Engedély nélkül átalakított kocsival végzett személyszállítási szolgáltatás: Bűncselekmény

2020.07.18.
A veronai busztragédia után azzal az indoklással nyújtottak be Büntető Törvénykönyv módosítási javaslatot az Országgyűlésnek, hogy „az engedély nélkül átalakított személyszállítást végző járművekkel a közúti közlekedésben való részvétel olyan súlyos következményekkel járhat, hogy vizsgálni szükséges az ilyen cselekményekkel szemben a büntetőjog ultima ratio jellegű eszköztárának alkalmazhatóságát. A javaslat szerinti tényállással kifejezésre juttatja a jogalkotó azt, hogy a személyszállítást végző járművek átalakításának engedélyhez kötése nem csupán egy adminisztratív teher, hanem annak teljesítéséhez nyomós közérdek fűződik.” Iménti idézet tehát a törvényjavaslat indoklásából származik, a javaslat maga pedig a következő volt és így is épült be a Btk-ba: Jogellenesen átalakított személyszállítást végző jármű vezetése 239/A. § (1) Aki közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően átalakított, a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényben meghatározott közúti járművet vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművet vezet, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt iskolabusszal vagy különleges igényű - így különösen mozgásában korlátozott, idős vagy beteg - személyek szállítására szolgáló közúti járművel követik el. (3) Aki az e §-ban meghatározott járművet engedély nélkül átalakít vagy átalakíttat, vétség miatt elzárással büntetendő. A veronai buszbalest az indoklásban is említetten 17 halálos áldozatot követelt és vita tárgyát képezte, hogy ehhez a tragikus végeredményhez mennyiben járult hozzá, hogy az autóbuszba utólag tüzelőanyag tartályt építettek be, ráadásul engedély nélkül. Nem kell feltétlenül ennyire látványos átalakítás Sok autótulajdonos a tudatlanság nyugalmával végez, vagy végeztet kisebb-nagyobb átalakításokat az autóján. Nagy divat például a keréktárcsák cserélgetése. Vannak olyan járműtulajdonosok, akik szinte szezononként váltogatják a keréktárcsákat, pusztán azért, mert unják az előzőt, vagy véleményük szerint az újjal jobban fog mutatni a kocsi. Ezzel nincs is semmi baj, mindaddig, amíg megfelelő paraméterekkel rendelkező kerekek kerülnek az autóra. Egy felninek nagyon sok műszaki adata van. Nem csak a rákerülő gumiabroncs méretei vannak meghatározva, de minden autótípusnak és kivitelnek megvan a meghatározott ET számú keréktárcsája. (Az ET szám a kerék felfogatásának függőleges síkja és a függőleges erőhatás síkja közötti távolság milliméterben.) Ha ez a méret nem egyezik meg a járműre előírt ET számmal, akkor a futómű élettartama jelentősen csökkenhet, ami az alkatrészek töréséhez vezethet, ennek következményeit pedig azt hiszem nem kell különösen megmagyarázni. Szép, szép! De szabályos? (illusztráció) Próbáltam informálódni, hogy a 2018-ban törvénybe iktatott passzus alapján ismert-e olyan ügy, amelyben ez alapján vádoltak, esetleg ítéltek el valakit. Én ilyen ügyet nem találtam. Pedig a precedens nagy hírértékű lehetne A rendőrség júniusban a szintén tragikus kimenetelű késeléses kettősgyilkosság helyszínen, a Deák Ferenc téren tartott razziát, amelyben 900 személyt és 90 járművet igazoltattak, melynek eredményeképpen egyébként különböző bűncselekmények miatt elfogtak 20 embert, három esetben pedig jármű engedély miatti átalakítása miatt tettek feljelentést. Utóbbiak további sorsáról nincs információnk. Összavont rendőrségi razia a fővárosi Deák Ferenc téren (Forrás: police.hu) Pedig egy-egy kirívóbb eset nagy visszhangot keltene és talán elvenné néhány autós kedvét a hasonló átalakításokról. A részecskeszűrő kiütése nem legális Pontosabban kiütni, kivetetni legális, de ilyen autóval közúton közlekedni már nem. Erről egyébként korábban részletesen is írtunk már. Egy ilyen átalakítás jó eséllyel csak egy tisztességes műszaki vizsgálaton bukik ki, de addig a káros anyagok túlzott kibocsátása folyamatos. Jó kérdés, hogy a hatóság munkatársai, illetve a rendőrök mi alapján állapítják meg a helyszínen, hogy az adott jármű át van alakítva, tehát mi alapján ébred a gyanú. Annyit sikerült megtudnom, hogy a szakmában jártas hatósági emberek és rendőrök nyilván csak azokat az átalakításokat veszik észre egy ilyen utcai ellenőrzés során, amelyek szembe ötlőek. Jellemzően ilyen a futómű átalakítás, legtöbbször az ültetés, vagy a futómű geometria drasztikus megváltoztatása. Például, ha egy autó alól kilóg a felni, az minimum gyanús, ugyanígy megállítják azokat a kocsikat is, amelyek abroncsának felső pereme a sárvédő alá belóg. Nem csak vizuálisan, hanem hanghatás alapján is gyanúba keveredhet valaki. Ez jellemzően a kipufogórendszer átalakításával valósul meg, hiszen sokszor az egyedi kipufogók annyira hangosak, hogy a város zajában is könnyen feltűnést keltenek. Nem éri meg! Mindaddig nem várható változás a közúti járműhasználat ezen területén, amíg híre nem megy, hogy az jogellenesen, engedély nélkül átalakított járművek közúti használata bűncselekmény és már önmagában is alkalmas arra, hogy börtönbe kerüljön az elkövetője. Ehhez az kell, hogy ez a passzus ne csak a személyszállítási szolgáltatást végzők autóira, hanem minden, a közúti forgalomban lévő járműre és vezetőire is kiterjedjen. Képünk illusztráció Nagyon remélem, hogy gyakorlattá válik majd a balesetek műszaki vizsgálatánál, hogy kiemelten vizsgálják, a jármű rendelkezik-e valamilyen átalakítással. Ha pedig bizonyítottan az átalakításból fakadóan súlyosbodik majd egy baleset kimenetele, akkor azt is remélem, hogy a bírósági ítéletek indoklásában és az erről szóló hírekben is kiemelt szerepet kap majd a téma.

Látták már Natasát? – az oroszok beleszerettek a Lada Samara kabrióba

2020.07.18.
Natasa olyan, mint az el nem múló szerelem.  Elég egyszer látni és nem lehet elfelejteni. Natasa Oroszországban is kuriózum. Eleve szokatlan, hogy egy Lada modell női nevet kapjon, de aki látja, nem is tudja másként elképzelni. A VAZ-2108 Natasa a híres háromajtós „vószem” platformjára épült. A Samarát világszerte árulták, került belőle Ausztrália, Kanada  és a legtöbb európai ország piacaira is. A különböző felszereltségi szinteket a kereskedők határozták meg és ők is végezték el az ehhez szükséges kisebb-nagyobb változtatásokat. Néhány országban csak a kocsira kerülő feliratok különböztették meg az import modelleket az Oroszországban kapható Samarától, de Belgiumban, Franciaországban, Németországban és egy rövid ideig Ausztráliában piacra került kabrióváltozat is, melyet sehol máshol nem lehetett kapni. Egyes országokban az autó eltérő neveken futott.  Ez a modell modell, vagyis Natasa 1990-ben Belgiumban született meg, ahová külön szovjet mérnökcsapat érkezett Togliattiból. Születésében a Lada egyik belga forgalmazója játszotta a főszerepet, aki minden követ megmozgatott, hogy álma valósággá váljon. A négyüléses kabrió összecsukható szövettetőt, valamint új díszléceket és lökhárítókat kapott. Összesen legfeljebb 500 ilyen autót szereltek össze. Most az egyik példányt meg lehet vásárolni Szentpéterváron 250 ezer rubelért. A tulajdonos elsősorban gyűjtőnek szeretné eladni, akinél „Natasa jó kezekbe kerül és szeretetet kap.” Az eladó a hirdetésben azt is tudatta, hogy ez az a Lada, amit a járókelők biztosan megnéznek, s ha alkalmuk nyílik, meg is simogatják.

Felfrissült a Bentley luxusterepjárója, a Bentayga

2020.07.18.
Öt évvel a megjelenése óta már bő 20 ezer Bentayga talált gazdára, a modell óriási sikertörténetnek számít a Bentley történelmében. A most alaposan átdolgozott külső formatervvel az volt a cél, hogy a Bentayga tökéletesen beleilleszkedjen a márka aktuális formanyelvébe. A friss formanyelvet a márka a harmadik generációs Continental GT sorozattal és a vadonatúj Flying Spur limuzinnal vezette be. Az autó elejének minden egyes elemét átdolgozták a tervezők, a hűtőrács nagyobb lett és meredekebben áll, mint korábban, az új, intelligens LED-mátrix fényszórók megjelenését pedig a kristályüvegek inspirálták. További különlegességnek számítanak a speciális, fűthető ablaktörlő lapátok, amelyek karonként 22 fúvókát tartalmaznak. Hátulnézetből szintén jelentős változáson ment keresztül a Bentayga, amiben kulcsszerepet kap a teljesen áttervezett csomagtérajtó. Az új, mandula alakú hátsó lámpatestek tökéletesen beleillenek az új márkaarculatba, a rendszám pedig leköltözött a lökhárítóhoz, a letisztultabb összkép érdekében. A 20 mm-rel kiszélesített hátsó nyomtáv egyfelől fokozza a stabilitást. A Bentayga fényűző enteriőrje lényeges változásokon ment keresztül. A legszembetűnőbb az új kormánykerék, valamint a középkonzol, az ajtó-díszbetétek és az ülések átdolgozása. Az ülések tekintetében további hozomány a hátsó ülésszellőztetés megjelenése az ötüléses konfigurációknál. Mindezeken felül a hátul ülőket a Bentaygában jelentősen, akár 10 cm-rel nagyobb lábtér várja. Az új generációs multimédiás rendszer, amelynek lelke egy magas felbontású és gyönyörű megjelenítésű 10,9 colos érintőképernyő, észrevétlenül van integrálva a Bentley ’szárnyat’ imitáló műszerfalba. A legfrissebb hardverrel és szoftverrel dolgozó rendszer egy vadonatúj navigációt kapott műholdas térképpel, online keresővel és további friss funkciókkal. Első ízben került a szériafelszereltségek közé a vezeték nélküli Apple CarPlay. A hátsó utasok szórakozásáról egy, az eddiginél nagyobb érintőképernyővel ellátott távirányítható tablet gondoskodhat. A belső térbe a Bentley történelmében először sötét árnyalatú, gyémántcsiszolású alumínium díszítő betéteket is kérhetnek az ügyfelek, továbbá két új, különleges fafurnér is megjelent a Bentayga kínálatában: a koafa és az ún. Crown Cut diófa. Egyedi Mulliner Driving Specification konfigurációban az aprólékosan kidolgozott bőrülések steppelt varrással vannak ellátva. A Bentayga négyliteres, két turbófeltöltővel ellátott V8-as benzinmotorja 550 lóerős, maximális forgatónyomatéka 770 Nm. A konnektorról is tölthető plug-in Hybrid és a W12 motoros Speed csúcsváltozat később, de még idén csatlakozik a kínálathoz, dízel ezúttal már nem lesz.
Címkék: 

Hatalmas pályacsúccsal nyerte a Magyar Nagydíj időmérőjét Hamilton

2020.07.18.
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről. A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el. Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést, akinek ez a legjobb eredménye az időmérőkön. A 70 körös Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor kezdődik. Rajtsorrend: 1 Lewis Hamilton Mercedes 1m13.447s 2 Valtteri Bottas Mercedes 0.107s 3 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 0.930s 4 Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1.098s 5 Sebastian Vettel Ferrari 1.327s 6 Charles Leclerc Ferrari 1.370s 7 Max Verstappen Red Bull/Honda 1.402s 8 Lando Norris McLaren/Renault 1.519s 9 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 1.580s 10 Pierre Gasly AlphaTauri/Honda - 11 Daniel Ricciardo Renault 2.214s 12 George Russell Williams/Mercedes 2.251s 13 Alexander Albon Red Bull/Honda 2.268s 14 Esteban Ocon Renault 2.295s 15 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 3.097s 16 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 2.705s 17 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 2.757s 18 Romain Grosjean Haas/Ferrari 2.960s 19 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 3.059s 20 Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 3.167s  

NASA fődíjat hozott haza Amerikából a Puli

2020.07.18.
Fókuszban a Hold A Hold újra az érdeklődés középpontjába került. A NASA Artemis programja 2024-re, 55 évvel az Apolló 11 történelmi küldetése után, tűzte ki az újabb emberes Holdra szállást. Ennek előkészítésén nem csak az Egyesült Államok dolgozik gőzerővel, egy gyorsan növekvő nemzetközi közösség munkálkodik azon, hogy égi kísérőnkön fenntartható módon teremtsük meg az emberiség állandó jelenlétét. Ehhez ugyanúgy ember nélküli küldetések kellenek az első körökben, ahogy az Apollo programban is robotikus felderítőkkel készítették elő a holdraszállást (Lunar Orbiter, Ranger, Surveyor programok). A tervezett kínai, indiai, orosz és japán expedíciók mellett a NASA CLPS (Commercial Lunar Payload Services, Kereskedelmi holdi hasznos teher szolgáltatások) programjában magáncégek által fejlesztett leszállóegységek indulnak égi kísérőnkre: 2021 második felében az Astrobotic és az Intuitive Machines, 2022-ben a Masten Systems űrszondái visznek többek között NASA műszereket és kisméretű holdjárókat is a Holdra. Holdi erőforrások Ezeknek az expedícióknak fontos feladata a holdi erőforrások feltérképezése és azok kiaknázási lehetőségének vizsgálata. Ez az ún. ISRU-elv, azaz a helyszínen megtalálható erőforrások felhasználása. (ISRU: In Situ Resource Utilization). A Holdon jelenleg az ISRU lehetőségek első számú jelöltje a víz - pontosabban a vízjég -, amelyből nyilván a jövőbeli Hold-telepesek vízellátását lehetne biztosítani, de még fontosabb, hogy rakéta üzemanyagként is szolgálhat, hiszen elektrolízissel hidrogént és oxigént tudunk belőle előállítani.  Puli Lunar Water Snooper A holdi hidrogénkészletek felfedezése és jellemzése éppen ezért különösen fontos. A Puli „vízszaglászója”, a Puli Lunar Water Snooper képes azonosítani a hidrogént és méri annak a holdi talajban (regolit) lévő  mennyiségét és eloszlását. A műszer extrém kis tömege és mérete pedig különösen alkalmassá és bevethetővé teszi, akár egy 2 kg-os holdjáró hasára szerelve is. A NASA verseny értékelő bizottsága kiemelte, hogy a Puli Lunar Water Snooper koncepció izgalmas, jól kidolgozott, és egyhangúlag javasolta a díjra. Lucsányi Dávid, a Puli tudományos csoportvezetője elmondta: „Ez a kihívás egy remek lehetőséget adott számunkra, hogy innovatív ötleteinket és mérnöki-tudományos képességeinket hasznosítva mutassunk valami érdekeset a NASA-nak is, és hozzájáruljunk egy holdfelszíni NASA küldetéshez a közeljövőben. Ezen küldetések most leginkább a vízjég keresésre fókuszálnak, ami a hosszabb, fenntartható emberes küldetésekhez nélkülözhetetlen. Mi mindenképp továbbfejlesztjük nyertes koncepciónkat, amelyre nagy az érdeklődés nemzetközi szinten, és bízunk benne, hogy 2022-ben a mérőeszközünk egy kis rover alján a Hold felszínén térképezi fel a hasznosítható vízkészleteket. Folytatjuk az eddigi munkánkat és addig meg sem állunk, amíg el nem jutunk a Holdra!” Pacher Tibor, a Puli Space vezetője hozzátette: "Nagyon örülök az elismerésnek, és büszke vagyok a csapat munkájára. A Puli csapata hisz abban, hogy közös munkával Magyarország is be tud lépni azon országok nagyon szűk csoportjába, akik képesek egy másik égitest elérésére, és részt vehetnek a Hold erőforrásainak hasznosításában, egy új, innovációra építő gazdaság kialakításában. Széchenyi szavaival élve: 'Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen'."
Címkék: 

Versenyre kész a Herczig család

2020.07.18.
Igaz a fiatal versenyző a magyar rally bajnokságban indul, a hétvégén a Salgó Rallyn egy R2-es Ford Fiestával a Rally4 kategóriában, édesapja viszont az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is a Rally Európa Bajnokság (ERC) egyik állandó magyar résztvevője lesz az R5-ös kategóriában, továbbra is egy VW Polo GTI-vel és ő a jövő héten kezd Olaszországban. „Nagyon fura az élet, mert éppen 23-évvel ezelőtt kezdtem a rallys karrieremet egy Skoda Favorittal, a Salgótarján környéki pályákon, most pedig Patrik első rally versenye is ezeken az ikonikus pályákon kezdődik. A tél folyamán sok mindent átbeszéltünk, elsősorban a pályák felírásában, feldolgozásában próbáltam segíteni, de a versenyen szurkolóként leszek jelen.” -mondta Herczig Norbert, aki a saját bajnokságát is nagyon várja. „Kivagyunk éhezve, hatalmas öröm volt a teszten visszaülni a versenyautóba, folyamatosan figyeljük a híreket, de nagyon remélem, hogy 6 versenyt meg tudnak rendezni az ERC szervezői.” – tette hozzá a magyar pilóta, aki tavaly az 5. helyen végzett az Európa Bajnokságon, amely most a Rally Di Roma-val kezdődik július 24.-e és 26.-a között.
Címkék: 

Magyar Nagydíj - Bottas volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2020.07.18.
Második helyen brit csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik legjobb köridőt a mexikói Sergio Pérez (Racing Point) autózta. Utóbbi csapattársa, a kanadai Lance Stroll ötödik lett, így a Racing Point két pilótája mindhárom szabadedzésen az öt között zárt. A negyedik helyen a monacói Charles Leclerc (Ferrari) végzett, míg a hat közé a holland Max Verstappennek (Red Bull) sikerült még bejutnia. A pilóták ezúttal tökéletes időjárási viszonyok között körözhettek, a péntek délutáni edzéssel ellentétben száraz felületen.     Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport):     --------------------------------------- 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:15.437 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:15.479 3. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:15.598 4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:15.781 5. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:16.033 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:16.084     A további program:     ------------------ időmérő edzés 15.00     vasárnap: futam 15.10     pénteken:     2. szabadedzés:     --------------- 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:40.464 p 2. Bottas 1:40.736 3. Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 1:41.784 4. Stroll 1:42.380 5. Pérez 1:42.470 6. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1:42.588     1. szabadedzés:     --------------- 1. Hamilton 1:16.003 p 2. Bottas 1:16.089 3. Pérez 1:16.530 4. Stroll 1:16.967 5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:17.200 6. Vettel 1:17.238

Formula Student Online: kiemelt a vezető nélküli autók versenyszáma

2020.07.18.
A Formula Student Online kiemelt hangsúlyt fektet a driverless (Vezető nélküli) autók versenyszámára, mely a Járműmérnökök Egyesülete és a MITeam Delft szoros együttműködésének és a BME FRT csapat tesztelésének köszönhetően valósul meg - mondta el portálunknak Kun János. A szervező csapat a Formula Studentben világújdonságként, az iparban használatos agile módszertan szerint, valós  online:ipari kihívásoknak és standardoknak megfelelően, Unreal Engine-re és Airsim plug-inre építkezve valósítja meg az online driverless versenyszámhoz szükséges környezetet, melynek kimenete egy élő közvetítés során felhasználható szimulátorkép. A virtuális környezet agyaként egy operátor modul funkcionál, mely kapcsolatban áll az Unreal Engine-nel és az Airsim plug-inekkel és egy ROS bridge-en keresztül a csapatok saját fejlesztésű mesterséges intelligenciáival, melyek az autonóm vezetésért felelősek. A Formula Student Online virtuális, önvezető autókhoz készült szimulátorának rajtja A verseny során egyszerre egy csapat versenyez a virtuális környezetben létrehozott Formula Student EAST pályán, mely lehetővé teszi a fizikai versenyhez hasonlóan az: időmérést, valamint sebességmérést elütött vagy kihagyott bóják számolását pályaelhagyást Fontos kiemelni, hogy a szoftverkörnyezet képes különböző időjárási körülményeket generálni (eső, hó, köd, szmog, hulló falevelek), melyek a széllel együtt változatos viharos körülményeket tudnak generálni a versenyző csapatok autonóm rendszerei számára, így például a valós életben is előforduló, szemből érkező napsütés miatti lencse tükröződést is. A fejlesztők és szervezők célja, hogy minden egyes versenyző csapat azonos körülmények között mérkőzzön meg, így hasonlítva össze a csapatok mesterséges intelligenciáinak valós tudását. A Formula Student online résztvevő csapatai több, mint másfél hónapos felkészülési időszakot követően az augusztus 8-án közvetített döntőkben küzdenek meg majd a verseny legelőkelőbb helyezéseiért. Az élő közvetítésben a nézők nyomon követhetik az üzleti prezentációs- és koncepcionális tervezésről szóló versenyszámokat, valamint az önvezető autók versenyét, és nem utolsósorban a virtuális pályákon megrendezett dinamikus versenyszámokat. A prezentációkhoz a csapatok interneten keresztül zajló meetingeken csatlakoznak, míg a dinamikus versenyszámok e-sport versenyhez hasonlóan, selejtezőkörök utáni egyenes kieséses futamokkal, online szimulátoron zajlanak. Autómodell a Formula Student Online saját fejlesztésű autonóm szimulátorában Az augusztus 8-án, 9 órától kezdődő közvetítés során a stúdióban szakértői- és szervezői interjúk is színesítik a programot, majd a versenyszámok utáni díjátadóval záródik az első Formula Student Online, 19:30-kor. Az érdekes és változatos műsort a verseny honlapján és közösségi média csatornáin is nyomon lehet követni. A 2020-as Formula Student ONLINE-nal kapcsolatos friss hírekért és információkért kövessék a verseny hivatalos kommunikációs csatornáit: Facebook: facebook.com/formulastudentonline Instagram: https://www.instagram.com/formulastudentonline/ Honlap: formulastudentonline.com  

A Volkswagen-konszern eladásai 17,5 százalékkal csökkentek júniusban

2020.07.18.
Értékesítése valamennyi térségben csökkent, kivéve a Kína nélkül vizsgált ázsiai és csendes-óceáni régiót, ahol tavaly júniussal összevetve 0,2 százalék volt a növekedés, 26 700-ra. Kínában és Hongkongban az eladások 4 százalékkal 341 ezerre csökkentek. A kornszern Nyugat-Európában 255 200 járművet értékesített, 30 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Észak-Amerikában a járműeladások 23 százalékkal, 62 300-ra csökkentek. A VW az idei első hat hónapban 3 893 000 járművet adott el, 27 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója