatóinak kedvenc interaktív programjai is elérhetőek lesznek a hétvégén: lehetőség lesz utazni a kerti vasúton, kipróbálni a kézihajtányozást, a lóvasutat vagy a sínautót is. A kétnapos rendezvényre 14 év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés! Városligeti gyereknap Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 1990 óta szervezi Budapest Főváros Önkormányzatával közösen a Városligeti Gyermeknapot, amely Budapest legnagyobb gyereknapi rendezvénye. Rengeteg programmal várnak benneteket, többek között sportprogramokkal, szűrőbuszokkal, Nemzetek Utcájával, Budapest Art Parkkal (Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza izgalmas gyerek- és családbarát programjai) és színpadi programokkal, bemutatókkal. Ingyenes! Gyermeknap a gyermekvasúton Május 27-én vasárnap ismét színes gyermeknapi programokat kínálnak a családoknak a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál. Ezen a napon a 14. év alatti gyerekek a MÁV Zrt. ajándékaként díjmentesen utazhatnak a Gyermekvasúton! Emellett színpadi programokkal is készülnek: 10:45 Majorka Színház; 12:00 Kovácsovics Fruzsi koncert, 16:00 TÁ-TI-KA hangszeretgető koncert. Mindenki próbálja ki a kisvasutat! (kép: minimatine.hu) Legjobb programötletek családoknak Általában minden város főterén vannak ingyenes koncertek, gyereknapi programok, kirakodóvásár, ahol el lehet tölteni kellemesen a napot. Az állatkert is szuper program, viszont arra számolni kell, hogy ilyenkor rengetegen látogatják. Néhány városban van vidámpark a gyerekeknek, esetleg kalandpark vagy aquapark, ami szintén egy jó egész napos programlehetőség a családnak. Nagyobb városokban bábszínházak is üzemelnek, és készülnek a gyereknapra különleges műsorokkal. Továbbá sok vendéglátóhely, egyesület vagy ifjúsági ház is rendez kézműves foglalkozásokat vagy gyereknapi játszóházat, ahova érdemes ellátogatni. Ha nem szeretjük a tömeget, és nem szeretnénk a forgatagban bandukolni a gyerkőcökkel, a kirándulás, hegymászás is jó programnak bizonyul, ami alatt lehet akár gombát gyűjteni is. Otthon is remek gyereknapi lehetőségeink vannak, például egy házi vidámpark vagy akadályfutó olimpia beüzemelése a gyerekeknek. A közös biciklizés, görkorizás, vagy az aszfaltrajzolás is benne van a repertoárban, ha a szülők inkább szabadabb közös programra vágynának a családdal. A legjobb nap az évben! (kép: danubiushotels.com) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!      

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója