Ötvennégy magyarországi cégtől vásárol alkatrészeket a BMW csoport

2013.11.13.
A világ vezető prémium autógyára a szigorú beszállítói auditot követően további negyvenkét céget ismert el lehetséges partneréül, amelyek a jövőben a gyártási igények alapján számíthatnak a BMW megrendeléseire. A BMW csoport magyarországi beszállítói között egyaránt találunk magyar telephellyel rendelkező multinacionális nagyvállalatokat (pl. BOSCH, ZF Lenksysteme, Alpine) vagy teljesen hazai kézben lévő vállalkozásokat is (Csaba Metál, Fémalk).A BMW csoport számára a régióban egyértelműen Magyarország a legfontosabb beszerzési forrás: a kelet-közép-európai volumen közel harmadát magyar vállalatoknál költi el a bajor konszern. A régiónak és azon belül Magyarországnak a beszerzési rendszerben való nagymértékű jelenléte - a viszonylag alacsony munkabérek és a minőségi, képzett munkaerő mellett - a németországi gyárakhoz való közelségnek is köszönhető: a BMW csoport számára kiemelten fontos a környezettudatosság, és ez nemcsak autói alacsony károsanyag kibocsátási értékeiben és a gyártási technológiában, de az ellátási lánc kis szállítási távolságaiban is megmutatkozik.A ZF Lenksysteme Hungária Kft. is BMW-beszállítóMagyarországról például öntvényeket, műszerfalegységeket, visszapillantó tükröket, zárakat és ablaktörlő szerkezeteket szállítanak a BMW csoport gyáraiba, amelyeket a BMW, MINI vagy Rolls-Royce modellekhez használnak fel. A békéscsabai Csaba Metál váltóházait például a Lipcsében gyártott, elektromos BMW i3 modellbe építik be.Baudouin Denis, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója szerint bár a kiválasztási és auditálási procedúra igen hosszadalmas és részletekre kiterjedő, a már elfogadott partnerek minimum hét évre kaphatnak beszállítói megbízást, általában ugyanis eddig tart egy modell életciklusa a BMW csoportnál. A használt autókhoz szükséges pótalkatrészek gyártására pedig további 15 éves időszakra kap felkérést a partnercég.document.getElementById("clov").style.visibility="hidden";document.getElementById("clov").style.display="none";
Címkék: 

Peugeot autószalon nyílt Nyíregyházán

2013.11.13.
- Ez nem előremenekülést jelent, hanem folyamatos "tégláról téglára " történő fejlesztés eredménye, ugyanis a beruházást a cégcsoport önerőből valósította meg - fogalmaz Balogh Attila a cégcsoport vezetője.Mintegy 380 m2-en a már sikeres nyíregyházi Nissan autószalont és szervizt kibővítve 7 új Peugeot munkahelyet teremtett.A beruházás több szempontból példaértékű volt a cég számára. A legfontosabb a fenntarthatóság. Gazdaságos méretekben 6-7 gépkocsi kiállítását teszi lehetővé a bemutatóterem. Ez a méret a márka igényei, a piaci lehetőségek, üzemeltetési költségek és a várható megtérülés reális ötvözete.Az új autószalonon kívül új oktató-kabinet és középvezetői munkahelyek is  létrejöttek, valamint 3 állással bővült a szerviz és megújultak szociális helységek is.A beruházás a fenntarthatóságon kívül további fontos szempontoknak kellett megfeleljen. A tervezési fázistól az átadásig az igényesség, a környezetvédelem, a fenntarthatóság, az energiahatékonyság támasztott komoly feltételeket. A környezetvédelemre az egész építkezés folyamán nagy figyelmet fordítottak, valamint az átalakítás folyamán kiépített építőanyagok nyers vagy felújított állapotban történő újrafelhasználására is.Az épületgépészet a legmodernebb színvonalon a fenntarthatósághoz, a kivitelezők igényes munkájukkal a márka és a cégcsoport exkluzív megjelenéséhez járultak hozzá."A tervezővel így képzeltünk el egy modern, minden igényt kielégítő 21. századi autószalont"  - mondta Balogh Attila a cégcsoport vezetője. Majd Marossy Gábriel köszönte meg a cégvezetőknek a Peugeot márkáért tanúsított elkötelezettségüket. A szalonavató fénypontjaként bemutatkozott az új Peugeot 308-as. Az ígéretes autó a szakemberek szerint szakított elődje formavilágával, műszakilag pedig az egyik legfejlettebb modell az alsó-középkategóriában. Egyszerű, részleteiben mégis igényes külső, az újszerű vezetőhely koncepció, valamint a szegmens legalacsonyabb tömege a kulcstényezői.
Címkék: 

Felülteljesíti idei céljait a Rába Holding Myrt.

2013.11.13.
A Rába teljes átfogó jövedelem szerinti eredménye az első háromnegyed évben 76 százalékos növekedéssel 1,96 milliárd forint lett, szemben a bázisidőszak 1,11 milliárd forintos összegével - írják.Ennek eredményeként a vállalat várhatóan sikeresen teljesíti 2013-ra kitűzött üzleti céljait még a lassuló gazdasági környezet ellenére is - írják, megjegyezve, a globális haszongépjármű-piacok az utolsó negyedévben kevésbé teljesítettek jól, és fordulat a jövő év során sem várható. A gyorsjelentésben az olvasható: az év első kilenc hónapjában közel 19 százalékkal bővült a Rába exportja.A csoportszintű üzemi eredmény a múlt év hasonló időszakával összevetve több mint négyszeresére, 2,4 milliárd forintra emelkedett, a növekedés motorja az idén is a futóműüzletág volt, amely a kulcspiacokon növelte árbevételét, így közel 15 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának számait.Az EBITDA - azaz a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény - megduplázódott, a 2,2 milliárd forintos üzemi eredmény pedig a négyszerese a 2012-es első háromnegyedévi teljesítménynek. Az év első kilenc hónapjában az alkatrészüzletág, üzemi eredményét megháromszorozva 267 millió forint nyereséget termelt az egy évvel korábbi 82 millió forinttal szemben. Ugyanakkor a járműüzletág első háromnegyed évére a visszaesés volt jellemző, ám az eredményeket javítani fogják az utolsó negyedévre koncentrálódó jármű szállítások - közölték.A Rába várhatóan felülteljesíti az ez évre kitűzött céljait, melynek eredményeképpen a vállalat soha nem látott pénzügyi stabilitással működik, a cash-flow termelés kiváló, rekordalacsony a vevői kintlévőség, nincsenek felhalmozott készletek, alacsony a kamatterhelés és a vállalati beruházások is ésszerű ütemben haladnak. A társaság 2013 harmadik negyedévének végére 10 milliárd forint alá csökkentette nettó hitelállományát.MTI
Címkék: 

Legfeljebb hat Tesla modell lesz a piacon

2013.11.13.
A Tesla vezérigazgatóra Elon Musk a Business Insider hírportál által New Yorkban rendezett IGNITION konferenciáján arra a kérdésre adott válaszában, hogy a Ford és a GM autógyárakhoz hasonlóan Tesla is kibővíti-e termékkínálatát több tucat modellre, leszögezte, hogy "legfeljebb egy fél tucatra". "Lényegi különbségnek kell lennie az egyes modellek között" - tette hozzá.Összehasonlításképpen a Fordnak több mint húsz modell van a kínálatában, közöttük öt személygépkocsi és öt SUV.Jelenleg mintegy 25 ezer Tesla "Model S" van forgalomban. A következő modell, a "Model X" pedig előreláthatólag a jövő év végén kerül kereskedelmi forgalomba.A Model X-et követi majd a BMW 3-as szériájával azonos méretkategóriába eső "megfizethető" Tesla modell, mintegy 35 ezer dolláros (7,7 millió forintos) áron. A Tesla Model S nagyságrendben leginkább a BMW 5-ös és 7-es szériájával esik egy kategóriába.Az IGNITION konferencián Elon Musk elismerte, hogy a Tesla autókat áruk alapján leginkább a luxus kategóriába lehetne sorolni, rámutatott azonban, hogy a több éves üzemanyag megtakarítást és a Tesla finanszírozási programját is figyelembe véve az autók valójában jó vételnek számítanak majd.MTI
Címkék: 

Golf TDI BlueMotion 2,92 literes rekordfogyasztással

2013.11.13.
Simon Thomas, a Volkswagen Csoport és a Volkswagen személyautók marketing igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: „Ez valóban meggyőző eredmény, amely egyértelműen bizonyítja, hogy az üzemanyag takarékos ,BlueMotion‘ gazdaságosságot elősegítő műszaki megoldásai és az átgondolt, előrelátó vezetés együttesen egészen egyedülálló fogyasztási értékeket eredményezhetnek.”A változatos útvonal a nyugat-franciaországi Nantes-tól, Európa 2013-as „Zöld Fővárosából”, Párizson, Antwerpenen, Brémán és Hamburgon át vezetett Dánia Keleti-tenger parti fővárosába, Koppenhágába, azaz Európa 2014-es „Zöld Fővárosába”. A „Think Blue. Eco Ride.” egyértelműen igazolta, hogy az NEFZ-cikluson felvett, eleve rendkívül alacsony, 100 kilométerenként mindössze 3,2 literre adódott átlagos üzemanyag-fogyasztás – amelyhez kilométerenként 85 gramm széndioxid-kibocsátása párosult – a gyakorlatban akár még tovább is mérsékelhető. A Volkswagen Driving Experience pilótái ugyanis 20 óra és 45 perces menetidő során a normál közúti forgalomban átlagosan 2,92 liter gázolajat használtak fel 100 kilométerenként. Az autó alapkivitelű, 50 literes üzemanyagtartályát még Nantes-ban töltötték fel, ahol a DEKRA szakértője pecsételte le, majd a célban ugyanezen szakértő jelenlétében 46,92 liter gázolajat töltöttek utána.A Golf TDI BlueMotion a Golf család egyik technikai különlegessége, amely az összes többi új Golfhoz hasonlóan már alapkivitelében tartalmazza az automatikus motorleállítás és -indítás (Start-Stop System), valamint a fékezési fázisok alatti energia visszatáplálás (rekuperáció) rendszereit. Mindemellett továbbfejlesztett aerodinamikai tulajdonságai, kedvező saját tömege, átdolgozott hatfokozatú manuális sebességváltója, valamint különösen alacsony gördülési ellenállású gumiabroncsai is nagyban hozzájárulnak a Golf TDI BlueMotion kiemelkedő gazdaságosságához.A „Think Blue.” a Volkswagen Személyautók átfogó nemzetközi hosszú távú fenntarthatósági stratégiája a környezetvédelem terén. A márka különböző hajtásrendszerű, ám egyaránt innovatív technikával szerelt és környezetkímélő üzemű termékeit öleli fel, s célja a közös gondolkodás és cselekvés ösztönzése. Simon Thomas szerint: „A ,Think Blue.’ révén meggyőzően mutathatjuk be, hogy az üzemanyag-takarékos közlekedés és az élvezetes vezetés egyidejűleg is megvalósítható. Ennek érdekében a Volkswagen számos országban szervez üzemanyag-takarékossági oktatásokat, Németországban például a Német Környezetvédelmi Szövetséggel közösen indított ’Think Blue. Ecotraining’ formájában”.  
Címkék: 

Arany Kormánykerék-díj a győri Audi A3 limuzinnak

2013.11.13.
Az Arany Kormánykerék ( das Goldene Lenkrad ) díjat 1976 óta ítélik oda az „Auto Bild“ és „Bild am Sonntag“ olvasóinak szavazatai és egy szakértői zsűri közös döntése alapján. Több kategória is létezik, így kis és kompakt, középkategória, cabrió, Van, SUV és luxus. Az Arany Kormánykerék díjban mindig az adott év legjobb járműve részesülhet.Középkategória szegmensben idén ezt a Győrben készülő A3 limuzin kapta, amelyet az Audi képviseletében Prof. Dr. Ulrich Hackenberg, fejlesztésért felelős igazgatósági tag vett át tegnap este Berlinben, az Axel-Springer Házban rendezett ünnepségen, ahol a politika, a gazdaság és média kiválóságai is részt vettek - közölte kedden este az ingolstadti sajtóosztály.A díjékért 49 autót versengett, jelentősége messze túlmutat Németországon, Európában az egyik legrangosabb elismerés.Fehérvárcsurgón készült fotót mellékelt az Audi ingolstadti sajtóosztálya a díjhoz. A sajtóanyaghoz mellékelt fotón egy olyan A3 limuzin szerepel, amelyet Fehérvárcsurgón készítettek, a nyáron ugyanis Magyarország adott helyet a dinamikus prezentációnak, amelynek keretében közel száz országból érkeztek újságírók hazánkba, s próbálgatták több napon a győri Audit.A győztesek:Kis- és kompakt kategória: VW GolfKözépkategória: Audi A3 limuzinFelső- és luxuskategória: Mercedes SSUV: BMW X5Cabriolet/Coupe: Jaguar F-TypeVan: Citroën C4 PicassoZöld Kormánykerék: BMW i3  

Két kategóriában is elnyerte a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díjat a Mercedes-Benz

2013.11.12.
Fenntartja kiemelkedően jó teljesítményét a Mercedes-Benz Hungária Kft. a ClientFirst Consulting Kft. „Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban” díjáért folytatott versenyben. A csillagos márka hazai képviselete 2011-ben indult az idén már ötödik alkalommal megrendezett versenyen és rögtön győzelmet aratott, majd a tavalyi második hely után idén mindhárom kategóriában, a telefonos, személyes és elektronikus ügyfélkiszolgálás terén is a legjobbak között szerepelt. Két kategóriagyőzelmével a Mercedes-Benz Hungária Kft. tovább javította eddigi teljesítményét és eredményét.Fókuszban az ügyfélelégedettségA Mercedes-Benz márka globális célja, hogy az évtized végére a vezető prémium kategóriás autógyártóvá váljon, ennek eléréséhez a megújuló és vonzó modellpaletta mellett az értékesítési szervezet precíz hozzáállása is szükséges. A Mercedes-Benz már 2006-ban világszerte meghirdette a CSI No. 1 elnevezésű programját, annak érdekében, hogy a Mercedes-Benz ügyfelek legyenek a leginkább elégedettek az autóiparban. A Mercedes-Benz Hungária Kft. ezt szem előtt tartva igyekszik szállítóival, kereskedőivel és ügyfeleivel a megfelelő párbeszéd kialakítására, javítására.A díjat Erdélyi Péter ( balra), az MGE ügyvezető elnöke adta át Hesz Tamás kereskedelmi és marketing igazgatónak.„Nagyon fontos számunkra, hogy a Mercedes-Benz globális célkitűzéseit Magyarországon is meg tudjuk valósítani. Ennek jegyében a Mercedes-Benz Hungária Kft. 2011 óta folyamatosan a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díj legjobbjai között szerepel, idén pedig minden korábbinál eredményesebb volt.  Törekvéseinket vásárlóink is visszaigazolják: Magyarországon jelenleg a Mercedes-Benz a legdinamikusabban fejlődő prémium autómárka. Ez kiegészítve a Kiválóság az ügyfélkiszolgálásban díj elnyerésével azt mutatja számunkra, hogy helyes úton járunk, amelynek követése mellett elkötelezettek vagyunk” – nyilakozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.A Mercedes-Benz folyamatban levő modelloffenzívájának egyik célja, hogy az új modellekkel – például a Kecskeméten készülő B-osztály és CLA révén - a csillagos márka a fiatalabb célcsoportok számára is vonzóvá váljon, viszont továbbra is nagy jelentőségű, hogy az ügyfelek hosszú távon kötődjenek a márkához. Ennek érdekében a Mercedes-Benz az elmúlt évek folyamán módszeresen az ügyfeleket helyezte a középpontba, a vásárlást megelőző fázistól egészen a vevőszolgálatig. Ennek jegyében – számos egyéb hazai kezdeményezés mellett - 2012-ben minden magyarországi Mercedes-Benz személyautó ügyfél számára elérhetővé vált az Integrált Szerviz Csomag, évente számos szervizakció, a folyamatos fejlesztés alatt álló a Service 24h szolgáltatás, illetve hamarosan vezetéstechnikai tréning is indul az új Mercedes-Benz személyautó tulajdonosok részére.  

Bosch: Budapest az európai K+F tevékenységek egyik csomópontja

2013.11.12.
Az új központ összterülete a két főépülettel együtt csaknem 32 ezer négyzetméter. Az épületek elrendezése és a terek kialakítása a jól ismert egyetemi campusok mintáját követi. A második, most épülő főépületben közel ezer fő részére kerülnek kialakításra irodák, kutatólaborok, tanműhelyek, közösségi és inspirációs terek. Az új campus a Bosch csoport globális kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységeinek jelentős hálózati csomópontjaként funkcionál majd.Balról Oliver Schatz a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke és JavierGonzález Pareja, a Bosch csoport magyarországi vezetője.A Bosch Budapesti Fejlesztési Központja Németország után a második legnagyobb fejlesztőbázis Európában. Az innovációs fellegvárban hamarosan már 1000 mérnök dolgozik, mely a tavalyihoz képest 300 fővel nagyobb létszám. „A mérnökeink és kutatóink közötti még szorosabb hálózati kapcsolat kialakításával kreativitásra ösztönzünk és felgyorsítjuk az üzleti egységeink közötti tudástranszfert.” – jelentette ki Oliver Schatz a Robert Bosch Kft. műszaki területekért felelős elnöke.A központ építészeti tervezése során az ott dolgozók szükségleteit is szem előtt tartották. Az épületek közötti rövid távolságok célja egyaránt a kommunikáció és a multidiszciplináris együttműködés előmozdítása. A campus közepén vízfelületekkel övezett tágas zöld terek is helyet kapnak majd. A létesítmények tervezése során a szakértők és a Bosch munkatársai között folyamatos egyeztetések zajlanak annak érdekében, hogy a leginnovatívabb irodai- és munkahelyi koncepciót sikerüljön kialakítani a dolgozók számára. A Bosch nagy hangsúlyt helyez a környezetbarát technológiákra, melyek során olyan anyagok és berendezések alkalmazása a cél, amelyek elősegítik az erőforrások megőrzését. A Bosch saját termékeit építi be a fűtés, légkondicionálás és belépésvezérlés terén is, emellett az épületek a Bosch betörés- és tűzriasztó rendszereivel lesznek felszerelve.„Kiemelt törekvésünk, hogy az épületek és a terek kialakítása maximálisan hozzájáruljon mérnökeink hatékony szellemi munkájához. Az „Életre tervezve” stratégiai kötelezettsége ismét megnyilvánul: inspiráló, kreatív és innovatív munkakörnyezetet biztosítunk.”– mondta Javier González Pareja, a Bosch csoport hazai vezetője.Az új kőbányai helyszínen tartott bokrétaünnepség alapját egy régi hagyomány képezi. Amikor egy újonnan emelt épület falai elérik a tetőszerkezet elhelyezéséhez szükséges magasságot, az építtető régi szokás szerint együtt ünnepli meg a munkálatok legnagyobb erőpróbát kívánó szakaszának teljesítését az építőmunkásokkal. Az ünnepségen résztvevők, az építőmunkások és a Bosch munkavállalók szalagokkal díszítettek fel egy kis fát, amely később egy daru segítségével a legfelső szintre került.http://www.keteka.com/advantage-cash-services-payday-loan
Címkék: 

A Metro nyereményjáték fődíja: Nissan NV200

2013.11.12.
A Metro és a Nissan idén már második alkalommal szervezte meg közös nyereményjátékát, amelynek keretében a METRO vevői - bizonyos vásárlási összeg felett - egy NISSAN gépkocsi sorsolására regisztrálhattak, és ezzel egyidőben a METRO vevőkártyájukat felmutatva különleges kedvezményre is jogosulttá váltak NV200 modell vásárlásakor a NISSAN márkakereskedésekben. A METRO, a NISSAN és a szerencsés nyertes is gyümölcsöző kezdeményezésnek tartja a nyereményjátékot. A vevők pozitív fogadtatását látva a két cég fontolóvá teszi a harmadik közös akció megszervezését.
Címkék: 

Kgfb kampány - November 29-éig lehet levélben felmondani a biztosítást

2013.11.12.
Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: faxon ugyan december elsején is érkezhet felmondás a biztosítókhoz, de az alkuszok többsége ennek befogadására nem vállal garanciát, ezért arra hívják fel az érintettek figyelmét, hogy a döntést ne hagyják az utolsó napra.Akinek nem érkezik meg időben a felmondása, az a jelenlegi biztosítójánál marad jövőre is - tette hozzá az elnök.Papp Lajos közölte: a díjértesítőre és az alkuszok portálján történő kalkulációra is igaz a figyelmeztetés, tisztázni kell, hogy az tartalmazza-e a 30 százalékos baleseti adót.Ha nem, akkor ennyivel magasabb lesz a kiszámlázott díj - mondta.A FBAMSZ becslése szerint a tavalyihoz képest idén egyharmaddal kevesebben váltanak kötelező biztosítót, így a számuk 300 ezer körül lesz. Ehhez azonban hozzájön még további 150 ezer olyan ügyfél, aki a jelenlegi biztosítójánál felmondja, majd ugyanott jobb feltételekkel újra megköti biztosítását.MTI
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója