Ne csak forogjon a négy kerék!

2014.07.02.
Helyben fordul a Jeep HurricanHihetetlennek tűnik, pedig negyedszázad alatt ötvennél több személyautó-típust kínáltak négykerék-kormányzással, a mezőnyt sokáig a japánok uralták, de idén beszállt a Porsche is. Egyelőre csak a legújabb Carrera két változatához rendelhető a rendszer, de hamarosan bővül a kínálat, és felárért kapható lesz a Panamerában is, így a két sportkocsinak már nem csak hajtott, de kormányzott is mind a négy kereke. Hogy érdemes-e megrendelni? Ha valaki meg tudja fizetni a kocsi öt százalékos felárát, akkor feltétlenül, mert nő a kanyarsebesség, ami különösen vészhelyzetben, például az autópályán hirtelen elénk vágó jármű kikerülésekor, vagyis tempós sávváltáskor jelent többletbiztonságot. A hétköznapi autózás mellett a versenypályákon is előnyt jelent.Majdnem három másodpercnyi előny Nürburgringen Amatőrök és profi versenyzők zarándokhelye a 20,4 kilométeres és 154 kanyarral tarkított Nürburgring, mely próbára tesz embert, gépet. Etalon, mellyel össze lehet hasonlítani autók és pilóták képességeit. A rekord már hét perc alatt van, és a dobogósok eredményei között olykor alig mérhetőek a különbségek. 2,8 másodperc, ekkora előnyt jelent a Zöld Pokol több mint húsz kilométeres távján a négy-kerékkormányzású Carrrera gyorsasága a hagyományos Porschéhez képest, állítja Dr Christoph Bittner, a Porsche futómű fejlesztőmérnöke, aki ezt próbapályán is bizonyította. A helyszín a szerbiai NAVAK vezetéstechnika központ volt, ahová két sportkocsit szállított a Porsche Németországból, hogy az AutoBest tizenöt tagú zsűrije, köztük az egyetlen magyar tag, e sorok írója is kipróbálhassa, milyen az aktív négy-kerékkormányzású autót vezetni. Hogy még teljesebb legyen az élmény, az egyik 911-es Carrerának mind a négy kereke hajtott volt, a másiknak csak a két hátsó.Fejlett technológia a biztonság és a vezetési élmény szolgálatában, nagyjából így összegezte a Porsche mérnöke a lényeget, ami műszakilag azért nem ilyen egyszerű. Ahogy Christoph Bittner elmagyarázta nem öncélú fejlesztés, hanem szükségszerű a négykerék-kormányzás, mert az egyre nagyobb teljesítményű motorokhoz egyre nagyobb és szélesebb abroncsok kellenek. Ezek viszont egyre nagyobb fordulási kört jelentenek, amit valahogy csökkenteni kell.Porsche Carrera 4 wsKisebb fordulási sugárA Porsche 911-esnél a szerkezet negyven centiméterrel kisebb sugarat jelent, de javítja a jármű biztonságát is, mert nagy tempónál 1,5 fokkal, 65 km/óránál kisebb sebességnél 2,8 fokkal fordulnak el a hátsó kerekek. A Zöld Pokolban ekkora előny eléréséhez plusz 50 lóerőnyi teljesítmény kellene, ami viszont növelné a jármű tömegét.Nem ez az első ilyen autó, de kétségtelen, hogy teljesítményben ez vezet, ráadásul a hidraulikus megoldásoknál jóval gyorsabb a villanymotoros. Néhány kör alatt nehéz különbséget tenni a hagyományos és a négy-kerékkormányzási rendszer előnye között, de a műszeres mérésekből kiderült, hogy nagyobb sebességgel is biztonságosabb a kanyarodás és a sávváltás is, mint a csak első kerékkormányzású modellekkel. További tartalékot jelentett, hogy nagyobb tempónál is direktebb a visszajelzés, valamint az, hogy a kisebb oldalcsúszás miatt erős gyorsításnál kevésbé tűnik farnehéznek az autó.A fejlesztésre 25 millió eurót költött a Porsche, mely Turbó modellekhez alapfelszerelésként kínálja a négykerék-kormányzási rendszert. Dr Christoph Bittner szerint a ZF céggel közösen kifejlesztett aktuátor beépítés volt a legnehezebb feladat, hiszen a 7 kilogrammos túlsúlyt jelentő villanymotorok a szűk helyen állandó rezgésnek és a fékek miatt olykor 150 fokos hőterhelésnek vannak kitéve. Ha elromlik a rendszer, működésbe lép a műhelyüzemmód.Francia márka törte meg a japán hegemóniátMeglepően gazdag az elmúlt negyedszázad kínálata: a Honda, Mazda, Nissan és Toyota mellett még tucatnyi cég kínált mechanikus négy-kerékkormányzású változatokat, és a magyar piacon is kínált, sőt jelenleg is kínál ilyet a Renault, igaz már elektronikus megoldással. A 80-as évek négy-kerékkormányzási rendszerei mechanikus megoldások voltak, ahol az első és a hátsó kerekek egymással összeköttetésben, előre meghatározott szögben fordultak el, így javítva az autó kezelhetőségét, például az alulkormányzottsági hajlam csökkentését. Ezeket a rendszereket leváltotta az elektronikus menetstabilizáló megjelenése. Az ezredfordulón több autógyártó elektromos és hidraulikus vezérelésű aktuátorokat fejlesztett a dinamikus teljesítmény növelésére. A hátsó kerekek elektronikus vezérlése lehetővé tette, hogy a menettulajdonságokat tovább javítsák, különösen a hátsókerék-hajtású járműveknél, például, az Infiniti modelleknél jelentett előnyt, de a Renault-Nissan csoport tömegmárkájánál is megjelent a szerkezet.Az Active Drive rendszerrel a Laguna GT fordulóköre 10 százalékkal 10,8 méterre csökkent, ami a hagyományos változat esetében 12,05 méter volt. Ez különösen kanyarodáskor és parkoláskor érezhető, mivel alacsony sebességnél az első és a hátsó kerekek egymással ellentétes irányban fordulnak, így az autó gyakorlatilag egyetlen tengely körül forog, ami kisebb kormányzási szöget eredményez. Miközben a normál Laguna esetében 16 fokos kormányelfordítás szükséges a kerekek 1 fokkal történő elfordításához, az Active Drive rendszerrel 13,5 fok is elég, sőt ez az érték 12 fokra is csökkenthető, ha a hátsó kerekek a maximális, 3,5 fokos szögben állnak.Renault Laguna Coupé InitialeKisebb kormánymozdulatokA direktebb kormányzásnak köszönhetően nincs szükség hatalmas kormánymozdulatokra. Nagyobb tempónál, például 60 km/óra felett a hátsó kerekek az elsőkkel azonos irányba fordulnak, így az autó stabilitása tovább nő, mert a négykerék-kormányzású Active Drive rendszer az autó farát az útról lehúzni szándékozó centrifugális erők ellen dolgozik, így nagyobb kanyarsebességet tesz lehetővé.Az Active Drive négykerékkormányzási rendszert először a Laguna GT kapta meg. A Renault ajánlatában jelenleg a 12,13 millió forintos Laguna Coupé Initiale modellhez rendelhető a 4controll nevű rendszer, melynek felára félmillió forint, ezzel a 2 literes és 173 lóerős teljesítményű dízelmotorral szerelt változat mind a négy 18 collos kereke kormányozható.Az elmúlt negyedszázad alatt ötven autótípust kínáltak gyári négy-kerékkormányzással, ezeket bárki megrendelhette. Különleges darab és Detroit sztárja volt a Delphi autóipari beszállító Jeep Hurrican modellbe szerelt Quadrasteer-rendszere, mely amerikai pickupokhoz, terepjárókhoz utólag is beépíthető és szélsőséges manőverekre, akár helyben forgolódásra is képes.Komoly Infiniti rendszer a Lagunában Kanyarodáskor az autó mozgásirányához képest a hosszirányban forgó rögzített hátsókerekek gördülése eltér az elsőktől, így csökken a tapadásuk, vagyis nő a csúszásveszély, amit passzív után-kormányzással, vagy a komplikáltabb és drágább négy-kerékkormányzással igyekeznek korrigálni a gyártók. Az általában kevesebb, mint 2 foknyi hátsókerék elfordítással a hátsó tengely azonnal az ideális nyomvonalra kerül, stabilabb, hatékonyabb kanyarodást eredményezve. Vészhelyzetben (hirtelen kikerüléskor) a kerekek akár 3 fokos szögben is kitérhetnek. Érzékelőivel az elektronikus menetstabilizáló (ESC) felismeri az aszimmetrikus fékezési szituációkat is, és ennek megfelelően úgy módosítja a hátsó kerekek szögét, hogy a vezetőnek ne kelljen korrigálnia a kormányzáson az autó stabilitásának megőrzéséhez. A sofőr így a legkritikusabb forgalmi helyzetben is ura marad a járművének.Az Active Drive rendszer elektronikus vezérlés beavatkozik a jármű dinamikus viselkedésébe: a kormányműre szerelt jeladó adatbusz hálózaton keresztül folyamatosan küldi az aktuális kormányzási szögeket a hátsó tengely mögött található vezérlőegységnek, mely a jármű pillanatnyi sebességét is figyeli. A rendszer képes a kormányszög adatok összehasonlítására, felismeri a sportos vezetési stílust, vagy a hirtelen kikerülési manőverekkel együtt járó gyors kormánymozdulatokat is. A beérkezett információk alapján az elektronika a megfelelő hátsókerék szögeltérés utasítást küld a hátsó kerekek elektromos aktuátorainak. A jármű menetdinamikájának pontos modellezése lehetővé teszi, hogy az ideális kanyarodási nyomvonal folyamatosan tartható legyen, amihez a vezetőtől érkező jeleket és az autó aktuális mozgásállapotát is figyelembe veszik. A vezérlőegységet és az elektromos aktuátort a japán Aisin szállítja.            

Női pilóta a Forma-1-ben

2014.07.02.
A 31 éves Susie Wolff Williamsszel köröz majd pénteken, és két héttel később Hockenheimben is szerepelhet szabadedzésen. – Gyors kocsi lesz alattam, de készen állok – közölte a Susie Stoddart néven született pilóta. „Nem arról van szó, hogy nekem kell a leggyorsabbnak lennem, csak az autó felkészítése és finomhangolása lesz a feladatom.”  A német túraautó-bajnokságban is indult versenyző 2011 óta a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak a felesége, a pár Ausztriában él.Susie WolffA Forma-1 történetében eddig öt nő szerepelt futamon, legutóbb az olasz Giovanna Amati kapott lehetőséget 1992-ben. Két évvel ezelőtt a spanyol Maria de Villota tesztelt a Marussiánál, ám egy balesetben súlyos fejsérülést szenvedett, majd tavaly októberben – vélhetően a karambol következményként – elhunyt.
Címkék: 

Autólopás! JDL-656 Suzuki Ignis - ezüstmetál

2014.07.02.
 Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:JDL-656-Gyártmány:Suzuki-Típus:Ignis-Gyártási év:2004-Motorszám:M15A1047735-Alvázszám:TSMMHY81S00160888-Szín:ezüstszínek (csoport)-Lopás időpontja:2014 június 23-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:I.-Utca, házszám:Krisztina krt 39 szemben a parkoló-Megjegyzés:Jun. 23 lett leparkolva, Jun. 29. nem találtuk az I. Kerület Mercure Hotellel szemben. Elől hátúl tolatóradar, első ajtókon légterelő,hátsó gyári légterelő a csomagtartón,könnyűfém felnik, színes LCD kihangositó középkonzolon( parrot).sérülésmentes ezüstmetál. Vezetett szervizkönyv, mozgássérült igazolvány és a forgalmi a kocsiban volt.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.670714953016191.1073743151.423534077734281/670714956349524/?type=3&theater

Autólopás! MHX-027 Ford Focus - fehér

2014.07.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:MHX-027-Gyártmány:Ford-Típus:focus-Kivitel:kombi-Gyártási év:2006-Szín:fehér-Lopás időpontja:2014 július 1-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:III.-Utca, házszám:Vizimolnár u. 17.https://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.670714129682940.1073743150.423534077734281/670714133016273/?type=3&theater

Autólopás! MKJ-026 Opel Zafira - szürke

2014.07.02.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján:-Rendszám:MKJ-026-Gyártmány:Opel-Egyéb típus:Zafira-Típus:B-Kivitel:Egyterű-Gyártási év:2008-Motorszám:Z19DTH-Alvázszám:W0L0AHM7582197012-Szín:szürke-Lopás időpontja:2014 július 2-Lopás helyszíne - város:Budapest-Kerület:XII.-Utca, házszám:Kiss János altábornagy u. 34.-Megjegyzés:Panorámatető, 1.9 CDTI, Sötétített ablakok, automatahttps://www.facebook.com/423534077734281/photos/a.670713656349654.1073743149.423534077734281/670713666349653/?type=3&theater

JATO: júniusban az Opel Astrája volt a nyerő modell

2014.07.02.
A személygépjárművek esetén ez a forgalomba helyezési mennyiség a tavaly júniusi számoknál 25%-kal magasabb. A kishaszongépjárművek esetén az előző év júniusi eredményeihez képest 54%-os a növekedés.Júniusban a legsikeresebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) az Opel volt, 1138 darabszámmal, mellyel a hazai piac 14,8%-át sikerült lefednie a márkának. Ha csak a személyautók piacát nézzük, akkor az év hatodik hónapjának győztese szintén az Opel 1028 darabbal és 16,4%-os piaci részesedéssel. A második a Ford (596), a harmadik pedig a Skoda 533-mal, majd a VW (498) és a Dacia (457) következik a toplistán.Júniusban az Astra volt a legsikeresebbModell szinten a legtöbb Opel Astrából (393), Skoda Octaviából (302), Dacia Dusterből (239), Suzuki SX4-ből (200), Ford Focusból (191) és VW Golfból (179) kelt el júniusban.A 3.5 tonna összsúlyt meg nem haladó kishaszon-járművek eladása terén a június is a FIAT Ducato-nak kedvezett 158 db-os forgalomba helyezéssel, mögötte a Peugeot Boxer 85, majd haramadik helyen a Ford Transit végzett 80-nal.A magyar gépjármű piac céges és magán eladások tekintetében továbbra sem mutat számottevő változást. Az újautó forgalomba helyezések többsége céges (77%) míg a magán eladások a piac 23%-át teszik csak ki.
Címkék: 

Audi Hungária: új vezető a motorgyártásnál

2014.07.02.
Herbert Steiner karrierjét a Volkswagen brazíliai gyárában kezdte, onnan került az Audi AG-hoz Ingolstadtba, ahol a kontrolling, pénzügy és beszerzés különböző területein dolgozott, emellett a beszerzési stratégia és rendszerek területének vezetője volt. A barcelonai SEAT Componentesnél 2010 óta ügyvezető igazgatóként dolgozott.A győri székhelyű Audi Hungaria Motor Kft. az Audi konszern tagja, az Audi- és Volkswagen-konszern központi motorszállítója. Győrben gyártják az Audi TT Coupé és TT Roadster sportautókat, valamint az Audi A3 Limousine és az A3 Cabriolet modelleket is. 2013-ban a vállalatnál 1 925 636 motor és 42 851 jármű készült. Az Audi Hungaria évek óta Magyarország egyik legnagyobb árbevételű vállalata, és az ország legnagyobb exportőreinek egyike.
Címkék: 

Külföldön éri kár az autót – ezt érdemes tenni

2014.07.02.
A tapasztalatok szerint a magyarok még mindig nem elég körültekintően mérik fel a külföldi utazással járó kockázatokat, és csak kint eszmélnek rá, hogy egy baleset, vagy az autó feltörése, akár milliós nagyságrendű költséget is jelenthet, ami azonnal tönkre vághatja az egész utat. Annak érdekében, hogy ne kelljen hasonló problémával szembesülnünk Dr. Vass Gábor, a PBA Praeventio Zrt. szakmai vezetője az alábbi tanácsokat nyújtja.Külföldi nyaraláskor nem éri meg a casco díján spórolni. Kár esetén, casco biztosítás nélkül olyan kiadásaink keletkezhetnek, amelyek elvihetik akár a következő két évre tervezett üdülés költségvetését is.Az utazás előtt időben érdemes tájékozódni a casco kötés feltételeiről, mert ahhoz ma már számos kiegészítő szolgáltatás választható. Ezek közé tartozik a 24 órás asszisztencia vonal, a helyszíni javítás, a lakóhelyre utaztatás, az úti célba juttatás, a csereautó, az éjszakai szállás vagy az autómentővel szállítás.Ha megkötöttük a biztosítást és kint balesetet szenvedünk, vagy feltörték a kocsit, azonnal készítsünk fotót az okostelefonunkkal. Fényképezzük le a kárt, a helyszínt, a környezetet, ahány oldalról, szögből csak lehet a jobb beazonosíthatóság érdekében.A káresemény bekövetkezése után először mindenképp azt a biztosítót tárcsázzuk, ahol a casco-t kötöttük és az ügyintézővel egyeztessünk a teendőkről.Ha olyan autóval mentünk, amelyen még hitel van, akkor a hitelintézetet is értesítsük, mert a bank ebben az esetben közvetlenül a biztosítótársasággal számol el a kárról.A helyszíni ügyintézéskor a helyi rendőrséget be kell vonni. Ők dokumentálják a történteket, amit az illetékes biztosítótársasághoz fognak majd eljuttatni.Az adminisztrációhoz mindenképpen szükséges a részünkről a nemzetközi zöldkártya, a gépjármű forgalmija, a biztosítást igazoló dokumentumok, érvényes vezetői engedély, ha nem saját gépjárművel vagyunk, akkor a kölcsönadási szerződés vagy céges autó esetében az ország elhagyásának jóváhagyó nyilatkozata, illetve az európai baleseti bejelentő, ismertebb nevén a kék-sárga formanyomtatvány, amely az interneten, több nyelven is elérhető.A baleseti bejelentő a baleset jegyzőkönyveként funkciónál. A kitöltése nem jelenti a felelősség elismerését baleset okozása esetén. Két részes, önindigós példány. A károsultat mindig az eredeti példány illeti meg, a károkozóé a másolat, ami azért fontos, mert így utólag nem lehet beleírni, egyéb sérüléseket feltüntetni rajta.A PBA-ról:A PBA Praeventio Biztosításközvetítő és Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság több mint 200 ezer ügyféllel az egyik legnagyobb biztosításközvetítő Magyarországon. A magyar tulajdonú, győri székhelyű, országos lefedettséggel rendelkező cég 1994-ben alakult. A 2006-ban indított internetes értékesítési üzletága révén az egyik piacvezető vállalat lett az online alkuszok között. A több mint 10 éve kiépített és fejlesztett ISO minőségbiztosítási rendszer az ügyfeleiknek garanciát jelent a precíz és pontos kiszolgálásra, az innovatív megoldások folyamatos fejlesztésére.
Címkék: 

A Champion új pollenszűrő termékcsaládja

2014.07.02.
A Champion pollenszűrő termékcsalád mára 325 termékre bővült, ami az európai gépkocsiállomány több mint 92 százalékát reprezentálja. A Federal-Mogul új Flexi Frame kialakítása jóvoltából a szűrő az alakját vagy a szerkezetét érintő maradandó változás nélkül beszerelhető, ami által csökken a meghibásodás kockázata. A Flexi Frame kialakítás az eredeti OEM kialakítás továbbfejlesztése, ami által a keret jobban viseli a beszerelés során rá ható igénybevételt, ugyanakkor a beszerelése is egyszerűbb”, közölte Sanda Kristicevic, a Federal-Mogul termékmenedzsere.A fülke pollenszűrője egészségesebb környezetet teremt az utasok számára azáltal, hogy kiszűri a részecskéket és szagokat, az akár 3 mikronos szemcséket is visszatartva attól, hogy bekerüljenek a szellőzőrendszerbe. A Champion szűrők a szennyező anyagok 98 százalékát megakadályozzák, hogy bekerüljenek a fülkébe. A szűrők emellett csökkentik az ablakok párásodását, ami javítja a kilátást és az utasok biztonságát. A szennyezett szűrő cseréjével növelhető a légkondicionáló rendszer légárama, így a rendszer könnyebben működik, ami csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és növeli az alkatrészek élettartamát.Az új Champion szűrőcsomagot QR kóddal is ellátták, amely segítségével az ügyfél egyszerűen azonosíthatja a járművéhez megfelelő alkatrészt és megnyithatja a járműspecifikus szerelési videót. A hivatkozás egyben kinyomtatható szerelési utasításokat is biztosít az online katalóguson keresztül. A Champion szűrők műszaki adatai, katalógusadatai és egyéb fontos információk www.championfilters.com és a www.fmecat.eu címen találhatók meg.
Címkék: 

Miért jó az autós szakmának, amit az ANK és az MGE képvisel?

2014.07.01.
Kedves Kereskedő, márkaszerviz és szerviz partnereink! Az  Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete – folytatva a korábbi sikeres és pozitív együttműködést a kormánnyal és a jogalkotóval - a teljes magyarországi autós szakma képviseletében, figyelembe véve a gépjárművet használó ügyfelek, a szervizek, kereskedések, importőrök, és gyártók érdekeit és ezeket összehangolva az állam lehetőségeivel - az alábbi témákat terjesztik a Parlament 2014. évi tavaszi ülésszaka elé: 1.       Egységes központi járműtörténeti adatbázis létrehozása, amelynek első lépése a km óra nyilvántartás bevezetése volt, célja a feketegazdaság, a finanszírozási és biztosítási csalások elleni hatékony fellépés piaci ösztönzőkkel, valamint a használt gépjárművet vásárolni szándékozó ügyfelek számára egy olyan adatbázis létrehozása, amelyben pontosan megnézhetik, hogy mit vásárolnak.  Az adatbázis szerkezetét, tartalmát ANK, MGE és a MABISZ egyeztették és egységes szerkezetben, a jogalkotóval is egyeztetve készítették elő. Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert a nem legális javítók nem tölthetnek fel majd adatot a nyilvántartásba, így maguk az ügyfelek fogják egyre inkább belátni, hogy legális javítókhoz kell fordulniuk. Gondolják el, ha egy biztosítási káresemény után az autó pl. egyezséges kárrendezés alapján sufniban kerül kijavításra, megbuherálásra, akkor az adatbázisban az autó javítatlanként fog szerepelni. Ki vesz majd meg egy ilyen autót?!  2.       A gépjármű javítók egységes működési feltételrendszerének kialakítása annak érdekében, hogy a legális javítói szakma versenyhátránya csökkenjen, majd megszűnjön az által, hogy a mindenkire vonatkozó jogszabályok sűrűjében, de azok egységes betartatása érdekében kialakulhasson egy egységes ellenőrzési rendszer. Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert megszűnik a feketejavítók versenyelőnye, amit adócsalással, a foglalkoztatás és bérezés körüli trükközéssel, a vonatkozó jogszabályok okozta költségek „megtakarításával” érnek el.  3.       Az importált gépjárművek ÁFA összege megfizetésének garantálása, hogy valamennyi importált új-,és használt gépjármű után megfizetésre kerüljön az ÁFA összege és szűnjön meg a jogi rést kihasználó feketekereskedelem versenyelőnye.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert jelenleg az új, és a fiatalabb import használt gépjárművek hazai értékesítése esetében a legális szakma pontosan az ÁFA mértékével azonos versenyhátrányt szenved el és ez nem tartható. Azonos feltételek mellett a legális szakma versenyképessége meggyőző lesz. 4.       A forgalomból való kivonás rendszerének átalakítása, hogy a rendszer áttekinthető, a finanszírozási- és biztosítási csalások elkerülhetők legyenek és szűnjön meg a gépjárműlopásokkal való visszaélések fedezésének ez a lehetősége, valamint a fekete bontók jelen rendszer általi támogatottsága.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert a feketebontók által piacra dobott bizonytalan eredetű és minőségű alkatrészek helyett a legális szakma tudja a legális, ellenőrzött forrásból származó és ellenőrzött minőségű alkatrészeket forgalmazni. A 2014. évi őszi parlamenti ülésszakra készítjük elő és frissítjük fel – elsősorban, de nem kizárólag - az adójogszabályokat érintő javaslatainkat, amelyek az alábbiak: 1.       A javítási anyagköltség és munkadíj 50%-os ÁFA visszaigénylési lehetőségének 100%-ra emelése az ÁFA körbe tartozó tulajdonosoknál.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert tovább növekszik az ÁFA visszaigényelhetőség miatt a legális, számlát adó szervizek forgalma, ahogy ez már az 50% visszaigényelhetőség megteremtése óta is megfigyelhető. 2.       A motorkerékpár regisztrációs adó kiigazítása.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert ezzel az elsősorban közlekedési céllal megvásárolni szándékozott motorok eladhatósága javul, így az egyébként is súlyos válságban lévő motorkerékpár értékesítő szakma egy kis levegőhöz juthat.  3.       A tehergépjármű tulajdonszerzési illeték eltörlése.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert ilyen illetéket más termelőeszközre (nyomdagép, esztergapad, stb.) nem vetnek ki. A tehergépjármű termelőeszköz, minden felesleges és indokolatlan költség a legális piacot zavarja, eltörlése segíti. 4.       Használt gépjárművek importjának környezetvédelmi szempontú korlátozása.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert a nagyon öreg autók (akkor is, ha üzemképesek) jelentősen rontják a környezet terhelését, javításuk soha nem a legális szakmában történik. Az import használt autópark fiatalítása a legális szervizek munkamennyiségének növekedését eredményezi. 5.       A tiszta elektromos és plug in hibrid hajtású gépjárművek forgalmazásának és üzemeltetésének támogatása.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert az alacsony kibocsátású, vagyis az új autók forgalmazása is növekedhet ez által. 6.       A jelenleg rendszám nélkül futó robogók azonosításának megoldása.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert megszűnne a lopott robogók forgalmazása, így a legális motorkerékpár kereskedők eladás többlethez juthatnak. 7.       Cégautók beszerzésekor az ÁFA visszaigényelhetősége.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert sok vállalat nem kényszerül arra, hogy valamilyen nyílt végű finanszírozással jusson autóhoz csak azért, hogy az ÁFA részbeni visszaigényelhetőségével élni tudjon. A közvetlen vállalati vásárlások esetén a kereskedők előnyösebb feltételekkel tudnak dolgozni. 8.       A veszélyes hulladékok kezelésével kapcsolatos előírások kiterjesztése valamennyi forgalmazóra.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert ebben az esetben a szupermarketekben és más boltokban vásárolt akkumulátor, olaj, stb. visszavétele költségét nem a javítói szakmának kell lenyelnie, hanem az értékesítőnek, ahogy ezt pl. a háztartási gépeknél már meg kell, hogy tegye. Ennek megfelelően az ilyen anyagok, alkatrészek forgalma részben visszakerülhet a legális javítói szakmához.9.       A gyártók és forgalmazók alkalmazottai és közvetlen rokonaik számára a kedvezményes gépjármű értékesítés adózásának rendezése.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert ez által több új gépjármű értékesíthető megfelelően kialakított feltételek szerint, miközben az alkalmazottak számára megjelenhet egy újabb motivációs elem. További terveinkben szerepelnek még:1.       A teljes adórendszer újragondolása a környezetvédelmi szempontok alapján.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert egyszerre támogatja a fiatalabb autók forgalmazását és a környezet védelmét.2.       A vegyes használatú kishaszon járművek fogalmának újra gondolása, bevezetése.Miért jó ez a legális szakmának? Azért, mert újra megteremtheti a legfeljebb hat üléssel (két üléssorral) rendelkező kishaszonjárművek ismételt bevezetését, ami támogatja az olyan kis- és középvállalkozások tevékenységét, akiknek még nincs anyagi forrásuk külön személy- és haszonjármű vásárlására. Az Autós Nagykoalíció és az MGE természetesen nem ígérheti meg Önöknek, hogy valamennyi képviselt témában azonnal eredmény várható, folyamatosan haladunk és képviseljük témáinkat azzal a meggyőződéssel, hogy a legális kereskedelmi és javító szakma érdekeivel az ügyfelek és az állam érdekei is egybe esnek.Minden további eseményről és a képviselt témák helyzetének alakulásáról természetesen tájékoztatni fogjuk Önöket.Kérdéseik, felvetéseik, javaslataik esetén, amelyeket elképzeléseinkbe és képviselt témáinkba szívesen beépítünk ANK és MGE szakértői és vezetői örömmel és készséggel állnak rendelkezésre az alábbi elérhetőségeken és személyesen:mge@mge.huank@autosnagykoalicio.hués a budapesti 239 6029 -es telefonszámon. Autós Nagykoalíció                        Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója