Privát autómegosztás a Mercedes-Benz A-osztállyal

2018.03.16.
A German Car Sharing Association szerint több mint 1,7 millió ember van regisztrálva olyan piacvezető szolgáltatókhoz, mint például a car2go. A Mercedes me alkalmazás mára magában foglalja a szűk körű autómegosztás lehetőségét. A-osztályunkat így közösen használhatjuk egy általunk előre kiválasztott csoporttal. Akár kollégák is könnyedén lefoglalhatják az autót meghatározott időre. A jogosult felhasználók okostelefonjaival (vagy Németországban akár csak egy kártyával) kommunikál az autóba épített Mercedes me modul (Near Field Communicator). A motorindításról az ilyen kapcsolatot alkalmazó „kulcs” gondoskodik, ez a járműben marad mindvégig – vagy az okostelefon matricája vagy a fizikai kártya személyében. A nyitás/zárás folyamatához nincsen szükség a hagyományos kocsikulcsra, a digitális kulcs pedig csak a lefoglalt időperiódusban aktív.

Megtörtént a lehetetlen: eladó lett egy Lexus LFA

2018.03.16.
A pénz nem boldogít – tartja a mondás. Ezt persze egészen addig nem hajlandó elfogadni az ember, amíg elég vagyonossá nem válik ahhoz, hogy elkezdje megvalósítani élete nagy álmait – csak akkor döbben rá ugyanis, hogy léteznek olyan álmok, amelyek nem valósíthatók semmilyen nagyságú készpénzköteggel. Ha például valaki 2009 októberében, a Tokiói Autókiállításról szóló tudósításokat olvasgatva ráébredt, hogy az élete nem lehet teljes a frissen bemutatott Lexus LFA nélkül, ám akkor nem állt módjában beszerezni egyet a nevetségesen kevés – mindössze 500 – példányban gyártott szupersportkocsiból, gyakorlatilag örök életre lemaradt a japán autóipar csúcsát képviselő modellről. A mindössze két évig gyártott, karbon kompozit műalkotás példányai azonnal gyűjtői kinccsé váltak, amelytől normál esetben nem válik meg gazdájuk – vagy az autó és az általa képviselt tökéletesség iránt érzett vonzalom, vagy a hosszú távú befektetés biztosra vehető, bőséges hozama (de leginkább a kettő kombinációja) miatt. Amint aztán elérik a veterán kort, egymás után fognak persze megjelenni az LFA-k az aukciós házak árverésein, hogy a tulajdonosok learassák bölcs befektetésük gyümölcsét. Na, de kinek van türelme kivárni az addig hátralévő két évtizedet – vagy kedve megfizetni az addigra megsokszorozódó árat? Az élet olykor azonban tartogat meglepetéseket, és a legváratlanabb helyeken és pillanatokban merülhetnek fel valószínűtlen esélyek. Így kerülhetett most egy luxemburgi luxuscikk-kereskedés, az egzotikus gépjárművek felkutatására és értékesítésére szakosodott Arts & Revs stúdió kínálatába egy gyakorlatilag újnak számító Lexus LFA. Az éjfekete szupersportautó az utolsó évjáratból, 2012-ből származik. Életét az Egyesült Államokban kezdte meg, de miután tulajdonosa két év alatt mindössze 600 kilométert tett meg vele, eladta egy brit vevőnek, aki a számára kedvezőtlen, bal kormányos konfiguráció ellenére megtriplázta a futásteljesítményt. Az 1800 megtett kilométer a legcsekélyebb nyomot sem hagyta az autón, a fényezés éppúgy makulátlan, mint az aranyszínű keréktárcsák; a 4.8 literes, 560 lóerős V10-es motor alkatrészei talán még össze sem koptak igazán ennyi idő alatt, az utastérben nyoma sincs elhasználódásnak. A mindössze 500 példányban gyártott LFA ára fél évtized alatt még korántsem emelkedett azokba a csillagászati magasságokba, amelyekkel hosszú távon reálisan számolhatunk. Az eladó azonban így is busás hasznot könyvelhet el: az eredetileg 375 ezer dolláros (akkori árfolyamon 94 millió forint) áron kínált autóért most nem kevesebb mint 525 ezer eurót, körülbelül 164 millió forintot kérnek. Hogy is szól egy másik bölcsesség? Ez csak pénz… Képek: http://www.artandrevs.com
Címkék: 

Megújulnak a városi közlekedés miniatűr gyöngyszemei

2018.03.16.
„Ezek a modellek igazi élményt nyújtanak az érdeklődő látogatók számára, hiszen a városi tömegközlekedésben résztvevő járművek legszebb példányait tartalmazzák, múzeumi léptékben. Mivel e járműmodellek eredetijei, buszok, villamosok sokszor nem maradtak fenn, így mégis megmutathatjuk őket az utókornak” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. A kiválasztott darabok között olyanok is szerepelnek, melyek korábban még sehol sem voltak láthatóak. Ezek a modellek a századfordulótól a 1960-as évekig ölelik fel a magyar járműgyártás és közlekedés jellemző modelljeit az egykori busztípusoktól a régi trolikon át a Ganz csuklós villamosokig. A felújításra szánt darabokat jórészt a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat, illetve hobbiműhelyek készítették, legtöbbször megrendelésre; általában fából, rézből és horganyból. A megrendelők (többek közt az Ikarus, vagy a Fővárosi Autóbuszüzem) a készítők rendelkezésére bocsátották a műszaki rajzokat a legújabb sorozatszámokkal készült járművekről, így a leginkább korhű, hiteles modellek készülhettek el a műhelyekben. A restaurátor szakemberek munkájukat az általános állapotfelmérés után a muzeológusokkal folytatott megbeszélés alapján kezdik meg, az anyagok kiválasztásában a Múzeum archívumának és a műszaki dokumentumtárának rajzai is segítségükre vannak. A modellek megújítását így a kezdetektől intézményi szintű szakmai együttműködés kíséri, komoly kutatómunka segíti. A felújítások során a városi tömegközlekedés értékes darabjai újulhatnak meg a Közlekedési Múzeum óvó szárnyai alatt – az Önök segítségével, adójuk 1%-ának nagylelkű felajánlása révén. A Múzeum az alábbi adószámra és intézménynévre várja a felajánlásokat: 15308067-2-42 Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.

Magyar rendszámú autókat rongáltak meg Beregszászon

2018.03.16.
A kép illusztráció A híroldalt a rendőrség úgy tájékoztatta, hogy reggel hét óra előtt kapták a bejelentést egy Sevcsenko utcai lakostól, aki elmondta, a házból kilépve hét olyan autót látott, amelyeknek be volt zúzva az első vagy hátsó szélvédője. Jelenleg a rendőrség helyszínelői vizsgálódnak az ügyben. A hírportál szerint a helyi lakosok úgy vélik, a vandál cselekedet provokáció, mivel az elkövetők csak magyar rendszámú autókat rongáltak meg, a mellettük parkoló ukrán rendszámú járművekhez nem nyúltak. Szerdán fokozott biztonsági intézkedéseket hoztak Kárpátalján a hatóságok a március 15-i magyar és ukrán évfordulós ünnepi rendezvényekre az esetleges provokációk megelőzése érdekében. Sajtóértesülések szerint csütörtök délelőtt Lemberg (Lviv) irányából négy járművel Kárpátaljára tartó, baseballütőkkel, boxerekkel és késekkel felszerelt 29 embert tartóztattak fel az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) munkatársai. Magyarország ungvári főkonzulátusa Facebook-oldalán szerdán arra kérte a magyarországi magyar állampolgárok figyelmét, hogy a következő napokban ne utazzanak Kárpátaljára. Közleményében a külképviselet azt írta, a kényes politikai és közbiztonsági helyzet miatt, az esetleges provokációk elkerülése érdekében 2018. március 16-tól 18-ig egyáltalán nem javasolják a Kárpátaljára való beutazást magyarországi csoportok és egyéni utazók részére sem, különös tekintettel egyes városokra (például Huszt, Ungvár), továbbá nyomatékosan kérik, hogy a Vereckei-hágó érintését mindenképp kerüljék el ebben az időszakban.
Címkék: 

Nyíregyháza: 2019-re kész a nyugati elkerülő

2018.03.16.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közlése szerint, a 338-as számú főút új nyomvonalon futó 7,9 kilométerének megépítésével teljessé válik Nyíregyháza nyugati elkerülője. Az irányonként egy forgalmi sávos útszakasz jövő év végére várható átadása után a megyeszékhely belvárosa mentesülhet a nehéztehergépjármű-forgalomtól. Az elkerülőnek az M3-as autópályától a 36-os főútig vezető hét kilométerét a tehergépkocsik 2015 vége óta használhatják. A 38-as főútig, majd onnan a 3822-es jelzésű útig vezető két új szakasz forgalomba helyezése után pedig a város szívének érintése nélkül közlekedhetnek. Az elkerülő 36-os és 38-as főút közti 3,77 kilométer hosszú, kétszer egy sávos pályáját a ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft építheti. A főút kivitelezésének nettó költsége 5,448 milliárd forint. A beruházás részeként elkészül egy, mintegy 68 méter hosszú, a Budapest-Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vasútvonal felett átívelő híd, az út végszelvényében körforgalmi csomópont létesül. Nyíregyháza nyugati elkerülője a 38-as főutat a 3822-es jelzésű úttal összekötő 4,1 kilométeres útpálya megépítésével lesz teljes. Az irányonként egy-egy sávos út kivitelezési munkálatait a „KE-VÍZ 21” Zrt. nettó 3,751 milliárd forintból végzi el. Az alapkőletételi ünnepségen Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról beszélt: a nyugati elkerülő befejezése rendkívül fontos a város számára. Nyírszőlős és Sóstógyógyfürdő is ezen keresztül kapcsolódik majd a megyeszékhelyhez és az M3-as autópályához. Megépítése nemcsak a forgalmi dugókat szüntetheti meg a városban, hanem a teherforgalom is kikerüli a belvárost. A nemzetközi kamionforgalom sem a nagykörúton bonyolódik majd. A várakozások szerint a beruházásnak gazdasági jelentősége is lesz. A város ipari parkjának megközelítése egyszerűbbé válik, ami újabb cégeket vonzhat Nyíregyházára. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár úgy vélekedett: Nyíregyháza jó úton halad. Ha fejlődése folytatódik, a következő évtizedekben a magyar gazdasági növekedés jelentős része származhat majd innen. Dr. Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2-es számú választókerületének képviselője történelmi pillanatnak nevezte a nyugati elkerülő alapkőletételét. Mint elmondta: Nyíregyháza az elmúlt években célul tűzte ki közlekedési infrastruktúrája fejlesztését, és a vállalt munka eredményei most érnek be. Véleménye szerint, ha egy nagyváros erős gazdaságilag, azt az agglomerációs települései is megérzik. A fejlesztésnek köszönhetően a nyírtelekiek is könnyebben érik el az autópályát, ami közel hétezer ember mindennapjait könnyíti meg. Az elkerülőnek azonban hatalmas jelentősége lesz a Nyírszőlősön és a Rétközben élő 14-15 ezer ember számára is. Pántya József, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgatója a beruházás részleteivel kapcsolatban elmondta: a nyugati elkerülő látványos munkálatai áprilisban kezdődhetnek meg. A főúton közlekedők érzékelni fogják, hogy kezdetét vette a 19 hónapos átfutási idejű kivitelezési időszak, amelynek keretében közel 17 ezer köbméter aszfalt pályaszerkezet épül, összesen több mint 400 ezer köbméter földmű, illetve egy felüljáró építésére is sor kerül. Kapitány Szabó Attila

Baleset történt az M1-es autópályán

2018.03.16.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2018. március 16-án 13 óra körül az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldal 163-as kilométerszelvénynél, Mosonmagyaróvár térségében. Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy személyautó, egy kamion, egy busz és egy kisteherautó ütközött. Az elsődleges megállapítások szerint a balesetben egy személy könnyű sérüléseket szenvedett. A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon rendőri forgalomirányítás mellett, egy sávon haladhat a forgalom. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a gépjárművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek az autópálya érintett szakaszán!
Címkék: 

A BMW idén is növekedést vár szabadidő-autók értékesítésében

2018.03.16.
Salgó András kiemelte, hogy Magyarországon még hangsúlyosabb a BMW szabadidő-autók piaca, mint globálisan, ugyanis itthon az X modellek a márka értékesítésének 37 százalékát tették ki. Tavaly összesen csaknem ezer darab X modell talált gazdára Magyarországon. A BMW eddig öt különböző méretű X modellel rendelkezett, ezekből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el. Ez bővült most hatra az X2-es BMW-vel, amivel elsősorban a városi autót kereső fiataloknak céloznak. Az X2-es legolcsóbb változata 9,5 millió forinttól indul. Salgó András az MTI-nek elmondta, a várható növekedést az X2-nek, a tavaly megújult X3-nak es a nyáron érkező új X4-re alapozzák. A márka egyik legsikeresebb modellje az X3-as, amelyből 2020-ban érkezik a teljesen elektromos változat. A BMW Magyarország rekordértékesítéssel zárta az előző évet: 2016-hoz képest 13 százalékkal több, 2698 BMW-t adtak el. A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve tavaly: 2 088 283 BMW-t adtak el, a csoporthoz tartozó MINI es Rolls-Royce márkák eladásával együttesen ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.
Címkék: 

Robbanás volt a hazai hibrid piacon

2018.03.16.
Míg európai szinten tavaly 7,9%-al, 43,8%-ra csökkent a dízel eladások aránya, addig hazánkban 34,4%-ról 28,8%-ra csökkent a dízel arány az újautó eladások tekintetében. Ez elsőre jól hangzik, ám mindeközben az EuroSTAT adatai szerint 2012 és 2016 között 31 százalékkal nőtt hazánkban a forgalomba helyezett dízelüzemű autók száma (miközben a teljes magyarországi járműállomány csupán 9 százalékkal nőtt), ami arra enged következtetni, hogy a magyarországi autóállomány valamivel több, mint egynegyedét (27,8%) képviselő dízelek zömét nem az új gyártású, kedvezőbb emissziós besorolású modellek, hanem a külföldről, másodkézből megvásárolt, vélhetően Euro4 besorolású vagy annál is elavultabb dízelek teszik ki.  Mindezen felül a mértékadó JATO Dynamics legújabb elemzése egy olyan ellentmondásos jelenségre hívja fel a figyelmet, amely mellett nem szabad elmennünk: miközben Európában (és mint láthattuk, hazánkban is)üdvözlendő módon folyamatosan és drasztikusan csökkennek a dízel értékesítések, ami ami ugyan számos egészségkárosító anyag (nitrogén-oxidok, koromrészecskék) kibocsátásának örvendetes mérséklésével járt, az Európában eladott új autók áltagos CO2 kibocsátása 10 éve először növekedett. Hogyan lehetséges ez? A válasz nagyon egyszerű: a dízel meghajtás visszaesésével ugyan az alternatív hajtásláncok is előtérbe kerültek (Európában 5%-os, hazánban 3,75%-os volt a részarányuk az újautó eladásokban), darabszámban a legnagyobb növekedést mégis a benzines meghajtás könyvelhette el. Európai szinten és itthon is 3%-al növekedett a részesedésük az újautó eladásokban, ami így Európában 50%-on, Magyarországon 67,5%-on áll. Márpedig a 2017-es adatok szerint az Európában értékesített új autókra vetítve a dízelek átlagos CO2-kibocsátása 117,9 g/km, míg a benzinüzeműeké 123,4 g/km volt. Nem segített emellett a szabadidőjárművek (SUV-ok és crossoverek) elképesztő mértékű térnyerése sem: az azonos kategóriájú személyautókhoz viszonyítva nagyobb homlokfelület és a méretesebb abroncsok miatt összességében egy szabadidőjármű több üzemanyagot fogyaszt, ezért átlagosan több széndioxidot is bocsát ki, annak ellenére, hogy az általános fogyasztáscsökkentő technológiák terjedésével a crossoverek összesített átlagos CO2-kibocsátása 134,9 g/km-ről 133,0 g/km-re javult. „Az európai top 20-as márkák közül a Toyota volt a legtisztább, melynek kibocsátási átlaga 2,7 g/km-rel csökkent, és 101,2 g/km-es értéket mutat. Ennek oka a Toyota-hibridek iránti növekvő keresletben keresendő, melyek a márka által eladott járművek felét jelentik. A Toyota forgalomba helyezések maradéka 42%-ban benzines és 7,5%-ban dízel autók közt oszlik meg” – fogalmaz a JATO tanulmány. Európában a Toyota eladások mintegy felét, idehaza közel egyharmadát teszik ki a hibridek, a Lexus esetében pedig ez az arány európai és hazai szinten is 97%. 2000 és 2017 között Magyarországon összesen 10 537 új hibrid autó talált gazdára, amelyből 9226-ot a Toyota (6545 db) és a Lexus (2681 db) jegyzett: ez azt jelenti, hogy a két márka együttesen az összes többi versenytárs összesített hibrid értékesítésénél (1311 db) hétszer több hibrid elektromos autót értékesített az elmúlt 17 évben. A valós hazai aktív hibrid autópark a használtautó-importnak köszönhetően természetesen ennek többszöröse, ám az így is jól látható, hogy a 14,1 év átlagéletkorú, és a 3,5 milliós darabszámot közelítő teljes hazai autópark tekintetében még így is elenyésző, kevesebb, mint 1%-os részarányt képviselnek a környezetbarát hibridek. Az első 5000 új hibrid Toyota és Lexus értékesítéséhez Magyarországon 16 év kellett, mára viszont már csak az idei évben 5150 új hibrid értékesítésével számolunk, egyetlen év alatt 50%-al növelve az idehaza újonnan eladott, és körülbelül 20%-al növelve az összes a hazai utakon fotó hibrid autó számát.

Felfrissült a Toyota Aygo

2018.03.16.
2014-es színre lépése óta a jelenlegi AYGO nagy sikereket aratott az európai A-szegmensben. 2017-ben az AYGO volt az A-szegmens egyik legkelendőbb modellje: az autóból 85.000 darab fogyott el, ami 6,6 százalékos piaci részesedést eredményezett. Dizájn A tervezők megtartották az AYGO ikonikus ‘X’ orrkialakítását, de a korábbi kétdimenziós grafikát erőteljesebb, térhatású elemmé formálták. Oldalnézetből azonnal feltűnik, hogy az erősebb térhatású orrkialakítás formavilága szépen egybecseng a hátsó lámpatestek külső lencséivel, vizuális összeköttetést teremtve az autó eleje és hátulja között. Az AYGO hátsó részén elhelyezett új LED DRL fényvezető elemei azonnal felismerhető, jellegzetes külsővel ruházzák fel az autót. Felszereltségi szintek Az új AYGO felszereltségi stratégiájának középpontjában az x-play áll, amelynek kínálatában rengeteg különféle opció szerepel, hogy a vásárlók személyes ízlésükhöz igazíthassák az autót. Ám már az x-play alapfelszereltsége is kifejezetten bőséges, hiszen olyan tételeket is tartalmaz, mint a klímaberendezés vagy az x-touch 7 colos multimédia érintőképernyő. A gazdag felszereltségű új x-clusiv változat az x-play alapfelszereltségét különleges, három színből kiválasztható kéttónusú fényezéssel, egyedi 15 colos, dupla küllős könnyűfém keréktárcsákkal, automatikus klímaberendezéssel, kulcs nélküli ajtónyitással és Toyota Safety Sense biztonsági csomaggal egészíti ki. Menetdinamika A Toyota díjnyertes 998 köbcentiméteres, háromhengeres, 12 szelepes DOHC VVT-i motorja immár az Euro 6.2 emissziós előírásoknak is megfelel. Az átdolgozott erőforrás ideális egyensúlyt teremt a teljesítmény és az üzemanyag-fogyasztás között, miközben nagyobb forgatónyomatékot ad le az alacsony fordulatszám-tartományban, még élvezetesebb vezetési élményt kínálva a nagyvárosokban. Az új, kettős üzemanyag-befecskendező rendszerrel felszerelt motor magasabb sűrítési aránnyal működik, és a blokkban számos megoldás csökkenti a belső súrlódást. A hűtött kipufogógáz-visszavezető (EGR) rendszerrel ellátott erőforrásban egy továbbfejlesztett kiegyensúlyozó tengely csökkenti az alapjárati rezgést. A motor teljesítménye 53 kW (72 LE) 6.000 1/perc fordulatszámon, forgatónyomatéka pedig 93 Nm 4.400 1/percnél. Az új AYGO 13,8 másodperc alatt gyorsít 0-100 km/órára, és a végsebessége 160 km/óra. Az új AYGO standard és Eco változatban is megrendelhető. Ez utóbbi kivitelben hosszabb a IV. és az V. sebességfokozat, és az áramvonalasabb kialakítású autót alacsony gördülési ellenállású (RRC) gumiabroncsokkal és Stop & Start rendszerrel szerelik fel. A standard változat üzemanyag-fogyasztása a korábbi 4,1-ről 3,9 l/100 km értékre javult (NEDC-ciklusban mérve). A motor teljesítményének és fogyasztásának javítása mellett a Toyota az új AYGO futómű-beállításait is megváltoztatta, sőt a kormánymű szoftverét is kicserélte, így az autó gyorsabban és pontosabban reagál a vezető utasításaira. A műszerfalba, az A-oszlopokba, az ajtókba és a padló hátsó részébe több hangszigetelő és hangelnyelő anyag került, hogy a motor teljes fordulatszám-tartományában kevesebb zaj és rezgés szűrődjön be az utastérbe. Toyota Safety Sense A Toyota Safety Sense olyan aktív biztonsági megoldásokat foglal egységbe, amelyeket arra terveztek, hogy a legkülönfélébb közlekedési helyzetben megelőzzék a baleseteket, vagy mérsékeljék azok súlyosságát. Az ütközés előtti biztonsági rendszer körülbelül 10-80 km/órás sebességtartományban képes észlelni az autó előtt feltűnő járműveket, és csökkenteni a ráfutásos baleset veszélyét. A sávelhagyásra figyelmeztető rendszer (LDA) az úttestre felfestett felező- és záróvonalakat figyelve segít elkerülni a kisodródásból eredő baleseteket és frontális ütközéseket. Ha az autó az irányjelző használata nélkül kezd el kitérni a sávból, az LDA hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója