Erdélyből érkeztek autóbuszok a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe

2020.01.24.
Ikarus 256.50 A két jármű érkezése újabb lépése annak a folyamatnak, melynek során az elmúlt két évben már tíznél több egykori magyar gyártású autóbuszt mentett meg a Közlekedési Múzeum - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel. "A most Csíkszeredából érkezett járművek korábban az erdélyi városok és falvak között menetrend szerinti forgalmat láttak el. A múzeum szakemberei tavaly nyáron térképezték fel a helyi üzemeltető járműparkját, és találták meg flottájában a valaha elkészült legnagyobb Csepel autóbuszt. Ez a busz jól jelképezi azt, hogy az Ikarus mellett is megannyi járműgyártó és járműipari beszállító működött eredményesen Magyarországon. A szintén Erdélyből a múzeum gyűjteményébe került másik autóbusz a székelyföldi közforgalmú buszközlekedés egyik legjellemzőbb típusa, egy Ikarus 256-os, azonban a magyar járművek már innen is sorra tűnnek el, így stratégiai fontosságú volt, hogy ezeket megmentsük az új Közlekedési Múzeum számára" - hangsúlyozta a buszok érkezése kapcsán Vitézy Dávid főigazgató. A múzeum közleménye szerint a most a gyűjteménybe került buszok a mindennapi forgalomban szállították utasaikat Erdélyben. A magyar gyártású járművek megmentése az utolsó pillanatban történt meg, hiszen ezek a buszokat már Erdélyben is sorra selejtezik az üzemeltetők. Csepel 258K A Közlekedési Múzeum a forradalom óta többségi magyar tulajdonban működő ITAS társaságtól szerezte be a járműveket, köztük az egyetlen példányban készült Csepel autóbuszt. Mint közölték, a buszokat felújítják és helyreállításuk után bemutatják a nagyközönségnek. Az Erdélyből a Közlekedési Múzeumba került Ikarus 256.50-es típusból 1974 és 2002 között több mint 23 000 darab készült a vállalat székesfehérvári üzemében. Ezek a buszok az évtizedek során négy kontinens huszonkét országba jutottak el; az Ikarus autóbusz típusokból Székelyföldön ez volt a legelterjedtebb. A most beszerzett darabot 1983-ban gyártották, majd a 19-es számú Volán Vállalat színeiben szállította az utasokat. A sokáig Győrben, illetve a Kisalföldön szolgált kocsit 1999-ben adták el Csíkszeredára, ahol 2019-ig vett részt a napi forgalomban. A másik most érkezett autóbusz egy Csepel 258K, amely külseje alapján nagyon hasonlít az Ikarus típusaira, ám a jármű fejlesztésében és gyártásában nem vett részt a mátyásföldi vagy a székesfehérvári üzem. Gyártását a Csepel Autógyár végezte, mivel ők is szerettek volna megjelenni az autóbusz piacon, a Csepel mindemellett fontos beszállítója is volt az Ikarusnak. A 258K típusjelű autóbuszt 1987-ben gyártották a Volánbusz Béke téri főműhelyében. A Volánbusz 1994-ig használta a Csepel autóbuszt, majd értékesítette. Ekkor került Erdélybe, ahol 2019 nyaráig Csíkszeredán és környékén látta el a napi utasforgalmat.

Hatalmasat bukott a világbajnok a Monte-Carlo-ralin

2020.01.24.
Tänak és Martin Järveoja balesete péntek délelőtt, a Saint-Clément – Freissinières gyorsaságin történt. Tänak az összetett negyedik helyén állt, mindössze 10 másodperccel lemaradva az első helyezett csapattársától, Thierry Neuville-től. A 20,68 km-es gyorsasági 9. kilométerénél történt a baleset, az észt kettős nagy sebességgel lesodródott az útról az árokba, ahol fáknak ütköztek és felborultak. Szerencsére a pilóta és a navigátor is saját erejéből képes volt kiszállni a roncsból, a csapat közlése szerint kórházba szállították őket kivizsgálásra.  
Címkék: 

2019-ben is a győri Audi volt a világ legnagyobb motorgyára

2020.01.24.
2009 március 10-én, az Audi AG ingolstadti éves sajtótájékoztatóján jelentette be a részt vevő magyar újságíróknak Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezetésének akkori elnöke, hogy 1,9 millió legyártott motorral az Audi Hungaria lett a világ legnagyobb motorgyára, megelőzve a Toyota Kamingóban levő gyárát. Tavaly 80 ezer elektromos motor készült Győrben. Azóta több ügyvezető is megfordult a győri gyár élén. Thomas Faustmannt előbb Peter Kössler váltotta. Őt Achim Heinfling követte, tavaly ősz óta pedig Alfons Dintner az ügyvezetés elnöke. Ami összeköti négy vezetőt, hogy valamennyien elmondhatják, a világ legnagyobb motorgyárának élén álltak, Győr elsőségét ugyanis nem tudták megtörni. Vagyis 12 éve büszkélkedhet az Audi Hungária a világelső jelzővel. Ehhez általában kétmillió közeli darabszámot kellett produkálni évente. Volt, amikor picivel felette, s olyan is, amikor picivel alatta volt a kétmilliónak. 2019-ben 1 968 742 motort gyártottak Győrben, köztük 1 370 316 benzinest, 508 059 dízelt, valamint 90 367 elektromos motort. Ha összevetjük a számokat a világelsőséget meghozó 2008-as évvel, akkor láthatjuk, hogy az arányok változnak. Tizenkét éve még az e-motorok mellett nulla állt, a dízelek pedig jóval nagyobb darabszámban készültek. A motorgyártás darabszámai 2019-ben részletesebb bontásban: a vállalat 99 789 háromhengeres- és 983 893 négyhengeres Otto-motort gyártott, köztük a 2,0 literes négyhengeres benzinmotort, amelyet az „Év Nemzetközi Motorjának“ választottak. Emellett az Audi Hungariánál 331 727 négyhengeres dízelmotor készült. A legendás öthengeres Otto-motorból az elmúlt évben 14 927 darabot gyártottak.  Audi RS Q3: Made in Hungary A hathengeres motorokból 267 105 Otto- és 168 996 dízel, továbbá 11 938 nyolc- és tízhengeres motor készült az Audi Hungariánál. 2018 óta a vállalat elektromos motorokat is gyárt, arányuk jelentősen nőtt az elmúlt évben. Összesen 90 367 e-motor készült Győrben 2019-ben, így összességében már százezer felett jár a villanymotorok győri gyártása. A 2019-es év nem csak az újabb világelsőség beállítását jelentette, hanem a járműgyártásban is csúcsot döntött. Soha ennyi személygépkocsi nem készült még a győri gyárban, mint tavaly. 2019-ben összesen 164 817 Audi-modell gördült le a gyártószalagról. Az Audi Q3 volt a legmagasabb darabszámban gyártott modell, amelyből 120 230 darab készült. Az Audi TT modellekből 11 791 Coupé-t és 3 208 Roadstert gyártott az Audi Hungaria. 2019-ben 7 302 Audi A3 Cabriolet hagyta el a gyártócsarnokot, valamint 6 986 A3 Limousine, amelyet március óta Ingolstadttal közösen gyárt a vállalat. Az Audi Q3 Sportback sorozatgyártását nyáron kezdte meg a vállalat, év végéig 15 300 darab készült a legújabb győri modellből. Alfons Dintner, az igazgatóság elnöke Nagyon büszke vagyok a vállalat teljesítményére, és ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani munkatársainknak. Ismét bebizonyítottuk, hogy az Audi Hungaria nagyszerű teljesítményre képes - “, mondta Alfons Dintner, az igazgatóság elnöke. - A digitalizáció, elektromobilitás és fenntarthatóság fémjelezte átalakulási folyamat számos kihívás elé állít minket. A jövőre vonatkozóan prioritásunk, hogy tovább növeljük termelékenységünket, amellyel erősítjük versenyképességünket. Ezzel a jövőben is biztos munkahelyeket tudunk nyújtani munkatársainknak – fogalmazott Alfons Dintner.

Lopott Opelt és Audit fogtak a rendőrök a határon

2020.01.24.
Egy román állampolgárságú férfi jelentkezett kilépésre 2020. január 23-án 13 óra körül egy autószállító tréler vezetőjeként a Nagylak Közúti Határátkelőhelyen. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a vontatmányon lévő Opel Insignia típusú gépjármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a német hatóságok körözik. Néhány órával később a Csanádpalota Autópálya-határátkelőhelyen akarta elhagyni az országot szintén egy román állampolgárságú férfi, az általa vezetett olasz honosságú Audi A6 típusú autóval. A rendőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a gépkocsi szerepel a körözési rendszerben, azt az olasz hatóságok keresik. A nyomozók a csaknem 10 millió forint összértékű járműveket lefoglalták.
Címkék: 

Rali-OB: Herczig Norbert fia is rajthoz áll az idei szezonban

2020.01.24.
A 44 éves pilóta és 17 esztendős fia az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában jelentette be, hogy három év ralikrosszozás és a tavaly megnyert magyar bajnoki cím után Herczig Patrik egy Ford Fiesta R2-es volánja mögött, Bán Viktor navigátorral vág neki az országos rali bajnokság idényének. "Az első évben az eredményesség egyáltalán nem számít, Patriknak az idén minden egyes gyorsasági szakasz és az összes versenyhétvége egyfajta teszt lesz, mert bele kell tanulnia ebbe a szakágba" - mondta Herczig Norbert, aki 2018 után tavaly is az Európa-bajnokságon (ERC) indult. "A 2019-es szezon előtt Volkswagen Polo GTI R5-ösre váltottunk, ez az autó az év végére forrta ki magát, és mi is nagyjából az idény végére ismertük ki teljesen" - értékelt Herczig, aki kiemelte: tavaly több új gyorsasági szakasszal és teljesen új helyszínekkel is találkoztak az év során, mostanra azonban - két szezon után - elegendő pályarutint szereztek ahhoz, hogy igazán gyorsak tudjanak lenni. "A részeredményeink ezzel együtt rendben voltak, hellyel-közzel elégedett vagyok az év végi összetett ötödik hellyel, ehhez hasonlót régóta nem ért el nemzetközi mezőnyben magyar ralis" - tette még hozzá Herczig. Hangsúlyozta, navigátorával, Ferencz Ramónnal és a csapat többi tagjával "nagyon sokat" dolgoztak az elmúlt idényben, de "mindig volt valamilyen apró hátráltató tényező", amely miatt nem tudták elérni azt az eredményt, amit szerettek volna. "Nagy rutinra tettünk szert az elmúlt két esztendőben, ezt az idén mindenképpen szeretnénk kamatoztatni" - jelentette ki Herczig Norbert.

Egy ház udvarára hajtott be az ittas kamionos

2020.01.24.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. január 23-án az esti órákban, mert egy pótkocsis tehergépkocsi a 65-ös főút 40-es kilométerszelvénye közelében – Tamási külterületén – ismeretlen okból letért az úttestről, a bal oldalon levő lakatlan ház kerítését átszakította, az ingatlan udvarára hajtott, és egy fának csapódott. A helyszíni intézkedések során kiderült, hogy a teherautó 63 éves soltvadkerti sofőrje ittas volt, és súlyosan meg is sérült a balesetben. A férfit kórházba szállították.
Címkék: 

Kelet-Közép-Európában javíthatják versenyképességüket az autógyártók

2020.01.24.
A tanácsadó cég közleményében kifejti: a szoftverek rohamos fejlődése korábban nem látott nyomás alá helyezi az autógyártók k+f részlegeit. Az autóipari szoftverfejlesztések a következő öt évben várhatóan 13 százalékkal nőnek, ami évről évre 6 százalékkal növeli a szoftvermérnökök iránti keresletet. Az e területeken dolgozó tehetségek megszerzése és megtartása, továbbá a magas költségek strukturális szintű kihívást jelentenek az európai autóipar számára, és alapvetően befolyásolják a versenyképességét.      Andreas Tschiesner, a McKinsey&Company autóipari területének európai vezetője szerint a gépjárműgyártók high-tech vállalatokkal folytatnak egyre kiélezettebb versenyt a mobilitási terület vezető szerepéért. A betöltetlen munkahelyek száma 2016 és 2018 között 43 százalékkal emelkedett az informatikában és kommunikációtechnológiában. Szerinte ahhoz, hogy megőrizzék eredményességüket, az európai autóipar szereplőinek alaposan át kell gondolniuk k+f stratégiájukat. Andreas Tschiesner úgy véli, Kelet-Közép-Európa hozzájárulása kiemelten fontos lehet a munkaerőhiány kezelésében. A McKinsey&Company tanulmányában rámutat: számos nyugat-európai gyártó kezdte már el Kelet-Közép-Európa felé terelni k+f erőforrásait. A térségben a teljes munkaidőben foglalkoztatottak csupán 1,9 százaléka dolgozik k+f területen az autóiparban, míg Németországban 13,4 százaléka, vagyis jelentős tartalékok vannak még. Kelet-Közép-Európában csupán 10-15 százalékkal kevesebb (6,6 millió) képzett munkaerő áll rendelkezésre, mint Németországban (8 millió), a munkaerőpiaci verseny viszont jóval kisebb, mivel kevésbé vannak jelen a globális technológiai és számítástechnikai cégek. A k+f szektor bérköltségei körülbelül 60 százalékkal alacsonyabbak Kelet-Közép-Európában, mint a kontinens nyugati felén. A kelet-közép-európai régió gyorsan elérhető repterekkel, modern autópályákkal és vasutakkal, emellett jól fejlett digitális infrastruktúrával rendelkezik. A kelet-közép-európai országok számos módon ösztönzik a technológiai jellegű befektetéseket, beleértve az adókedvezményeket, a beruházási támogatásokat, az egyszerűsített felülvizsgálati folyamatokat és a képzéssel kapcsolatos együttműködések támogatását - mutat rá a tanácsadó cég. A közlemény idézi Kadocsa Andrást, a McKinsey&Company autóipari területének Kelet-Közép-Európáért felelős vezetőjét, aki úgy véli, a régió egészére kiterjesztett, széleskörű gépjárműipari ökoszisztéma nagyot lendítene a helyi szakemberképzésen, ráadásul úgy erősítené a térség teljes k+f szektorát, hogy az még vonzóbbá válna más, szintén innovatív szakterületek számára, ilyen például a gépgyártás, a robotika és a repülőgépipar. A tanácsadó cég szerint a térség országai azzal tudnak elébe menni a változásoknak, ha ösztönzik a regionális klaszterek kialakítását, stratégiai együttműködések megteremtésére bátorítva az üzleti szereplőket felsőoktatási, kereskedelmi, civil és állami intézményekkel.
Címkék: 

Több gyerek meghalt Németországban egy iskolabusz balesetében

2020.01.24.
A sofőr szintén megsérült, sokkos állapotba került. A diákok a berkai általános iskola második osztályának tanulói. Az előzetes vizsgálatok szerint nincs arra utaló jel, hogy a jármű műszaki hiba, vagy a sofőr hibája miatt szenvedett volna balesetet. A busz reggel megcsúszott a síkos macskaköveken és hátrafelé legördült egy lejtőn, miközben többször átfordult tengelye körül és végül az oldalán állapodott meg - közölte Günther Lierhammer, a türingiai rendőrség vezetője Gothában. Hozzátette: a gyerekek kimentéséhez a buszt meg kellett emelni. Csütörtök reggel Felső-Bajorországban szintén balesetet szenvedett egy iskolabusz. Kilenc gyerek könnyebben, illetve közepesen megsérült, míg a sofőr súlyosan. A jármű eddig tisztázatlan okok miatt letért az útról Schnaitsee és Obing települések között és egy fának ütközött. Fotó: DPA  
Címkék: 

2019-ben a SEAT több mint 500.000 autót gyártott Martorellben

2020.01.23.
Martorellben az 1. gyártósor, ahol az Ibiza és az Arona készül, 2019. évben 264.854 jármű gyártásával zárt, ez 14,5% -kal több, mint 2018-ban (231.213 darab). A 2. sor, ahol a SEAT Leon gyártása folyik, ebben az évben három modell gyártását kezdi meg: a negyedik generációs Leont SEAT és CUPRA verziókban, valamint a CUPRA Formentort. Ezek gyártásának megkezdéséig 2019-ben 153.864 járművet gyártottak, valamivel kevesebbet, mint az előző évben (159.486; -3,5%). Eközben a 3. sor, ahol az Audi A1 készül, 81.287 gyártott autóval zárta az évet, ami 2,8% -kal kevesebb, mint a 2018-ban elkészített 83.601 jármű. Dr. Christian Vollmer, a SEAT termelési és logisztikai alelnöke hangsúlyozta, hogy „Martorell a SEAT szíve, az európai autóipar egyik legmodernebb és legversenyképesebb gyára, az egyik legfontosabb autógyártó. 2020 történelmi év lesz Martorell számára, mivel három új modell - a SEAT Leon, a CUPRA Leon és a CUPRA Formentor gyártása indul be -, és megkezdjük az üzem elektrifikációját a Leon család plug-in hibrid változataival." Manapság több mint 7.900 alkalmazott dolgozik a martorelli gyárban, beleértve a gyártást, és az adminisztratív területeket is. Naponta mintegy 2.300 autót gyártanak, vagyis 40 másodpercenként kerül ki egy-egy új gépkocsi a gyárból. A martorelli üzem jelenleg maximális kapacitásának több mint 90% -án működik. A SEAT rekordszintű globális eredménye 2019-ben a teljes SEAT járműgyártás új rekordot ért el, 12,1% -kal 592.019 autóra növelve a termelést (2018: 528.293). Martorell mellett a SEAT a Volkswagen-csoporthoz tartozó öt másik gyárban is gyártott autókat. Kvasiny-ban (Cseh Köztársaság) a SEAT 98.370 Atecát gyártott (+ 8,3%). Wolfsburgban 38.835 Tarraco készült, itt a 2018-ban 2.660 darabba indultak, amikor ennek a modellnek a gyártása az év vége felé elkezdődött. A portugáliai Pameláben 23.021 darab Alhambrát gyártottak (+ 17,5%), és 11.547 darab készült az év közepén felfüggesztett Mii-ből (-19,7%) valamint a SEAT Mii november elején indult elektromos változatából Pozsonyban, és végül 1.506 darab Toledo-t gyártottak Mladá Boleslavban, mely járműnek a gyártását 2019. februárban szüntették meg. A vállalat a németországi zwickaui üzemben legyártotta az új, 100% -ban elektromos SEAT el-Born 22 darabos előszériás változatait is. Ezt a típust 2020-ban mutatják be, és ez lesz a második típus mely a Volkswagen-csoportban az új MEB platformra épül. A SEAT el-Born az elektromos Mii mellett egyike lesz a SEAT 2021 elejéig bemutatásra kerülő hat elektromos modelljének,  és ez lesz a márka első 100% -ban elektromos járműve. Az új Leon, amelyet január 28-án mutatnak be, plug-in hibrid elektromos verzióval (PHEV) egészül ki, és a Tarraco-nak szintén lesz PHEV verziója. Mindezek mellett két CUPRA változat, a Leon és a Formentor is megjelenik konnektorról tölthető hibrid változatban.

Anyukám is érteni fogja – A nullrevízió

2020.01.23.
A jármű javítóiparban revíziónak nevezik az autók műszaki állapotának felülvizsgálatát. Maga a szó egyébként alkalmas erre, de éppen 100 éve annak, hogy ez a szó egy új értelmezést is kapott, úgyhogy most mindenki értse jól: a revízió újra áttekintést jelent, felülvizsgálatot, az elmúlt időszakban megváltozott állapot áttekintését, esetleg újraértékelését. Legyen szó akár egy cégről (pl. adóhatósági revízió, vagy ügymenet felülvizsgálata), akár egy megírt szövegről, (amit még egyszer átnéznek mielőtt kiadnák) vagy, igen, akár egy országról és annak határairól. Nullrevízió Az autóknál maradva, talán nincs még egy olyan kör, ahol a műszaki állapot rövid időn belül annyira meg tud változni, mint egy jármű esetében. Ezért időről-időre újra ellenőrizni kell annak állapotát, mert a legkisebb hiba is okozhat nagyon nagy bajt. Az autókat még új korukban is többször ellenőrzik. Előbb a gyárban esik át egy rövid próbaúton, sőt, néhány kiválasztott autót tüzetesebben is átnéznek szúrópróba szerűen. Aztán átadás előtt is tartanak egy úgy nevezett nullrevíziót. Már az átadáson - elvileg minden rendben Ez az átadási ellenőrzés minden gyártónál egyedi vizsgálati sort takar, de általában benne van a jármű külső átnézésre, esetleges szállítási sérülések keresése, a motortér szemrevételezése, ez a folyadékszintek, csatlakozók, vezetékek ellenőrzését jelenti. Az autóba ülve kikapcsolják a jármű szállítási üzemmódját, magyarul üzembe helyezik az autót, ellenőrzik az összes utastérből vezérelhető berendezés működését, beállítják a fedélzeti rendszert a vevő által kért nyelvre, ellenőrzik a fedélzeti irodalom meglétét. A kocsit fel is kell emelni, majd ellenőrizni az alvázvédelem sértetlenségét, megnézik, nem folyik-e valahol az olaj, vagy egyéb üzemanyag, köztük a tüzelőanyag (benzin, vagy gázolaj). Alulról válnak láthatóvá a fékcsövek, a féktárcsák és fékbetétek, és ilyenkor nézik át a futómű elemeit is. Végül egy próbaúttal zárnak, még egyszer ellenőrzik a vezérlőegységek hibamentességét, behelyezik a szőnyegeket, eltávolítják a védőfóliákat, egyszóval biztosítják a tökéletes átadáskori állapotot. De még ebbe is csúszhatnak hibák Mint édesapám októberben átvett autójánál. Az örömteli átadásra együtt utaztam a szülőkkel egy vidéki márkakereskedésbe. Az ördög soha nem alszik, sokszor hallottuk, hogy például eleve (újra) fényezve kapják meg az új autót, mert az pl. a szállítás során megsérült. A márkakereskedésben a fedélzeti rendszer működését mutatja az átadó Amikor 15 éve az előző autót vették át, akkor is ott voltam, még szerencse, mert akkor a beígért szőnyeg betét garnitúra maradt (volna) le az autóból. Most minden rendeben volt, a rétegmérő is tökéletes gyári állapotot mutatott. Próbaútra ugyan nem vittük ki a kocsit, hanem a fotózás és a kereskedés gratulációjának fogadása után elindultunk egy közeli étterembe megünnepelni a családtörténelmi pillanatot. Én már az odaúton csóváltam a fejem, mert 50-60 km/h órás sebesség felett furcsa morajlás hallatszott a kocsi eleje felől. Sok tesztautó megy át a kezeimen, de ilyen még soha nem tapasztaltam, azonnal tudtam, hogy valami baj van, de nem akartam édesapám örömét elvenni – mondom hátha elmúlik, hátha rosszul hallom, hátha csak a gumiabroncs. De nem, amikor elindultunk haza, akkor már apa vezetett és akkor előjöttem a farbával. Ekkor ő is felfigyelt a hangra, de úgy döntöttünk, nem fordulunk vissza, adunk egy kis időt. A kis idő végül két hónap lett, de a rendellenesség a téli abroncsok felszerelésével sem szűnt meg, tehát a „surrogó” abroncs ki is lett zárva. Aztán január elején nem maradt más választás, mint hogy visszavigyük az autót. A márkaszerviz a hibát azonnal azonosította. Az első megérzésem helyes volt: búg a kerékagycsapágy, méghozzá a jobb első. A cserét garanciában elvégezték, összességében egy nap múlva már nálunk volt az immár tökéletes új autó. Szerencsére egyszerűen cserélhető volt a kerékagy csapágy Hogy miért nem tűnt fel senkinek ez a hiba a nullrevíziónál, nem értem. Mindenki hibázhat, valószínűleg nem a vájt fülű kolléga fordult egyet az autóval, vagy túl hangos volt a rádió. Minden esetre az ügy lezárult, talán tanulsággal szolgálva a márkaszervizeknek is: érdemes az emelőn kicsit meghajtani a kocsit, hiszen így derült ki azonnal ez a hiba is. A cikk megírásához Dr. Lukács Pál Szerviztechnika c. jegyzetét is felhasználtam. Köszönet érte!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója