Bernie Ecclestone 89 évesen apa lesz!

2020.04.02.
A Forma 1 egykori korlátlan urának eddig két házasságából három gyermeke született. Deborah 65 éves, Tamara 35, Petra pedig 31. Mostani feleségét Ecclestone 10 évvel ezelőtt egy brazil futamon ismerte meg, azóta együtt vannak. Az esküvőt 2012 augusztusában Brazíliában tartották.  Három lánya mellett öt unokája is van Ecclestone-nak. A nemzetközi sajtó már azt találgatja, vajon sikerül-e végre egy fiút nemzenie, vagy végleg kitart a lányok mellett. Az adatokból egyértelmű, hogy Bernie legidősebb és legfiatalabb gyermeke között több mint 65 év lesz a különbség. A focus.de a Sport1 és az F1-Insider.com csatornákat jelölte meg forrásként, amelyek először hírt adtak a szenzációról.  A koronavírus idején a pár brazíliai birtokán vészeli át a nehéz időket. Bernie öt évvel ezelőtt vásárolt egy kávéültetvényt Sao Paulo közelében. Korábban, ha barátok jöttek, kiküldtem őket az istállóba, hogy hozzanak be tojást a reggelihez, most azonban nem fogadunk senkit, így magam hozom be a tojásokat - árulta el a Forma 1 egykori tulajdonosa és mindenható ura a Sport1-nek.

Az AutoWallis kötvényt bocsát ki

2020.04.02.
A tájékoztatás szerint összesen legfeljebb 60 darab, 3 milliárd forint össznévértékű AutoWallis NKP Kötvény 2030/I. elnevezésű kötvényt bocsátanak ki. A felajánlott kötvények egyenként 50 millió forint névértékű, névre szóló, fix kamatozású, dematerializált kötvények, az aukción kizárólag a minősített befektetők tehetnek ajánlatot. A kötvények kibocsátásának elsődleges célja az AutoWallis leányvállalatai meglévő hiteleinek és/vagy operatív lízing kereteinek kiváltása. A kötvényeket április 9-én hozzák forgalomba, ezt követően kérelmezni fogják bevezetésüket a BÉT Xbond piacára az nkp program feltételei szerint - közölte az AutoWallis. (mti)

Győri Audi: Húsvét után újraindulhat a motorgyártás

2020.04.02.
Elmondta: Míg a következő héten mind a jármű-, mind a motorgyártás szünetel, az azt követő héten a járműgyár áll, a motorgyár azonban -  a vevői igényektől függően - várhatóan fokozatosan megkezdi termelését.  A vállalatvezetés a következő hét munkanapjaira fizetett szabadságot rendel el azoknak a munkatársaknak a részére, akik a munkavégzés alól mentesülnek, az azt követő hétre vonatkozó elszámolásról pedig jövő csütörtökig hoz döntést. Munkaadóként az Audi Hungariának egyébként jelen helyzetben állásidő, elszámolási időszakra történő lemondás, otthoni munkavégzés, rugalmas munkaidőkeret valamint szabadságelrendelés intézkedések igénybevételére van lehetősége, melyeket vegyesen alkalmaz – fogalmazott Czechmeister Mónika. Az Audi Hungaria mindent megtesz annak érdekében, hogy felelős döntéseivel hozzájáruljon munkatársai egészségének megőrzéséhez, a járvány lassításához. A termelés mielőbbi fokozatos felfutását a vállalat válságstábja az érvényes egészségvédelmi előírások mentén a legszigorúbb biztonsági intézkedések mellett tervezi. A vállalatvezetés egyúttal köszönetét fejezi ki azoknak a munkatársaknak, akik ezekben a hetekben feladataikat nap mint nap a vállalat gyártótelephelyén látják el – mondta el a kommunikációs vezető.    

Három Red Dot díjat nyert a Honda

2020.04.02.
Szintúgy a legendás japán vállalat diadalmaskodott az okostermékek versenyében, a Honda e itt is maga mögé utasította a versenytársakat. Még egy díjjal büszkélkedhet az ázsiai cégóriás, hiszen a döntőbizottság választása a különleges, kiváló terméktervezésért járó kategóriában a CBR1000RR-R Fireblade SP-re esett. A kitüntetések újabb bizonyságai a Honda szép, kimagasló használati értékű tárgyak iránti elkötelezettségének. A Honda e kapcsán Makoto Iwaki, a márka kreatív igazgatója elmondta: „Ezek a nagy presztízsű elismerések rámutatnak, hogy milyen tehetséges, nagy képzelőerőjű mérnököket tudhat a Honda munkatársai sorában. Úgy gondolom, hogy különleges, kortárs stílusával a Honda e kétséget kizáróan megérdemelte a Legjobbak legjobbjának járó kitüntetést.” A tisztán elektromos üzemű, kifejezetten modern városi környezethez fejlesztett Honda e az első modell, amit az elektromos átállás jegyében vezetett be a vállalat. A jellegzetes első és a LED hátsó lámpáktól kezdve, a töltő középre helyezett csatlakozóaljzatán át, a letisztult vonalvezetésig minden egyes apró részlet a kifinomultság és az aerodinamikai hatékonyság érdekében született, ezért is mondhatjuk, hogy a Honda e már az urbánus közlekedési eszközök következő nemzedékét képviseli. A céltudatos formatervezési filozófia hívta életre a hagyományos visszapillantó-tükrök helyett alkalmazott Oldalsó Kameratükör Rendszert is, miként a lámpák közötti első és hátsó fekete panelek egyedi, konkáv profiljának rajzolásakor e gondolkodásmód vezette a tervezők ceruzáját. A tisztán elektromos üzemű Honda e elődje a 2017-es Frankfurti Autószalonon tűnt fel elsőként, ekkor mutatták be az Urban EV Concept névre keresztelt tanulmánymodellt. Lélegzetelállító vonalai a 2018-as Car Design Award zsűrijének tagjait is megbabonázták, így az Év tanulmányautójának választották az újoncot. Ezt követően az e Prototype koncepcióautó vonta magára a figyelmet. Először a világpremierjének otthont adó 2019-es Genfi Autószalonon, majd a Milánói Divathéten, ahol a Honda experience – Casa Connessa Tortona ékköveként tekinthette meg a nagyközönség. A Honda elsőként vett részt a divatvilág legnagyobb rendezvényén, ahol nemcsak járműveivel, hanem kiállítási területével is lenyűgözte a látogatókat. A 2020-as CBR1000RR-R Fireblade SP az 1992-ben életre hívott Fireblade család legújabb, legmodernebb tagja. Akárcsak felmenői, ez a modell is, új mércét állított a közúti használatra is alkalmas, literes gyorsasági motorkerékpárok szegmenségben, ugyanakkor páratlan teljesítményével és radikális megjelenésével minden eddiginél nagyobb előrelépést jelent a kategóriában. Tervezésekor a „Versenyre született” jelmondat határozta meg a mérnökök munkáját. A Honda termékei számos alkalommal nyűgözték már le a Red Dot döntőbizottságát, a Legjobbak legjobbja lett például a Honda S2000 (2001) és a Civic (2006), valamint Red Dot díjat kapott az európai Accord Tourer (2008) és az Insight (2009) is.

Biztonságos munkába járás az Amazonnál

2020.04.02.
Január 28-án az Amazon franciaországi Boves-ban található központjában egy rendhagyó közlekedésbiztonsági eseményre került sor, amely a munkába járás közúti kockázataira hívta fel a figyelmet. Az Amazon alkalmazottai kipróbálhatták a vezetést4echnikai szimulátorokat is (kép: Sécurité Routiére) A szervezők több állomáson várták a cég közel 800 alkalmazottját. Az eseményre Muriel Nguyen, Somme prefektusa is ellátogatott a megyei közlekedésbiztonsági hivatal igazgatóhelyettesével, a munkaügyi igazgatóval és a Pôle Emploi területi igazgatójával együtt.

Lóránd Balázs a Continental budapesti Mesterséges Intelligencia Fejlesztési Központjának új vezetője

2020.04.02.
A központ korábbi vezetője, Jens Brüning visszatér a német ADAS központba, miután a kiküldetése 2020 márciusával véget ér, amelynek egyik fő célja az első mesterséges intelligencia fejlesztő központ megnyitása volt Magyarországon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2018. január 30-án bejelentette, hogy a Continental 100 új munkahelyet hoz létre képzett szakértők és diplomások számára a mesterséges intelligencia területén Budapesten, a Magyar Kormány támogatásával. Dr. Lóránd Balázs „A magyar emberek rendkívüli tehetségének és az ország kiváló K+F potenciáljának köszönhetően sikeresen megnyitottuk Mesterséges Intelligencia Fejlesztő Központunkat, amely úttörő megoldásokkal segíti a fejlett vezetéstámogató rendszerek kialakítását” – hangsúlyozta ki Jens Brüning. Emellett azt is kijelentette, hogy a „Budapest szívében elhelyezkedő 1400 m2-es irodánk versenyképes és inspiráló lehetőségeket kínál olyan szakembereknek, akik elkötelezetten és motiváltan szeretnék formálni a mobilitás jövőjét.” A központ új vezetője, Dr. Lóránd Balázs felhívta a figyelmet az önvezető autók technikai kihívásaira is: „A járművek környezetének felmérése kiemelten fontos feladat a fejlett vezetéstámogató rendszerek esetében. Akárcsak az embernek, a rendszernek is észlelnie kell a közlekedés többi résztvevőjét, az utat és a lehetséges akadályokat. Az ilyen rendszerek kialakítása rendkívül összetett feladat és számos különböző építőelemből áll. Mindehhez rendelkezünk a szükséges szakmai kompetenciákkal és egy elkötelezett csapattal Budapesten, akik támogatnak minket a céljaink elérésében. Emellett mögöttünk áll az a stabil háttér, amit a közel 150 éves nemzetközi vállalat nyújt nekünk: a Continental.”

Pionírszellem: az elektromos jármű fejlesztés hagyománya az Opelnél

2020.04.02.
Az Opel elektrifikációja ugyanakkor sokkal régebb óta, pontosan öt évtizede tart, azóta folyik az elektromos hajtásrendszerekkel kapcsolatos kutatás és fejlesztés – Rüsselsheim az autóipar egyik villamosítási úttörője. Már 1968-ban, a  Kadett B Stir-Lec tanulmányautó olyan műszaki megoldást, a hatótáv növelőt mutatott be, amelyhez hasonló évtizedekkel később az Opel Amperán jelent meg. Három évvel később Georg von Opel, a cégalapító unokája,1971-ben hat villanyautó-világcsúcsot állított fel 188 km/órára képes Opel Elektro-GT kísérleti járművével. Az összesen 88 kW/120 lóerős két egyenáramú villanymotort 590 kilogrammos nikkel-kadmium akkumulátor táplálta. Egyenletes 100 km/órás sebességgel 44 kilométer volt a hatótáv. Impulzus a fenntarthatóság felé: az Opel Impuls program Nagy lépéssel vitte előre a kutatást az Opel Impuls program, 1990 és 1997 között. A Kadetten alapuló Impuls 1-et 16 kW-os mellékáramkörű egyenáramú motor hajtotta, folyékony elektrolitos nikkel-kadmium akkuval. Hatótávja 80 kilométert ért el, sebessége 100 km/órát. Az Astra Caravan-alapú Impuls 2 32 darab ólomakkumulátor-cellája két 45 kW/61 LE összteljesítményű váltóáramú aszinkron-motort látott el energiával. Az Impuls 3 pedig az Opel első nagyléptékű villanyautós kísérleteként valósult meg 1993-tól 1997-ig. Tíz darab Impuls 3-ból álló flotta futott tesztüzemben a keleti-tengeri Rügen szigetén, több mint 300 ezer kilométert téve meg. Öt elektromos Astrát láttak el nikkel-kadmium akkuval (45 kW/61 LE), öt továbbit nagy energiájú nátrium-nikkelklorid típusúval (42 kW/57 PS). Mind a tíz Impuls 3-ba váltóáramú aszinkron-motort építettek. 1995-ben hozta be az Opel az elektromos mobilitást a haszonjárműves szegmensbe, a Combo Plus koncepciójárművel. Az Impuls 3-hoz hasonlóan ez is nagy energiájú nátrium-nikkelklorid akkut és 45 kW-os váltóáramú aszinkron-motort kapott. Tüzelőanyag-cella a mindennapokban, emissziómentes HydroGen flották A HydroGen1 hozta be 2000-ben az Opel első tüzelőanyag-celláját egy Zafirába. Váltóáramú motorja hidrogénből nyert árammal fejtett ki 55 kW/75 LE teljesítményt, illetve 251 newtonméter nyomatékot. A teljesítménycsúcsokat puffer-akkumulátor hidalta át. 2001-ben húsz darab HydroGen3 modell került tesztelő ügyfelekhez. 60 kW/82 lóerővel 160 km/órás sebességet értek el. Két példány 2004-ben részt vett a „Fuel Cell Marathon” futamon, és probléma nélkül tettek meg csaknem tízezer kilométert, a norvégiai Hammerfesttől a portugáliai Lisszabonig. Heinz-Harald Frentzen Grand-Prix- és Opel-DTM-pilóta 2005-ben győzött az alternatív hajtású autók Rallye Monte Carlóján. Teljesen emisszió-mentesen közlekedett a negyedik generációs tüzelőanyag-cellás HydroGen4 is, kipufogócsövéből csak vízgőz távozott. Környezetkímélő működése 440 darab, sorba kapcsolt cellának volt köszönhető, amelyekben hidrogén vegyült a levegő oxigénjével. Égés nincs, csak elektrokémiai reakció, amely áramot fejleszt. A teljesítmény tartósan 73 kW/100 LE, csúcsértéke 94 kW/128 LE. 2008-tól HydroGen4 járműflotta igazolta mindennapi használhatóságát a Szövetségi Közlekedési Minisztérium által támogatott Clean Energy Partnership (CEP) projekt keretében, Berlinben és később Hamburgban, Baden-Württembergben, Észak Rajna Vesztfáliában és Hessenben. A hatótáv-bajnok Opel Ampera és az Opel Ampera-e Az eddigiekkel párhuzamosan folytatta az Opel az akkuhajtású járművek fejlesztését: a 2007-es IAA alkalmával bemutatkozott a hosszított hatótávú Voltec-hajtóművel ellátott innovatív Flextreme Concept. A 2010-es Genfi Szalonon kiállított Flextreme GT/E Concept megmutatta, hogy a koncepció integrálható középkategóriájú kocsiba is. A szériagyártásra érettséget hatótáv-hosszabbítóval („Range-Extender“) érte el 2011-ben az Opel Ampera, az első mindennapi használatra és utazásra alkalmas négyszemélyes villanyautó. A körülményektől függően 40 - 80 kilométeres elektromos hatótávot 16 kWh kapacitású lítiumion-akku biztosítja, amely 111 kW/150 LE teljesítményű elektromos motort táplál. Amint lecsökken az akku töltöttsége egy meghatározott szintre, automatikusan beindul a 63 kW/86 lóerős benzinmotor, hogy hajtsa az áramellátó generátort. A folyamatos energiaellátás gondtalan autózást tesz lehetővé – nem kell útközben tölteni, a hatótáv több száz kilométer. Az Ampera megelőzte korát, és elnyerte a „2012 Európai Autója” kitüntetést. 2016/2017-ben következett az Opel Ampera-e. A szegmensben vetélytárs nélküli 423 kilométeres tisztán elektromos WLTP szerinti hatótávjával valódi bajnokként tündökölt premierjén, a Párizsi Autószalonon. Laposan az aljában elhelyezett akkumulátora helyet hagy öt utasnak és egy ötajtós kompakt kocsiéhoz mérhető csomagtartónak (381 liter). Az Ampera-e megmutatja, hogy közös nevezőre hozható az elektromobilitás az örömautózással, hiszen az álló helyzettől kifejtett 360 newtonméteres nyomaték lenyűgöző gyorsulást és rugalmasságot eredményez. A villanymotor teljesítménye 150 kW/204 LE. Nulláról ötvenre 3,2 másodperc alatt gyorsul az autó, előzéskor pedig mindössze 4,5 másodperc alatt növeli 80-ról 120-ra a sebességét. Meggyőző koncepciójáért 2017 őszén az Opel Ampera-e megkapta a nemzetközileg elismert „Arany Kormánykereket“ a kis- és kompakt-kategóriában, az AUTOBEST zsűrije pedig az ECOBEST 2016 címmel tüntette ki. Az Ampera-e helyét mostanra átvette a Corsa-e, amely az AUTOBEST zsűritől elnyerte az „Európa Legjobb Autóvétele 2020” díjat.  

Megérkezett a vadonatúj 3T FOR BMW kerékpár

2020.04.02.
A bajor prémiummárka és az olasz kerékpárgyártó vállalat forradalmi együttműködésének gyümölcse a vadonatúj 3T FOR BMW kerékpár, amely a kerékpározás színtiszta élményével ajándékozza meg a BMW ügyfeleit. A gyártó tökéletes aktív pihenésre vágyó ügyfelei kétféle színösszeállításban rendelhetik meg a különleges kiadásként megtervezett 3T FOR BMW kerékpárt, amelyhez a 3T rendkívül népszerű, sokoldalú Exploro kerékpár-koncepciója adta a műszaki alapot. „A 3T egyértelmű választás volt számunkra, hiszen Exploro modelljük a piacon elérhető legjobb terepkerékpár, amely a teljesítményt a luxus minőséggel és a kerékpározás önfeledt élményével egyesíti” – nyilatkozta Gaston Streiger, a BMW Lifestyle részlegének vezetője. Határozott sziluettjével és precíz vonalvezetésével a vadonatúj 3T FOR BMW kerékpár tökéletesen illeszkedik a BMW minimalista formanyelvéhez, és mint ilyen, a BMW Lifestyle Kollekció portfóliójának ékes darabja. A letisztult dizájn tökéletes minőséggel és prémium színvonalú teljesítménnyel párosul: a 3T FOR BMW kerékpár aerodinamikailag tökéletesített váza teljes egészében szénszálból készült, a világ legkönnyebb, aerodinamikailag optimalizált, szénszálból készült hajtókarjai a 3T olasz műhelyében láttak napvilágot, a nyerget és a markolatokat pedig exkluzív Brooks bőrből varrták. A Fulcrum könnyűfém keréktárcsákon rendkívül ellenálló Schwalbe One Speed gumiabroncsok feszülnek, amelyek minden terepen tökéletes tapadást és maximális sebességet garantálnak – legyen szó akár macskaköves utcákról, járatlan utakról vagy hegyi emelkedőkről. A kifejezetten terepre tervezett Shimano GRX váltómű eközben minden emelkedőn és ereszkedőn az optimális sebességi fokozatot kapcsolja.

Red Dot Díj 2020: a Kia XCeed a ‘Termékdizájn’ kategória győztese

2020.04.02.
Az XCeed elismerésével a Kia 2009 óta begyűjtött Red Dot elsőségeinek száma 25-re emelkedett. Legutóbb az XCeed közeli rokonai, az ötajtós Ceed, a Ceed Sportswagon és a ProCeed nyert ilyen, a formaterv erősségeit díjazó elismerést 2019-ben.    Karim Habib, a Kia Design Centerének vezetője a díj kapcsán elmondta: “a Kia hagyományosan elkötelezett a minőség folyamatos emelése és javítása mellett, miközben ügyfelei mind tökéletesebb kiszolgálására törekszik. Az XCeed tökéletes megtestesítője mindennek, én pedig különösen büszke vagyok arra, hogy kollégáim erőfeszítéseit és munkáját világszerte sikerek koronázzák, hiszen vásárlóink is elégedettek.”      Gregory Guillaume, a Kia Motors Europe formatervezési alelnöke, az XCeed vezető formafelelőse így nyilatkozott: “Az XCeed határozottan és bátran újszerű formairányba terelte a Kia legnépszerűbb modellcsaládját, miközben minden formaelemében azonnal felismerhetően és kétségbevonhatatlanul Kia maradt. Ez a díj európai formacsapatunk munkájának elismerése, amelyre különösen büszke vagyok.”    A Red Dot már az XCeed második rangos formatervezési díja, hiszen a modellt 2020 elején az iF zsűrije is kitüntette. Az XCeed ugyanakkor 2019-ben már ‘Arany kormánykereket’ (Das Goldene Lenkrad) nyert Németországban, miközben győzött a városi autók kategóriájában (Urban Car Award) a világszintű, ‘Az Év Női Autója’ választáson is.    A Kia XCeed Az XCeed a kompakt szabadidő-terepjárók (SUV) praktikumát a családi ötajtósok sportosságával és vezetési élményével ötvözi. Azoknak az európai vásárlóknak készül, akik az SUV-k által nyújtottnál dinamikusabb menettulajdonságokra és sportosabb megjelenésre vágynak.      A hagyományos szabaditőautók sportos alternatívájaként az XCeed azokéhoz hasonlóan tágas utas- és csomagteret kínál. Menetdinamikai jellemzői sportosak, de ettől a menetkomfort nem csorbul, miközben a hagyományos kompaktokénál emeltebb üléshelyzetből a vezető sokkal jobban áttekintheti a forgalmat.    Az XCeed kifejezetten az európai vevők igényei alapján született a Kia frankfurti fejlesztőközpontjában. Értékesítése 2019 második félévében indult, és máig több mint 20 000 talált belőle gazdára Európa szerte. Az XCeed plug-in hibrid változata 2020 első negyedévében debütált. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója