Így értékelte újabb győzelmét Michelisz Norbert

2017.06.27.
„A Vila Realban elért időmérős siker, valamint főfutamos győzelem olyan eredmények voltak, amelyek építik az önbizalmamat. Már a Nürburgringen korábban elért pole pozíció után is írtam, hogy egy pilótának elmondhatatlanul sokat jelent, amikor azt látja, hogy ő a referencia egy pályán. Múlt hétvégén én az elejétől a végéig ezt éreztem Vila Realban.” - vont mérleget az autóversenyző, aki jelezte, már előzetesen is azt gondolta, hogy ezen a szűk utcai körön, ahol nem a nagy végsebesség számít, Marokkóhoz hasonlóan a Honda dominálhat. Michelisz írt arról is: az időmérőn annak ellenére teljesített jól, hogy egyáltalán nem érezte jól magát egy vírusfertőzés miatt: „Minden egyes kör után jöttem ki a boxba, és szálltam ki az autóból, mert annyira erős hányingerem volt, hogy féltem, nem tudom elfojtani.” A nyitófutamról azt írta: a fordított rajtrácsos tizedik helyről indulva kicsit hibázott a rajtnál, de így is sikerült feljönnie a hetedik helyig. Ebben a futamban ennyi volt maximum - fogalmazott. A főfutamon viszont remekül rajtolt az élről. „Itt a dzsókerkör megtételének időzítése volt a nagy kérdés. Amikor Bári Gergőéktől érkezett a fülemre rádión az üzenet, hogy most menjek ki, reális veszélye volt annak, hogy két Volvo is elém kerül utána, amit mindenképpen el akartam kerülni. Persze ezután még nekik is ki kellett volna menniük, de ez lehetőséget adott volna nekik arra, hogy Catsburg feltartson engem, hogy Björk ki tudjon autózni akkora előnyt, amivel elém jön vissza a dzsókerkör után. Nem volt könnyű ezt a helyzetet néhány másodperc alatt végiggondolni és elemezni, de végül úgy döntöttünk, hogy nem jövök még ki. De a legvégéig sem húzhattuk, mert egy ilyen pályán bármikor történhet olyan baleset, ami miatt be kell jönnie a safety carnak, a biztonsági autó mögött pedig nem lehet kijönni dzsókerkörre… Végül a hatodik körben jöttem ki, és Björk is követett, így sikerült visszajönnöm az első helyre.” - fogalmazott Michelisz, aki ezután már csak arra figyelt, hogy meglegyen a biztonságos előnye. A magyar versenyző végül így vont konklúziót: Ez volt az első WTCC-s futamgyőzelmem Európában a Hungaroringen kívül, és hihetetlen feszültség szakadt ki belőlem vele. Az első három forduló szerencsétlen történései után kicsit el voltam keseredve, de a Nürburgringen és most Vila Realban visszatértem a helyes útra. Ezen kell mennem tovább, így tartom magam ahhoz, hogy nem érdekel a pontverseny állása, bár a sajtótájékoztatón persze közölték velem… Azzal zárta sorait: "De nem számít, hogy 30, 20 vagy 5 pont a lemaradásom éppen, mindig csak az a fontos, hogy a soron következő versenyen senki se gyűjtsön nálam több pontot. Vila Realban ez sikerült, és ezt tervezem július közepén Argentínában is.”  

Budapesti lezárások a Red Bull Air Race miatt

2017.06.27.
A BKK keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint már csütörtöktől szakaszos forgalomkorlátozásokra kell számítani a Bem rakparton, a Clark Ádám téren, a Várkert rakparton, a Lánchídon, a Széchenyi István téren és a Széchenyi felső rakparton is egészen vasárnapig. A verseny résztvevői csütörtökön 12.30 és 14.30 között, pénteken pedig 8.30 és 16.30 között edzenek. Erre az időre lezárják a Budai alsó rakpartot a Margit híd és az Erzsébet híd között, a Pesti alsó rakpartot a Szent István tér és a Lánchíd között, valamint a Lánchidat. Péntek este 10 órától hétfő hajnalig nem lesz használható a Budai alsó rakpart a Margit híd és a Bertalan Lajos utca között, a Pesti alsó rakpart a Szent István tér és a Lánchíd között, valamint több Batthyány tér környéki utca. Szombaton 9.30 és 18 óra között, majd vasárnap 10.45 és 18.30 között nem lehet közlekedni a Clark Ádám téren, a Fő utcában, a Lánchídon, a Lánchíd utcában, a Váralagútban, a Széchenyi rakparton és a Széchenyi téren sem. A rendezvény ideje alatt nem lehet majd megállni Budán a Bem rakpart-Bem József tér-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Ybl Miklós tér-Attila út-Döbrentei tér által határolt területen, Pesten pedig a Carl Lutz rakpart-Jászai Mari tér-id. Antall József rakpart-Kossuth Lajos tér-Széchenyi rakpart-Belgrád rakpart által határolt területen. Útzár a Bem rakparton. A rakpart Szilágyi Dezső tér és a Vitéz utca közötti szakasza augusztus közepéig nem használható a júliusi vizes világbajnokság és a Red Bull Air Race, valamint azok előkészítési bontási munkálatai miatt. MTI Fotó: Kallos Bea A lezárások miatt a BKK egyes járatainak menetrendje is módosul. A 2-es metró a résztvevők számától függően sűrűbben közlekedhet, és biztonsági okokból lezárhatják a Batthyány téri és a Kossuth Lajos téri megállót. A D11-es és D12-es hajójáratok két szakaszra osztva közlekednek a hétvégén, a 2-es villamos a Közvágóhídtól csak a Március 15. térig szállítanak utasokat. Terelt útvonalon közlekednek a 15-ös és 115-ös, valamint a 105-ös buszok, a 19-es és 41-es villamos a 17-es járat vonalára terelve a Krisztina körúton jár, a 16-os buszok pedig a Széll Kálmán térről csak a Clark Ádám térig visznek utasokat.

Hatszáz új munkahely az oroszlányi turbógyárban

2017.06.27.
Bogár Attila hozzátette, a beruházás összegének tíz százaléka, egyedi kormánydöntés alapján, állami támogatás. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a turbókat gyártó üzem 14 ezer négyzetméteres területe 2017-ben egy 7 ezer négyzetméteres csarnokkal bővült, ahol a teljes kapacitás elérésekor 350 új munkatársat alkalmaznak majd. Az üzemben kedden James Verrier, a BorgWarner csoport vezérigazgatója elismerést adott át a gyárnak, mert hatodik alkalommal érték el az egymilliomodik munkaórát jelentésköteles baleset nélkül. Ezt az eredményt eddig a BorgWarner csoport egyetlen gyárában sem érték el. Az elismeréshez az anyavállalat húszezer dollár jutalmat adott, amelyet a gyár három, gyermekeket ellátó intézménynek adományozott. A turbófeltöltőket gyártó üzemben 1100 ember dolgozik, a gyár 2016-os éves árbevétele 135 milliárd forint volt. A BorgWarner csoport összesen 1600 embert foglalkoztat Oroszlányban, az erőátviteli egységeket gyártó üzemben 150 ember dolgozik, a kipufogó alkatrészeket készítő gyár 250 embernek ad munkát.

Közvetlen repülőtéri buszjárat indul Budapesten

2017.06.27.
A közvetlen járatra egy jegy 900 forintba kerül majd. Az utasokat egyedi arculatú, alacsonypadlós és légkondicionált buszok szállítják majd, amelyek félóránként indulnak - közölte. Az MTI jelentése szerint a járat a Deák Ferenc térről indulva csak a Kálvin téren áll majd meg a repülőtér felé, viszont a korai órákban, amíg a metrók nem közlekednek, az Astoriánál is fel lehet majd szállni rá. A repülőtér felől érkező buszokról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet majd szállni. Az új, 100E jelzésű járat MTI Fotó: Illyés Tibor A főpolgármester-helyettes elmondta, a buszjárat alkalmazkodik a repülőtéri forgalomhoz: a Deák Ferenc térről reggel 4 órakor indul az első busz a reptérre, az utolsó 23.30-kor. A repülőtérről a belvárosba reggel 5 órakor indul az első busz, az utolsó 0.30-kor. A buszok a forgalomtól függően akár 35 perc alatt megteszik az utat - fűzte hozzá. Szalay-Bobrovniczky Alexandra megjegyezte azt is, hogy a 200E jelzésű járat, amely a Kőbánya-Kispest metróállomás és a repülőtér között közlekedik, a továbbiakban is szállítja az utasokat az eddigi díjszabás mellett. Kitért arra is: a vizes világbajnokság nagyon jó alkalom a járat igénybevételére, de arra "szeretnének berendezkedni", hogy a közvetlen járat hosszú távon szolgálja a turistákat és a repülővel utazó magyarokat.

Új SUV a láthatáron: bemutatták a SEAT Aronát

2017.06.27.
Az új SEAT Arona a megújult SEAT Leon és a teljesen új SEAT Ibiza után a spanyol márka harmadik idén bemutatott újdonsága. Egyidejűleg egy újabb típussal bővíti kínálatát a SEAT, a márka eddigi legnagyobb modell-offenzívájának keretében, melynek része a már piacon lévő SEAT Ateca, és a jövőre megjelenő nagyobb SUV is. A SEAT Aronával tehát megérkezett a család legkisebb tagja, mely a cég közleménye szerint világosan és meggyőzően vegyíti a városon belüli használatban a kompakt formájában rejlő előnyöket a városon kívüli crossover tulajdonságokkal. Mint írták, a SEAT Arona hétfőtől péntekig egy elegáns, nagy belső terű, kényelmes és komfortos autó, amely a hétvégén kalandokra hívó, hatékony és sportos kocsivá alakulhat. Mindezeket a magasabb kategóriákban elérhető nagyfokú biztonság és az összekapcsolhatóság egészíti ki a SEAT-nál megszokott vonzó és egyedi formával, és a sportosságtól a meggyőző dinamizmusig tartó ötletekkel - olvasható a közleményben. A legnagyobb termelési volument adó spanyol üzemben, a martorelli SEAT-gyárban gyártott Arona kulcsszerepet játszik majd a márka értékeinek erősítésében és az eladások növelésében. 

Különleges versenyre, különleges RS Focus

2017.06.27.
A Ford Motor Company ma bejelentette, hogy 2019 végéig meghosszabbították a márka és a Team Sky szerződését, így az autógyár továbbra is személyautókkal és haszongépjárművekkel segíti az elit kerékpáros csapat működését. „A két keréken száguldó futamok egyre több európai sportrajongó figyelmét kötik le és az ilyen versenyek támogatásának legjobb eszközei a négykerekű járművek. Örömmel támogatjuk továbbra is a Team Sky csapat küzdelmét” – nyilatkozta Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. Ennek alkalmából a Ford elkészítette az új Focus RS Option Pack különleges modellváltozatát a 2017-es Tour de France futamra. Az autó fényezése ugyanolyan ragyogó fehér, mint a Team Sky csapat kifejezetten a Tour de France-ra tervezett meze, s a Focus RS Option Pack vezeti majd fel a Team Sky flottáját a futamon, ami július 1-én indul a németországi Düsseldorfban. A Focus RS teljesítménye és irányíthatósága kifejezetten fontos szerepet játszik majd ezen a versenyen, ahol a kerékpárosok akár 70 km/órás sebességgel is száguldhatnak. Az autó abban is fontos szerepet kap, hogy a mezőny előtt haladva felderítse a bicajosok előtt álló útszakaszokat. A csapat flottájában több, ugyancsak fehérre fényezett, a Ford Intelligens Összkerékhajtásával felszerelt Ford Mondeo kombi is szerepel, valamint S-MAX, Edge és Transit modellek, amelyeket a Team Sky munkatársai az első támogatói szerződés 2016-os aláírása óta használnak. Ez idő alatt a csapat 51 győzelmet aratott, az autók pedig több mint 40.000 kilométert teljesítettek. A részlegesen önzáró differenciálművel is felszerelt Team Sky Focus RS Option Pack modellben egyedi kialakítású kerékpártartók és Recaro ülések találhatók, amelyeket kifejezetten a Team Sky részére fejlesztettek ki. Az ülések laposabb kialakításúak, hogy a csapat tagjai könnyebben mozoghassanak az utastérben, és biztonságosan kihajolhassanak, amikor a nagy sebességgel suhanó versenyzőknek asszisztálnak. Ezek az ülések nem kagylós kialakításúak, így a kiélezett versenyhelyzetekben gyorsabb a ki- és beszállás az autóba. A Team Sky sportigazgatói és menedzserei által használt Mondeo kombikhoz hasonlóan a Focus RS-t is módosították, hogy megfeleljen a folyton változó versenyhelyzeteknek, útfelületeknek és időjárási viszonyoknak. Az autó hasznos terhelhetőségét 350 kilogrammal növelték, hogy gond nélkül elbírja a csapattagokat, a tartalék kerékpárokat és kerekeket, az italos palackokat, a szerszámokat, sőt még egy nagyméretű hűtőládát is. A versenyzők segítői és a VIP-vendégek összkerékhajtású Ford S-MAX és Edge modellekben utaznak. “Örömmel hosszabbítottuk meg együttműködésünket a Forddal, hiszen ez vállalat ugyanolyan szellemiségben keresi a kihívásokat, mint a mi a Team Sky-nál,” mondta el Sir David Brailsford, a Team Sky csapatfőnöke. “A Ford járművei fontos szerepet játszanak a Team Sky munkájában, és tudása, támogatása révén a Ford immár csapatunk szerves részévé vált.”

Az önvezető autók valósága

2017.06.27.
Az önvezető autó már évtizedek óta foglalkoztatja a közlekedés iránt érdeklődőket, majd amikor Tesla bevezette a Model S AutoPilot rendszerét, hirtelen mindenki azt gondolta, eljött az idő. Az AutoPilot rendszerével egyetlen probléma volt: nem volt sem automatikus, pilóta pedig főleg nem. Emiatt (talán néhány olvasónk is emlékszik rá) egy időben tele voltak a hírek balesetet szenvedett és emiatt felháborodott Tesla tulajdonosok panaszaival, akik nem teljesen azt kapták Elon Musk-tól, amit vártak. A Tesla rendszere kétségtelenül az egyik legmodernebb vezetői asszisztens, de nem több annál. Megfelelő körülmények között valóban átveheti az irányítást, de továbbra is túl könnyen összezavarodik, így a vezetőnek ugyanúgy koncentrálnia kell. Nyilvánvaló tehát, hogy az önvezető autók még egyáltalán nincsenek a küszöbön. Mielőtt a dolog gyakorlati megvalósításába belemennénk, egy dolgot le kell szögezni: a kellő politikai és törvényi támogatás nélkül az önvezető autók forgalomba engedése elképzelhetetlen. Több kérdést is tisztáznia kell a törvényhozóknak, mint a korábbi cikkünkben már boncolgatott biztosítások, vagy az az alapvető kérdés, hogy mit kell tudnia egy önvezető autóknak ahhoz, hogy forgalomba engedjék. És persze ott van az évek óta fejtegetett dilemma: ha a baleset elkerülhetetlen, kit mentsen meg az autó? Képzeljük el azt a valóságban nehezen elképzelhető, de közel sem lehetetlen jelenetet, mely során egy kisgyermek kiszalad az útra, az út mellett viszont betonfal van. Az autó már nem tud megállni, vagy a gyereket üti el, vagy a betonfalba kormányozza saját magát. Itt jön a nagy kérdés, kit mentsen meg az autó? Lássuk be, nem tudjuk elképzelni, mit tennénk egy ilyen helyzetben, így hatalmas kihívást jelent az autó beprogramozása a megfelelő döntés meghozására egy olyan helyzetben, ahol nincsen helyes döntés. Valószínűsíthető, hogy az autógyárak az utas megmentését preferálnák, ami az ő helyzetükben teljesen logikus: a járművek eladásából élnek, olyan autót pedig ki venne, amelyik – bár maga az autó nem hibázik – ha a forgalomban valaki más hibát követ el, az akár a tulajdonos életébe is kerülhet.  Ilyen helyzetben szükség lesz a sofőrre                                                      Worldnomads.com De vannak a forgalomban más kezelhetetlen helyzetek, amiknek megoldása egyelőre szinte lehetetlen: tegyük fel, baleset történt az útvonalunkon, ezért rendőrök irányítják a forgalmat. Ebben az esetben a hagyományos közlekedési szabályok érvényüket vesztik, a záróvonal átlépése megengedett és a problémamentes forgalomban teljes mértékben tiltott manőverekre lehet szükség. Az ilyen helyzeteket kezelni tudó rendszerek egyelőre nem léteznek, a jelenleg tesztelt önvezető autók átadják az irányítást a sofőrnek, amíg nem normalizálódik újra a forgalom. Ez az oka annak, hogy ICDP nyári találkozóján prezentáló kutatók egyetértettek abban, hogy teljes mértékben önmagát vezetni képes autó 2040 előtt nem fog szembe jönni velünk az utcákon. Képzeljük el az utakat 2050-ben, amikor már teljesen önvezető autók vannak a forgalomban: milyen emblémát látunk ezeken a járműveken? Volkswagen, Ford, Kia? Vagy inkább Apple, Google és Amazon? Előbbiek oldalán a járműgyártásban szerzett rengeteg tapasztalat, utóbbiak pedig technikai fejlettségük és lehetőségeik terén élveznek előnyt. Talán utóbbiak előbb fogják megépíteni az első valóban működőképes rendszert, azonban nincs tapasztalatuk az autóiparban, nem tudhatják, mi kell a vásárlóknak.  Az Apple koncepciója                                                                                autopublisher.com Feltűnik valami az Apple koncepció autóján? Ha nem, segítünk: ez az autó soha, semmilyen körülmények között nem kerülhetne forgalomba, tekintve, hogy egy kerékpárhoz hasonló a biztonsági felszereltsége. A kutatószervezet nyári találkozóján a kutatók és résztvevők között nagy egyetértés volt abban, hogy az első önvezető autók egy nagy múltú autógyár és egy szilikon-völgyi óriás közös termékei lesznek. Még jó ideig külön utakon fognak járni, de előbb-utóbb be kell látniuk, egy bizonyos szint után kénytelenek lesznek együtt dolgozni. Ha lesz is önvezető autó, maga a vezetés még hosszú évtizedekig nem fog eltűnni, csak átalakul a jelentősége: talán csak bizonyos, számítógép számára nehezen értelmezhető helyzetekben lesz szükség rá, egy idő után pedig egyfajta hobbi lesz, egészen addig, amíg unokáink vagy inkább az ő utódaik már nem is fogják tudni, mi az a kormánykerék és mire való.

Hőség! Az autósokat is figyelmeztetik a nagy melegre

2017.06.27.
A tárca emlékeztetett: a másodfokú hőségriasztás eredetileg múlt csütörtöktől hétfőn 24 óráig volt érvényben. A hosszabbításnál az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzéseit, illetve az Emmi illetékes osztályának javaslatát vették figyelembe. A másodfokú hőségriasztás az ország egész területére vonatkozik - tették hozzá. A nagy meleg az autósokra is kedvezőtlen hatással lehet, ezért kérik, hogy fokozott óvatossággal vezessenek. A közlemény szerint a nagy hőség megterheli az egészséges szervezetet is, így bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen tüneteket, dekoncentrációt. Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők. A nagy melegben jól jön a vízutánpótlás Emellett arra kérik a lakosságot, hogy a következő napokban mindenki különösen ügyeljen a fokozott folyadékbevitelre. Kerüljék a kávé, az alkohol, a magas koffein- és cukortartalmú üdítők és zsíros ételek fogyasztását, és lehetőség szerint 11 és 15 óra között senki ne tartózkodjon a tűző napon.  

Elhárították a metró hibáját

2017.06.27.
Felidézték, hogy a helyzet javítása érdekében a múlt héten azonnali hatállyal Magyarországra kérték a gyártó Metrovagonmas Nyrt.-t tulajdonló Transmash Holding vezetését, valamint a tervezésben részt vevő vezető szakembereket. Úgy fogalmaztak, hogy a Metrovagonmas komolyan vette a BKV Zrt. intézkedéseit. Az orosz mérnökök a követelésnek megfelelően a hétvégén megtalálták a felújított szerelvény rendszeres meghibásodásának kiváltó okát, és elhárították a problémát. Közölték: a múlt hét végén a BKV Zrt. az utasbiztonságot nem veszélyeztető, ám sorozatosan jelentkező meghibásodások, valamint a járművek szállításában tapasztalt késedelem miatt a legsúlyosabb szankciókat helyezte kilátásba a Metrovagonmasszal szemben, és követelte a helyzet azonnali megoldását. A közlemény szerint a hétvégén Budapestre érkezett a főkonstruktor és a jármű főmérnöke, velük együtt a több mint húsz mérnökből és szakemberekből álló szakértői csoport azonnal megkezdte a felújított szerelvények átvizsgálását. "A legapróbb részletekre is kiterjedő" elemzés eredményeképpen megtalálták a kiváltó okot. A szerelvények egyik alkatrészével, az optikai csatoló elemmel volt probléma, a hibát azonnal kijavították - írták, hozzátéve: a teljes flottát átvizsgálják. Hangsúlyozták: a BKV Zrt. minden, szerződésben foglalt jogával élni fog a Metrovagonmasszal szemben. A társaság a rendszeresen felmerülő problémák miatt hibás teljesítési kötbért és kárátalányt, a késedelmes szállítás miatt pedig késedelmi kötbért érvényesít az orosz féllel szemben. Az első kötbérkövetelést már be is nyújtották, és minden felmerülő probléma esetén újabb igényt adnak le - olvasható a közleményben. A BKV Zrt. péntek délután megkezdte a felújított metrószerelvények átmeneti kivonását a forgalomból, hogy soron kívül átvizsgálják azokat. Ezt megelőzően, reggel a Nyugati pályaudvarnál ismét meghibásodott egy jármű, amely több percig nem tudott ajtót nyitni. Ugyanezen a napon a BKV több mint 800 millió forintos kötbérigényt jelentett be késedelmek miatt a 3-as metró vonalán futó szerelvények gyártója és felújítója, a Metrovagonmas felé, és azonnali hatállyal Magyarországra kérette a társaság vezetését. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint a közlekedési hatóság azonnali hatállyal kivonatta a forgalomból mind a hat felújított járművet. Az első felújított metrószerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban probléma adódott vele. Tarlós István főpolgármester a kezdeti hibák után azt mondta, azok a felújított járművek esetében is elkerülhetetlenek. Március végén közölte, akkor lesz baj, ha egy hónap múlva is vannak hibák a vonatokkal. A BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból. A szerződés szerint 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója