A Galvani híd lehetőséget ad Budapest élhetőségének javítására

2021.03.06.
Vitézy Dávid  a Népszava szombati számában megjelent interjújában rámutatott, hogy egyelőre nem az autók számának csökkentése a reális cél, csupán a növekedés megállítása. Ha igaznak bizonyulnak az előrejelzések, akkor az elkövetkező évtizedben debrecennyi ember költözik a fővárosba és az agglomerációba. Ha ehhez mindenki megveszi az első és a második autót, akkor Budapest közlekedhetetlenné válik - mondta. Vitézy Dávid kiemelte: ennek a trendnek a megfordítására készül a BFK, többek között a budapesti agglomerációs vasútfejlesztési stratégiával. A fővárosnak járó európai uniós forrásokról szólva azt mondta: Budapest és a régió nem lehet vesztese a következő ciklusnak. Egyelőre nincsenek végleges projektlisták, így korai arról beszélni, hogy mire mennyi jut - tette hozzá. "Azt számonkérni a kormányon, hogy miért nem az önkormányzat dönt arról, hogy a közlekedési nagy projektekre mennyi uniós forrás jut, tévút. Erről mindig is az aktuális kormányok döntöttek, akár Gyurcsány Ferenc vezette, akár Bajnai Gordon, akár Orbán Viktor" - fogalmazott Vitézy Dávid megjegyezve: ez minden uniós tagállamban így van. (kép: UNStudio) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Végre kiderült, hogy ki nyerte tavaly a Rali ob-t

2021.03.06.
A Hadik-Kertész duó a Ford Fiesta MkII R5-ben Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az M1 aktuális csatornának azt mondta, annak ellenére, hogy a tavalyi esztendő mindenki számára nagyon nehéz volt, végül egy színvonalas, hat fordulóból álló bajnokságot sikerült megrendezniük, amely júliusban kezdődött és december elején, a Mikulás-ralival ért véget. "A zárófutam után kialakult egy szabályértelmezési vita, melynek következtében felülvizsgálati kérelem érkezett, amelynek az elbírálása a körülmények miatt egészen mostanáig tartott" - nyilatkozta az elnök, és hozzátette, a tavalyi abszolút magyar bajnoki címet a Hadik András, Kertész Krisztián páros nyerte, az RC2-es kategória bajnoka pedig a Turán Frigyes, Bagaméri László duó lett. Oláh Gyárfás beszélt arról, hogy a magyar bajnokság tavaly is bizonyított, az év végén Nyíregyházán és környékén megrendezett Európa-bajnoki futamon jelentős nemzetközi részvétel volt, és többek között ezeknek a tényezőknek is köszönhető, hogy a világbajnokság WRC2 kategóriájának tavalyi győztese, a norvég Mads Östberg is indul az idén az ob futamain. "Nagy öröm az ő rajthoz állása, de vannak további külföldi érdeklődők is, akik a magyar bajnokságot választanák idénre" - mondta az MNASZ elnöke és hozzátette: "a hazai versenyzőknek nagy kihívás magyar pályákon megküzdeni neves külföldi ellenfelekkel, különös tekintettel egy világbajnokkal". "Az elmúlt években az utolsó versenyig tartott a küzdelem a bajnoki címért, és bízom benne, a magyarok meg tudják mutatni az idén, hogy akár Östberget is képesek megszorongatni" - fogalmazott Oláh Gyárfás, aki kitért rá: 2021-re hétfutamos ob-t terveztek, amely március végén, a Salgó-ralival kezdődne, de a koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott korlátozó intézkedések miatt ezt most felül kell vizsgálniuk. "Egy raliverseny szervezése több hónapnyi előkészítő munkával jár, ezért nem biztos, hogy az eredeti terveknek megfelelően tudunk haladni, de a magyar autósport és a rali erős, így bízom abban, hogy ha később tud csak elindulni a bajnokság, akkor is lesz lehetőségünk hat, vagy hét fordulóból álló ob-t rendezni" - jelentette ki az MNASZ elnöke. (Pénteken aztán kiderült, hogy április közepén, Miskolcon fog kezdődni a 2021-es rallye szezon, mert a koronavírus járvány harmadik hulláma, valamint a kormány által meghozott újabb szigorítások miatt változik a hazai raliversenyek időpontja. A magyar ralirajongóknak jó hír, hogy állítólag több gyári WRC csapat is érdeklődik, hogy a horvát vb futam előtti héten, tesztjelleggel rajthoz álljanak a Miskolc-ralin - a szerk.) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A Volkswagen felgyorsítja átalakítását autógyártóból mobilitási szolgáltatóvá

2021.03.06.
Ralf Brandstätter A Volkswagen csoport (VW) névadó márkájának új stratégiáját bemutató tájékoztatón Ralf Brandstätter vezérigazgató kiemelte, hogy a több mint nyolcvan éve működő vállalat a története legnagyobb szabású átalakulásán megy keresztül, és ezt a folyamatot felgyorsítják. Az utóbbi években elsősorban arra törekedtek, hogy beépítsék az elektromos meghajtási technológiát modellkínálatukba, a következő időszakban pedig az autógyártás jövőjének két másik kulcsfontosságú területére összpontosítanak, az autók használatát szolgáló szoftverekre és az úgynevezett digitális felhasználói élményre. A szoftverfejlesztés mint fő autógyártói kompetencia előretörésének legfőbb példája, hogy az idén nyáron bevezetik a cég első teljesen elektromos modellcsaládja, az ID szoftverének rendszeres távoli (over-the-air) frissítését. Ezeken a kocsikon így külön szervizelés nélkül mindig a legfrissebb változat fut majd. Az autó "szoftveralapú termékké" formálása lehetőséget ad új üzleti modellek kifejlesztésére, a termék - vagyis egy Volkswagen gépkocsi - képességeinek vásárlótól függő, egyéni összeállításában pedig a cég "digitális ökoszisztémája" kerül a középpontba. Így az egyes gyártmánytípusok, modellek az eddiginél jóval kevesebb változatban kerülnek a piacra, mert az egyéni konfiguráció egyre inkább azt jelenti majd, hogy a vásárló milyen szoftveres szolgáltatásokat rendel meg kocsijához - fejtette ki Ralf Brandstätter. Az elektromos meghajtás és a digitalizáció mellett további súlyponti terület az autonóm vezetési technológia, valamint az autó gyártási folyamatának megújítása, amelynek fő terepe a központi, wolfsburgi üzem. Minderre 16 milliárd eurót fordítanak 2025-ig. Az összes fejlesztés valamennyi eredménye a Trinity nevű modellben lesz látható elsőként. A Volkswagen első teljesen digitális és elektromos modellje 2026-ban jelenik meg, és a cég várakozása szerint az egész iparágban központi jelentőségű viszonyítási pontot, "új standardot" jelent majd a technológiáját, az általa kiaknázható üzleti modelleket és a gyártási megoldásait tekintve is - mondta a vezérigazgató. A többi között arról is szólt, hogy az átalakítás felgyorsításának jegyében kitűzték azt a célt, hogy az európai piacon 2030-ban az eddig tervezett 35 helyett 70 százalék, az amerikai és a kínai piacon pedig 50 százalék legyen az elektromos meghajtású kocsik aránya az általuk értékesített gyártmányok körében. A Volkswagen tavaly 5,328 millió kocsit adott el, ami 15,1 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 6,297 millióhoz képest. A csoport egésze valamennyi márkát együttvéve 9,305 millió gyártmányt értékesített, ami 15,2 százalékos csökkenés az előző évi 10,975 millióhoz viszonyítva. A visszaesés főként a koronavírus-világjárványnak tulajdonítható. A 2020-as pénzügyi eredményeket március 16-án közlik. A VW a világ legnagyobb autógyártó csoportja. A névadó Volkswagen autómárka mellett az Audi, a Skoda, a Seat és a Porsche, valamint a Bentley, a Bugatti és a Lamborghini tartozik hozzá. Saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket és a Ducati motorkerékpárokat is a VW gyártja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A rendőrök sem hitték el, mennyivel száguldott a zalai gyorshajtó

2021.03.06.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai március 4-én sebességmérést végeztek a 74-es számú főúton, és észlelték, hogy egy Alfa Romeo 156-os a megengedett 90 helyett 175 km/h-val közlekedett. A sofőrjével szemben az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Derült égből FULMINEA – itt az új olasz elektromos hiperautó

2021.03.06.
HIBRID AKKUMULÁTOR Az olasz villám szóból kreált Fulminea névre keresztelték az elektromos hiperautót, mellyel a nagyközönség elé lép az új olasz autógyártó startup, az Automobili Estrema. A céget 2020-ban Gianfranco Pizzuto, a Fisker Automotive társalapítója és finanszírozója hozta létre. A Fulminea különlegessége a "hibrid" akkumulátor, amelyet a szakemberek az Imercar Elektronik együttműködésével terveztek és állítottak elő. A SZÁMOK MAGUKÉRT BESZÉLNEK A hibrid akkumulátor kapacitása 100 kWh, négy villanymotort hajt meg egyszerre, összesen mintegy 2040 LE csúcsteljesítményt produkálva. Ennek köszönhetően az Estrema Fulminea kevesebb, mint 10 másodperc alatt képes felgyorsulni álló helyzetből 320 km/h-ra. Az új fejlesztésű akkumulátor a különleges technológiának köszönhetően mindössze 300 kg. Az autó teljes tömege megközelítőleg 1500 kg. A gyártó nyilatkozata szerint az akkumulátor 520 km futásteljesítményt garantál egyetlen feltöltéssel. 2023-BAN BETOPPAN A JÖVŐ Az Estrema Fulminea várhatóan jövőre kerül majd piacra, de az első „étvágygerjesztő” fotókat már nyilvánosságra hozta a gyártó cég. Azon már nem is kell csodálkozni, hogy a vállalkozás az Olasz Motorvölgyben (Motor Valley Italiana) jött létre. A projekt exkluzivitása miatt Modenában csupán 61 darabot fognak gyártani a Fulmineából. A projekt meglehetősen összetett, kiterjedt együttműködést igényel mind a tervezőktől, mind pedig a beszállítóktól. Ezért nem csoda, hogy a hiperautó létrehozásában az alapítókon kívül olyan Torino környéki autóipari cégek is részt vesznek, mint az Epta Design, az Est Mobile, a Tetra Turin és az Ucif Models. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Késsel fenyegetőzött egy teherautó sofőrje, a rendőrök lekapcsolták

2021.03.06.
Egy Csongrád-Csanád megyei lakos március 5-én, pénteken délután a 8-as számú főúton, Várpalota irányából közlekedett tehergépkocsijával Veszprém felé. Haladása során közlekedési konfliktusba keveredett egy másik tehergépjármű vezetőjével. Ezután mindkét gépkocsi megállt az út mellett, és a két sofőr próbálta egymás között rendezni a nézeteltérést. Ennek során az 58 éves férfi egy kést rántott elő, majd fenyegetőzve a sértett felé többször szúró mozdulatokat tett. Ezt követően visszaült a járműbe, majd a rendőrök nem sokkal később Veszprém külterületén állították meg. Az elkövetőt előállították, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Hackertámadás után mutatta be új Forma-1-es autóját a Williams

2021.03.06.
A csapat terve az volt, hogy az FW43B jelzésű versenygépet egy úgynevezett kiterjesztett valóság alkalmazáson keresztül mutatja be, ám azt feltörték az ismertetés előtt. Az alkalmazást így eltávolították a különböző internetes áruházakból, a bemutatóra pedig hagyományos módon került sor. "Nagy izgatottsággal vártuk, hogy megosszuk ezt a tapasztalatot a szurkolókkal, különösen ebben a nehéz időszakban, amikor sajnos nem tudunk közvetlenül személyes élményeket szerezni számukra. Sajnáljuk, hogy nem valósulhatott meg" - áll a Williams közleményében. A Mercedes motorral felszerelt autó alapjaiban a tavalyi változaton alapul, látványvilága azonban "az 1980-as és 1990-es évek sikerautójára" emlékeztet. A versenyautót az idényben a brit George Russell és a kanadai Nicholas Latifi vezeti majd. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A Magyar Rendőrség elárulta, hogyan jár el a külföldi gyorshajtások kapcsán

2021.03.06.
„Tisztelt Rendőrség! A napokban egy határozatot kaptam Önöktől, hogy fizessek be 218.400 Ft-ot (600€), mivel Ausztriában gyorsan hajtottam. Tájékoztatom Önöket, hogy a III-000 forgalmi rendszámú Volkswagen Tiguan típusú személyautómmal nem jártam az említett országban…” „Sajnos sok ehhez hasonló levelet kapunk” – írta a rendőrség a saját Facebook oldalán március 4-én. „Először az érintettek meglepődnek, hogy a Magyar Rendőrség egy külföldön elkövetett szabálysértés miatt hajtja be a bírságot. Pedig a rendőrség határozatát megelőzően az adott ország hatóságától már értesültek a szabályszegésről, de az ellen nem nyújtottak be írásos kifogást. Illetve, ha nem is volt kifogásuk, az összeget még sem fizették be. Viszont ezáltal a határozat jogerőre emelkedik, és az ügy a végrehajtási jogsegély értelmében átkerül a magyar hatóság jogkörébe. Mivel a rendőrségnek nincs lehetősége más tagállamban folytatott eljárás felülvizsgálatára, következésképpen a pénzbírságot és az eljárási költséget 30 napon belül kell befizetni. Hogy ilyen ne történjen veled, külföldre utazás előtt javasoljuk, fogadd meg néhány tanácsunkat!” – tették hozzá. Mindig tájékozódj az adott ország közlekedési szabályairól! Tartsd be azokat! Ha kipostázzák a bírságról a tájékoztatást, akkor a kiszabó ország internetes honlapján az ügyszám beírásával tudsz betekinteni az ügy adataiba (különös tekintettel a gépjárműről készült fényképfelvételre). Ha nincs kifogásod ellene, az összeget mihamarabb fizesd be! Ha nem értesz egyet a döntéssel, akkor írásban nyújts be jogorvoslati kérelmet, melyhez csatold az esetleges bizonyítékokat (autóról készült fotó, adásvételi szerződés stb.)! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

2020 autósztárjai Oroszországban – meglepetésekkel

2021.03.06.
A Lada Granta volt a legkeresettebb modell 2020-ban, 126 112 eladott darabdal. A rangsorban a Lada Vesta a második, 107 281 értékesített járművel. A harmadik helyet a KIA Rio foglalja el 88 064 forgalomba helyezett autóval. A TOP 5-be még a Hyundai Creta fért be negyedik helyen, 73 537 darabbal, míg az ötödik a rangsorban a Volkswagen Polo lett 58 455 autóval. Íme a 25 legnépszerűbb modell 2020-ban Oroszországban: Az orosz autópiac egészét nézve az eladások 9,1 százalékkal csökkentek 2020-ban az előző évhez képest. Összességében 1,6 millió személygépkocsit és könnyű haszongépjárművet adtak el tavaly Oroszországban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Nyitva maradhatnak az autószervizek és a kereskedések a lezárások alatt is

2021.03.06.
A Kormány 2021. március 8.-tól két hétre a járvány elterjedését fékezni hivatott intézkedésével jelentős korlátozásokat vezet be a kereskedelem és a szolgáltatások területén is. Az autós szakmát ez az intézkedési csomag két területen érinti, a gépjármű értékesítés és a szerviz-javítás területén. Az Innovációs és Technológia Minisztérium és az Autós Nagykoalíció között korábban megkötött stratégiai együttműködési szerződés alapján megkerestük Dr. Palkovics László minisztert, aki a témában illetékes, hogy az intézkedési csomag a szervizek nyitvatartásának megengedésével garantálja a személy-, és áruszállítás, a közlekedés biztonságát, a szakmában dolgozók és családjaik megélhetését, és tegye lehetővé a védekezésben fontos szerepet játszó közületi és vállalati ügyfelek számára a korábban megrendelt gépjárművek átadását, illetve az értékesítés folytatását. A Kormány a javaslatokat elfogadta, ezzel az autós szakma jelentős segítséget kapott a nehéz és válságos időszak átvészeléséhez. Az új gépjárműveket értékesítő kereskedések és szervizek garantálják a járványügyi szabályok szigorú betartását és betartatását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója